Mire jó a szombatfélév?

Szombatév. Egyre szélesebb körben ismert a bibliai eredetű fogalom, amely a hosszú távon életet adó szolgálathoz elengedhetetlen pihenésre utal, amelynek szükségességét a 21. században világi körökben sem vitatnák.

Isten a Sínai-hegyen tudtára adta Izráel népének Mózes által, hogy a földet csak hat egymást követő évben műveljék meg, a hetedik esztendőben pedig

hagyják parlagon. (Mózes második könyve 23. rész 10–11. vers; Mózes harmadik könyve 25. rész 1–7. vers) Ez az év szolgáljon ember és állat megpihenésére. Ekkor nem volt szabad figyelmeztetni az izráelitákat adósságuk megfizetésére, amiért ezt az évet az »elengedés évének« is nevezték.

(Mózes ötödik könyve 15. rész 1–11. vers) A Budapest-Északi Református Egyházmegyében mintegy másfél évtizede biztosítják a szombatfélév feltételeit. Ez az egyetlen egyházmegye a Dunamelléken, ahol a lelkészek mögött ilyen hosszú időre stabil támogatói háttér áll rendelkezésre ahhoz, hogy egy időre kiszakadhassanak a szolgálatból, és ennek se ők, se a családjuk, se a gyülekezetük ne lássa kárát. Összeállításunkban az érintetteket kérdeztük tapasztalataikról.

„Nemcsak lelkész vagyok, hanem ember is”

„Az első szombatfélévemen írtam egy százoldalas teológiai jegyzetet az általam olvasott lelkiségi témájú könyvekről, amelyből azóta is sokat merítek a szolgálatban. Ezúttal

pedig zenei albumot készítettem, és megírtam egy regényt, amire már évek óta készültem” – számolt be érdeklődésünkre Sóskuti Zoltán. A rákoskeresztúri lelkipásztor először kilenc évvel ezelőtt, tavaly pedig a tavaszi félévben akasztotta egy időre ha nem is szögre, de a szekrénybe a palástját. De mindezeken túl is vagyok én, akit érdekel a természet, szeretek sétálni, szeretem a történelmet, az irodalmat, és gondolkodhatok másról is, mint az egyházi élet – bár ezt sosem lehet kizárni, mert mélyen bennem él. Vannak saját érzéseim, tehetségem, gondolataim, küzdelmeim, bűneim.”

„Mindkét alkalommal többet voltam a feleségemmel és a gyermekeimmel. Sokat lehettem Istennel és önmagammal is, olvastam, gondolkodtam, naplót írtam szinte mindennap. Reflektáltam a lelki olvasmányokra, önmagamra, igyekeztem összegezni az ismereteimet, és megfogalmazni a céljaimat. Ám a szombatfélév legjobb és leghasznosabb része a pihenés. Nem kellett telefont és e-mailt néznem, és nem kellett a gyülekezetről gondolkodnom, szolgálnom. Ráérősen, szellősen teltek a napjaim, mindig azt csináltam, amihez kedvem volt, vagy amire a családom igényt tartott. Hihetetlen szabadságot jelentett ez már csak azért is, mert ezúttal nem terveztem túl a rendelkezésre álló időkeretet, és nem is hajszoltam magam, mint először. A regénnyel ugyan volt bőven munka, de nagyon élveztem azt az időszakot, amíg a szereplőimmel lehettem.” A lelki feltöltődés mellett a szombatfélév legnagyobb haszna, hogy lehetett kicsit nem lelkész, hanem egyszerűen csak ember – összegezte Sóskuti Zoltán. „Tudatosodott bennem, hogy az életem súlypontja, a fő hivatásom az, hogy először férj vagyok, édesapa és csak azután lelkész. Bár ő maga nem szolgált, igehallgatóként eljárt templomba, a szomszédos gyülekezetek istentiszteletein vett részt. Azt mondja, nem kontrollálta, mi történik ez idő alatt a saját gyülekezetében, megbízott a helyettesítő lelkészekben, miközben sokat tanult mások igehirdetéseiből. Arra a kérdésre, hogy saját hívei hogy reagáltak arra, hogy szeretett lelkészüket fél éven át nélkülözniük kell, Sóskuti Zoltán azt mondta: „Ők úgy fogták föl, hogy értem hoznak áldozatot, és azt is betartották, hogy senki nem keresett semmilyen módon. Ha az utcán láttak, akkor is csak integettek. Csak akkor beszélgettek velem, ha én kezdeményeztem, nagyon fegyelmezettek voltak. Abból éreztem a szeretetüket, hogy kifejezetten örültek, hogy pihenek, és vártak vissza.”

