BALÁZS KRISZTINA
A lélek fejlettsége
Sokszor hangzik el a kérdés, vajon mi is egy ember életútja és vajon eléggé sokat tapasztaltunk-e már ahhoz, hogy lelkileg magasabb szintre lépjünk. Pedig a jó kérdés talán az lenne, hogy egyáltalán kell-e a léleknek fejlődnie. Korunk egyik jellemzője, hogy állandóan változni szeretnénk. Nem csak külsőben, hanem belső tulajdonságainkban, viselkedésünkben, érzelmeink kezelésében szeretnénk egyre jobbak és jobbak lenni. Ez pedig éles ellentéte annak, hogy „vagyok, aki vagyok”, illetve, hogy fogadjuk el a másikat olyannak, amilyen.
Tehát egyrészről vágyjuk, hogy azok lehessünk, akik lenni szeretnénk, és a társadalom ilyennek fogadjon el bennünket, de ugyanakkor vágyjuk a változást is, hogy valami 2.0-ás verziói legyünk saját magunk tegnapi énjének. Nem csoda hát, ha valójában sosem leszünk elégedettek és boldogok, hiszen egyszerre mindkét tételnek nehéz megfelelni. Talán az lenne a legfontosabb, hogy elfogadjuk magunkat olyannak amilyenek vagyunk?
De ha ez meg is történik, akkor vajon tudunk-e javítani korábbi hibáinkon…? Már ha létezik olyan, hogy egy ember hibázik. Ugyanis, akkor azt kell feltételeznünk, hogy létezik az eredendően jó és rossz is. Ezt viszont csak akkor tudnánk egymáshoz mérni, ha lenne egy mindent elsöprő igazság arról, hogy mi számít egyetemesen jónak. Az igazság az, hogy minden ember más és más. Másképpen nevelkedett, más körülmények között, mást tanítottak neki a szülei és más mintákat látott a Világban. Azt sem CsPM 133
