HÖOK tükör

MOZGALOM. IFJÚSÁGKUTATÁS. EMLÉKEZÉS.

Szerkesztők: Jancsó András, Lengyel Nóra, Sárhegyi Tamás Szakmai lektorok: Dr. Jancsák Csaba, Dr. Kucsera Tamás Gergely, Dr. Szabó Andrea, Gulyás Tibor Grafikai tervezés, tördelés: Zvara Patrik Felelős kiadó: Gulyás Tibor elnök Kiadja a HÖOK a Hallgatókért Alapítvány, 2019. Minden jog fenntartva. ISBN 978-615-5177-02-6

TARTALOM Mozgalom Sárhegyi Tamás Felicián

A HÖOK 30 éve 7. oldal

Sujtó Attila

Esettanulmány a 2012/2013-as téli hallgatói tüntetésekről 15. oldal

Varga Levente Tamás

A hallgatói mozgalom története Szegeden 33. oldal

Barabás Zoltán – Rácz Tamás – Szabó Tibor

A hallgatói mozgalom története a Műegyetemen 39. oldal

Ifjúságkutatás Gulyás Tibor – Vámosi Péter

Hallgatók beszélgetései a felsőoktatásról: A HÖOK Jövőkép Programja 47. oldal Duráczky Bálint

A lemorzsolódás definíciós dilemmái 63. oldal

Emlékezés Dr. Nyirkos Tamás

Történelem alulnézetben: emlékezés az 1980-as évek magyar diákmozgalmaira 69. oldal

ELŐSZÓ Lehet-e egy hallgatói mozgalom jelenlegi vezetőjének izgalmasabb feladata, mint hogy azon elődeiről emlékezzen meg, akik részt vettek a demokratikus Magyarország létrehozásában? A magyar felsőoktatási mozgalom olyan tekintélyes múltra tekint vissza, amit nem lehet különválasztani a rendszerváltoztatás és a harmadik Magyar Köztársaság történetétől. A kézben tartott kiadvány célja kettős. Egyfelől tudományos perspektívába kívánjuk helyezni a felsőoktatási érdekképviselet múltját és jelenét, másrészt bevezetőjéül kíván szolgálni az emlékévben előttünk álló programoknak, dokumentumoknak, beszélgetéseknek. Ez a kettősség jelenik meg a címadásban is, amelyben reflektálni kívántunk az 1996-ban elindított és több mint egy évtizeden keresztül működő, kezdetben HÖKOSZ majd HÖOK Tükör néven kiadott belső információs lapra. A tanulmányfüzet szerzői nem csupán szakterületük kiváló képviselői, hanem lazább vagy szorosabb szállal a mozgalomhoz is kötődnek, így válnak a tanulmányok szövegkohézióvá és a tartalom hitelessé. Jelen kötet és a hallgatói mozgalom 30. évfordulója kiváló alkalom, hogy a mindennapok aktualitásaitól egy lépéssel háttrébb lépjünk, és a jelen helyett a múltra fókuszáljunk, ami esélyt adhat a jövő alakítására. Hiszen, ahogy Winston Churchill is fogalmazott: „Minél messzebbre nézel hátra, annál messzebbre látsz előre.”

Murai László HÖOK elnök

MOZGALOM

Sárhegyi Tamás Felicián

A HÖOK 30 éve A tanulmány célja a kézben tartott kötet kontextualizálásán túl, hogy bemutassa és elemezze a magyarországi felsőoktatási hallgatói mozgalom múltját és jelenét. Továbbra is megfigyelhető tendencia, hogy a médiában változó súllyal és minőségben megjelenített hallgatói önkormányzati struktúra és az országos képviselet nem tartozik a társadalmi és politikai elemzések népszerű tárgykörébe. A jelenségre – a modern magyarországi hallgatói önkormányzatiság politológiai kanonizáltságának és elemzettségének hiátusára – Kucsera Tamás Gergely is felhívja a figyelmet. A 2010-ben írt disszertációban felvázolt hiányra, tehát az OFÉSZ – HÖKOSZ – HÖOK történetének politikatudományi szempontú vizsgálatának elmaradása önmagában értelmezhető egy társadalmi, politikai és tudományszociológiai jelenségnek. Ezen adósság körébe sorolandó az 1988–1992, 1995 és a 2006–2007 között zajló felsőoktatási kapcsolódású tüntetések egyaránt. Jelen tanulmány egyik célja ezen elemzések pótlása, továbbá időbeli kiterjesztése, illetve az elemzés keretei közé bevonni a 2008-tól máig tartó közel 10 éves időszakot (Kucsera, 2010). Utóbbi már önmagában is egy hosszabb korszaknak számít a politológia időléptéke szerint, így a HÖOK elmúlt 30 évének vizsgálata is megkövetel egy átfogó szemléletet, amely az aktuál- és szakpolitika változó összefüggéseiben veszi górcső alá a szervezet hosszú távú tevékenységét. Ahogyan már a hivatkozott szerző is felhívja rá a figyelmet, a vizsgált mozgalom jellege sokkal inkább ölt korporatív jelleget, mint sem egy nyugati önkormányzati modellt venne fel, amelynek nyilvánvaló okai a részt vevő aktorok személyközi kapcsolatai és hosszú távú motivációi, amelyek a belépést és a részvétel minőségét és milyenségét is befolyásolhatták/befolyásolhatják.

A felsőoktatási hallgatói mozgalom társadalmi háttere 1988-ban a szocialista berendezkedés strukturális válságának egyik jeleként felmerült a felsőoktatási intézményrendszer megreformálása, amely magával hozta a hallgatói létszám kibővítését, tehát a felsőoktatás világának társadalmiasítását. Ez gyakorlatban azt jelentette, hogy aki elérte a felsőoktatási képzésben való részvételhez szükséges ponthatárt, azt nem utasíthatták el helyhiányra hivatkozva. Először az akkori Művelődési Minisztérium 25/1988-as rendelete alakította át a “felvételi keretszám” kifejezést “felvételi irányszámra”. Az 1990. évi XXIII. törvény pedig eltörölte a “központilag megállapított létszámkeretet”. A rendszerváltást követő években és évtizedekben a felsőoktatás is jelentős változásokon ment keresztül, amely magában foglalta az előbb említett létszámnövekedést, az intézményhálózat teljes átalakulását és 2006/2007es tanévtől pedig a bolognai folyamatba bekapcsolódást. Az 1993. évi felsőoktatási törvénytől egyértelműen egy expanziós folyamatról beszélhetünk, amely az addigi szűk keresztmetszetű növekedési íven futó felsőoktatási hallgatói létszámot kitágította. A 2010-es években demográfiai

7

okokra visszavezethetően megkezdődött a felsőoktatásba felvett hallgatói létszám csökkenése1, ezzel párhuzamosan pedig az egyes szakterületekre felvehető államilag támogatott férőhelyek szűkítése. A rendszerváltás következményeként célként megfogalmazott bővítés célja volt, hogy a nyugati társadalmak mintájára az érintett korosztály legalább 30%-a részt vegyen valamilyen felsőoktatási képzésben, amely a KSH 2004-es adatai szerint ekkor már a 20–24 éves korcsoport 27%-a és a 25–29 évesek 10%-a tanult főiskolán vagy egyetemen. Nyugat-Európában ez az arány ekkor 40%-os volt. A nagyszámú létszámnövekedés természetszerűen járt együtt az intézményi struktúra átalakulásával és változásaival, a rendszerváltás utáni közel 15 évben az alábbi változások mentek végbe: A hallgatók társadalmi összetételének átalakulása. A felsőoktatással összefüggő szakképzési rendszerek bevezetése, amely azonban nem éri és nem érte el a megfelelő hallgatói létszámot, azonban a szakirányú továbbképzéseken résztvevők nagyarányú növekedése figyelhető meg összefüggésben az akkreditációs rendszerek testreszabásával. Az egyetemi és főiskolai képzésekben résztvevők aránya az elmúlt 30 évben folyamatos átalakuláson megy keresztül, hiszen kezdetben ez 50-50 % arányú volt, a 2000-es évek közepére ez a (szakmai és gyakorlat orientáltabb) főiskolai képzések felé mozdult el, azonban a 2010-es években számos főiskolai rendszerű intézmény alakult át egyetemmé, amely magával hozza az arányok átalakulását. A felsőoktatásban résztvevő hallgatói létszám nagyjából 2%-t (a mesterképzéssel együtt) érintő lépés, hogy a szovjet típusú fokozatszerzési rendszer a bolognai folyamat előszeleként átalakult 1993-tól kezdve és bevezetésre került a PhD, DLA-képzés, amely kezdetben minimum 3 éves képzést jelentett, 2016-tól viszont minimum 4 éves képzést foglal magában. A nappali, esti és levelező tagozatokon való részvétel 1990-től kezdődően szintén átalakult, hiszen ez a kezdeti 80%-ról fokozatosan kiegyenlítődött, összefüggésben a hallgatói létformák szükségszerű átformálódásával. A felsőoktatási szakok népszerűsége változó volt az elmúlt 30 év során, de elmondható, hogy folyamatosan az elsők között szerepelnek a jogász, közgazdász és később a kommunikáció képzések, amelyeket később szakpolitikai döntésekkel is próbáltak befolyásolni (Rónay–Kováts, 2018). Már 2006-ban is egyértelmű volt a létszám folyamatos expanziójával, tehát a felsőoktatás eltömegesedésével az oktatási minőségének egyenes arányú romlásával, amelyre különböző szakpolitikai intézkedések és válaszok születtek (Kucsera–Szabó, 2006). Kucsera Tamás Gergely a hallgatói mozgalom kibontakozásának kezdetét az 1970-es években elinduló alternatív civil mozgalmakkal hozza összefüggésbe, tekintve, hogy ezen csoportok kialakulása a felsőoktatási intézmények hallgatóihoz köthetők. A szerző sarkosan úgy fogalmaz, hogy “a létező szocializmus alternatíváját jórészt a 80-as években szocializálódott egyetemisták szakkollégiumai, klubjai és körei hordják ki karöltve a budapesti liberális értékvilágot valló, szamzidat értelmiséggel”. Itt utal többek között a Rajk László Szakkolégiumra és a Bibó István Szakkolégiumra, amelyek kitermelték a rendszerváltás utáni politikai elit számos tagját. Itt Fokozatváltás a felsőoktatásban: A teljesítményelvű felsőoktatás fejlesztésének irányvonalai. 11–17. (http://www.kormany.hu/download/d/90/30000/fels%C5%91oktat%C3%A1si%20koncepci%C3%B3.pdf)

1

8

Mozgalom

természetesen megemlíthető más kisebb szerveződés, amelyeket az akkori hatalom potenciális veszélyként tartott számon, mint például a szegedi hallgatói szerveződések. Ezen alternatív szerveződések nyíltan fogalmazták meg kritikáikat az elavult és sikertelennek tűnő szocialista modellel szemben, kiemelt figyelmet kapott véleményükben a gyülekezési és a szólásszabadság hangsúlyozása (Kucsera, 2010). A gyorsan lezajló rendszerváltás után az egykori civil mozgalmak számos vezetőjét “felszívta” az újonnan létrejövő plurális pártszféra, amely tulajdonképpen a civil mozgalmak relatív súlyvesztésének egy okaként is értékelhető. Ettől függetlenül számos olyan szervezet és mozgalom folytatta és kezdte meg működését, amely említésre méltó eredményeket ért el a civil szférában. Ezzel összefüggésben a létrejövő pártok próbálták a civil hálózatok mögött húzódó tömegeket a saját érdekszférájukba bevonni, ugyanakkor a mozgalmak vezetői is szükségesnek vélték önfenntartásuk érdekében a politikával való együttműködést. Kucsera és Szabó ugyanakkor úgy értékelte 2009-ben, hogy a különböző ifjúsági szervezetek nyílt vagy vélt pártpolitikai meghatározottsága determinálta azok érdekérvényesítő potenciálját. Ezen szervezetek (pl.: HÖKOSZ később HÖOK) ugyanakkor gyakran éltek az utcai demonstrációval mint a véleménynyilvánítás és a mozgósítás eszközével. Ezen tevékenységüket gyakran illették a politikai befolyásoltság vádjával. Ahogyan a baloldali kormányzatok is előszeretettel illették az ellenzékiség vádjával az adott esetben egy bizonyos szakpolitikai kérdésben állásfoglaló ifjúságot, így ez a mostani időszakban sincs másképpen. Míg 2009-ben Kucsera és Szabó helyesen látja, hogy az akkori magyar közállapotoknak egyik sajátossága, hogy “az állam információs, organizációs, adminisztratív és legfőképp pénzügyi túlhatalma miatt igényt tart a civil szervezetek feletti erőteljes kontrollra, a civil szerveződések önszerveződése kevésbé tud megnyilvánulni.”, addig 2019-ben nem a civil szféra befolyásolásáról, hanem a közéleti és politikai diskurzusból való (adott esetben nyelvi) kirekesztéséről beszélhetünk, amelynek köszönhetően a civil mozgalmiság megvalósításának politikai függetlensége tényleges kérdésként merül fel. A rendszerváltás utáni civil túlélési stratégiák megmaradtak, ha ezen szervezetek a túlélés érdekében nem integrálódtak teljesen a szakpolitikai intézményrendszer fiókszervezetei közé (Kucsera–Szabó, 2009). Előbbi a jelen állapotokra vonatkozó megállapítás a 2000-es évektől elinduló “mozgalmi kiüresedés” egyértelmű következménye, amely magában foglalja: a bürokratizálódást, a kommunikációs csatornák szabályozott beszűkülését. 2008-ra pedig ez a kiüresedés a mozgalom aktiválási potenciálját is a minimálisra redukálta az aktuális tandíjellenes megmozdulások kapcsán. 2009-ben még kérdésként merült fel, hogy vajon a HÖOK képes lesz-e “illetve akar-e [...] visszakanyarodni az egyébként kétségtelenül nem akadálymentes mozgalmi, aktivista politizáláshoz, vagy végképp beleolvad az állami bürokrácia gépezetébe, és egy lesz a hallgatók ügyeit “intéző” szervezetek, kvázi hivatalok közül” (Kucsera–Szabó, 2009).

9

A mozgalom fejlődése Az 1985. évi I. törvény lehetővé tette a KISZ egyetemeken és főiskolákon működő hallgatói szervezetei mellett az egyéb alternatív felsőoktatási csoportosulások hivatalos megalakulását. Ennek következményeként kezdte el Fábri György 1986 őszétől szervezni az ELTE Bölcsészettudományi Karán a hallgatói önkormányzatot (HÖK). 1988-ban az előbb említett önkormányzat más egyetemi hallgatói önkormányzatokkal egy közös, országos megmozdulás keretei között megvalósuló szervezetet kívántak létrehozni, amely összefonódott az ekkor még József Attila Tudományegyetem hallgatói által szervezett demonstrációkkal (Jancsák, 2014, 114–115). A demonstráció tematikája ötvöződött a kibontakozó rendszerváltás folyamatának eszmeiségével, ugyanis a követelések egyértelműen a pártállami ideológia által meghatározott tárgyak, stúdiumok, előírások háttérbe szorítását tűzték ki célul. A nagy akciópotenciállal rendelkező szegedi hallgatói szervezetek megmozdulásai és a Budapesten centralizálódó és frissen kialakuló hallgatói önkormányzatok közötti felfogásbeli különbségek már ekkor előrevetítették a későbbi csúcsszervezet főbb legitimációs problémáját: akció és mozgalom vagy strukturált szervezet és intézményrendszeri integráció? Az 1988. november 23–24-i demonstráció után indult el a különböző egyetemeken létrejövő hallgatói szervezetek útkeresése, kezdetben a már tagságában és tartalmában kiüresedett KISZ-el szemben. Ennek eredményeként hozták létre az Országos Felsőoktatási Érdekvédelmi Szövetséget (OFÉSZ), amely egy csúcsszervezetként kívánta összefogni az egyetemi sejteket. Ezt elősegítette, hogy a KISZ 1988–1989 között a hallgatói önkormányzatok rendelkezésére bocsátotta anyagi és infrastrukturális eszközeit. 1989. április 21-én mondták ki a Kommunista Ifjúsági Szövetség megszüntetését és május 6-án az Országos Felsőoktatási Érdekvédelmi Szövetség (OFÉSZ) megalakulását. A szervezet legitimitásának alapját a hivatalos bejegyzésen és a tagszervezetek jóváhagyásán túl az adta, hogy az akkor művelődési miniszter Glatz Ferenc hivatalában fogadta a szervezet képviselőit, továbbá, hogy a Magyar Rektori Konferencia szervezésében tartott XI. Országos Egyetemi Fórumra meghívást kapott Miskolcra az OFÉSZ. Kucsera és Szabó szerzők a szervezet körüli egyik hangsúlyos dilemmának tartották az érdekképviseleti vagy szakszervezeti jelleg kiválasztásának problematikáját. Az OFÉSZ névválasztásában azért is kívánta előbbit tükrözni, hogy “bármilyen témában, akár felsőoktatáson kívüli szakmapolitikai kérdésekben, témákban is – védjék az érdekeiket.” A létrejövő demokratikus kormányzat felsőoktatásra vonatkozó szakpolitikai döntéseinek előkészítésében és főként véleményezésében az OFÉSZ irányadónak számított és markánsan letette a névjegyét pl.: a kialakítandó ösztöndíj- és tandíjrendszerrel kapcsolatban. A mozgalom intézményesülése után elsődleges feladatának érezte a törvényi legitimáció elérését, ennek megfelelően név- és strukturális átalakításokon ment keresztül 1992–1993-ra. Így változtatta meg először OFÉSZ, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetség névre, majd a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége (HÖKOSZ) névre. Az utóbbi néven futó szervezet legjelentősebb eredménye, hogy befolyásoló aktorként tudott fellépni az 1995-ben bevezetett megszorító csomag eredményeként újra előkerülő tandíj kapcsán. Két jelentős demonstrációt 10

Mozgalom

szerveztek a bevezetendő tandíj életbe léptetése ellen. Kucsera és Szabó az 1995. októberi tüntetést a rendszerváltás történetének részeként kezelik. Ugyanakkor, arról már megoszlanak a vélemények, hogy a később Horn Gyula miniszterelnökkel tárgyalóasztalhoz ülő HÖKOSZ milyen tényleges eredményt tudott felmutatni mint érdekvédelmi szervezet. Mindazonáltal ebben az időszakban a szervezet országos ismertségre tett szert és jelentős faktorként volt jelen, igaz ugyan, hogy ezt mozgalmi eszközökkel érte el, azonban szervezeti súlyának erősítése érdekében érdekképviseletként működött. Az elért eredmények következményeként a HÖKOSZ egyes HÖK tagszervezetei kiválva megalakították a Magyar Egyetemisták és Főiskolai Hallgatók Szövetségét (MEFHOSZ). A két szervezet közötti választóvonal a már korábban említett dilemma, tehát a szakszervezeti-mozgalmi vagy érdekvédelmi szervezeti jelleg preferálása. A hivatkozott szerzőpáros, akik együtt és külön-külön is sokat foglalkoztak a felsőoktatási hallgatói mozgalmakkal, ezt a momentumot, amely során a szervezet ideiglenesen kettészakadt, a legsúlyosabb válságának tartják. A kompromisszumot megkötő Szabó László után Skultéty Tamást választották meg elnöknek, majd mint új szervezet felvette a ma is használatos HÖOK (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája) nevet. A HÖKOSZ mozgalmi tevékenységéből fakadó mozgalmi–társadalmi bázis nyújtotta legitimáció elegendő volt arra, hogy a HÖOK a törvény által garantált, működőképes érdekvédelmi szervezetként működhessen. Ekler Gergely egy vele készült interjúban ezzel kapcsolatban így fogalmazott: “[...] az alapvető koncepcionális csaták időszaka lezárult, nekünk a jogszabályok előkészítésében és véleményezésében kell szerepet vállalnunk, nem pedig a felsőoktatásra ható és az azt meghatározó működési mechanizmusok megtervezésében, gyakorlatba ültetésében és tesztelésében” (Kucsera–Szabó, interjú Ekler Gergellyel, 2008). A HÖOK sajátos jogi státusza megteremtette a lehetőséget, hogy a szervezet professzionalizálódjon és szervezett keretek között tematizálja a helyi hallgatói önkormányzatok működését, amelyek viszont később az “elszemélytelenedéshez” vezettek. A szervezet működésének professzionalizálódása magával hozta a kiüresedést. Ezen folyamat azonban nem tekinthető természetesnek, de korántsem ismeretlen a szervezetszociológiában. Az egykori elnökök személyes interjúkon keresztül értékelték ezen eseményeket, továbbá folyamatokat, és érdekes módon mind a három volt vezető saját működésének idejére teszi a professzionalizáció megvalósulását, ugyanakkor értetlenkedve állnak a párhuzamos negatív folyamatok előtt. Ebben a narratívában felmerül a kérdés, hogy az egyértelműen párhuzamosan jelentkező tendenciák mikor jelentkeztek valójában? Mindazonáltal a HÖOK stabil működésének köszönhetően egy szilárd szervezeti struktúra jött létre, amely meghatározott célokra használja a törvényi felhatalmazásából fakadó anyagi és infrastrukturális tőkéjét. Meg kell jegyezni, hogy a problémaként vissza-visszatérő kiüresedés és a mozgalmi jelleg elvesztése nem egy elszigetelt jelenség, hiszen az egész társadalomra és főként az ifjúságra jellemző az apolitikusság. A szakmai professzionalizálódás eredményeként említhető, hogy 2005. november 29-én elfogadott felsőoktatási törvény módosításának (Ftv. 79. paragrafusa) eredményeképpen a HÖOK már a társadalmi szervezet jogi kategóriáján túllépve a felsőoktatási törvény által meghatározott jogi személyiséggel bíró testület, saját költségvetéssel a hallgatói normatíva függvényében. 2008-ban sikerként könyvelték el, hogy hatásosan foglaltak állást a felsőoktatási tandíj újonnani bevezetése ellen. 11

A felsőoktatásban tanuló hallgatók apolitikusságára vonatkozó sztereotípiák lebontását célzó kutatásokat végzett Oross Dániel és Szabó Andrea, akik több hullámban vizsgálták a kérdést az Aktív Fiatalok Magyarországon kutatás keretei között. A “politika” mint kifejezés a rendszerváltás időszakától megfigyelhető stigmatizálódása természetszerűleg taszítja explicite a fiatalokat a politikai részvételtől, ugyanakkor motiváltak adott esetben ugyanazon társadalmi jelenségre kifejezésként szolgáló közéleti tevékenységben való részvételre (Szabó–Oross, 2017). Az országos hallgatói képviselet egyik elsődleges dilemmájára reflektál Oross Dániel és Szabó Andrea szerzőpáros, miszerint tekinthető-e mozgalomnak avagy helyesebb-e a (Kucsera Tamás Gergely által is használt) korporatív mozgalom kifejezés? A képviselet történetét tekintve kiemelésre kerül, hogy három különböző és egymástól viszonylag távol eső időszakban került előtérbe a közéletben a szervezet. Megalakulásának időszakában a KISZ utolsó óráiban létrejött önkormányzati-modellt létrehozó érdekvédelmi szervezetként sikerrel tematizálta a közbeszédet és foglalt állást a felsőoktatást érintő főbb kérdésekről, később az 1995-ös “bokros csomag” a tandíjakat érintő intézkedései ellen fejtett ki meghatározó tevékenységet, majd jóval később, a második Orbán-kormány nagyszabású felsőoktatási reformtörekvéseinek vált kritikusává. Érdemes megfigyelni, hogy a HÖOK, akkor érvényesítette leglátványosabban akciópotenciálját, amikor más rivális hallgatói szervezetek is igényt tartottak a közéleti diskurzusban való részvételre. Így 1988-ban a KISZ-szel szemben definiálták önmagukat, 1995-ben a kettéválás időszakában egyértelműen létezett egy rivális szervezet, majd 2011-ben a Budapesti Corvinus Egyetemen létrejött Hallgatói Hálózat (továbbiakban HaHa) párhuzamosan kellett képviselniük a hallgatóságot. Később nyílt konfrontáció alakult ki a két szervezet között. Míg a HÖOK lehetségesnek látta kevésbé radikális eszközökkel kinyilvánítani a véleményét és nyomást gyakorolni, addig a HaHa látványosabb megoldásokhoz fordult. Annak ellenére, hogy az államilag finanszírozott felsőoktatási keretszámok megkurtítását és bizonyos területek szinte kizárólagos önköltségessé tételét mind a két szervezet elutasította, az együttműködés helyett inkább éles verseny alakult ki a két szervezet között. Oross és Szabó szerzőpáros leírja, hogy ellentmondásos, hogy a HÖOK is 2012. december 12-én spontán vonulást és hídfoglaló demonstrációt szervezett, azonban a demonstrációból elfajuló eseményeket (a Budapesti Corvinus Egyetemre való bejutás, Parlament előtti konfliktus) az akkor elnök Nagy Dávid nyíltan elítélte. Elmondható, hogy a szervezet ismét az évtizedeken át fennálló dilemmával találta szembe magát, hiszen a törvényileg szabályozott, érdekképviseleti és professzionális szervezeti jelleg nem fér össze a modern mozgalmi (néhol radikálisnak ható) eszköztárral. Később a HÖOK maga hívta a HaHa-t az egyeztető tárgyalásokra, de az invitáló fél javaslatára kaptak csak megfigyelői státuszt. Ennek következtében a HaHa létre kívánt hozni egy független, állandó és saját magánál összetettebb érdekérvényesítő szervezetet. Nem sokkal ezután már a HaHa nem vett részt a 2013. januári tárgyalásokon, ahol a HÖOK képviselte a felsőoktatási hallgatóságot a felsőoktatási kerekasztalon. Ezután a HÖOK a kormánnyal kötött megegyezését a HaHa élesen elutasította, azonban ezzel továbbra sem vált a kormány tárgyalópartnerévé. Ahogyan erre a hivatkozott szerzők is felhívják a figyelmet kísérteties a hasonlóság a MEFHOSZ és HaHa sorsa között, hiszen ezek után a közéleti és politikai diskurzusból kitolódva ismét a HÖOK tematizálta a felsőoktatási reformokkal kapcsolatos érdekvédelmet és látta el a 12

Mozgalom

legitim érdekképviseletet, sőt talán még erősebb pozícióban találta magát az egyeztetések után. Ahogyan Oross Dániel és Szabó Andrea is megállapítja, hiába merül fel újra és újra a szervezet dilemmájaként a mozgalmi jelleg, a korporatív modell hosszú távon tudott eddig fennmaradni, annak ellenére, hogy az már talán távol esik az 1988-ban megismert OFÉSZ mozgalmi jellegétől (Szabó–Oross, 2017b). A következő időszak meghatározó és fajsúlyos hallgatói képviseleti vezetője volt Gulyás Tibor, aki 2014–2018-ig – két ciklusban is – volt a HÖOK elnöke és ezáltal vált az elmúlt időszak legmeghatározóbb felsőoktatási hallgatói képviselőjévé. Érdemes kiemelni, hogy a 2012–2013-as időszak arculatvesztése után egy nagyon látványos fejlődési ívet járt be a szervezet, amely magában foglalja annak belső működési és szabályozási rendszerének modernizálását és ésszerűsítését, az elvárható átláthatóság megteremtését és a 21. századi online megjelenés megteremtését. Ezen időszak alatt az országos hallgatói képviselet olyan jelentős oktatáspolitikai kérdésekben vált meghatározó szereplővé, mint a hallgatói ösztöndíjak emelése, a hallgatói lakhatási problémák központi kérdéssé emelése, megoldási alternatívák nyújtása és a tanárképzés átalakításával kapcsolatos egyeztetésekben való aktív részvétel. A HÖOK “profiltisztításának” köszönhetően létrehozásra került egy olyan belső audit rendszer, amelyen keresztül az önreflexió és a valós értéket képviselő eredmények összevetéséből lemérhető a szervezet tényleges, a hallgatói élethez minden érdekképviselet hozzáadott értéke. A belső képzések, mentorprogram és a külhoni programok megteremtése egy olyan professzionális érdekképviseleti szervezetté alakították az előzőekkel összefüggésben a HÖOK-ot, amely sikeresen ötvözi a német- (főleg szolgáltatásokat nyújtó és ös�szehangoló) és amerikai (mozgalom és érdekképviseleti hangsúlyú) modellt Közép-Európában. A tehetségmentor program kialakítása azért is fontos, mert az oktatáspolitika és a magyar oktatási rendszer egyik állatorvosi lovának számít a különböző tehetséggondozó programok létrehozása és újjáalakítása, amelyet Gulyás Tibor elnök időszakában a HÖOK modellértékűen valósított meg. A tudományos tehetséggondozás és tudományszervezés egy olyan új tevékenységi forma a felsőoktatási hallgatói érdekképviseletben, amely eddig csak a kitűzött célokban jelent meg, azonban felismerve ezen dimenzió kulcsfontosságát a szervezet működési gyakorlatában, egy elnökségi pozíció keretében is létrejött. Gulyás Tibor legnagyobb eredményének számít, hogy koordinálása alatt valósult meg a Jövőkép Program összeállítása, amelyet a HÖOK 2017. április 28-án hirdetett meg és egy átfogó, hallgatókkal lefolytatott konzultációs sorozat végeredménye. Ennek keretében számos (21 magyarországi és 5 külföldi állomáson) helyszínen gyűjtötték össze és jegyezték fel a hallgatók meglátásait a felsőoktatásra vonatkozóan. A megtartott fórumokon 163 problémát rögzítettek, amelyből 17+1-et foglaltak össze a kiadványban, amelyet júliusban nyújtottak be Palkovics László oktatási államtitkárnak. A felsőoktatás színvonalának növelésére vonatkozó program felvetései között első helyen szerepelt az ösztöndíjak növelése, az oktatási szakmai minőségének fejlesztése, a tehetséggondozás és tudományos életpálya fokozott támogatása. A 2017. július 5-i bemutatás után az EMMI és a HÖOK közös munkájának köszönhetően egy a kormány elé terjesztett beadvány készült a Program alapján, aminek köszönhetően 2018-tól növekedett a szociális ösztöndíj a 13

felsőoktatásban, csökkentették a központi felvételi ponthatárokat, továbbá várhatóan növelik a kollégiumi férőhelyeket és megteremtik a családbarát felsőoktatás lehetőségét.