Kölcsön kapott nyáj

„Vannak, akik először kétségbeesnek, amikor meghallják, hogy a lelkipásztoruk fél évre elmegy. Most mi lesz velük? Ez érthető, szeretik a lelkészüket. Ugyanakkor örülnek is neki, hogy pihen, és addig is megjelenik a közösség életében egy kis változatosság: más hang, más személy. A gyülekezetek ennek hatására gyakran nyitottabbakká válnak a vendégigehirdetők szolgálatára is” – erről már Molnár Judit egyházmegyei beosztott lelkész számolt be. Ő az egyike annak a két lelkipásztornak, akik a szombatfélévüket töltő lelkészeket helyettesítik. A budapestészaki egyházmegyében ez könynyebben megoldható, mint vidéken, a helyettesítő lelkész ugyanis saját szolgálati lakásából kiindulva tömegközlekedéssel könnyen elérheti a város bármely pontján lévő gyülekezetet arra a fél évre, amíg ő hirdeti ott az Igét. A tavaszi félévben hat, az őszi félévben pedig öt hónapra szól a megbízatás, így a helyettesítő lelkész is elmehet egy hónap szabadságra a nyár közepén.

Molnár Judit hatéves szolgálata alatt számos gyülekezetben megfordult már, és amikor arról kérdezzük, milyen kapcsolódás alakul közte és a rövid időre „kölcsön kapott” nyáj között, azt az érzékeny egyensúlyt próbálja érzékeltetni, amibe beletartozik az igehirdetés, a hittanórák, a már megkezdett hétközi lelkialkalmak és a sákramentumok kiszolgáltatása közben létrejött kapcsolódás, de némi távolságtartás is, hiszen a kapcsolat csak egy időre szól. „Gyülekezetenként mérlegelnem kell, hogy a lelkigondozás, a látogatások, az emberi kapcsolatok építése milyen mértékben fér bele abba a pásztori munkába, amelyet helyettesítő lelkészként kell végeznem. Nekem nem lehet az a célom, hogy a gyülekezeti tagok kötődjenek hozzám, még akkor sem, ha a gyülekezet lényege a közös-

ségben rejlik.” Látogatni is csak akkor látogat, ha erre kifejezetten kérik – teszi hozzá. „Nyitott vagyok, ha egyegy alkalommal, amikor nagy szüksége lenne rá, valaki kéri, hogy beszélgessünk, de én nem kezdeményezem ezt – ehhez ugyanis rövid ideig vagyok a gyülekezet életében. Nekem az a feladatom, hogy egyben tartsam a nyájat, amíg vissza nem tér a pásztoruk, hiszen ő is ott szeretné folytatni a szolgálatot, ahol abbahagyta. Ennyi idő alatt jelentős változás nem is szokott történni a gyülekezetben.” Arra a kérdésre, hogy a gyülekezetek általában hogy viszonyulnak a lelkészükhöz, Molnár Judit azt mondta: nagyon szeretik a pásztoraikat. „A gyülekezet a lelkészt tükrözi, ezért ahány lelkész, annyi gyülekezet. Nagyszerű lehetőség a misszióra, hogy ennyire sokszínű a lelkésztársaság, nagyon sok érték van a lelkészekben, ahogy a gyülekezeti tagokban is. A lelkészt a szombatfélév idején nem zargathatom, mindent meg kell oldanom, amíg ő nincs ott, ezért nagyban támaszkodom a gyülekezet főgondnokára, szolgálócsapatára.”

