Kép: Sebestyén László
„Egyre inkább megtanulok hálát adni mindenért”
Steinbach József dunántúli püspök az imádságról Református lelkészként hivatásomtól elválaszthatatlan az imádság. Hivatalból is igen gyakran kell imádkoznom nyilvánosan. Személyes imádságaim ezért gyakran arra is irányulnak, hogy ezek a „hivatali imák” „szentlelkes” imákká legyenek, és ne torzuljanak rutinból elmondott szavalatokká. Kora hajnali kelő vagyok. A napom a dolgozószobában, a belső szoba csendjében, nyitott Biblia mellett kezdődik: olvasom a napi igeszakaszt, ahhoz mindig leírok egy rövid gondolatsort, és ezután fogalmazom meg a magam imádságát, válaszul az Igére. Egy nagy teológus, Dietrich Bonhoeffer hangsúlyozta, hogy az imádság mindig nyitott Bibliával a kézben történjék, hogy imádságunk tényleg az élő, személyes Isten előtt elmondott imádság legyen, ne pedig valami homályos derengés. Számomra fontosak a testvéri közösségben elmondott, közös imádságok, amelyek közül mindig kiemelkedik az, amikor reggel, mielőtt nekivágnánk az aznapi „dzsungelnek”, feleségemmel egymást megölelve mondunk közös fohászt. Bevallom: van, amikor a rohanásban csak annyira jut idő ebben az ölelésben, „az Úr legyen velünk!”.
44 • Karakter • parokia.hu
De ez akkor éppen elég, és akkor a legtöbb. Egyre inkább megtanulok hálát adni mindenért. Egyre inkább érzem a magasztalás és a hálaadás fontosságát az imádságban, hiszen minden napunk és minden percünk kegyelem. Egyre inkább megtanít az Úr ráhagyatkozni az Ő kegyelmére. Egyre inkább értem, mit jelent a jól ismert bibliai Ige: „Szüntelenül imádkozzatok!” Vannak olyan helyzetek, amikor fáradt vagyok. Az ürességben segítenek a kötött imádságok, vagy egy zsoltár és dicséret imádságként való éneklése, akár magamban, hang nélkül. Mostanában a 30. zsoltárt dúdolgatom: „Dicsérlek, Uram, Tégedet, mert Te megtartál engemet…” Bonhoeffer verse imádságként gyakran mondott hálaadásom és könyörgésem, hiszen ebben az imádságban ott ragyog az evangélium, amely Jézus Krisztusban testet öltött, amely megvidámítja ezt az életet, ugyanakkor túlmutat az örök élet teljességére: „Velünk az Isten!” (Máté evangéliuma 1. fejezet 23. vers) Ez az imádság így hangzik: „Csodás hatalmad biztos rejtekében nyugton várjuk, mire ébredünk. Velünk az Isten, minden reggel, este, és minden új napon, bizonnyal velünk!”