Bibliográfia A magyarországi hallgatói mozgalom húsz esztendejéről (szerk.: Kucsera – Szabó A.), 2009. Jancsák Csaba: Álomtalan ébrenlét: A hallgatói önkormányzatiság útja a perifériáról a centrumba és vissza a perifériára. In: Szabó Andrea (szerk.): Racionálisan lázadó hallgatók II.: Apátia – radikalizmus – posztmaterializmus a magyar egyetemisták és főiskolások körében. Szeged; Budapest: Belvedere Meridionale; MTA TK PTI. Pp. 111–127. Kucsera Tamás Gergely – Szabó Andrea: A magyarországi főiskolai-egyetemi hallgatói mozgalom története 1988–2006. Bp., 2006. Kucsera Tamás Gergely: Az országos felsőokttási hallgatói képviselet és a magyarországi hallgatói önkormányzati modell fejlődéstörténete 1988–2008. (doktori értekezés kézirat). 2010. Oross Dániel – Szabó Andrea: Trendek a magyar egyetemisták és főiskolások politikai részvételében, 2011-2015. In: Szabó, Andrea; Oross, Dániel (szerk.) Csendesek vagy lázadók?: A hallgatók politikai orientációi Magyarországon Budapest, Magyarország, Szeged: Belvedere Meridionale, MTA TK PTI, (2017) 100–122., 23. Rónay Zoltán – Kováts Gergely: Ágazatirányítás 2008 és 2017 között. In: A magyar felsőoktatás egy évtizede, 2008–2017. (szerk.) Kováts Gerely – Temesi József. 2018. Társadalmi mozgalom-e az országos hallgatói képviselet? Szabó Andrea – Oross Dániel, EDUCATIO 26: 1 pp. 15-25, 11 p. (2017b)

14

Mozgalom

Sujtó Attila

Esettanulmány a 2012/2013-as téli hallgatói tüntetésekről Bevezetés Tanulmányomban a 2012 decemberében kezdődő hallgatói tüntetéssorozat legfőbb eseményeit, alapvető vonásait, mozgatórugóit és szereplőit mutatom be. A sajtóban akkor nagy nyilvánosságot kapó télirózsás diákforradalomnak nevezett demonstrációk óta nem volt Magyarországon hasonló intenzitású és mozgósító erejű hallgatói kezdeményezésre elinduló és lezajló megmozdulás. A probléma vizsgálata pontosan ezért fontos és releváns, mert azóta hiába volt több, az oktatás vagy a felsőoktatás egészét érintő átalakítási kísérlet vagy kormányzati szándék, nem került sor olyan társadalmi megmozdulásra, ami akkora tömegeket, olyan hosszan aktivizált volna, és kapott volna akkora sajtóvisszhangot, mint a 2012–2013-as tüntetéssorozat. Az események lezajlásakor már magam is egyetemi hallgató, valamint megválasztott hallgatói képviselő voltam az ELTE Bölcsészettudományi Karán, így testközelből élhettem meg a történteket, a demonstrációsorozat több állomásán személyesen is jelen voltam. A tanulmány célja, hogy az események egyszerű bemutatásán túl, választ kapjunk azokra a kérdésekre, hogy miként válhatott ez a megmozdulás országos méretűvé, milyen eredményekkel zárult és milyen következményei voltak a felsőoktatás különböző szereplőire, különös tekintettel vizsgálva a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának és a Hallgatói Hálózatnak a szerepvállalását. A tüntetéssorozat különböző vetületeivel többen foglalkoztak már, ebben az esettanulmányban kísérletet teszek a lehetőségek szerinti legkomplexebb képet adni a történtekről, saját kontextusában értelmezni a motivációkat, célokat, azok változásait és kölcsönhatásait. A részletes elemzés előtt teszek egy rövid áttekintést azokról a kutatásokról, amik fókuszában az általam is vizsgált demonstráció vagy annak valamely szegmense állt, majd bemutatom a saját kutatásom módszertanát, megközelítési nézőpontjait, az eredmények leírását követően pedig összefoglalom a legfőbb konklúziókat.

Irodalmi áttekintés Az esettanulmányom elméleti háttereként olyan műveket használtam, amelyek a demonstrációk, hallgatói tüntetések és hallgatói önkormányzatiság általános kérdéskörein túlmutatva konkrétan a 2012–2013-as eseményekkel foglalkoznak. Az esettanulmány keretei nem tették lehetővé, hogy az általános fogalmakat és történeti mérföldköveket részletesen bemutassam, ezekre a kutatáshoz felhasznált tanulmányokon keresztül közvetve utalok. 15

A felhasznált öt tanulmány központjában az eseménysorozatban főszerepet vállaló Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és a Hallgatói Hálózat (HaHa) viszonyrendszere, a megmozdulások okai, mozgatórugói és jellegzetességei, valamint a közösségi média mozgósító ereje és központi szerepe áll. Szabó Andrea és Oross Dániel A demokratikus részvétel tendenciái a magyar egyetemisták és főiskolások körében című 2012-es tanulmányukban fontos megállapításokat tettek a felsőoktatási hallgatók demokratikus véleménynyilvánítási formáit illetően, többek között megállapítva, hogy „a magyar felsőoktatási hallgatók körében a legnépszerűbb tiltakozási formák az ún. konvencionális meggyőző jellegű akciók, mint az aláírásgyűjtés, a petíció és a tüntetés. Ezek legfontosabb jellemzője az alacsony perszonális bevonódás és ezzel párhuzamosan a kicsiny személyes kockázat” (Szabó-Oross 2012, 89). Ezen jellemzők megfigyelhetők voltak a vizsgált események esetében is. Szintén Szabó Andrea és Oross Dániel által jegyzett Társadalmi mozgalom-e az országos hallgatói képviselet című 2017-es tanulmányukban a szerzők kitérnek a HÖOK és a HaHa kapcsolatára a vizsgált időszakban, elemzik az együttműködés formáit, a kapcsolódási pontokat, a konfliktus okait és az eszközök különbözőségeit, valamint a tüntetéssorozatot követő időszakban betöltött szerepüket. A tanulmány a rendszerváltás utáni évek csúcsidőszakai közé sorolja a 2012/2013-as eseményeket, megállapítva, hogy a hallgatói mozgalom ekkor a kormányzat felsőoktatási reformkísérletével szemben fellépő és a társadalmi viszonyokat élesen kritizáló tényező lett. A szerzők megállapítása szerint a hallgatói mozgalom jellege ebben az időszakban kifejezetten akcionista volt, a klasszikus mozgalmi eszköztár (demonstrációk, terek, hidak és tantermek lefoglalás) bevetésével igyekezett nyomatékosítani követeléseit (Szabó-Oross 2017, 16). Álláspontjuk szerint a HÖOK-nak 1996 és 2012 között nem volt olyan kihívója, amelyre reagálniuk kellett volna, viszont a felsőoktatási törvényt érintő módosítások által lezajlott viták közepette létrejött diákszervezet, a Hallgatói Hálózat új helyzet elé állította a felsőoktatási hallgatók törvényes érdekképviseletét ellátó szervezetet. (Szabó-Oross 2017, 19). A HÖOK működési mechanizmusaival szemben a HaHa jellemzője a hálózatosodás és a részvételi demokrácia (erre utalt a legfőbb legitimációs elvük is: Semmit rólunk nélkülünk) alkalmazása volt, ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy 2012 decemberétől úgy tűnt, átrendeződhet a felsőoktatási szereplők alkotta erőtér. A december 10-én általuk szervezett Hallgatói Fórum tüntetéshullámot indított el nemcsak Budapesten, hanem országszerte. (Szabó-Oross, 2017, 21). A demonstrációkban főszerepet vállaló két szervezet közötti konfliktus a szerzők szerint egyre nyíltabbá vált: „a HÖOK egyaránt alkalmazhatónak tartotta a békés, tárgyalásos (sajtótájékoztató, nyílt levél, békés, statikus tüntetés), illetve a radikálisabb (spontán vonulás) megoldásokat, de csak akkor, ha annak irányítását mindvégig a saját kezében tartotta” (Szabó-Oross, 2017, 22). A kormány és a hallgatók közötti első tárgyalásra a HÖOK ugyan meghívja a HaHa képviselőjét, 16

Mozgalom

de hozzájárul ahhoz, hogy csak megfigyelői statusban lehessen jelen, később a megalakuló felsőoktatási kerekasztal munkájában már csak a HÖOK vesz részt, a kormány és a HÖOK között részmegállapodást a HaHa élesen elutasítja, és kizáródik így a tárgyalás folyamatából. A HÖOK ígéretet tesz arra, hogy a kiszorult/kiszorított szervezetek véleményét elviszi a tárgyalóasztalhoz (Szabó-Oross, 2017, 22). A tüntetéshullám időszakában a Hallgatói Hálózat valódi hallgatói társadalmi mozgalomként működött, és olyan változásokat szeretett volna elérni, melyek fedésben voltak a HÖOK törvényben rögzített és a gyakorlatban is alkalmazott jogköreivel. A szerzők szerint a vizsgált időszakban a két szervezet kapcsolatát négy szakaszra lehet osztani a HÖOK perspektívájából: kezdeti gyanakvás, rövid ideig tartó érdemi együttműködés, végül kommunikáció szintű együttműködés. Ennek köszönhetően a HaHa kitolódott a politikai-ideológiai mezőbe, csökkent a hallgatói támogatottsága, míg a HÖOK megerősítette szerepét az intézményes érdekérvényesítés terében (Szabó-Oross, 2017, 22–23). A HÖOK vizsgált időszakban való jellemzőit illetően érdemes megemlíteni Jancsák Csaba Álomtalan ébrenlét – A hallgatói önkormányzatiság útja a perifériáról a centrumba és vissza a perifériára című 2014-ben a Racionálisan lázadó hallgatók II. Apátia – Radikalizmus – Posztmaterializmus a magyar egyetemisták és főiskolások körében című tanulmánykötetben megjelenő tanulmányát, ami azon túl, hogy történeti áttekintést ad az országos hallgatói érdekképviselet működési jellemzőinek változásairól, reflektál a 2012/2013-as történésekre is. A tanulmány több ponton idézi Nagy Dávid HÖOK-elnököt, aki megemlíti, hogy a szervezet bürokratizálódása és láthatatlansága „békeidőben tökéletes”, de van az a pont, ahol szükséges, hogy ezt a működést felváltsa a „kicsit mozgalmibb jelleg”. Jancsák erre reflektálva a hallgatói mozgalom és a képviseleti rendszer problémákra érdemben reagáló jellemzőjét emeli ki, mint az érdekképviselet megújulásának egyik kulcsát (Jancsák 2014, 120). Egy másik a HÖÖK egykori elnökétől származó, Jancsák által idézett megállapítás pedig jól jellemezte a vizsgált időszakban az országos érdekképviselet HaHa-hoz fűződő viszonyát: „Most az események nyilvánvalóan felerősítették és pont a HÖOK-nak a lassúságából adódóan szükség volt egy ilyen alternatívára is. […] Én egyébként a HaHa által is hangoztatott elvek közül sokat azonosítok a HÖOK álláspontjával.” Nagy Dávid ezt kiegészítette még azzal, hogy a HaHa aktivistáinak hivatalos szerepvállalást örömmel támogatná. Susánszky Pál és Gerő Márton A Hallgatói Hálózat (HaHa) mobilizációs jellemzői című 2014-ben szintén a már idézett tanulmánykötetben megjelenő tanulmánya a 2010-es évek elején a felsőoktatási változások következtében létrejött diákszervezet, a Hallgatói Hálózat működési jellemzőit vizsgálja, külön kitérve a 2012–2013-as időszakra.

17

A szerzők kiemelik, hogy a megalakuló új szervezetek, a Hallgatói és Oktatói Hálózat úgy tűnt kihívói lehetnek a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének, de megállapítják, hogy 2013 tavaszától a status quo visszarendeződni látszott (Susánszky-Gerő, 2014, 135). A vizsgált időszak alatt a szinte naponta szervezett vagy szerveződött spontán tüntetéseknek köszönhetően „a Hallgatói Hálózat egy csapásra az országos politika középpontjában találta magát: több tüntetésen ők adták a mozgósítás bázisát és szervezetileg vagy egyénileg részt vettek a szervezésben” (Susánszky-Gerő, 2014, 136), az aktivisták naponta szerepeltek az országos médiumok valamelyikében. 2013 után a HaHa akcióinak és támogatóinak száma is csökkent, a tárgyalásokból szinte teljesen kiszorultak, a média érdeklődésének homlokteréből is kikerültek az események, a HÖOK pedig megőrizte és megerősítette hallgatói érdekképviseleti pozícióját (Susánszky-Gerő, 2014, 137). Bolcsó Dániel A közösségi média mint a diáktüntetések üzenete című, a Médiakutatóban megjelent 2013-as tanulmányában a vizsgált tüntetéssorozat egy a korábbi diáktüntetésekhez képesti új aspektusát mutatja be: a közösségi médiát, mint a demonstrációk egyik legmeghatározóbb jellegzetességét (Bolcsó 2013, 67). Az internet lehetővé tette a hagyományos, MTI-hez eljuttatott sajtóközleményekkel, állásfoglalásokkal és sajtótájékoztatókkal szemben a gyors és független állásfoglalást, ami az erőforrások nagyobb volumenű bevonása nélkül is tömegekhez juthatnak el, emellett pedig bárki számára kivitelezhető és nyilvánosságot biztosító megjelenési forma, valamint a közösségi médián keresztül tovább napirenden tartható. A Hallgatói Hálózat kommunikációjában is megfigyelhető volt, hogy a közleményeit a Facebook-oldalukon tették közzé, és a médiumok innen vették át ezeket (Bolcsó, 2013, 68). Bolcsó szerint a diáktüntetések során elsődlegesen megmozgatott digitális bennszülöttek generációja a technológia felhasználójaként szocializálódott, így a tüntetésekről is nagy eséllyel valamelyik digitális médiumon keresztül szerzett információt (Bolcsó, 2013, 70). A közösségi médiában megosztott, mozgósító erővel bíró információk számukra digitális szájpropagandaként funkcionálnak. A szerző szerint nagy előnye továbbá, hogy a tüntetés koordinációja és közvetítése valós időben, az eseményekkel paralel történhet. A közösségi médiához hasonlóan az online hírportálok szerepe is nagy volt az eseményekben, hiszen „nincs se terjedelemkorlát, se lapzárta, mint egy hagyományos sajtóorgánumnál. A közösségi médiához hasonló, percről percre-jellegű, kvázi valós idejű közvetítéseket ezek a médiumok is biztosítanak (Bolcsó, 2013, 71).

18

Mozgalom

A kutatási módszertan Kutatásom alapjául szolgáló tanulmányok mellett az események során főszerepet kapó hallgatói szervezetek, így a HÖOK és a HaHa eszközeinek, céljainak és motivációiknak változását mutatom be a közösségi oldalukon történő saját online kommunikációjuk, valamint a tüntetéshullámot végig címlapon hozó online médiumok szűrőjén keresztül. Mivel a demonstráció ideje alatt szinte minden jelentős online médium foglalkozott az eseményekkel, és sok esetben csak egymástól vett átvételekről volt szó, így tüntetésekről folyamatosan tudósító Index elérhető írásaira, valamint kifejezetten az oktatási hírekre fókuszáló Eduline anyagaira koncentráltam. A tüntetéshullám legintenzívebb időszakából, tehát a 2012 decembere és 2013 márciusa közötti időszakból megvizsgáltam a HÖOK és a HaHa hivatalos Facebook-oldalain megosztott bejegyzéseket, jegyzeteket, eseményeket és közleményeket. Természetesen csak azokból tudtam dolgozni, amelyek még mindig elérhetőek. A rendelkezésre álló és kiválasztott internetes forrásokból nem az események aprólékos rekonstruálására törekedtem, sokkal inkább a főbb mérföldkövek és fordulópontok meghatározására, és a mögötte felsejlő érdekekre, célokra, motivációkra. Ezek esetében nemcsak a fővárosban, hanem a vidéken történtekre is kitérek. Az események elemzésekor kitekintő és általános jellegű megállapítást nem teszek, azokat saját kontextusukban értelmezem, ugyanakkor szükséges utalni arra, hogy azóta milyen változások zajlottak le a felsőoktatásban.

Eredmények A vizsgált tüntetéssorozat kiindulópontjaként 2012 decemberének első napjait jelölhetjük meg, amikor kiszivárgott a kormányzati szándék a felsőoktatási tandíj bevezetéséről és a keretszámok drasztikus csökkentéséről. A HÖOK hivatalos Facebook-oldalán már december 4-én megjelent egy olyan bejegyzés, amely arról szólt, hogy nem megerősített információik szerint 30 000 helyett 10 000 tandíjmentes helyet biztosítanának a hallgatóknak (HÖOK, 2012. december 4.). Az Index még aznap lehozta Nagy Dávid HÖOK-elnök MTI-nek elküldött nyilatkozatát, amelyben a keretszám drasztikus csökkentése mellett megemlítette az esetlegesen bevezetendő tandíjat is. Meglátása szerint ezzel „a nemzet jövőjét sodorják veszélybe, és erre sem gazdasági megfontolás, sem kényszer nem hatalmazza fel az aktuális kormányzatot”, emellett reményét fejezte ki, hogy az egész tervezet előterjesztés szintjén marad („HÖOK: A kormány becsapta a választókat” 2012. december 4.). A Hallgatói Hálózat két nappal később reagált Facebook-oldalán, és ekkor a tarthatatlan helyzetre való tekintettel, valamint a mos19

tani és leendő egyetemisták érdekeinek megvédése érdekében a következő hét hétfőjére hallgatói és oktatói fórumot hirdettek az ELTE Lágymányosi campusára (HaHa, 2012. december 6.). A következő napokban a HÖOK és a HaHa kommunikációjában hasonlóságként megfigyelhetőek az ellenállásra buzdító és némiképp túlfűtött megnyilvánulások, a HÖOK elnöke és alelnöke videóban üzent a hallgatóknak és a kormányzatnak, Facebook-bejegyzésükben pedig lemondásra szólították fel a döntéshozókat (HÖOK, 2012. december 5.)., valamint hazugságként definiálják az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményét a korábbi egyeztetésekről (HÖOK, 2012. december 7.). A HaHa közleményében elítélte a hallgatói szerződést, az új diákhitel rendszert, a forráskivonásokat, és a vidéki egyetemvárosokban is az ellenállásra biztatott (HaHa, 2012. december 7.). A 2012. december 10-ére meghirdetett Hallgatói Fórumon részt vett a szervező HaHa mellett a HÖOK is. A nagy létszámú fórum végül utcai megmozdulásokba torkollt, a tömeg elfoglalta a Petőfi-hidat és a Parlament elé vonult. A menetért mindkét szervezet vállalta a felelősséget, annak ellenére, hogy a HÖOK két nappal későbbre tervezett országos demonstrációt. A kormányzat bízott abban, „hogy az ellenállásból megértés lesz, mert a változások értük és nem ellenük vannak” („Nem verték szét a diáktüntetést”, 2012. december 10.). A demonstráció fontos eseménye volt, hogy a HaHa kihirdette 4+1 pontját: 1. 2. 3. 4. +1.

A keretszámok visszaállítása a 2011-es szintre A forráskivonás leállítása, és az elvonások kompenzálása A hallgatói szerződés eltörlése Ne korlátozzák az egyetemi autonómiát A közös felsőoktatás átfogó reformja az érintettek bevonásával (ez eddig is követelés volt).

A HaHa ekkor arra tett ígéretet, hogy a demonstrációt addig folytatják, amíg ezeket a követeléseket nem teljesítik. A HÖOK hasonló utat választva bejelentette, hogy „tüntető akciókkal akarnak fellépni a kormány elfogadhatatlan oktatáspolitikájával szemben” („A hallgatók elfoglalták a Petőfi hidat”, 2012. december 10.). Az események vidéken is zajlottak: Szegeden kormányhivatalt foglaltak el a HaHa aktivistái („Egyetemisták foglalták el a szegedi kormányhivatalt”, 2012. december 10.). A HaHa a következő napokban továbbra is az ellenállásra és demonstrációra biztatott, Facebook-oldalán a vidéki eseményekről (HaHa, 2012. december 11.) is hírt adott, illetve a középiskolásokat is igyekezte mozgósítani (HaHa, 2012. december 13.). A HÖOK kommunikációja ekkor a döntéshozókkal tartandó párbeszéd kezdeményezésére irányult, nyílt levélben meghívták Orbán Viktor kormányfőt a december 12-én a BME-n tartandó fórumra („A HÖOK a Műegyetemen kérdezné Orbánt a tandíjról”, 2012. december 11.), amelyre a miniszterelnök válaszolt: „Bizonyára emlékszik rá, hogy az akkor parlamenti vita alatt álló felsőoktatási törvényről szóló megbeszélésünkön részletekbe menően mutattam be önöknek a 20

Mozgalom

felsőoktatás több lépcsőben történő átalakításának tervét” („Orbán: Semmilyen meglepetést nem okoztunk”, 2012. december 11.). Még ugyanezen a napon a HÖOK cáfolta az állításokat, és nyilatkozatban deklarálta, hogy valójában nem volt semmiféle érdemi egyeztetés, illetve az egyet nem értésüket és tiltakozásukat többször, több módon kifejezték, de azokat a törvényhozó nem vette figyelembe (A HÖOK cáfolja Orbánt, 2012. december 11). A HÖOK december 12-re Tiltakozunk a felsőoktatás és ezzel Magyarország tönkretétele ellen! demonstrációt hirdetett, és ugyanezen a napon az intézményesített párbeszéd irányába tett lépésként kezdeményezték az Országos Felsőoktatási Egyeztetési Fórum megalakítását, ahol a hivatalos érdekképviseletek folytathatták megkezdett együttműködésüket (HÖOK, 2012. december 12). A HÖOK és a HaHa eszközei közötti különbségre utal, hogy december 12-i megmozdulás után a HaHa hallgatói fórumot tartott volna a Corvinus Egyetemen, de ezt a HÖOK alelnöke, aki akkor a BCE HÖK elnöke is volt, nem engedélyezte („Hétfőn elfoglaltunk két hidat, ma elfoglaltuk a Kossuth teret”, 2012. december 13). A következő napok a tüntetések támogatói bázisának kiszélesedéséről szóltak: december 13-án több középiskolában tartottak ülősztrájkokat, délután pedig többszáz középiskolás gyülekezett a Széll Kálmán téren („A minisztérium nem fogadta a tüntetőket”, 2012. december 13). A HÖOK és a HaHa is elismerően nyilatkozott a középiskolások véleménynyilvánításáról, a HÖOK a Facebook-oldalukra kitett nyilatkozatban biztosította támogatásáról az alulról szerveződő kezdeményezéseket, demonstrációkat és megmozdulásokat (HÖOK, 2012. december 15. a), a HaHa szintén külön üdvözölte, hogy a gimnazisták is felemelték szavukat (HaHa, 2012. december 15. a), és jogi segítséget is felajánlott a „középiskolás lázadóknak” (HaHa, 2012. december 15. b). A HaHa december 15-én több alkalommal is bejegyzést tett közzé a Facebook-oldalán, amelyben ekkor már a hétfőn elfogadott 6 pont megvalósítását kérték számon a kormányzaton (HaHa, 2012. december 15. a, b): 1. 2. 3. 4. 5. 6.

Követeljük a köz- és felsőoktatás átfogó reformját! A keretszámokat állítsák vissza legalább a 2011-es szintre! Állítsák le a forráskivonást, kompenzálják az elvonásokat! Töröljék el a hallgatói szerződést! Ne korlátozzák az egyetemi autonómiát! Az átfogó reformnak biztosítania kell, hogy a hátrányos helyzetű családokból is legyen esély bejutni a felsőoktatásba!

December 15-én a kormányzat részéről Orbán Viktor miniszterelnök videóüzenetben, míg 16-án Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Giró-Szász András kormányszóvivő sajtótájékoztatón reagált a hallgatói követelésekre. A kormányfő videóüzenetére érkezett válaszában a HÖOK értetlenségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor csupán a keretszámok kérdésére reagált érdemben, és az általa kifejtettek érthetetlenné tették a kormányzat eddigi nyilatkozatait (HÖOK, 2012. december 15. b), emellett úgy értékelte a találkozót, hogy „a Kormány nem ismeri el a hivatalos képviseletet, sem a civil szférát, hanem saját maga verbuválja már 21

a közönséget és a tárgyalópartnereket is a konzultációira” (HÖOK, 2012. december 15. c). A HaHa válaszreakciójában hasonlóan kritikus hangnemet ütött meg: a találkozót ismeretlen fiatalokkal megrendezett beszélgetésnek, az üzenetet pedig ködösítőnek nevezték (HaHa, 2012. december 15. a), és úgy nyilatkoztak, hogy a kormánynak nincs koncepciója és csak ártani tud a felsőoktatásnak (HaHa, 2012. december 15. d). A HÖOK álláspontja szerint is, különösen a december 16-i sajtótájékoztató alapján „teljes bizonytalanság uralkodik a Kormány felsőoktatás-politikájának háza táján” (HÖOK, 2012. december 16). „Megtartotta első ülését az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum. Együtt köteleztük el magunkat a rektorokkal, pedagógusokkal, HaHa-val, OHA-val, felsőoktatási dolgozókkal a hallgatók által megfogalmazott 6 pontja mellett” – állt a HÖOK december 18-i Facebook-bejegyzésében (HÖOK, 2012. december 18.). A két hallgatói szervezet közötti kapcsolat érdekes fordulataként említhető, hogy annak ellenére, hogy a HÖOK korábban hivatalos érdekképviseletekről írt az intézményesített párbeszéd kapcsán, előző nap meghívta a HaHa-t is a tárgyalásra (HÖOK, 2012. december 17.), de a HaHa képviselőjét először nem is akarták beengedni, a későbbiekben pedig csak megfigyelői statusban vehetett részt az egyeztetésen (HaHa, 2012. december 18. a, b). A HaHa értékelése szerint „az egésznek semmi értelme nem volt, (…) nem láttak konkrét tervet vagy számokat, nem volt miről beszélni. Teljes káosz van a kormányzatban” (HaHa, 2012. december 18. c). Este az egyik HaHa-aktivistát beengedték a Magyar Rádió épületébe, hogy beolvassa a hallgatók 6 pontját, de ezt a műsorvezető olvasta be többet kihagyva a felsorolásból, utána pedig rögtön a kormány álláspontját közölték („Beolvastatták követeléseiket a Rádióban a diákok”, 2012. december 17.). December 19-ére hirdették meg a Télirózsás Diáktüntetés nevű középiskolások által kezdeményezett demonstrációt, melyhez csatlakozott a HaHa és a HÖOK is. A HaHa előző napi Facebook-bejegyzésében országos sztrájkra biztatott minden oktatásban érintettet és szimpatizánst bevetve a közösségi médiumok adta lehetőségeket, és tételesen összegyűjtötték a vidéki megmozdulások Facebook-eseményeit (HaHa, 2012. december 18. d). Ugyanezen a napon a kormány kedvezményeket tett a diákoknak: „mindenkit fölvesznek ingyenes helyre, aki eléri a szakonként kitűzött ponthatárt. Azt is meghatározták, hogy 2013-ban az államilag finanszírozott képzésbe bekerülők száma nem lehet kevesebb mint idén, azaz 55 ezernél” („Nagyon kitartóan tüntetnek a diákok”, 2012. december 20.). A döntést meghozó kormányülés alatt Nagy Dávid HÖOK-elnök ülősztrájkolt a Parlament előtt, Balog Zoltán itt tájékoztatta a fejleményekről, amit úgy kommentált, hogy alkalmasak a tárgyalások folytatására. Kiss Dávid HÖOK-alelnök ezt azzal egészítette ki, hogy a „diákok nemcsak a keretszámok miatt mentek az utcára, hanem összesen féltucatnyi követelést fogalmaztak meg” („Nagyon kitartóan tüntetnek a diákok”, 2012. december 20.). Az engedmények ellenére délután 4-kor megkezdődött a demonstráció, amelynek során a diákok szimbolikusan rózsaszirmokat szórtak a Dunába. A spontán vonulás hajnalig tartott, három diákot a rendőrség előállított. A HaHa túlzott rendőrségi intézkedésről írt, bejegyzésükben tiltakoztak a diákságot megfélemlítő akcióról (HaHa, 2012. december 19. a). A délután kezdődő eseményekről a HaHa Facebook-oldalán szinte percről percre jelent meg képi vagy írásos bejegyzés. A 22

Mozgalom

HaHa a kormány által tett engedményeket üdvözölte, de követelték, „hogy kapkodás és ködösítés helyett a kormány egyeztetéseken alapuló, átfogó reformmal javítsa a felsőoktatás helyzetét. A ma bejelentett új döntések kialakításában nem vettek részt az érintettek: se az oktatók, se a rektorok, se a diákok képviselőivel nem egyeztettek” (HaHa, 2012. december 19. b). Másnap a felháborodásuknak hangot adva visszalépésként értékelték a kormány intézkedéseit, és megerősítették, hogy addig folyatják a tiltakozást, amíg a korábban megfogalmazott 6 pontos követeléseik nem teljesülnek (HaHa, 2012. december 20.). A HÖOK is megdöbbenve és értetlenül állt a kormány döntése előtt, szerintük „a Kormány nemhogy elállt volna a bújtatott tandíj bevezetésétől, de mai döntésével tovább szélesítette azoknak a szakterületeknek a körét, amelyen egyetlen államilag finanszírozott hely sem lesz a következő évben” (HÖOK, 2012. december 20.). Orbán Viktor miniszterelnök ezekben a napokban úgy kommentálta az eseményeket, hogy „a tiltakozási hullám karácsonyra lecseng” („Orbán: Karácsonyra vége a tüntetéseknek”, 2012. december 17.), míg Balog Zoltán szerint „hozzátartozik a demokráciához, hogy tüntet, aki úgy érzi, nem hallgatja meg a kormány”, és „soha nem bírálta a diákokat azért, mert az utcára vonultak. A Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárral szemben alkalmazott hangnem nem nagyon kedves, az viszont teljesen normális, hogy a diákok tüntetnek” („Balog: teljesen normális, hogy a diákok tüntetnek, 2012. december 19.). A karácsonyi ünnepek ideje alatt nagyobb volumenű utcai megmozdulás nem volt, a sajtó is kevesebbet foglalkozott a tüntetésekkel, a HaHa szervezett néhány figyelemfelhívó akciót, ilyen volt a december 23-i megmozdulásuk is, amikor a Kossuth téren karácsonyfát állítottak a kormánynak. A fán annak a 16 szaknak a nevét lógatták fel, ahol be akarták a tandíjat vezetni. A Facebook-bejegyzésük szerint az volt a céljuk, hogy ez emlékeztessen mindenkit arra, hogy a kormány „tanszabadságot és az esélyegyenlőséget semmibe véve rengeteg idén felvételiző középiskolás álmát törte össze” (HaHa, 2012. december 23.). Január elején újabb ellenállási hullám vette kezdetét, melynek irányítását úgy tűnt, a HaHa vette a kezébe: január 7-ére hallgatói fórumot hirdettek az ELTE Bölcsészettudományi Karára. Bejegyzésük szerint a fórumra a vidéki egyetemvárosokból is érkeznek HaHa-delegáltak, illetve az Oktatói Hálózat képviseletében is lesz megszólaló. Az eseményre meghívták Orbán Viktort, Balog Zoltánt, Hoffman Rózsát és Maruzsa Zoltánt, de közülük csak utóbbitól érkezett válasz, miszerint a hivatalos tárgyalópartnereken kívül nem áll módjában más szervezetekkel tárgyalni (HaHa, 2013. január 6.). A hallgatói fórumon részt vett Nagy Dávid HÖOK-elnök is, aki arról tájékoztatta a fórum résztvevőit, hogy december 22-én újabb egyeztetés zajlott a kormánnyal, amit konstruktívabbnak ítéltek a korábbiaknál, de megállapodás nem született, és ígéretet kaptak arra, hogy a kormány hosszú távú egyeztetési folyamatba kezd. A fórum végén a résztvevők egy ultimátumot fogadtak el: ha a kormány február 11-ig nem tesz érdemi lépéseket, folyamatos utcára vonulásra és újbóli akciókra számíthatnak („A hallgatók ultimátumot adtak a kormánynak”, 2013. január 7.).

