Képesek vagyunk magazin 2023.3.negyedév

Page 65

2023. III. NEGYEDÉV

Dóra

Kedves Olvasóink!

Elrepült a nyár nagy része, de azért maradt még valamennyi idő olvasni egy kicsit. Érdekes beszámolókkal érkeztünk többek között a fesztiválok, a sport és a munka témakörében. További kellemes időtöltést kívánunk! Ősszel újra jelentkezünk!

IMPRESSZUM

Kiadó: Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, 1068 Budapest Benczúr u 21., www. sinosz.hu, kepesekvagyunk@sinosz.hu, Megjelenik: negyedévente, Felelős kiadó: Sáfrány Margit igazgató, Felelős szerkesztő: Kajtár Dóra, Korrektor: Mocsári Bernadett, Lapterv és tördelés: Kovács Laura Lilla, A rovatok tartalma közösségi munkában, a SINOSZ munkatársai és önkéntesei közreműködésével jön létre.

Kajtár Felelős szerkesztő
1 KÉPESEK VAGYUNK
a Képesek vagyunk magazin szerkesztősége

BABINSZKI VERA

Koraszülött voltam, ez eredményezte a vakságomat. A hallássérülésemet 12 éves koromban vettük észre, most hallókészüléket használok nagy megelégedéssel. Jelenleg jogot tanulok Szegeden. Célom, hogy a fogyatékosügyben tudjak lépéseket tenni az esélyegyenlőség megvalósításáért. A Facebookon blogot írok "Pici Tücsök” néven, amelyben az életemben felbukkanó kihívásokat és megoldásukat mesélem el.

Születésemtől mozgássérült, és hároméves koromtól nagyothalló vagyok. Mi tagadás, ezek a mindennapi életben olykor kihívások elé állítanak, de egyúttal nélkülük sok-sok barátsággal, vidámsággal, élménnyel szegényebb is lennék, szóval nem cserélném semmiért!

KATONA RÉKA

Másodéves hallgató vagyok az

Eötvös Loránd Tudományegyetem

Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai karán. Születésem óta vagyok hallássérült, és öt éves korom óta hordok hallókészüléket, ám úgy érzem, ez sosem gátolt meg abban, hogy igyekezzek céljaim eléréseben. A legfőbb mottóm: "Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.”

(József Attila)

2017-ben végeztem kommunikáció és média szakon mint moderátor. Kreativitás, színes kultúrák, jó zenék, kellemes ételek: ezek az én hashtagjeim. Írásaimmal találkozhattok a honlapomon is: www.thewriteowl.hu

KÉPESEK VAGYUNK 2
SZERZŐINK
MIZSIK VIKTÓRIA LACZKA ZSANETT

Nagyothalló vagyok. Ez az állapot folyamatosan alakult ki, így nem akadályozott jogászi hívatásom gyakorlásában. Nyugdíjas koromban kezdtem el írni. Jelenleg a Szitakötő Gyermekújság és az Irodalmi Rádió munkatársa vagyok. Azóta több kötetbe is beválogatták műveimet.

Szociálpedagógus, művész és kutató. Mottó: a társadalmi sokszínűség szépségei. Különbözőségekben rejlő együttműködési lehetőségek. Képességek kihasználása.

RÉZ DORINA

25 éves vagyok, hallássérült. Általános iskolás korom óta hordok hallókészüléket. Jelenleg fejlődés- és klinikai gyermekpszichológiát hallgatok. Önkénteskedem egy gyermekekkel foglalkozó alapítványnál, illetve egy nyári táborban tartottam érzékenyítő foglalkozást gyermekeknek. Főbb érdeklődési területeim az olvasás és a túrázás.

VARGA PÉTER

Az olvasás és természet szeretete jellemez. A hallásromlásom ellenére is jó ritmusérzékkel rendelkezem, verseket, novellákat, elbeszéléseket is írok. 2018tól földrajz-történelem tanárszakon vagyok, tavaly ősszel pedig elkezdtem a kommunikáció szakot is. Szívügyem az esélyegyenlőség, amelyért szeretnék tenni is.

3 KÉPESEK VAGYUNK
P. ESZ. A. DR. PÁNTI IRÉN

TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK PORTÉ

07

„Végig arra gondoltam, hogy a gyerekem kap valamit, ez pedig a hallás.”

21

„Kulcsszó a türelem.”

– beszélgetés Tatárné Magyar Adrienn toborzási speciálistával

27

Várja az új csapattagokat az első hallássérült női kézilabda csapat

41

Vidám7 tizedszer

KÉPESEK VAGYUNK 4

HÉTKÖZNAPOK 51

„Ha elfáradunk is, ne adjuk fel!” - Értékes gondolatok a Fogyatékossággal Élők Európai Parlamentje rendezvényéről

64

Az európai parlamentben jártam Brüsszelben

65

Az utolsó mohikánok, azaz az Y-generáció tagjai, munkahelyi körkép a milleniáloktól 71

Hallássérültként külföldön: Főbb nehézségek és stratégiák

5 KÉPESEK VAGYUNK

SZABADIDŐ

Az amerikai álom

77

Fesztiválkörkép, avagy hol hagyd kint a valóságot idén nyáron…

91

A természet színháza

99

De jó, hogy már te is látsz!

73
KÉPESEK VAGYUNK 6
PORTÉ

„Végig arra gondoltam, hogy a gyerekem kap valamit, ez pedig a hallás.”

Hallókészülék kisbabáknak?! Van az a mondás, hogy nem lehet elég korán elkezdeni, és tényleg. Lina előtt áll az élet, de a története már most sokaknak adhat erőt. A 3 éves lány szülei szívesen mesélték el, hogy miken mentek keresztül a halláshoz vezető úton.

Írta: Kajtár Dóra

Lina egy nagyon aranyos, kedves, közvetlen, barátkozós kislány. Ma már ő kéri reggelente az implantátum felhelyezését, szereti viselni azt. Délutáni és esti alváshoz levesszük, utóbbihoz azért is, mert éjszaka tölteni szükséges. A telefonunkon egy applikáció segítségével láthatjuk, épp hány százalékon áll a töltöttség. A rögzítést körülményes megoldani. Mi az USA-ból rendeltünk hozzá speciális rögzítő tokot csattal, ezekkel stabilan a fején marad, és nem mellesleg esztétikus is, ami egy kislánynál nem elhanyagolható szempont. A lényeg azonban a hallásélmény.

Lina hallása az implantátummal kiváló. Nagy könnyebbség számomra, hogy a parkban, játszótéren messziről is utána tudok kiabálni, mindig meghallja. A beszédprodukciója is beindult a szurdopedagógiai fejlesztésnek köszönhetően, gyakorlatilag be nem áll a szája. Egyelőre elkent még a beszéde (amelyet leginkább Anya ért), a lemaradását tervezetten iskolakezdésig fogja behozni. Az integrált óvodát szeptemberben kezdi, ahova szintén kiutalnak számára szurdopedagógust. A hallani, beszélni tanulásba fektetett munka elengedhetetlen a sikerhez. Hogyan emlékeztek

vissza a kezdetekre?

Halló család vagyunk, így meglepve, abszolút váratlanul ért minket a diagnózis. Gyakorlatiasan kezeltük a helyzetet, nem estünk kétségbe, a hallásveszteséget mi nem gondoljuk csapásnak. Ez inkább egy érdekes karakterisztika, amely biztos sok pluszt is hozzátesz az ő személyiségéhez. Számunkra Ő így természetes. Az viszont okozott nehéz pillanatokat az implantálás előtt, hogy nem tudtunk vele verbálisan kommunikálni, ehelyett non-verbális megoldásokat alkalmaztunk. Egy nagyon kedves siket pár pedig megtanított minket pár alap jelnyelvi kifejezésre, amelyeket megtanítottunk Linának is, így könynyebbé váltak a mindennapok. Linának a mai napig jó pár megnyilvánulása kétnyelvű – vagyis a kiejtett szót jelelés is kíséri.

Lina édesapjával együtt elkötelezettek vagyunk a jelnyelv komolyabb elsajátítása iránt, több okból kifolyólag. Egyrészt, ha Lina megtanul hallani, beszélni, ami neki erőfeszítés, akkor mi is tegyünk érte erőfeszítést. A másik ok, hogy az implantátummal bármi történhet. Például, ha elmegyünk nyaralni és elromlik, nehogy ott maradjunk érdemi kommunikációs lehetőség nélkül.

Illetve, reggelente Lina egy darabig nem szokta kérni az implantot. Amíg ébredezik, reggelizik, kell neki a

PORTÉ
9 KÉPESEK VAGYUNK

belső csend és béke, hangok nélküli nyugalom. Ami érdekes azonban, hogy kommunikálni ilyenkor is óhajt velünk, ilyenkor megint csak jelelni szoktunk, vagy non-verbálisan kommunikálunk, de ahogy egyre idősebb, érezzük, hogy ez kevés, szűk az eszköztárunk.

14 hónapja kapta meg Lina a Cochleáris Implantátumot, hosszú út áll előttetek...

A normál hallókészülék viselése nem volt komfortos számára. Súlyos hallásvesztesége okán egy nagyobb

típusú készüléket, Phonak Sky B-t viselt. Ebben a típusban nem található szellőzés, így nyáron rendszeresen beleizzadt a fülecskéje. Gyakran kivette a készüléket a füléből, alig győztük visszahelyezni (azt nem engedtük, hogy ne viselje). Az elutasításhoz az is hozzájárult, hogy még ez a típusú, nagy erősítést nyújtó készülék sem tudta Linát megfelelő hangélményhez juttatni. Lina születéskori hallásküszöbe ugyanis 80-85 dB-re feltételezhető, mely progresszív génhiba okán tovább romlott ~120 dB-ig. Ilyen súlyos esetben a sima hallókészülék

már nemigen tud szép, számottevő hangélményt biztosítani. Emellett fontos elmondanunk azt is, hogy hálásak vagyunk ennek a technológiának is, és igenis hasznos viselni, ugyanis ezáltal stimulálni tudtuk a hallóideget, amely megalapozta a későbbi implantációt.

Lina a kétoldali cochleáris implantáción 2022 májusában, 22 hónaposan esett át a Pécsi Klinikán. Ezt követően egy hónapos gyógyulási időszakra került sor. A külső egységet – amely esetünkben Rondo

típusú készülék – június hónapban vehettük át a Pécsi Audiológián. A készülék bekapcsolásakor Lina olyan stimulációt tapasztalt, mint korábban még soha, ez kisebb kellemetlenséget okozott neki, sírt is. A beszédhang tartományból ekkor még semmit nem érzékelhetett, mivel az eszközt hétről hétre fokozatosan kalibrálják fel, eleinte csak mélyebb frekvenciájú zajokat lehetséges érzékelni vele. A közel végleges beállításig nyár végére/szeptember elejére jutottunk el. Az agynak, hallóidegnek ez egy egészen

PORTÉ
11 KÉPESEK VAGYUNK

újfajta ingert, stimulációt jelent, meg kell tanulni az eszközzel hallani.

Felnőtt (korábban halló) személyek esetében ez legalább egyéves folya -

implantációt.

mat, de a beszámolók alapján megéri a befektetett energia.

Maga a műtét nem járt komplikációval, amely Lina esetében mindennel együtt (az altatás nehézségeit is beleértve) 6,5 órát vett igénybe. Az előzetes vizsgálatokat is Pécsen végeztettük, így összesen 29 éjszakát töltöttünk a városban egy naptári év alatt.

Linának van kistesója, féltetek, hogy esetleg ő sem fog hallani?

Linának egy 2 és 3/4 évvel fiatalabb kishúga van. A testvérke halló baba. Nem estünk volna kétségbe, ha nem hall, mert van már tapasztalatunk. Furcsa volt megszoknunk, hogy az új baba hall, és felébred minden zajra.

Ellenben Lina remekül tud szunyókálni a síró kistestvér mellett is.

Mi volt a legfrusztrálóbb ebben a helyzetben? Gondolok itt arra, hogy például a témában elég kevés információ van. Honnan próbáltál informálódni?

Külföldi és magyar fórumokon egyaránt kerestünk felvilágosítást. Igen sok információhoz juttatott például a MACIE csoport, de a szurdopedagógusunk is sokat segített. Valóban kevés az információ a köztudatban a hallásveszteséggel, illetve siketséggel kapcsolatban. A legfrusztrálóbb dolog számomra az volt, mikor Lina kidobálta a füléből a régi Phonak hallókát (kétszer el is hagytuk), illetve az illesztékeket is nagyon hamar kinőtte, ilyenkor az eszköz gyakran zavaróan rezonált.

