Horváth-Kovács Mátyás —Anyanyelvi jogok és azok alkalmazása a romániai oktatásban

Horváth-Kovács Mátyás

Anyanyelvi jogok és azok alkalmazása a romániai oktatásban

Egy átlagos romániai magyar ember számára az anyanyelvhasználat sokkal többet jelent, mint Európa kulturális gazdagságának és hagyományainak megóvása. Ahogy a „nyelvében él a nemzet” szállóige is kifejezi, az anyanyelv nem csak a nemzeti identitás megőrzésének az eszköze, hanem közösségegyesítő kapocs megosztott és sokszínű társadalmunkban. Számos szerződés és törvény határozza meg az erdélyi magyarok anyanyelvhasználatának jogi kereteit, mégis ezen jogok a mindennapokban csak ritkán kerülnek alkalmazásra. Ennek számos oka lehet, többek között politikai, gazdasági vagy társadalomlélektani. Az anyanyelvi jogokkal kapcsolatos első tapasztalatom még általános iskolás koromból származik. Az első nyolc osztályt egy marosvásárhelyi vegyes tannyelvű iskolában végeztem, ahol kisdiákként azzal kellett szembesülnöm, hogy nem értettem az igazgatóság és a könyvelőség ajtajára függesztett kiírást, ahogy az év végi oklevelemen sem tudtam elolvasni jó tanulmányi eredményem. Az iskola vezetősége nem volt hajlandó kétnyelvű nyelvi tájképet létrehozni egy olyan iskolában, amely diákjainak felét magyar nemzetiségűek adták. Ezért a magyar diákok szülei – többek között az én szüleim is – kiálltak az ügy mellett, és kezdeményezték a kétnyelvűség lehetőségének tényleges megteremtését. A szülői kezdeményező bizottság – a szülők, a magyar anyanyelvű tanárok és néhány tanuló segítségével – több mint száz kétnyelvű feliratot mint adomány helyezett ki az iskolában. Visszatekintve, talán ez volt az első eset, ami személyesen értintett engem az anyanyelvi jogok terén. Dolgozatom címében Erdély helyett Románia szerepel, mivel Erdély különállóságát ma már csak történelmi hagyományai és sajátos kultúrája jelenti. Más értelemben vett autonómiával, jogalanyisággal Erdély nem rendelkezik, csupán Romániára vonatkozó törvényekről beszélhetünk.

Történelmi és demográfiai áttekintés

Romániában a 2011-es népszámlálás adatai alapján a 20 121 641 személyből 18 884 800 személy nyilatkozott a nemzetiségi hovatartozásáról, anyanyelvéről és vallásáról. Közülük 16 792 900-an románnak vallották magukat (88,9%), 1 227 600 személy pedig magyarnak (6,5%). A roma lakosságból 621 600 személy vállalta etnikai hovatartozását, ez mintegy 3%. Ezen kívül 50 900 ukrán, 36 000 német, 27 700 török, 23 500 orosz lipován és 20 300 tatár

