Pásztorok az iskolákban

Pásztorok z sko ákb n

Nem azonnali eredményekért dolgoznak, a feltétel nélkül szerető Istenről beszélnek. Látják a szülők, tanárok, gyerekek mindennapos harcait. Lelkészként szeretnének segíteni nekik.

Összeállításunkban dunamelléki iskolalelkészek beszélnek szolgálatuk kihívásairól, lehetőségeiről, nehézségekről és áldásokról. Arról, mit jelent a nagyváros szélén vagy annak vonzáskörzetében, vagy vidéki kisváros református iskolájában szolgálni. Munkájukat meghatározza az adott iskola története, körülményei, egyvalami azonban mindenhol igaz: az iskolalelkészek nem pszichológusok, fejlesztőpedagógusok vagy szociális munkások – de akkor kik valójában?

Diák-szülő-tanár háromszögben

„Lelkész-nevelőnek tartom magam, ez a legpontosabb meghatározás. Én felelek az iskola hitéletének vezetéséért és szervezéséért, ebben a hitoktatók nagyon fontos munkatársaim. Része vagyok az iskolának, időm nagy részét az iskolában töltöm reggel fél nyolctól délután ötig-hatig. Nemcsak terelem őket, hanem a

szüleikkel is kapcsolatban vagyok. A nagyszülőkkel, testvérekkel, rokonokkal is találkozom például az istentiszteleteken” – fogalmaz Németh Tamás, aki Budafokon, a Rózsakerti Demjén Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumban szolgál.

Az iskolalelkész a diák-szülő-tanár kapcsolati háló szerves része. „Amennyiben ehhez megadják a bizalmat, akkor a tanárok lelkigondozója is vagyok, de a kolléga szerepét is betöltöm. Hétfőn reggel alsósoknak, kedden a felsősöknek és a gimnazistáknak tartunk negyedórás hétkezdő áhítatot a tornateremben. Ezen kívül hittanórán, szülői értekezleteken, továbbtanulás céljából szervezett évfolyamszintű szülői értekezleteken is ott vagyok, jelen vagyok a beiskolázáson, nevelőtestületi üléseken is szolgálok áhítattal.” Az iskolalelkész pásztor templom nélkül, hisz a gyülekezeti tér az iskolában van. Németh Tamás szerint azt sem jelenthetjük ki kategorikusan, hogy az iskola gyülekezet lenne. „Olyan térre vágyom, ahol meg tudom értetni a gyerekekkel, hogy mit jelent megbecsülni az evangéliumot, hogy miért imádkozunk, éneklünk. Ezzel együtt az iskola nem gyülekezet, mert mindenekelőtt a kötelezettségről szól. Vannak persze programok, ahol a lelkiség találkozik az önkéntességgel, amikor közösen szervezünk előadást, adománygyűjtést, kirándulást, ökogyülekezeti programot, és valami megmozdul a diákokban, szülőkben – ez hasonló a gyülekezeti közösséghez.”

Az egyik legjobb missziós terület

A szolgálat egyik legnagyobb kihívása a diákok mentális, családi helyzete. „A gyerekek nincsenek rövid pórázon, sokszor inkább ők fogják pórázon a szüleiket, és a szülők bármit megengednek nekik, csak hogy a kedvükben járjanak. Még nehezebb ez, ha elváltak. Azért tartom az egyik legjobb missziói területnek az iskolalelkészséget, mert a gyerekek még nem mondtak le magukról teljesen. Manapság jellemző, hogy lemondunk a gyerekekről, amikor a gyerek kudarcot él át, gyakran állapítja meg magáról, hogy csak ennyire vagyok képes – és ezt a tanár is megerősíti. Amikor a gyerek azt hallja, te nem

vagy értékes, akkor a lelkében valami elzárul. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy minél tovább nyitva tartsuk a lelküket Isten irányában.” „Értékelnünk kell a hálájukat, meg kell élni velük a bizalmat, folyamatosan érezniük kell, hogy foglalkozunk velük. Nevelőként egyenrangú kapcsolatra törekszünk, meghallgatjuk őket, kisírhatják magukat. A város moraja a mi iskolai és családi környezetünket is fenyegeti. Ebben a helyzetben kell biztonságos helyet teremteni a diákoknak, ahol emberként tekintünk rájuk és elmondjuk, hogy a hiányosságaikkal együtt értékesek.”