Frusztráló volt számunkra a megfelelő implantátum kiválasztása is, nem keveset hezitáltunk a megfelelő típus kiválasztásán. Mindenki próbált minket rábeszélni az ún. vezetékes

típusra a jobb stabilitás és a mikrofo -

KÉPESEK VAGYUNK 12
Emellett fontos elmondanunk azt is, hogy hálásak vagyunk ennek a technológiának is, és igenis hasznos viselni, ugyanis ezáltal stimulálni tudtuk a hallóideget, amely megalapozta a későbbi
PORTÉ 13 KÉPESEK VAGYUNK

nok bizonyos, megfelelőnek tartott elhelyezkedése miatt, végül azonban a kompaktabb, vezeték nélküli típusra esett a választásunk. Bevált, nem bántuk meg. Linának ez a mikrofon elhelyezkedés és hangirány lesz a természetes, ezt fogja megtanulni, nincs

legyen természetes. Számunkra abszolút

az! Nincs benne semmi szégyellnivaló, ha valaki valamiben más.

korábbi releváns hallásélménye (igaz, az elején egy keveset a sima hallókészülékkel is hallott).

Ami pedig mostanában a leginkább frusztrál engem, az az a jelenség, amikor összemossák a hallássérülést az értelmi fogyatékossággal. Ez egy buta tévhit, a kettőnek semmi köze

KÉPESEK VAGYUNK 14
Ez nem egy betegség, hanem egy permanens érzékszervi fogyatékosság – a ’fogyatékosság’ szó használata pedig

egymáshoz. Azt is fontos megemlítenem, hogy ez nem egy betegség, hanem egy permanens érzékszervi fogyatékosság – a ’fogyatékosság’ szó használata pedig legyen természetes. Számunkra abszolút az! Nincs benne semmi szégyellnivaló, ha valaki valamiben más.

Mi volt számodra a legnagyobb segítség? Mi adott erőt?

A legnagyobb segítség számunkra a családunk támogatása volt. Erőt pedig az adott, hogy végig arra gondoltam, hogy a gyerekem kap valamit, ez pedig a hallás. És ez bizony nagy dolog. Nem elvesz tőle az élet valamit, hanem épp, hogy kap valamit. Valamit, ami neki egy klassz plusz dolog. Az implantáló professzor iránt érzett bizalmunk is rengeteget segített, felbecsülhetetlen érték a munkája. Örökké hálásak leszünk neki, szakmai profizmusa mellett az empátiájáért is. Neki köszönhetően egy percig nem aggódtam a hosszú műtét alatt. Tudtam, hogy Lina jó kezekben van.

Milyen szakemberek segítségére támaszkodhattatok még?

A szakemberek, akik segítettek minket a szurdopedagógusunk, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán

működtetett audiológia szakemberei, valamint az említett pécsi professzor.

Voltak hasonló helyzetben levő családok, akikkel tudtatok tapasztalatot cserélni?

A MACIE csoportban és a szurdopedagógusunk által működtetett ‚Hali Manók’ csoportban voltak családok, akikkel tudtunk a helyzetről beszélgetni. Jó érzés sorstársakhoz kapcsolódni. Az egyik családdal (akiket az interneten ismertünk meg) barátság szövődött.

Utólag visszatekintve mit gondolsz, mi lenne a legfontosabb, abban az esetben, amikor egy

csecsemőnél felmerül a hallássérülés gyanúja?

Szerintem ilyenkor a legfontosabb, hogy a szülők mielőbb járjanak utána, mi okozza azt, mennyire súlyos a helyzet. És legyenek vele tisztában: ez általában egy jól kezelhető probléma. Ha pedig hallókészüléket kap a baba, bizonyosodjanak meg arról, hogy az jól van beállítva. Ne dísznek hordja a gyerek...

PORTÉ 15 KÉPESEK VAGYUNK

Nehéz döntés volt a műtét mellett letenni a voksot? Tisztában voltatok az előnyeivel, hátrányaival? Mennyire kaptatok széleskörű tájékoztatást, vagy nektek kellett utánajárni mindennek?

A műtét mellett nem volt nehéz letenni a voksunkat amiatt, mert Lina súlyos hallásveszteséggel rendelkezik (az implantáláshoz szükséges határküszöböt bőven átlépi). Esetében ez volt az egyetlen lehetséges megoldás, mivel – halló család lévén – nem szerettünk

volna vele csak jelelve kommunikálni. Széleskörűen tájékozódtunk, a műtét előnyeivel, esetleges hátrányaival, kockázataival maximálisan tisztában voltunk. Sok mindennek mi magunk jártunk utána (pl. a cochleáris implantátum típusainak). Jellemzően a gyártók oldalán és a MACIE csoportban tájékozódtunk. Lina apukája informatikus, ügyesen átnézte az implantátumgyártók oldalán közzétett technikai specifikációkat.

KÉPESEK VAGYUNK 16

Milyen az élet amióta Linának implantátuma van?

Az életünk az implantátum óta szignifikánsan könnyebb. Jobban megértjük Linát, és ő is jobban megért minket. Így a dackorszak is könnyebben kezelhető. Hangzó beszéd alapján érti már például, hogy mi után mi következik a napirendjében stb. Így van, ahogy te is mondod, az egy tévhit, hogy felhelyezik és bumm, egyből hall vele a gyermek (vagy felnőtt). Ehhez türelem és befektetett munka szükséges.

Mit ajánlasz azoknak a szülőknek, akik az út elején járnak?

Nekik azt tanácsolnám, hogy ne essenek kétségbe! Implantátummal és sima hallókészülékkel is teljes az élet. Sőt, jelelve is lehet az! Ez egy új, ismeretlen út, emiatt ijesztő lehet, ez természetes. De meg kell próbálni látni a pozitív oldalát, mert az is van. Lehet ez akár fejlettebb vizualitás, jobb alvásminőség, bármi... A lányunknak például hangosan horkoló párja is lehet egy nap, őt ez nem fogja zavarni. És teljes csendben olvasni is bizonyára sokkal szuperebb.

A sorstársaknak azt is javasolnám, hogy keressenek érintetteket, akik hasonló cipőben járnak. Akár új barátságok is szövődhetnek, de az biztos, hogy érezheti az ember, hogy nincs

egyedül és ez fontos. Minket is bárki megkereshet, nyitottak vagyunk.

Az apák sokszor kimaradnak ezekből a folyamatokból, de te végig támogattad a párodat és a kislányodat. Mi az, amit szerinted az apák tudnak hozzátenni?

Először is ez nem támogatás. Első pillanattól egy egységet alkotva próbáltuk megérteni a helyzetet, közösen dolgozni, azt nézve, hogy mit tehetünk Lináért. Egyformán a gyerekünk. Vannak, voltak specifikus feladatok, amelyek nekem jobban feküdtek, ezeket elképesztően érdekesnek találtam. Ilyen pl. a fül felépítése, hogyan is működik az egész. Aztán, hogy milyen típusú készülékek vannak, melyik milyen nem működő szakaszt hidal át. Általános körkép. Aztán mikor már láttuk, hogy Lina értékei cochleáris implantátumot igényelnek, akkor minden figyelmemmel az implantátumok felé fordultam. Milyen az elektróda típusa, hossza, hány stimuláló elem van rajta, anyaga formája, stb. Ugyanígy a külső egységgel.

A Magyarországon igényelhető, forgalomban lévő típusoknak gyakorlatilag minden fellelhető technikai paraméterét elolvastam. Most csak ezt emeltem ki, de hiszem, hogy mindenki mindenben részt tud venni.

PORTÉ 17 KÉPESEK VAGYUNK

Itt nincsenek leosztott szerepek. Az apák figyeljenek, vonják be magukat. Igazából én is csak mentem a flow-val. Nekem ez fontos, nem is tudom milyen az, ha nem érdekel. Nem tudom elképzelni, hogy másképp csináljam.

A jelelés szintén érdekel. Speciális esetektől eltekintve az implant akkor

kerül fel, amikor

Lina azt kéri, így igyekeztünk olyan hangélményhez

juttatni őt, hogy az fontos legyen neki, adjon pluszt, hogy akarja is viselni őket. Minden nap eljön ez. Van, hogy

5 perc, van, hogy

50, volt már 90 perc is. Ahogy Adrienn is említette, előfordul, hogy hallani épp nem akar, de kommunikálni

attól még igen.

Ilyenkor alapszinten jelelünk, ez gyakorlatban 40-50 szó.

Most, hogy Lina 3 lett, a beszédértése bőven meghaladta ezt a pár kifejezést.

Szegényes így a reggeli időszak kommunikáció tekintetében. Ezért is fontos a jelelés. Hangzó beszédben már jóval nagyobb az eszköztára. Implantálás előtt már annyira rossz volt Lina hallása, hogy gyakorlatilag február

KÉPESEK VAGYUNK 18

végén végleg levettük a hallókákat. Egyszerűen akkor már semmi nem ment be. Ez a pár kifejezés segítette ezt az időszakot. Megváltás volt. Végre két év után tudtunk beszélgetni. Szóval kell a jelelés, és Gréta Freyának is. Már most tanítom neki az ’anya, ’apa’, ’Lina’, ’kutya’ kifejezéseket. Egyszerűen, ha Lina készülékeivel bármi történik, nem maradhatunk némán. Ez egy gesztus, mi tiszteljük az ő csendjét.

Milyen érzés volt, amikor megtudtátok, hogy nem hall Lina? A gyászfolyamatban, az elfogadásban mi segített benneteket? Semmi, nem volt mit gyászolni. Ez van, ami van. Nem hall, nem hall. Egy másodpercre se volt kétséges, hogy kezelni fogjuk a helyzetet, ezt tudtuk. Beszélgettünk róla sokat, de nem volt gyászfolyamat. Van rengeteg minden, ami nehezebb, pl. bukósisakot találni az implantátumhoz, de egyben izgalmas is. Valahogy sikerült ezt jól kezelni, Adrienn fogalmazta meg jól. Azt néztük, Lina mit kap ezzel. Nem vett el az élet semmit. Egyszerűen neki nem volt hallása és kész. Az implantátum nagyszerű dolog. Ilyen minőségű hallásról nem is álmodtunk. És ez a modell bírja a homokot, vizet, szelet, esőt... Semmi se akadály. A sapka is egész jól megy. Figyelni kell erre is, mert be tud kerülni alá a homok, és kisebesedhet a fejbőre.

Mi az, amit még szívesen megosztanátok az olvasókkal?

Ami bennem maradt még – csak nem igazán találom a szavakat erre – hogy hogyan is tudnám ezt az érzést úgy átadni, ahogy én, mi érzünk ezzel kapcsolatban. Tisztában vagyunk vele, hogy az élet bizonyos területein korlátokba fog ütközni Lina. Lesznek dolgok, amelyeket egyszerűen nem fog tudni csinálni, vagy akár csak óriási kompromisszumok árán. Nem tudom, ez milyen nehéz lesz neki. Törekszünk arra, hogy ne legyen. Nagyon jó volt megismerkedni siket emberekkel, és hálás vagyok annak a fiatal párnak, akik egy új szemszögből világították meg ezt a helyzetet. Sokszor említettük a jelelést, egyszerűen azt érzem, hogy ez tényleg a minimum, hogy Lina és mi (beleértve a halló kishúgát) elsajátítjuk a jelnyelvet legalább középszinten. Egyszerűen nem tehetjük meg, hogy eszköz nélkül maradjon, ha lemerül vagy elveszik a készülék. Szeretek is jelelni, baromi jó érzés reggel Linát jelelve ébreszteni, kérdezni, hogy „Lina, papa, együtt Lufival sétálni”. Imádom azt is, hogy ha a parkban vagy útközben vagyunk, már messziről látom, amikor szól, hogy pisilnie kell. Nem kell kiabálni (lehet egyébként). Erre példa a mai vacsi: „Bori szendvicse” (rajzfilm után ez

PORTÉ 19 KÉPESEK VAGYUNK

lett a neve) készült. Amíg csináltuk, játékból differenciáltuk ezt a két szót, hol hangosabban, hol halkabban, hol váltva, hol a szavak különböző pontjait nyomatékosítva, vagy akár csak megnyújtva valamelyik részét. Mindenből lehet szurdó feladatot, játékot csinálni. Én mondtam, Lina ismételt, aztán ő mondta, én ismételtem. Bori szendvicse végül elkészült, jobban is esett így. Összességében én roppant jól szórakozom, és mind a szurdósunk személye, mind az általa bemutatott emberek megismerése roppant jó do -

log az életünkben. Egyszerűen többek lettünk, sokkal. Minden implantátum előtt állónak kötelezővé tenném a MED-EL oktatóvideóit. Ugyan már lassan 10 évesek, de a lényeg bennük van. Általánosságban az is, hogy hogyan is működik a hallásunk. 4-es fejezet különösen érdekes a zene és a beszéd közötti különbségek miatt, és hogy miért ilyen komplex dolog a hallás.

