A szeretet és a szelídség radikalizmusával „Nincs befejezett múlt, a történelem mindig velünk van. A kérdés az, hogy ránk bíz-e valamilyen feladatot.” Visky András erdélyi íróval, a centenáriumra készülő Trianonkantáta szövegírójával beszélgettünk. Fel lehet-e olyan közösségi traumát dolgozni, mint amilyen Trianon? Lehetséges-e a feloldozás? Színházi értelemben a feloldozás a történet pontos és közösségben átélhető elmondását, illetve rekonstruálását jelenti. A történetet a magunk, a közösség történeteként szükséges elfogadnunk ahhoz, hogy katarzis származzon belőle. Elsőrendűen az a kérdés, hogy a saját történetünk-e Trianon, vagy pedig arctalan nagyhatalmaké. Az Ön családjára hogyan hatott a trianoni döntés? Apám éppen 1918-ban született, így neki nem volt közvetlen tapasztalata az új impérium megszületéséről, nekem meg – minthogy egyik részről sem ismertem a nagyszüleimet – még az ő elmesélésük révén sem ada-
tott meg részesülni ebből a rettenetből. A családom budapesti részétől mi, partiumiak, szinte teljesen elszakadtunk. Most is vannak Magyarországon rokonaim, első és másodunokatestvéreim akár, akiket nem ismerek. Az új országhatár számunkra a család egészét érintő fogság és a börtön folytatásaként funkcionált. Nagymamám budapesti temetésére sem jöhettünk el. Számomra ez feldolgozhatatlan hiány. Egy közösség számára megkerülhetetlenül fontos, hogy a nagyszülők vagy egyáltalán az idősebbek elmeséljék a saját történeteiket, mert a történelem csak alulnézetből egzisztenciális tapasztalat. Ha csak felülnézetből látom a történelmet, az szétfeszíti a lelket, mert a történelem politikai-hatalmi elmesélése soha nem jut nyugvópontra. Ennek több-
Karakter • parokia.hu • 27