23

A HaHa január 7-i fóruma új frontvonalat is nyitott: Dezső Tamás, az ELTE BTK dékánja közleményben vonta felelősségre a fórum szervezőit, és fegyelmi vétség vádját fogalmazott meg a résztvevőkkel kapcsolatban. A szervezők úgy látták, hogy a „dékán saját intézményének vélt érdekeit az országos problémák szabad megvitatása, a véleménynyilvánítás szabadsága elé helyezte” (HaHa, 2013. január 7.). A HÖOK eközben folytatta a tárgyalásokat a kormányzattal, a január 11-i találkozót mind a HÖOK, mind a kormány sikeresnek értékelte. Az egyeztetésen mind a 6 hallgatói követelés terítékre került, és megállapodtak abban, hogy január 31-ig részmegállapodást kötnek egy felsőoktatási kerekasztal létrehozásáról. Nagy Dávid ekkor úgy nyilatkozott, hogy addig nem terveznek megmozdulásokat, amíg a tárgyalások ilyen ütemben folynak. Balog Zoltán pedig nyílt célzást téve a HaHa-ra leszögezte, hogy olyan diákszervezettekkel tárgyalnak, akiknek erre mandátumuk van („Felsőoktatási kerekasztal alakul”, 2013. január 11.). A HaHa közleményben reagált az egyeztetésen elfogadottakra, szerintük a kormány csak az időt húzza, semmibe veszi a hallgatói követeléseket, és az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum helyett, melynek tagja a HaHa is, kiválasztott képviselőket és gazdasági szereplőket használ biodíszletként az akaratának érvényesítéséhez (HaHa, 2013. január 11.). Balog Zoltán január 11-i nyilatkozatát a HaHa és a HÖOK is úgy ítélte meg, hogy a kormány megpróbált éket verni a két hallgatói szervezet közé, ezért január 16-ra közös sajtótájékoztatót hívtak össze, ahol megerősítették, hogy „a sajtóban megjelent híresztelésekkel ellentétben továbbra is együttműködik a közös célok érdekében.” A HÖOK ígéretet tett arra is, hogy az újabb minisztériumi tárgyalás előtt egyeztet az Országos Felsőoktatási Egyeztetési Fórum többi tagjával is (HÖOK, 2013. január 16.). A HaHa úgy látta, hogy „a HÖOK és a kormány közötti tárgyalások jó irányba kezdtek terelődni, és ez a saját jövőjéért kiálló középiskolai és egyetemi diákság megmozdulásainak köszönhető”, és szerintük „az elmúlt hónap bebizonyította, hogy a civil szerveződés és a hivatalos érdekképviselet nem gyengíti, éppen hogy erősíti egymást” (HaHa, 2013. január 16.). Január 17-én közös sajtótájékoztatót tartott Balog Zoltán és a HÖOK, ahol bejelentették, hogy „lesznek államilag finanszírozott helyek azon a tizenhat szakon is, amelyeken eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni’, a hallgatói szerződésekről áprilisig tárgyalnak, április 21-én pedig részmegállapodást írnak alá („Ingyenes helyek is lesznek a 16 önköltséges szakon”, 2013. január 17.). A kiszivárgott tervezet szerint ebben a megállapodásban csak a miniszter által kijelölt tervezetekkel tárgyalnának (HaHa, 2013. január 20.). A HaHa ezt csak rész-előrelépésnek tekintette, ezért kérte a HÖOK-ot, hogy ebben a formában ezt ne írják alá. Ugyanebben a bejegyzésben megerősítették az érintett és érdekelt szervezetek egységét, 6 pontos követeléseiket, és a kormánynak január 7-én tett ultimátumukat (HaHa, 2013. január 21.). A kiszivárgott terveztre a HÖOK is reagált: ebben a formában nem tudják elfogadni, és tartalmi módosításokat kérnek a minisztertől, többek között a résztvevők körére vonatkozóan is, mert a tárgyalásokat minél szélesebb körben szeretnék megvalósítani (HÖOK, 2013 január 21. a). Az 24

Mozgalom

egyeztetésen jelezték, hogy „sem a kancellári rendszer nevesítése, sem a kerekasztal Kormány által preferált résztvevőinek listázása nem fogadható el”, és ezeket kisebb vita után sikerült elérniük (HÖOK, 2013. január 21. b). A HÖOK és az Emmi részmegállapodása az alábbiakat rögzítette: 1. 2. 3. 4. 5. 6.

7.

8.

A hallgatók hat követelése részben teljesült, részben a mostani megállapodás rendezi, részben teljesítetlen maradt. Folytatódik a felsőoktatás átfogó alakítása, amelynek eredményeképpen a felsőoktatásra fordított kiadások bővülnek. Tudomásul veszik, hogy a keretszámokat eltörölték, így a felsőoktatásba való részvétel a minőségi kritériumok teljesítésétől és az intézményi kapacitásoktól függ. Közösen áttekintik az egyetemek pénzügyi helyzetét. Az autonómia jegyében visszaállítják a rektorválasztás korábbi rendszerét. 16 önköltséges szakon előzetes ponthatárt állapítanak meg, az ezt elérő hallgatók állami ösztöndíjas helyet kapnak. A kormány törekszik arra, hogy ezeken a szakokon az elsőhelyes jelentkezők 10-20 százaléka kapjon állami ösztöndíjas helyet. Áttekintik a hátrányos helyzetű felvételizőkre vonatkozó szabályozást és annak új rendszerét közösen alakítják ki. A kormány speciális esélyteremtő programokat is indít a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek. A fennmaradó kérdéseket a felsőoktatási kerekasztalban tárgyalják meg, amely három munkacsoportban dolgozik. Ezek a felsőoktatás finanszírozását, a hallgatói jogokat és kötelezettségeket és az átalakítás átfogóbb tartalmi kérdéseit vizsgálják. („Maximumhoz közeli pont kell a 16 slágerszakra”, 2013. január 21.).

A részmegállapodást a HÖOK úgy értékelte, hogy az egyeztetéseknek „még koránt sincs vége: a korábban megfogalmazott, teljesítetlen követelések továbbra is érvényben vannak” (HÖOK, 2013. január 21. b). A HaHa pedig Balog Zoltán azon kijelentésére, hogy nyitott a velük való párbeszédre, nyilvános beszélgetésre invitálta a minisztert (HaHa, 2013. január 22.). A következő napokban a HaHa és a HÖOK közösen egyeztetett a következő Országos Felsőoktatási Egyeztetési Fórum napirendjéről (HÖOK, 2013. január 25.), míg néhány sajtóorgánum politikai-ideológiai támadást indított a HaHa ellen, amellyel szemben a szervezet Facebook-bejegyzésben tiltakozott, valamint megerősítette, hogy nem áll szándékában átvenni a HÖOK helyét (HaHa, 2013. január 28.). Január 29-én ült össze az OFEF, ahol megegyeztek a rendszeres egyeztetések fontosságában ezen fórum keretein belül, megerősítették a hallgatók 6 pontos követeléseit, és elítélték a szakpolitikai kérdésekben megnyilvánuló szereplők lejártatására irányuló törekvéseket (HÖOK, 2013. január 29.). Hiába az elért részeredmények, február elején lejárt a HaHa által a kormánynak adott ultimátum. Február 8-án az eddigi kiegyensúlyozottnak tűnő egyeztetési folyamat azonban új fordulatot vett: az Országgyűlésnek benyújtott javaslatában a kormányzat az alaptörvénybe foglalná a hallgatói szerződés lehetőségét: „az indítvány alapján a felsőoktatási tanulmányok állami finanszí25

rozásának törvényi feltétele lehet a későbbi magyarországi munkavállalás” („Megszakadhatnak a tárgyalások a HÖOK és a minisztérium között?”, 2013. február 8.). A HÖOK szerint méltatlan egy társadalmi kérdést ilyen módon elintézni, álláspontjuk szerint gyáva és hazug a hallgatói szerződés alaptörvényben való rögzítése („HÖOK: Gyáva és hazug a röghöz kötés alkotmányba emelése”, 2013. február 8.). A HÖOK megerősítette, hogy nem tudott a hallgatói szerződés elemeinek tervezett, Alaptörvényben történő rögzítéséről, határozottan elutasította a javaslatot, kérte annak visszavonását, és támogatásáról biztosította a HaHa február 11-ére szervezett demonstrációját (HÖOK, 2013. február 11.). Balog Zoltán szerint a HÖOK tudott az alkotmány tervezett módosításáról, és nemértését fejezte ki a hallgatói szervezet meglepettsége miatt („Balog: A HÖOK tudott a röghöz kötésről”, 2013. február 10.). A HaHa ígéretét betartva február 11-én újabb demonstrációt kezdett: országszerte megmozdulások kezdődtek, az ELTE BTK-n a HaHa aktvistái órákat zavartak, diákokat toboroztak és elfoglaltak egy termet is. Az akció célja az volt, hogy „tanítás helyett a diákok követeléseiről szóló fórumok, szabadegyetemi előadások legyenek az intézményben”. A HaHa-val már korábban szembeszálló Dezső Tamás dékán elítélte az akciót („Blokádolnak a pesti bölcsészkaron”, 2013. február 11.). A tüntető diákok a Corvinus, majd a Színművészeti Egyetem épületét is elfoglalták egy időre, illetve egy kisebb csoport megszállta a pécsi BTK-t is („Három egyetemet szálltak meg a diákok”, 2013. február 11.). A HaHa az egyetemfoglalásos akcióit úgy értékelte, hogy a magyar fiatalok történelmet írtak ezekben a hetekben, és készen állnak a további harcra (HaHa, 2013. február 12.). Ezen a napon került napvilágra az a sajtóinformáció is, miszerint az Emmi szétszedi az államtitkárságot, és Hoffmann Rózsa irányítása alatt csak a köznevelés ügye marad („Lefokozzák Hoffmann Rózsát: elveszik tőle a felsőoktatást”, 2013. február 12.). Február 16-án Sopronban tartott közgyűlést a HÖOK, ahol feltételekhez szabták a felsőoktatási kerekasztalban való további munkát. Kiadott nyilatkozatukban elfogadhatatlannak tartják az egyeztetési folyamat közbeni jogszabályváltozásokat, mert szerintük ez megkérdőjelezi a kerekasztal mandátumát és kompetenciáját. Megerősítették, hogy továbbra is elutasítják a kényszeren alapuló röghöz kötést („Ezekkel a feltételekkel vesz részt a HÖOK a felsőoktatási kerekasztal ülésein”, 2013. február 16.). A HaHa és az egyetemfoglalók eközben február 18-ra újabb demonstrációt hirdettek meg a hallgatói szerződés és az egyetemi autonómia megsértésének alaptörtvénybe foglalása miatt (HaHa, 2013. február 17.). Nagy Dávid február 21-én egy pécsi fórumon arról beszélt, hogy „hallgatók eredeti hat pontjából eddig semmi sem teljesült”, „a kormányzat nem foglalkozik a fiatalokkal” és: „semmiféle kormányzati ígéretnek nem hajlandó hinni, csak annak, amit papíron, aláírva lát” („„Bullshit a kormány érvelése” - újra tüntethet a HÖOK”, 2013. február 21.). Maruzsa Zoltán, felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár, reagálva a HÖOK közgyűlésen elfogadott nyilatkozatára üdvözölte, hogy a hallgatók pozitívan nyilatkoztak az egyeztető fórum munkájáról, és szándékukban áll tovább tárgyalni. A közleményben kötelezettséget vállalnak arra is, hogy azokban a kérdésekben, ahol egyeztetések folynak, az Emmi 26

Mozgalom

nem kezdeményez, és nem támogat jogszabály-módosítást („Meglepő válasz: nem is akarták alaptörvénybe foglalni a hallgatói szerződést?”, 2013. február 22.). Március 1-jén összeült a felsőoktatási kerekasztal, ami után úgy nyilatkoztak, hogy a HÖOK és a Magyar Rektori Konferencia álláspontja közeledett a kormányéhoz. A HaHa értetlenül állt a történtek előtt, úgy vélték, hogy a HÖOK pálfordulást hajtott végre, amikor a korábban tett ígéretük ellenére testületileg részt vettek az egyeztetésen, és úgy látják, hogy a HÖOK egyenesen támogatja a röghöz kötés alkotmányba foglalását. A HaHa sérelmezte, hogy a tárgyalás előtt nem volt előzetes egyeztetés, a megállapodást megalkuvásként értékelte, és a felsőoktatási kerekasztal munkáját a „felsőoktatás leépítésére tett kísérletként értékeli” („Kiverte a biztosítékot a Hallgatói Hálózatnál a HÖOK „pálfordulása””, 2013. március 2.). A történtek alapján egyre nyilvánvalóbbá vált a HaHa és a HÖOK közötti szakadás: Klinghammer István felsőoktatási államtitkár úgy nyilatkozott a HaHa-ról, hogy az nem szervezet, és nem tudni ki választotta ki őket, és milyen megbízásuk van („Visszatáncol a kormány? Lazítana a röghöz kötésen az új államtitkár”, 2013. március 13.). Március 11-én a parlament elfogadta az alaptörvény módosítását, amely „rögzíti többek között az állami ösztöndíjas hallgatók kötelező magyarországi munkavállalásának alapelveit és az egyetemi, főiskolai kancellárok alkalmazását”. A HaHa közös nyilatkozat kiadására hívta az OFEF tagjait, azonban a HÖOK elhárította a kérést, pedig szerintük a „hallgatók választott képviselőinek a hallgatói érdekeket súlyosan sértő alaptörvény-módosítás ügyében különösen nagy a felelőssége” („Mélyen hallgatnak” - összekapott a HaHa a HÖOK-kal és a rektorokkal”, 2013. március 19.). Március 22-i közgyűlésén a HÖOK a tárgyalások folytatása mellett döntött, és azzal bízta meg a szervezet elnökségét, hogy „a jelenlegi körülményekhez képest a hallgatói szerződés feltételrendszerét elfogadhatóbbá tegye, azokra a hallgatókra nézve is, akik azt már aláírták.” Az egyhangúlag elfogadott állásfoglalás szerint továbbra sem tartják a hallgatói szerződést alkalmasnak az elvándorlás megakadályozására, és üdvözölték az oktatáspolitikai irányítás szétválasztását, mely szerintük jelentős változást hozott a korábbi mozdulatlannak tűnő kormányzati álláspontban („Folytatja a tárgyalásokat a hallgatói szerződésről a HÖOK”, 2013. március 22.). A HaHa szerint a HÖOK a hallgatók érdemi bevonása és tájékoztatása nélkül hozta meg a döntést, és nem tudják elfogadni a közgyűlés határozatát, továbbra is ellenzik a hallgatói szerződés törvényi szabályozását, mind alaptörvénybe foglalását („„Elfogadhatatlan” - megint összecsapott a HÖOK és a HaHa”, 2013. március 24.). „A HÖOK továbbra sem tartja jó megoldásnak a hallgatói szerződést annak a problémának a kezelésére, amire létrejött. Ugyanakkor az, hogy a korábbiakhoz képest sikerült könnyítést elérni, mindenképpen pozitív elmozdulás” – mondta április 12-én Nagy Dávid HÖOK-elnök a hallgatói szerződések kérdésével foglalkozó munkacsoport ülését követően („Hallgatói szerződés: megvan a HÖOK-os javaslat az utolsó vitás kérdésben”, 2013. április 12.). A felsőoktatási kerekasztal résztvevői április 17-én közös nyilatkozatot írtak alá a hallgatói szerződésről, Balog Zoltán szerint 27

minden kérdésben sikerült megállapodniuk, Nagy Dávid pedig így összegzett: „hogy a hallgatói nyilatkozat eléri-e a kívánt hatást, az idő dönti majd el”, de „pozitívumként említette, hogy azoknak a terhein, akik korábban aláírták a hallgatói szerződést, sikerült enyhíteni” („Megállapodtak a hallgatói szerződés 2.0-ról”, 2013. április 17.). Április 23-án az országgyűlés döntött az a felsőoktatási törvény módosításáról.

Konklúzió A 2012 decemberében kezdődő és 2013 tavaszára elülő hallgatói megmozdulások során mindamellett, hogy a felsőoktatást drasztikusan érintő változások voltak folyamatosan napirenden, uralták a közbeszédet és a sajtót, a diáktüntetések egy új, eddig nem látott eszköztárat vonultattak fel. Nagyon hangsúlyos szerepet kapott a közösségi média használata, elsődleges kommunikációs és információközvetítő forrássá vált a Facebook, amelyet aktívan használt a HaHa és a HÖOK is. Bejegyzések, jegyzetek, online tudósítások, események és híroldalak megosztott tudósításai révén nagy tömegbázist tudtak elérni, megszólítani, és aktív kapcsolatot tudtak fenntartani az oktatásban érdekelteknek és érdeklődőknek. A közzétett tartalmak révén kommunikáltak a sajtóval, illetve továbbították üzeneteiket a döntéshozók irányába is. A felsőoktatási változásokkal kapcsolatos kérdések ugyanakkor nem az utcán dőltek el, hanem a tárgyalóasztalnál. Vitathatatlan, hogy az utcai megmozdulásoknak és a tüntetéshullámoknak jelentős indikátor szerepe volt az események alakulásában, de az idő előre haladtával és az álláspontok közeledtével sokat vesztettek erejükből. Ezzel párhuzamosan veszített népszerűségéből a HaHa is, amelynek friss mozgósító energiája éppen a demonstrációkból fakadt. A kezdeti együttműködés után és az utcáról a tárgyalóasztal felé mozgás során került egymással egyre nyíltabb konfliktusba a HÖOK és a HaHa, a HÖOK által vállalt és képviselt kompromisszumok nem voltak elfogadhatók az eredeti követelésekhez radikálisan ragaszkodó szervezetnek. Az események ismeretében sok mozgástere nem is maradt a HaHa-nak, hiszen a kormányzat többszöri megnyilatkozásakor is, hol nyíltan, hol burkoltan, de a HÖOK-ot ismerte el tárgyalópartnereként. Nem tudni, hogy ezt felismerve vagy pusztán az események véletlen egybeesése okán, a HaHa a HÖOK-kal való intenzív konfrontáció és a követeléseiknek fórumot adó utcai megmozdulások szervezése helyett főként a február közepén az ELTE BTK-n kirobbant ún. „listabotrány”-nyal kapcsolatban aktivizálta magát, és ehhez fűződően igyekezte tematizálni a felsőoktatással kapcsolatos közbeszédet. A HÖOK mint a hallgatókat törvényileg képviselő szervezet pozíciójára azóta semmilyen diákszervezet nem volt veszéllyel.

28

Mozgalom

Bibliográfia Bolcsó Dániel 2013: A közösségi média mint a diáktüntetések üzenete. https://mediakutato.hu/ cikk/2013_02_nyar/05_social_media_diaktuntetes.pdf, utolsó letöltés: 2019. március 17. Jancsák Csaba 2014: Álomtalan ébrenlét A hallgatói önkormányzatiság útja a perifériáról a centrumba és vissza a perifériára. http://real.mtak.hu/11138/1/racionalisan_lazado_hallgatok_2. pdf, utolsó letöltés: 2019. április 12. Susánszky Pál – Gerő Márton 2014: A Hallgatói Hálózat (HaHa) mobilizációs jellemzői. https:// politikatudomany.tk.mta.hu/uploads/files/racionalisan-lazado-hallgatok-2_online_small.pdf, utolsó letöltés 2019. március 17. Szabó Andrea – Oross Dániel 2012: A demokratikus részvétel tendenciái a magyar egyetemisták és főiskolások körében. https://politikatudomany.tk.mta.hu/uploads/files/racionaliasn-lazadohallgatok-_-bce-belvedere.pdf, utolsó letöltés: 2019. április 12. Szabó Andrea – Oross Dániel 2017: Társadalmi mozgalom-e az országos hallgatói képviselet. http:// epa.oszk.hu/01500/01551/00099/pdf/EPA01551_educatio_2017_01_015-025.pdf, utolsó letöltés: 2019. március 17. Internetes források „Bullshit a kormány érvelése” - újra tüntethet a HÖOK (2013. február 21.). http://eduline.hu/ felsooktatas/Bullshit_a_kormany_ervelese__ujra_tuntethet_9IM7AU „Elfogadhatatlan” - megint összecsapott a HÖOK és a HaHa (2013. március 24.). http://eduline.hu/ felsooktatas/Tovabbra_is_ellenzi_a_hallgatoi_szerzodest__N46CUF „Mélyen hallgatnak” - összekapott a HaHa a HÖOK-kal és a rektorokkal (2013. március 19.). http:// eduline.hu/felsooktatas/Hallgatoi_Halozat_Oktatoi_Halozat_OFEF_kozl_0BQ9PS A hallgatók elfoglalták a Petőfi hidat (2012. december 10.). https://index.hu/belfold/2012/12/10/ diaktuntetes121210/ A hallgatók ultimátumot adtak a kormánynak (2013. január 7.). https://index.hu/ belfold/2013/01/07/a_kormany_nelkul_targyalnak_a_hallgatok/ A HÖOK a Műegyetemen kérdezné Orbánt a tandíjról (2012. december 11.). https://index.hu/ belfold/2012/12/11/a_hook_meghivta_orbant_a_muegyetemre/ A HÖOK cáfolja Orbánt (2012. december 11.). https://index.hu/belfold/2012/12/11/a_hook_cafolja_ orbant/ A minisztérium nem fogadta a tüntetőket (2012. december 13.). https://index.hu/ belfold/2012/12/13/diaktuntetes/ Balog: A HÖOK tudott a röghöz kötésről (2013. február 10.). https://index.hu/belfold/2013/02/10/ balog_a_hook_tudott_a_roghoz_kotesrol/ Balog: teljesen normális, hogy a diákok tüntetnek (2012. december 19.). https://index.hu/ belfold/2012/12/19/balog_teljesen_normalis_hogy_a_diakok_tuntetnek/ Beolvastatták követeléseiket a Rádióban a diákok (2012. december 17.). https://index.hu/ belfold/2012/12/17/ujabb_tuntetes_budapesten/ Blokádolnak a pesti bölcsészkaron (2013. február 11.). https://index.hu/belfold/2013/02/11/ blokadolnak_a_pesti_bolcseszkaron/ Egyetemisták foglalták el a szegedi kormányhivatalt (2012. december 10.). https://index.hu/ belfold/2012/12/10/egyetemistak_foglaltak_el_a_szegedi_kormanyhivatalt/ Ezekkel a feltételekkel vesz részt a HÖOK a felsőoktatási kerekasztal ülésein (2013. február 16.). http://eduline.hu/felsooktatas/Ezekkel_a_feltetelekkel_vesz_reszt_a_HOOK_a_F52BAV Felsőoktatási kerekasztal alakul (2013. január 11.). https://index.hu/belfold/2013/01/11/baloghook/?fbclid=IwAR284-sT-PNmkky2IEeJ4oGP7P5hhSZQpnrTwSAoXLYabFtHnj6gEK9HHGY Folytatja a tárgyalásokat a hallgatói szerződésről a HÖOK (2013. március 22.). http://eduline.hu/ felsooktatas/Folytatja_a_targyalasokat_a_hallgatoi_szerz_Z255GY Hallgatói szerződés: megvan a HÖOK-os javaslat az utolsó vitás kérdésben (2013. április 12.). http:// eduline.hu/felsooktatas/Hallgatoi_szerzodes_megvan_a_HOOKos_javasla_J2YN0Q Három egyetemet szálltak meg a diákok (2013. február 11.). https://index.hu/belfold/2013/02/11/ harom_egyetemet_szalltak_meg_a_diakok/ 29

Hétfőn elfoglaltunk két hidat, ma elfoglaltuk a Kossuth teret (2012. december 13.). https://index. hu/video/2012/12/13/tuntetes/ HÖOK: A kormány becsapta a választókat. (2012. december 4.). https://index.hu/ belfold/2012/12/04/hook_a_kormany_bevezeti_a_tandijat/ HÖOK: Gyáva és hazug a röghöz kötés alkotmányba emelése (2013. február 8.). https://index.hu/ belfold/2013/02/08/hook_gyava_es_hazug_a_roghoz_kotes_alkotmanyba_emelese/ Ingyenes helyek is lesznek a 16 önköltséges szakon (2013. január 17.). https://index.hu/belfold/2013/01/17/ingyenes_helyek_is_ lesznek_a_16/?fbclid=IwAR3vAwljWodro6Duq1qai2jY8L8hXuf6hUjUus4TYT0q2VZyhCEml9rEy-0 Kiverte a biztosítékot a Hallgatói Hálózatnál a HÖOK „pálfordulása” (2013. március 2.). http:// eduline.hu/felsooktatas/HaHa_megalkuvas_hogy_a_HOOK_megis_tamogatja_B4CEIC Lefokozzák Hoffmann Rózsát: elveszik tőle a felsőoktatást (2013. február 12.). http://eduline.hu/ felsooktatas/Lefokozzak_Hoffmann_Rozsat_elveszik_tole_a__ZQ9WUC Maximumhoz közeli pont kell a 16 slágerszakra (2013. január 21.). https://index.hu/ belfold/2013/01/21/balog_reszben_megallapodott_a_diakokkal/ Megállapodtak a hallgatói szerződés 2.0-ról (2013. április 17.). http://eduline.hu/felsooktatas/ Hallgatoi_szerzodes_megallapodas_MSQ12P Meglepő válasz: nem is akarták alaptörvénybe foglalni a hallgatói szerződést? (2013. február 22). http://eduline.hu/felsooktatas/Meglepo_valasz_nem_is_akartak_alaptorvenybe_E2T7O0 Megszakadhatnak a tárgyalások a HÖOK és a minisztérium között? (2013. február 8.). http:// eduline.hu/felsooktatas/Megszakadhatnak_a_targyalasok_a_HOOK_es_a_m_9FG3KA Nagyon kitartóan tüntetnek a diákok (2012. december 20.). https://index.hu/belfold/2012/12/20/ nagyon_kitartoan_tuntetnek_a_diakok/ Nem verték szét a diáktüntetést (2012. december 10.). https://index.hu/belfold/2012/12/10/nem_ vertek_szet_a_diaktuntetest/ Orbán: Karácsonyra vége a tüntetéseknek (2012. december 17.). https://index.hu/ belfold/2012/12/17/orban_karacsonyra_vege_a_tunteteseknek/ Orbán: Semmilyen meglepetést nem okoztunk (2012. december 11.). https://index.hu/ belfold/2012/12/11/orban_semmilyen_meglepetest_nem_okoztunk/ Visszatáncol a kormány? Lazítana a röghöz kötésen az új államtitkár (2013. március 13.). http:// eduline.hu/felsooktatas/Visszatancol_a_kormany_Lazitana_a_roghoz_ko_FY706X Facebook-bejegyzések HÖOK, 2012.december 4. https://www.facebook.com/hallgatok/posts/442820359100989 HÖOK, 2012. december 5. https://www.facebook.com/hallgatok/posts/443274369055588 HaHa, 2012. december 6. https://www.facebook.com/hallgatoi.halozat/posts/126032187555656?__tn__=-R HaHa, 2012.december 7. https://www.facebook.com/notes/hallgat%C3%B3i-h%C3%A1l%C3%B3zat/h%C3%A9tf%C5%91norsz%C3%A1gszerte-megindulnak-a-tiltakoz%C3%A1sok/553164168030679/?__tn__=-R HÖOK, 2012. december 7. https://www.facebook.com/hallgatok/posts/106465969522400 HaHa, 2012.december 11. https://www.facebook.com/hallgatoi.halozat/photos/a.230948030252296/554882204525542/?ty pe=3&__tn__=-R HÖOK, 2012. december 12. https://www.facebook.com/hallgatok/posts/446075112108847 HaHa, 2012. december 13. https://www.facebook.com/hallgatoi.halozat/photos/a.230948030252296/555894334424329/?type =3&theater HaHa, 2012.december 15. a. https://www.facebook.com/notes/hallgat%C3%B3i-h%C3%A1l%C3%B3zat/orb%C3%A1n-viktorsem-%C3%A9rti-a-tiltakoz%C3%B3-di%C3%A1kok-%C3%A9rveit/557000180980411/?__tn__=-R HaHa, 2012. december 15. b. https://www.facebook.com/hallgatoi.halozat/photos/a.230948030252296/556939070986522/?type 30

