A miénk is

Etiam nostra, azaz a miénk is –üzeni a jelmondat a Baár–Madas Református Gimnázium centenáriumi logóján. A szlogenválasztás tudatos. Az egykori alma mater úgy kíván volt növendékére, Nemes Nagy Ágnes költőre emlékezni, hogy annak különleges egyénisége, pályája, életműve közel kerülhessen a mostani diákokhoz, ami nem kis feladat.

A száz évvel ezelőtt, 1922. január 3-án született költő munkásságát a konkrét évforduló környékén már sokan méltatták. Nemes Nagy Ágnes – szívének kedves – középiskolája nem a születésnapra időzített egyetlen megemlékezésben gondolkodva illesztette be az éves tervébe azt az eseménysorozatot, amelynek a zárása a költészet napjára esett. Mielőtt a tervezéshez hozzáfogtak volna, a projektben részt vevők szükségesnek tartották annak a tudatosítását, kit is akarnak a mai növendékekhez közel hozni. A költőt és az embert.

A költő és az ember

A költő sokféle gyötrelem szorításában vívta meg harcát önmagával és a világgal, hogy a hagyomány és újítás mezsgyéjén, a „között” sávjában, „Az ég s a föld között” találjon rá az érvényesnek és igaznak érezhető kifejezésmódra (lásd Között című versét). Ő az, akinek saját vallomása (lásd: Mesterségemhez) szerint is gyönyörű mesterség adatott – „Mesterségem, te gyönyörű, / ki elhiteted: fontos élnem” – amelynek művelőjeként folyamatosan tisztában volt azzal, hogy költészete a látás és a pontos megfigyelés képességén túl a megfelelő szavak segítségével válhat hitelessé. Akinek szakrális üzenet is adatott, amikor az anyagi világ valóságelemeit a látomás szintjére emelte. Akinek a költészetét a példakép Babitsra és saját vallomásaira hivatkozva szokás objektívnek is nevezni, bár versei csak részben igazolják az elvont tárgyiasság lírájának nevezett irányzat célkitűzéseit. Akinek a Királyhágó utcai lakása kis szellemi központként funkcionálhatott, miután férjével, Lengyel Balázzsal 1946-ban beindította a csupán két évig megtűrt, részben nyugatos utódnak szánt Újhold folyóiratot. Aki a hatalmi tiltások időszakában is szoros kapcsolatot ápolt a perifériára került, hoszszas hallgatásra kényszerülő alkotótársakkal: Pilinszkyvel, Ottlikkal, Mándy Ivánnal, Weöres Sándorral, Szabó Magdával, Mészöly Miklóssal és Polcz Alaine-nel. Akinek olykor tíz évet is kellett várnia újabb kötetének megjelenésére: az indulás, a Kettős világban (1946) után a Szárazvillámra (1957), a Napfordulóra (1967), aztán a nagy alakú A lovak és az angyalokra (1969), a Közöttre (1981), majd a megindult életműsorozatban A Föld emlékeire. Miközben a Bors nénit és a Szökőkutat már az egész ország ismerte. Gyermekverseket tudniillik a megtűrt szerzők is írhattak.

Nem feledkezhetünk meg a szenvedő emberről sem! Nemes Nagy Ágnes őszintén, tabumentesen vall a testi-lelki kínokról, a halál árnyékában újabb napokra éhezve: „Nem akarok meghalni, nem” (Nem akarok). Az isteni gondoskodás személyes átélésének hiányában és vágyával olthatatlan szomjúsággal áhítozott a megnyugvásra a szinte kimondhatatlan fájdalmak közepette: „Én Istenem, te szép, híves patak,/ Hová futottál, szökdeltél előlem?/ Hol csillapítsam buzgó szomjamat?/ S hogy bocsássak meg néked eltünőben?” (Patak). Ezek a sorok is ihlették annak a fafaragásnak a motívumrendszerét,

amely már jóval az évforduló előtt került a Baár–Madas aulájának falára a méltó emlékezet jegyében (készítője: Szák-Kocsis Pál).

