Nem tehetsz róla, de tehetsz érte

Nem tehetsz róla, de tehetsz érte

Vagyis a trauma megértése és feldolgozási lehetőségei

A trauma jelentését talán érdemes áttekinteni az aktualitásából kifolyólag és annak érdekében, hogy jobban megértsük mások reakcióját, vagy akár saját magunk tudatlan reakcióit. Nem vagyunk túl könnyű helyzetben, mert a szakma e fogalomról alkotott meghatározása is igen eltérő.

Számos különböző definícióval találkozhatunk a pszichológiai szakkönyvekben, amikor a traumáról szeretnénk informálódni.

A sok fogalommeghatározás közül íme egy:

A trauma egy normális reakció egy abnormális eseményre.

A trauma szót sokáig csak fizikai sérülésekre használták, a XIX. században kezdték a lelki eredetű sérülésekre is érteni. Okai Freud szerint külső hatások, melyek ellen képtelenek vagyunk védekezni, így magatehetetlen állapotba kerülünk és kinek-kinek az idegrendszere másként dolgozza fel ezeket.

A trauma egy a múltban megélt, megrázó esemény, mely túlmutat a mindennapok tapasztalatain, s fenyegeti az egyén testi-lelki egyensúlyát, integritását. (Bóna, 2015).

A traumák lehetnek kollektívak is

Vannak olyan nem várt események, tragédiák, katasztrófák, amelyek sokkal súlyosabb reakciókat váltanak ki az emberekből az egyszerű stresszválasznál, gondoljunk csak a jelenleg Ukrajnában zajló háborúra, ahol emberek halnak meg, veszítik el a szeretteiket, és/vagy kénytelenek hátra hagyni otthonukat, szüleiket, párjukat és más országokba kell menekülniük.

• Hasonlóan jelentkezik más egyéni vagy kollektív traumatikus események hatására is: ilyenek lehetnek a természeti katasztrófák, balesetek, illetve az egyén vagy egy csoport/nép ellen elkövetett erőszakos cselekedetek. Ide sorolható például a szexuális erőszak, de a történelem során megtapasztalt népirtások is (például a holokauszt vagy a ruandai népirtás). • Ezek olyan traumák, amelyeknek leküzdéséhez nem rendelkezünk megoldókészlettel, hiszen nem találkoztunk még velük korábban, és

Általában véve, nagyon sok eseményről elmondható, hogy megrázó, vagy, hogy nem hétköznapi.

Így a fogalom meghatározásánál figyelembe kell venni az egyéni különbségeket, de ezzel egyidejűleg kissé ködössé is válik a fogalom.

A traumával foglalkozó szakemberek többsége egyetértést mutat a trauma legfontosabb pszichés tényezőivel kapcsolatban:

• a hétköznapi élethelyzetektől való extrém eltérés, mely meghaladja a mindennapi megküzdőképesség szintjét, erős szenvedéssel jár, vagy mások szenvedésének közvetlen szemtanúi a túlélők • a megbízható világba vetett hit összeomlása, • fenyegetettség és kiszolgáltatottság érzése, • a helyzet irányításának elvesztése, tehetetlenség, • az én, a társas kapcsolatok és a világ egységességének szétesése.

Azonban kiemelkedően fontos hangsúlyozni, hogy nagyfokú egyéni eltéréseket mutat az, hogy az egyes személyek milyen életeseményt élnek meg traumatikusan. Kutatások több olyan fak-

tort megállapítottak, melyek befolyásolják, hogy egy adott esemény traumatizáló hatású-e vagy sem.

Ilyen tényező az aktuális pszichés állapot, a személy egyéni érzékenysége az adott problémára, korábbi negatív tapasztalatok, társas támogatás megléte vagy, hogy az egyén a személyiségfejlődés mely szakaszában van.

Nem csak a traumatizáció lehetősége mutat nagy egyéni különbségeket, hanem a traumára adott reakciók is.

Két nagy csoportra bonthatók a pszichés trauma által kiváltott hatások: érzelmi-pszichológiai tünetek, illetve fiziológiai-szomatikus tünetek.

Ezek gyakran összefüggenek, hiszen egy a traumára emlékeztető élmény könnyen testi tüneteket válthat ki, illetve egy-egy testérzet is könnyen előidézhet érzelmi-pszichés reakciót, mivel ezek a traumatikus élmény által az elménkben összekapcsolódnak.

