“A SZÍNHÁZ AZ EGYENLŐSÉG TERE”

“A SZÍNHÁZ

AZ EGYENLŐSÉG TERE”

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.

A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

SZÍNHÁZI VILÁGNAPI ÜZENET 2022 – PETER SELLARS-TŐL

FORRÁS: ITI Magyar Központja / Lakos Anna fordítása

Peter Sellars (1957-) amerikai rendező, klaszszikus és kortárs, elsősorban operák rendezésével vált világhírű rendezővé. 2022-ben ő jegyzi a Színházi Világnapi Üzenetet.

Kedves Barátaim!

Miközben a világ óráról órára, percről percre a napi híradásokon csüng, hadd kérjem meg a világ színházcsinálóit arra, hogy a történelmi változások és a történeti idő, történeti reflexió, történeti tudatosság tükrében fogalmazzuk meg a saját céljainkat. Történelmi időket élünk. Mélyreható változások zajlanak az ember önmagához, másokhoz és a nem emberi világhoz fűződő viszonyában, amit szinte lehetetlen megragadni, formába önteni, kifejezni, beszélni róla.

Nem a 24 órás hírfolyamok, hanem az idő peremén létezünk. Az újságok és a média nincs felkészülve erre, és képtelen megbirkózni azzal, amit most tapasztalunk.

Van-e nyelv, mozdulat, kép, ami lehetővé teszi a mély ellentétek és kíméletlen összecsapások megértését? Hogyan tudjuk tapasztalatként és nem tudósításként közvetíteni a mostani életünk lényegét?

A színház a tapasztalat művészete.

Amikor sajtókampányok, megállapíthatatlan hitelességű hírek, félelmetes jóslatok árasztják el a világot, hogyan léphetünk túl a számok végtelen ismétlésén, hogy megtapasztalhassuk az élet, az idő, a természet, a barátság, vagy akár csak az ég különös színeinek szentségét és végtelenségét? A két év óta tartó COVID- járvány összezavarta az embereket, eltompította az érzékeinket, beszűkítette sokak életét, kapcsolatok szakadtak meg, vagyis az emberiséget, az emberi életközösséget egyfajta nullpontra taszította.

Milyen magokat kell ültetnünk, aztán újra elültetnünk, és melyek azok a túlburjánzó, tolakodó fajok, amelyeket teljesen és véglegesen el kell távolítanunk? Olyan sokan élnek a létezés szélén. Olyan sok az irracionális módon, váratlanul fellángoló erőszak. És rengeteg, már létező rendszerről derült ki, hogy valójában a kegyetlenség gépezetei.

Hová lettek az emlékezés szertartásai? És egyáltalán mire kell emlékeznünk? Melyek azok a rítusok, amelyek lehetővé teszik, hogy végre újra

A történeti, „epikus” látásmód, a célok, a gyógyulás, a jóvátétel és a gondoskodás színháza új szertartásokat igényel. Nem arra van szükségünk, hogy szórakozzunk. Hanem arra, hogy összegyűljünk. Hogy kialakítsunk egy közös teret, és hogy fontos legyen nekünk ez a közös tér. Védett terekre van szükségük ahhoz, hogy meghallgathassuk és megérthessük egymást.

A színház az egyenlőség tere.

Az emberek, istenek, növények, állatok, esőcseppek, könnyek egyenlőségéé.

És az újjászületésé. Az egyenlőség és a mély egymásra figyelés terét az a rejtett szépség világítja be, amelyet a veszély, a nyugalom, a bölcsesség, a türelem kölcsönhatása tart életben.

A Virágfüzér-szútra tízféle türelmet különböztet meg. Az egyik legerősebb az úgynevezett „csodaként megélt türelem”. A színház mindig úgy mutatja be az evilági életet, mint valami olyan délibábot, amely lehetővé teszi, hogy felszabadító tisztánlátással és erővel lássunk át az illúziókon, téveszméken, vakságon és tagadáson.