Nemes Nagy Ágnes és a Baár–Madas Amikor valaki visszaidézi a gimnáziumi éveit, kedves nosztalgiával többnyire saját fiatalságának emlékeiben fürdőzik. Persze, hogy szép volt, hiszen én is fiatal és szép voltam! Ám kevés iskola kapott olyan hiteles, árnyalt és szeretetteljesen méltató emlékezést, mint a Baár–Madas Nemes Nagy Ágnesnek köszönhetően. A partiumi református értelmiségi családból származó szülők Budapestre költözve kerestek megfelelő iskolát kiváló intellektusú, művészeteket kedvelő, érzékeny, kíváncsi, szép és okos lányuknak. A rózsadombi református leánynevelő líceumot választották.

Talán eddig még nem publikált érdekesség, hogy a Baár–Madasban őrzött évkönyvek tanúsága szerint az első két tanévben (1932/33; 1933/34) még így szerepel a növendék neve: nemes Nagy Ágnes. Noblesse oblige, magyarul „a nemesség kötelez”, illetve Nomen est omen, azaz „a név jósjel, előjel” – vélhették a szülők. Kezdetben tehát a családnév előtti „nemes” még kisbetűsen különböztette meg a leányt a vélhetően sok azonos család- és utónevű kortárstól. A következőben, a negyedik évfolyam összesítőjében már a nagybetűsen írt háromtagú név – Nemes Nagy Ágnes – szerepel. Miért is maradt ki egy évfolyam? Azért, mert a túlságosan gyorsan tanuló, nyughatatlan diáklány számára fölösleges lett volna a harmadik évfolyamon unatkozni, így osztályt ugrott, azaz hét év alatt sajátította el a hivatalosan nyolc gimnáziumi év tananyagát: „II. gimnáziumból mentem IV-be úgy, hogy nyáron elvégeztem a III-at, és ősszel vizsgáztam. A tanárok ugyanis közölték a szüleimmel, hogy nyugtalanítom az osztályt, mert egyáltalán nem figyelek, mert firkálok, mert ásítozom – valamit csinálni kell ezzel a gyerekkel” (Látkép, gesztenyefával). A minden évfolyamot szinte csupa egyessel – akkoriban az 1-es volt a mai 5-ös – teljesítő növendék végül kitüntetéssel érettségizett 1939-ben.

A Baár–Madas okkal érezheti kicsit magáénak is az ünnepeltet, aki ebben az intézményben eszmélt, ebben mutatta be költői szárnypróbálgatásainak első darabjait, amikor éppen egy nem akármilyen kvalitású költő volt az igazgató: az általa is szeretve tisztelt Áprily Lajos. Utóbbi Erdélyből áttelepülve lelt új otthonra a Rózsadombon, és hamarosan a „szép sziget rabjává” lett. Ez a „szép sziget” hasonlóképpen ejtette rabul Nemes Nagy Ágnest; ő az itteni védettségre pl. az óriási vár és az édenkert metaforákkal utal. Sokszor és megható szeretettel idézi fel az alma matert a kiváló, szép, jó, előkelő, a gyönyörű jelzőkkel és a kivételesen, nagyon fok-mérték határozókkal. Későbbi visszaemlékezéseiben hangsúlyozza, hogy egzisztenciális szempontból is fontos volt számára a gimnázium, hiszen súlyosan ideggyenge édesanyja állandó közelsége tönkretette volna a fiatalkorát. Félig bennlakóként reggel 8-tól este 7-ig az iskolában, illetve az internátusban töltötte „élete döntő részét”. Azt is említi, hogy jó volt a Baár–Madasban szabadon létezni, viccelődni, játszani, véleményt formálni, értékrendet tanulni; itt őt békén hagyták, még jutalmazták is azért, amiben jó, és ha nem tudta a fizikát, a tanárok még súgtak is neki. Rabul ejtette a finom díszítésű szecessziós iskolaépület, annak vadszőlővel befutott fala, gyönyörű kertje, óriási labdatere, gesztenyesora, „a kert. Eszme. Labda. Ifjuság” (Iskola, A kertben).

Iskola

Bevallom hát, nem tagadom: egy iskolával álmodom. Hogy szemérmesen fátyolozza, de ringatja az alkalom.

Az óriási labdatér a régi labdát dobja ki, s kavarognak a régi izmok, a másodpercek szobrai.

Az ifjú ház magasra szökken, vadszőlő futja friss falát, s a szók megérnek, mint a fürtök: kert. Eszme. Labda. Ifjuság.

S mint égi szél himbálja padlászúgban a szőlő-sorokat, agyamban éjjel megforognak a töppedő, fürtös szavak.