Mozgalom

=3&theater HaHa, 2012. december 15. c. https://www.facebook.com/notes/hallgat%C3%B3i-h%C3%A1l%C3%B3zat/%C3%BAjfels%C5%91oktat%C3%A1si-rendszer-bizonytalans%C3%A1g-%C3%A9s-diktat%C3%BA ra/557424720937957/?__tn__=-R HÖOK, 2012. december 15. a. https://www.facebook.com/hallgatok/posts/415718308500506?__xts__%5B0%5D=68. ARAr_Qmhm4uKYN_rkIZybv2_LeLP3mchpxMWNcc5MCiE-S7HLgIufkimRqwt8miqFkoJFXrpn1iedLJVgLZcbY8CFTQ-bGoVQWMsVTQe6RYbFfRVOYKTAEu7RTx_ FOwSTEDBln4T72mqkRC-FgDMxiU6rlYkan4NwiQCR85MFZtLV_59n5gpaTB43REkwrC6TCw4z1w907 VXm2u94hOPL0JteBgUaTPla6ChYwlWtDwTsEkvQ7UN8pLh4R6Wx0Rx5XMGtXJlYx77qHGBhhtzfHwa tMzPsE2LMZVMkiMgfZ2VeZd-Yemvop4Gs7zPoHDACc&__tn__=-R HÖOK, 2012. december 15. b. https://www.facebook.com/hallgatok/posts/447412628641762?__tn__=-R HÖOK, 2012. december 15. c. https://www.facebook.com/hallgatok/posts/309388015828427 HÖOK, 2012. december 16. https://www.facebook.com/hallgatok/posts/447618098621215 HÖOK, 2012. december 17. https://www.facebook.com/hallgatok/posts/485056344872078 HaHa, 2012. december 18. a. https://www.facebook.com/hallgatoi.halozat/posts/558384704175292?__tn__=-R HaHa, 2012. december 18. b. https://www.facebook.com/hallgatoi.halozat/posts/558388170841612?__tn__=-R HaHa, 2012. december 18. c. https://www.facebook.com/hallgatoi.halozat/posts/558403614173401?__tn__=-R HaHa, 2012. december 18. d https://www.facebook.com/hallgatoi.halozat/photos/a.230948030252296/558566997490396/?ty pe=3&__tn__=-R HÖOK, 2012. december 18. https://www.facebook.com/hallgatok/posts/499722463383353 HaHa, 2012. december 19. a https://www.facebook.com/notes/hallgat%C3%B3i-h%C3%A1l%C3%B3zat/b%C3%A9k%C3%A9sent%C3%BCntet%C5%91-di%C3%A1kokat-%C3%A1ll%C3%ADtottak-el%C5%91-arend%C5%91r%C3%B6k/559113050769124/?__tn__=-R HaHa, 2012. december 19. b https://www.facebook.com/notes/hallgat%C3%B3i-h%C3%A1l%C3%B3zat/a-korm%C3%A1nyfolytatja-k%C3%B6d%C3%B6s%C3%ADt%C3%A9st-a-di%C3%A1kok-folytatj%C3%A1k-atiltakoz%C3%A1st-r%C3%A9szsikerek-gar/558887994124963/?__tn__=-R HaHa, 2012. december 20. https://www.facebook.com/notes/hallgat%C3%B3i-h%C3%A1l%C3%B3zat/nem-tand%C3%ADjnem-keretsz%C3%A1m-nem-hagyjuk/559531864060576/?__tn__=-R HÖOK, 2012. december 20. https://www.facebook.com/hallgatok/posts/449316101784748 HaHa, 2012. december 23. https://www.facebook.com/notes/hallgat%C3%B3i-h%C3%A1l%C3%B3zat/adi%C3%A1kmozgalomnak-nem-tetszik-orb%C3%A1n-viktor/561148663898896/?__tn__=-R HaHa, 2013. január 6. https://www.facebook.com/notes/hallgat%C3%B3i-h%C3%A1l%C3%B3zat-elte-btk/nincsv%C3%A1lasz-az-orb%C3%A1n-balog-hoffmann-h%C3%A1rmast%C3%B3l/386487614778077/?__ tn__=H-R HaHa, 2013. január 7. https://www.facebook.com/notes/hallgat%C3%B3i-h%C3%A1l%C3%B3zat-elte-btk/a-haha-eltebtk-v%C3%A1lasza-dezs%C5%91-tam%C3%A1s-k%C3%B6zlem%C3%A9nyeire/386931078067064/?__ tn__=H-R HaHa, 2013. január 11. 31

https://www.facebook.com/notes/hallgat%C3%B3i-h%C3%A1l%C3%B3zat/balog-zolt%C3%A1nm%C3%A9g-mindig-nem-%C3%A9rti/571060732907689/?__tn__=-R HaHa, 2013. január 16. https://www.facebook.com/notes/hallgat%C3%B3i-h%C3%A1l%C3%B3zat/ezt-gondoljuk-at%C3%A1rgyal%C3%A1sok-jelenlegi-%C3%A1ll%C3%A1s%C3%A1r%C3%B3l/573302222683540/?__ tn__=-R HÖOK, 2013. január 16. https://www.facebook.com/hallgatok/photos/a.241798509203176/461367730579585/?type=3&the ater HaHa, 2013. január 20. https://www.facebook.com/hallgatoi.halozat/posts/544084582270599?__tn__=-R HaHa, 2013. január 21. https://www.facebook.com/notes/hallgat%C3%B3i-h%C3%A1l%C3%B3zat/mi%C3%A9rt-nemfogadjuk-el-a-kisziv%C3%A1rgott-r%C3%A9szmeg%C3%A1llapod%C3%A1st/575747992438963/?__ tn__=-R HÖOK, 2013 január 21. a. https://www.facebook.com/hallgatok/posts/463558367027188 HÖOK, 2013. január 21. b. https://www.facebook.com/hallgatok/photos/a.241798509203176/463632403686451/?type=3 HaHa, 2013. január 22. https://www.facebook.com/notes/hallgat%C3%B3i-h%C3%A1l%C3%B3zat/a-hallgat%C3%B3ih%C3%A1l%C3%B3zat-ny%C3%ADlt-levele-balog-zolt%C3%A1nnak/576537192360043/?__tn__=-R HÖOK, 2013. január 25. https://www.facebook.com/hallgatok/posts/465394086843616 HaHa, 2013. január 28. https://www.facebook.com/notes/hallgat%C3%B3i-h%C3%A1l%C3%B3zat/a-di%C3%A1kmozgalomm%C3%B6g%C3%B6tt-a-di%C3%A1kok-%C3%A1llnak/579761038704325/?__tn__=-R HÖOK, 2013. január 29. https://www.facebook.com/hallgatok/photos/a.241798509203176/467065453343146/?type=3&the ater HÖOK, 2013. február 11. https://www.facebook.com/notes/h%C3%B6ok-hallgat%C3%B3i%C3%B6nkorm%C3%A1nyzatok-orsz%C3%A1gos-konferenci%C3%A1ja/h%C3%B6oknyilatkozat-a-r%C3%B6gh%C3%B6zk%C3%B6t%C3%A9s-alapt%C3%B6rv%C3%A9nybeemel%C3%A9s%C3%A9r%C5%91l-%C3%A9s-a-febru%C3%A1r-11-i-hallga/475640252485666/ HaHa, 2013. február 12. https://www.facebook.com/hallgatoi.halozat/photos/a.230948030252296/591458470867915/?type =3&theater

32

Mozgalom

Varga Levente Tamás

A hallgatói mozgalom története Szegeden Bár jelen tanulmány a hallgatói mozgalom szegedi történetének elmúlt harminc évét vizsgálja, és valószínűleg a MEFESZ teljes körű bemutatása meg is haladná a terjedelmi korlátokat, mégsem mehetünk el szó nélkül az 1956. október 16-án Szegeden megalapított Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége mellett (Jancsák 2016). A MEFESZ volt ugyanis az első, hallgatók által a hallgatókért alapított, pártpolitikától független hallgatói szervezet, így minden elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Auditórium Maximumába összehívott hallgatói ülés szolgált a mai hallgatói önkormányzatiság alapjául. A Kiss Tamás, Lejtényi András és Gönczöl Dezső által vezetett szervezet október 20-i ülésén megtelt az Auditorium Maximum. Itt foglalták össze a tanulmányi követeléseiket, melyek olyan oktatási kérdéseket foglaltak magukba, mint például az orosz nyelv privilégiumának felszámolása és diákszállók építése és 12. pontban összefoglalták a MEFESZ politikai programját (Jancsák 2016, 103-118.), benne a szovjet csapatok kivonásával, a nemzeti jelképek visszaállításával (Kossuth címer) és a demokratikus választások követelésével. Ezekhez a követelésekhez október 21. és 23. között szinte az összes felsőoktatási intézmény hallgatói csatlakoztak (Jancsák 2016, 121-184.), a 12 pontot pedig a Műegyetem hallgatói által október 23-ra szervezett tüntetés is átvette. Kijelenthető tehát, hogy a MEFESZ rendkívül jelentős hatást gyakorolt (Jancsák 2011) a hallgatói önszerveződésre országos szinten, de a szegedi hallgatói mozgalom szempontjából is fontos megemlítenünk, hiszen – bár a MEFESZ tagjait az ország bármely egyetemén tevékenykedő hallgatói képviselő okkal tekintheti elődjének – Szegeden ez a kontinuitás a mai napig hangsúlyos. Ezen hagyomány ápolását az SZTE EHÖK és az egyetem vezetése is támogatja. Jó példa erre, hogy október 16. az SZTE-n az Egyetemi autonómia és Hallgatói Önkormányzatiság napja, ahol hallgatói képviselők, egyetemi vezetők és az érdeklődők közösen emlékeznek meg az 1956os eseményekről, ezen a MEFESZ még élő tagjai rendre részt is vesznek, ezzel is megerősítve az előd–utód viszonyt. A forradalom leverése és a megtorlások után számos szegedi oktatót és hallgatót ítéltek el (Jancsák 2016, 190-193.), ezt követően több évtizeden keresztül nem létezett intézményesült hallgatói érdekképviselet Szegeden. A következő említésre méltó eseményre 1988 szeptemberében került sor (Jancsák 2014, 114-115). Pikó András, ötödéves hallgató szeptember 28-ra egynapos sztrájkot szervezett, majd a résztvevők levélben követelték a Művelődési Minisztériumtól a felsőoktatás átalakítását. A megmozdulásra úgy, mint 1956-ban, ezúttal is az Auditórium Maximumban került sor. A kiváltó ok az volt, hogy a végzős hallgatóknak az utolsó tanévben a korábbihoz képest kétszer annyit kellett volna hospitálniuk (Jancsák 2014, 114.). A tiltakozás ismét országos visszhangot váltott ki, részben ennek hatására alakult meg a rendszerváltásban és a felsőoktatás reformjában komoly részt vállaló OFÉSZ, az Országos Felsőoktatási Érdekvédelmi Szövetség. 33

A következő mérföldkő a rendszerváltás után a már törvény által szabályozott és intézményesített hallgatói önkormányzatok megválasztása és megalakulása (Jancsák 2008), ezek a választott képviselők Szegeden a ’90-es évek óta az intenzív érdekképviselet mellett a hallgatók életét érintő szolgáltatások szervezésével is aktívan foglalkoznak. Bár ahogy az ország többi egyetemén, úgy Szegeden is a felsőoktatás újrastrukturálása óta léteznek hallgatói önkormányzatok, 2000 előtt még nem beszélhetünk integrált Egyetemi Hallgatói Önkormányzatról, mivel maga a Szegedi Tudományegyetem sem a jelenlegi formájában létezett. Mivel az ezredfordulóig több felsőoktatási intézmény működött párhuzamosan, saját hallgatói önkormányzata volt a József Attila Tudományegyetemnek, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemnek, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolának, a Szegedi Élelmiszeripari Főiskolának, a Mezőgazdasági Főiskolának és a Konzervatóriumnak is. Sajátos módon a hallgatók között már a ’90-es évek közepe óta létezett egy informális együttműködés Szegedi Universitas néven. Nagy problémát jelentett, hogy különböző struktúrájú intézményekből érkezett hallgatói képviselőknek kellett úgy képviselnie a közös érdekeket, hogy közben minden kari sajátosságot figyelembe vegyenek. Ennek az együttműködésnek adott hivatalos keretet az 1999-ben létrejövő Szegedi Felsőoktatási Szövetség és annak Hallgatói Önkormányzata, aminek első elnökének a korábbi JGYTF HÖK elnököt, Jancsák Csabát választották. Amikor az SZFSZ tagintézményei egyesültek és életre hívták a Szegedi Tudományegyetemet, az SZFSZ HÖK is feloszlatta magát, az utódszervezet pedig a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata lett. Természetesen az integráció után nem alakult ki varázsütésre a ma is működő rendszer, sem egyetemi, sem hallgatói önkormányzati szinten. Jancsák Csaba vezetésével kezdődött meg azoknak a szabályrendszereknek a kialakítása, amelyek a szegedi HÖK-ök működésének alapjául szolgáltak, illetve az SZTE EHÖK már közvetlenül megalakulása után aktívan véleményezte az ugyancsak ekkor formálódó egyetemi szabályzatokat is. Ezekben az években vezették be Szegeden a kreditrendszert, ekkor fogott bele az EHÖK a szolgáltatások szervezésébe, megalapították a Tanulmányi Tanácsadó és a Jogsegélyszolgálatot, elkezdték kiépíteni a ma is létező ösztöndíjrendszer alapjait. Komoly nehézséget jelentett összehangolni az elnökséget, mivel amíg az egyetemi integráció nem zárult le, addig szinte minden karon más-más rendszerben működtek a hallgatói önkormányzatok. Bár, az egységesítés szinte mindig lemondással járt legalább egy-két kar részéről, mégis gyorsan egyértelművé vált, hogy a fejlődéshez elengedhetetlen az összefogás. Jancsák Csaba mandátuma 2002-ben járt le, őt Döbör András követte az EHÖK élén. A szintén egykori JGYTF (majd az integráció után JGYPK) HÖK elnök eredményesen folytatta azt, amit elődje elkezdett. Egyre olajozottabb lett a kooperáció a kari hallgatói önkormányzatok között az EHÖK Elnökségben, és tovább bővült az ösztöndíjak köre is: hallgatói kezdeményezés hatására indult el a Bursa Hungarica, az Esélyt a Tanulásra és a Szeged Megyei Jogú Városi Ösztöndíj is. Döbör Andrást 2003-ban az ÁJTK korábbi HÖK elnöke, Mák Balázs váltotta az EHÖK elnökének posztján. Az ő vezetése alatt alakult ki az EHÖK ma is működő bizottsági rendszere, bár azóta értelemszerűen történtek strukturális változások. Ekkor jött létre a Külügyi Bizottság, a Rendezvényszervező és Kulturális Bizottság, a Kommunikációs és PR Bizottság. Ekkor jelent meg továbbá az első hallgatók által szerkesztett egyetemi újság, a SZTE-Reo. Mák Balázs elnökségének nagy kihívása az volt, 34

Mozgalom

hogy megtartsa az EHÖK pozícióit azokban az egyetemi döntéshozó szervezetekben, amelyeket még a Jancsák–Döbör elnökség harcolt ki. Hátrányt jelentett ebben, hogy az EHÖK ekkor nem volt teljesen egységes, komoly ÁJTK–JGYPK ellentét volt jelen az elnökségben, sokszor csak a BTK és a TTIK álláspontján múlott, hogy egy-egy kérdésben merre billen a mérleg. Stratégiai kérdésekben mindig sikerült kompromisszumra jutni, így az EHÖK dinamikusan tudott tovább fejlődni. Mák Balázs mandátumának 2005-ös lejártakor Telegdy Gergely, szintén egykori ÁJTK HÖK elnök vette át az EHÖK vezetését. Az ő elnöksége alatt alkotta meg az EHÖK azt a központi egységes SZMSZ-t, amely minden kari HÖK-re vonatkozott, ezáltal monitorozhatóvá és koordinálhatóvá vált az elnökség. Ezen a ponton tekinthetjük befejezettnek az EHÖK integrációját, mivel a sokszor széthúzáshoz vezető kari sajátosságok nagy része az egységes alapszabálynak köszönhetően eltűnt. Telegdy Gergely két évig vezette az EHÖK-öt, őt 2007-ben a korábbi BTK HÖK elnök és EHÖK alelnök Török Márk követte a hivatalban. Azonnal országos szintű problémával kellett szembenéznie, ugyanis az akkori kormány a tandíj bevezetése mellett foglalt állást. A szegedi hallgatói önkormányzat is részt vett az ez ellen folytatott kampányban, az ekkor kialakult jelszavak: „A Mozgalom veled van! A Mozgalom Te vagy!” a mai napig élénken élnek a hallgatói képviselők fejében. Később komoly konfliktusra alakult ki az EHÖK és az egyetemi vezetés között, ez végül Török Márk fegyelmi eljárásában csúcsosodott ki és jogviszonyának megszüntetéséhez vezetett 2008-ban. Helyét Zelena András vette át, elnöki pályázatának legfőbb programja az EHÖK és a rektori vezetés viszonyának normalizálása volt. Egy év alatt ez sikerült is, mind a hallgatói önkormányzat, mind a vezetés megerősítette egymás jogköreit. Közben Török Márk jogviszonyát bírósági döntés értelmében visszaállították, így 2009-ben visszatérhetett az EHÖK élére, miután Zelena András mandátuma lejárt. Ez az év ismét egy törvénymódosítás elleni tiltakozást hozott, ezúttal a rezidenstörvény ellen szerveztek megmozdulást a szegedi hallgatók, ezt ezúttal is országos visszhang követte. Tíz évvel a megalakulása után Szegeden egy stabil és integrált hallgatói önkormányzati rendszer létezett, az EHÖK pedig a nemzetközi kapcsolatok és a hallgatóknak nyújtott szolgáltatások bővítését tűzte ki további célul. A 2010-es esztendő előrelépést jelentett a Hallgatói Önkormányzat autonómiájában is. Ekkor érte el a hallgatói képviselet, hogy a hallgatói ügyek ne egy rektorhelyettes munkakörébe legyenek delegálva, hanem olyan bizottságokhoz kötődjenek, amelyekben a Hallgatói Önkormányzat által delegált tagok is jelen vannak. Ilyen bizottság lett a fegyelmi bizottság, ahol a hallgatók a bizottság felét adják, ezáltal minden döntéshez szükség van HÖK által delegált tagok szavazatára is. Hasonló felépítéssel alakították ki a hallgatói ügyek jogorvoslati kollégiumát, ahol nemcsak a fegyelmi ügyek, hanem minden hallgatói ügy tárgyalásában a szavazatok felét a hallgatói képviselők birtokolják. Egy harmadik fontos bizottság átszervezése is erre az évre tehető, ugyanis a Szenátus döntése értelmében a teljes hallgatói juttatási keretösszeg egy többségében hallgatókból álló bizottság kezelésébe került. A juttatások kezelése és autonómia szempontjából is fontos előrelépés, hogy a HÖK jogosultsága lett a hallgatói juttatásokra vonatkozó szabályzat szerkesztése, és bár a Hallgatói Önkormányzat korábbiakban is egyetértési jogot gyakorolt a juttatási szabályzatot érintő kérdésekben, de így már a módosítási javaslatok előterjesztőjévé is az EHÖK vált. Az integráció utolsó simításai is a 2010-es évben zajlottak le, az EHÖK egységesítette a normatíva felosztásokat és a HÖK képviselők közéleti ösztöndíjait is. 35

A következő év további fejlődéseket hozott szervezeti szinten, ugyanis 2011 elején sikerült egységesíteni a kollégiumi felvételi eljárást, előtte az SZTE 12 kollégiumában mindenütt eltérő felvételi eljárásrendek voltak jelen. Ekkor került be továbbá az összhallgatói szavazás intézménye az EHÖK alapszabályába, még egy eszközt adva a hallgatóknak hogy egy-egy ügyben közvetlenül foglalhassanak állást. 2011-ben megkezdődött a hallgatóknak nyújtott szolgáltatások bővítése, amit még az előző év végén tűzött ki célul az EHÖK. Ekkor került sor a méltán népszerű hallgatói tulajdonban lévő szórakozóhely, a JATE Klub felújítására, ekkor nyitotta meg továbbá kapuit a 2009-ben alapított SZTE EHÖK SE belvárosi konditerme. Két évvel a rezidenstörvény elleni demonstráció után, 2011-ben újra megmozdulást szerveztek a hallgatók, ezúttal a felsőoktatási törvény módosításai miatt. 2011 októberében, ismét a Bölcsészettudományi Kar Auditórium Maximumában, közel 100 hallgató kezdett éhségsztrájkba hogy jelezze igényét a felsőoktatási törvényről szóló valós párbeszéd iránt. Az akció pénteken kezdődött, biztosítva volt számunkra fejenként napi öt liter víz, valamint állandó orvosi felügyelet. Az éhségsztrájk egész hétvégén kitartott, ezt követően hétfőn az SZTE főépülete előtt kezdődött tüntetés, amelyen több mint 2000 hallgató vett részt, az ugyanezen a héten tartott fővárosi tüntetésre pedig külön vonat szállította a szegedi hallgatókat. A 2012-es év sem telt el demonstráció nélkül, decemberben a 2013-as évre vonatkozó felsőoktatási keretszámok ellen alakított közös sztrájkbizottságot az SZTE EHÖK és a Hallgatói Hálózat szegedi csoportja. Pár nappal később a szegedi Kormányhivatal épületébe szerveztek megmozdulást, ahol hallgatók és oktatók egymáshoz láncolva folytattak ülősztrájkot. Ez az év sem maradt szervezeti és szolgáltatási fejlődés nélkül, 2012-re tehető az egységes évfolyam-képviselet kialakítása. Szintén ebben az évben rendezték meg először a Szegedi Egyetemi Napokat, ami azóta komoly egyetemi fesztivállá nőtte ki magát, illetve a kari gólyatáborok mellett ekkor zajlott le az első Összegyetemi Gólyatábor, ami szintén többnapos, fesztivál jellegű esemény. A felsőoktatási törvény 2012-ben hatályba lépő módosítása foglalta magában a rendelkezést, ami életre hívta a PhD képzésben részt vevő hallgatók érdekképviseleti szervét, a Doktorandusz Önkormányzatot. Még ebben az évben meg is alakult a szegedi DÖK, az integrált érdekképviseleti rendszerbe gyorsan sikerült bevonni a doktorandusz képviselőket is. Azóta is aktív és szoros az együttműködés, a DÖK elnöke állandó tanácskozási jogú tagja az EHÖK Elnökségének, az EHÖK Választmányának pedig állandó szavazati jogú tagja egy delegált doktorandusz hallgató. 2013 is főleg a szolgáltatói oldalon hozott újdonságokat, az EHÖK ekkor nyitotta meg a közösségi menzáját, ahol a hallgatók 300 forintos áron juthattak kétfogásos meleg ebédhez, a helyszínt a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar épületében elhelyezkedő Tamási Áron Klub adta. Szintén erre az évre tehető a féléves városi tanulóbérlet mint szociális alapú juttatás megszervezése. Ugyanaz a pontrendszer vonatkozik rá, mint a szociális ösztöndíjra, a részesedés aránya 90% körüli minden félévben. Biztonsággal kijelenthető, hogy a 2013-as év végére az EHÖK elérte 2010-ben kitűzött célját a hallgatóknak nyújtott szolgáltatások bővítésének terén. Az ezt követő három évben érdekképviseleti szempontból kisebb területeket érintő problémák megoldása foglalkoztatta a szegedi EHÖK-öt. A következő hallgatói összefogást igénylő ügy 2016-ban jött el, amikor a Bölcsészettudományi Karon úgy akarták módosítani a Tanulmányi Ügyrendet, hogy ne csak a szemináriumokon és gyakorlatokon, hanem az 36

Mozgalom

előadásokon is maximalizálják a hiányzások számát. Mivel a bolognai rendszerben a legtöbb hallgató óráit legalább kettő vagy több tanszék hirdeti, ezért már önmagában nehézségekbe ütközik az óraütközések elkerülése, ha ehhez hozzáadjuk az oktatói létszám, az óraterhelés és a kubatúra jelentette problémákat, akkor pedig szinte lehetetlen. Így ez a szabályozás számos hallgatónak akadályt jelentett volna kurzusaik teljesítésében, ezért az EHÖK határozottan fellépett az ügyrendi módosítás ellen. A hallgatók tiltakozásának köszönhetően a Bölcsészettudományi Kar egy dékáni utasítással felfüggesztette a Tanulmányi Ügyrend erre vonatkozó részét. Ugyanerre az évre tehető a felsőoktatási törvény módosítása, ami magában foglalta többek között azt a rendelkezést is, hogy egy hallgató maximum négy évig lehet hallgatói önkormányzati tisztségviselő. Ez több jogvitát is kiváltott, mivel a jogszabályban nem szerepelt, hogy mely pozíciók minősülnek tisztségviselőnek, így egyes egyéni értelmezésekben akár vonatkozhatott ez minden hallgatóra is, hiszen az Nftv. egy másik passzusban kimondja, hogy a Hallgatói Önkormányzatnak minden hallgató a tagja. A másik komoly vitát kiváltó kérdés az volt, hogy a négyéves időkorlát kezdete honnan számítódik. Ugyanis szintén bizonyos egyéni értelmezések szerint a törvénymódosítás előtti időszak is számít, viszont a szegedi Hallgatói Önkormányzat markánsan védte azt az álláspontot, hogy a jogszabály hatálybalépésétől kezdve kell figyelembe venni a tisztségviselőként eltöltött időt, hiszen ellenkező esetben ez visszamenőleges jogalkotás lenne. Ezen kérdés rendezésének céljából még ebben az évben elfogadta a Szenátus az alapszabály módosítását, ami már magában foglalta a tisztségviselők felsorolását. A soron következő esztendő főleg a fent említett viták rendezéséről szólt, a sajtóban ez idő alatt több támadás is érte az EHÖK-öt, amiért Török Márk továbbra is a szervezet elnöke, annak ellenére, hogy a felsőoktatási törvény négy évben maximalizálja a mandátumban töltött időt, de a Hallgatói Önkormányzat továbbra is kitartott amellett, hogy visszamenőlegesen nem alkalmazható a jogszabály. Az ügy csúcspontját az jelentette, mikor miután a rektor megsemmisítette a Török Márk elnökké választásáról szóló határozatot, ő ez ellen jogorvoslattal élt, ezt követően a tizenkét kar dékánjai közös nyílt levélben szólították fel arra, hogy távozzon a Hallgatói Önkormányzat éléről. Ő sem maradt adós a válasszal, így ez az ügy komoly sajtóvisszhangot váltott ki. Minden esetre Török Márk megmaradt EHÖK elnöki tisztségében, mivel a választmányi határozat megsemmisítése ellen benyújtott fellebbezés halasztó hatállyal bírt. 2018-ban ismét egy szervezeti bővülést üdvözölhetett a Hallgatói Önkormányzat, ugyanis az egykori Telin TV csatorna korábban az EHÖK érdekeltségébe és kezelésébe került, és ebben az évben indult el a műsorok gyártása és sugárzása Szegeden és környékén. Áprilisban a Hallgatói Önkormányzat ismét komoly megpróbáltatással nézett szembe, mivel Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a napirendjére vett egy zajvédelmi szabályozást, ami “csendrendeletként” híresült el. Ez a rendelet hétköznaponként 22:00-ig, pénteken és szombaton pedig éjfélig engedélyezte volna a szabadtéri hangosító berendezések használatát. Az EHÖK két okból is tiltakozott ez ellen, egyrészt a saját, nagy hagyományokkal bíró rendezvényeit is veszélyeztette a szabályozás, másrészt a Hallgatói Önkormányzat kifogásolta, hogy a rendelet hatálya alól kivételt képeznek az önkormányzat vagy az általa birtokolt cégek rendezvényei. A hallgatók, hogy kifejezésre juttassák, hogy nem értenek egyet a szabályozással, az ezt tárgyaló közgyűlési ülés időpontjára tüntetést szerveztek a városházára. Bár azonnali eredményre ez nem vezetett, komoly vita alakult ki a kérdésben, és végül szoros eredménnyel ugyan, de a közgyűlés elfogadta a javaslatot. Ám az ügy 37

nem zárult le itt, azóta a kivételek közé a Szegedi Egyetemi Napok rendezvényei is bekerültek. A 2018-as év hallgatói önkormányzatiság szempontjából legjelentősebb eseménye pedig nyáron érkezett el, ugyanis az EHÖK Választmánya a Felügyelő Bizottság tagjává választotta Török Márkot, ezáltal összeférhetetlenség jött létre, mivel a FEB tagja nem lehet az EHÖK elnöke. Ennek feloldása érdekében Török Márk lemondott elnöki tisztségéről és a Választmány Dr. Papp Viola Zsuzsannát választotta meg az EHÖK élére. Az intézményesült hallgatói mozgalom létrejöttének harmincadik évfordulójának pillanatában a szegedi Hallgatói Önkormányzat megújuláson megy keresztül, és továbbra is intenzív érdekképviseletet és széleskörű szolgáltatásokat biztosít a hallgatók számára. Az SZTE EHÖK-öt vizsgálva tehát egy integrált, egységes, dinamikusan fejlődő szervezetről beszélhetünk, ami bizakodva nézhet a következő harminc év elé is.

Bibliográfia Jancsák Csaba (2008): Hallgatói demokrácia és a hallgatói önkormányzatiság Magyarországon (1988– 2008). In: Farkas Olga, Jancsák Csaba (szerk.) Állampolgári kompetenciák kutatása és fejlesztése: Útkeresés és továbbadás az aktív állampolgárságra képzés folyamatában. Szeged: Belvedere Meridionale. pp. 39–56. Jancsák Csaba (2011): A magyarországi hallgatói mozgalom bölcsője: - a szegedi MEFESZ In: Jancsák Csaba (szerk.): A szegedi szikra: MEFESZ, 1956, Szeged. Szeged: Belvedere Meridionale. pp. 63–87.In: Jancsák Csaba (szerk.): A szegedi szikra: MEFESZ, 1956, Szeged. Szeged: Belvedere Meridionale. pp. 63-87. Jancsák Csaba (2014): Álomtalan ébrenlét: A hallgatói önkormányzatiság útja a perifériáról a centrumba és vissza a perifériára. In: Szabó Andrea (szerk.): Racionálisan lázadó hallgatók II.: Apátia – radikalizmus – posztmaterializmus a magyar egyetemisták és főiskolások körében. Szeged; Budapest: Belvedere Meridionale; MTA TK PTI. pp. 111–127. Jancsák Csaba (2016): Az 1956-os forradalom indítószikrája a szegedi MEFESZ. Szeged: Belvedere Meridionale. (A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Területi Bizottsága Szociológia Munkabizottságának kötetei; 8.) 270.p. Unyatyinszki György (2010) [szerk.]: 10 év a mozgalomban : a Szegedi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzatának története. Szeged: SZTE EHÖK Varga Levente Tamás (2019): Interjú Török Márkkal [készült: 2019.03.13.] A Szegedi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya https://www.u-szeged.hu/download.php?docID=986 [utolsó letöltés: 2019.03.14.]