Annyira biztosak vagyunk abban, hogy jól szemléljük a fontosnak tartott dolgokat, hogy közben képtelenek vagyunk észrevenni az alternatív valóságokat, az új lehetőségeket, a miénktől különböző megközelítéseket, a láthatatlan kapcsolatokat, az időtlen összefüggéseket.

Itt az idő, hogy elménket, érzékeinket, képzeletünket, a történelmünkről és a jövőnkről formált gondolatainkat megújítsuk. Ezt egymástól elszigetelt, egyedül dolgozó emberek nem tudják megvalósítani. A színház épp az együtt munkálkodás lehetőségét nyújtja nekünk.

Szívből köszönöm a munkájukat.

Peter Sellars

„A színház az egyenlőség tere… és az újjászületésé.”

Az elmúlt két év után mindennél jobban vágyom, várom, akarom, hogy jöjjön az újjászületés.

Olyan dolgok történtek, amiket, ha valaki előre jelzett volna, biztos, hogy flúgosnak nézem.

Ha szólt volna, hogy Te, figyelj, az emberek felvásárolják majd az összes wc papírt, átállunk online oktatásra, nem lesz színház, mozi, étterem. Bezárják a nem létfontosságú üzleteket, de boltba is csak idősávosan, maszkban, korhatártól függően lehet menni. Az orvosok telefonon rendelnek majd, nem lesz húsvét, ballagás, és szóbeli érettségi sem. Lesz viszont kijárási korlátozás, és tilalom, este 8 után nem mehet senki, sehova. Szinte teljesen megszűnik a légi forgalom, újra ellenőriznek a határon, és akiket átengednek, azok is csak kijelölt tranzit útvonalon közlekedhetnek majd.

Gondoltad volna, hogy megéljük mindezt?

Azt hittem, hogy a színházban minden perc dráma, de ma már tudom, hogy a legnagyobb drámákat az élet írja. „Felgördül a függöny”, egy ideig kívülről nézed, majd magával sodor, elragad, vagy a hajadnál fogva ráncigál. De itt nincs

szünet, nincs második felvonás…

Nézőpontok vannak.

A tied. Az enyém. … és lehet, hogy nem értünk egyet, de benne vagyunk, és ugyan az a cél vezérel minket, megélni, átélni, túlélni. …és levonni a következtetést.

Ha a tökéletes pillanatra vártál… nos, ez volt az.

Igen, talán ez volt az elmúlt két év legnagyobb tapasztalása.

Ráébredni, hogy minden mostnak megvan a maga baja.

Felesleges a jobbra, a szebbre, a nagyobbra, a csodásabbra, vagy akárcsak a l e g k ö z e l e b b r e várni.

Csak az ITT és csak a M O S T van.

Ebből a pillanatból kell kihozni a legtöbbet.

A van legyen jó, mert ami volt, az elmúlt, ami lesz, az meg bizonytalan.

Élet a színházban – Illik, nem illik…

Az idei március elhozta a járványügyi korlátozások feloldását, így végre újra maszk nélkül ülhetünk be a nézőtérre. Akinek ez volt az akadály, vagy eddig csak kimaradt az életéből a kultúra ezen területéről az élményszerzés, de most nagy elhatározással belevetné magát az „oroszlánbarlangba”, annak szolgálnék egy kis színházi etikettel. Nem kőbe vésett, illemkönyvbe írottal, hanem a nézőtéren üldögélve, a saját szemüvegemen keresztül.

* Első, és legfontosabb szabály: Tájékozódj az előadás tartalmáról! - Ismered a mondást: „A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.” - Vannak gyermek, ifjúsági, és felnőtt előadások. - Nem véletlen! - Szülőként sem leányálom végig (meg)magyarázni a látottakat, de körülötted ülőként roppant kellemetlen, és idegesítő végighallgatni a történet narrációját gyerek nyelvre fordítva.

* Betegen maradj otthon! Béke időben is, de covid idején pláne! Nem szeretjük az előadás közben köhögőket, krákogókat, orrukat fújókat. Pláne, ha mellettünk ülnek. Igen, elhiszem, hogy régóta vártad és nehéz lemondani róla, de ezt nem is az illem, hanem a mások iránti tisztelet és felelősségvállalás követeli meg.

