Amikor a bálványok ledőlnek Isten elvette most egy időre a templomot, hogy otthonaink váljanak templommá. Olyan történelmi időt élünk, amilyenben még a nagyszüleinknek sem volt részük. Átélhettek világháborút, forradalmat, de világméretű járvány az 1918-as spanyolnátha óta nem volt. Felkészületlenül ért bennünket mindaz, hogy amit eddig csak hollywoodi katasztrófafilmekben láttunk, ma valóságként vesz körül bennünket. „Mert amitől leginkább rettegtem, az szakadt rám, és amitől féltem, az ért utol engem” – olvashatjuk Jób könyvében. Keresztyén emberként azonban tudjuk, hogy semmi sem történik mennyei Atyánk tudta és akarata nélkül, és ma sokan keresik a nyomorúság mögött láthatatlanul meghúzódó isteni szándék értelmét. Bizonyára van globális értelme és célja a szenvedésnek, de mindenki megláthatja a saját életében is, hogyan válhat javára a nagy keserűség. Én a sajátomban bizonnyal megláttam, és nem e világjárvány kapcsán, hanem már korábban eljutottam oda Isten kegyelméből, hogy hálát tudok adni a próbatételekért is. Családi gondok, betegségek közepette ismertem fel a hozzám közeledő Isten arcát, és tapasztaltam meg a vele való kapcsolatban olyat, amit addig soha nem éltem át. Azért, mert valami elválasztott tőle, és bizony kellettek a csapások, hogy ezek az elválasztó falak leomoljanak. Mert ezek a
6 • Karakter • parokia.hu
falak minden ember életében ott vannak, még a lelkészekében is. Ezek a falak bálványainkból épülnek fel. A bálványok egyszer ledőlnek, aztán más formában újraépülnek. Lehet, hogy elsőre megbotránkoztatónak tűnik, hogy egy lelkipásztor a saját bálványimádásáról beszél, de attól, hogy megpróbáljuk leplezni, bizony, ott vannak az életünkben. Bűnös ember voltunkból fakadóan senki sem kivétel, és egy ilyen krízis azonnal reflektorfénybe állítja e hamis isteneket. Mert szánkkal valljuk, hogy Krisztus a megváltónk, de szívünkkel másban bízunk, életünk megtartását és boldogságunkat mástól reméljük. A hamis megváltókat könnyű felismerni, elég csak visszagondolni a közeli múltra, amikor beütött a válság, amikor már állami intézkedésekben manifesztálódott és bőrünkön érezhetővé vált a katasztrófa valósága. Mi volt a reakciónk? Félelem? Pánik? Kétségbeesés? A félelem és a pánik akkor tör rá az emberre, amikor megtartatását, az életét érzi veszélyben. A legtöbb ember esetében látszott, hogy ez a hamis isten a fogyasztás, a pénz, az életszínvonal. Hiszen pánikszerűen rohantak vásárolni nyakra-főre, hogy az eddig megszokott fogyasztási színvonalat a krízis ellenére is minél tovább fenntarthassák.