Fontos kiemelni, hogy a traumára adott reakció a test és az elme természetes, a túlélést elősegítő válaszai egy extrém, kifejezetten

megterhelő eseményre. Ezért, bár a szubjektív megélése a tüneteknek nagyon különböző lehet, a reakciókat nem szerencsés jóra és rosszra kategorizálni.

Lehetséges érzelmi-pszichológiai reakciók rövid- és hosszútávon:

• sokk, tagadás, • zavartság, koncentrációs nehézség, • harag, ingerlékenység, hangulati ingadozások, • szorongás, félelem, • bűntudat, szégyen, önvád, • szociális elszigetelődés, • szomorúság, reménytelenség, • visszatérő és betolakodó kínzó visszaemlékezések (flashback), • visszatérő, az eseményre reflektáló, kínzó álmok, • traumatikus esemény bizonyos aspektusaira való emlékezési képtelenség (disszociatív amnézia), • környezet és saját maga valószerűségének megváltozott érzete (meglassult idő, kábultság érzés, más perspektívájából látni önmagunkat).

Lehetséges fiziológiai-szomatikus reakciók: • álmatlanság, rémálmok, • fáradtság, • heves szívverés, • gyengeség, • izgatottság, • fájdalmak, • izomfeszültség

Amikor mindenképpen erre kell gyanakodnunk:

ha az egyént elárasztják a traumatikus eseménnyel összefüggő nyomasztó emlékek, ér-

zések és gondolatok és ezekre jelentősen be van szűkülve. Ezzel ellentétes ugyan, de szintén előfordul, hogy a traumatizált személy erőfeszítéseket tesz azért, hogy elkerülje a traumával kapcsolatos emlékek, gondolatok, érzések megjelenését, mert elviselhetetlen fájdalmat okoznak számára.

Sokszor fordul elő bűntudat, önvád, nem ritka az irritáltság, a dühkitörések előfordulása sem. Gyakori a szexuális erőszak elszenvedői között, hogy saját magukat vádolják, és minden gondolatukat az tölti ki, mit tehettek volna másképp, mivel tudták volna megakadályozni a történteket.

Ha a jelenlegi háborús helyzetre gondolunk, a menekülteknél szintén megjelenik az önvád és a bűntudat, arra gondolnak, hogy otthagyták a szeretteiket, elmenekültek az események elől, miközben a párjuk, fiuk, apjuk lehet, hogy meghal a harcokban. A menekülés egy ilyen helyzetben teljesen adekvát reakció, viszont érthetőek ezek a fájdalmas érzések.

Jellemző még egyfajta fokozott éberség és készenléti állapot is a traumával kapcsolatban. Mindezeken túl a szorongásos tünetek rendkívül széles palettájával találkozhatunk: elkerülő magatartás, szociális visszahúzódás, remegés, pánikrohamok, állandó aggódás. Szembeötlő a kognitív funkciók romlása, azaz koncentrációs problémák, döntésképtelenség, memóriazavarok jelentkezhetnek. Megfelelő szakmai segítség nélkül a PTSD-ben szenvedők kínzó tüneteik enyhítésére alkoholhoz, illetve drogokhoz nyúlhatnak, de sajnos fennáll az öngyilkosság veszélye is.

Napjainkban egyre több módszer válik közismertté, amikor a traumák terápiájáról van szó. A legfontosabb és leggyakrabban alkalmazott módszerek a következők:

Trauma fókuszú kognitív viselkedésterápia.

EMDR, azaz szemmozgásokkal történő de-

szenzitizálás és újrafeldolgozás, mely az agyféltekék működésének stimulációjával segíti a traumatikus emlékek feldolgozását.

Pszichodinamikus terápia

Narratív tanúságtétel terápia.

A Somatic Experiencing egy testi megtapasztaláson alapuló terápia.

Csoportterápia

Pszichoedukáció több terápiás megközelítés része.

A legideálisabb terápiás mód mindig a páciens szükségleteihez igazított.

Számos tényezőtől függ, hogy melyik módszert érdemes használni, úgy, mint a páciens személyisége és élettörténete, a tapasztalt trauma jellege, a tünetek típusa és súlyossága, a traumáról alkotott gondolatok, hiedelmek.

Források:

HVG, Pszichológiamagazin, Traumaközpont, Bóna, A. (2015). A krízis lélektana. In: Gyöngyösiné K. E. & Sz. Makó H. (szerk.): Gyász, krízis, trauma és a megküzdés lélektana (old.: 123-138.). Pécs: Pro Pannonia Kiadó.