A szombatfélév az emberért van

Szloboda József, a Budapest-Északi Református Egyházmegye esperese kérdésünkre elmondta: még Simonfi Sándor korábbi esperesé volt az ötlet, hogy minden egyházmegyei lelkész számára biztosítsák a féléves elvonulás lehetőségét, amit az egyházmegyei tanács és a közgyűlés is egyöntetűen támogatott. „Ha az adott gyülekezet presbitériuma egyszer is jóváhagyja, hogy lelkésze felkerüljön a várólistára, az számíthat rá, hogy amikor sor kerül rá, megoldjuk a helyettesítését, ugyanakkor arra az időszakra nem esik el a fizetésétől, és ha szeretne, igénybe vehet egy szombatféléves házat is Hajdúszoboszlón, ahová hosszabb-rövidebb időre elvonulhat. Mostanra a lelkészeink több mint nyolcvan százaléka rajta van a várólistán. Mindenkinek jó tapasztalatai voltak, felfrissülve, kipihenve, kicserélődve tértek vissza.” A szombatfélévre elvonuló lelkész olvasásra, tanulásra is szentelhet időt, ha szeretne. Ez idő alatt evangélizációs szolgálatot, vendég-igehirdetést, látogatásokat és sákramentumok kiszolgáltatását azonban nem vállalhat, keresztelőt vagy temetést is csak engedéllyel, indokolt esetben. Szloboda József elmondta: javasolha teheti, szökjön meg a családjával.” A gyülekezeteknek semmivel nem kell hozzájárulnia a helyettesítés költségeihez, hiszen azt az egyházmegye vállalta magára: biztosítja a helyettesítő lelkészek fizetését és szolgálati lakását is. A hittanoktatásért járó díj az azt végző helyettesítő lelkészeket illeti meg.

Egy lelkész hétévente mehet szombatfélévre, aki korán élt a lehetőséggel, hamarosan akár a harmadik hoszszabb pihenőidejét töltheti – tette hozzá az esperes. A szombatfélév hasznáról árulkodik az is, hogy a várólistán 2032-ig szerepelnek előjegyzések. Ha családi vagy egészségügyi okokból fontos lenne, hogy bárkire

Vidéken három hónap a szombatidő

A széltében-hosszában akár 200 kilométeres távolságot is felölelő Északpesti Református Egyházmegyében nem jelentene megoldást az, ami a könnyen beutazható fővárosban igen, vidéken ezért sem lehet szó szombatfélévről, de legfeljebb három hónapot még tudnak biztosítani. „A lelkipásztor ajánl az egyházmegye elnökségének helyettes lelkipásztort, aki aláírhat, presbiteri gyűlést hívhat össze, banki dolgokat intézhet – mondta kérdésünkre Nyilas Zoltán északpesti esperes. A helyettes lelkész nem feltétlen tud szolgálatokat is átvállalni, azokat a beosztott lelkészek, a környékbeli gyülekezetek lelkészei, nyugdíjas vagy hatályban tartott lelkipásztorok végzik – tudtuk meg. A lelkésznek tizenkét vasárnapra kell megszerveznie a vendégigehirdetőket, ők pedig beosztják egymás között, mikor ki prédikál. A szombatidő alatt a lelkipásztor gyülekezetétől szintén megkapja korpótlékos javadalmát, és biztosított számára a parókián lakás is, bár egybehangzó vélemények szerint, aki teheti, annak érdemes a szombatidő alatt megszokott környezetéből kiszakadnia. Északpesten a jövő évi szombatidőre idén szeptemberig lehet jelentkezni, egy-egy lelkipásztorra szintén hétévente kerülhet sor. Itt a jelentkezés feltétele az is, hogy a lelkész legalább öt éve az egyházmegyében szolgáljon, és vezető lelkész legyen. A házaspárok egyszerre is élhetnek a szombatidő lehetőségével, és bárki akár rövidebb időre is vállalkozhat, mint három hónap. Az évzárás és az évkezdés azonban védett zóna, mert a gyülekezet költségvetésének, záró számadásának és missziói munkatervének elkészítése nem maradhat el.

előbb sor kerüljön, megegyezés szerint cserélhet lelkésztársával. A szombatfélév célja ugyanis elsősorban nem a lelkészi szolgálat, hanem az azt végző lelkipásztor megújulása – minden más ebből következik.

ni szokta, hogy a pihenő lelkipásztor, ha teheti, ne is vegyen részt gyülekezete lelki alkalmain, hogy véletlenül se foglalkoztassák a közösség életével vagy a szolgálattal kapcsolatos kérdések. „Ha a lelkész otthon van, óhatatlanul becsöngetnek, vagy fölveszi a telefont. A szombatfélév arra való, hogy pihenjen, alkosson, utazzon, Jakus Ágnes Képek: Farkas Csaba, Füle Tamás

