A szeretet a kulcs Egy baranyai település, ahol nem egyre kevesebben, hanem egyre többen járnak templomba. Ahogy a kisváros fejlődik, úgy éled a gyülekezet is. De vajon hogy érik el azokat, akiknek nincsenek református gyökereik? Erről faggattuk Nagy Mariann kozármislenyi lelkipásztort. Sok református gyülekezetben máig sem éri el a templomok látogatottsága a járvány előtti szintet. A Pécs melletti Kozármislenyben azonban épp az ellenkezőjét tapasztalják: amint kinyitották a templom ajtaját egy-egy járványhullám visszahúzódásával, a jól ismert arcok mellett tíz-tizenöt új szempár tekintett vissza a szószéken prédikáló lelkészre. Ők most is ott vannak minden vasárnap. „Férfiak, nők, gyerekek, házasságban élők, egyedülállók, betegek, gyógyultak egyaránt jönnek közénk. A gyülekezetben Isten igéjére éhes emberekkel találkozom” – számol be Nagy Mariann helyi református lelkész.
A lelki éhséggel érkezők pedig nem maradnak táplálék nélkül, mert számára mindig is az igehirdetés volt a legfontosabb szolgálat, erre készül a legtöbbet, ha csak teheti, olvas, képezi magát. Amikor a járvány alatt bezártak a templomok, a városi televízió minden vasárnap közvetítette igehirdetését. Sokan hallgatták, pedig élete egyik legnehezebb időszaka volt ez – árulja el. „Nem tudtam fölmenni a szószékre, nem is palástban prédikáltam, hanem a templomajtóban ültem, háttal az üres padsoroknak. Elveszítettem a biztonságérzetemet a járvány miatt, és amiatt, hogy nekem is nélkülöz-
Karakter • parokia.hu • 59