Nyeső Ágnes szintén Budapesten szolgál iskolalelkészként, ám egészen más helyzetben, mint amit a kialakult szokásokkal rendelkező református iskolákban tapasztalhatunk.

Ő nulláró az egyre építkezik, hiszen a Bocskai István Református Oktatási Központ Apáczai Csere János Középiskola református intézményként még csak a harmadik tanévé–ben jár.

Mindent az alapoktól, nagyon vegyes közegben

„Mindent az alapoktól kell kezdeni, mivel ebben az iskolában nem volt hagyománya a református oktatásnak, lassan építkezünk, tanévről tanévre. Akik már református iskolába iratkoznak be hozzánk, heti két hittanórájuk van az órarendbe illesztve, és hétkezdő áhítaton vesznek részt.” Az iskolalelkész nemcsak egyéni beszélgetéseken keresztül, hanem

közösségi szinten is hatással van az iskola életére. Sok diákkal, tanárral találkozik, akiknek nincs kötődésük gyülekezethez, egyházhoz „Nem gondolom, hogy egy keresztyén intézménynek és közösségnek „sterilnek” vagy homogénnek kell lennie. Pál apostol is társadalmilag, kulturálisan nagyon vegyes gyülekezetekkel találkozott. Mindenki része lehetett a nagy egésznek, a kérdés igazán az volt, mit tudtak kezdeni a sokszínűséggel. Ezt a kérdést az egyházi iskola vonatkozásában is feltehetjük.”

Hogy az áldás, békesség ne legyen súlytalan

A valódi cél, hogy a hittanórák és az áhítat ne plusz feladat, érthetetlen és teljesíthetetlen elvárás legyen. „Kérdés, hogyan válhat természetessé, hogy van kémia-, fizikaóra és van hittan is, amikor a Bibliával foglalkozunk, a kereszténység történetét, értékeit fedezhetjük föl. A hitet nem lehet tanítani, elvárni, a megtérés személyes döntés. De adott értékeket elfogadni, megélni, közösségi szabályként elfogadni már lehetséges. Az én életemet megváltoztatta Krisztus, tudom, hogy milyen lett az én közösség- és jövőképem, milyen a megváltás tudatában élni, és erről próbálok őszintén beszélni. Hiszek abban, amit csinálok. És annak a viszszajelzésnek örülök a legjobban, amikor azt mondják, ez látszik a szolgálatomon. Az, hogy tényleg elhiszem, amit mondok. Ha nem értenek is velem egyet, ez a komolyság hatással van rájuk.”

Egy hosszú út elején

Az iskola hosszú út elején tart. „Nem azonnali eredményekért dolgozunk, és ez nem baj. Azért szolgálunk, hogy a lelkekben valami történjen — és Isten sokszor megengedi látni, hogy ez tényleg történik. Különleges helyzet, hogy olyan embereknek kell Istenről beszélni, akiknek a keresztyén vallás és hit nem a szocializáció és a kultúra része. Nem lehet arra hivatkozni, hogy azért van így, mert így szoktuk – ez kevés, önmagában nem ad választ egy Istentől távol élő embernek. Ezzel a kamaszok kőkeményen szembesítenek: vagy vannak érvényes válaszaid, vagy nincsenek, és ez egy perc alatt kiderül. Akarvaakaratlanul egy perc alatt levizsgáztatnak. Ha nem tudom elfogadni ezt, nincs értelme ennek a szolgálatnak.”

