A motiváció egy 8 karú polip

A motiváció egy 8 karú polip

Motiváltnak lenni annyit tesz, mint túl a puszta létezésen értelemmel töltjük meg életünket, megéljük és tudatosan alakítjuk sorsunkat, határozott irányt adva életutunknak.

A motiváció az az energia, ami a céljaink elérését táplálja.

Ha a motivációról beszélünk én ebben az egy mondatban tudom az egész jelenség lényegét megfogalmazni.

Egy jelenséget, ami egy egész rendszeren keresztül fejti ki a hatását és tartja fenn ezen zárt rendszeren belül a motiváció folyamatos áramlását.

Ez a rendszer nagyon szépen és tematikusan építkező elemekből áll, melyek egymásba fonódva rendeződnek el, ami így épül fel:

A motiváció energiát ad a célnak.

A cél tervvé formálódik.

A terv fókuszt ad.

A fókusz keretet szab.

A keret rendszert épít.

A rendszer kijelöli a fejlődési pontokat.

A fejlődési pontok felépítik az utat, amin végig kell menni.

Az út elköteleződést teremt.

Az elköteleződés mozgósítja az erőforrásokat – soft és hard skilleket.

A mozgósított erőforrások visszacsatlakozva a motivációba újabb lendületet adnak, hogy továbbra is lendületben maradjon az energia.

Egy fokozatosan és tematikusan szűkülő és specializálódó folyamat ez, ahol a „semleges energia” – ami a motiváció maga – jól megfogalmazható és karakteres arcot nyer, ami köré, mint rendező elv köré fel tud az ember élete épülni, kijelölve ezáltal egyéni életútját.

Az idő így is, úgy is el fog telni, nem lehet jobb időkre tartogatni.

Nem lehet megkérni, hogy várjon, hogy tartson ki míg készen állok.

Az idő kerekét nem te hajtod, de hogy milyen tartalommal töltöd meg, az a te feladatod.

Ez a teremtés köre és körforgása, ami olyan magától értetődő természetességgel működik, ha működik, és talán fel sem mérjük a valós súlyát.

Ezért talán a legszemléletesebb, ha abból a perspektívából tekintünk rá, amikor a motiváció megszűnik létezni és funkcionálisan működni az életünkben.

Három kulcsfontosságú helyzeten keresztül szeretném ezt bemutatni, azaz, hogy milyen az élet a motiváción túl.

1) Létezel vagy élsz?

Elfolysz vagy belefolysz?

Az életet a létezéstől pontosan egy dolog választja el - a forma!

A forma, amit megalkotunk önmagunk számára, ezzel arcunkra formálva az amúgy jellegtelen időt.

Mert az idő így is úgy is arctalanul el fog folyni! Nem fogja megkérdezni, hogy mire szeretnénk felhasználni csak menni fog, csak áradni fog semlegesen és üresen. A mi általunk épített mederben, mi adunk neki történetet.

Mondhatni elkezdünk nyomot hagyni a világban, megírva saját történetünket.

Az arctalant egyedivé téve indul el a motivációs energia útja, a puszta létezést életté formálva.

2) Akinek semmi dolga, annak semmire nincsen ideje és mindenekfelett ebbe még jól el is van fáradva 3) Egyedül nem megy?

Hogy a motiváció fenntartásában milyen kulcsfontosságú szerepet játszik a környezet és az onnan jövő - a motiváció fenntartásához szükséges – impulzusok, arra talán az elmúlt évek extrém körülményei, a home office lifestyle, a hirtelen tálcán kínálkozó önmegvalósítási lehetőségek, azaz a saját magunk által megteremtett motiváció és annak önálló fenntartására tett erőfeszítések jelensége adja meg a választ.

Talán egyszerűbb helyzetnek tűnik a home office jelenség, hiszen ott még – elvileg – az ember munkahelye és az onnan jövő keretek és elvárások motivációjának fenntartásában, mint irányt adó kapaszkodók ott voltak. Vagyis csak lettek volna!

Persze vannak azok a lusta napok, amikor az ember „pizsama napot tart” és az inkativitás a tetőfokára hág – nyilván ezzel semmi baj nincsen!

De mi van, amikor ez életformává válik, azaz, amikor a motiváció energiája elkezd a semmibe belefolyni?