Köszönöm Adri és Ádám!

Minden jót kívánok az egész családnak!

KÉPESEK VAGYUNK 20

„ k ulcsszó a türelem.” – beszélgetés tatárné Magya r a drienn toborzási speciálistával

Kérdezett: Kajtár Dóra

PORTÉ

A SINOSZ Akadályugrás szolgáltatása nyílt munkaerő-piaci partnerekhez igyekszik integrálni a hallássérült munkavállalókat, és az egyik kiemelt partner a Tesco, aki már másfél éve folyamatosan vesz fel siket és nagyothalló személyeket különböző munkakörökbe. Tatárné Magyar Adrienn 2006 óta erősíti a Tesco csapatát. Belépése után

közel két évig vevőszolgálati területen dolgozott mint vevőszolgálati specialista, majd egy felkérést követően átkerült a vállalat HR területére. Itt az évek során több pozíciót is betöltött: munkaügyi előadó majd személyzeti vezető lett, az elmúlt 6 évben pedig a Tesco Toborzási

Központjában toborzási specialistaként dolgozik. Tapasztalatairól kérdeztük.

Hogyan kezdtél el megváltozott munkaképességű alkalmazottakkal (MMK) együtt dolgozni?

A Toborzási Központban megbízást kaptam az MMK-s projektek vezetésére, így immáron 1,5 éve vagyok retail területén a feladatra dedikált toborzó. Minden fogyatékosságra befogadó a cégünk, így üzleteinkben dolgoznak autizmussal élők, enyhe értelmi fogyatékos, mozgássérült, valamint pszichés problémákkal küzdő munkavállalók is.

Korábban voltak tapasztalataid hallássérült munkatársakkal?

Igen, a csepeli áruház személyzeti vezetőjeként egy hallássérült fiúval dolgoztunk együtt, aki lejárati idő kontrollerként végezte a munkáját. Sajnos pár hónap után kilépett a kolléga, talált egy neki megfelelőbb állást. Az ott töltött idő alatt igyekezett megfelelni az elvárásoknak, de inkább az irodai munka vonzotta, ezért váltott.

Milyen feladatai vannak egy toborzási speciálistának? Milyen szempontokra kell odafigyelnie? A toborzási specialista az üzletektől beérkezett igények alapján elindítja az adott munkakörre a toborzást, kihelyezi a megfelelő hirdetéseket. A beérkező pályázatokat telefonos interjú keretében a munkakör elvárásai alapján előszűri. Amennyiben nem találja megfelelőnek a pályázót úgy

elutasítja, amennyiben pedig relevánsnak tartja, „interjúra vár” státuszban továbbítja az adott áruháznak, aki innen átveszi a toborzást. Hétfőnként az új belépőknek bevezető tréninget tart. Rendszeres riportokat készít a toborzások helyzetéről, tapasztalatairól havi szinten meeting keretében egyeztet a terület kereskedelmi és HR vezetőivel. Fő célja az adott munkakörökre a legmegfelelőbb pályázót továbbítani, aki reményeik szerint hosszabb távon marad a vállaltnál. Ehhez megfelelő

munkakörökre a legmegfelelőbb pályázót továbbítani, aki reményeik szerint hosszabb távon marad a vállaltnál.

tudással és tapasztalattal rendelkezik minden áruházban betöltésre kerülő munkakörrel kapcsolatos tudnivalóról. Ha az állásinterjún elhangzik, hogy az álláskereső hallássérült, akkor mennyire romlanak az esélyei?

Az esetek többségében eddigi tapasztalataim alapján nem romlanak az

PORTÉ
23 KÉPESEK VAGYUNK
Fő célja az adott

esélyek, hiszen bármikor segítségül tudjuk hívni a jelnyelvi vagy akár az írótolmácsot.

A Tesco Global Áruházak hány hallássérült személyt alkalmaznak és milyen pozíciókban? Sajnos pontos számmal nem tudok szolgálni, de 50-100 fő közé tenném a hallássérült munkavállalók számát. Több munkakörben is alkalmazzuk őket, áruházi támogató, áruházi munkatárs, bevásárlási asszisztens és bolti eladó pozíciókban látnak el feladatokat. Hogyan zajlik a toborzás-kiválasztás folyamata?

A toborzás-kiválasztás folyamata ugyanaz, mint a többi munkakörben, tehát előszűrésig van nálam a pályázat. A döntés a vezetők kezében van, de az általam kapott pontos és mindenre kiterjedő információk általában pozitívan tudják őket befolyásolni. Gondosan figyelünk közösen a vezetőkkel a kiválasztás folyamatára, amely sokkal érzékenyebb alapokon fut.

A boltvezetők mi alapján hozzák meg a döntést, hogy felvételt nyer-e az alkalmazott, vagy sem? Erősek még az előítéletek?

Van különbség a fővárosi és a

KÉPESEK VAGYUNK 24

vidéki áruházak vezetői között, vagy mindenhol egyenlő esélyekkel indulhatnak a megváltozott munkaképességű személyek is? A vezetők elsősorban a feladatok alapján döntenek, azaz a beszélgetés után alkalmasnak tartják-e az üzletben végzendő munkafolyamatokra az interjún megjelent pályázót. A vállalat irányelve alapján a Tescónál mindenkit szívesen látunk, így úgy gondolom az előítéleteket sikerült szinte maradéktalanul levetkőznünk. Szívesen mondanám, hogy nincs különbség az

PORTÉ
25 KÉPESEK VAGYUNK
A vállalat irányelve alapján a Tescónál mindenkit szívesen
látunk, így úgy gondolom az
előítéleteket sikerült szinte maradéktalanul levetkőznünk.

áruházak befogadókészségében, bár ez nagy mértékben vezető függő, de eddigi tapasztalatink alapján talán vidéken sikeresebb a befogadás menete. Természetesen a cél ennek a százszázalékos megvalósítása, ám ehhez idő kell. Kulcsszó a türelem.

Melyek voltak a legnagyobb akadályok, amelyekkel találkoztál, és hogyan hidaltátok

át ezeket?

Tavaly tavasszal az addigiaktól eltérő módon igen nagy számú MMK-s igény érkezett, így ezt nagyon gyorsan kellett lereagálni az állásportálok és az alapítványok, szövetségek felé. A megoldást az elkötelezett munka hozta meg akár az én részemről, vagy az üzlet részéről, akik türelemmel és teljes szívvel lélekkel végezték ezt a nagy plusz terhet jelentő munkát.

Miért éri meg mégis alkalmazni megváltozott munkaképességű embereket?

Egy Down-szindrómás leányzó helyettem és a vállalatunk helyett is megfogalmazta miért is érdemes és kell foglalkoztatni megváltozott munkaképességű embereket:

„Másképp élek

Másnak látom a világot

Mást tanulhatsz tőlem Mást tudok adni.”

Úgy gondolom ez minden fogyaté -

kossággal élő ember nevében megfogalmazódott gondolat lehet, és ha mi ezen gondolatok mentén folytatjuk a toborzást, beillesztést, megtartást, akkor úgy vélem, hogy sikeresek lehetünk, és sikereket adhatunk.

KÉPESEK VAGYUNK 26
A TESCO AKTUÁLIS ÁLLÁSAJÁNLATAIT MEGTALÁLOD AZ AKADÁLYUGRÁS HONLAPJÁN.

Várja az új csapattagokat az első hallássérült női kézilabda csapat

Írta: Papp Eszter Andrea

PORTÉ

Meglepődtem, amikor megkérdezték tőlem, hogy szeretnék-e csatlakozni egy hallássérültekből álló női kézilabda csapat edzéseihez. Mindez 2022 nyarán kezdődött a Ludovika Campus parkjában. A csapat szinte minden szempontból vegyes összetételű: hallásállapotot tekintve vannak siketek és nagyothallók is. A lányok egy része tud valamennyire jelelni, ők a mindennapokban a hangzó beszédet használják, de vannak olyanok is, akiknek az anyanyelve a jelnyelv ezért ők a hétköznapok során is a jelnyelvet használják. A segédeszközök szempontjából hallókészüléket, cochleáris implantátumot viselnek többségében, de vannak olyan lányok, akik nem használnak semmilyen hallásjavító eszközt, mert nem hallanának vele semmit. A csapatban mindenkinek egy kicsit más az identitása, amely nem függ attól, hogy ki hogyan hall: vannak siketek, nagyothallók és olyan is van, aki halló identitással rendelkezik annak ellenére, hogy hallókészüléket hord.

Acsapatot Szigeti Erika edzi, aki hosszú ideig versenyszerűen kézilabdázott, jelenleg is a sport területén dolgozik, szakoktatóként, illetve a kézilabda sportág mellett az olimpiai 7-es női rögbi mellett horgonyozott le az évek alatt. Hatodik éve a Magyar Rögbi Szövetség Női szakágának sportigazgatója. Ezenkívül klubszinten is tart a rögbi sportágban erőnléti edzéseket utánpótláskorú és felnőtt női játékosoknak. Csatlakozott a csapathoz Mattyasovszky Miklós segédedzőként, aki jelnyelvismeretével és a siket férfi kézilabdacsapatban szerzett tapasztalatával

új nézőpontot adott a játékosoknak és Erikának, hogy sikeresebbek legyenek az edzések.

Tulcsik Marciban, a csapat egyik alakítójában régóta motoszkált a gondolat, de csak most jutottak el a csapat alakításig: „A gondolat először 5 évvel ezelőtt vetődött fel bennem. Egyik siket kolléganőmmel beszélgettünk, akitől kíváncsiságból megkérdeztem, hogy milyen lenne, ha lenne egy női siket kézilabda csapat. Erre azt válaszolta, ha van egy cél, amiért küzd a csapat, akkor érdemes elindítani.”

A csapat alakítását Tulcsik Marci javaslatára közösen kezdték el szervezni Szilvási Dórival, aki hallássérültként régóta kézilabdázik hallók között.

Dórinak nagyon tetszett az ötlet, hogy sorstársaival közösen is kipróbálhatja ezt a sportot, így mesél erről:

„Az egész ötlet Tulcsik Marcitól származik, aki beletette a bogarat a fülembe, hogy milyen jó lenne, ha Magyarországon is lenne női hallássérülteknek kézilabda edzés. Elsőre csak poénból eljátszadoztam azzal a gondolattal, hogy a barátaimmal, a testvéremmel egy csapatban játszok egy olyan sportot, amit már régóta nagyon szeretek. Aztán eljutott az alapítás gondolata Mártonffy Mátéhoz, aki szerzett nekünk egy szuper edzőt, Szigeti Erikát, így komollyá téve ezt az ötletet. Ezután júliusban elkezdtük a szabadtéri edzéseket, majd ősztől elkezdtünk heti kétszer teremben edzeni. Azóta másodedzői segítségünk is akadt Mattyasovszky Miklós személyében.”

Egy ilyen vegyes összetételű csapat esetében, ahol siket vagy nagyothalló, jelnyelvet vagy beszédet használó lányok egyaránt megtalálhatók, kíváncsi voltam a nehézségekre, amelyek a kezdetben érintették a csapatot. Erről kérdeztem Szilvási Dórit, aki az edzéseket helyét és idejét szervezi:

„Furcsa volt sokunk számára, hogy mivel az edzéseken mindig hallókészülék nélkül veszünk részt, mindenki kénytelen a látására hagyatkozni, és meg kellett tanulni így kommunikálni mindenkivel: jelnyelvet használó a

PORTÉ
29 KÉPESEK VAGYUNK

beszédet használókkal és fordítva. Ez mostanra úgy gondolom, hogy kezd kialakulni, és ha valaki nem ért valamit, az sem marad le. Igyekszünk segíteni egymást ilyenkor, és ez is formálja, összekovácsolja a csapatot.”

A csapat továbbra is szembenéz nehézségekkel Dóri szerint: „Legnagyobb nehézségünk jelenleg is az edzés helyszínének megszervezése úgy, hogy olyan pályát tudjunk bérelni, ahol van kapu, illetve a kézilabdázáshoz szük-

séges paraméterek teljesüljenek (vonalak, pálya hossza stb.), emellett pedig mindenkinek jó legyen a helyszín és az időpont.”