Kapcsolódni diákhoz, tanárhoz, az emberekhez

Nyeső Ágnes kiváltságnak látja ezt a szolgálatot. „Olyanoknak lehet beszélni Istenről, akik valószínűleg saját elhatározásból soha nem mennének el templomba, fordulnának lelkészhez, mert vagy előítéleteik vannak, vagy rosszak a tapasztalataik. Akiknek nem jutna eszükbe a templom, mert nem ismernek keresztény közösségeket. Nem tudják, mi miért van a templomban, mi mit jelent. Ha nem tudunk lelassítani és komolyan venni, hogy ez nem érdektelenség, nem közöny, hanem egyszerűen az alapoktól kell elkezdeni az építkezést, akkor a munkánk szétesik. 2020-ban nem alap a bibliai műveltség, és azt is meg kell nézni, hogy gyülekezeteink olyan közösségek-e, ahova a nem egyházban szocializálódott emberek – diákok és felnőttek – szívesen csatlakoznak.”

Harmathy Ágota negyedik éve szolgál Szentendrén. Mint mondta, bár már régóta működő struktúrát vett át, mégis sokszor érzi úgy, hogy az alapokhoz kell visszatérni. „A Dunakanyar reformátusságának iskolája vagyunk, ahova általában polgári, jómódú családok gyerekei járnak, ahol minden rendben van külsőleg. Sokszor épp az anyagi biztonság miatt vesznek el a gyerekek, akik azt érzik, mindenük megvan, bárhol nyaralhatnak – de nem kapnak érzelmi biztonságot.”

Mert Isten értékesnek teremtett

„Azt szeretném, ha a diákok rácsodálkoznának, hogy a világ által kínált értékek nem valódiak. Nem attól lesz valaki értékes, hogy sok diplomája és sok pénze van, hanem mert Isten értékesnek teremtette, és ez nem változik, ha kettest kap. Iskolánk benne van az ország száz legjobb középiskolájában – ilyen körülmények között mondjuk el, hogy nem a teljesítmény az elsődleges, hogy te akkor is vagy valaki, ha semmit sem tudsz letenni az asztalra. Ez nem azt jelenti, hogy hanyaggá, felelőtlenné, rossz tanulóvá kell válni, hanem pontosan az elfogadottság miatt kell mindent beletennünk a munkánkba.”

Ez a szemlélet döntően meghatározza, hogy az iskola tényleg keresztyén-e. „Kulcskérdés, hogy akik működtetik, milyen lelkiséget képviselnek, és ezzel tisztában vannak-e. Ezért először a tanárokat szeretném megszólítani, az ő pásztorukká válni. Minden héten van hétkezdő áhítat, amit lel-

készek tartanak, ez kis istentisztelet egy tanóra keretén belül. Az egyéb napokon az első órában tanító tanár tartja az áhítatot, ez komoly kihívás számukra, hiszen nem tanulták, hogyan kell az Ige alapján áhítatot tartani. Az én feladatom segítséget nyújtani nekik, ezért segédletet állítok össze a napi igemagyarázatokhoz. Elkezdtük a tanári bibliaórákat is, önkéntes alapon, ezeken a következő heti reggeli áhítatok igéit vesszük elő. Arról beszélünk, hogy nekünk, tanároknak hogyan szól az Ige, ez mindenkinek hasznos és építő. Szülők iskoláját is szervezünk havonta, ahol különféle témákban próbálunk segítséget nyújtani.”

Az iskolalelkészség képességeket és komoly kitartást igényel. „Ezzel együtt az lehet alkalmas, aki igazán kreatív tud lenni, aki megtalálja azokat a pontokat, ahol be tud hatolni a diákok lelkébe. Mindig kérdés, hogy mitől lesz egyházi egy iskola. Önmagában kevés, ha áhítatokat tartunk, ki tudjuk számszerűen mutatni, mennyi lelki programot szervezünk és hogy van egyházi énekóra. Mi biblikus világnézetet adunk át, de aki pusztán egy rendszert akar fenntartani, ne menjen iskolalelkésznek.” Harmathy Ágota szerint az iskolalelkészek feladata mindenekelőtt az, hogy a Szentlélek munkáját segítsék. „Ezért érthető nyelven és szeretetteljesen kell szólnunk. Nagy lehetőség, hogy minden héten több száz emberhez beszélhetsz, ez azonban önmagában kevés. Ha azt akarom, hogy a diákok is meghallják, amit Isten mond, akkor nem érthetetlen,