38

Mozgalom

Barabás Zoltán – Rácz Tamás – Szabó Tibor

A hallgatói mozgalom története a Műegyetemen Magyarországon a rendszerváltást megelőző időszakban a hallgatói mozgalmak helyét, illetve szerepét a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) jelölte ki. A nyolcvanas évektől kezdve egyre kisebb befolyással, a maga korában kifejezetten modernnek számító oktatási törvénytől (1985) kezdve az autonóm közösségek szerepe egyre nagyobb lett. A folyamatban a felsőoktatásban résztvevő ifjúság a legerősebb érdekérvényesítő közösségnek számított, figyelemmel arra, hogy abban az időszakban az újbaloldali hullám hatására a nyugat-európai hallgatói szervezetek is megerősödtek. Mindezen folyamatoknak a demokratikus vezetési stílus, az emberközpontú emberi erőforrás-menedzselési irányzatok népszerűvé válása, a munkavállalók tulajdonosi érzését növelő döntéshozatali módszerek térnyerése egyaránt kedvezett. A hallgatói kollektív jogok minden bizonnyal a felsőoktatási intézményekben működő KISZ-szervezetek, továbbá a hallgatói közösségek és a hallgatói képviselők jogairól 24/1986. (VIII. 31.) MM rendeletben teljesedtek ki leginkább. Ebben az időszakban a hallgatók az egyetemi-, illetve kari tanácsokban nemcsak hogy egyharmados arányban voltak jelen, de a hallgatókat közvetlenül érintő, szinte minden kérdésben egyetértési jogot gyakoroltak. A rendszerváltás előtt a KISZ monopoljogokat élvezett (nyilvántartott tagsággal rendelkező, az államhatalom részeként értelmezett szervezet volt, ami az egyetemtől függetlenül működött és gazdálkodott), ugyanakkor már a nyolcvanas évek közepétől engedélyezték az alternatív hallgatói közösségek (kollégiumi bizottságok, KISZ-től független képviseleti rendszer) működését. A KISZ fokozatosan vesztette el jelentőségét. Sokáig dilemma volt, hogy az új hallgatói képviseleti rendszer pártok ifjúsági szervezete révén valósuljon meg, vagy alanyi jogú tagsággal. A rendszerváltáskor elég egyértelmű volt, hogy az elfogadhatóbb, hiszen akkoriban a politikai pártoktól való függetlenség erős motivációval bírt. A műegyetemi KISZ különleges helyzetben volt, hiszen a – fénykorában az állami támogatásnál rendre nagyobb – ún. „KK” bevételek egy részéről is ő döntött, azaz a mai terminológiával élve: saját bevételnek hívott jövedelemből származó összegek számos elképzeléshez forrást teremtettek. A rendszerváltáshoz közeledve, 1988 decemberében a Budapesti Műszaki Egyetem lapja, A Jövő Mérnöke megszólaltatott egy volt KISZ KB-tagot, Kecskés Jutkát, aki többek között a KISZ átalakulásáról fejtette ki a véleményét: Mostanában hallottam, hogy át akarják alakítani a szervezetet. Azt hiszem, tényleg nincs más lehetőség. A KISZ-t új alapokra kell helyezni, esetleg véglegesen fel kellene oszlatni. Persze így a sok főállású vezető 39

munka nélkül maradna, ezért ezt aligha fogják szorgalmazni. Egy új névre mindenképpen szükség lenne. És ebből már ki kellene hagyni a „K” betűt. Mert nemhogy a kommunizmusnak, de szerintem a szocializmusnak is egyre kevésbé van köze ahhoz, ami itt van. Ez lassan már olyan, mint a kapitalizmus, csak kevésbé hatékony, mert itt hiányzik a polgári demokrácia számos eleme. (Mészáros 1988, 3) 1989-ben a BME KISZ egy értekezletén bejelentette, hogy létre kívánja hozni a Műegyetemi Mozgalom a Modern Magyarországért (4M) névre hallgató utódszövetségét. A 4M mint politizáló társadalmi szervezet kijelentette, hogy alapvetően az egyetemen akar működni azzal a céllal, hogy hallgatóknak, egyetemi dolgozóknak és közösségeiknek lehetőséget tudjon biztosítani elképzeléseik, törekvéseik, vágyaik megvalósításához. Az ötlet megfelelt az akkori divatnak, hiszen az Országos Felsőoktatási Érdekképviseleti Szövetség (OFÉSZ) – a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) jogelődje – is eredetileg általános felsőoktatási érdekképviseleti szövetségnek indult, és az érdekek polarizálódása után vált hallgatói szervezetté. 1989-ben a 4M az alábbi szervezetek gazdasági működését biztosította: kulturális titkárság, IAESTE, EESTEC, Hallgatói Képviselet (HK), Management Szakkollégium, R-video klub, közgazdasági tanszék TDK pénzei, régi E-klub, Vásárhelyi klub, kari újságok, balatonkenesei és boglárlellei táborok üzemeltetése. Mindemellett kifizették a hallgatóság számára folyósított rektori jutalmakat, illetve a hallgatói nyelvvizsga díjak visszatérítéseit (A Jövő Mérnöke 1990a, 9). Ekkoriban az Egyetemi Tanács és a Rektori Tanács is foglalkozott a hallgatói képviseletek, önkormányzatok, öntevékeny csoportok működésének feltételeivel. Különös figyelmet szenteltek a gazdasági működés lehetőségeire, hiszen a KISZ megszűnésével ezen a területen elég nagy űr keletkezett. 1990-re számos változás ment végbe mind az országban, mind az egyetemen. Az egyesületi törvény által biztosított gazdálkodási rend bizonyult akkoriban a legmegfelelőbbnek, mert – a KISZ mintájára – olyan gazdálkodást szerettek volna kialakítani, amelynek a költségvetési szervek szigorú, rugalmatlan rendjéhez nem kell alkalmazkodnia. A törekvések nyomán a hallgatói képviselet alapított egy egyesületet, eredetileg az akkori oktatási rektorhelyettes részvételével: létrejött a Műegyetemi Ifjúsági Egyesület (MIE). A gazdálkodás alapját akkor még a hallgatói ösztöndíjak kamatbevételei képezték, melyet az egyetem bocsátott a hallgatói képviselet rendelkezésére. Ezt követően, majd csak a kincstári rendszer bevezetésével lett a hallgatói önkormányzat gazdálkodása az intézmény gazdálkodásának része. A Magyar Közlönyben kibocsátották a párttörvény teljes szövegét, amiből kiderült, hogy a 4M nem tekinthető pártnak, így nem kell kiköltöznünk az egyetemről. Ezzel párhuzamosan a Fővárosi Bíróságon hivatalosan is megtörtént a 4M Ifjúsági Társadalmi Szervezet cégbejegyzése. Az egyetem ugyan megengedte, hogy a szervezet megtarthassa a régi nagy irodájának egy részét, viszont megvont tőlük minden pénzbeli támogatást. Ezt követően a 4M nyilvánosan is lemondott minden privilégiumáról, továbbá az érdekképviseleti jogkört teljes egészében a hallgatói képviseleti rendszerre ruházta át. A műegyetemi hallgatóság pénzbeli támogatását innentől kezdve az Egyetemi Hallgatói Képviselet (EHK) vette át. A hallgatói mozgalom már a kezdetektől fogva meg40

Mozgalom

lehetősen nagy erőfeszítéseket tett arra, hogy megkeresse a költségvetési intézmények rugalmatlan gazdálkodási berendezkedésének alternatíváit. A rendszerváltást követően létrehozott MIE – melynek tagjai lehetnek a mindenkori EHK tagjai –, majd a MIE által 1992-ben alapított Műegyetemi Hallgatókért Alapítvány (MŰHAL) ennek a törekvésnek a kezdő lépéseit testesítették meg. A civil szervezetek közhasznú tevékenységeik keretében támogatják a hallgatói képviseletek működését, valamint az egyetem hallgatóiból álló önszerveződő csoportokat, melyek keretet adnak a polarizált érdeklődésű hallgatók igényeinek kielégítéséhez. A hallgatók által létrehozott egyesület és alapítvány a mai napig jelentős szerepet töltenek be a Műegyetem hallgatóinak életében, azonban a kezdetben hangsúlyos gazdálkodási tevékenységeiket már gazdasági társaságokba kiszervezve folytatják. Mára a kiemelkedően tehetséges, valamint a fogyatékossággal élő és a szociálisan rászorult hallgatók pályázati úton történő támogatása került a civil szervezetek tevékenységének középpontjába. Egy másik vonalon 1994-ben alakult meg a műegyetemista hallgatók szakmai munkavállalását elősegíteni hivatott Műegyetemi Diákszövetkezet (MŰDISZ), majd 1996-ban a Műegyetemi Iskolaszövetkezet (MŰISZ). Az utóbbi szervezetnek 2003-ban megszakadt a BME-vel mint befogadó intézménnyel a kapcsolata, így a Műegyetem nevét nem használhatta tovább a szervezet. Mintegy öt évvel később 2008-ban döntött úgy az EHK, hogy kezdeményezi egy új iskolaszövetkezet a MISZ Műegyetemi Szolgáltató Iskolaszövetkezet megalakulását a BME-n belül, amely a mai napig gondoskodik a hallgatók szakmai munkavégzésének kedvező feltételeiről. Az 4M háttérbe szorulását követően 1990-ben már az EHK írt ki pályázatot az öntevékeny egyetemi hallgatói csoportok támogatására, innentől már az ösztöndíjak osztásával is a képviselet kezdett el foglalkozni. A rendszerváltást követően hatalmas áremelkedés volt tapasztalható az országban, amelyet a hallgatóság is megérzett. Az ösztöndíjak mértéke pedig nem nőtt ezzel arányosan. 1990. szeptember 19-én az OFÉSZ kiadott egy állásfoglalást, melyben 15 budapesti felsőoktatási intézménnyel – köztük a Műegyetemmel – karöltve kifejezték a magyar felsőoktatás problémáinak orvoslására szolgáló követeléseiket: • Teljes strukturális átalakulás az egyetemeken. • A felsőoktatás költségvetésből való részesedésének jelentős növelése (akár a honvédelmi kiadások terhére is). • Kizárólag választott képviselők az intézményi tanácsokban, és az 1/3-os hallgatói képviselet megtartása. (A Jövő Mérnöke 1990b, 15) Az OFÉSZ állásfoglalását szűk egy hónapon belül a BME Villamoskari Hallgatói Gyűlésének tiltakozása követte, melyen a résztvevők is felszólaltak az 1/3-os részvételi aránnyal kapcsolatosan: Tudjuk, hogy a Minisztérium máris eltörölte a hallgatói képviselet intézményi tanácsokban lévő arányának alsó (1/3-os) határát, sőt Egyetemünkön is született már olyan Kari Tanács tervezet, amely szerint mindössze 41

három darab hallgató foglalna helyet a 21 fős testületben. Éppen a Villamosmérnöki Karon kialakult – immár évek óta létező – jó viszony és konstruktív munkakapcsolat bizonyítja, hogy lehetséges a mindkét fél számára előnyös együttműködés az oktatók és az állami vezetés, illetőleg a hallgatóság között. Ezzel szemben tiltakozni kényszerülünk akkor, ha az Egyetem és a bizottság bizonyos körei nem ismerik el, hogy jogunk van érvényesíteni érdekeinket, beleszólni a jövőnkbe! (A Jövő Mérnöke 1990c, 12) A szeptemberi tüntetés nyomán megindult tárgyalások eredményre vezettek. Ez többek között Dénes Ferenc Műegyetemi villanykaros hallgatónak is köszönhető, aki az OFÉSZ képviseletében vett részt a tárgyalásokon. Az egyetemre adott fejkvótát visszamenőleg is megemelték. A megállapodás alapján 1991 elejétől 20%-kal, majd ősztől újabb 10%-kal emelték a fejpénzt. A többlet pénznek köszönhetően lehetőség nyílt egy új pályázat kiírására. Az EHK és az oktatási rektorhelyettes BME Ösztöndíj keretében pályázatot írt ki az egyetemen kiemelkedő közéleti tevékenységet végző, nappali tagozatos hallgatói számára. A pályázatnak – melyet maximum 10 fő nyerhetett el – egyetlen feltétele az volt, hogy a pályázó hallgató tanulmányi ösztöndíjban is részesüljön (A Jövő Mérnöke 1990d, 16). Az 1990-es törvényi változásoknak köszönhetően szükség volt a szabályok intézményi szintű átvezetésére. Az Egyetemi Tanács 1991. február 25-i ülésén döntött a BME új Szervezeti és Működési Szabályzatáról (SZMSZ), viszont ez a szabályzat a hallgatói képviselet ügyes-bajos dolgaival egyáltalán nem foglalkozott. Az előkészítő bizottság a részt vevő hallgatókkal egyetértésben úgy döntöttek, hogy az egyes diákközösségek jogait az „A hallgatói képviseleti rendszer a BME-n” című szabályzat fogja tartalmazni, amely az SZMSZ mellékletét fogja képezni. Ez a szabályzat két hónap munkájának köszönhetően el is készült. A szabályozás (SZMSZ 5. sz. melléklet) alapvetően az egyetemi szintű ügyekre koncentrált, megalkotásában elévülhetetlen érdemei voltak Béres Istvánnak, az EHK akkori elnökének. „Vállaljuk az egyetem-alakítást!” Ezzel a jelmondattal kezdett bele munkájába Szabó László 1991 szeptemberében, amikor megválasztották az EHK elnökévé. Ekkoriban a Műegyetemen egy közel 90 fős képviseleti rendszer működött olyan hallgatókból, akik valós képviseletet akartak, és hajlandók is voltak ezért felelősen cselekedni. „Arra pedig – úgy vélem – joggal lehetünk büszkék, hogy az egyetemen egyetlen olyan döntés sem születik, amelynek meghozatalához a Hallgatói Képviselet ne szólna hozzá, ne hagyná azt jóvá.” (A Jövő Mérnöke 1992, 4) A megújult képviseleti munka egyik első csúcspontja az az előterjesztés volt, amelyben az EHK javaslatot tett az egyetem átalakításának stratégiájára. Ez volt a BME életében az első, 2-3 évre szóló stratégiai fejlesztési terv. A másik lépés, amivel a Hallgatói Képviselet javítani igyekezett az érdekérvényesítő tevékenységét, az az oktatással volt kapcsolatos. Az EHK egyik fő céljának tűzte ki az oktatói munka hallgatói véleményezésének újjáélesztését. Függetleníteni akarták a kérdőívek kiértékelésének menetét az oktatóktól, és valós tartalommal szerették volna megtölteni. 42

Mozgalom

Ezekkel párhuzamosan alakult meg a Műegyetemen az első Hallgatói Önkormányzat (HÖK). A legnagyobb probléma az volt, hogy egyáltalán milyen legyen a kialakuló rendszer. Ekkor még nem volt törvényben rögzítve, hogy mi az a HÖK, minden felsőoktatási intézményben másképp működtették ezeket, helyi sajátosságokkal, másutt nehezen alkalmazható mechanizmusokkal. A problémát elsősorban az jelentette, hogy a hallgatói képviseleti rendszer még magán viselte a korábbi korszak KISZ-kiegészítő jellegét, így alapvetően nem önkormányzatként működött, hanem érdekképviseleti szervezetként, munkájában az egyetemi tanácsi feladatokra, és az egyetempolitikai kérdésekre koncentrálva. Probléma volt kezdetben az elhelyezéstől a tagozódáson át a gazdálkodásig. Az országban egyetlen HÖK működött még a törvényi felhatalmazás előtt, mégpedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán, melynek létrehozása elsősorban Székely Mózes nevéhez volt köthető. 1992-ben, főként ezt mintául véve alapították meg a Hallgatói Önkormányzatot a Műegyetem Közlekedésmérnöki Karán, kihasználva, hogy Szabó Tibor – a BME HÖK alapítója – és Székely Mózes gimnáziumi osztálytársak voltak. Az egyetemen ennek mintájára jött létre a többi kari HÖK is. 1993-tól a jogszabályokban meghatározták a hallgatói önkormányzat fogalmát, aminek hatására 1994-ben ez az egyetemen belül is megalakult, természetesen az akkori idők hangulatának megfelelően, párhuzamosan az egyetemi változásokkal, azokhoz alkalmazkodva. Az 1993-as törvény eredetileg teljesen az intézményre bízta volna a hallgatói kollektív jogok rendszerének kialakítását, egyáltalán azt, hogy gyakoroljanak-e ilyeneket. Az akkori kormánypárt érzékelte az érdekellentéteket, ezért módosító javaslatokkal beépítette a törvénybe: mind kari, mind egyetemi szinten a döntéshozó szervezetekben a tagok legalább negyede, de maximum a harmada; a tanulmányi bizottságok fele, illetve a fegyelmi bizottságok harmada legyen hallgató. Később, bár a kollektív jogok bővültek, de kezdték elveszíteni jelentőségüket, mert az egyetem egyre inkább kezdte elhagyni egyesületi tulajdonságait, azaz már kevésbé volt fontos a szavazatmaximalizálás, mert egyre inkább a (jog)szabályok és részben a közgazdasági megfontolások bizonyultak erős érvnek. Azaz az egyetem kisebb részben üzletiesebb jellegűvé, még inkább hivatali rendszerűvé vált, sok tekintetben az állami vállalatokra hasonlítva. Az individualizálódó hallgatói életpálya is gyengítette az érdekképviseleti szerepet, hiszen az egyéni döntések kerültek túlsúlyba. Ezért más önkormányzati feladatok kerültek előtérbe (rendezvények, hallgatói szolgáltatások, oktatási ügyekben közreműködés, stb.). Innentől kezdve a hallgatókat érintő ügyeket általában sikerült együttműködéssel megvalósítani: a juttatási-térítési, OHV, tanulmányi és vizsgaügyek, stb. tekintetében a HÖK általában mindig képes volt vitaképes alternatívákat, megoldásokat kínálni. Az idők változásával, illetve a hallgatói jogok megszilárdulásával egyre inkább a megoldandó feladatokra helyeződött a hangsúly. Például fontosabbá vált, hogy hogyan kell a tanulmányi ösztöndíjrendszert kialakítani, mint hogy kinek, és milyen hatáskörrel. E folyamatot az is erősítette, hogy a méreteiben is egyre hatalmasabbá növő egyetemi szervezetben az azt alkotó különböző közösségek kezdték megtalálni helyüket, szerepüket, azaz azt, hogy mivel foglalkoznának leginkább. 43

A korábban említett 1993-as év jogszabályi változásai után a következő mérföldkövet a 2005. évi CXXXIX. törvény a felsőoktatásról jelentette. A jogszabály megteremtette a többciklusú képzési struktúrát, valamint rögzítette a hallgatóknak biztosított államilag támogatott félévek számát. A magyar felsőoktatásban részt vevő hallgatók száma ezekben az években tetőzött, meghaladta a 370 ezer főt, mára ez a létszám már mintegy 100 ezer fővel kevesebbre tehető. Az említett három tényező, a többciklusú képzési rendszer, az állami félévek számának rögzítése, valamint a hallgatói létszám csökkenése komoly feladat elé állította a Műegyetem hallgatói képviseleti rendszerét. A közösségileg aktív hallgatók száma, valamint a rendszerben eltöltött ideje lényegesen csökkent. Mindezek ellenére a HÖK szerepe a BME-n tovább szilárdult a 2000-es évek közepén. Jól mutatja ezt, hogy a BME HÖK elnöke – EHK elnök – közalkalmazotti státuszt kapott és ezzel komoly felelősséget is. Az egyetem hallgatói ügyekkel és a HÖK döntéseinek végrehajtásával foglalkozó átfogó szervezeti egység, a Diákközpont (DIK) igazgatójának munkáltatói jogait, valamint a hallgatói pénzeszközök felett önálló kötelezettségvállalási jogot szerzett az EHK elnöke. Ebben a struktúrában a HÖK a jogszabályokban döntési jogkörébe utalt – sőt egyéb intézményi ügyekben is – szervezeti berendezkedésének megfelelően hozhatott döntéseket, és azokat végre is hajtotta. Lényegében a BME HÖK feladata volt az ösztöndíjak feltételrendszerének meghatározása, elbírálása, kifizetése, hallgatói tanácsadó rendszer működtetése, valamint sok más, a hallgatói életet közvetlenül befolyásoló feladatok ellátása. A 2012. január 1-jétől hatályba lépő 2011. évi CCIV. törvény a nemzeti felsőoktatásról (Nftv.) további strukturális változásokat hozott a hallgatói képviseleti rendszerbe azzal, hogy a doktorandusz hallgatóknak külön önkormányzatot kellett létrehozni. A HÖK és a Doktorandusz Önkormányzat (DOK) az akkori debreceni mintára – némileg formális módon – egy közös önkormányzat, a Hallgatói és Doktorandusz Önkormányzat (HDÖK) létrehozásával tett eleget az Nftv. rendelkezéseinek. A HDÖK Küldöttgyűlése és egyetemi szintű közös vezető testülete az Egyetemi Hallgatói és Doktorandusz Képviselet (EHDK). Az EHDK tagjai a BME Szenátusának hét hallgató és egy doktorandusz tagja, ami már csak 25%-os hallgatói részvétel a Szenátusban, a doktorandusz képviselőt nem tekintve. Az Nftv. 2015-ös módosításával vezették be a felsőoktatásban a kancellári rendszert, ami lényegében egy duális vezetési modellt hozott az intézmények életébe. A műegyetemi hallgatói képviseleti rendszerében is komoly változások történtek. A HÖK elnök közalkalmazotti státusza megszűnt, elvesztek az így szerzett munkáltatói és kötelezettségvállalási jogai, amivel a HÖK költségvetési és működési szempontból „kvázi kar” szerepe is eltűnt. A Diákközpont helyébe, ami a HÖK döntéseit végrehajtó szervezete volt, a Kancellária szervezetébe tagozódó Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság (HSZI) lépett, amely már inkább a HÖK törvényes működését felügyeli, ellenőrzi. A BME-n a hallgatói jogokból származó kollektív jogok köre is meglehetősen szűkült. Az újonnan megalakult HSZI igazgatói pályázatainak rangsorolásáról már nem dönt a HÖK, valamint nem gyakorol egyetértést a Kollégiumok Igazgatóság vezetőivel és a kollégiumi mentorok kinevezésével sem. Mindezen intézkedések hatására a HÖK érdekképviseleti szerepe sok esetben 44

Mozgalom

kimerül a hallgatói ügyek véleményezésében hatásos koordinációs eszközök használata nélkül. A hallgatói önkormányzat szerepét az állami felsőoktatási intézményekben nem lehet figyelmen kívül hagyni. Befolyásuk a Műegyetemen bő egynegyedes szenátusi tagságuk nyomán meglehetősen erős, amit tovább fokoz, hogy a hallgatói önkormányzat maradt az egyetlen olyan egyetemi belső szervezet, mely önkormányzati (egyesületi) alapon szerveződik. Ennek megfelelően képesek a hallgatói kollektív jogok erős képviseletére, egységes fellépésre. A hallgatói önkormányzatiság az universitas eszményéből indul ki, amely a hallgatót az akadémiai közösség tagjainak tekinti. Ez adja előnyeit, az önállóság hajtóerejét, ugyanakkor az óhatatlanul kisebb professzionalitást is, mint ami általában a nonprofit szervezeteknél megszokott. Reméljük, hogy ez az önkormányzatiság még sokáig jó tanulópálya lesz azoknak, akik a későbbiekben vezetővé, vagy egyszerűen csak a közélet iránt érdeklődő emberekké akarnak válni.

Bibliográfia

A Jövő Mérnöke 1990a: 4M pénzek. A Jövő Mérnöke, 1990, XXXVII. évfolyam, 13. szám, 8-9. A Jövő Mérnöke 1990b: OFÉSZ Állásfoglalás. A Jövő Mérnöke, 1990, XXXVII. évfolyam, 18. szám, 15. A Jövő Mérnöke 1990c: Villamoskari Hallgatói Gyűlés Tiltakozás. A Jövő Mérnöke, 1990, XXXVII. évfolyam, 21. szám, 12. A Jövő Mérnöke 1990d: Egyetemi Hallgatói Képviselet Pályázat. A Jövő Mérnöke, 1990, XXXVII. évfolyam, 26. szám, 16. Mészáros Gábor 1988: Egy volt KISZ KB tag emlékezik. A Jövő Mérnöke 1988, XXXV. évfolyam, 35. szám, 3.

45

IFJÚSÁGKUTATÁS

Gulyás Tibor – Vámosi Péter

Hallgatók beszélgetései a felsőoktatásról: A HÖOK Jövőkép Programja*

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (továbbiakban: HÖOK) átfogó szakpolitikai javaslatcsomagot készített 2017-ben Jövőkép Program (továbbiakban: Program1) címmel. A Programot hivatalosan 2017. július 5-én adta át a szervezet az Oktatásért Felelős Államtitkárságnak, amelynek eredményeképpen tárgyalások indultak, és az egyeztetéseket egy Jelentés2 zárta, amit az Emberi Erőforrások Minisztériumával (továbbiakban: Emmi) kötött megállapodás legitimált. Jelen írás arra hivatott, hogy bemutassa a Program és Jelentés keletkezésének hátterét, célját, módját, tartalmát, főbb üzeneteit, valamint egy rövid értékelést adjon az Olvasó számára az időközben történtekről is – hozzájárulva a folyóirat hasábjain zajló beszélgetéshez. A HÖOK 2017. április 28-án hirdette meg és indította el a Program előkészítését egy fórumsorozattal, azzal a kifejezett céllal, hogy a hallgatók szemüvegén keresztül tárja fel a döntéshozók előtt a magyar felsőoktatás problémáit, egyidejűleg azokra válaszokat és megoldási javaslatokat adjon, valamint megfogalmazza a hallgatók jövőképét hazánk felsőoktatásának kiemelt területein, amelyek a felsőoktatás fiataljainak mindennapjait meghatározzák. A fórumsorozat 2017. május 9-én indult a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, és június 15-én Baján, az Eötvös József Főiskolán ért véget. A több mint egy hónapon keresztül tartó fórumsorozat során a vizsgaidőszak ellenére is nagy érdeklődés volt tapasztalható a 21 magyarországi, 3 külföldi és 2 külhoni állomáson.3 A beszélgetéseken a felsőoktatás minden területéhez kapcsolódóan elhangoztak észrevételek, pontosan 163 beérkezett problémát, felvetést rögzítettünk. A problémákat feldolgozó összegzés a gyakran és általános egyetértés mellett elhangzott felvetéseket rögzítette. A felvetések a hallgatók életét közvetlenül és közvetetten is érintő, sokszínű problémák és javaslatok voltak. A kihívásokra adható válaszok, megoldások egy része gyorsan kezelhető, de sok felvetés hosszabb távon érhető csak el.

*Az azonos című tanulmány a Valóság a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat havi folyóiratának 2018/10. számában jelent meg: Gulyás Tibor – Vámosi Péter, Hallgatók beszélgetései a felsőoktatásról: A HÖOK Jövőkép Programja = Valóság, LXI. évfolyam, 2018/10., 68–80. 1 Az Oktatásért Felelős Államtitkárságnak átadott Program itt érhető el: https://hook.hu/public/editor/ jovokep_osszefoglalo.pdf 2 A Programot feldolgozó teljes Jelentés itt érhető el: https://hook.hu/public/editor/jovokep_jelentes.pdf 3 Többségében az állami intézmények fogadták és karolták fel a fórumsorozatot hazánkban, külhonban: Vajdaságban és Erdélyben jártunk, a többi intézményben online felmérést végeztünk, ezen túl külföldön 3 városban jártunk, ahol nagyon magas a magyar hallgatók száma: Cambridge-ben, Oxfordban és Londonban. 47

A HÖOK elkötelezett a hosszú távon eredményt kiváltó intézkedések kezdeményezésében és támogatásban, hogy ezzel is segítséget nyújtson a jövő generációi jobb élethelyzetének kialakításában. A Program egyes fejezetei a fórumsorozaton elhangzott felvetések alapján fogalmazódtak meg. A fejezeteket úgy dolgoztuk fel, hogy egy általános bevezetést, „helyzetképeket” állítottunk össze, majd általános visszajelzést adtunk az állomásokon megfogalmazott problémákról egy „állomásképpel”. Az egyes témákat övező hallgatói hangulatot a „fórumképekben” közölt szemelvények segítenek érzékletessé tenni, a „megoldási javaslataink” a kiutat, míg a „jövőképek” azt a víziót mutatják, melyet a beszélgetések tanúsága szerint szeretnének a hallgatók látni az adott területeken. A Programról szóló tárgyalások 2017 júliusában indultak el. Az egyeztetésekbe bekapcsolódtak az ágazaton átívelő érintettségek miatt a Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, az Egészségügyi Államtitkárság, a Sportért Felelős Államtitkárság, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága, valamint a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjának képviselői is. A tárgyalások eredményeképpen létrejött Jelentés foglalja össze az egyeztetések eredményeképpen kidolgozásra került akciókat és intézkedéseket, amelyek választ adhatnak a felsőoktatási hallgatók által feltárt problémákra. Az egyes témakörök bevezetéseként e munkában is feltüntetjük a felsőoktatási hallgatók jövőképét röviden összefoglalni hivatott idézeteket, amelyek a Programban, majd a Jelentésben is szerepelnek. Az alábbi összefoglaló a Jelentés mentén elsősorban annak kiemelt témáit követi, törekedve minden fontos terület feldolgozására.

Ösztöndíjak „Az ösztöndíjrendszer a felsőoktatás hozzáférhetőségét érdemben segíti, a hallgatók élethelyzetét támogatja, a teljesítményeket elismeri, ösztönző és átlátható.” Az ösztöndíjak területén jelentős eredmény, hogy a tárgyalásokat követően a szociális ösztöndíjak tekintetében egy forrásbővítés történt, hiszen a most kezdődő tanévben 40 százalékkal emelkednek az erre eső források. Ugyanakkor fontos felidéznünk, hogy ezt megelőzően utoljára érdemi változásra 2007-ben, a második Gyurcsány-kormány idején került sor, amikor történt ugyan forrásbevonás, de ennek hatása jelentősen eltörpült a részesülők arányának drasztikus csökkentése mellett. Talán már-már túlzóan természetesnek tűnhet, hogy a felsőoktatási hallgatók ezt emelték ki és hangsúlyozták a legtöbbször és a legtöbb helyen, de érdemes látni ennek mögöttes összefüggéseit; az év elején nyilvánosságra kerülő EUROSTUDENT VI. felmérése is alátámasztja a terület megkerülhetetlen fontosságát. Elég csak az utóbbi felmérésből azt az eredményt látnunk, hogy jelenleg a hallgatók 37,7 százaléka4 vallja azt, hogy a munkavégzés nélkül nem tudna a felsőoktatásban tanulni. A munkavégzés ezen formája egyértelműen a tanulásra fordított időt és az óralátogatást – így a minőségi (felső) 48

Ifjúságkutatás

oktatást – veszélyezteti. Tehát nagy eredmény, fontos beavatkozás, hogy megtörtént a szociális ösztöndíjak5 emelése, de a felmérések és a tapasztalatok is azt mutatják, hogy a Programról szóló Jelentés további feladataival – (tanulmányi) ösztöndíjak rendszerének felülvizsgálatával, átalakításával, a további forrásbővítéssel – foglalkozni kell a jövőben. Bódis József írásában a fenti példához hasonlóan hívja fel a figyelmet az ösztöndíjrendszer területén a beavatkozás szükségességére, és tesz javaslatot egy minden hallgató6 számára elérhető ösztöndíjrendszer kialakítására.7 Mihályi Péter írásának sorai8 is felhívják a figyelmet az óralátogatással kapcsolatos problémákra. A fórumsorozat során a részt vevő hallgatók felvállaltan adtak visszajelzést arról, hogy nem tudnak órára járni a munkavégzés miatt. Sokan éppen azért látogattak el, hogy ezt nyomatékosítsák a HÖOK által a döntéshozók irányába.