Mik a jövőbeni céljaitok? – kérdeztem Dóritól, aki lelkesen válaszolt:

„Hogy leigázzunk mindenkit kézilabdázásban. Rövid távú céljaink között szerepel, az az, hogy megtanuljunk együtt kézilabdázni majd szeptembertől szeretnénk kipróbálni magunkat hallók között versenyeken.”

KÉPESEK VAGYUNK 30

Kíváncsi voltam az edzőkre is, hogy mit gondolnak a csapatról, ezért edzőnket, Szigeti Erikát kérdeztem arról, hogy mi motiválta őt abban, hogy elvállalja a csapat edzését.

„Alapvetően mindig kerestem a sportéletben a szakmai kihívásokat. Erre is így tekintek. A nagyobb gyermekeim épként, siket sportolókkal edzenek együtt a Fradiban, és nagyon szimpatikus közegben találtam magam én is szülőként. A jégkorongban dolgozó barátom, Mártonffy Máté keresett meg ezzel a kéréssel, hogy segítsek a lányoknak. Tudta, hogy hosszú ideig voltam versenyző ebben a sportágban, és rendelkezem edzői végzettséggel is.”

Milyennek találod az edzéseket?

„Egyre jobbak, egyre keményebbek a lányok.”

Hogyan fejlődik a csapat?

„Most, hogy a játékszabályok nagy részét ismerik, egyre pörgősebb edzéseket tudok nekik tartani. Ezt láthatóan kedvelik is.”

Mikorra várható a csapat első bajnokságon való debütálása?

„Ez egy nagyon jó kérdés. Nagyon igyekszem a fokozatosságot szem előtt tartani. Ez menet közben fog jobban látszani, hogy mikor állnak készen. Addig semmiképpen sem szeretném őket mély vízbe

dobni, amíg nem vagyok 100%-ig biztos abban, hogy mindenki átér a túlpartra.”

PORTÉ
31 KÉPESEK VAGYUNK

Kíváncsi voltam arra is, hogy Matytyasovszky Miklós segédedzőként miért vállalta a csapatunk edzését.

„Azt szeretném először elmesélni, hogy kemény munkával és sok kitartással hetekbe, sőt akár hónapokba is telhet az, hogy komolyabb fejlődést elérjünk és szintet léphessünk. Mindezt nem csak fizikailag kell érteni, hanem a mentális fejlődés szempontjából. Engem ez nagyon motivált, hogy ebben segíthessek a csapatnak.”

Mit tartasz fontosnak az edzések szempontjából?

„Fontos hangsúlyt helyezünk az egészséges táplálkozásra, sportpszichológiára, csapatfelépítés kialakítására és a lányok erősítésére.”

Mit gondolsz hogyan fog fejlődni a csapat?

„A csapat úgy fog fejlődni, ha van egy edzés tervünk, ehhez megvan a bizalom az edzéseken a csapattársakban és az edzőkben, tehát a csapatmunka nagyon fontos ebben a sportban. A lányok és az edzők részéről is sok türelemre van szükség a felkészülés során.”

Mikorra várható a csapat első bajnokságon való debütálása?

„Akkor, amikor a csapat játékosai már felkészülten tudnak egy bajnokságon indulni és az is fontos, hogy anynyian legyünk, hogy ne hiányozzanak a kulcsfontosságú posztról játékosok,

az egyik ilyen poszt a kapus, ahová még keresünk embereket.”

A cikk írójaként saját tapasztalataimat is szeretném megosztani veletek arról, hogy az elmúlt időszakban magam is kemény edzéseken vettem részt a játékosokkal, rengeteget fejlődtem, és rengeteg lehetőséget látok ebben a csapatban. Úgy gondolom, a kézilabda az életem más területeire is pozitív hatással van. Sokat kell még gyakorolni, fejlődni, küzdeni mind

Az edzésen kívül is tartunk közös programokat, volt már közös születésnapozás, a Mikulást és karácsonyi évzárót is komolyan vettük, és a jövőben is sok programot tervezünk.

a játékban mind az életben, viszont amióta kézire járok, és komolyabb szándékaim vannak ezzel a sporttal, azóta sokkal pozitívabban gondol-

kodom. Ahogyan az életemben, úgy a kézilabda posztokon is keresem a helyemet. Az egyik gyengeségem, hogy az alkalmas pillanatokban nem ragadom meg a kínálkozó lehetőségeket, ehelyett elbohóckodom. Ha megnézem, az életben is így teszek sokszor... Szerintem a kézi egy remek önismeret-fejlesztő sport, hiszen gyakran ami a pályán jellemző rám, az életben is igaz. Így olyan, mintha egy minipályán gyorsan tanulnék az életről, a feladataimról, a lehetőségeimről és persze a kifogásaimról. Mivel nekem sokat adott, ezért szeretném, ha megismernétek, hogy hogyan alakult ki a jelenlegi csapat, és miért pont a kézilabdát választottuk.

Az edzésen kívül is tartunk közös programokat, volt már közös születésnapozás, a Mikulást és karácsonyi évzárót is komolyan vettük, és a jövőben is sok programot tervezünk. Láthatóan a csapatunk kezd összeszokni, és még jelenleg is keresünk játékosokat fontos posztokra, különösen a kapus posztra. Terveink közt hallókkal való kézilabdázás is szerepel, amely nem kis cél egy barátokból és testvérekből álló csapat számára.

Nézzük meg, mi motivál minket, milyenek az edzések és miért ajánljuk a kézilabdát:

PORTÉ 33 KÉPESEK VAGYUNK

MI MOTIVÁL?

Mindig is szerettem sportolni, de 2003-ban utoljára teniszeztem, sajnos az megszűnt és azóta nem sportoltam semmit. De mindig szerettem volna sportolni valamit, ezért keresgéltem. Nekem a foci és a röplabda nem tetszett, még nézegettem a mellúszást, kajakot, vízilabdát, vívást bármi tetszett volna, de tudtam, hogy nincsen edzés siket nőknek. Aztán most végre megtaláltam a siket női kézilabda csapatot. Pomázi Rita szólt nekem, hogy neki nagyon tetszenek az edzések, ezért én is jelentkeztem, és végre sportolni kezdtem. (Benkő Nikolett)

„Nyáron az egyik barátnőm elmesélte, hogy kézilabdaedzésre járnak

a Ludovika Campus parkjába, végül elmentem az egyik edzésre. Dórát is megismertem. Azóta motivált vagyok, mert régóta nem edzettem, jelentős túlsúlyt is felszedtem. Nagyon szerettem volna egy olyan csapatban játszani, ahol jó az összhang. Mikor ismerkedtünk, akkor kezdetben nehezebben ment a beilleszkedés, mert elsősorban a jelnyelvet használom, és mert a csapattársak közül sokan nem tudnak jelelni. Arra gondoltam, hogy nem szabad feladnom, próbáljak meg beilleszkedni, hátha jól fog működni a csapat. Önbizalmam lett, fejlődők és erősödők.

Rengeteg kihívás van és mindig érzem, hogy levezettem a feszültséget a sporttal.” (Pomázi Rita)

KÉPESEK VAGYUNK 34

„Szeretek labdajátékot játszani, eddig fociztam és röplabdáztam. Pomázi Rita keresett meg, hogy érdekel-e a kézilabda edzés, mert jó esélyeim vannak a jövőben, mivel fiatal vagyok még.” (Kallos Gabriella)

„Korábban 17 évig aikidóztam, utána babát vártam ezért abbahagytam az edzéseket. Majd úgy döntöttem új sportot próbálnék ki. Marci és Bettina keresett meg a kézilabdával kapcsolatban. Mivel édesanyám is kézilabdázott, ezért úgy gondoltam, hogy én is kipróbálom. Emellett kikapcsolósás számomra, és néha jó kiszabadulni otthonról.” (N-Illés Anna)

„Szeretek sportolni. Sokszor feszültnek érzem magam, ezért szükségem van a kikapcsolódásra. Ritkán szabadulok ki otthonról, ilyenkor szeretek horgászni menni, ha időm engedi néhány napra, de akár egy hétre is elmegyek. Régen jártam a hallókkal táncórákra, és sokszor nyertünk. Abbahagytam, mert szakiskolába kezdtem el járni, aztán ECDL vizsgafelkészítőre jártam, utána pedig szakács szakmát tanultam. Azóta nem sportoltam semmit, közben megszületett a fiam. Visszamentem a táncórára, de sajnos nem ment az újrakezdés. 2018 óta horgászom. Már régóta ki akartam próbálni a focit. Sikerült,

szerettem is, közben pedig Marci megkeresett engem a kézilabdával kapcsolatban. Mondtam Marcinak, hogy nekem nem alkalmas. Megkért engem, hogy próbáljam ki az edzést. Kipróbáltam, és végül lemondtam a foci edzéseket és maradtak a kézilabda edzések. A kézilabdát választottam.” (Kucsorka Bettina)

Egy új kihívás, mivel ez labdajáték és csapatsport. (Tulcsik Melinda)

Mindig is szerettem sportolni, a labdás sportokat különösen. Amikor Dóri kérdezte, benne lennék-e, ha belevágunk, nem is volt kérdés, hogy igen. (Regina)

Elsősorban inkább ki motivált: Dóri volt az, akivel mindig is szerettem volna csapatban játszani, mert évek óta szuperül együttműködünk. Amikor felkeresett és kezdeményezte ezt a kézilabdás ötletet, akkor egyrészt imádtam az ötletet, másrészt nagyon jólesett a bizalma felém abban, hogy engem el tud képzelni csapattársaként, illetve helyt tudnék állni egy csapatban. Szuper lehetőségnek is láttam, hogy fejlődhetek is és erősödhetek is mellette. (Patkó Linda)

Elsősorban az, hogy a hallássérültek se maradjanak ki a csapatjáték örömeiből, legyen egy csapat, ahol együtt tu -

PORTÉ 35 KÉPESEK VAGYUNK

dunk játszani, kicsit kiszakadni a világ bajaiból, és játszva, örömmel tanuljuk meg együtt az egész kézilabda sportot. Nagyon örülök, hogy vegyes társaságot sikerült összehoznunk, így egymást tudja segíteni itt siket, nagyothalló és integrált. Elmondhatom már most, hogy nagyon boldog vagyok, hogy ezzel a csapattal játszhatok, edzhetek együtt. (Szilvási Dóri)

Régen kiskoromban sokszor szerettem volna elkezdeni kézilabdázni. Röplabdára volt csak lehetőségem a gimiben, így azt tanultam meg. Aztán mikor elkezdtem kézilabdázni az egyetemen,

volt egy félresikerült edzésem, azt követte egy durva, szalagszakadásos sürgősségi eset, 2 hónapig mankóval. Emiatt féltem újra belevágni. Kicsit később csatlakoztam tehát a csapathoz, de egy kicsit sem bántam meg. (Berényi Fanni)

MILYEN A CSAPAT?

„Mindenki aranyos, kedves. Jó volt új embereket megismerni és nagyon jó csapat alakult ki.” (Benkő Nikolett)

„A csapattársak vidámak, türelmesek. Keményen dolgozunk az edzéseken. Kicsit hiányzik, hogy nem közös nyel-

KÉPESEK VAGYUNK 36

ven beszélünk, de szerencsére a csapat nagyon pozitívan áll hozzá ehhez.”

(Pomázi Rita)

„Kedvesek, de az elején nehezen tudtunk kommunikálni az edzővel és azokkal a csapattársakkal, akik nem tudnak jelelni. Szerencsére van néhány siket csapattársunk, akik szívesen tolmácsoltak nekünk, elsősorban Tulcsik Melinda és Szilvási Dóri, de a többiek is segítettek a kommunikációban.”

(Kallos Gabriella)

„Kedvesek, segítőkészek a csapattársaim, mindent meg tudunk beszélni.”

(N-Illés Anna)

„Kedvesnek, barátságosak, segítőkésznek és pozitívnak ismertem meg csapattársaim. Az a lényeg, hogy segítsük egymást, kölcsönösen tanuljuk egymástól a kommunikációt és a jelnyelvet.” (Kucsorka Bettina)

A csapat összetartó, barátságos, és egy nyelvet beszélünk. (Tulcsik Melinda)

Nagyon szeretem, ahogy motiváljuk egymást, mind az edzésre járásra, mind a jobb teljesítményre. (Szilvási Regina)

Magát a csapatot nagyon sokszínűnek és szorgalmasnak találom. Elején a kommunikáció terén voltak nehézségek, de szerintem most már az is kezd fejlődni köztünk. Én úgy látom, hogy mindenki igyekszik nyitni a másik felé, és együttműködni az edzésekben meg a játékokban.