A Baár–Madas

A kertben (részlet)

Áprily Lajosnak és Jékely Zoltánnak

A kertre kell, a kertre mindig Emlékezni. Vagy inkább a mintha-most-is, mintha-volna mellől eltörölni a minthát. Tulajdonképpen azt hihetné az ember, hogy a múlt lecseng. De nem, eltűnik, aztán visszatér…

„A nagy gyerekkori utazások persze az iskolába vezettek. Az én középiskolám a Baár–Madas református leánygimnázium volt. Nagyon jó iskola, már csak azért is, mert Áprily Lajos volt az igazgatója, az első eleven költő, akit ismertem. Azzal a természetes következménnyel persze, hogy kamaszkorom idején rengeteg sok „Áprily-verset” produkáltam. Szerettem ezt az iskolát, a tanárokat, a sárga padokat, a nagy kavicsos udvart, ahol tornáztunk. Szerettem a gesztenyefasort, szerettem a kertet, a rózsákat, a tavirózsákat a kis tavakon. A kert. Később ez visszavisszatérő motívummá lett az életemben. Valami módon úgy érzem, a kert olyan kereszteződés, ahol a természet és az emberi civilizáció összeér; találkozási pont, csomópont.” Nemes Nagy Ágnes bogáncs-játékai legendája van, és mert magam is e legenda tanúi és részesei közé tartozom. Ne várjanak hát tőlem „deheroizálást”, erre nem vagyok képes, és ne várjanak heroizálást sem, mert arra nincs szükség. Röviden szólva: kivételesen jó iskola volt.” Emlékezés Áprily Lajosra

„Olyan fontos volt életemben a középiskola, mint a múlt századi angol regények szereplőinek.

A Baár–Madas református leánylíceum a Rózsadombon volt található, a város egy szép villanegyedében. Úgynevezett előkelő iskola volt, de volt benne valami a régi kálvinista kollégiumok szelleméből is.” Önéletrajzi jegyzetek – Tezla profeszszornak

„Hadd jegyezzem meg, mintegy mellékesen, hogy a Baár–Madas szép volt. Nem utolsó szempont. Tele van a világ a környezet esztéti-

„Milyen is volt az Áprily vezette Baár–Madas? Nehéz erre válaszolni, mert az iskolának, igazgatójának kai nevelőerejének felismerésével – ezt a mi iskolánk magától értetődően nyújtotta. Nagy épülettömbje, amelyen érezhető volt a magyar motívumokkal dolgozó századelő hatása, nagy telken terült el, hatalmas gesztenyefasor körítette. Nem tudjuk elfelejteni a két tavat, a gyepágyakat, ahol tornáztunk, sportoltunk, a lugasok sorát, és mindenütt a rengeteg virágot, ezt a gyerekkori édenkertet.” Emlékezés Áprily Lajosra

Nemes Nagy Ágnes emlékezete a Baár–Madasban

A jubileumi év eseménysorozatának eddigi legfőbb állomásai már eddig is sok szempontú közelítést tettek lehetővé. Két év kényszerkihagyás után végre ismét megrendezhetővé vált a hagyományos, minden református középiskola számára kiírt, országos döntővel záruló szavalóverseny. Egyik témája: szabadon választott költemény tolmácsolása Nemes Nagy Ágnestől vagy Pilinszky Jánostól. (Utóbbi életművének felidézése még tavalyról maradt adósság.) Az iskolai döntőben a következő tanulók kaptak arany minősítést: Fejes Blanka 12. c és Rajkai Boróka 12. d.

Versírópályázatunkon megadtuk hét Nemes Nagy Ágnes-vers címét, és arra kértük a szerzőket, hogy azok csupán inspirációul szolgáljanak a számukra, tehát előzetesen ne olvassák el a műveket. A pályázatra 14 diáktól összesen 33 vers érkezett, köztük igen magas színvonalú vagy éppen izgalmas, különleges alkotások is. A bírálóbizottság arany, ezüst és bronz minősítésekkel jutalmazta a legjobbakat, a költészet napján hirdettünk eredményt. Arany minősítést kapott: Buzás-Kaizler András (12.d) és Kubina Zita (10.b), ezüst minősítést kapott: Sztanev Fülöp (10.d) és Viczián András (12.b), bronz minősítést kapott: Rédei Nóra (10.d) és Varga-Nagy Márton (11.b).