A felsőoktatás szociális dimenziója Magyarországon, EUROSTUDENT VI. gyorsjelentés, 2018. 21. 1157/2018. (III. 27.) Korm. határozat a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával kötött megállapodás végrehajtásával kapcsolatos egyes feladatokról. 6 A felvetés kapcsán fontos megfogalmazni, hogy a minden hallgatóra kiterjesztett ösztöndíjrendszer lehetőségét meglátásunk szerint a központi ponthatárok léte eredményezi, ezért először annak részletes hatás vizsgálatával érdemes kezdeni az ezzel kapcsolatos gondolkodást. Azt követően célszerű meghatározni, hogy milyen közpolitikai célok mentén, hogyan ajánlatos átgondolni a juttatások hozzáférhetőségét. 7 „Mindannyian tudjuk, hogy az egyetemi hallgatók jelentős része azért nem jár órára, mert dolgozik. Azért dolgozik, hogy biztosítsa az egyetemi tanuláshoz szükséges körülményeket, a megélhetést, vagy éppen a tandíj fedezetét, ugyanakkor a helyzet paradox, hiszen éppen e miatt nem tud teljes energiájával a tanulmányaira koncentrálni. Ezt a paradoxont kizárólag egy új, országos, több tízmilliárd forint támogatással működő ösztöndíjrendszer tudja feloldani. Olyan ösztöndíjrendszer, amely a képzési és finanszírozási formától függetlenül elérhető minden hallgató számára, és amely alkalmas arra, hogy a tanuláshoz szükséges hátteret biztosítsa, nem beszélve az ösztöndíj motiváló erejéről. A jelenleg 30 Mrd forint éves keretű hallgatói támogatási rendszer minimum megduplázása indokolható ezen célok mentén, jól teljesítő egyetemi hallgatók tízezreinek biztosítva ezzel az eddigiekhez képest magasabb ösztöndíjat, valamint olyanoknak is, akik eddig nem részesültek, vagy nem részesülhettek belőle.” (Bódis József: Lehetséges kitörési pontok a magyar felsőoktatásban a 21. század elején. Valóság, LXI. évf. 2. szám, 93.) 8 „Miután az egyetemek alapvető finanszírozási formája a fejkvóta, az egyetemek vezetésének nem érdeke, hogy kibuktassa azokat a hallgatókat, akik a szükségesnél lényegesen kevesebb energiát fektetnek be a tanulásba. Hangsúlyozni szeretném, nem az alkalmatlanságról van szó. Nem az az igazi probléma, hogy a hallgatók átlagos intellektuális képességei elégtelenek vagy lényegesen rosszabbak lennének, mint 15–20 évvel ezelőtt. A minőségi(bb) oktatásnak az a fő akadálya, hogy a hallgatók órában és percben mérve nem tanulnak eleget, nem járnak előadásra, sőt sokan szemináriumokra sem. E tekintetben nagyon sokat rontott a helyzeten az, hogy a Felsőoktatási törvény szerint a hallgatókat nem lehet kötelezni az előadások látogatására. Mint azt mindenki, aki közelebbről ismeri a mai egyetemi viszonyokat, pontosan tudja, a hallgatók részben azért töltenek kevesebb időt a tanulással, azért nem járnak órákra, mert a nappali képzés mellett munkát vállalnak – sokszor már alapszakon is. Mint a korábbi három pont esetében is, itt is érvényesül az önmagát erősítő hibás kör logikája: minél több hallgató dolgozik, és nem jár előadásra, annál inkább sikké válik ez a viselkedés, és annál inkább rákényszerülnek a szemináriumvezetők, hogy újra elmondják az előadás anyagát. Ha viszont ez történik, akkor a diák szempontjából nézve kifizetődő volt mellőzni az előadást, hiszen a szemináriumon még alkalom nyílik az alapismeretek meghallgatására.“ (Mihályi Péter: A hazai felsőoktatás jobbításának négy akadálya. Valóság, LXI. évf. 2. sz., 97.) 4 5

49

Központi ponthatár a 41 szakon „A felsőoktatással kapcsolatos döntések szem előtt tartják a hozzáférhetőséget és a vidéki intézmények értelmiségképzéseinek jelentőségét.” A felsőoktatás hozzáférhetőségével a Program, majd a Jelentés nem csak a szociális ösztöndíjak kérdésén keresztül, hanem a bemeneti korlátozások kapcsán is foglalkozott. Főként a gazdasági, társadalomtudományi és jogi képzési területeken okozott komoly változást, ugyanis az állami ösztöndíjas (térítésmentes) képzésre külön megállapított központi ponthatárok9 2013 óta élő rendszere.10 Az Emmi felsőoktatási stratégiájának aktualizált változata is úgy fogalmaz, hogy „[a] magyar felsőoktatás merítési bázisa így jórészt a középosztályra és a felső társadalmi rétegekre korlátozódik, emiatt tovább szükséges erősíteni a felsőoktatási intézményrendszer társadalmi mobilitásban betöltött funkcióját.”11 A közölt adatok12 szerint a legrosszabb családi hátterű fiatalok továbbtanulási esélye kevesebb mint egy hatoda a legjobb helyzetű egy harmadéhoz képest. A HÖOK felmérései is alátámasztják , hogy az alacsonyabb iskolázottsággal rendelkező szülők gyermekei rosszabb eséllyel kerülnek a felsőoktatásba, a központi ponthatárok által jelentett bemeneti korlátozással érintett szakok esetén pedig ez a jelenség fokozottan léphet fel, amit a Program során elhangzott hallgatói megszólalások is megerősítettek. A hivatkozott felmérés – többek között – bemutatja, hogy a felsőoktatásban mindössze 2 százalék azon fiatalok aránya, akiknek édesapja legfeljebb 8 osztályt végzett. A HÖOK célja a kezdetektől fogva a központi ponthatárok létének felülvizsgálata volt. Ez irányba jelentett jelentős előrelépését, hogy 2018-ban a Program felvetése eredményeképpen számos szakon csökkentette a miniszter a határozatban rögzített ponthatárokat (1. sz. táblázat), amelynek köszönhetően jelentősen nőtt a térítésmentes képzésre felvett hallgatók száma. Különösen a vidéki intézmények esetén számottevő a változás, amelynek eredményeképpen a vidéki egyetemekre felvettek aránya az összes, térítésmentes képzésre felvett jelentkezőn belül 2018-ra megduplázódott. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy abszolút értékben még így is alacsony a vidékre felvettek létszáma. (2. sz. táblázat).

9 Már ez a rendszer is jelentős hallgatói tiltakozások hatására került kialakításra a HÖOK és a kormányzat között kötött megállapodás alapján, kompromisszumként a Nemzetgazdasági Minisztérium által szorgalmazott, központi keretszám-megállapítási tervekhez képest. 10 Nftv. 46. § (4) 11 Emmi: Fokozatváltás a felsőoktatásban középtávú szakpolitikai stratégia 2016. Cselekvési Terv 2016–2020. 9–10. 12 Uo. 13 HÖOK: A magyar egyetemisták és főiskolások anyagi, jövedelmi körülményei, 2015.

50

Ifjúságkutatás

Felvettek (áll. ösztöndíj)

ponthatár

szak neve

2018

2017

2016

2018

2017

2016

alkalmazott közgazdaságtan

428

458

458

107

45

40

emberi erőforrások

428

443

443

156

88

101

gazdálkodási és menedzsment

428

440

448

695

509

398

gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés

440

465

465

68

56

30

kereskedelem és marketing

428

449

449

252

126

127

nemzetközi gazdálkodás

440

460

460

339

220

218

pénzügy és számvitel

425

450

450

457

196

201

turizmus-vendéglátás

400

420

428

618

417

343

2692

1657

1458

Összesen:

1. sz. táblázat Központi ponthatárok és felvettek létszáma állami ösztöndíjas képzésben, a központi ponthatár változásával érintett szakokon, 2016–2018.Forrás: Oktatási Hivatal (felvi.hu)

2018

2017

2016

szak neve

létszám

arány

létszám

arány

létszám

arány

alkalmazott közgazdaságtan

23

21,5%

15

33,3%

18

45,0%

emberi erőforrások

42

26,9%

21

23,9%

19

18,8%

gazdálkodási és menedzsment

237

34,1%

127

25,0%

62

15,6%

gazdaság- és pénzügymatematikai elemzés

0

0,0%

0

0,0%

0

0,0%

kereskedelem és marketing

84

33,3%

16

12,7%

18

14,2%

nemzetközi gazdálkodás

60

17,7%

4

1,8%

8

3,7%

pénzügy és számvitel

170

37,2%

38

19,4%

28

13,9%

turizmus-vendéglátás

176

28,5%

86

20,6%

65

19,0%

Összesen:

792

29,4%

307

18,5%

218

15,0%

2. sz. táblázat A központi ponthatár változásával érintett szakokon állami ösztöndíjas képzésre felvett hallgatók száma a BCE, a BGF és a BME (2018-ban ELTE is) adatai nélkül, 2016–2018. Forrás: Oktatási Hivatal (felvi.hu) 51

A 2017. évi adatokra vetítve a 60 százalékos mértékű változás is jelentős, ugyanakkor még változatlan központi ponthatárok mellett is várható a pozitív hatás további növekedése, hiszen e változásról a 2018-ban jelentkezők csak az év elején értesülhettek, míg a továbbtanulásra való felkészülési döntéseiket már gyakran 2 évvel korábban, a 11. évfolyam elején meghozzák a középfokú oktatásban részt vevő diákok.

Nyelvi kompetenciákkal kapcsolatos felvetések „A köznevelésben részt vevő diákok nyelvoktatásának feltételei biztosítottak: ez a minőségi felsőoktatás záloga.” „A felsőoktatási intézmények képesek biztosítani a nyelvi fejlődés lehetőségét a szaknyelv elsajátítása esetén éppúgy, mint az általános idegen nyelvi ismeretek felzárkóztatásában.” A Kormány döntése14 szerint a 2020. évi felvételi eljárástól kezdődően a felvételizők számára kötelező lesz legalább egy, B2 szintű, komplex nyelvvizsga megléte. A hallgatói képviselet számára – már a felvetéstől kezdődően ez volt a hallgatói álláspont – a döntés csak akkor fogadható el, ha a köznevelés a nyelvoktatás feltételeit biztosítani tudja. A HÖOK jelenleg várja, hogy megismerhesse a Kormány által elrendelt15 a köznevelés idegennyelv-oktatási feltételeire vonatkozó felmérés eredményeit, valamint a jelenlegi jelentkezők, felvettek vonatkozó adatainak (mind általánosságban, mind a hátrányos helyzetű csoportok tagjaira kiterjedő) elemzését, amely alapján megbecsülhető a várható hatás.16 Ugyanakkor a nyelvi kompetenciák fejlesztésére a bemeneti nyelvvizsga-követelmény élesedését követően is az intézmények fontos feladata marad.17 A fórumsorozat során visszatérő jelzés volt, hogy sem a kimeneti követelményként előírt nyelvvizsga-felkészítésben, sem a tanult szakterület műveléséhez szükséges szaknyelv elsajátításában nem elegendőek a jelenlegi kapacitások. A Kormány központi forrásból (Nemzeti Foglalkoztatási Alap) több alkalommal is segítette a nyelvtanulást (közismert nevén: diplomamentő program), de ez intézményi kereteken kívül, és csak azok számára volt elérhető, akik nyelvvizsga hiányában nem kaphatták meg diplomájukat. E támogatás érdemeit elismerve sokkal célravezetőbb volna, ha minden intézményben megteremtésre kerülnének annak feltételei, hogy a képzési programja részeként kerüljön sor az idegen nyelv, valamint az idegen szaknyelv oktatására.

Tudományos életpálya „A tudományos életpálya útja tervezhető, kiszámítható, megbecsült és vonzó; ez társadalmi érdek.” A fórumsorozat során nagyon hangsúlyosan jelent meg a hallgatói visszajelzések között a tudományos életpálya18 kapcsán az általános csalódottság. Azok a fiatalok, akik a tudományos pályát 52

Ifjúságkutatás

választanák, úgy ítélik meg, hogy nem látható az életút, a fejlődéshez szükséges feltételrendszer, nem tartanak lépést az oktatói-kutatói fizetések a piaci szereplők ajánlataival. További problémákat is érzékeltet az a visszajelzésekben előkerülő jelenség, miszerint az órák az esti időszakra tolódnak át azért, hogy az oktatók más bevételszerzési tevékenységükkel foglalkozhassanak napközben. Különösen érdekesek a fenti felvetések, ha arra gondolunk, hogy a fórumsorozatot megelőzően már elindult az oktatói bérrendezés, a fiatalok számára már elérhető volt az Új Nemzeti Kiválóság Program (továbbiakban: ÚNKP)19, forrásbővítés történt a nemzeti felsőoktatási ösztöndíj (korábban: köztársasági ösztöndíj) terén, megemelt doktoranduszi ösztöndíjjal elindult a megújult doktori képzés, vagy lépések történtek a kontaktóraszám csökkentése érdekében. A teljesség igénye nélkül tett előbbi felsorolás célja, hogy utaljon a beavatkozást igénylő területeken érkezett rendszerszintű válaszokra. Éppen ezért, számos, a Programban tett észrevételünk közül e téren azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy kerüljenek feldolgozásra az egyes életutak és a tudományos életpálya (oktatói-kutatói) lehetséges útjai, megtörténjen azok átgondolása, és ezek mentén kerüljön kialakításra egy stratégia. Ha az egyes szakterületeken ismerjük az utakat, a kritériumrendszert, az erőforrásokat, a leterheltséget stb., akkor lényegesebben jobb feltételrendszert lehet kialakítani.20 A 21. század oktatása új felfogást, új megközelítéseket követel, amire meglátásunk szerint akkor születhetnek a legjobb válaszok, ha felmérjük és megismerjük a jelenlegi utakat, ami alapján kialakításra kerül egy új feltételrendszer.

Külföldi hallgatók és mobilitás „Hazánkban olyan, minden szempontból felkészült intézményrendszer fogadja a külföldi hallgatókat, mely elősegíti, támogatja és biztosítja a magyar felsőoktatás nemzetköziesítését. A hazánkban tanulók hallgatói mobilitása olyan nemzeti érdek, melyet az intézményrendszer jól szervezetten támogat.”

14 A 335/2014. (XII.18.) Korm. rendeletben, amely a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII.29.) Korm. rendelet módosításáról szól. 15 1360/2017. (VI. 12.) Korm. határozat az idegennyelv-tanítás hatékonyságának fejlesztéséről. 16 A HÖOK általánosan fontosnak tartja az adatokon alapuló döntéshozatalt, továbbá a beavatkozásra is lehetőséget adó fokozatos bevezetést. 17 Ezt az Nftv. 11. § (2) bekezdése is az intézmények kötelezettségévé teszi, míg 2015. szeptember 1. óta az Nftv. 49. § (2a) bekezdés szerint biztosítaniuk kell minden hallgató részére az összes előírt kredit 10 százalékáig terjedően nem magyar nyelven oktatott tárgy felvételét is. 18 A fórumsorozat során a tehetséggondozás önállóan is nagy figyelmet kapott a hallgatók részéről. Két területtel foglalkoztunk kiemelten a Program mentén. Az egyik a tudományos diákköri munka, ahol az Országos Tudományos Diákköri Konferenciák kapcsán komoly előrelépések történtek már a Program tárgyalása során a finanszírozás területén. A másik pedig a szakkollégiumok rendszere, ahol a mai napig is tárgyalásokat folytatunk az érintett szereplőkkel (Interkoll, EMMI, OH, OTDT) annak érdekében, hogy a rendszer tartós, régóta fennálló legnagyobb kihívásaira (működés, finanszírozás, minősítési rendszer, intézményi lakhatás) megnyugtató válaszok szülessenek.

53

A felsőoktatási stratégiával21 összhangban egyre több intézmény fordít kiemelt figyelmet a külföldi hallgatók minél nagyobb számú részvételére. A stratégia által is kitűzött célok, így az idegen nyelvű képzések számának és a hallgatók létszámának növelése azonban csak akkor érhető el és tartható fent, ha az idegen nyelvű tanórák elindításán túl nagy hangsúlyt kapnak a minőségi követelmények, valamint az idegen nyelvű oktatást támogató feltételek: a beérkező hallgatók integrációs programjai, a hazánkkal való kapcsolatuk elmélyítése. Az utóbbi két területen az intézményeket nagymértékben támogatja a Program alapján a 2018/19-es tanévben elindított HÖOK Stipendium Hungaricum Mentorhálózat (továbbiakban: SH Mentorhálózat). Az SH Mentorhálózat az egyes intézményekben tanuló mentorokra – országosan jelenleg 297 főre – támaszkodva segíti a beérkező hallgatók eligazodását a magyarországi felsőoktatási rendszerben, valamint ismerteti meg velük hazánk kultúráját, amit a mentorálás mellett képzések és tanórán kívüli programok is szolgálnak. Az SH Mentorhálózat népszerűségét nagyon jól mutatja, hogy az indulásakor a jelentkezés megnyitását követő 36 órán belül 1211 fő jelentkezett. A magyar hallgatók mobilitása az elmúlt időszak intézkedéseinek köszönhetően folyamatosan javult. Ennek egyik legjelentősebb gátját azonban a külföldi részképzés során megszerzett kreditek elismerésének nehézségei, valamint a részképzéssel járó terhek jelentik (számos intézményben szinte elkerülhetetlen, hogy a végzés éve későbbre csússzon). Ezzel összhangban a Jelentés rögzítette, hogy megoldást kell találni a külföldi tanulmányokhoz kapcsolódó adminisztratív terhek csökkentésére, a kreditelismerés rendezésére. Ennek érdekében valamennyi intézmény számára nyitott részvétellel 2018 tavaszán megalakult a Magyar Rektori Konferencia kreditelismerési munkacsoportja, amely ajánlások megfogalmazását tűzte ki célul az intézmények és az ágazatirányítás részére.22

Külhoni hallgatók „A határon túli magyar területeken az oktatási rendszer képes megfelelő feltételeket, szolgáltatásokat és képzést teremteni a magyar hallgatók számára, hogy azok semmilyen hátrányba ne kerüljenek a többségi nemzethez tartozókkal szemben.”

19 Az ÚNKP pályázati kerete az induláshoz képest majdnem kétszeresére emelkedett, ami mostanra nagyságrendileg 4 milliárd forint. A program népszerűségét jól mutatja, hogy 2016-os évben a 8700 aktív doktoranduszból 1115-en nyújtottak be pályázatot. Az ÚNKP önálló fejezetként jelenik meg a Programban, illetve a Jelentésben, hiszen nagyon sok hallgatói visszajelzés érkezett ezen a téren, amelyek jellemzően a pályázati rendszer fejlesztésére irányultak, az érintettek folyamatos bevonására és a pályázók körének szélesítésére. Már a Program tárgyalási időszakában elindultak fejlesztések a pályázati rendszer tekintetében, ugyanakkor fontosnak tartjuk a Jelentésben szereplő további észrevételek feldolgozását, különösen a rendszer folyamatos felülvizsgálatát az érintettek visszajelzése alapján. 20 Ha egy oktató a tehetséggondozás területén jobb teljesítményre képes, motivált a munkájában, l egyen támogatva. 21 Emmi: Fokozatváltás a Felsőoktatásban középtávú szakpolitikai stratégia 2016. Cselekvési Terv 2016–2020.

54

Ifjúságkutatás

Egy, a külhoni felsőoktatás számára létrehozott tagsági státusszal már szavazati joggal rendelkezhetnek azok a határon túli hallgatói képviseletek a HÖOK-ban, amelyek egy adott intézményben a magyarországi modellhez hasonlóan látják el a hallgatók érdekképviseletét.23 Az intézményesült szervezeti kapcsolatra támaszkodva a Program már rögzíti a külhoni hallgatói ügyeket, felvetéseket is. A válaszadók sok esetben az anyaországihoz hasonló véleményeket adtak (ösztöndíjak, oktatói felelősség, infrastruktúra, kollégiumok), viszont érthetően egyedi problémákat is jeleztek. Ezek közül kiemelkedik a nyelvhasználat ügye. Előrelépést látnak szükségesnek a többségi (szak)nyelv elsajátításához szükséges feltételek (óraszám, tananyagok) terén, párhuzamosan pedig az anyanyelv használatához fűződő jogaik (pl. felvételi vizsga, tanulmányi adminisztráció stb.) sem minden esetben biztosítottak. Ez utóbbi téren kiemelkedő eredmény volt tiszteletbeli tagszervezetünk a Vajdasági Magyar Diákszövetség elhúzódó jogi perének győzelme, amelynek eredményeképpen magyar nyelven is biztosítani kell a felvételizést az újvidéki egyetem jogi karára jelentkezőknek. A Jelentésben véglegesített ügyek, felvetések megoldásában egyelőre biztató számunkra az, hogy 2018. június 20-ától külön Kárpát-medence magyar oktatásának fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár vesz részt az oktatásirányítási feladatok ellátásában.

Kollégiumok, lakhatás „A kollégiumok modern, korszerű létesítmények, melyek elérhető áron jelentenek biztos lakhatást, ezáltal támogatják a felsőoktatás hozzáférhetőségét, kielégítik az igényeket, támogatják a tanulást, alkalmasak a közösségi élet szervezésére, a tehetséggondozás terén végzett feladatok ellátását segítik, és betöltik a felsőoktatási lét tekintetében megfogalmazható legfontosabb funkciókat. A rendszer fenntartható, a jogszabályok szerint működik, az üzemeltetés szemlélete – minden létesítmény esetében – hallgatóközpontú.” A lakhatás az ingatlanpiacon tapasztalható – a legtöbb egyetemi várost érintő áremelkedési – tendenciák miatt is a felsőoktatási hozzáférés egyik megkerülhetetlen kérdésévé vált. Jelenleg egyszerre jelent problémát a férőhelyhiány, a kollégiumok állapota és azok üzemeltetése is. A HÖOK 2016-os kutatása is rávilágított az általános férőhelyhiányra, amely Budapesten a legsúlyosabb, ahol átlagosan 32 százalékos a túljelentkezés mértéke, ami nem tartalmazza a korábbi tapasztalatok, a vélt sikertelenség miatt már nem is jelentkezőket24, a térségben a hallgatók számának ugrásszerű növekedését és kifejezetten a felsőoktatás nemzetköziesítéséből eredő további

22 A tartósan vagy tanulmányaikat teljesen külföldön végző magyar fiatalokkal is felvettük a kapcsolatot, ami a Jelentésben külön fejezetként jelenik meg. E téren csak utalunk az ott részletesen kifejtettek közül a Magyarországgal való kapcsolatuk fenntartásának támogatására, és a hazai elitképzés megerősítésének szükségességére. 23 A 2016-os tiszteletbeli tagság biztosításán túl 2018 júniusában a HÖOK szervezetén belül (a hazai, földrajzi alapú regionális tagozódás mintájára) megszületett a HÖOK Külhoni Régiója is, amely tovább mélyíti a szervezetek közötti együttműködés és a közös érdekérvényesítés lehetőségeit.

55

férőhelyszükségletet. Egyes piaci elemzések arra hívták fel a figyelmet, hogy több 10 ezerre tehető a budapesti kollégiumi férőhelyszükséglet. Nagyon sok kollégiumunk állapota, azok építési éve és a rendelkezésre álló források szűkössége, nevezetesen az alacsony normatíva miatt jelentős mértékben leromlott. 2016-os adatok szerint a mintegy 44000 állami fenntartásban lévő kollégiumi férőhely 85 százaléka a jogszabályi minimumfeltételeknek25 sem felel meg. A HÖOK és a FEKOSZ által 2017-ben az intézmények körében végzett felmérés szerint az üzemeltetés a jelenlegi normatívából nem biztosítható további források bevonása nélkül. A szervezetek által létrehozott munkacsoport 40 százalékos emelésre, valamint a finanszírozás alternatív megoldásaira is tett javaslatot.26 A fentiekben leírtak is alátámasztják az Országos Felsőoktatási Kollégiumfejlesztési Stratégia (továbbiakban: OKS) kezdeményezésének, létrejöttének és elfogadásának27 jelentőségét. A Program tárgyalásakor, részben a felülvizsgálat szükségességének hangsúlyozása miatt, elindult egy másik nagyon fontos kezdeményezés Budapest Diákváros28 (továbbiakban: Diákváros) néven, ami kollégiumi, sport, rekreációs, egyéb kapcsolódó infrastrukturális, valamint kiegészítő funkciókat is magában foglal. A Diákváros előkészítése a volt Nagyvásártelep épületét is felölelő közel 45 hektáros területen zajlik, és az első ütemében mintegy 8000 új férőhelyet biztosít a diákok számára. Jelenleg – a hallgatói önkormányzatok visszajelzései alapján – úgy látjuk, hogy az OKS előrehaladása, készültsége 15–20 százalékra tehető. A Jelentés nyomán kértük, hogy az OKS előrehaladását és felülvizsgálatát az Emmi is végezze el, hogy arról pontos információkat lássunk, és a szükséges beavatkozások egyértelművé válhassanak. A Diákváros biztatóan halad (személyes közlés) az előkészítésre biztosított forrás ütemezéséből is úgy tűnik, hogy ez legkorábban 2022-ben járulhat hozzá a diákok lakhatási helyzetének javításához. A szabályozásra (értsd: a minimumfeltételek szabályozása) és finanszírozásra vonatkozó HÖOK és FEKOSZ által kidolgozott javaslatokat megküldtük és jelenleg várjuk, hogy megkezdjük a részletekbe menő tárgyalásokat.29 A lakhatási helyzet rendezése terén tehát még fontos tennivalók vannak hátra annak érdekében, hogy a terület egészében, megnyugtatóan rendeződhessen, és jól funkcionáljon ez a felsőoktatási hozzáférhetőséget támogató juttatás.

Oktatói felelősség, oktatói munka „Az oktatók munkájukat maradéktalanul ellátják, a tudományos életpályára koncentrálnak, feladataik elvégzésében pontosak, a környezeti visszajelzésekre nyitottak és befogadók, a folyamatos fejlődésben elkötelezettek – a mindennapokban motiváltak.” Az oktatói felelősséggel is hangsúlyosan foglalkozik a Program, hiszen számtalan visszajelzés érHÖOK: Kollégiumi lakhatás – kutatási eredmények és javaslatok, 2016. 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról, 3. melléklet. 26 FEKOSZ–HÖOK: A HÖOK és FEKOSZ javaslatai a kollégiumok szabályozása és finanszírozása területén, 2018. 24 25

56

Ifjúságkutatás

kezett ezzel kapcsolatosan. A program helyzetképe azt állapította meg, hogy az oktatói munka véleményezése terén a jogszabályi kötelezettség formális teljesítésén túl jelenleg nincs egy általánosan elfogadott alapelveken nyugvó, akár az egyes intézmények összehasonlítására is alkalmas véleményezési rendszer, ráadásul a legtöbb intézményben még a saját belső nyilvánosság számára is elérhetetlenek az egyes oktatók, tantárgyak eredményei. Ennek következménye, hogy a hallgatók jelentős része nem látja értelmét a kérdőívek kitöltésének, hiszen nem ismerhetik meg azok eredményeit, és nem látják, hogy véleményüknek bármilyen következménye volna. Előrelépést a Kjt. új felsőoktatási végrehajtási rendelete jelenthetett volna, amely szerint a jövőben az oktatók közalkalmazotti minősítésében is szerepet játszik a hallgatói véleményezés eredménye30, ez azonban (részben mert implementációja több helyen elmaradt) egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Álláspontunk szerint előrelépést ezért az Emmi, az MRK és a HÖOK strukturált együttműködése jelenthet, amely teret biztosíthatna a hallgatói véleményezés és egyéb minőségbiztosítási elemek jó gyakorlatainak összegyűjtésére és disszeminációjára, valamint az esetlegesen szükséges központi beavatkozások megalapozására.

Képzések tartalma „A képzési és kimeneti követelmények és a tantervek folyamatos, az érintett szereplők bevonásával történő felülvizsgálata és átgondoltan bevezetett fejlesztései biztosítják, hogy a képzések naprakész tudást adjanak. A tantervekben a kreditszámok igazodnak a befektetni szükséges munkamennyiséghez, a kötelező tantervi elemek kapcsán a hallgatót nem terheli többletfizetési kötelezettség.” Az intézményi tantervek kereteit meghatározó miniszteri rendeletben rögzített képzési és kimeneti követelmények felülvizsgálata a 2015/16-os tanév egyik fontos intézkedése volt, amelynek során számtalan javaslatot fogalmazott meg a HÖOK is tagönkormányzatai segítségével. A munka során folyamatos egyeztetésekre került sor a Magyar Rektori Konferencia bizottságaival és az oktatási kormányzat vezetőivel. Az új képzési és kimeneti követelmények végül 2016 augusztusában jelentek meg31, az intézményeknek 2017 szeptemberéig kellett átdolgozniuk tanterveiket az új keretszabályok figyelembevételével. A felülvizsgálat során előremutató változtatás, hogy a szakdolgozatok esetén minden esetben, míg a szakmai gyakorlatok esetén szinte teljeskörűen biztosításra került, hogy kreditek kerüljenek hozzárendelésre a hallgatói teljesítésekhez is, a kreditrendszer alapelveivel és az Nftv. előírásaival összhangban. Nyilvánvaló, hogy a képzések tartalmi felülvizsgálata nem lehet egyszeri alkalom. Ezért fontos 1722/2016. (XII. 29.) Korm. határozat az Országos Felsőoktatási Kollégiumfejlesztési Stratégiáról. 2016/2017. (XII. 22.) Korm. határozat a Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Program, valamint egyéb dél-pesti és észak-csepeli beruházások előkészítése és megtervezése érdekében szükséges intézkedésekről. 29 A fentiekben nem esett szó a PPP konstrukciók kiváltásáról, melyek az intézmények tehermentesítése érdekében megkezdődtek. 27 28

57

eredménynek tartjuk, hogy a Program tárgyalása eredményeképpen az Emmi vállalta a képzési és kimeneti követelmények (továbbiakban KKK) ütemezett, folyamatos felülvizsgálatának biztosítását. Ebben további előrelépést jelenthet, ha erre a jövőben ciklikusan, képzési területenként kerülhetne sor, ami segítené a munka tervezését és megalapozott kivitelezését.33

önálló

FOSZKszakok száma

végzettséget

mester-

adó alapképzési

szakok

szakok/

száma

összesen

I. ciklus II. ciklus

szakirányok száma agrár

3

12

20

35

2020

2030

bölcsész

-

50

78

128

2023– 24

2032– 33

társtud.

-

7

16

23

2021

2031

informatika

3

3

4

10

2018

2028

jogi

1

2

6

9

2020

2031

gazdasági

4

8

15

27

2022

2032

műszaki

1

23

37

61

2017

2027

orvosi

1

10

13

24

2019

2029

pedagógiai

-

14

1

15

2016

2026

sport

-

3

4

7

2020

2030

természettudomány

-

7

18

25

2018

2028

művész

4

71

40

115

2025

2035

művészetközvetítő

-

6

0

6

2025

2035

Az ütemezett felülvizsgálat egy lehetséges lebonyolítása 3. sz. táblázat. Forrás: saját gyűjtés és javaslat

30 395/2015. (XII. 12.) Korm. rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény felsőoktatásban való végrehajtásáról és a felsőoktatási intézményben való foglalkoztatás egyes kérdéseiről, 4. § (1) bekezdés i)-j) pontok. 31 18/2016 (VIII. 5.) EMMI rendelet a felsőoktatási szakképzések, az alap- és mesterképzések képzési és kimeneti követelményeiről, valamint a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről szóló 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet módosításáról. 32 A 3. sz. táblázat a HÖOK eredeti javaslatát mutatja be, amit az Emmi számára megküldött egy lehetséges megoldási javaslatként az ütemezésre.