(Patkó Linda)

Nagyon megszerettem a csapatot. Külön szeretem, hogy hallóka nélkül edzünk, mert szerintem így jobban odafigyelünk egymás jelzéseire játék közben. (Berényi Fanni)

MILYENEK AZ EDZÉSEK?

„Az edzések nagyon kemények, de beleszerettem a kézilabdába. Mindig figyelni kell, hogy jó passzokat adjunk, az is fontos, hogy a kezünket használjuk sokat a játék során ezért lényeges, hogy a karunk erős legyen.” (Benkő Nikolett)

„Úgy érzem, hogy nagyon kemények az edzések, sokkal keményebbek, mint gondoltam. Sokkal többet kell futni és védekezést gyakorolni. Már nagyon régóta nem mozogtam, ezért örülök annak, hogy fokozatosan erősödőm az edzéseken. Korábban féltem attól, hogy nekem jönnek, de most már sokkal bátrabb vagyok, mert tudom, hogy meg tudom magamat védeni. Sokat tanultam az

PORTÉ 37 KÉPESEK VAGYUNK

edzőtől, hogy hogyan tudok védekezni, ezért úgy érzem, most már az életben is meg tudnám magamat védeni. Fejlődött az önbizalmam is, amióta az edzésekre járok.” (Pomázi Rita)

„Kemény volt elkezdenem, mert soha nem voltam kézilabdázni. Szeretem, mert sokat tanultam az edzésekből, valamenynyit javultam, de még sokat kell fejlődnöm.” (Kallos Gabriella)

„Kemények az edzések, nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy kihívás lesz majd.” (N-Illés Anna)

„Az edzés sokszor brutálisan kemény. Nagyon kell figyelni egymásra, és észben kell tartani a feladatokat. Ha nem figyelünk, akkor kapunk büntető feladatokat. Amikor nem látom jól a távolság miatt, hogy az edző mit mondott, akkor csapatattársaim segítenek nekem.” (Kucsorka Bettina)

Az edzések kemények, változatosak, és figyelni kell egymásra. Koncentrációt igényel. (Tulcsik Melinda)

Számomra az edzések rendkívül kemények. Egyrészt a túlsúlyom miatt rend -

KÉPESEK VAGYUNK 38

HOL, HOGYAN TUDSZ JELENTKEZNI AZ EDZÉSEKRE?

Írj egy emailt nekünk vagy küldj egy jelnyelvi videót arról, hogy miért szeretnél velünk kézizni!

kívül nehéz nekem formába jönni, rendesen futni és kitartani végig. Másrészt ki is jöttem a formából a sport terén, mert régen röplabdáztam és floorballoztam, és a csapatban való alkalmazkodást tekintve is kopott a tudásom úgymond. Emellett az is egyfajta nehézség és könnyebbség volt számomra, hogy a hallókészüléket le kell venni. Nehézség, mert tényleg mindenre kell figyelni: az edző beszédére, a repülő labdára, a csapattársakra, ilyenkor néha azt kívánom, hogy bárcsak úgy működnék, mint egy kamera, és mindenhova rálássak. Könnyebbség, mert egyfajta nyugalmat és súlytalanságot érzek, nem kell aggódnom a hallókészülékem miatt, meg mintha ki is tisztulna minden: nem gondolkodok az élet dolgain, csakis a kézilabdára figyelek. ( Patkó Linda)

siketkezilabda@gmail.com

HOGYAN TUDSZ TÁMOGATNI MINKET?

Megfelelő, rendszeresen használható alacsonyköltségvetésű termet ajánlanál fel számunkra, vagy szívesen szponzorálnál minket, az első női hallássérült kézilabda csapatot?

Kérünk írj egy emailt a felajánlásoddal: mit ajánlanál fel ahhoz, hogy sikeresen szerepelhessünk a halló bajnokságokon?

siketkezilabda@gmail.com

mindenki törekszik a legjobbat kihozni magából. Emellett a két edzőnket is csak dicsérni tudom, és hálás vagyok nekik az idejükért, türelmükért. Erika mindig elmondja, mit miért csinálunk, minden feladatnak oka van és ezt meg is osztja velünk. Szerencsés a csapat, hogy szakértelmével és jófejségével a sok elfoglaltsága ellenére önkéntesen itt van velünk és visz minket előre.

(Szilvási Dóri)

Imádom az edzéseket, mindig sokkal jobb kedvvel jövök el onnan, mint amivel érkeztem. Szeretem, hogy lehet hülyéskedni, de közben megmarad komolynak az edzés. Szeretem azt is, hogy lehet hibázni, viszont mégis

Változatosak, tudatosan összeállított feladatokkal. Mindenki megtalálja benne a magához illő kihívást, és hamar érezhető a fejlődés. (Szilvási Regina)

PORTÉ 39 KÉPESEK VAGYUNK

Az edzések nagyon jók! Az edzők hihetetlenül profik, mindenre is figyelnek. Szeretek játszani, remélem még sokáig lesz rá lehetőség. A gyakorlatokból is rengeteget tanulok. Ajánlom azoknak is, akik nem annyira ügyesek még, mert én is nagyon az elején vagyok. (Berényi Fanni)

MIÉRT GYERE TE IS KÉZIZNI?

Mert sokat mozoghatsz, és ettől fogyhatsz, erősödhetsz miközben jó a hangulat és a csapat. Várhatók közös versenyek és utazások. (Benkő Nikolett)

„Szerettem volna sportolni, sokkal jobb, mint otthon ülni.” (Kallos Gabriella)

„Azért gyere te is, mert a legjobb helyen lennél s csapatunkban.” (N-Illés Anna)

Gyertek kézizni, mert ez egy igazi kihívás. Jobb, mint otthon ülni. A mozgás segít, hogy egészségesek legyetek. Mindenkinek szüksége van egy jó társaságra. (Kucsorka Bettina)

Mert kellemes időtöltés, barátságos csapat, és együtt mindig jobb sportolni. (Tulcsik Melinda)

Mert szuper egy igazi csapatba tartozni, ahol amellett, hogy rendesen

edzünk és fejlődünk, jól is érezzük magunkat. (Szilvási Regina)

Azért ajánlom másoknak, mert folyamatos fejlődési lehetőség van egyénileg és csapat szempontjából is. Szerintem itt az ember alkalmazkodóvá, erőssé válik, és ez nagyon fontos lehet élet többi területén is. Mellette szerintem nagyon szuper, hogy egy közösséghez tartozik az ember, ahol nem ítélik el, hanem befogadják. Nagyon jó érzés az is például, hogy az edző és a csapattársak is figyelnek egymásra meg rám is, akár kommunikáció, akár a helyes tornamozdulat elvégzése, akár a lemaradás céljából. Itt tényleg azt érzem, hogy tartozom valahova érzem, hogy ebből még szuperebb dolog fog kisülni. (Patkó Linda)

Több okból is. Mert hihetetlenül jó kikapcsolódás hallóka nélkül edzeni. Mert stresszlevezető. Mert remek a csapat, nincs klikkesedés, mindenki baromi kedves és jóindulatú, ha nem értesz valamit, vagy lemaradsz valamivel. Mert mégis jobb úgy kalóriákat elégetni, hogy közben nem is edzésként éled meg, hanem egy szuper játékként. (Berényi Fanni)

KÉPESEK VAGYUNK 40

Vidám7 tizedszer

PORTÉ

tizedszer

2023. július 17. és 22. között immár 10. alkalommal végre ismét a gyerekeké volt a főszerep a SINOSZ-ban. Ekkor zajlott a szervezetben a Vidám7, ahol siket, nagyothalló és halló gyerekek – segítők, jelnyelvi tolmácsok, programvezetők közreműködésével – töltöttek együtt egy igazán tartalmas és vidám hetet. A program – a korábbi évekhez hasonlóan – a SINOSZ anyagi támogatásával valósult meg, így a családok igen kedvezményes áron vehették igénybe nyári programunkat. A héten sok olyan gyerek volt velünk, akik idén először vettek részt a Vidám7-en, illetve több olyan fiatal volt a segítségünkre, akik korábban résztvevői voltak a hét programjainak.

Írta: Tímea és Barbara

Ahelyszín ezúttal a SINOSZ Központja volt, ahol a reggeli torna mellett a napok fontos részét képezte a társasjátékozás, a pingpong és a tollaspárbajok, kézműves tevékenységként pedig vasalható gyöngyökből mindenféle figurák készültek emlékbe. A hét során a csapatok játékos versenyeken és a feladatokban való részvétellel gyűjthettek pontokat.

Az első napon, hétfőn ismerkedéssel és csapatbeosztással vette kezdetét a móka. A „kicsiket” a Zöld és a Kék csapatba, a „nagyokat” a Sárga és a Piros csapatokba osztottuk. Miután elkészültek a címerek, délután a csa -

patok részt vettek az első akadályversenyen, amelyen már gyűjthették is a pontokat. A nap végén vizes játékkal próbáltuk enyhíteni a hőség okozta fáradtságot.

Kedden minden gyerek a neki tetsző díszítésekkel készített magának egy egyedi tornazsákot. Ezen a napon a Retro Élményközpontba kirándultunk, ahol egy vidám, múltidézős napot töltöttünk.

„A Vidám7 különlegessége, hogy az elmúlt 10 alkalom résztvevői időközben kinőtték ugyan a programot, de visszatérnek segítőként, önkéntesként. Ez nagyon különleges légkört teremt. Ezek a fiatal segítők gyerekkori tasztalataikat felhasználva segítik a munkánkat és teszik még hangulatosabbá a hetet.”

Barbara, szervező

PORTÉ
43 KÉPESEK VAGYUNK

„A Vidám7 minden évben a SINOSZ kiemelt eseménye, ahol a gyerekek a Székház csodás kertjében tölthetnek egy hetet. Ezen a héten mindenféle színes programmal készültlünk számukra, melyet jelnyelvhasználó animátorok és önkéntesek segítenek. A programmal a gyerekek megismerik sorstársaikat, a SINOSZ-t, melynek köszönhetően a jövőben is aktív szereplőjévé válhatnak a Szervezetnek. Azért is különleges a Vidám7, mert a gyerekek vegyes hallásállapotúak (siket, nagyothalló, halló), mégis, egy nyelven biztosan megértik egymást, magyar jelnyelven. A nyelvet minél korábban kell elsajátítani ahhoz, hogy megértesse magát az egyén a körülötte lévőkkel. Mindig büszkék leszünk a gyerekekre és a magyar jelnyelvre.”

Sáfrány Margit, igazgató SINOSZ

Szerdán az OTP Fáy Alapítvány munkatársai a pénzügyi tudatosság

témájában tartottak kis csoportokban korosztályspecifikus szemléletformáló programot. Amíg a csapatok egyik felét a számok világába kalauzoltuk, addig a többiek kipróbálhatták a curling jég nélküli változatát, a floor curlinget a Magyar Curling Szövetség és a Siketek Sport Klubja jóvoltából. Délután pedig elkezdtünk készülni a szombati előadásra, amellyel a szülőket leptük meg.

Csütörtökön a Kék és Zöld csapatok a Minipoliszban töltötték a napot; a Sárga és a Piros csapatok pedig a Városligetbe indultak kincskereső feladatra.

Pénteken kézműves foglalkozással és a délutáni előadásra készüléssel töltöttük a napot. A héten nekünk

segítő fiatalokat délelőtt az OTP Fáy Alapítvány munkatársai látták vendégül, és tették lehetővé számukra is a pénzügyek világába való betekintést.

Az egyhetes program közös főzéssel és a szülők bevonásával tartott játékokkal, valamint a hét során folyamatosan gyakorolt előadással zárult szombaton. Az eredményhirdetés előtt külön köszöntöttük Kassai Robertát, Kárpáti Álmost és Mattyasovszky Mikest, akik az első Vidám7 óta mind a 10 alkalommal velünk voltak. A kicsik között a Kékek, a na-

Számomra a Vidám 7 és a SINOSZ

olyan helyet jelent, ahol komfortosan érezheted magad, olyan társasággal, akikkel önmagadat adhatod, mivel ugyanabban a cipőben járnak, amiben te. Régi résztvevőként és most segítőként őszinte gondolatom az, hogy édesanyám legjobb döntése volt elhozni engem ide, és az én legjobb döntésem eddig az, hogy nem hátráltam ki. Nem is fogok.