* Az előadás kezdete előtt, legalább negyedórával érkezz meg a színházba. Számolva azzal, hogy a belvárosi színházaknál szinte lehetetlen az utcán parkolás (előadás előtt 15 perccel tutibiztos, és ha van is hely, jól nézd meg, mert az elmúlt hónapokban teleszórták a belső kerületeket a 18-07-ig csak lakossági parkolás táblákkal), így marad a parkolóház, ami még plusz 5-10 perc sétát jelent.

* A női mosdóban mindig kilométeres a sor. Nincs kivétel. A negyedórába talán még bele is fér, hogy végig álljad.

* A ruhatár használata kötelező. Van, ahol ingyenes, van, ahol fizetős, de a nem túl tágas nézőtéren igen zavaró, ha még a mellettünk ülő kabátja is ránk lóg (a mienk mellett :) ).

* Ha a jegyed a sor közepére szól, igyekezz mielőbb elfoglalni a helyedet, hogy ne kelljen az egész sort felállítanod. Ha nem sikerül megelőzni a szélén ülőket, és a sorba már ülő nézők előtt kell elmenned, akkor minden esetben arccal és ne fenékkel feléjük fordulva tedd ezt meg. Ha te vagy útban, akkor segítsd az előtted elhaladót azzal, hogy felállsz. Ugye mondanom sem kell, hogy bármilyen formában gázolunk át a sorban ülőkön, természetesen illik elnézést kérni, és megköszönni, hogy segítik a bejutásunkat.

* Ha késve érkezel, az ülőhelyed a sor közepére szól, és az előadás elkezdődött, keresd meg a nézőteres kollégát, aki eligazít. De ne lepődj meg azon sem, ha az első felvonásra már nem enged be.

* A mobiltelefonoknak is jár a kikapcsolódás! Nem zizgő, nem rezgő (maximum repülőgép) üzemmódban vagy kikapcsolt állapotban. (és ne felejtsd el az okosórád sem)

* A karfa nem csak a tiéd!

* Igen, az illat öltöztet. Mértékkel használva!

* Előadás közben ropis, chipses, csokoládés, cukorkás papírral csörögni TILOS. Ha valakinek egészségügyi okokból szükséges egy-egy falat, azt megértjük, de a kolbászos szendóra nincs mentség!

* Ne dúdolj, ne énekelj, és mindenekelőtt ne kommentáld a látottakat.

AJÁNLÓ!

Áprilisi

Rómeó és Júlia előadások a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban:

2022. április 1. 19:00 2022. április 2. 19:00 2022. április 3. 15:00 2022. április 6. 19:00 2022. április 7. 19:00 2022. április 8. 19:00 2022. április 9. 19:00

* Ittasan ne ülj be a nézőtérre. Láttunk már síró partnert olyan mellett, aki szókimondóra itta magát és nem sikerült magában tartani a véleményét a darab közben.

* Add meg azt a tiszteletet a művészeknek, ami jár, tapssal, mosollyal, és leginkább azzal, hogy nem indulsz meg homlokegyenest a ruhatár felé, amikor a függöny legördül. Ha már megtisztelted magadat egy színházlátogatással, akkor legyél tekintettel másokra is, akik szintén kikapcsolódni jöttek. Élvezd a pillanatot, amit kaptál az előadástól, és ne azon bosszankodj, hogy 5 percet sorba kell még állni a kabátért.

Így, hogy már tudjuk, hogy mit várnak el tőlünk, érkezéssel, étkezéssel, viselkedéssel kapcsolatban, de továbbra is kitart a lelkesedésünk akár indulhatunk is. …és már jön is a következő problémakör a „mit vegyek fel”!?

Hogyan illik a színházba felöltözni?

Azt gondolom, hogy nem azért kérdés, a kérdés, mert hiányos az emberek illemtudása ezzel kapcsolatban, hanem azért, mert az elmúlt időszakban sokat lazultak a szabályok és jól jön az iránymutatás.

