46
Csobády Csilla
Ember a világban – a világ az emberben (élettörténet)
Talán már elcsépelt történet, de nagymamám annak idején sokat mesélt arról, hogyan dörögtek el a fejük fölött a bombák, hogyan éltek különböző országokban, mégis mindig ugyanott. Testvérei közül volt, aki elutazott a tengeren túlra, de ő maradt. Egyszer költözött csupán, mikor férjhez ment. Így került még közelebb a határhoz. Ebben a kicsiny falucskában, Jabloncán lakunk mi a mai napig, melyet csupán egy domb választ el az anyaországtól. Elválaszt vagy összeköt? Gyakran tekintünk negatívan egy folyóra, egy tengerre, egy hegyvonulatra, mely elválasztja egymástól a két oldalán lévő területet. Ugyanígy a határoknak is megvan az innenső és túlsó oldala. Úgy gondolom, 100 év távlatából már azt kellene látni, hogy nem elválaszt, hanem összekapcsol minket ez a határ – ahogy a folyók, a tengerek, a hegyek is egymáshoz csatolják a területeket. Magyarként élni egy idegen országban sosem lesz könnyű. Embernek maradni az anyaországban viszont legalább
ilyen nehéz. De igazából miért választjuk szét a kettőt? Számomra az, hogy megtartom magyarságomat, egyet jelent azzal, hogy ember maradok. Úgy maradok ember, ha magyar maradok. Úgy maradok magyar, ha ember maradok. Gyermekkoromban nagymamám tanított meg imádkozni. Vele énekeltem először magyar népdalokat, s ő volt az, akivel a szépírást gyakoroltam. A legfontosabb szavakat, a legősibb kötelékeket és a legszebb betűimet neki köszönhetem. Ha ő is elmegy, nincsenek ezek az ajándékok. Sőt, lehet én sem vagyok. De ő maradt. Maradt annak ellenére, hogy nevét a házasságkötésekor átírták, maradt épp azért, mert ezt „idegenben” is megtették volna. Neki ez a hely sosem volt idegen, nem számított, hogy hívják épp – Csehszlovákia, Magyarország, Szlovákia. Nem számított, milyen nemzetiségű katonák jártak-keltek erre, ki parancsolt nekik és milyen nyelven. Neki ez mindig a szülőföldje volt a szívében és papíron egyaránt. A magyar óvoda és alapiskola nem volt kérdés, hiszen még szlovákul sem tudtam akkoriban. Nem voltam tudatában, hogy mi az a „szlovák”. A családban, az üzletben, a faluban mindenkit, mindig értettem. Aztán jött ez az érdekesség, ez az újdonság. Nem fogtam fel rosszként, kiskoromtól nyitott vagyok az új dolgokra, szerettem a kihívásokat. Az oviban a jelemre nem emlékszem, de arra igen, hogy egy-két kislány furcsán beszélt magyarul. Később rájöttem, hogy az volt a szlovák nyelv. Az