Reni, volt Vidám7 résztvevő, segítő

PORTÉ
45 KÉPESEK VAGYUNK

A Vidám7-en a színes programok között a kézművesség mindig megjelenik, a gyerekek többsége szeret alkotni, valamivel bíbelődni, így egész héten nagy népszerűségnek örvendtek a vasalható gyöngyök, amelyhez az egyik gyermek anyukájától is kaptunk muníciót. Ezen kívül a keddi napon pihenésképp a sok játék mellé foglalkozást is szerveztünk. A héten a retró mint téma sokszor megjelent, így arra gondoltunk, hogy a kreatív is tükrözze ezt, közben valami hasznosat készítsenek és tanuljanak a gyerekek. Hátizsákokat díszítettünk. A mai világban, a mai gyerekek által nem igazán ismert vagy sűrűn használt varrási, hímzési technikával dolgoztak: gombokat, gyöngyöket, anyagokat, flittereket varrtak! Egy kis modern csavarral: a róluk készült fekete-fehér fotót rávasaltuk a táskára, és ezt kellett feldobni, kiszínezni. Sok gyerek a tűbe befűzés, a csomózás, a gomb felvarrás technikáját egyáltalán nem ismeri, sajnos egyszerűbb egy megunt vagy kiszakadt ruhadarabot kidobni és másikat venni helyette, pedig annyi lehetőség rejlik ezekben... A gyerekek egy része először kételkedve, félve, vagy unottan vette tudomásul a feladatot, majd a végén alig lehetett őket leállítani: a sok lehetőségtől, a szebbnél-szebb kiegészítőktől lázba jöttek.

Zsófi, szervező

KÉPESEK VAGYUNK 46

„12 éven keresztül mind a 10 alkalmon részt vettem. Ezért is kaptam a “díjat” a mostani Vidám7-en. Gyerekként nagyon imádtam ott lenni, sőt vártam is az első percét minden évben, mert ott találkozhattam a sorstársaimmal, minden korosztályból. Fontos volt számomra, hogy önfeledten játszhassak az anyanyelvemen, a jelnyelven. Most, mint önkéntes, nehéz szétválasztani a szórakozást és a munkát, de igyekszem megfelelő egyensúlyt találni és nem átlépni a határt. Megtisztelő, hogy most is tudok segíteni abban, hogy a következő generációnak legyen hasonló élménye, mint nekem régen.”

Álmos, volt Vidám7 résztvevő, segítő

gyok között a Pirosak nyerték az egész hetes pontgyűjtéses versenyt.

A Vidám7 idén sem valósulhatott volna meg a SINOSZ és az alábbi közreműködő személyek nélkül:

Fiatalok, akik korábbi résztvevőként vagy közösségi szolgálat keretében ezúttal önkéntesként voltak velünk:

Antalovics Reni; Barkóczi Ricsi; Egervári Levi; Harhai-Tóth Zsófi; Kárpáti Álmos; Kárpáti Előd; Mártonffy Bettina; Mattyasovszky Mikes; Ormódi Dorka; Pázmándi Ádám; Raibl Laura; Szanku Bianka.

Jelnyelvi tolmácsaink: Csanálosi Er-

zsébet; Csernyánszky-Bejczi Boglárka; Lipcsey Boglárka; Kantó Éva; Patyus

Virág; Ringbauer Zsófia; Süli Viktória; Vörös Zsolt.

Curling: Varkoly Zoltán; Kéri Dávid.

OTP Fáy Alapítvány: Kovács Tivadar, Papp Bence, Patyus Viktor, Szabolcsi Ágnes.

Felnőtt segítőink: Andrásiné Szabó Marcsi; Bálintné Bohrát Brigitta; Barcza Kálmánné Ildikó; Cséri Vicu; Fejes Mónika; Gaál Nóri; Horváth Ágnes; Horváth Zsófi; Jandl Béláné Brigitta; Kincses Heni; Kozma Balázs; Kupsza-Kerekes Zsuzsi; László Dorot ytya; Pásztor Józsefné Gabriella; Soós Regina; Szilágyi Réka; Tóth Dominika.

„Nagyon örülök a lehetőségnek, hogy részese lehettem a Vidám7-nek. Már korábban is táboroztattam hasonló korú gyerekeket, azonban most újabb kihívásokkal szembesültem. Kezdetben nehezen tudtam a gyerekekkel kommunikálni, ugyanis én egyáltalán nem ismerem a jelnyelvet. Azonban a többiek segítségével, jó tanácsával egy pár órán belül már nekem is sikerült beilleszkedni, és könnyebben vettem az akadályokat. Nagyon érdekes volt számomra megismerni a hallássérült gyerekek, emberek világát, hogy ők hogyan boldogulnak a mindennapokban. Sok új élménnyel, tapasztalattal távoztam a hét végén. Amennyiben tehetem, jövőre is szívesen visszajönnék egy pár napra.”

Heni, önkéntes

PORTÉ 47 KÉPESEK VAGYUNK

„Számomra nagy élmény volt, hogy megismerhettem ezt a közösséget. Kezdetben kihívásokkal teli volt a gyermekekkel a közös játék, kommunikáció, de hamar megtanultam néhány kifejezést, ami számomra is öröm volt és néhány gyerkőc is örült, hogy igyekszem jelnyelvet tanulni. Persze ettől még nem mindig tudtam megértetni magam, de a szuper csapatnak hála sokkal könnyebben ment ez is. Ez egy igazán különleges közösség, amelyben a csapattagok máshogyan figyelnek egymásra. Egy teljesen más nézőpontot kaptam az emberi kapcsolatokról. Mindig öröm és egyben kihívás gyermekekkel foglalkozni, most sem volt másképp. Sok érdekes és különleges világlátású embert ismerhettem meg, amelyért nagyon hálás vagyok. Bízom benne, hogy idővel a többi halló ember is nyitottabb lesz a hallássérült emberekre és türelemmel, elfogadással állnak majd hozzájuk. Néhány nap alatt rengeteg élményt szereztem, bízom benne, hogy a gyerekek is. Köszönöm ezt a lehetőséget!” Regi, önkéntes

„Mindig izgatottan várom a Vidám7-t, hiszen egy szuper közösségben rengeteg színes programmal telnek a napok. Idén negyedik alkalommal volt szerencsém részt venni a Vidám7-en. Már az első alkalom is nagy hatást gyakorolt rám. Részben ennek köszönhető, hogy gyógypedagógiára jelentkeztem, amelyet idén végeztem el. A Vidám7 alatt szakmailag is sokat fejlődtem. Emellett nagyon jól éreztem magam és rengeteg új emberrel ismerkedtem meg. Egy életre szóló élmény részt venni a Vidám7-en.”

Nóri, önkéntes

PORTÉ 49 KÉPESEK VAGYUNK

„Idén márciusban kezdtem tanulni a jelnyelvet, pusztán érdeklődésből. Amikor megtudtam,hogy lehet jelentkezni a SINOSZ Vidám7-re önkéntesnek, azt gondoltam ez egy remek lehetőség kapcsolódni a közösséghez, gyakorolni az eddig tanultakat és egy kicsit kimozdulni a megszokott hétköznapi körforgásból. Három napot töltöttem 42 siket, nagyothalló és halló gyerekkel és sok sok önkéntessel. A szervezők remek feladatokkal, játékokkal és programokkal készültek, esély sem volt unatkozni. Mivel csak nemrég kezdtem el tanulni a nyelvet, olykor azért akadtak nehézségek, de a gyerekek és az önkéntesek is egyaránt nagyon türelmesek voltak, és segítettek a megértésben. A siket és nagyothalló gyerekek pont olyanok, mint a hallók. Elevenek, tele vannak energiával és nem lehet bírni velük, de egytől egyig mind imádnivalóak. Szuper tapasztalás volt köztük tölteni ezt a pár napot, rengeteget gyakoroltam és sok új jelet tanultam tőlük. Bámulatos volt látni, ahogy a jelelni nem tudó és a jelnyelvet aktívan használó gyerekek megtalálták a módját a közös játéknak. A kiosztott feladatokon túl, azért az önkéntéseknek is jutott a játékra idő. Ezer éve nem tollasoztam ennyit, de homokozóban sem ültem már rég. Fárasztó volt ugyan, de elképesztően jól éreztem magam. Jövő nyáron a teljes hétre fogok jelentkezni.”

Brigi, önkéntes

KÖSZÖNJÜK A SZÜLŐKNEK,

HOGY 2023-BAN IS A SINOSZ-T

VÁLASZTOTTÁK!

KÉPESEK VAGYUNK 50

„HA ELFÁRADUNK IS, NE ADJUK FEL!”

Értékes gondolatok a Fogyatékossággal Élők

Európai Parlamentje rendezvényéről

Az Európai Fogyatékosságügyi Fórum (EDF) és az Európai Parlament immár ötödik alkalommal szervezte meg 2023. május 23-án, Brüsszelben, a Fogyatékossággal Élők Európai Parlamentje rendezvényét. Köszönjük szépen Dr. Kósa Ádám európai parlamenti képviselőnek a meghívást, hogy a magyar delegáció tagjaként részt vehettünk mi is az eseményen: Kiss Orsolya országos elnökségi tag, Botos Barbara személyi asszisztens és jelnyelvi tolmács, illetve Laczka Zsanett esélyegyenlőségi referens.

. Szerző: Laczka Zsanett

nap az Európai Parlament rövid bemutatásával indult. Jelenleg az Európai Parlamentben (továbbiakban: EP) 705 képviselő van. A 27 tagállam a lakosságszám alapján küld képviselőket az EP-be, akik nem országok szerint ülnek az ülésteremben, hanem frakciók szerint. Egy frakció megalapításához 6 vagy 7 tagállamból 25 tagra van szükség. Jelenleg hét frakció működik, most az Európai Néppárt a legnagyobb. Az EP elnöke is ennek a frakciónak a tagja. Az EP képviselői több mint 200 politikai párt képviselői, ami hatalmas értéke az EU-nak, hiszen egy sokszínű Európa képe rajzolódik ki. A képviselőkre nagyon fontos feladat hárul: csökkenteni kell a különbségeket, hidat kell építeniük az emberek között. Elmondták érdekességként, hogy 24 hivatalos nyelv van az Európai Unióban. A Fogyatékossággal Élők Európai Parlamentje rendezvényen ebből 22 nyelven zajlott tolmácsolás, s mellette további két nyelven: ukránul és nemzetközi jelnyelven is. Profik, a legjobb tolmácsok dolgoznak az EP-ben. A tolmácsok többnyire 4-5 nyelven tudnak tolmácsolni. Kiderült, hogy a tolmácsok jelezhetik, hogyha túl gyor-

Asan beszél a felszólaló és nem tudják követni. Ilyenkor megnyomnak egy

gombot. Ha többen egyszerre nyomják meg, akkor jelzik a hozzászólónak, hogy lassabban beszéljen. De persze nem véletlen, hogy gyorsan beszélnek a képviselők, amikor felszólalnak!

Többnyire egy percük van, hogy elmondják gondolataikat.

A Fogyatékossággal Élők Európai

Parlamentje rendezvényt Roberta

Metsola, az EP, és Yannis Vardakastanis, az Európai Fogyatékosságügyi Fórum (továbbiakban: EDF) elnökei nyitották meg.

Az EP elnöke azzal kezdte gondolatát, hogy „az Európai Parlament az inklúzió helye”. Az unióban minden ötödik ember valamilyen fogyatékossággal él, az akadálymentesítés tehát elengedhetetlen. Sajnos egyelőre az akadálymentesítés inkább kivételként jelenik meg napjainkban, és nem természetes tényként.

Az EU mottója: „Egységesen a sokszínűségben”. Fontos, hogy a fogyatékossággal élő személyek is élni tudjanak jogaikkal. Amikor egyenlő jogokról beszélünk, valódi jogokról kell beszélni. Dolgozni kell azon, hogy ez az egyenlőség ne csak papíron legyen rögzítve, hanem a mindennapok valóságává váljon.

HÉTKÖZNAPOK
53 KÉPESEK VAGYUNK

Yannis Vardakastanis egy üzenetet fogalmazott meg: „Mi, fogyatékossággal élő emberek, nem toleráljuk tovább a diszkriminációt!”.

Ez magába foglalja, hogy senkitől sem vonhatják el – fogyatékossága miatt – a szavazati jogát, és azt, hogy választható legyen. A választásoknak egyenlő eséllyel hozzáférhetőnek kell lenni mindenki számára. A fogyatékossággal élő embereket mindenhol

között éljen. Ez a parlamenti ülés teret ad az érintetteknek, hogy hallathassák hangjukat.