58

Ifjúságkutatás

E területen további tennivalónak látszik a külső és belső minőségbiztosítás megerősítése. Már az Nftv. 2015. évi végrehajtási rendelete is magában foglalta33, hogy a MAB akkreditációs szakvéleményének (a KKK-knak a tartalmi szabályozásról a kimeneti tanulási eredmények irányába történő hangsúlyeltolódásával összhangban) tartalmaznia kell azt, hogy az intézményi tanterv hogyan biztosítja, illetve segíti elő a kimeneti kompetenciák hallgató általi elsajátítását, és e tekintetben új MAB-bírálati szempontrendszer kidolgozására van szükség. Ennek teljes megvalósítása még várat magára, ugyanakkor a tanulási eredményalapú szemlélet átültetéséhez mindez elengedhetetlennek látszik akkor is, ha esetlegesen ehhez többletforrás biztosítása is szükséges volna a MAB részére. Bazsa György írásában kitér a hallgatói önkormányzatok szerepvállalására ezen a téren. Egyetértünk abban, hogy nagy szerepet kell vállalnia a hallgatói képviseletnek, hiszen ahogy ő is írja: „ez is érdekvédelem – a megszerzendő diploma a hallgató elemi érdeke.”34 Éppen ezért az MRK által koordinált szakterületi munkában a HÖOK részt vett, ahol az intézményi álláspontokat egy-egy választott delegált képviselte, majd a többkörös egyeztetést követően is nyitva maradó pontokat a két szervezet (MRK, HÖOK) külön testületi ülésen egyeztette35. Ezt követően aktívan részt vett a szervezet az Emmi által utolsó körben szervezett érdekegyeztetésekben is, hiszen fontosnak tartottuk a hallgatóság álláspontjának hangsúlyos megjelenítését.36 Török Imre írásában a Bologna-folyamat hazai implementációs37 problémái kapcsán értekezik az alapszakok túlzsúfoltságáról. Úgy véljük, hogy ennek alapos rendbetételére is az biztosíthat lehetőséget, ha a KKK-k felülvizsgálata folyamatos és minden terület kellő időt, megalapozást kap a problémák kijavítására. 33 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról, 18. § (6a) bekezdés b) pont. 34 „A hallgatói önkormányzatok nagyobb szerepet vállalhat(ná)nak ezekben: ez is érdekvédelem – a megszerzendő diploma a hallgató elemi érdeke.” (Bazsa György: Beszélgessünk a felsőoktatásról! Valóság, LX. évf. 10. szám, 58.) 35 Több száz javaslatot tett a HÖOK, melyekből volt olyan általános kiemelt – több szakot is – érintő terület, ahol a két szervezet között további érdekegyeztetésre volt szükség. Ilyen volt többek között, hogy a szakdolgozat elkészítéséhez minden esetben kredit kerüljön hozzárendelésre. 36 A szakstruktúra érdekegyeztetése a nyilvánosságban is megjelent, így ott is megismerhetővé vált a HÖOK érdekegyeztetési jelenléte, szerepe; ellentétben a KKK-kal, amely kevésbé került általában véve a közérdeklődésbe. 37 „A bolognai célkitűzésekkel, a Bologna-folyamat hazai megvalósulásával kapcsolatban még ma is sok a tisztázatlan kérdés, esetenként a jogos kritika, a korrekció igénye, és találkozni lehet értetlenséggel is. Ezeket mihamarabb tisztázni, és ahol szükséges, korrigálni kell. A legtöbb kritika az alapképzések (BA/ BSc) programjainak a bolognai céloktól jelentősen eltérő tartalma és zsúfoltsága miatt fogalmazódik meg. A kritika jogos, tekintve, hogy nem egységben szemlélve készültek az alap- és a mesterképzések programjai, az intézmények igyekeztek minden elsajátítandót az alapképzésbe belezsúfolni. Következésképpen az alapképzésben túlzott az elméleti orientáció, az elméleti tárgyak mélysége. Az oktatott alap, valamint alapozó (természet-, illetve társadalomtudományi) tantárgyak jelentős részének vannak a mesterképzéshez tartozó részei, azt – módszertani okokból is ott célszerű oktatni, amikor a hallgató már a tanulás folyamatában érzékeli a szükségességét – nem pedig az alapképzésben. Ezzel szemben jelentőségénél csekélyebb a gyakorlati képzés, és nem kap megfelelő teret a munkavállalásra történő felkészítés. (Ez az igény nem azonos azzal az irreális elvárással, hogy a hallgatókat a leendő – még nem is minden esetben ismert, és a végzésükig

59

A Programban külön fejezetben foglalkoztunk a tanárképzés helyzetével, hiszen a fórumsorozat során a tanárképzést folytató intézményekben is kiemelt szerepet kaptak az ezen szakra járó hallgatók problémái. Jövőképként megfogalmaztuk, hogy a tanári pályát újra vonzóvá kell tenni, mégpedig úgy, hogy a képzésben résztvevők megkapják azt a tudást és elsajátítják azon készségeket, amelyek segítik őket pályájuk során, és így a tanítás iránt elkötelezett pedagógussá válhatnak. A kitűzött cél érdekében felül kell vizsgálni a pályaalkalmassági vizsgálat rendszerét, megoldást kell találni az osztatlan képzésben részt vevők mobilitásának megkönnyítésére, és el kell érni a módszertani elemek mennyiségének növelését a tantervekben. A tanárképzés területe a HÖOK szerint túlmutat a felsőoktatás rendszerén, hiszen a jövő nemzedékét oktató pedagógusok magas színvonalú oktatása nemzetpolitikai kérdés, a magyar társadalom elemi érdeke.

Intézményi szolgáltatások és a bürokrácia A Programban több fejezet is foglalkozott a felsőoktatási intézmények által nyújtott különböző szolgáltatásokkal, az ehhez szorosan kapcsolódó infrastrukturális helyzettel és a bürokrácia kérdésével. Elmondható, hogy a felsőoktatási intézmények infrastruktúrája még az Európai Unió és Magyarország Kormánya által biztosított források ellenére is vegyes képet mutat. Az infrastruktúra – meglátásunk szerint – a magyar felsőoktatás nemzetközi összehasonlításban az egyik legnagyobb lemaradásban a hallgatók számára az intézmények által nyújtott szolgáltatások tekintetében van. Ezt az összehasonlító elemzéseink és külügyi tevékenységünk során szerzett tapasztalataink is alátámasztják.38 A hallgatók általánosságban túlzottan bürokratikusnak tartják a felsőoktatást: az adminisztrációs ügyintézést egyfajta szolgáltatásként élik meg, legyen szó a diákigazolvánnyal kapcsolatos ügyintézésről vagy a tanulmányi ügyek bármilyen intézéséről. Éppen ezért célszerű, hogy a felsőoktatási intézmények megrendelőként tekintsenek hallgatóikra, akik el is várják, hogy a magas színvonalú oktatás feltételei mellett biztosítva legyen számukra a minőségi, fejlett környezet, az oktatást támogató eszközök. Az intézményeknek olyan szolgáltatásokat kell nyújtaniuk polgáraik számára, amelyek nem jóléti kiadási teherként, hanem az intézményi szemlélet természetes részeként vannak jelen, segítve a hallgatók mindennapi szükségleteinek kielégítését vagy ügyintézését. A Jelentésben több olyan intézkedésre is javaslatot tettünk, amelyek jelentős mértékben segíthetnek. Többek közt a már létező Digitális Jólét Programmal összhangban, el lehet indítani a tananyagok, oktatási folyamatok modernizációját, a digitális eszközök minél mélyebb beépítését. esetleg még többször is megváltozó – konkrét munkahelyeken reájuk váró feladatokra kellene felkészíteni. [Ez a munkáltatók feladata.] Valamint azzal sem, hogy a felsőoktatásnak, a graduális képzésben azonnal alkalmazható szakismerettel rendelkező diplomásokat kellene kibocsátania, ez a felsőfokú szakképzés feladata.) A fentiekből az is következik, hogy a mesterképzésben pedig sok esetben nincs mi »újat« tanítani. Az agrár, a műszaki, a természettudományi képzés iránti alacsony érdeklődés okai között (csakúgy, mint a magas lemorzsolódásban) valószínűleg a BSc fokozatok túlzott követelményei is jelentős szerepet játszanak.” (Török Imre: A felsőoktatás, az oktatás és a képzés korszerűsítése. Valóság, LXI. évf. 4. szám, 14–15.) 38 A hallgatói létet támogató szolgáltatások, például: a könyvtárak, étkeztetés, hallgatói közösségi terek létrehozása, sportolási lehetőségek, e-learning stb. 60

Ifjúságkutatás

Országos szinten tűnik szükségesnek egy felsőoktatási sportfejlesztési és ehhez kapcsolódóan egy egészségmegőrzési és -fejlesztési stratégia kidolgozása, ezzel szoros összefüggésben pedig a sportinfrastruktúra naprakész nyilvántartása és a felsőoktatáson kívül megvalósított sportberuházások összehangolása a felsőoktatási szükségletekkel. Egy minimum szolgáltatási portfóliót kellene kialakítani hallgatói igény- és állapotfelmérés alapján, és meg kell valósítani az életminőséget és az oktatáshoz való hozzáférést leginkább befolyásoló szolgáltatások általános biztosítását.39

Záró gondolatok A Programból és a Jelentésből kiemelt részletek, bízunk benne felkeltették az érdeklődést a teljes anyag iránt is. A fentiekben közvetlenül nem elemeztük rendszerszinten az (állami) felsőoktatás strukturális és finanszírozási okokra visszavezethető problémáit, ugyanakkor az ismertetett felvetésekből, jelenségekből, témaismertetésekből is egyértelmű, hogy a problémák egyedi kezelésén túl – hosszú távon – csak egy átfogó beavatkozás lehet eredményes. Nyitottak vagyunk a megoldások keresésére és a próbálkozásokra – mint ahogy eddig – is annak érdekében, hogy megfelelő válaszokat találjunk hazánk felsőoktatásának megerősítésére, megújítására. A mára kiterjedten működő felsőoktatási információs rendszer közvetve, a kancellári rendszer pedig közvetlenül is képes biztosítani azokat az információkat, amelyek a megalapozott adatokon, tényeken alapuló döntéshozatalt elő tudják készíteni. Ez nem csak a kemény adatokra igaz, de ugyanígy ismertek pl. a meglévő és az átalakuláskor esetlegesen felmerülő konfliktusok is. A fenti információk mellett tudományos kutatások alapján is leírható a jelenleg érvényes külső és belső motivációs környezet, és meghatározható az elvárt célállapot. A minden átalakítással óhatatlanul is együtt járó nehézségek ellenére is a felsőoktatás véleményformáló szereplői késznek mutatkoznak a jelentős átalakításra is. Egy esetleges, ilyen irányú átalakítás során a célok megvalósítása az irányok kijelölése mellett nagyban múlik a részletszabályok tartalmán is. Ezért is fontos, hogy a tervezés és a végrehajtás során megvizsgálásra és mérlegelésre kerüljön az átalakítás egyes elemeinek várható hatása a felsőoktatási rendszer működését meghatározó szereplők viselkedésére, hozzáállására, motivációs változására. Egy biztos: amikor az ezzel kapcsolatos részletes tervek kidolgozásra kerülnek, a HÖOK mindenkori vezetése, ahogy tették elődeink is, az alapján fogja kialakítani véleményét, és megfogalmazni javaslatait, hogy a tervezet a hallgatók szemüvegén keresztül mennyire segíti elő a hazai felsőoktatás jövőjét.

39

A HÖOK erre vonatkozóan is egy átfogó javaslatcsomagot dolgozott ki a felsőoktatás-irányítás számára. 61

Duráczky Bálint

A lemorzsolódás definíciós dilemmái A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája az elmúlt 30 év során számtalan szakpolitikai háttéranyag, tanulmány elkészítésére vállalkozott. Elegendő, ha csak az elmúlt 5 év munkáját idézzük fel. Szervezetünk tudományos megalapozottságú kutatásai döntő fontosságúak voltak olyan kiemelt ügyekben, mint a kollégiumi fejlesztési stratégia, vagy az ösztöndíj reform. Jelen tanulmány – ahogy, azt címe is sugallja – a hallgatói sikerességet akadályozó tényezők vizsgálata során keletkezett. Nem titkolt célja rávilágítani, hogy amikor a lemorzsolódás kérdéskörével találkozunk, akkor egy rendkívül összetett problémával kerülünk szembe. Ahhoz, hogy releváns választ tudjunk adni a felmerülő kérdésekre, mindenek előtt a lemorzsolódás definíciós dilemmáit kell feloldani. A lemorzsolódás pontos definiálása, konceptualizálása és operacionalizálása elsődleges fontosságú a felsőoktatásban jelentkező probléma nagysága és következménye súlyosságának meghatározásához. A szakirodalom releváns elemeit és a szakpolitikai elemzéseket olvasva világossá válik, hogy a fogalomhasználat mögött megbúvó tartalom közel sem egységes. Ennek eredménye többek között, hogy egy elemzés 45%-ra, míg egy másik legfeljebb 35%-ra teszi hazánkban a lemorzsolódok arányát (Hovdhaugen et al. 2015; Molnár 2012). A hazai adatok értékeléséhez, értelmezéséhez, továbbá eredményes megoldási javaslat alkotásához a jelenség mögé nézve meg kell érteni az érintett szereplők érdekeit és a lemorzsolódás egyéni okait. Az okok és háttértényezők feltárása után az intervenciók tervezhetővé válnak. Várható eredményeként így kiderül, hogy az egyes okokat melyik szereplőnek, milyen eszközzel kell kezelni. Önmagában a lemorzsolódás azt az eseményt jelöli, amikor egy képzésre beiratkozott hallgató jogviszonya a képzési követelmények teljesítése nélkül szűnik meg. Ezt az állítást azonban rengeteg, a felsőoktatási rendszer összetettségéből eredő szempont árnyalhatja. Általában abból indul ki a legtöbb érintett, hogy a lemorzsolódás egy szükségszerűen negatív esemény, amely előfordulásának csökkentése minden felsőoktatási szereplő érdeke – hiszen már a neve is káros folyamatot sugall (Hovdhaugen et al. 2015). Ha analitikus keretbe ültetjük a probléma vizsgálatát és végigvesszük a lemorzsolódásban érintett szereplőkre gyakorolt hatást, valamint az azokat elérő következményeket, akkor láthatóvá válik, hogy a körülményektől függően egyes szereplők számára semleges vagy pozitív kimenete is lehet a lemorzsolódásnak. A megelőzést fókuszban tartva a lemorzsolódást általában három szereplő és három szint szempontjából értelmezhetjük (Hovdhaugen et al. 2015): a nemzeti, az intézményi és az egyéni szint egyértelműen érintett a lemorzsolódásban, érdekeik alapján azonban különböző módon. A nem62

Ifjúságkutatás

zeti szint alatt a felsőoktatás ágazata, a finanszírozásban szerepet kapó nemzetgazdaság és talán legtágabban értelmezve maga a társadalom azonosítható. Az intézményi szint azt a felsőoktatási intézményt testesíti meg a vizsgálati modellben, amelyet a kieső hallgató a végzettség megszerzéséhez szükséges követelmények teljesítése nélkül elhagy. Az egyéni szint esetében a hallgató egyéni motivációi, akadályai kerülnek a középpontba. Az érintett szintek szétválasztása nem csak a definícióalkotás mozzanatánál fontos. A tanulmány későbbi részében, a problémákra és a kapcsolódó intervenciókra térve is meg kell vizsgálni, hogy a probléma melyik szinten keletkezik, és a megoldást melyik szintre kell optimalizálni. Egy másik kiemelendő szempont, hogy melyik szinten, hogyan vizsgálható, kimutatható és mérhető a lemorzsolódás. Ezek megválaszolásához és egy eredményesen alkalmazható meghatározás megjelöléséhez meg kell vizsgálni, hogyan jelenik meg az egyes szinteken a lemorzsolódás.

Egyéni szint A hallgató szemszögét előtérbe helyezve a jogviszony megszűnéséig vezető folyamat okait kell megvizsgálnunk. A szakirodalmi besorolás három csoportot határoz meg: ezek a pull, push és fall out címszó alatt kerülnek elkülönítésre. A pull – angolul húz jelentésű ige –, az olyan lemorzsolódáshoz vezető okokra utal, amikor valamilyen intézményen kívüli tényező húzza, vonzza ki az intézményből a hallgatót. A kutatások szerint ezek közül a leggyakoribb a munka területén vagy a magánéletben bekövetkező események. A push – angolul tol jelentésű ige –, azokat a lemorzsolódási okokat összegzi, amelyek az intézményben, a tanulmányokkal kapcsolatban születnek és váltják ki az intézmény elhagyását. Ezek közül a tanulmányi kudarcok állnak az első helyen. Végül, a harmadik típusba a fall out – angolul kiesés – kifejezéssel jellemzett lemorzsolódók tartoznak. A kategóriába olyan okok tartoznak, amelyek a személyes motiváció hiányára, képzéssel való elégedetlenségre épülnek. Így ezt az különbözteti meg a másik két csoporttól, hogy sem az alkalmatlanság, sem a más területre való fókuszálás nem játszik szerepet (Jordan et al 1994; Watt and Rossingh 1994; Jonathan et al. 2013.). Ez a rendszerezés alkalmas arra, hogy az okokat eredőjük szerint elkülönítsük. A szakpolitikai szempontok, a célok és érdekek szemszöge miatt viszont fontos egy másik csoportosítást is elkészíteni, a lemorzsolódás okait ebben a keretben is megvizsgálni. Alapvetően két csoportba sorolhatjuk az összes okot aszerint, hogy a hallgató terveivel és szándékával összhangban vagy ezek ellenére következett be a lemorzsolódás. Az második csoportba tartoznak azok az esetek, amikor valamilyen ok vagy annak továbbgyűrűző következményei megakadályozzák a hallgatót a feltételek teljesítésében. Ezek között találhatunk családi, anyagi eredetű gondokat, tanulási nehézségekből eredő akadályokat vagy akár a közösségi beilleszkedés elmaradásából származó okokat is. Ezeknek közös pontja, hogy a hallgatónak célja a képzés elvégzése, de a körülmények mégis meggátolják ebben. Ennek eredményeként a hallgató úgy esik ki a képzésből, hogy nincs az el nem végzett képzésnél általa jobbnak tartott terve a jövőre vonatkozóan (Rumberger 2001).

63

Az okok másik csoportját úgy írhatjuk le, hogy a lemorzsolódás a hallgató terveivel és szándékával összhangban valósul meg. Ezek közös ismertetőjegye, hogy a hallgató azért kerül a lemorzsolódók közé, mert tudatosan úgy dönt, vagyis egy határozottan jobb stratégiája van, mint az adott képzés befejezése. Ezekre az esetekre – az egyén szempontjából – nem megfelelő kifejezés a lemorzsolódás, hiszen nem elszenvedője, hanem aktív alakítója az eseményeknek. Ezek az esetek jelentik a ritkább, ugyanakkor a becslések szerint nem elhanyagolható részét a lemorzsolódásnak. Ilyen lehet például az érdeklődésnek jobban megfelelő képzés választása, külföldre költözés vagy akár egy eredményes vállalkozás elindítása, amely mellett a választott életstratégiában értelmetlennek tűnik a képzés befejezése a hallgató számára (Rumberger 2001). A két típusból jól látszik, hogy ha a lemorzsolódást kizárólag a hallgató szemszögéből közelítjük, akkor nem minden képzéselhagyást kell szükségszerűen megakadályozandó, negatív folyamatnak tekinteni. Ezek csökkentése – ami a többi szint elemzésekor láthatóvá válik – intézményi és részben nemzeti érdek, tudatában kell lennünk azonban, hogy a hallgatók motivációja ettől határozottan eltérő lehet. Ezért a hallgatói szempontokra épülő lemorzsolódás, vagyis a lemorzsolódás egyéni szintű meghatározása így hangozna: Lemorzsolódásnak tekinthető minden olyan – végzettség megszerzése nélkül bekövetkező – jogviszonymegszűnés, amely nem egy, a hallgató számára hosszú távon is hasznosabbnak tűnő stratégiaváltás miatt történik. Az egyéni szintű definíciónál kulcstényező tehát a szándék és az egyéni motiváció, a tudatos döntés. A meghatározás gyengesége, hogy ténylegesen csak a hallgató szempontjaira épít, így az alacsony szintű tájékozottsággal vagy rossz információkkal rendelkező hallgató is kikerül a megakadályozandó lemorzsolódásban érintettek köréből (Montecel et al. 2004). Ezzel együtt fontos rámutatni, hogy a hallgatói szemszögből, vagyis egyéni szinten tekintve a lemorzsolódásra a másik két szinten negatívnak ítélt folyamat nem minden esetben negatív és akadályozandó.

Intézményi szint A lemorzsolódás az intézmények szemszögéből azonosítható a legkönnyebben. Az intézménynek – már csak a finanszírozási modell miatt is – alapvető érdeke, hogy a képzésre beiratkozott hallgatók abszolváljanak, majd tanulmányaik befejezéseként a záróvizsgát is eredményesen teljesítsék a diplomamunka megvédésével együtt. A pénzügyi érvek az abszolutórium megszerzéséig nagyon meghatározóak, hiszen a hallgatói normatíva, illetve a költségtérítés igénylésére is addig a mérföldkőig jogosult az intézmény. Az abszolutórium után hangsúlyosabbá válnak az intézmény jó hírét, az alumnák és alumnuszok elégedettségét szem előtt tartó érvek. Annál is inkább fontos a záródokumentum megszerzése, mert az új tanulmányok elkezdésének esélye ugyanabban az intézményben akkor válik igazán magassá, ha a képzés diplomával zárul. Ez pedig stratégiai fontosságú a felsőoktatási intézmények hallgatói toborzásában. Továbbá nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az intézmény jó hírét csak a végzettséget megszerző személyek tudják tovább vinni. A hazai munkakultúrában – például önéletrajzokra gondolva – a diplomát kibocsájtó intézményhez kapcsolják leginkább egy jó szakember szaktudásának forrását. Ezekkel az 64

Ifjúságkutatás

érvekkel szemben gyakorlatilag semmi sem teheti az intézményt érdekelté a hallgatói lemorzsolódás semmilyen formájában sem, amennyiben a képzési követelményeknek megfelelően teljesít a hallgató. Ezért a „push”, „pull” és „falling out” kategóriába eső okok közül mindegyik megakadályozandó intézményi szempontból (Jordan et al 1994; Watt and Rossingh 1994; Jonathan et al. 2013.). Így a szak- és intézményváltás is ezek közé sorolható, hiszen nagy valószínűséggel bevételkiesést okoz az intézmény számára (elég csak a felvett, majd kilépő hallgató helyett be nem jutó jelentkezővel járó támogatás elmaradására gondolni). Noha ez egy-egy esetben valóban elhanyagolható bevételkiesést jelent az intézmény számára, a jelenség tömegessé válása (amit a 35-45%-os lemorzsolódási arány jelent) esetén ez rendkívül nagy összeggé duzzadhat. Elkerülve, hogy az intézményekkel kapcsolatos érvelés fókusza a pénzügyi meghatározottságokra kerülne, fontos kiemelni, hogy az intézmények célja az ideális tanulmányi pályához való hozzáférés minél teljesebb körű garantálása. Ehhez hozzátartozik, hogy az intézménynek biztosítania kell azon körülményeket, amelyek között megfelelő szaktudás megszerzésével, megfelelő környezetben, a megszabott idő alatt teljesíteni lehet a tanulmányi követelményeket (Hovdhaugen et al. 2015). Leegyszerűsítve a szereplők motivációit, azt mondhatjuk, hogy az intézmény mint szolgáltató, a szolgáltatást igénybe vevők megtartásában és újratermelésében érdekelt, ennek eredményeként a lemorzsolódás minden típusában ellenérdekelt. Ezért a lemorzsolódás intézményi szempontú definíciója szerint: minden olyan hallgató lemorzsolódónak számít, akinek a képzés végén megszerezhető bizonyítvány megszerzése nélkül szűnik meg a jogviszonya. Az intézményi és hallgatói szintet összevetve már könnyen el lehet képzelni olyan helyzetet, amikor az intézmény és a hallgató céljai között konfliktus feszül. A szakirodalmat áttekintve kiemelendő, hogy gyakorlatilag az összes tudományos és szakpolitikai elemzés ebből a nézőpontból közelít.

Nemzeti szint A nemzeti szinten nagyon sok megfontolás alakíthatja, hogy a lemorzsolódás melyik típusát tartjuk kifejezetten károsnak. Érdemes itt is az érdekek felől közelíteni, amelynek két területét szokás kiemelni. Az egyik az egyéni képességek, a tehetség fejlesztésének maximalizálására vonatkozó alapelv. Ez értelemszerűen segít a társadalomban rejlő erőforrások kihasználhatóságának növelésében. A másik alapelv az egyes személyekbe fektetett támogatás hasznosulását tűzi ki célul, vagyis ezen befektetések megtérülését a munkaerőpiacon, ezen keresztül pedig a nemzetgazdaság több területén. A társadalom által az egyének oktatásba fektetett költsége akkor hasznosul a legjobban, ha a tanulmányok végbizonyítvánnyal zárulnak. Ez ugyan csak alapelv, de számos olyan eset ismert, amikor a diploma megszerzése már nem jelent igazi többletet a képzés elvégzéséhez, vagyis az abszolutóriumhoz viszonyítva. Ennek ellenére több érv támogatja, hogy a nemzeti szinten a képesítés megszerzésével záruló képzést tekintsük ideálisnak és kívánatosnak. Ide sorolható a képzési rend betartása, a képzettségi statisztikai mutatók javulása, az állami felsőoktatási intézmények működésének támogatása, valamint a munkaerőpiaci statisztikák által igazolt megtérülési többlet (Hovdhaugen et al. 2015).

65

Összefoglalva: a társadalom az egyéni tehetség kiteljesedésében és a befektetéseinek maximális hasznosulásában érdekelt. Ez a két alapelv csak nagyon ritkán kerül szembe egymással. Ilyen eset akkor történik, ha a képzés elvégzése előtti munkába állás hosszú távon is magasabb haszonnal jár, mint a diploma megszerzése utáni munkaerőpiacra lépés. Látható tehát, hogy a nemzeti szinten egyszerre jelenik meg az intézményi és az egyéni nézőpont, noha az előbbi sokkal nagyobb súllyal. Ezáltal káros lemorzsolódásnak ítélhető minden olyan esemény, amelynek következtében az egyénre költött befektetés alacsonyabb mértékben térül meg, mint ha a képzésen megszerezhető képesítés birtokában helyezkedett volna el.

Összefoglalás A jelen értekezésben vizsgált meghatározások közül mindegyik alkalmas arra, hogy elméleti síkon visszavezessük, szétszálazzuk az egyes események hatását a három vizsgált aktorra. Ezek segítséget nyújthatnak abban az esetben, amikor az intervenció szintjét és módszertanát kell meghatároznunk. Más a helyzet, amikor szakpolitikai elemzést követően stratégiát kívánunk alkotni. Ebben az esetben már kritériumfeltétellé válik, hogy a meghatározás analitikusan is jól felismerhető legyen. Erre azért van szükség, mert az intézményi és központi adminisztratív adatbázisokból többek között a személyes megfontolásokat nem lehet kimutatni. Ezért minden elemzésnél célszerű az intézményi szint szempontjából értelmezendő lemorzsolódásból kiindulni, amely szerint: minden olyan hallgató lemorzsolódónak számít, akinek a képzés elvégzését igazoló bizonyítvány megszerzése nélkül szűnik meg a jogviszonya. Ehhez kell kiegészítésként minden esetben átgondolni, hogy a lemorzsolódás megszüntetése a másik két szinten megjelenő érdekek miatt se nem kívánatos, se nem lehetséges. Az elemzés további részében ezért minden olyan okot felsorolunk, amely az intézmény elhagyását kiválthatja.

Bibliográfia Hovdhaugen, E. – Kottmann, A. – Thomas, L., 2015: Dropout and Completion in Higher Education in Europe. Luxembourg, Education And Culture. Jacob Doll, Jonathan – Eslami, Zohreh – Walters, Lynne. (2013). Understanding Why Students Drop Out of High School, According to Their Own Reports: Are They Pushed or Pulled, or Do They Fall Out? A Comparative Analysis of Seven Nationally Representative Studies. SAGE Open. 1–15. Jordan W. J. – Lara J. – McPartland J. M. (1994). Exploring the complexity of early dropout causal structures.Baltimore, MD: Center for Research on Effective Schooling for Disadvantaged Students, The John Hopkins University. Molnár Beáta (2012): A felsőoktatási hallgatók lemorzsolódásának lehetséges okai. https://www. slideshare.net/molnarbea/molnr-beta-lemorzsolds-tanulmny Montecel, M. R. – Cortez, J. D. – Cortez, A. (2004). Dropout-Prevention Programs Right Intent, Wrong Focus, and Some Suggestions on Where to Go from Here. Education and urban Society, 36(2), 169–188. Rumberger, R. W. (2001). Why students drop out of school and what can be done. Watt D. – Roessingh H. (1994). Some you win, most you lose: Tracking ESL dropout in high school (1988–1993). English Quarterly, 26, 5–7.

