Az átrendeződés ideje

Bereczky Ildikó korábbi harkányi lelkipásztort bízta meg Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke a Baranyai Programtanács munkájának koordinálásával. A Baranyai Református Egyházmegyében négy évtizeden át szolgáló lelkész a helyi lelkipásztorokkal kapcsolatot tartva és saját tapasztalatait is hasznosítva kíséri végig az elmúlt évben körvonalazódott program megvalósítását.

Az elmúlt évben a Baranyai Programtanács a helyi lelkipásztorokkal egyeztetve végigjárta a baranyai egyházmegyét, ahol a társadalmi-missziós tendenciák és a közigazgatási egységek figyelembevételével hét nagyobb körzetet látott elkülöníthetőnek: a Komlói, a mohácsi, a pécsi, a sellyei, a siklósi, a harkányi és a szigetvári körzeteket. Elképzelésük szerint az egy-egy körzethez tartozó, különböző típusú egyházközségek – amelyek lelkészkörök is egyben – közösen kialakított, éves missziói program szerint működnének együtt. A helyi lelkipásztorok bevonásával tervezet született arról is, melyik gyülekezetet érdemes átalakítani, hol érdemes például a Zsinat által nemrégiben elfogadott új gyülekezettípust: gondozó gyülekezeteket létrehozni. Mindez előkészítette annak lehetősé-

gét, hogy a lelkészek munkáját segítve hittanoktatókat is alkalmazhassanak egy-egy olyan körzetben, ahol a gyülekezetek nem tudják fenntartani a lelkészi státuszt, viszont lenne lehetőség a gyermekek, fiatalok közötti szolgálatra is – számolt be lapunknak Bereczky Ildikó.

A lelkipásztor a Programtanács koordinátoraként a tavaly megtárgyalt célokat és feltételeket folyamatosan egyezteti a lelkipásztorokkal, segíti a lelkészkörök missziói munkájának kidolgozását, megvalósítását. „Szeretnék odafigyelni a helyi lelkészekre, melléjük állni, miközben a program végbemegy. A cél ugyanis az, hogy mindez a javukra szolgáljon, és valóban föllélegezhessenek: ne az egzisztenciális szorongás határozza meg a napjaikat, hanem felszabadultabban, nagyobb lelkierővel végezhessék a munkájukat. Erre minden reményünk megvan, hiszen olyan programot biztosít most az egyház, amely révén a megélhetésük biztosabb talajon áll, mint korábban” – magyarázta.

Új típusú gyülekezetek

A strukturális átrendezés szükségességét a társadalmi változások idézték elő. „Református gyülekezeteink több száz éven keresztül falusi gyülekezetek voltak, mára azonban többen élnek városokban, mint falun, és maga a klasszikus falusi életforma is megszűnt. Egyházszervezetünk azonban még azokból az időkből származik, amikor minden falunak volt saját gyülekezete, lelkésze, temploma, különösen Baranyában pedig elemi iskolája is összevont évfolyamokkal, tanítóval. Miután azonban kiürültek a falvak, megfogyatkoztak a gyülekezetek is. Ezért elindult egy bokrosítási folyamat: ahol már nem volt elég gyülekezeti tag, lelkészt sem tudtak választani, ott több falu gyülekezeteit összevonták.” Ennek más oka is volt – tette hozzá a lelkész. „A második világháború után elvették az egyházi földeket, amelyekből az egyházközségek fönntartották a templomot, az iskolát, a lelkészt, a tanítót – ugyanis sosem az állam tartotta fenn a gyülekezeteket. A hívek ezután pénzadományt gyűjtöttek – persze, amíg a falu működött, terményadományt is –, de sokkal nehezebb volt így már a működést biztosítani, hiszen elvesztek azok a földek. Napjainkban egyházfenntartói járulékot fizetünk, és az a gyülekezet választhat lelkészt, amelyik képes a lelkészi állást biztosítani – ez lehet anya- vagy több gyülekezet összefogásával társegyházközség.