Az EP elnöke azzal kezdte gondolatát, hogy

fogyatékossággal él, az akadálymentesítés tehát elengedhetetlen. Sajnos egyelőre az akadálymentesítés inkább kivételként jelenik meg napjainkban, és nem természetes tényként.

egyenlő félnek kell tekinteni, illetve védelem illeti meg őket a hátrányos megkülönböztetéssel szemben. Joga van ennek a közösségnek is a szabad mozgáshoz, az akadálymentes közlekedéshez, a munkavállaláshoz, és ahhoz, hogy jó életkörülmények

A rendezvény 3 nagy téma megvitatásából és egy kiáltvány elfogadásából áll. Az egyes témáknak volt két-két témafelelőse és 4-5 felvezető előadója. Ezt a felvezetést a delegáltak 1-1 perces hozzászólásai, észrevételei követék. Majd a téma előadói és felelősei válaszoltak, összefoglalták, illetve lezárták a blokkot.

Az első blokk „Az akadályok áttörése – Szabad mozgás és teljes részvétel” címet kapta. Az előadók három kérdéskört jártak körül: szavazójog, szavazások akadálymentesítése és az Európai Fogyatékossági Kártya.

KÉPESEK VAGYUNK 54
„az Európai Parlament az inklúzió helye”. Az unióban minden ötödik ember valamilyen

Bár az Unió sokat tesz az akadályok ledöntése érdekében, de még mindig nagyon sok a probléma, vezették fel a témát. Vera Jourová, az Európai Bizottság munkáját, cselekvéseit, és terveit ismertette. Elmondta, hogy egy év van az EP választásokig, amely során nagyon fontos, hogy a választásról szóló információk a fogyatékossággal élő személyekhez is eljussanak. Ehhez több kommunikációs csatornára van szükség. Az átláthatóság jegyében a politikai informá -

ciókat digitálisan is közzé kell tenni. A szavazóhelységek akadálymentessé tétele elengedhetetlen, és emellett javaslatot tesznek az e-szavazás lehetőségére is.

Emily O’Reilly Európai Ombudsman azzal kezdte gondolatait, hogy a demokrácia alapelvének nem csak a választáson kell érvényesülnie. Ide tartozik az is, hogy az információknak mindenki számára egyenlő

eséllyel hozzáférhetőnek kell lenniük; biztosítani kell a pártokkal való kom-

HÉTKÖZNAPOK
55 KÉPESEK VAGYUNK

munikációt; biztosítani kell a választás lehetőségét, továbbá

azt is, hogy a fogyatékossággal élő emberek is jelöltethessék magukat. Hiába vannak jogszabályokban rögzítve a jogok, azokkal élni sokszor nehéz, vagy szinte lehetetlen. Ennek változnia kell.

Karine Lalieux a belga kormány tagjaként jelent meg, és az Európai Fogyatékossági

Kártyáról mondta el gondolatait, amelyet Belgium már

2016 óta tesztel. Az EU egyik alapelve a szabad mozgás, azonban ez a fogyatékossággal élő emberek számára többnyire nem valósul meg. Elmondta, hogy Belgiumnak

pozitív tapasztalatai vannak az Európai Fogyatékossági

Kártyával kapcsolatban (továbbiakban: Kártya), több mint 25 ezer belga állampolgárnak van is. Úgy látja, hogy ezzel összefüggésben javult a kommunikáció a fogyatékossággal élő személyek érdekvédelmi szervezetei és a szolgáltatók között. Vannak azonban még mindig olyan területek, amelyeken nem kihasználhatóak a Kártya által biztosítandó előnyök. Ezek a kultúra és a sport.

A delegáltak is sok érdekes tapasztalatot és gondolatot megosztottak, felhívva a figyelmet sok más problémakörre: Egy olasz delegált az újszülöttek szűrővizsgálatainak fontosságára hívta fel a figyelmet, hogy a szükséges korai fejlesztés mielőbb megkezdődhessen.

A fogyatékossággal élő nők jogaira is nagy hangsúlyt kell fektetni. Első lépés ehhez az Isztambuli Egyezmény elfogadása és alkalmazása. A fogyatékossággal élő nők gyakran erőszakos cselekmények áldozatai. De sok más esetben is sérülnek az emberi jogok, mint például, ha nincs biztosítva a kommunikációs akadálymentesítés érdekében a jelnyelvi tolmács. Ilyen méltatlan helyzet, ha egy siket nő halló fiával megy a nőgyógyászhoz, és a fiú tolmácsol a vizsgálat során.

Az EUD hozzászólója többek

között elmondta, hogy 31 nemzeti jelnyelv van az EU-ban.

Egy bevándorló, vak nő a saját tapasztalatát mondta el, hogy halmozottan hátrányos helyzetben lévő emberként, milyen nehéz volt

KÉPESEK VAGYUNK 56

helytállnia a munkaerő-piacon, hiszen a bevándorlók majdnem 100%-a munkanélküli. Emellett ő még látássérült is. De nem szabad feladni, el lehet érni a kitűzött célt. Jelenleg bírósági tolmácsként dolgozik hazájában.

Egy másik delegált arra hívta fel a figyelmet, hogy még mindig megvalósítanak olyan projekteket, amelyek nem biztosítják mindenki számára az egyenlő esélyű hozzáférést. Például otthonok épülnek, úgy, hogy nem akadálymentesek. Ezek által a szociális kirekesztés valósul meg. Ahhoz, hogy eredményeket érhessünk el, szükség van szankciók alkalmazására, ha a teljes akadálymentesítés a projekteknek nem része.

A téma utolsó hozzászólója egy ír mozgássérült nő volt. A története sokaknak könnyet csalt a szemébe. Saját, személyes tapasztalatát osztotta meg a részvevőkkel, hogyan is jutott el erre a rendezvényre. Kálváriája már hazája repülőterén kezdődött. Saját kerekesszékét ott kellett hagynia, csak egy másikat használhatott. Mivel a repülőtér személyzete felkészületlen

volt, 1 óra 40 perces késéssel szállt fel a gép, és a pilóta ráadásul bemondta, hogy a kerekesszékes utas miatt késik a gép, megalázva a nőt ezzel. Brüsszelbe érve is 2 órát kellett várni egy nem megfelelő székben, amíg egy kerekesszékbe átülve elindulhatott a repülőtérről. Története jól mutatja, hogy még napjainkban is mennyi diszkriminatív, és megalázó helyzetbe kerülnek a fogyatékossággal élő emberek.

Az első blokk lezárása után Yannis

Vardakastanis elmondta, hogy az EDF megfogalmazott egy kiáltványt, amelynek elfogadását kéri a Fogyatékossággal Élők Európai Parlamentjétől. A kiáltvány ismertetésére Alexandre Gomez lett felkérve, de mivel nem talált segítő személyt az útra, ezért le kellett mondania a részvételt. Ez a helyzet is jó példa arra, hogy a támogató szolgáltatások biztosítása nem luxus a fogyatékossággal élő személyeknek, hanem alapvető emberi jog.

Az EDF által megfogalmazott kiáltvány fő gondolatai a következők:

Egyenlő politikai jogokat kell biztosítani! Nem fogadja el a fogyatékossággal élő közösség a kivételt.

HÉTKÖZNAPOK
57 KÉPESEK VAGYUNK

Létre kell hozni egy akadálymentesítéssel foglalkozó európai ügynökséget!

Be kell vezetni minden tagállamba az Európai Fogyatékossági Kártyát!

Egy új finanszírozási alapot kell létrehozni, melynek a legfőbb célja a fogyatékossággal élő személyek képzéseinek és foglalkoztatásának elősegítése!

A kényszersterilizációnak bűncselekménynek kell lennie minden tagállamban!

A légi közlekedéshez való egyenlő esélyű hozzáférése érdekében jogszabályokat kell létrehozni!

Segíteni kell, hogy létrejöjjön egy akadálymentes, és inkluzív Ukrajna!

A kiáltványt 0 tartózkodás és 0 nem szavazattal, egyhangúlag elfogadták az ötödik Fogyatékossággal Élők Európai Parlamentjének delegált-

jai. Továbbá a résztvevők kötelezték magukat, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kiáltványban rögzítettek érvényesüljenek.

A második blokk a „Harcolunk a jogainkért – az egyenlőtlenségek, a társadalmi kirekesztés és a szegénység elleni küzdelem” címet kapta. Helena Dalli egyenlőségért felelős európai biztos az egyenlőség biztosításának fontosságát, és a tagállamok általi megvalósítását hangsúlyozta, hogy ne érje kirekesztés a fogyatékossággal

KÉPESEK VAGYUNK 58

élő embereket. A legnehezebb ennek megvalósítása – véleménye szerint –az oktatásban, a foglalkoztatásban, a lakhatásban, és a függetlenség biztosításában, ezért a társadalmi kirekesztés a fogyatékossággal élő személyeket különösen érinti.

A független életvitel alapja a közösségi befogadás. Erről az Európai

Bizottság idén egy útmutató kiadását tervezi, melynek célja a jövőbeli, minőségi megélhetés.

A fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatása során a legnagyobb nehézséget talán az okozza, hogy a foglalkoztatók bizonytalanok, nem ismerik az érintett személyek igényeit. Épp ezért készül egy fogyatékossági, foglalkoztatási kézikönyv is.

Az ír származású Tamara Byrne érintett – értelmi fogyatékossággal élő – személyként szólalt fel. Elmondta, hogy az ír kormány elfogadta a

HÉTKÖZNAPOK
59 KÉPESEK VAGYUNK

Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló

ENSZ egyezményt (továbbiakban: CRPD), és nem érti, hogy miért nem hajtják végre az abban foglaltakat. Kiemelte, hogy fontos, hogy olyan életet élhessen, amilyet szeretne: megválaszthassa hol és mit tanul, a munkahelyét, a barátait, a lakhatását, és a hobbiját. Ehhez arra van szüksége, hogy megfelelő támogató szolgálat legyen biztosítva számára. Ő nem adta fel, kitűzte a célt, hogy hol és mit szeretne tanulni, és elvégezte az egyetemen a történelem szakot. Mellette önkénteskedett is, és azóta is különböző szociális tevékenységet folytat. A fogyatékossággal élő személyek többsége nem kap esélyt az önálló életre, pedig sok mindent elérhetnek, sokra vihetik az életben.

Carlos Susias a szegénységről beszélt, és hogy milyen mértékben érinti a fogyatékossággal élő embereket. A szegénységet meg lehet mérőszámokkal határozni, egységesen mérik

minden országban, de a valójában, ez mindettől független: ha választani kell, hogy ételt adunk a gyermekünknek, vagy fűtünk, akkor fölöslegesek a mérőszámok.

A fogyatékossággal élő személyek közösségében 18%-kal nagyobb arányban jelenik meg a szegénység, mint a fogyatékossággal nem élő társadalom tagjai között. És kimutatható, hogy a nők sokkal inkább ki vannak téve

ennek az életkörülménynek, mint a férfiak. A kiadások legnagyobb részét az élelmiszer és az energia teszi ki. A szegénység egyik legjobb kezelése az oktatáshoz való egyenlő esélyű hoz -

A fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatása során a legnagyobb nehézséget talán
KÉPESEK VAGYUNK 60
az okozza, hogy a foglalkoztatók bizonytalanok, nem ismerik az érintett személyek igényeit.

záférés, és a megfelelő bérezés lenne. Bár ezek tagállami kérdések, az EUnak mégis foglalkozni kellene vele.

Természetesen ezekhez a témákhoz is gondolatébresztő hozzászólások érkeztek a delegáltaktól:

Az egyik felszólaló elmondta, hogy őt indukált deluzionális rendellenességgel diagnosztizálták, melynek kezelése műtéttel, vagy stimulációval történik. Sajnos a műtéti kezelés drága, ezért nagyon ritka, amikor megcsinálják. Neki megcsinálták, és ezáltal teljes életet tud élni, azonban felhívja a figyelmet rá, hogy ez sokaknak nem adatik meg.

Ahhoz, hogy az önálló részvétel megvalósulhasson mindenki számára, az államnak biztosítani kell térítésmentesen a személyi segítés szolgáltatást.

Hasonló észrevétel volt az is, hogy a személyi segítő mint kísérő jelenik meg egyegy helyzetben, és ilyenkor az ügyfélnek a személyi segítő, vagy például a jelnyelvi tolmács költségét is viselnie kell.

Az egyik delegált arra világított rá, hogy sok esetben maguk a hatóságok kerülik

HÉTKÖZNAPOK
61 KÉPESEK VAGYUNK

meg a jogszabályokat, ha a lakhatás akadálymentesítéséről van szó.