kegyes frázisokat kell pufogtatnom, ezzel már tényleg nem lehet elérni ezt a generációt – bár Istennek vannak csodái. Lehet, hogy passzívnak tűnnek, mégis meghallják a diákok, ami fontos nekik. Azt kell megértetnünk, hogy Isten ott van a matekórán, a szünetben, a táncórán, a szalagavatón. Ő mindenhol az a szerető, megszólítható Isten, aki hibáinkkal, gyenge vagy jó teljesítményünkkel együtt fogad el minket.”

„Látniuk kell, hogy elérhető vagyok”

A lelkigondozás különösen fontos kérdés az iskolákban. Sípos Péter a nagykőrösi Arany János Református Gimnáziumban iskolalelkész, aki sajátos módszerrel hívja be a diákokat a lelkigondozásra.

„Posztolok egy kérdést, felvetek egy témát, és ekkor már a diák személyesen is fel meri tenni az ő kérdéseit. Meghirdetem a lelkigondozói órát, ilyenkor bent ülök a teremben, és a diák azt látja, hogy gitározok, zenét hallgatok. Nem direkt kérdéssel jön, hanem látja, hogy zenélek, ennek alapján elindul közöttünk a beszélgetés. Szükség van kapcsolódási pontra, mert egyébként nagyon nehezen tudják elmondani, hogy Peti bácsi, baj van. Ilyenkor általános témákról kezdünk beszélgetni, például hogy hol tanultam gitározni. Ezeken keresztül megteremtődik a kapcsolat, és nagyjából három kör után eljutunk az igazi problémához.”

Ha nem vagyunk jelen az online térben, akkor szinte lehetetlen elérni a mostani generációt. „Ők már nem járnak össze és teáznak, hanem mindent a Facebookcsoportban beszélnek meg. Miközben egymás mellett ülnek a buszon vagy különórára várnak, telefonoznak. Sorozatot néznek iskola után, és közben fenn vannak a Facebookon, emiatt nehéz filmklubot szervezni, mert a felét nem látják a filmnek. Itt a nagy kérdés, hogy kivegyem-e a kezükből a telefont, ez milyen hatást váltana ki. Azt tapasztalom, ciki számukra, ha kiderül, valaki lelkigondozói órára megy, mert biztos van valami baja. Mindenkinek van, csak vannak, akik ezt bevallják és segítséget kérnek.”

Ebben a helyzetben próbál az iskolalelkész kaput nyitni az iskola és a gyülekezet között. „Mindig kérdés, hogy milyen benyomásai vannak egy diáknak a gyülekezetben, milyen lehetőségei vannak bekapcsolódni a helyi közösségbe. Az iskolán keresztül kommunikálni lehet, mit jelent gyülekezethez tartozni. Hogy milyen eredményei vannak ennek, ez nehéz kérdés. Egy diák számára általában fontosabb, hol tanuljon tovább, mint hogy el tud-e menni vasárnap templomba az egyetemi évei alatt.”

Az ő bevonásuk az iskolai és gyülekezeti közösségbe nem lehetséges a tanárok, nevelők, lelkészek őszinte érdeklődése nélkül. „Nincs más lehetőség, mint kíváncsi lenni rájuk – háttérszándék, önzés nélkül. Ha megérzik, hogy tényleg érdeklődöm, megnyílnak és bevezetnek az ő kis világukba. Ha látják, hogy értek néhány szlenget, ismerek pár kifejezést, megnyílnak. Ők is tudják, hogy egészen más minőségben vagyok jelen az online térben, de megbíznak ben-

nem, így kölcsönössé válik a kapcsolódásunk. Küldik a mémeket, poénos videókat, én pedig csak kapkodom a fejem. Nevetek – de velük együtt és nem rajtuk. Így én is segíthetek nekik elmondani, mit mond Isten, hogyan gyógyulhatunk az ő szeretete által. Ha ez a befogadás és nyitottság nincs, kommunikációs szakadék keletkezik, és teljesen esélytelenekké válunk a szolgálatban.”

