9 minute read

MÁTRA – A NYUGALOM HÁZA

MÁTRA – A NYUGALOM HÁZA

„Mátra alján, falu szélén lakik az én öreg néném.” – tőle tudom ezt a mesét. A történethez valóban egy csodás helyszín, a lankás hegyek lábánál elterülő kis falu – szeretett szülőföldem, Domoszló – adja a keretet; ám a néni nem öreg, hanem kedves, és ráadásul nem is személy, hanem egy csalogató házikó, pont a falu kellős közepén, mely tárt karokkal vár. Gyertek el hozzánk!

A Kedves Néni Vendégház melegszívű tulajdonosával, Lukovszki Imréné Katikával beszélgettem hosszan, emlékeket idézve gyerekkorról, régmúltról, a falusi vendéglátás szépségeiről, nehézségeiről.

Mesélnél a kezdetekről? Hogyan csöppentél bele a vendéglátásba, hisz világéletedben „bankos” voltál?

Ez a ház gyerekkorom óta a szívem csücske, mindig a nagyszüleim jutottak róla eszembe. 15 évvel ezelőtt, mikor az akkori tulajdonosa, Annuska néni meghalt, megvásároltuk az épületet és belevágtunk a felújításba. A névadással az ő emlékét szerettük volna megőrizni: a falvakban mindenkinek volt ragadványneve, Annuska nénit hívták „kedves néninek”. Eredetileg ez a parasztház a falu kovácsának volt a háza, aki módos gazdának számított, jól tükrözi ezt a nagyobb belmagasság, a tágasabb terek, a faragott építészeti elemek. Itt nem volt nyitott kemence, és lépcsőn jövünk fel, maga az épület ki van emelve. Ragaszkodtam hozzá, hogy a ház az eredeti állapotában kerüljön helyreállításra, a helyi építészeti stílusjegyek megtartásával. Ilyen az utcai homlokzaton látható napsugaras motívum, ill. az első szobában lévő falfestés, aminek egy részletét sikerült megmenteni.

Ez nem hengeres festés, hanem ún. pingálás, sablonnal, kézzel készítették egykor erre „specializálódott” falubéli asszonyok. Saját hagyatékból, valamint hosszas kutatómunkával, gyűjtögetéssel szereztük be azokat a korabeli használati tárgyakat, amik most az enteriőr részét képezik. Igyekeztünk a felújítást úgy elvégezni, hogy külsőségében a ház megtartsa egyedi, régies hangulatát, a belső tér, a berendezések viszont feleljenek meg a mai kor követelményeinek. Itt van például ez a korhű lámpa – mutat a gerendák közt megbújó függesztékre -, ami gyönyörű ugyan, de nagyon kevés fényt szolgáltat, így a paraszti stílusú polcba spotokat kellett szereltetnünk.

Ha már a mai modern kort említetted: Nálad van wifi?

Ha szétnézel, akkor nem látod kiírva a kódot. De van. Ha kérik, ha van rá igény, megmondom. Ám sokan épp azért jönnek vidékre, hogy kiszakadjanak a megszokott környezetből. Egyszer egy apuka kimondottan megkért, hogy ne áruljam el, mert így legalább öt napig beszélgethetnek majd a gyerekekkel. Érkezéskor, már rögtön az első pár szónál kiderül, hogy a vendégek elvonulni szeretnének, vagy van igényük a kapcsolódásra. Én ezt mindig tiszteletben tartom. Aki kíváncsi, kérdez, annak örömmel segítek.

Domoszlót miért választják az emberek? Hogyan vált ez a kis falu az utazók célpontjává?

A pandémia nagy tapasztalás volt. Kifejezetten sok vendég jött azért, mert csendre, friss levegőre és pihenésre vágyott a kimerítő munka után. Hálásak voltak, hogy nem arra ébrednek, hogy csörög a telefon, hogy zakatol a villamos. Itt csak a kakas kukorékol. Voltak, akik a tömeget szerették volna elkerülni, ezért választották a nagyobb szállodák helyett a falusi szálláshelyeket. Itt kiválóan lehet töltekezni aktív és passzív módon is. Nagy előny, hogy Gyöngyös és Eger között félúton helyezkedünk el, minden környékbeli látnivaló, fürdő, múzeum maximum egy órányi távolságra van. Árban viszont meg se közelítjük a közelben lévő, felkapott szállások tarifáit - nagyon sok embert a falusi miliő mellett például ez motivált. Minden évszaknak megvan itt a szépsége, nincs üres hónap, télen indul a vadász-szezon és érkeznek a vendégvadászok, a szilveszteri bulit tartó fiatalok.