66

Ifjúságkutatás

67

EMLÉKEZÉS

Dr. Nyirkos Tamás

Történelem alulnézetben:

emlékezés az 1980-as évek magyar diákmozgalmaira

Ahogy a címből is kitűnik, a következőkben nem arra vállalkozom, hogy megírjam az 1980-as évek, a bomlófélben levő kádárizmus diákmozgalmainak történetét. Írásom csupán egy szemtanú visszaemlékezése, anekdoták laza füzére arról, hogy miként formálódtak ezekben az években a középiskolások és az egyetemi hallgatók öntevékeny mozgalmai, amelyekről kezdetben még az sem volt világos, hogy valóban „mozgalmakról” van szó. Talán helyesebb is volna a diákok spontán önszerveződési kísérleteiről beszélni, valahol a hivatalosság és az ellenzékiség határmezsgyéjén, tényleges politikai mozgástér híján inkább a kulturális és szabadidős tevékenység szférájában. Mindez persze nem azt jelenti, hogy ennek az elsősorban kulturális és szabadidős tevékenységnek ne lettek volna kezdettől fogva politikai áthallásai. A pártállam időszakában, a bármilyen „puha”, de mégiscsak totalitárius igényű (egyesek szerint „poszttotalitárius”, ld. Havel 2009, 13) diktatúrákban semmi sem volt politikai szempontból közömbös, legkevésbé az olyan tevékenység, amely – ha mégoly óvatosan is – megpróbálta függetleníteni magát az intézményes keretektől, vagy legalábbis nem ezen intézményes kereteken belülről kapta az indíttatást. Hogy ez mennyire igaz, arra jómagam 1981-ben, első éves középiskolásként ébredtem rá először, amikor néhány társammal együtt színielőadást szerveztünk a „Loch Ness-i szörny tragédiája” címmel. Maga a tény, hogy középiskolás diákok önállóan – és nem az iskolai színjátszókör keretén belül – írnak és adnak elő színdarabokat, talán szokatlannak számított, de ekkoriban már semmiképp sem tűnt ab ovo ellenzéki szervezkedésnek. A totalitárius rendszerek hanyatlásának ugyanis – ahogyan Roger Scruton fogalmaz – két szakasza van: az első a totalitárius rend „rutinizálódása”, amikor a párt még ellenőrzi a társadalmat, de hatalma már nem a terroron, hanem „az engedelmesség általános szokásán” alapul; a második pedig az, amikor a terrorisztikus szokások is elenyésznek, „és sem a pártbürokrácia, sem áldozataik nem tudnak már a ’szellem által kovácsolt bilincsek’ tartósságában hinni, legitim voltukban pedig bizonyosan nem” (Scruton 1995, 103); márpedig az 1980-as évek elejének Magyarországa nyilvánvalóan átlépett ebbe a második szakaszba. Ez számunkra akkor derült ki, amikor a „Loch Ness-i szörny” kéziratának egy példánya eljutott az iskolaújság főszerkesztőjének kezébe. A főszerkesztő – a gimnázium egy felsőbb éves diákja – rendkívül lelkesen üdvözölte kezdeményezésünket, és felajánlotta, hogy a színdarabot teljes egészében leközli a lap következő számában. Ennek persze feltétele volt – és itt lépünk először a 69

spontán kezdeményezések és a hivatalos fórumok határmezsgyéjére –, mégpedig az, hogy az iskolaújság úgynevezett „tanár-szerkesztője” is jóváhagyja az írás megjelentetését. Az iskolaújság ugyanis nem általában az iskola, hanem konkrétan az iskolai KISZ-bizottság fóruma volt, a tanár-szerkesztő pedig a KISZ-bizottság felett hivatalosan is „eszmei-politikai irányítást” gyakorló iskolai pártbizottság által kijelölt cenzor. Az idők változását jelzi, hogy a diák-főszerkesztő (bár természetesen nem titkolta, hogy felmerülhetnek bizonyos problémák az írással kapcsolatban) mindezzel együtt is bízott a tanár-szerkesztő jóindulatában. Jóindulatra annál is inkább szükség volt, mivel a darab cselekménye egyáltalán nem volt politikamentes: röviden arról szólt, hogy a saját létezése mellett semmilyen tudományos érvet felhozni nem tudó Loch Ness-i szörnyet a brit hatóságok kiutasítják az országból, majd menedékjogot kap a Szovjetunióban, ahol bizonyos formaságok után (le kell töltenie kötelező katonai szolgálatát és be kell lépnie a Komszomolba) kinevezik a Bajkál-tó szörnyévé. Hamarosan azonban itt is kétségek merülnek fel létezésével kapcsolatban, és kis idő elteltével innen is emigrálnia kell. A Nyugat és a Kelet effajta azonosításának kétségtelenül volt némi anarchista íze, de a tanár-szerkesztő nem is ezt nehezményezte elsősorban, hanem a Szovjetunió puszta említését a színdarabban. (A korszak két nagy tabuja, ahogy azt mindenki tudta, az 1956-os forradalom és Magyarország szovjet megszállása volt.) A meglepő az, hogy ennek ellenére betiltás helyett hosszasan próbált meg�győzni: jobban járnánk, ha önként lemondanánk a publikálásról (ez volna a bomlás első szakasza, a scrutoni „engedelmesség szokása”), és csupán akkor döntött az adminisztratív betiltás mellett, amikor éretlen kamaszokként erre nem mutattunk hajlandóságot. Hogy a betiltás mégsem jelentette a totalitárius módszerekhez való visszatérést, hanem valóban a bomlás második szakaszáról volt szó, az akkor vált világossá, amikor távozóban megkérdeztük tőle, úgy értendő-e mindez, hogy a publikáció mellett a tervezett színházi előadás is be van tiltva. Erre a – hangsúlyozzuk még egyszer: pártfeladatot ellátó és a rendszer ideológiai védelmezésével megbízott – cenzor egy cinkos félmosollyal csak annyit válaszolt: „És ahhoz nekem mi közöm van?” Az előadás nagy sikerrel és minden további hivatalos akadályoztatás nélkül le is zajlott, ami – anélkül, hogy messzemenő következtetéseket vonnánk le egy ilyen, ma már inkább komikusnak tűnő epizódból – annyit mindenképp jelez, hogy az önálló kezdeményezések felügyeletéhez immár nem volt meg sem a megfelelő erély, sem a kellően elkötelezett személyi apparátus. Az öntevékenység egyébként is folyamatos dilemmát jelentett a hivatalos ifjúsági mozgalom, vagyis a KISZ és az azt felügyelő MSZMP számára. Egyfelől folyamatosan lehetett hallani a KISZés pártvezetők panaszait a fiatalok növekvő közönyéről és passzivitásáról, ugyanakkor az alulról jövő kezdeményezésekkel szembeni bizalmatlanság értelemszerűen tovább fokozta ezt a passzivitást. A probléma megoldása – vagy inkább elfedése – érdekében aztán salamoni döntésre került sor 1982-ben: az úgynevezett „horizontális” KISZ-alapszervezetek megalapítására. A „horizontális-vertikális” vitára ma már kevesen emlékeznek: lényege az volt, hogy a középiskolai KISZ-alapszervezetek az 1970-es évek óta vertikális rendszerben, általában tematikusan szer70

Emlékezés

veződtek, vagyis a különböző évfolyamok tagjai vegyesen, érdeklődési körük alapján tömörültek öntevékeny csoportokba. (Saját gimnáziumomban ilyen volt a tudomány és a politika kapcsolatával foglalkozó TPPT, a kulturális sokféleséget hangsúlyozó Magazin, vagy a nőmozgalom kérdéseit előtérbe állító Clara Zetkin.) Megfelelő létszámú aktív tagság hiányában azonban a vertikális alapszervezetek is inkább vegetáltak; ahol pedig mégsem, ott a felső vezetés számára okozott gondot a folyamatok kontrollálása. Ennek ellensúlyozására vezették be újra az úgynevezett horizontális szerveződést, vagyis azt, hogy egy iskolai osztály azonos egy KISZ-alapszervezettel. Ez lényegében az osztályfőnökök feladatává tette a KISZ-munka ellenőrzését, a KISZ-gyűlések pedig átalakultak osztályfőnöki órákká, aminek két „előnye” is mutatkozott: egyrészt aktív diákrészvétel nélkül is lehetett folyamatos „mozgalmi munkát” produkálni vagy inkább színlelni; másrészt közvetlenül lehetett kordában tartani az ezentúl az osztálytermek falain belül zajló KISZ-életet. Ismét csak: az idők változását jelzi, hogy ezen törekvésekkel szemben magán a KISZ-en belül is komoly ellenállás bontakozott ki. Cenzúra ide vagy oda, saját iskolaújságunk is több interjút közölt a város többi gimnáziumának KISZ-titkáraival, akik meglepő határozottsággal utasították el az átalakítás gondolatát. Az átalakításra ennek ellenére sor került, hiszen felsőbb határozatról volt szó, de a küzdelem ezzel sem ért véget: saját iskolai KISZ-küldöttgyűlésünk például 1982ben a hivatalos jelölttel szemben olyan diákot választott az iskolai KISZ-bizottság titkárává, aki mindvégig ellenezte az említett átszervezést. Az, hogy az illető a „Loch Ness-i szörny” korábban említett csoportjának is tagja volt, önmagában is érdekes tény, és jól mutatja a független szerveződés lehetőségeit és korlátait: egy olyan korszakban, amikor a diákélet lényegében azonos volt a KISZ-élettel, a legtöbb, amire esély látszott, az ifjúsági szervezet magunk képére alakítása volt. Ma már természetesen tudjuk, hogy a rendszert belülről megreformálni nem volt több naiv illúziónál, de 1982 tavaszán még senki sem sejthette, hogy az év végén meghal az egész korszaknak nevet adó szovjet pártfőtitkár, Leonyid Brezsnyev, akit egyre hektikusabb módon követnek majd a párt-gerontokrácia olyan tagjai, mint Andropov és Csernyenko, majd elkezdődik a Gorbacsov-éra, és Magyarországon is lesz egy félig-meddig legális ellenzéki találkozó Monoron 1985-ben vagy 1987-ben Lakiteleken. Kádár János 1988-as leváltásáról pedig egyikünk sem álmodott, vagy helyesebben: legfeljebb álmodott, nem gondolva, hogy bármely utódja jelentős változást hozhatna. Mindez természetesen nem a KISZ apológiája (a KISZ, mint láttuk, olykor eljátszotta a párt belső ellenzékének szerepét, de a fontos kérdésekben mindig visszaállt a pártpolitika végrehajtójának pozíciójába); csupán egyszerű leszögezése annak a ténynek, hogy az 1980-as évek első felében semmi esélye nem látszott az intézményen kívüli szervezkedésnek, legalábbis egy vidéki gimnáziumban, és itt még a „vidéki” is pontosításra szorul. Egy debreceni gyakorló gimnáziumban tapasztalható viszonylagos szabadság már akkor is megdöbbentő volt derecskei vagy kazincbarcikai társaink számára, akik nálunk közvetlenebb módon élték meg a helyi vagy iskolai pártfunkcionáriusok kézivezérlését. Ugyanakkor számunkra is megdöbbentő volt egyes, már akkor is létező budapesti ellenzéki körök – elvileg illegális, de a gyakorlatban csak sporadikus módon korlátozott, félig-meddig nyílt – szervezkedése. Ma már kevesen tudják elképzelni, de egy „rendes” vidéki középiskolában a diákok 100 százaléka volt KISZ-tag, és különösen így volt ez a ho71

rizontális osztályalapszervezetek bevezetése után. Jól emlékszem arra az osztálytársamra, aki (régi debreceni cíviscsalád sarjaként) sokáig ellenállt minden kísérletnek, hogy beléptessék egy kommunista szervezetbe, de végül feladta. Nem múlt el ugyanis osztályfőnöki óra anélkül, hogy fel ne tegyék neki a kérdést: „Tulajdonképpen mi bajod van neked a KISZ-tagsággal? Nem akarsz a többiekkel közösködni? Harminchét osztálytársad KISZ-tag, csak te nem? Talán te nem vagy kommunista?” Ha pedig az osztályfőnöki óra átalakult KISZ-gyűléssé, akkor a megbeszélésen való puszta jelenléte is problémát jelentett. Egy évig bírta, aztán belépett; ez is jelzi ugyanakkor, hogy a rendszernek nem az volt a fontos, hogy mindenki meggyőződéses kommunista legyen, csupán az, hogy papíron ne létezzen tőle független szereplő a politika bármely behatárolt, helyi színterén. A KISZ-t „belülről elfoglalni” egyébként sem volt lehetséges. Ha meg is történt olykor – mint a korábban említett esetben – hogy a hivatalos jelölttel szemben a „nép jelöltjét” választották meg spontán módon valamilyen tisztségre, akkor a vezetés más eszközöket talált a veszélyes következmények elhárítására. Saját esetünkben az igazgató már az újonnan megválasztott iskolai KISZ-bizottság első ülésén közölte, hogy „puccs történt”, s bár hivatalosan természetesen semmilyen jogkört nem gyakorolt az IKB felett, a fenyegetés nyilvánvalóvá tette, hogy az alternatív módon megválasztott testületnek semmivel sem lesz nagyobb mozgástere, mint egy „ortodox” KISZ-vezetésnek. Ha a későbbiekben történtek is kísérletek ennek a mozgástérnek a növelésére, azok minduntalan beleütköztek olyan informális korlátokba, amelyek immár nem nyíltan, hanem kerülő utakon – nem politikai, hanem tanulmányi vagy fegyelmi szankciók kilátásba helyezésével – szabtak határt a túlzott önállóságnak. Jól példázza ezt a KISZ számára amúgy is mindig sok fejtörést okozó békemozgalmak esete. Magyarországon és a többi szocialista országban már 1981-ben sor került olyan akciók központi szervezésére, amelyek az amerikai neutronbomba-program ellen tiltakoztak; a gond csupán az volt, hogy ehhez csatlakoztak olyan spontán diákmozgalmak is, amelyek felett a párt és a KISZ, illetve a kormányzati szervek nem gyakoroltak ellenőrzést, és ráadásul – ó, borzalom – „pacifista és nem osztályalapon” közelítették meg a kérdést (Gergely 2008, 150). Ismét ugyanazzal a kettősséggel találkozunk, mint a korábbiakban: egyfelől mozgósítani kellett az ifjúságot, másfelől visszafogni; lelkesíteni és egyben határt szabni lelkesedésének. A békemozgalom helyi problémáival mi magunk 1982 decemberében találkoztunk, amikor is az összes debreceni középiskola utasításba kapta, hogy „békegyűlést” és ehhez kapcsolódó aláírásgyűjtést kell tartania. Az apropó az volt, hogy a NATO ebben az időben kezdte meg a közepes hatótávolságú Pershing-rakéták telepítését Nyugat-Európában (ld. Getler 1982), és erre válaszul a Szovjetunió is újabb rakétákat kívánt a Varsói Szerződés országaiban elhelyezni. A diákoknak azt kellett aláírniuk, hogy elítélik a NATO terveit és helyeslik a Szovjetunió és szövetségesei válaszlépéseit, de még az iskolai KISZ-vezetés számára is világos volt, hogy egy erről szóló „békegyűlést” – a diákság már sokat emlegetett passzivitása miatt – lehetetlen megszervezni. Még ha kötelezővé is teszik a részvételt, egy tanítási időn kívüli, délutáni rendezvényen a diákok többsége egyszerűen nem fog megjelenni, márpedig többszáz tanulót nem lehet emiatt igazgatói meg72

Emlékezés

rovásban részesíteni. Az történt tehát, ami már az osztályalapszervezetek bevezetésekor is: egy újabb salamoni döntésnek köszönhetően lett is KISZ-gyűlés meg nem is, sikerült is tömeges részvételt produkálni, de nem is kellett ehhez túl nagy aktivitást elvárni a hallgatóságtól. Konkrétan: az egyik iskolai szünetben, fél 11-kor két diák felállt egy székre a lépcsőfordulóban, elénekelt egy – nem egészen szokványos, inkább abszurdnak nevezhető – békedalt a harmadik világháború kellemetlenségeiről, majd az iskola egyik népszerű diákszínjátszója (akit a KISZ-titkár emlékeim szerint néhány üveg sörrel vesztegetett meg) felolvasta az aláírandó szöveget. A felolvasás maga is parodisztikusra sikerült, mivel az illető rutinos színjátszóként további hatáselemekkel (pl. a nagy nevetéssel fogadott „Elvtársak!” megszólítással) színesítette előadását, jelezve egyben ironikus elhatárolódását is. A szöveget ezek után kiosztották az egyes osztályok képviselőinek, kérve, hogy másnapra juttassák vissza, ám az egyik osztály még így sem volt hajlandó aláírni az ívet, hivatkozva arra, hogy a szóban elhangzott beszédben csak a NATO elítéléséről volt szó, de a válaszlépések helyesléséről nem. A botrány tehát küszöbön állt, és ismét csak sorsüldözött igazgatónknak kellett közbelépnie, aki azonban – a már jól ismert gyakorlatnak megfelelően – némi kötelező fenyegetőzést követően csupán arra kért garanciákat az esemény szervezőitől, hogy magáról a rendezvényről semmilyen szó szerinti feljegyzés vagy hangfelvétel nem készült, és az eset nem fog a városi vagy megyei KISZ-bizottság tudomására jutni. Az intézmény hírnevének túl sokat ártott volna egy nyilvános botrány, s miután a renitens osztályt is sikerült (ha nem igazgatóként, akkor matematikatanárként) lecsillapítania, tulajdonképpen sikeres rendezvényt könyvelhetett el: a gyűlés megtörtént, az íveket továbbítottuk, és papíron legalábbis megvalósult a spontán diákkezdeményezés és a hivatalos célkitűzés összhangba hozása. Mint ennyiből is látható, a középiskolai kezdeményezések – legalábbis az általam ismert esetekben – többnyire megmaradtak a rendszer keretein belül; persze ez akkor nem is történhetett másként. A kulturális és politikai rendezvények és az ezeket kezdeményező csoportok folyamatos feszültséget generáltak az intézményes keretekkel, ugyanakkor (jobb híján) fel is használták ezeket a kereteket. Számos más példát is felhozhatnék, de hadd említsek csupán egyet még, a városi „sajtóklub” esetét. A klub, amelynek magam is tagja voltam, elvileg a megyei lap munkatársai által diákoknak szervezett újságírótanfolyam volt, ahol – dacára annak, hogy a megyei lap természetesen a megyei pártbizottság orgánuma volt – először találkoztunk a szamizdat sajtó kifejezéssel, először láttuk az akkor induló Beszélő első számait, és először tudatosodott bennünk, hogy létezik olyan ellenzék is Magyarországon, amely a rendszer keretein kívül működik; miközben mindezt tulajdonképpen a rendszer keretein belül sajátíthattuk el. Ez a furcsa kettősség azután – egyetemi éveink során, tehát az 1980-as évek közepétől – egyre nyilvánvalóbban zilálta szét a rendszer alapjait. Az egyetemi gólyatáborban (igen, ezt is az egyetemi KISZ-bizottság szervezte) először hallottam előadást egy pszichológustól arról, hogy az egyetem első számú célja a saját egyéniségünk lerombolása, hogy ennek helyén aztán az intézmény kialakíthassa a számára megfelelő, engedelmes diák személyiségét. Az első filozófia előadásunkon 73

az egyetem marxizmus-leninizmus tanszékének vezetője beszélt arról, hogy a bős-nagymarosi vízlépcső ötlete gazdasági szempontból bizonyára helyes, és nem is kívánja vitatni pártunk és kormányunk ezzel kapcsolatos döntését, ám ő, mint a Duna-kanyar rajongója, személyesen nem tud azonosulni ezzel az elképzeléssel. Ahogyan korábban a békemozgalom adott lehetőséget az alternatív szervezkedésre, úgy ebben az időben a környezetvédelem vált a spontán kezdeményezések fedőmozgalmává, amelynek keretein belül úgy lehetett politizálni, hogy közben a nagypolitika kérdéseit látszólag nem is érintettük. Az, hogy egyes egyetemi tanárok, párttagok, sőt pártfunkcionáriusok is beálltak az alternatív diákkezdeményezések mögé, ekkoriban már mindennapos élmény volt számunkra. Visszatérve a kulturális fellazításra, vagyis részünkről a színielőadások szervezésére, 1984-ben már az intézményi párttitkár előzetes cenzúráján is gond nélkül átcsúsztak olyan szövegeink, amelyekről három évvel korábban álmodni sem mertünk volna: „Kisdedként kezdtem a mozgalmi harcot / Hisz négy évet még alig éltem / Csodáltam Engelst és bámultam Marxot / S az MSZDP-be beléptem.” Vagy az antifasiszta ellenállási mozgalmon gúnyolódó „Úgy tértem haza, mint hős frontharcos / Bár partizánt egyet se láttam / Kíváncsi vagyok, hogy éltek-e azok / Kiket memoáromban kardélre hánytam.” Nem is említve a korábban egyértelmű tabunak számító 1956 emlegetését: „Ötvenhatos cipőm volt, míg az volt a divat / De ma már ez a méret sehol nincs, csak pult alatt.” 1985ben pedig már a másik tabut, a Szovjetunió szerepének taglalását sem éreztük érinthetetlennek: arról persze még mindig nem lehetett szó, hogy a kommunista pártoknak a spontán diákmozgalmakhoz való ellentmondásos viszonyát jelenidőben tárgyaljuk, de egy történelmi színdarabban, amely az 1968-as párizsi diáklázadásokról szólt, nemcsak Waldeck Rochet-t, az FKP főtitkárát vagy az eseményeket hasztalanul befolyásolni igyekvő szovjet megfigyelő alakját lehetett büntetlenül karikírozni, hanem szó szerint lehetett idézni az akkor még a nagyközönségtől elzárt forrásokat, például a Baloldali radikalizmus: orvosság a kommunizmus aggkori betegségére című könyvet is (Cohn-Bendit, é.n.). A bomlás jele, hogy magát az említett könyvet – amelynek magyar kiadását valószínűleg a Kossuth Kiadó készítette el még az 1970-es években, szigorúan belső használatra – egy barátunk édesapjától, a városi pártbizottság munkatársától kaptuk kölcsön. Ma sem tudom, támogatásnak szánta-e ezt a gesztust, vagy egyszerűen csak nem értette, miért kell ilyen műveket titkosan kezelni, de a lényegen mindez nem változtat: az 1980-as évek közepén már a látszatra sem kellett feltétlenül ügyelni, még a pártállam berkein belül sem. Szüleink generációjának persze korántsem minden tagja volt hasonlóan támogató. Ehhez nem kellett a pártállam feltétlen hívének lenni (mint láttuk, a feltétlen hívek száma igencsak megcsappant az 1980-as évekre), de a félelem továbbra is jelen volt. Ha valami elválasztotta az idősebb nemzedéket a fiatalokétól, az épp ez a homályos félelem volt – egy esetleges visszarendeződéstől, attól, hogy a viszonylagos szabadság csupán a hatalom ravasz csele az ellenzéki mozgalmak feltérképezésére40 –, de mindezt a magunk részéről ekkor már képtelenek voltunk komolyan venni. Magam is emlékszem, hogy szüleim nem egyszer ültek le beszélgetni velem a követendő stratégiáról, ha munkahelyük úgymond „elhárító tisztje” (ma sem tudom, pontosan kire gondoltak,

74

Emlékezés

talán a számos munkahelyen jelen lévő és a munkatársakról jelentő ügynökök valamelyikére) megkeresi őket gyanús megnyilvánulásainkkal kapcsolatban. A kötelező tisztelet természetesen megakadályozott abban, hogy megmosolyogjam azok félelmeit, akik átélték a Rákosi- és a Nagy Imre-korszakot, az azután következő visszarendeződést, az 1956-as forradalmat és az utána következő megtorlást, vagy azokét, akik 1968 után éltek meg egy újabb, bár kevésbé erőszakos restaurációt. Ám az, hogy ugyanez az 1980-as években is megismétlődhet, számomra és legtöbb kortársam számára egyszerűen elképzelhetetlennek tűnt, és végül is nekünk lett igazunk: bár hangsúlyozni kell, hogy erre a következtetésre nem „a konkrét helyzet konkrét elemzése” vezetett bennünket, csupán a korszak életérzése, amely akár hamisnak is bizonyulhatott volna. A félelem és a félelemnélküliség nemzedéki dichotómiájáról hosszasan lehetne még értekezni, hiszen ez a kettősség egészen a rendszerváltozás pillanatáig elkísérte a magyar politikai életet. Emlékezzünk 1989-re, amikor a fiatal Orbán Viktor a szovjet csapatok kivonását követelte Nagy Imre temetésén, és ezt az idősebb generáció nagy része még ekkor is veszélyes felelőtlenségnek érezte; vagy arra, amikor Jancsó Miklós még 1991-ben is teljes visszarendeződést jósolt az Isten hátrafelé megy című filmjében, amelyet sokan ma is zseniális próféciának tartanak, dacára annak, hogy Gorbacsov bukásán kívül semmi sem teljesedett be belőle, és főleg nem a szovjet blokk többi országának vonatkozásában. De ne szaladjunk ennyire előre. Inkább tegyük fel a kérdést, hogy mindaz, amiről eddig írtam, vajon valóban „mozgalom” volt-e, vagy csupán elszórt, több-kevesebb politikai jelentőséggel bíró szabadidős tevékenységek laza szövedéke. Valami ugyanis látványosan hiányzott ezekből a kezdeményezésekből: az érdekképviselet és az érdekérvényesítés szándéka és persze lehetősége is. Eseményeket szervezni, informális csoportokat összehozni és kritikus véleményeket megfogalmazni egészen más dolog, mint konkrét érdekek mentén tartósan fennálló szervezeteket létrehozni és működtetni. Ha „mozgalmon” csak az utóbbit értjük, akkor az 1980-as évek első kétharmadában nem beszélhetünk ilyenről; ugyanakkor az is igaz, hogy ilyesmi a korábbi kezdeményezések nélkül soha nem jöhetett volna létre. Az átmenetet számunkra az 1987-es év jelentette, amikor egy – elsőre ismét csak szabadidős tevékenységnek tűnő – kezdeményezésből immár valódi szervezet alakult ki. Miközben (1981, 1984 és 1985 után) a magunk részéről még mindig a zenés színdarabok létrehozásával voltunk elfoglalva, és megírtuk a Janicsáropera című művünket, ezt a kezdeményezést már egy nálunk nagyobb és semmilyen értelemben nem „hivatalos” közösség karolta fel. Ez volt az a korszak, amikor már semmi különösebb bátorság nem kellett ahhoz, hogy a változó politikai rezsimek mulandóságán élcelődjünk, ahogy nem volt semmilyen előzetes vagy utólagos cenzúra sem, amely mindezt meggátolta volna. Az egri vár ostromát nem azért dolgoztuk fel „török szemszögből”, mintha nem mertük volna megírni Magyarország megszállását szovjet 40 Az ilyesmi nem lett volna példátlan a totalitárius rendszerek gyakorlatában, ahogy azt Paul Johnson is megfogalmazta a kínai “Virágozzék száz virág!” kampány esetében, amelyet aztán súlyos megtorlás követett (Johnson 2000, 624).

75

szemszögből, csupán azért, mert így tűnt humorosabbnak: „A félhold nem az utolsó égitest / Ami a középületeken kint lesz / De hogy melyik a jobb, az csak akkor dől el / Ha majd egyszer visszatekintesz.” A megszálló hatalmak jelképeinek – a félholdnak és a vörös csillagnak – a párhuzamba állítása nem alaptalanul idézte fel a premier közönségében mindkettő eltávolításának gondolatát, de ez már egy nagyobb rendezvénysorozat része volt, mondhatni, mellékszál egy komolyabb mozgalom előtörténetében. A mozgalmat Balközépnek nevezték, és eredetileg az 1987-es diákrektor-választásra alakult. A mai olvasó számára persze nehezen érthető, hogyan tett szert politikai jelentőségre egy olyan ártalmatlan egyetemi programsorozat is, mint a diákrektor-választás, amikor egy héten keresztül különböző jelöltek versengtek ezért a tréfás címért; kivéve, hogy az egyes jelöltek pártokat alapítottak, kampányt folytattak, és az eredmény közvetlen, demokratikus választás során született meg. A puszta tény, hogy ilyesmi „tréfából” megtörténhet, vagy inkább: csak tréfából történhet meg 1987 Magyarországán, eleve furcsa áthallásokra adott alkalmat, és ez még nem is a történet vége. A Balközép ugyanis nemcsak nevében utalt politikatörténeti előzményekre (Tisza Kálmán hajdani pártjára, amely utóbb a Deák-párttal egyesülve alkotta meg a Szabadelvű Pártot), hanem programjait is zömmel bölcsészhallgató tagjainak ellenzéki érdeklődése mentén szervezte. A programokra és vitaestekre meghívást kaptak egyes alternatív mozgalmak képviselői, a diákokkal szimpatizáló egyetemi tanárok, rendszerkritikus értelmiségiek; maga a szervezet pedig egyre határozottabb körvonalakat kezdett ölteni, és nem oszlott fel az átmenetinek szánt „fordított hét” után sem. 1988-ban már épp abból származott némi átmeneti konfliktus, hogy az orvostudományi egyetem diákrektor-választása alkalmából megalakult – a Balközép korábbi tagjainak egy részéből – a Jobbközép Párt, amellyel nem is az volt a legfőbb gond, hogy nevében sem volt baloldali, hanem az, hogy továbbra is „viccpártként” üzemelt, miközben a Balközép már régen túllépett ezen a stádiumom, és valódi, független diákszervezetként követelt helyet magának az egyetemi életben. A Jobbközép rövid működése persze aligha kompromittálhatta a Balközép tartósabb és komolyabb törekvéseit, de jól mutatott rá arra a különbségre, amely ekkor már végleg elválasztotta az informális, szabadidős-kulturális csoportosulásokat a politikai részvétel és az érdekérvényesítés tudatos szándékával létrejött – vagy legalábbis afelé haladó – szerveződésektől. Talán nem véletlen, hogy az ilyen szerveződések vezetői és tagjai hamarosan felbukkantak az akkoriban formálódó ellenzéki mozgalmak, majd pártok soraiban is. Egyesek az MDF, mások az SZDSZ, megint mások a Fidesz tagjai lettek, sőt olykor többnek is egyszerre. Maguk a független diákszervezetek ugyanis sohasem ideológiák szerint definiálták magukat, és egy diákmozgalomnak nem is az a dolga, hogy ideológiai alapon igazodjon egyik vagy másik politikai erő programjához, legyen az bármilyen pozitív vagy előremutató egyébként. 1988 után egy rövid ideig magunk is inkább az ellenzék – sőt az összes ellenzéki erő – ellenzékének szerepét játszottuk: egy szegedi találkozón, amelyre ma sem tudom, hogyan vetődtünk el a Balközép képviseletében, elég nagy feltűnést is keltettünk azzal, hogy már előzetesen felhívtuk a figyelmet a küszöbön álló rendszerváltozás várható problémáira. Egy valamit ugyanis debreceni egyetemistákként világosan 76

Emlékezés

megértettünk: hogy fővárosi barátaink tévedésben vannak, ha azt hiszik, elég pártokat alapítani ahhoz, hogy a „nép” mögéjük álljon. Ahogyan a KISZ-nek sem sikerült felülről megszerveznie – még kevésbé irányítania – egy tömegmozgalmat, hanem egyre inkább az emberek passzivitásra panaszkodó elitté vált, mi is könnyen kerülhettünk abba a helyzetbe, hogy a népet okoljuk, amiért nem nőtt fel céljaink nagyszerűségéhez. Budapesten talán össze lehetett toborozni párezer embert egy demonstrációra, sőt akár százezret is (mint utóbb Nagy Imre és mártírtársai temetésére), de ez még mindig csak a lakosság töredéke volt. Egy vidéki városban különösen feltűnő volt, hogy mindig ugyanaz a párszáz ember jár az ellenzéki tüntetésekre, ugyanaz a néhány ember szónokol, és – tisztesség ne essék szólván – ugyanazt a néhány frázist ismételgeti, csak most a demokráciáról és szabadságról, nem pedig a szocializmus csodás jövőjéről. A rendszerváltás mindennapjairól is elmondható, amit a woodstocki fesztiválról mondott egyszer valaki: mindent megírtak már erről az egyébként nagyszerű eseményről, csak egyet nem – hogy milyen unalmas volt. Mindez persze szándékos provokáció volt, és nem is gondolom, hogy igazságosak voltunk a jószándékú és feladatát többnyire komolyan vevő rendszerváltó elithez, de utólag visszagondolva sem tudok mást mondani, mint hogy az idő szorításában ez az elit nem volt képes kivárni sem a rendszerváltás tömegbázisának spontán kialakulását, sem igazán karizmatikus vezetők felbukkanását. Nem véletlen, hogy az általam tárgyalt diákmozgalmak esetében sem említettem konkrét neveket: részben azért, mert nem kaptam erre engedélyt a résztvevők egyikétől sem; részben azonban azért, mert nem is voltak a résztvevők között valódi vezéregyéniségek. Ez persze nem feltétlenül baj: egy érdekképviseleti szervezet nagyon jól megvan karizmatikus vezetők nélkül is. Ami nélkül nem lehet meg, az az általa képviseltek aktív közreműködése és az általuk biztosított legitimáció. A történet valahol itt ér véget, vagy helyesebben: itt kell félbeszakítanom. A rendszerváltozás eseményei és az érdekképviselet professzionalizálódása már más lapra tartoznak. Az előtörténet amatőr bája egyszer s mindenkorra elveszett, és ennek így is kellett történnie. Politikai szervezetek helyett színjátszócsoportokat alakítani, kötelező rendezvényeket elszabotálni, intézményeket belülről felforgatni, vagy valódi választások híján azt játszani, hogy választunk: ez bizony pótcselekvés, még ha szórakoztató és emlékezetes is. Komoly tanulsága mindennek csak egy újabb poszttotalitárius rendszer vagy puha diktatúra ifjúsága számára lenne; bízzunk tehát benne, hogy minél tovább történelmi kuriózum marad.

77

Bibliográfia Cohn-Bendit, Daniel – Cohn-Bendit, Gabriel (é.n.): Baloldali radikalizmus: orvosság a kommunizmus aggkori betegségére. (Budapest: Kossuth Kiadó?) Gergely Ferenc (2008): KISZ: A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség története, 1957-1989. Budapest: Holnap Kiadó. Getler, Michael (1982): Pershing II Missile: Why It Alarms Soviets. The Washington Post, March 17, 1982. Havel, Václav et al. (2009): The Power of the Powerless: Citizens Against the State in Central-Eastern Europe. New York: Routledge. Johnson, Paul (2000): A modern kor: a huszadik század igazi arca. Budapest: XX. Század Intézet / Kairosz. Scruton, Roger (1995): Totalitarizmus és joguralom. In Takács Péter, szerk.: Joguralom és jogállam: antológia a rule of law és a Rechtsstaat irodalmának köréből. Budapest: Osiris, 101-108.

78

Emlékezés