is élt az országban (2011-es népszámlálás). Anyanyelvi jogokról Romániában csupán az I. világháború utántól beszélhetünk: miután 1918. december 1-én a gyulafehérvári román nagygyűlés kimondta Erdély egyesülését Romániával, amit 1920-ban az antanthatalmak a trianoni békeszerződéssel jóváhagytak, az ország etnikai és nyelvi öszszetétele jelentősen megváltozott. Csaknem 1 661 805 magyar, 564 789 német anyanyelvű emberrel bővült Románia lakossága (Rónai 2002). Az elcsatolást követően a magyar nyelv jelentősen vesztett korábban betöltött szerepéből. Ennek oka részben az volt, hogy erőteljes asszimilációs politika vette kezdetét, melynek legfőbb eszköze a magyar nyelv hivatalos státusának megtörése volt; ugyanakkor sok román telepedett át a régióba Románia más vidékeiről. Utóbbit két tényező is motiválta. Egyrészt sok (főleg értelmiségi, hivatalnoki) állás üresedett meg, mivel az értelmiség egy jelentős része áttelepült Magyarországra, s a román hatalom az új közigazgatásban elsősorban románokat akart foglalkoztatni. Másrészt Erdély gazdaságilag jobb helyzetben volt, mint Románia többi része, így az áttelepülés magasabb életszínvonallal kecsegtetette a betelepülő román lakosságot. Az egymást követő román kormányok nemzetiségi politikája arra irányult, hogy az új román középosztály létrehozásával és kinevelésével megpróbálta kiszorítani a magyarságot a közigazgatás minden területéről, illetve arra, hogy megfossza a romániai magyarságot anyagi hátterétől és intézményrendszerétől, s korlátozza a magyar intézmények lehetőségeit. A magyar településneveket románosították, a hivatalokban megtiltották a magyar nyelv használatát. 1921-ben a magyar arisztokráciát megfosztották birtokaiktól, melyeket elsősorban román parasztok között osztottak fel. A román nyelv hivatalossá tételét minden eszközzel szorgalmazták. A hely- és utcaneveket a magyar többségű településeken sem lehetett magyarul kiírni, sőt időnként a magyar nyelvű publikációkban sem, emellett a kétnyelvű cégtáblákat megadóztatták, végül megszüntették. A bíróságokon 1921-től románul tárgyalták az ügyeket, a románul nem tudó ügyfelek tolmács útján beszélhettek. Minden hatósági beadványt az állam nyelvén kellett megfogalmazni. Bár a kommunista rezsim nem kedvezett a magyar kisebbségnek, feltételezhetően szovjet nyomásra, 1952-ben Székelyföldön megalakulhatott a Magyar Autonóm Tartomány. A régió mintegy 731 ezer lakosa körében a magyarok aránya közel 77% volt. 1960-ban a terület a Maros-Magyar Autonóm Tartomány nevet kapta; közigazgatási határai megváltoztak, melynek következtében a magyarok aránya már csak 62% volt a régióban (Bottoni 2008). A magyarellenesség Nicolae Ceausescu vezetése alatt 1965-től tovább erősödött, majd pedig 1989-től, azaz a rendszerváltást követően a korábbi kisebbségi ügyek egyfajta

„etnikai pánikká” változtak, mely a politika, a média, és a tudományos érdeklődés figyelmét egyaránt magára vonta. Az 1990-es években csökkentek a magyarellenes atrocitások, ám a magyar kisebbség jogai terén nem történt jelentős előrelépés. Jellemző módon, Románia területén a nyelv mind a magyar, mind a román nemzeti identitás domináns eleme, s az Erdéllyel kapcsolatos történelmi konfliktusok során évszázadok óta meghatározó tényezőnek bizonyult (Vincze 2010).

Anyanyelvhasználat az oktatásban

Az anyanyelv ismerete alapvető tudás, amennyiben más nyelvek tanulásáról vagy az etnikai eszmei értékek megőrzéséről van szó. Az egyén az anyanyelven való tanulás által kapcsolódik be népe kultúrájába, érti meg szülei, nagyszülei céljait, szokásait, életfelfogását, vallását. Ezek, és még sok más hasolnó ok fejezi ki az anyanyelven való oktatás fontosságát, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy egy nemzet értékei fennmaradjanak. A két világháború között a kisebbségi nyelven való oktatás az állami intézményekben tiltva, a felekezeti intézményekben határozottan akadályozva volt. A második világháború után az anyanyelven való oktatás állapotának változása háromlépcsősnek tekinthető: az első az 1945–1959 között tartó időszak, amikor a helyzet ideálisnak tekinthető, a következő lépscső az 1960-as és 1980-as évek közötti, amely kielégítőnek nevezhető, míg az 1981-es évet követően folyamatos leépítésen ment keresztül (Fábián 2018). 2011-ben I-es számmal lépett életbe az új oktatási törvény, amely a romániai oktatási rendszer számos problémáját orvosolta, illetve a kisbbségi oktatás helyzetén is javított. Legfontosabb változás a közoktatás decentralizálása, az oktatási intézmény, valamint a helyi közösség és az önkormányzat szerepének növelése az oktatás megszervezésében és irányításában (Veres 2011). A törvény érvénybelépésével két irányelv valósult meg a kisebbségi oktatás terén, mégpedig a pozitív diszkrimináció, illetve az autonómia biztosítása. A törvény a korábban is széleskörűen, minden szinten és formában lehetővé tett kisebbségi nyelvű oktatáshoz való jogot garantálja és bővíti ki:

A kisebbségi iskolák képesek jogi személyiséggel bírni, diáklétszámtól függetlenül. A kisebbségi nyelvű oktatás önálló intézményekben szervezhető meg: egy községben/városban, ha egy kisebbségi iskola létezik, annak joga van önálló jogi személyként működni, még ha esetenként kevesebb is a diák, mint a minimálisan előírt létszám (300 fő).

Azoknak a kisebbségi tanulóknak, akik számára létszámi okokból nem szervezhető oktatás egy adott településen, jogukban áll a legközelebbi településen működő kisebbségi iskolába járni, és elszámolni az ingázási, illetve a kollégiumi költségeket (szállás és étkezés).

Vegyes tannyelvű iskolákban az iskolák vezetésében a kisebbségiek számarányuk alapján vesznek részt. Itt az egyik aligazgatónak kötelezően az adott kisebbséghez kell tartoznia.

A kisebbségek nyelvén teljes körű oktatást szolgáltató iskolákban az öszszes tantárgy (kivéve a román nyelv és irodalom) oktatójának kötelező a kisebbségi szaknyelvi kompetenciáját igazolni.

Az eddig románul tanított két tantárgyat, a románok történetét és Románia földrajzát is anyanyelven tanulhatják a kisebbségi osztályokban.

A magán- és felekezeti oktatás megszervezése is lehetővé válik. Az intézmény belső, illetve a szülőkkel történő kommunikációban, beleértve a minősítések, értékelések hivatalos anyanyelvi használata engedélyezett.

Összefoglalva, az óvodai, általános-, illetve középiskolai kisebbségi oktatás helyzete megfelelő, a diák képes anyanyelvén tanulni, az egyetem előtti oktatásban minden tantárgyat magyarul lehet tanulni, a román nyelv és irodalom kivételével. Erdélyben, azokon a településeken, ahol a nemzeti kisebbséghez tartózó személyek száma eléri a kellő létszámot, léteznek oktatási intézmények. Középiskolák pedig inkább városi környezetben vannak jelen. Mindezek ellenére a helyzet sajnos közel sem tökéletes, hiszen számos tanintézményben – elegendő számú oktató hiányában – képtelenek eleget tenni a kisebbségi oktatás minden szabályának. Azt kell észrevennünk, hogy bár az oktatási törvény 8. cikkelye kimondja, hogy a GDP legalább 6 százalékát2 kell az oktatásra fordítani, ez nem szokott megtörténni, sőt a törvényben meghatározottnál jóval kisebb összegeket fordtítanak Románia kormányai az oktatásra3. Ilyen helyzetben nem is várható el, hogy a törvényt tökéletesen lehessen alkalmazni, ami a jelenlegi hiányos állapothoz vezet.

2 Oktatási törvény 8. cikk. 3 2019-ben a kormány által kidolgozott költségvetés 3,02%-ot irányzott elő erre a területre, ami 29,4 milliárd lejnek felel meg, 2020-ban ez az összeg növekedett, 32,8 milliárd lejre, ám még mindig messze elmarad a GPD 6%-ától.

A felsőoktatás egy külön fejezetet igényel a kisebbségi oktatás terén, hiszen sok érdekességgel kerülhetünk szembe.