S hogy kik jönnek még? Ez itt a túrázók paradicsoma. Gyalogosan vagy akár kerékpárral is bejárható a környék. A Mátra déli része még nincs annyira felfedezve, pedig itt a piros jelzésen haladva a Kéktúra vonalát egy húzós kis sétával már el lehet érni. A Mátra térkép is azért van a falon, hogy meg tudjam mutatni, merre érdemes elindulni. Ha például az Ilona vízesés a kiszemelt célállomás, akkor elmondom, hogy útba esik a kisnánai és a siroki vár, Recsken a Bányászati Múzeum, Parádfürdőn a Cifra Istálló, és ha ez még nem volna elég, akkor Mátraházán, Mátrafüreden keresztül vissza tudnak jönni, gyakorlatilag végig járva így a Mátra keleti vonulatát.

Ehhez kell a helyismeret és a helyi kötődés. Ezek azok a pluszok, amik megfizethetetlenek.

Igen, jól látod! Mivel én wellness-szolgáltatást nem tudok nyújtani, nekem mással kell a vendéget megnyernem. Tavaly fűszernövénnyel és dísznövénnyel ültettem be a nyársaló mögötti területet, hogy a városról érkező gyerekek megismerhessék ezeket a növényi kultúrákat. Mekkora öröm a tőről lekanyarítani, kézbe venni, megszagolni, majd beleharapni egy lédús napérlelte paradicsomba! Az is nagyon jellemző volt az elmúlt időszakban, hogy nagyszülők jöttek az unokákkal. Míg nagymama főzött, bemutattam a gyerekeknek a régi használati tárgyakat. Ez is egyfajta értékmentés a részemről. Kérdezgettem őket, na, ez vajon mi lehet? Kipróbáltunk mindent, közben jókat nevettünk, nagyi pedig végtelenül hálás volt a törődésért. Láttam rajta, hogy fáradt, kérdeztem megengedi-e, hogy a gyerekekkel elmenjek sétálni. Persze, hogy megengedte! Felmentünk a templom mellett a felvégbe, majd még tovább egészen az erdészház mögötti tisztásig. A gyerekeknek akkora élmény volt az erdő, patakon átugrálni, pecázni, állatokat megfigyelni, simogatni. Még egy nagy csokor mezei virágot is szedtünk a maminak hazafelé jövet. Később, a szülők, egy orvos házaspár külön megköszönte ezt nekem, nagy örömmel mesélték, hogy a lányuk azóta is azokat a virágokat böngészi a növényhatározóban, amiket akkor nap szedett…

Mivel jár egy ilyen szállás üzemeltetése?

Rengeteg az adminisztráció, az idősebb generációból sokan épp emiatt hagynak fel a szállásadói-tevékenységgel, mert ezzel már nem tudnak lépést tartani. Online adatszolgáltatási kötelezettség van, napi zárással, napi adatfeltöltéssel, amihez elengedhetetlen az internetkapcsolat. Naprakésznek kell lenni a szállásközvetítő portálon is, jelölni a máshonnan érkező foglalásokat, fejben tartani az érkező és távozó vendégeket. A magánéletet is nagyon bekorlátozza: előre kell terveznem, hogy mikor megyek a gyerekekhez, spontán programokról pedig szó sem lehet!

Úgy látom, itt nincs szabadság, nincs szünet!

Nincs! Nagyon megköt időben. Teljes embert kíván. Régebben családi összefogással üzemelt a vendégház: a fiam az informatikai dolgokért, a honlapért felelt, a férjemé volt az udvar, az anyukám a kiskertet tette rendbe, locsolta a virágokat, ágyneműt húzott. Most mindezt egyedül csinálom. A takarítás, a mosás, vasalás, az udvar rendben tartása komoly fizikai munka. Igyekszem minden téren helyt állni, talán azért is 9.8 a szálláshely minősítése, mert szívvel-lélekkel, lelkiismeretesen csinálom nap, mint nap. Amikor nehéz időszakaim voltak, egyfajta kapaszkodóként szolgált, mert volt feladat, kimozdultam, emberekkel foglalkoztam. Erőt adott, nem hagyhattam el magam.

Érzem a szavaidból, hogy mindez nem a pénzről szól, téged valami egészen más motivál. Mi az, ami visz téged tovább ezen az úton?

Amikor a vendég kipihenten, élményekkel gazdagon tér haza, az engem óriási boldogsággal tölt el. Határokon átívelő barátságok köttettek, évente visszajáró vendégeim vannak. Kimondhatatlanul jó érzés, mikor valaki úgy jön, hogy barát, ismerős ajánlott és azért választott engem, és ezt a házat, mert jó véleménnyel voltak róla. Ez mind arra predesztinál, hogy vigyem tovább, amíg csak lehet. Van, hogy a vendéggel együtt én magam is olyan élményben részesülök, ami örökre bevésődik az emlékezetembe. Tavaly télen épp a horgásztó szomszédságában lévő hódvárat mutattam meg fiataloknak, amikor a nádas mögött lebukott a nap. Akkor hallottam először, milyen az, amikor rian a jég. Csodás tapasztalás volt. (A fényképeket elnézve én is úgy érzem, hogy ez egy földöntúli élmény lehetett.)

