20
Pinti Emőke
Történetek a szülőföldről
Semmi a világon nem hasztalanságból teremtődött, ahogy egy vándor kóborlása sem volt soha céltalan a poros utakon, cudar hegyeken, mert minden vándor egyszer megállt hivatásában és meleg vánkosra hajtotta a fejét egy helyen, amit otthonnak nevezett. Egy virág sem nyílt soha oktalan a mezőn, és egy madár sem cikázott csak úgy az égben. Mindennek oka van és rendeltetése, s így, ezzel a magabiztossággal merem nektek kijelenteni, hogy bizony Istenből sem egy van az égben. Az Úr valamikor azt mondá legszebb teremtményének, az embernek, hogy szaporodjon, sokasodjon és töltse be a Földet. No, ám akkor még az ember istenfélő volt, s mivel voltak esősebb, hidegebb napok, az Isten kedvére tett az atyafi. Így teljesedett be az isteni akarat, s így terítette be az ember utódaival a hegytől a völgyig, a tengertől a mezőig ezt a csodálatos Földet. Örült is az Öregúr, hogy munkája nem volt hasztalan, napokon keresztül bámulta fentről, hogy az ember mily csodás, dolgos, érzékeny és szeretetreméltó. Aligha telhetett kedve az Istennek, a népek szaporodása, terjeszkedése megölte az emberi érzékeny szívet, a felebaráti szeretetet, az
egymáshoz való kegyességet. A sokféle nép sok sokfelé kezdett látni és a sokféle látásmód csakhamar viszálykodáshoz vezetett. A népek ellenségeskedni kezdtek a területeken, viaskodni, hogy ki az erősebb, elfelejtvén, hogy ők mind testvérek... Ugyanakkor minden apró-cseprő gonddal is az Istenhez fordult mindenki. Tőle kérték a gyógyírt betegségre, a nyugalmat a borús házasságokban, a bő termést, a napsütést, a bűn megbocsájtását, a megholtak elszállásolását. Egytől egyig az Istentől várták igazukat, a megoldást bajaikra. De hogy tudjon egy apa gyermekei között különbséget tenni? Hogy tudjon valakit is jobban bírálni, egyiktől a kenyeret is elvenni, a másiknak meg palotát építeni? Akárhonnan néztük, nem volt könnyű Istennek lenni. Hosszasan is nyűtte magát Öregapánk, míg végül arra jutott, hogyha embert tudott teremteni, akkor istent sem lehet nehezebb. Nekilátott tehát, hogy minden népnek maga helyett egy-egy isteni helytartót alkosson saját hasonlatosságára, elveire. Így alakult ki lassan, hogy a keleti népek a jóságos és nyugodt Buddhát és Konfuciuszt kapták isteneiknek, míg a pezsgővérű arabok Allahot. Nem feledkezett meg az Isten Juda leszármazottjairól sem, ahogy azokról az emberekről sem, akik inkább a szellemekben hittek. No, ahogy az elején is mondottam nektek, nem egy Isten van az égben s ezt be is bizonyítottam imént egy rövid előszóban. Most, hogy tisztáztuk a vallástörténelmet, valami sokkal