Ha a korábban államosított iskolaingatlanokat vissza igényelhettük is – amennyiben az még állami tulajdonban volt –, addigra az épületek többségét lelakták, és sok helyen már állami iskola sem működött benne. A fenntartásához szükséges földeket pedig nem kaptuk vissza. A legtöbb helyen ellehetetlenült a lelkészi állás fenntartása, nemhogy egy faluban, hanem nyolc-tíz falu társegyházközségeiben is. Ezért – más gyülekezetforma nem lévén – az egyházkerület támogatásával missziói társegyházközségeket kezdtek létrehozni; ezekben már nem választható, hanem kinevezett missziói lelkész végzi a szolgálatot. A missziói egyházközség elnevezés eredetileg azt a gyülekezetformát jelölné, amelyik soha nem volt sem anya-, sem társegyházközség, hanem olyan területen alakul, ahol korábban nem volt gyülekezeti élet. A cél, hogy majd egyszer önálló lelkésztartó hellyé váljon. A szórvány ezzel szemben azokat a helyeket jelöli, amelyek egy nagyobb gyülekezet gondozásában állnak és valószínűleg nem lesznek képesek lelkészi állást fenntartani, ilyenek például a tanyavidékek.

A most létrehozandó gondozó egyházközségekre azért van szükség, mert Baranyában több olyan terület is van, amelyek valós helyzetét egyik gyülekezeti státusz sem fedi le. Ezek a gondozó egyházközségek olyan korábbi anya- vagy társegyházközségekből alakulnak majd, amelyekben egyházkerületi segítséggel és kinevezéssel dolgozó lelkészek végzik a szolgálatot. Az ő jövedelmüket a kerület, a lelkészlakás rezsijét a kis gyülekezetek biztosítanák. Ezek az egyházközségek valószínűleg a jövőben sem lesznek képesek önállóan lelkészt fenntartani, mert elfogyó települé-

sek gondozását végzik. A gondozó egyházközségek létrehozása mégsem azt jelenti, hogy leírtunk egy területet, hanem éppen, hogy mentjük, ami menthető. Az egyház szolgálata ugyanis a bölcsőtől a koporsóig tart. A társadalom egyetlen rétegét sem hagyhatjuk magára. Mivel azonban ezek a gyülekezetek nem tudják fenntartani magukat, szükségessé vált, hogy nagyobb segítséget kapjanak a szolgálathoz. Erre határozta meg egyházunk Zsinata a gondozó gyülekezeti formát.”

Míg némely baranyai társegyházközségekből gondozó egyházközségek alakulnak, addig Pécsett új missziói állomások létrehozása is szükségessé vált, mert a reformátusság nagy része az elfogyó falvakból és máshonnan is oda költözött. „Az ottani két gyülekezet vonzáskörzete elég nagy, ezért szükséges missziói lelkészek bevonása. A missziói lelkészi állásokat és az azokhoz szükséges hátteret az egyházkerület biztosítaná. Ők egyelőre a meglévő anyaegyházközségek kötelékében kezdenék meg városi missziói szolgálatukat. Munkájuk gyümölcseként a gyülekezetek remélhetőleg gyarapodni fognak, önállósulhatnak, és egyre kevésbé szorulnak majd külső segítségre.”