Istenélmények a barikád túloldalán

Balogh Tamás gödöllői lelkipásztor is jelentkezett a három hónapos szombatidőre: 2021 nyarán egyhónapos nomád biciklitúrára indult Svédország sarkkörön túli tájaira egyesegyedül, majd két hónapot feleségével a spanyolországi El Camino legszebb és legnehezebb útszakaszain zarándokoltak. Svédországi kiruccanását szinte fillérekből oldotta meg, szállásra nem kellett költenie, hiszen az erdőben aludt, de étkezésre sem nagyon: egy hónapig csak zabkásán, energiaszeleten és levesporon élt. Útja többnyire erdei ösvényeken és folyóparton vezetett. Az is előfordult, hogy elfogyott az erdei ösvény, a sűrű erdőben farkasok vonyítását hallotta, és a jávorszarvasoktól is félt, a legnagyobb veszélyt mégis az jelentette, amikor a terepviszonyok miatt egy útszakaszt autópályán, száguldó kamionok között kellett megtennie. Mindezért kárpótolta a hó alól előbukkanó június végi táj és a lelki élmény – árulta el. „Csak én voltam ott, Isten és a természet, amit nagyon szeretek. A vadonban az egész napot egyedül töltöttem, reggel Bibliát olvastam, tekerés közben egész délelőtt az olvasottakról gondolkodtam, és nagyon sokat imádkoztam, olykor csak dicsértem az Istent. Az imádság, persze, nemcsak szóban elmondott ima lehet, hanem Isten előtti csöndes jelenlét akár hosszú órákon át. Ez az út valódi spirituális élmény volt, és el is távolított az itthoni hétköznapoktól. Itthon sokkal összetettebbek és elvontabbak a problémák, az aggodalmak, és az Istentapasztalat is közvetettebb. Olyan kérdésekkel kell szembenézni, mint az, hogy mi lesz, ha a pályázatunkat rosszul bírálják el, vagy mi lesz, ha egyszerre lesz beteg a beosztott lelkészem meg én. Ott viszont azért imádkoztam, hogy ne hűljek ki, vagy találjak tiszta vizet és élelmiszerboltot száz kilométeren belül. Mivel ezek sorban meg is történtek, az alapszükségletek szintjén éltem át az isteni gondviselést, és ez olyan volt, mint egy terápia. A Bibliában olvassuk, hogy Ábrahám elindult, nem tudva, hova megy, vagy hogy hol alszik – ez a történet egészen máshogy szólt hozzám odakint.”

A tajga sűrűje után a világhírű El Camino zarándokút számára nem volt más, mint visszatérés a civilizációba, miközben felesége épp ezzel mondott le az otthoni biztonságról és a kényelemről. Ennek ellenére nagy összhangban tették meg az összesen 840 kilométeres utat az Atlanti-óceán partján és az asztúriai hegyek között, nem egyszer szabad ég alatt töltve az éjszakát. „A legjobb élményt számunkra a sok imatapasztalat jelentette. A biztatásunkra folyamatosan érkeztek hozzánk otthonról az imakérések, és mindennap imádkoztunk ezekért az emberekért. Mire hazajöttünk, rendkívül nehéz helyzetekben lévő emberek életében láttuk meg, hogy Isten meghallgatja az imáinkat.” Az odakinti találkozások fontos beszélgetésekre is lehetőséget adtak. A zarándokút megtelt a világ minden tájáról érkező vándorokkal és azokkal a spanyolokkal, akik a járvány miatt nem utazhattak messzebbre azon a nyáron. „Sokan divatútnak látják a Caminót, de amikor beszélgetsz az emberekkel, kiderül, hogy majdnem mindenkinek van valami terhe. Nem véletlenül vannak ott.” A lelkész arról mesélt, amikor valaki viccelődve megkérte, hogy áldja meg őt, hátha talál szállást. Azt felelte: „megáldalak, de szállásod nem biztos, hogy lesz, mert Jézusnak sem volt”. Erre aztán a túratárs is tovább érdeklődött. Később a lelkész felajánlotta, hogy átadja neki saját szálláshelyét, mire a másik még többet szeretett volna hallani Jézusról. „Minden lelkész vágyik spirituális élményekre a barikád másik oldalán, de kevés alkalommal van ilyenben részünk. A Camino erre is jó volt. Végtelen sok emberrel találkoztam az ausztráltól a koreaiig, és számomra kiderült, hogy az embereket nem nyűgözi le, hogy lelkészek vagyunk; az érdekli őket, hogy megosztjuk-e velük a szállásunkat, adunk-e nekik ételt, segítünk-e nekik. A támogató jelenlét számít, és az, hogy valaki meghallgassa őket. Az Istenről való beszédre akkor válnak nyitottá, ha mélyebb szintre kerül a kapcsolat, vagy valami jó tapasztalatot szereznek. Lehet, hogy az egyházzal szemben érdektelenek, de a tiszta evangéliummal szemben nem olyan elutasítók, mint gondolnánk.” Képek: Balogh Tamás