Alkotói pályázatunkra kollázs-montázs, fotó, festmény, grafika és plasztika kategóriákban vártuk a pálya-

műveket. Az alsó tagozaton az Űrhajó és jegenyék, a Bors néni kertje és a Tarka ló c. versek illusztrációja volt a feladat, míg a felső tagozaton a Nyári rajz, A lopós kutya és a Jég című versekből indulhattak ki az alkotók. A gimnazistáknak a Látkép gesztenyefával című Nemes Nagy Ágnes-esszé részletének felhasználásával lehetett #nemesnagyagnes100 címmel alkotni. A felkészítő tanárok: Pokol Zsófia tanítónő, Beliczay Zsófia tanárnő és Benkő Csilla Judit tanárnő voltak. Igen nagy számban születtek színvonalas alkotások az egyes kategóriákban, ezeket ki is állítottuk. meg, hanem olyan alkotó, akinek a mindennapjainkban is lehet aktuális üzenete. A most készülő kisfilmben például iskolai környezetben, de eltérő kontextusokban elevenednek meg a szövegek. A második órában került sor közös, udvari performanszunkra, drónos fényképezéssel megörökítve. Sok-sok diák állóképe rajzolta ki az NNÁ-t és a 100-as számot, amelyet az általános iskolások „bodzavirágos”, énekléses bevonulása után (Tavaszi felhők) alkotott kör övezett. Majd elhangzott az Iskola című emblematikus vers, amelynek lezárásaként mindenki együtt skandálta: A Baár–Madas!

A költészetnapi projektzáráson kiállítást rendeztünk a beérkezett alkotásokból, ekkor került sor az eredményhirdetésre és a díjátadásra is. Az életmű állomásait az osztályfőnöki órákon prezentációval idéztük fel. Száz hagymás, éppen nyíló tulipánt ültettünk az iskolakertben azt remélve, hogy a virágok megmaradnak, és minden esztendőben a költészet napján pompáznak teljes szépségükben. Kisfilmet vetítettünk az aulában. Berkesi Anna médiatanár elképzelése szerint életrajzi helyett ún. imázsfilm készült, amelyben nem egy talapzaton álló szoboralak jelenik

Tavaszi felhők

Bodzavirágból, bodzavirágból hullik a, hullik a sárga virágpor.

Fönt meg a felhők szállnak az égen, bodzafehéren, bodzafehéren.

Szállj, szállj felhő, pamacsos, hullj le, te zápor, aranyos, hullj le, te zápor, égi virágpor, égen nyíló bodzavirágból.

A Baár–Madas mint alkotásra ihlető közeg

Az első emeleti aulában szemközt mindenkit egy kis Áprily-szobor fogad (tudatosítva: itt egykor a neves költő igazgatott). Jobbra, a falon a centenáriumi ünnepeltet idéző fafaragás. Mellette az új, nemrég felavatott emlékjel a zsidó származású költőnőé, Szenes Hannáé, aki az iskola volt növendékeként szintén kitüntetéssel érettségizett ugyanabban az esztendőben (1939), mint Nemes Nagy Ágnes.

Már csak az a kérdés, hogy a „költők falára” kerülnek-e fel újabbak néhány évtized múlva. A reménység megfogalmazódhat, hiszen most is két, folyamatosan publikációs lehetőséget kapó diákkal büszkélkedhetünk. Többször jelentek meg díjazott írásai pl. Kubina Zitának (10. b) és Bodor Emese Rékának (12. b). Talán érdemes megjegyezni a nevüket!

A hat évfolyamos képzés magyar tagozatának létjogosultsága pedig más szempontokat is figyelembe véve tűnik igazoltnak. Mert most is vannak diákok, akik számára a nyelvi kifejezés minősége, a vitakultúra, a szövegértés, az olvasottság még mindig fontos. És olyanok, akik esetleg írói-költői babérokra is vágyakoznak.

Berényi Eszter A szerző a Baár–Madas Református Gimnázium magyar nyelv és irodalom szakos tanára

Képek forrása: Baár–Madas Református Gimnázium; Az osztálykép és a csoportkép családi tulajdon, rendelkezésre bocsátotta: Péterfy Sarolt. Az Áprily Lajossal közös csoportképen Nemes Nagy Ágnes a középső lányok egyike, az osztályképen pedig a legfelső sorban balról a második.