Ha az Operába megyünk, ám legyen a klasszikus értelemben vett kiöltözés.

Estélyi ruha és a szmoking.

Oda ritkán ugrik be az ember meló után megnézni valamit. Adja is meg a módját.

Öltözködésünknek talán fontos szerepe lehet a megítélésünkben, de ne felejtsük el, hogy az alkalomhoz illő öltözet nem kompenzálja a modortalanságot és az udvariatlan viselkedést!

A tanulóé, a nyugdíjasé, a munkavállalóé, a felső vezetőé, Marika nénié a kisboltból, Kovács Tanár Úré a középiskolából, a nagyié, az unokáé, a lázadó tinédzseré, a pár órára elszabaduló kisgyermekes szülőké. Azoké, akik évente egyszer, ajándékba kapott jeggyel érkeznek, azoké, akik ezt az alkalmat várják egész hónapban, de leginkább azoké, akik munka után, család és gyerekek mellett is hetente (akár többször) levezetésképpen beülnek, és megnéznek egy-egy előadást.

A magánszínházakat Ők tartják életben.

Ők, akik az élmény miatt mennek, nem azért, hogy felvegyék AZT a ruhát.

Ők, akik nem abban hisznek, hogy a viselt ruha jelenti az alkotók vagy a színház iránt érzett tisztelet legfontosabb fokmérőjét.

Előadásra váltottál jegyet, nem divatbemutatóra. Válaszd nyugodt szívvel az arany középutat.

Inkább a laza elegancia, és a hétköznapi viselet hetente (akár többször is), mint évente egyszer a rongyrázás.

Színházajánló

Ma egy vidéki színházat ajánlok.

Igen, el kell indulni érte, de megéri! Jön a szép idő, akár rá lehet szervezni egy ebédet, és egy laza sétát a városban, de csak az előadás miatt is megéri útra kelni.

Az elmúlt hónapokban három premieren jártunk Kecskeméten.

Megdöbbentő, formabontó, extrém, modern, nagyon mai, fiatalos, lendületes előadásokat láttunk.

Elvárások nélkül, nyitott szívvel menjetek, és nem fogtok csalódni.

Ezek közül hoztam most egy örök klasszikust.

A darab ajánlója a színház oldaláról:

Rómeó és Júlia

„KÉT DIVATHÁZ SZEMBENÁLLÁSA A SZENTE VAJK-FÉLE RÓMEÓ ÉS JÚLIA LEGFŐBB KONFLIKTUSA

A már jól ismert szerelem és viszály kettősének hideg valósága mellé Szente Vajk új olvasata egy modern köntösbe bújtatott divatperpatvart emel a fókuszba. Az előadás a klasszikus történet formabontó újragondolása, Shakespeare legismertebb művének reneszánsza.

A Montague és a Capulet név ezúttal két szembenálló divatház kollekcióját fémjelzi, épp ezért a márkajel a díszleten és a jelmezeken is megjelenik. Előbbi Rákay Tamás, utóbbi Kovács Yvette Alida munkáját dicséri. A vizuális látványelemekkel a rendező célja az, hogy betekintést nyújtson a felszín alá, valamint tökéletesen szemléltesse azt az anyagi jólétet, amiben a szereplők élnek. A díszlet a divat világát tükrözi, míg a jelmezek elhagyják a régről berögzült szabályszerűséget, miszerint a Capuleteknek egy színben, a Montague-knak pedig egy másikban kell megjelenniük. A rendező a jelmezekkel azt szeretné egyértelművé tenni, hogy a két család tagjai ugyanolyan emberek, pusztán a ruhájukon szereplő betűjel különböző.

A Szente Vajk-féle unikalitást tökéletesen tükröző produkció nem csupán dramaturgiai, de zenei és karakterbeli újításokat is tartogat…

Escalus a hercegi palást nélkül, a megszokottól eltérően női karakterként utasítja majd rendre Veronát, az előadáshoz pedig még sosem hallott dallamokat álmodott kottára Szemenyei János.”