Hittanoktatókat is bevonnának

A misszióba beletartozik a gyerekek és fiatalok között végzett szolgálat is, amely egészen a rendszerváltásig tiltott tevékenység volt – tette hozzá Bereczky Ildikó. A Baranya-program célja az is, hogy minél több jól képzett hitoktató kapcsolódjon be a hittanoktatásba és a gyülekezeti munkába. „Ezzel együtt fokozatosan lekerülne a lelkészek válláról a hittanoktatás terhe, ami egyrészt gyönyörű szolgálat, másrészt akkora óraszámban, amekkorában a legtöbben végzik, elvonja az időt és az energiát a lelkészi munkától. Eddig azért vállaltak lelkészek akár heti 16-20-26 hittanórát is, hogy valaki elvégezze ezt a szolgálatot, másrészt sokuk fizetésének kétharmadát a hittanoktatói óradíj jelentette, hiszen a gyülekezet nem tudta biztosítani a megélhetésüket. Részmunkaidőben nem nagyon lehet ezt a munkát vállalni, főleg a peremvidéken. Ha egy több iskola között ingázó hittanoktatót be akar állítani a szolgálatba az egyház, autót, rendes tanári fizetést és szolgálati lakást kell biztosítania. Ugyanakkor vannak olyan egyházi ingatlanjaink – egykori parókiák és iskolák –, amelyeket át lehet alakítani szolgálati lakássá. Ezek felmérése is megkezdődött már, az egyházkerületnek komoly szándéka van – a hittanoktatás évében – ezt a kérdést is megnyugtatóan rendezni. Ebből is látszik, hogy nem lehet külön kezelni a gyülekezeti ingatlanok kérdését a gyülekezeti és az iskolai élettől, azok egymással összefüggenek.”

Rugalmas koncepció

A Baranyai Programtanács munkája nyomán kibontakozó rendezési terv célja a gyülekezeti munka hatékonyabbá tétele, akár új misszióról, akár az elfogyó települések gondozásáról van szó. „Szeretnénk, ha minden faluban valamilyen módon jelen lenne az egyház: akár istentisztelet, akár evangélizáció, akár látogatás vagy valamilyen egyházi szervezésű program révén.” A gondozó egyházközség új koncepció, de rugalmas elgondolás, nem pedig olyan séma, amit minden helyzetre rá lehetne húzni – hangsúlyozta a lelkipásztor. „Van, ahol a lelkészről le kell venni a hittanoktatás terhét, máshol nincsenek iskolák, így a lelkésznek több ideje marad arra, hogy a gyülekezettel foglalkozzon.”

A folyamat koordinátoraként a technikai dolgok megbeszélése mellett szeretné segíteni azt a fajta szemléletváltást és összehangolást, amely szükséges ahhoz, hogy egy-egy körzet lelkészei együtt tudjanak dolgozni – árulta el. „Szeretnénk, ha a lelkészek látnák azt a szándékot, hogy ez az átrendeződés az ő munkájukat fogja segíteni. Komoly belső feszültség egy lelkész életében, amikor egzisztenciális okokból olyan munkát kell végeznie, ami ugyan a gyülekezet életéhez tartozik, mégis elvonja őt egy csomó más dologtól, amit meg kellene csinálnia. Lelkiismeretfurdalást okoz, hogy nem tud látogatni, vagy programot szervezni, ami építi a közösséget. A népességfogyás ugyanis olyan egzisztenciális helyzetet hozott létre a lelkészek életében, hogy dönteniük kellett. Ha nem vezetik be a kötelező hit- és erkölcstanórát, akkor itt sok lelkész egzisztenciája ellehetetlenült volna. Így is volt, akinek el kellett mennie, mert nem tudta fönntartani a családját. Hatékonyabbá szeretnénk tenni a gyülekezetekben végzett munkát, de a gyülekezetek közötti és a lelkészek közötti munkát is egy-egy körzeten belül. Kívánatos lenne, hogy közösen tudjanak az ott szolgáló lelkészek a körzetükre vonatkozó missziói programot kialakítani, amelynek a mentén többet dolgozhatnának együtt. Az élet rákényszerít bennünket egyfajta szemléletváltásra, hogy a miszszió érekében, ha kell, ki tudjunk lépni a parókiális jogok, az egzisztenciális szorítások kerítése mögül, és a gyülekezeti, gyülekezetközi munkának kibontakozhasson az a része is, amelyre eddig kevesebb idő és figyelem juthatott. A lelkészek, hitoktatók és a gyülekezeteink életét, a missziót és gondozást segítő folyamatról van szó, ami ugyan elég radikális, de ugyanakkor kívánatos is. Szeretnénk, ha igyekezetünk nem emberi erőlködés lenne, hanem ’Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai’ lehetnénk ebben a közös munkában (vö. Péter első levele 4. rész, 7-11. versek).”

Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás