Bízz Istenben, és moss kezet

Isten büntetése-e a járványhelyzet? Mit tanulhatunk belőle? Mi lehet a küldetése most Krisztus egyházának a társadalomban? Lányi Gábor református lelkésszel, a budapesti teológia tanárával beszélgettünk.

Sokan úgy gondolják, a járványhelyzettel az embert utolérte a bűnei következménye, például azért, mert kizsákmányolja a természetet. Isten büntetése a járványhelyzet?

Semmiképpen nem akarnék valami középkoriasan ítéletes hangvételt megütni, de a Szentírás üzenetét komolyan véve nem feledhetjük el, hogy a világ már az első bűneset óta Isten ítélete alatt áll. A halál és ahhoz kapcsolódóan a betegségek az ember istenellenes lázadásának következményeképpen jelennek meg a teremtésben. Érdekes volt látni, hogy a járványt elemző különféle szekuláris eszmefuttatásokban is milyen nagy jelentőséget tulajdonítottak az ok-okozati összefüggéseknek. A természet kizsákmányolását hozzák sokan közülük összefüggésbe a mostani helyzettel, mintegy a természet visszavágásaként magyarázva a történteket. Ami bennünket a helyzet szekuláris világmagyarázóival egy platformra helyez, az, hogy örvendetes módon náluk is előtérbe kerül az a gondolat, hogy a helyzetből tanulnunk kell, sőt, változnunk kell. Nem élhetjük tovább úgy az életünket, ahogy eddig tettük. Istennek célja van az ítélettel, újszövetségi szavával szó szerint a krízissel. Fel akar minket rázni álmunkból, és meg akar tanítani arra, hogy sem nekünk, sem a bolygónknak nem jó, ha nélküle és ellenére éljük az életünket.

Nem túl nagy ár ezért a leckéért több százezer ember halála?

Már egy ember halála is visszavonhatatlan tragédia, és Istennek nem ez volt az eredeti terve az emberrel. Istenellenes lázadásunk következtében a halál jelen van a világunkban. Megannyi formája van, ez a vírus is csupán egy a sok arca közül. Amiben ez a mostani fenyegetés újat hoz, az az emberi kapcsolatokra, a gazdaságra és különösen is a szolgáltatási szektorra mért csapása. Mindez rámutat világunk berendezkedésének visszásságaira. A kreatív, termelő tevékenység helyett túlságosan nagy

szerepet kapó szolgáltatásokra, különösképpen is a turizmusra, amelynek ökológiai lábnyoma arányaiban nézve rendkívül nagy. Rámutat, hogy a nagyobb profit elérése miatt hogyan hálózzák be az ellátási láncok az egész földgolyót, egymásrautaltságot, de egyben kiszolgáltatottságot is eredményezve mindezzel. A mostani helyzet megtaníthat bennünket arra, hogy a gyorsan, nagy hasznot hozó gazdasági tevékenység nem jó irányba visz, ráébresztheti a gazdasági szereplőket, hogy a profitmaximalizálás mellett más tényezőket is figyelembe vegyenek.

Hogyan vihet mindez közelebb Istenhez?

Az hogy ennek az időszaknak milyen lelki végkifejletei lesznek számunkra, elsősorban attól függ, hogy mi mit tartunk az életünk céljának. Aki az élete beteljesedését csak ebben a földi életben várja, azt sokkal inkább letaglózhatja a krízis. Egyről a kettőre jutásának jól megtervezett lépései szertefoszlottak, életmódja végérvényesen megváltozni látszik. Maga és szerettei megbetegedésének esélye is állandó szorongásban tartja. Persze, mi, keresztyének sem vagyunk mentesek ezektől az érzésektől, de bennünk mégis ott lehet a tudat, hogy Istennek nem az az elsődleges célja velünk, hogy nekünk ezen a világon legyen beérkezett, anyagilag és egészségileg betonbiztos, sőt, kényelmes életünk. Isten elsődleges akarata velünk az, hogy azt a vele való kapcsolatot, amire Ő minket eredetileg teremtett, helyreállítsa. Ez a kapcsolat a hit. És aki erre eljut, azt is persze befolyásolják a külső anyagi, egészségi körülményei, de nem azok határozzák meg végérvényesen.

A hit nem adhat reménységet arra, hogy ebben a veszélyhelyzetben Isten megóvjon?

Isten jogos ítélete alatt vagyunk, ugyanakkor kegyelme is munkálkodik a világban. Nemcsak a vele való legszemélyesebb kapcsolatunkat akarja helyreállítani, hanem mindvégig az egész világ gondviselője is marad. Nem feledhetjük el, hogy bármi jó van a világon, az Isten kegyelme által van. Isten kegyelme, hogy van gyógyszer, lélegeztetőgép, egészségügy, lehet egyáltalán a vírusok ellen oltóanyagot fejleszteni. De Isten gondviselésének eszközeiként minket is használ. A politikusok ebben a mostani helyzetben szeretik a harcosháborús terminológiát, ezért merem idézni a puritán Cromwellnek tulajdonított mondást: „Bízz Istenben, és tartsd szárazon a puskaport.” Azaz, bízz Istenben és moss kezet, vedd fel a maszkot, maradj otthon, mert most ezek által akar Isten megvédeni. Ismerjük fel a lehetőségeinket, a feladatunkat, mi bízatott ránk a mostani helyzetben! Ha az egészségügyben dolgozom, akkor ez egyértelmű. De ez a helyzet az Isten általános kegyelmének eszközévé teszi a bolti eladót, a kukást, a pizzafutárt, és én is ilyen kegyelmi eszköz vagyok, ha felelősségteljesen végzem azt, ami ebben az extrém helyzetben rám bízatott. Isten kegyelmének a képviselői lehetünk, kiábrázolhatjuk a szeretetét olyan tettekkel, amelyeket máskor nem vinnénk talán véghez.

De hogyan lehetünk Isten kegyelmének képviselői, ha személyesen nem találkozhatunk másokkal?

Én örömmel látom, hogy a lelkész kollégák döntő többsége komo

lyan vette, hogy ebben a helyzetben sem lehet hátradőlni, hanem a nyáj után kell menni. A legkülönfélébb módokon és formákban került az istentisztelet, az igehirdetés, a konfirmációs előkészítő, a hittanóra és a lelkigondozás az online térbe. Lelkészek, akik ha eddig idegenkedtek is ettől, a szükség hatására megtették ezen a téren az első és egyben legnehezebb lépéseiket – a legtöbben nagyon ötletesen, professzionálisan, ízlésesen –, és könnyen lehet, hogy a válság elmúltával is megmaradnak az online térben. Az a tanulópénz, amit most a lelkészeink a járvány kényszere miatt megfizetnek, később nagy áldásává lehet egyházunknak a kortársak megszólításában.

Ez a második olyan tavasz, amikor egyházunk is számvetésre kényszerül, tavaly a kollégiumi tűzeset miatt, idén a járványhelyzet miatt. Talán az egyházon is ítéletet tart Isten?

Tavaly is, mostanában is foglalkoztatott ez. A saját gyerekemre sokkal inkább rászólok, talán kicsit szigorúbban fogom, mint másét, mert ő az enyém. Őt jobban féltem, rá jobban vigyázni akarok. Most tudatosul sokakban, hogy az elmúlt évek sok pályázati lehetősége ellenére is, egyházunk működési költségeinek előteremtése, a rezsiköltségek, a lelkészek fizetése tőlünk függ, és kimagasló arányban a perselypénzünktől függ. Ha nincsenek gyülekezeti alkalmak, nincs perselypénz. Még nyi-

tott kérdés, hogy a gyülekezeti tagok átérzik-e adományaik jelentőségét, és valamilyen módon eljuttatják-e ennek az időszaknak a perselypénzét a gyülekezetekhez. Ezzel kapcsolatosan eddig biztató példákat hallottam. Mindenesetre, a helyzet felerősíti a békeidőben még csak-csak elodázható szembenézéseket például egyházunk gazdasági helyzetével. Ha hosszan tartó gazdasági krízis jön, akkor az szórólapátként is működik majd, lehet, hogy gyülekezetek, lelkészi állások mennek rá. Lesz-e elég szolidaritás a gazdagabbakban, hogy a szegényeket felkarolják?

Ennél is tovább mehetünk: szövődhet egyfajta szociális háló is, akár olyanok felé is, akikre eddig nem gondoltunk…

Egyházunknak igen fontos feladata lehet a válság utáni rehabilitációban. Tény – és ez már most történik –, hogy az összezártságban növekszik a családon belüli erőszak, és feltehetően sajnos a válások száma is emelkedni fog. De aki egyedül zárkózik be, azon a magányosság vehet erőt, talán az öngyilkosságok száma is emelkedni fog, és ezt a későbbi gazdasági következmények is erősíteni fogják. A lelki kármentésben egyértelműen meg kell tehát mutatkoz

nia egyházunk felelősségérzetének, és ezen a téren meglévő talentumai kamatoztatásának, mint ahogyan annak a módjait is meg kell találnunk, ahogyan a gazdasági következmények kárvallottjai irányában segíteni tudunk.

Ahogy magunkon is. Nemcsak az egyház van a világban, hanem a világ is „benne van” az egyházban. Beszéltünk a megtérés szükségességéről: keresztényként is szükséges lehet visszatérnünk Istenhez az értékválasztásainkban és az életmódunkban?

Mindenképpen. Néhány éve egy történész, Yuval Noah Harari azzal szerzett nevet magának, hogy felvázolta, hogy az ember hamarosan homo sapiensből homo deusszá válik. Miután a járványokat és világháborúkat legyőzte a technika vívmányaival, kicselezi majd az öregkort és végeredményben a halált is. Hihetetlen fricskát mutat a jelenlegi helyzet minden emberi megistenülési vágynak, a miénknek is. Kijózanít, leránt a földre, arra késztet, hogy számot vessünk világunk és benne a magunk életével. A helyzet egyedisége, hogy felhívja a figyelmet a személyes felelősség súlyára. Nem lehet csakis a globális folyamatokra kenni a kialakult helyzetet, ott van benne az én felelősségem is. Én kimegyek-e, én hagyom-e, hogy a vírus ugródeszkának használjon? Megteszem-e, ami rajtam áll; önzésemet félretéve a másik – egy ismeretlen ember – érdekét szem előtt tartó tettekre sarkallom-e magam? Ez a helyzet ma hívőnek és nem hívőnek is azt üzeni, hogy ne a másiktól várjam, hogy ő változzon előbb, hanem magamon kezdjem a változást.

Jakus Ágnes Kép: Kalocsai Richárd, Kovács Tamás/MTI