Nem hitre, hanem hitben

Szőke Imréné Barócsi Judit 1992 óta szolgál Kunszentmiklóson – hoszszú évtizedek állnak mögötte lelkészként, vallástanárként. Több szerepben végzi hivatását: vallástanár, karvezető, a kunbábonyi gyülekezet vezetője. „Mindenes”, aki az adott pillanatot szeretné megragadni iskolalelkészként.

„Úgy főzök, ahogy vezénylek, ahogy vezénylek, úgy tartok órát, ahogy órát tartok, úgy vagyok lelkész – hol az egyik kerül előtérbe, hol a másik. Az élet hozza, melyikre kell hangsúlyt fektetnem, ha a kicsikkel vagyok, azt élvezem, ha a kamaszokkal, akkor azt. Az élettörténetem, személyiségem, kapcsolódásom mindig a lelkigondozás irányába tereli a beszélgetéseket. Akkor tudok igazán szolgálni, ha só vagyok. Ilyen szempontból erősen lelkigondozói alkatnak tartom magam, de nem úgy, hogy külön erre szánok fél órát. Nagyon sok órát tartok, semmit sem próbálok, hanem mindenekben minden akarok lenni, hogy némelyeket megnyerjek.” A lelkész a diákokban befelé fordulást, zárkózottságot tapasztal, közben látja saját korlátait, és szolgálatának

célját, lehetőségeit is. „Falakat látok, közben nagyon várják, hogy valaki emberként tekintsen rájuk, jó szóval forduljon hozzájuk. Érdekes, hogy miközben erre vágynak, a falak sem zavarják őket. Nekünk is megvannak a magunk falai, amikor visszakapom, nem is ebben a világban élek, elfogadom. Lelkészként lépek be az épületbe, gyerekek, tanárok vesznek körül, megvan a közegem, hétvégén megtartom a szolgálataimat – nem is találkozom más meggyőződésű emberekkel.”

„Nem hitre kell nevelni a gyerekeket, hanem hitben. Majd ő dönthet, és dönt is, mit és kit választ. Más a vető és más az arató, Isten adja a növekedést. Magokat kell szórnom, tudom, hogy a háromnegyede máshova hull, nem a jó talajba. Nem akarom megváltoztatni vagy megváltani a világot, túl vagyok ezeken. A módszerekben sem hiszek, egy jó metódust ismerek: engedjük, hogy Isten végezze, amit ő akar. Ezek a gyerekek nagy szabadságban élnek, pontosan ezért van nagy bűntudatuk és bűnbánatuk. Már akkor benne vannak a párkapcsolatban, amikor még nem jött el az ideje, kínlódnak, szenvednek.”

Ez a hivatás egész lényüket veszi igénybe. „Az iskolalelkészség a lelkészi szolgálathoz hasonlóan azoknak való, akik semmin sem botránkoznak meg. Az iskolalelkész legyen megbocsátó, ne gyűjtse a haragot, sérelmeket, tényleg szeresse az embereket, diákokat, tanárokat. És mindenekelőtt nagyon szeresse Istent. Amit én tettem, olykor jó volt, máskor nem, de amikor engedtem, hogy Isten lépjen valamit, az mindig működött és áldássá vált. Úgy tekintek magamra, mint Isten gyermekére, engedem, hogy ő munkálkodjon. Mindenemet odaadom, hogy ő rendelkezzen velem, hogy falakat bontson le az emberek szívében. Azért lehetek értékes, mert Isten így döntött – ezt a nagyszerű üzenetet kell átadnom diáknak, tanárnak és szülőnek iskolalelkészként.”

Somogyi Csaba