Voltak szokatlan, nem mindennapi vendégeid?

Rendkívüli eset? Az volt egy pár! Csak hogy egyet említsek: történt, hogy késő este, külföldről érkezett egy foglalás. Fiktívnek tűnt, mert se email cím, se telefonszám nem volt megadva, épp ezért le is mondtam. Az udvart takarítottam másnap délben, mikor a kapuban megállt egy vadidegen férfi – azaz a titokzatos foglaló. Nem volt mit tenni, nem fordíthattam vissza egyenesen Kanadába! A kommunikáció nehézkesen ment, mert ő nem beszélt magyarul, és sajnos én sem tudok angolul. Neveket mutogatott egy füzetben 1850-től 1960- ig bezárólag, amik között volt Domoszlói és Domoszlai is, így derült ki, hogy az őseit jött kutatni. Eszembe jutott a falu határában állított kereszten lévő felirat, mely szerint ezt a kőkeresztet az innen Amerikába elszármazott emberek állíttatták. Lefényképeztem, és a feliratot lefordíttattam, majd megmutattam neki - elérzékenyült a fotó láttán. Mielőtt elment volna, egy ajándékot kaptam tőle, egy kézműves csempét, itt fogom elhelyezni a házban az ő emlékére.

Úgy tudom, a tevékenységed nem merül ki a vendégház körüli teendőkben, a helyi és regionális turisztikai közösségnek is aktív tagja vagy. Nagy közöttetek az összetartás?

Szeretem ezt csinálni, szeretem az embereket, szívesen vállalok olyan feladatokat, amivel magasabb célokat szolgálok. Van egy saját egyesületünk, a Domoszlói Idegenforgalmi Egyesület, nagyon jó a kapcsolatunk, összedolgozunk, segítjük egymást. Vendéget soha nem küldünk el, ha valaki Domoszlóra szeretne jönni, annak itt a helye! Ha nálam foglalt az időpont, gyorsan körbetelefonálok, van-e valakinél szabad ágy. Jelen vagyunk kistérségi szinten is, a településen található szállásadók közül hárman tagjai vagyunk a Mátra Jövője Turisztikai Egyesületnek, most nemrég például a Farsang Farka rendezvény lebonyolításában segédkeztünk Parádon. A fentieken túl a FATOSZ Heves Megyei Szövetség ellenőrző bizottságának elnöke vagyok, az egyesület munkájában ott is aktívan részt veszek.

A Mátra ezelőtt egy 10 évvel nem volt ennyire keresett, az emberek valahogy elfeledkeztek róla. Az egyesületeknek az az elsődleges célja, hogy vonzóvá tegyék az utazóközönség számára a környéket, - színes programokkal, rendezvényekkel csalogatjuk az embereket. Személyes kedvencem a Mátrai Múzeumok éjszakája, aminek keretében egyszerre 3-4 busznyi ember járja végig a környező településeket, ahol bemutatjuk a helyi sajátosságokat, megnyitjuk pincéinket, mesélünk múltról és jövőről. Mindenki kiveszi a részét, ott vagyunk, csináljuk, közösen építjük a térség imázsát. Vágynak az emberek a természetbe, vissza a gyökerekhez. Igyekszünk minden igényt kielégíteni, a Kisfaludy Program nagyon jó lehetőséget adott arra, hogy megújuljunk, hogy kényelmesebbé, komfortosabbá tegyük a szálláshelyeket. De azért vannak nehézségek is, a folyamatosan változó jogszabályokat nehéz követni, és a turizmus-fejlesztési hozzájárulás is érzékenyen érintett minket, egy új adónemként lépett az életünkbe. További félelmeim vannak azzal kapcsolatosan, hogy a közeljövőben valamennyi szálláshely-szolgáltatásra egyfajta minősítő rendszert fognak alkalmazni. A jelenlegi, FATOSZ által kiadott napraforgós besorolás megszűnik, ám az új, szigorúbb rendszerrel olyan követelményeket támasztanak, amiket nagyon nehéz lesz teljesíteni a falusi, kis vendégházak számára. Nagyon szeretni kell ezt ahhoz, hogy ne adja fel az ember. De mindig látom magam előtt azokat a csillogó gyermektekinteteket, mindig jön egy hálás telefon, és én még száz meg száz embernek akarom elmondani, hogy miért van nyolc kopjafa a szoborparkunkban, kik voltak a kabarok; hogy valóban élt itt egy kedves néni, és hogy a kedvesség soha el nem múlhat.

Mondtam én már az elején: Mátraalján, falu ölén lakik az én Kedves Néném, melegszívű, dolgos, derék mese őrzi aranyszívét. Egyszer te is légy vendége, itt a vége, fuss el véle!

KEDVES NÉNI VENDÉGHÁZ 3263 DOMOSZLÓ, SPORT ÚT 3. Lukovszki Imréné telefon: +36303649829 email: info@kedvesneni.hu honlap: www.kedvesneni.hu

This article is from: