„Csak továbbadtam, amit kaptam”
Szolgálat az egyház peremén című, a hazai kórházmisszió nehézségeiről és lehetőségeiről szóló könyve 2019-ben elnyerte a Magyarországi Református Egyház Zsinatának „Az év könyve” díját. Élete céljává lett, hogy továbbadja másoknak Krisztus irgalmát. Interjúnk a jelenleg Svájcban szolgálatot teljesítő kórházlelkésszel, Michna Krisztinával.
Hogyan lesz valakinek hivatásává a mások iránti irgalmasság? Családi példát is kaptam rá, és talán génjeimben is hordozom ezt. Már egészen kicsi koromban ösztönösen felkaroltam a nálam fiatalabbakat és gyengébbeket. Nagycsaládunkban volt lehetőség ezt gyakorolni is, képes voltam órákon át foglalkozni a legkisebbekkel. Évekkel később, amikor a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának diákja lettem, és igen ritkán jutottam haza az iskolától több mint 400 kilométerre lévő szülővárosomba, barátnőmmel felkerestünk egy nevelőotthont, hogy szülőktől elvett, elhagyott vagy egészen árva gyerekeket segítsünk. Soha nem felejtem el, hogy az a kislány, aki mellett helyet találtam, egyszer csak átölelte a nyakamat, arcocskáját az arcomhoz szorította és azt kérte, hogy csak öleljem, és maradjunk így. Mélyen megérintette a szívemet ez a szeretetéhség, ez a ragaszkodás. A teológián is folytatódott az elesettek közötti szolgálat. Először a Tűzoltó utcai Gyermekklinika onkológiai osztályára, majd a Bethesda Gyermekkórházba jártam önkéntesként. Egy-egy kisgyerek szenvedése olyannyira megviselt, hogy a látogatások után hazaérve sokszor sírva fakadtam, keresve a történetben Isten akaratát. A teológia elvégzése után gyülekezetben szolgáltam. A lelkigondozás, a hitoktatás és a kórházi látogatások különösen hangsúlyosak voltak számomra. Mellette igyekeztem továbbtanulni. Először vallástanári, majd mentálhigiéné, végül lelkigondozó-tereptanár szakon szereztem másoddiplomákat. 2002-ben, amikor a Mosdósi Tüdő- és Szívkórház egy rövid időre egyházi fenntartásba került, Dizseri Tamás, a Bethesda Gyermekkórház akkori igaz-
Karakter • parokia.hu • 33