Az anyanyelvű felsőoktatáshoz való jogot a törvény minden szinten garantálja, beleértve az alapképzést, a mesterképzést, a doktori- és a továbbképzést, és nem tartalmaz semmilyen korlátozást a szakterületekre vonatkozóan. Továbbá intézményi struktúráját tekintve, a törvény felsorolja, hogy a kisebbségi nyelvű (anyanyelvű) oktatás megvalósulhat olyan egyetemeken, ahol a kisebbségek nyelvén oktató karok, oktatási programok működnek, valamint multikulturális és többnyelvű egyetemeken, illetve bármilyen más felsőoktatási intézményben is, kérés szerint (Veres 2011). A törvény előírja, hogy a multikulturális és többnyelvű egyetemeken a kisebbségi nyelvű oktatás önálló struktúrákba szerveződik. Ezek lehetnek egyetemi szintűek, tagozatok, karok, karokon belüli intézetek vagy intézeteken belüli struktúrák (tanszékek, tanulmányi vonalak). E törvényi szabályozás értelmében kiépült a magyar felsőoktatás autonómiája a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. 17 magyar intézet jött létre a korábbi két magyar kar mellett. Ezeket önálló tagozatba szervezi a törvény által előírt Tagozati Szabályzat. A szenátusnak nyelvi tanulmányi vonalon külön frakciói vannak, esetenként külön üléseznek a tagozatok sajátos ügyeiben. A törvény kisebbségi rendelkezéseit a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) nehezebb – eddig valójában nem is sikerült – érvényesíteni a többség ellenállása miatt, pedig azok a multikulturális és többnyelvű egyetemeken (amelyekből hármat nevesítenek a törvény átmeneti rendelkezései: a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem) kötelező érvényűek (Veres 2011). A magyar nyelvű saját felsőoktatás megszervezése érdekében 2001. október 3-án megindult a magyar kormány támogatásával a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) tevékenysége. Ennek az egyetemnek a keretén belül újraindult a 2010–2011-es tanévben a román–magyar kétnyelvű jogászképzés. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem intézményi akkreditációját kimondó törvény 2012-ben lépett hatályba (Fábián 2018). Következtetésképpen, a felsőoktatási intézmények terén látható, hogy a kisebbségi egyetemek létrehozása akadályozva van, illetve egyes egyetemeken a kisebbségi nyelvű diákok létszámát is csökkenteni próbálják4 , viszont más területe-

4 Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, https://www.3szek.ro/load/cikk/125185/sulyos-kovetkezmenyekkel-jar-a-letszamcsokkentes-mogye-ugy

ken pozitív diszkriminációval is találkozhatunk.5

A romániai oktatási rendszerben jelenleg érvényes anyanyelvi jogok vázlatos összefoglalása: 2011-ben I-es számmal érvénybe lépett oktatási törvény orvosolta a kisebbségi oktatási problémák jelentős részét. A kisebbségi iskolák képesek jogi személyiséggel bírni, diáklétszámtól függetlenül.

Vegyes tannyelvű iskolákban az iskolák vezetésében a kisebbségiek számarányuk alapján vesznek részt. Itt az egyik aligazgatónak kötelezően az adott kisebbséghez kell tartoznia.

Az intézmény belső, illetve a szülőkkel történő kommunikációban, beleértve a minősítések, értékelések hivatalos anyanyelvi használata engedélyezett.

A kisebbségek nyelvén teljes körű oktatást szolgáltató iskolákban az öszszes tantárgy (kivéve a román nyelv és irodalom) oktatójának kötelező a kisebbségi szaknyelvi kompetenciáját igazolni.

Az oktatás időtartamáról és módszertanáról, a diákok értékelésének szempontjairól, továbbá a képesítéssel rendelkező tanárok alkalmazásáról a tanügyi minisztérium dönt, az iskoláknak csak adminisztrációs döntéseik lehetnek.

A törvényi keret megengedi a kizárólag anyanyelven működő oktatási intézmények létrehozását és ezek óvodai és iskolai szinten megfelelően működnek, viszont önálló, állami, a kisebbség nyelvén oktató felsőoktatási intézmények létrehozása akadályozott.