Van ennek a helyzetnek egy jól látható evolúciója, ami kezdetben egy nagyon vonzó és kényelmes helyzetet teremt meg, hiszen valahonnan onnan indul ki, hogy minden energiámat magamra fordíthatom és tehetem mindazt úgy, ahogy azt én akarom.

Csak ebben a túlzóan nagyvonalú hozzáállásban már a nullponton elkezdenek az energiák szétfolyni, hiszen a cél, mint olyan, diffúzzá válik, hogy már igazából semmivé lesz.

Ezzel indul el a mindennapok során egy leépülési és bezáródási folyamat, amit az ember saját életén belül és azon kívül – fizikai és szociális környezetében egyaránt – meg fog élni.

A napok, a hetek és hónapok elkezdenek öszszefolyni és arctalanná válni, hiszen minden nap egyformán semmilyen módon telik. És mivel az egyén számára elveszik az idő és a felette való orientáció jelentősége így az ilyen ember lesz, aki mindig mindenhonnan el fog késni és képtelen lesz határidőket tartani.

Mivel a napok egybefolynak, a keretek, mint olyanok eltűnnek és vele együtt a kötelesség is semmivé lesz, szaladni fog az ilyen ember környezete. Belső világának rendezetlensége és igénytelensége ki fog ülni fizikai környezetére. Az életút egy szimpla vegetációba torkollik és már a puszta létfenntartás is nehézségekbe fog ütközni.

Csendes leépülés veszi kezdetét, egy magányosságba forduló élethelyzet.

Sőt talán elsőre még a motiváció növekedésének gondolata is egy valid kép lett volna, hiszen mentesült sok olyan a munkába járásból és munkahelyi játszmából adódó nehézségtől, ami ezt indokolta volna.

Kevesebb stressz, kevesebb fölösleges kör – amit a home office szakmailag megadott – üdítőleg kellett volna, hogy hasson.

Ehelyett leginkább a mainstream jelenség a teljesítményromlásban manifesztálódó motiváció vesztés volt.

A határok összemosódása, az otthonom egyben a munkahelyem állapot túlzott szabadságot adó keretezetlensége indította el ezt a folyamatot és döntötte be az addig működő rendszereket.

Ha nem kell reggel menetrendszerűen elkészülni és „felkészülni a munkára”, akkor valljuk be őszintén már ezen korai órákban elkezd elcsúszni a nap és a produktivitás már itt mélyrepülésbe kezd. Nyilván ímmel–ámmal lehet tettetni a munkát és kora délelőtt nekikezdeni „valamiféle munkakezdésnek”, de ezzel a valódi munkatempót nem veszi fel az ember. És mikor a rendszer kezd így bedőlni, az előre vételezhető fejlődési pontok elkezdenek egyre távolabbra úszni, ami a keretek keretezetlenségének konstans fennállása okán egy lassú hanyatlás képét vetítik előre, amiben pozitív változásra elenyésző esély van a home office adta biztonságot adó keretei között.

És ha ebben az amúgy szabályozottnak tűnő helyzetben könnyű volt elérni a teljesítményromlásba futó demotivált állapotot, érthető, hogy amikor az embernek önállóan kellett volna szabályokat hozva önálló útra lépnie milyen gyorsan buktak el a nagyívű saját projekt tervek.

Mert könnyű kibújni a saját magamra mért nyomás alól. Könnyű a célt olyan – a haladás – illúzióját keltő nagyvonalú tervekbe rakni, melyek nem többek, mint puszta porhintések.

Ezért vallom, hogy kell egy csapat! Kell egy csapat, akik segítenek motivációnkat fenntartva minket a teremtés körében benntartani!

A motiváció egy 8 karú polip, aminek mi mozgatjuk a fejét, hogy aztán az jó instrukciókat adva a karoknak egy új világ építésére adjon jó utasításokat az egyes alpontokban!

Tedd fel önmagadnak ezeket a kérdéseket és nézd meg mennyire mozognak terv szerint azok a polip karok!

Hogy mennyire tudunk tudatosan élni és motivációnkat fenntartva haladni célunk felé?

Hogy mennyire tudunk tudatosan kereteket szabni önmagunk számára ezzel fenntartva a hatékony terv megvalósítást?

Hogy mennyire tudunk tudatosan a fejlődés útján maradni ezzel megtisztelve önmagunkat saját legjobb énünk megalkotásában?