Következtetések

Az oktatásban érvényes anyanyelvi jogokat elemezve, illetve tapasztalataim szerint felismertem, hogy Romániában hiányzik ezen jogok teljes körű alkalmazása. Például, ami az iskolák nyelvi tájképét illeti, hiába vannak törvénybe foglalva a kétnyelvűséget érintő jogszabályok, alkalmazásuk már nem mindig történik meg. Ennek okai között említhető a törvények hiányos ismerete,

5 Pédául a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem jogi karán, ahol a magyar anyanyelvű magyar érettségivel rendelkező diákok számára 30 külön hely van biztosítva.

az illetékes oktatók nemtörődömsége, vagy akár egyéb akadályok létrejötte. Ezen problémákat orvosolni lehet, és kell is. Elsődleges lenne az állampolgárokkal megismertetni a törvényt, és a törvényben leírtak fontosságát, másrészt az iskolák vezetőit a törvények ismeretén kívül, azok használatára szintén buzdítani kell. Az anyanyelvi oktatási jogokkal ugyanaz a helyzet, mint általánosan a nyelvi jogokkal. Sajnos a létezőeket is csak kemény munkával, illetve külföldi nyomással lehet elérni, ami azt jelenti, hogy a többségi társadalom még nem áll készen arra, hogy a kisebbségeket egyenjogú félnek tekintse. A kisebbségi felsőoktatási intézmény létrehozásának akadályozása, a közigazgatási jogok alkalmazásának nehézségei és még sok más ezekhez hasonló példa mutat rá arra, hogy országunkban mekkora a lemaradás ezen a téren más európai országokhoz képest. Tisztségviselőink kisebbségpolitákájból egyelőre hiányzik a többi őshonos kisebbséggel való partneri viszony kialakítására mutató attitűd. Úgy vélem, hogy a romániai kisebbségek ügyét immáron nem csupán magyar, hanem közös ügyként kell kezelni a német, roma, tatár, stb. kisebbségekével. Idővel el kell érni a 20%-os küszöb csökkentését, továbbá szükséges elkészíteni a törvények alkalmazási ügymenetét, illetve mindehhez biztosítani kell a megfelelő pénzügyi háttéret.

Felhasznált irodalom

Stefano BOTTONI: Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm Tartomány története https://www.academia.edu/173581/Szt%C3%A1lin_a_ sz%C3%A9kelyekn%C3%A9l._A_Magyar_Auton%C3%B3m_Tartom%C3%A1ny_t%C3%B6rt%C3%A9nete_1952-1960_ VINCZE László: Összehasonlító elemzés az erdélyi magyarok, a dél-tiroli németek és a finnországi svédek nyelvi viselkedéséről (2011) https://pea.lib.pte.hu/handle/pea/15508 RÓNAI András: Erdély népességi viszonyai (2002) http://www.jakabffy.ro/magyarkisebbseg/index.php?action=cimek&cikk=m020409.html FÁBIÁN Gyula: A nemzeti kisebbségi jogok biztosításának alakulása Romániában 1918–2018, avagy „A gyulafehérvári ígéretek megtagadásától a Minority SafePack ellenzéséig – 100 év romániai kisebbségjogi történet” (2018) http://www.acta.sapientia.ro/acta-legal/C7-2/legal72-02.pdf VERES Valér: Decentralizáció, Minőségbiztosítás És Kisebbségi Oktatási Jogok Romániában Az Új Tanügyi Törvényben (2011) https://prominoritate.hu/wp-content/uploads/2019/05/ProMino12-1-07-Veres.pdf BOGDÁN Andrea, MOHÁCSEK Magdolna: Nyelvi jogok útmutató (2012) https://rmdsz.ro/uploads/kiadvanyok/files/Nyelvi%20jogok%20 utmutato_.pdf Mogye-ügy: Súlyos következményekkel jár a létszámcsökkentés (2019) https://www.3szek.ro/load/cikk/125185/sulyos-kovetkezmenyekkel-jar-a-letszamcsokkentes-mogye-ugy