A harmadik blokkban a felszólalók és a delegáltak azt kérdéskört járták körül, hogy veszélyhelyzetben milyen segítségre van szükségük a fogyatékossággal élő embereknek. Ez nagyon fontos terület, amely sokszor háttérbe szorul békehelyzetben, és csak akkor üt nagyon a hiánya, ha háborús, vagy valamilyen katasztrófa-, illetve veszélyhelyzetbe kerül egy ország. Egy háborús helyzetben minden ember számára az óvóhelyre eljutás az első, és egyben az egyik legkritikusabb probléma. A különböző fogyatékossággal élő emberek számára ez szinte lehetetlen: például a mozgássérült személyek fizikai akadályokba ütköznek, a hallássérült személyekhez pedig az információ nem jut el. Paola Albrito az orosz–ukrán háborúról hozott súlyos számadatokat: 408 gyermek meghalt, 1900 gyermek megsérült, 170 ezer épületet leromboltak. Ukrajna 40%-a alá van aknázva. (Ez akkora terület, mint kb. Németország fele.) A lakosságban a szegénység megötszöröződött.

Idriss Maïga Alzouma Tunéziából érkezett, és az afrikai kontinens helyzetét mutatta be. Afrika 54 országa mind élt át válságos helyzetet: terro -

rizmus, csempészet, törzsi háborúk… A fogyatékossággal élő személyek

még rosszabb helyzetben vannak.

Elmondása szerint a fogyatékossággal élő gyermekek minden figyelmet megérdemelnek. De a szülők is!

Válsághelyzetben ezeknek a szülőknek még azt is meg kell élniük, hogy nem tudnak segíteni gyermeküknek.

Az embereket inkább csak a sajnálat veszi rá arra, hogy segítsenek. De nem sajnálatra van szükség, hanem az egyenlő esélyek biztosítására.

Részletezni nem részletezte az afrikai helyzetet, csak annyit mondott, hogy olyan állapotok vannak, amiket elképzelni is nehéz. Az Európai Unió segítségét kérte a CRPD elfogadásában és végrehajtásában.

Ehhez a témához is szép számmal hozzászóltak a delegáltak. Alább néhány

megfogalmazott gondolat ezek közül:

Sokszor azt érezzük, hogy sikerül a függetlenséget elérni, de ez addig tart, amíg le nem ég a ház, vagy nem jön egy hatalmas áradás. Nagyon fontos tehát, hogy kidolgozásra kerüljön egy terv, hogy a fogyatékossággal élő személyekre vonatkozó kötelezettségek beépüljenek az

KÉPESEK VAGYUNK 62

általános katasztrófahelyzeti jogszabályokba, intézkedésekbe.

Az EFHOH elnöke a COVID idején kötelező maszkhasználat hátrányos következményeire hívta fel a figyelmet. Mivel az egyenlő esélyű hozzáférés nem volt biztosított, a siket és nagyothalló emberek nem tudtak bekapcsolódni a közéletbe.

Az ukrán felszólaló elmondta, hogy az ország újjáépítésének az egyetemes tervezés elvének megfelelően kell történnie, annak érdekében, hogy a fogyatékossággal élő személyek is megfelelő életvitelt tudjanak kialakítani.

Egy litván siket felszólaló sok témát érintett, és sok elgondolkodtató felvetése volt. Egyrészt megfogalmazta, hogy nagyon fontos, hogy a jövőben minden siket képviselő a saját nemzeti jelnyelvén szólalhasson fel. A 112-es telefonos segélyhívó applikációról elmondta, hogy Litvániában a nagyothalló személyek számára már akadálymentes, de a siket személyek számára még nem. Elmesélte, hogy megkérdezte egy kerekesszékkel közlekedő ismerősét, hogy mit tenne, ha kitörne a hábo-

rú? Azt a választ kapta, hogy otthon lenne, és várná a halált… Zárszóként még hozzátette mindehhez, hogy van úgy, hogy elfárad, de „ha elfáradunk is, ne adjuk fel!”

Hosszú és tartalmas nap volt. Az előadók és a delegáltak rengeteg értékes gondolatot megfogalmaztak, bízunk benne, hogy sikerült ezekből egy kicsit átadni Neked is, kedves Olvasó!

A „semmit rólunk, nélkülünk” elv rengetegszer elhangzott a nap folyamán, és ennek mentén dolgozik a SINOSZ is. Hallatjuk a hangunkat, és lobbizunk minden fórumon, munkacsoportban, ahol részt veszünk a siket és nagyothalló közösség egyre jobb életminősége érdekében. Sokszor ütközünk falakba, de sok munkával réseket ütünk ezekbe, áttörjük őket. Ugyanaz a motiváció van bennünk is, mint amit a litván siket felszólaló megfogalmazott: ha olykor elfáradunk is, fel nem adjuk! Küzdünk tovább. Tegyetek így ti is! Változásokat csak közös erővel tudunk előidézni, kiharcolni.

HÉTKÖZNAPOK 63 KÉPESEK VAGYUNK

AZ EURÓPAI PARLAMENTBEN JÁRTAM BRÜSSZELBEN

Május 22-e és 24-e között a Siketvakok Országos Egyesülete

képviseletében Brüsszelbe utaztam. Május 23-án került megrendezésre a Fogyatékossággal Élők Európai Parlamentje című rendezvény, amelyet immár ötödik alkalommal szervez az EU. Magyarországról a fogyatékossággal élők érdekképviseletét ellátó szervezetek 20 fős delegációval érkeztek, emellé 10 fő segítő.

Az én segítőm Péter, az élettársam volt, akivel amellett, hogy a rendezvényt végigasszisztálta velem, a szabad programra szánt órákat Brüsszel látnivalói között töltöttük. A keddi eseményt az Európai Parlament épületében tartották. Felemelő érzés volt a parlamenti képviselők üléstermében helyet foglalni. A beszédeket a tolmácsok az EU hivatalos nyelvein, valamint jelnyelven és feliratozva is fordították.

A cél az volt, hogy a fogyatékossággal élő személyek problémáiról tudomást szerezzenek az Európai Parlamenten belül. Sokan felszólaltak, akik tagállami és EU-s szintű megoldandó helyzeteket egyaránt említettek. Például az Európai Siketvak Unió (EDBU) elnöke, Francisco J.

Trigueros is felszólalt. Ő teljesen siketvak, a taktilis jelnyelv segítségével kommunikál. Számára a fent felsorolt tolmácsolási módok közül egyik sem volt megfelelő, ezért saját magának kellett gondoskodnia a taktilis jelnyelvi tolmácsáról. A parlament részéről nyitottságot tapasztaltunk, és reméljük, a jövőben a fogyatékossággal élők érdekei hatékonyabban jutnak érvényesítésre az EU legfőbb szervei által is.

Szerző: dr. Babinszki Vera, jogász

AZ UTOLSÓ

MOHIKÁNOK, AZAZ AZ Y-GENERÁCIÓ TAGJAI

Munkahelyi körkép a milleniáloktól

Jómagam az Y-generációt erősítem – 1992-ben születtem.

Miért is olyan fontos ez, mit takar, hogy Y-generációs vagyok? Mert én magunkat egy köztes generációnak látom: a könyvek általi tudást kiegészítette az interneté, sokkal fogékonyabbak vagyunk a technológiára, és szeretünk is új dolgokat tanulni – olyanokat, amelyekben látjuk azt, hogy valóban hasznunkra lehet (pl. Pitagorasz-tétel kontra képszerkesztési tutorial a Youtube-on). A tudás az eszközünk, és egyben hisszük, hogy feljebb léphetünk azon a bizonyos létrán ezáltal.

Szerző: Mizsik Viktória

65 KÉPESEK VAGYUNK

minket megelőző generációk foggal-körömmel ragaszkodtak ahhoz, hogy egy munkahelyen legalább 40 évet, minimum pedig 10-15 évet húzzanak le akkor is, ha nem volt semmilyen szempontból megfelelő számukra. Miért? Nagyon egyszerű: a tradíciókhoz való kötödésük, a biztonságérzet –hiszen, ha van munkánk, fent tudjuk tartani az életvitelünket, a családunkat, és ez az elsődleges szempont –, a komfortzóna kellemes légköre az, amelyben ők is nevelkedtek. Aki egy picit is kívül próbált ezeken a körökön mutatni, azokat általában visszatuszkolták, “rebellisnek” titulálták, és tettek róla, hogy ne legyenek fodrozódó hullámok egy sima tükrű tavon. Ez nemcsak társadalmilag, a nagy egészben mutatkozott meg, hanem a lehető legkisebb körökben is: családban, baráti körökben és természetesen a munkahelyen is.

Van, aki szerint voltak ennek áldásos hatásai is: lásd munkaköpeny/ iskolaköpeny kontra ki milyen márkát visel és hogyan lesz a márka státuszszimbólum kérdése. De vannak akik pedig pont erre mutatnak rá, hogy a változással semmi gond nincs, és a

Akomfortzónán való átlépés igazából igenis hasznos dolog, ha szeretnénk önmagunkat tovább fejleszteni. Az Y-generáció sokkal jobban alkalmazkodott a home office jelenséghez – ehhez jócskán hozzátett a Covid okozta bezártság is. Elvégre a mi generációnk kedveli a rugalmasságot: elvégezzük a munkát, a saját szemszögünk és ízlésünk szerint. Ez persze nem azt jelenti, hogy tessék-lássék módszerrel oldanánk meg, hanem sokkal inkább azt, hogy nyitottabbak és kreatívabbak vagyunk elődjeinknél, olyan módszerekkel, technikákkal dolgozunk, amelyeket még előttünk nem ismertek, vagy nem alkalmaztak. És itt jön az óriási csavar is: ha a főnökeink az előző generáció tagjaiból érkeztek, az ő merevségük nem igazán tud mit kezdeni a mi szabadelvűségünkkel. A munka akkor van elvégezve, ha valóban ott vagyunk a helyszínen, nem pedig távolról pötyögünk valamit, ugyebár… Hiszen akkor a munkavállaló látható, érzékelhető. Így csak lebegünk az éterben, és ki tudja, hogy valóban dolgozunk-e, nem csak beállítottuk valamit, és néha megmozgatjuk az egeret (csalási eshetőségként, trükközésként jelenik ez meg sok-sok ember fejében).

HÉTKÖZNAPOK
67 KÉPESEK VAGYUNK

Erről mindig Bill Gates mondása jut eszembe, amely ennél jobban nem is mutathatna rá, hogy milyen generációs szakadékok húzódnak közöttünk:

“Mindig egy lusta embert választok ki egy nehéz munkára. Mert ő talál egy könnyű utat az elvégzésére.“

Bár Bill Gates egy lusta emberről beszél, én mindig a saját generációmra, és a saját barátaimra asszociálok: nem lusták vagyunk, hanem ener-

lebeg a kiégés veszélye felettünk. Ameddig az idősebb generáció tagjai sokszor munkaidőn túl is maradnak, hogy a munka biztosan ne maradjon holnapra, és kényszeresen el kell végezni, addig mi egyszerűen félretesszük a munkaidő leteltével, és próbáljuk kiengedni a fáradt gőzt, kilépni a mókuskerékből. Talán ezért is van az, hogy kedveljük a valódi csapatépítőket, ahol egyensúlyt teremt a szórakozás és a munka, ahol összeegyeztethetőek az ellentétek, és kiegyensúlyozható a légkör, ami a későbbiekben sem válik egy feszült, hideg „menjünkmárhazateljenmárazidő” érzéshez a munkahelyünkön.

giatakarékosak! Ha te eddig egyetlen útvonalat ismertél a célhoz, mi mutatunk neked legalább ötöt, és garantálom, hogy lesz közte rövidebb is!

Ezért is van az sokszor, hogy az Y-generáció tagjai nem tudnak megmaradni olyan sokáig egy helyen – vagy ha ez mégis bekövetkezne, akkor fenyegető fekete esőfelhőként

Ahol kiégünk, onnan minél előbb próbálunk ugródeszka-szerűen elrugaszkodni – sok velem egykorúval beszélgettem már erről, és szinte mindannyian ugyanazt érezzük ezzel kapcsolatban: nem kell beleragadni valamibe csak azért, mert a szüleink ebben nőttek fel, ezt látják okénak. És olyan jó, hogy ezt mi felülírjuk és nyitottabban, merészebben és bátrabban állunk ehhez is!

Viszont a home office hátránya is lett egyben, hogy kiválóan alkalmazkodtunk ahhoz is, hogy ne dolgozzunk együtt más emberekkel.

Hiányoztak a munkatársak, de hamar

KÉPESEK VAGYUNK 68
“Mindig egy lusta embert választok ki egy nehéz munkára. Mert ő talál egy könnyű utat az elvégzésére.“

túllendültünk azon, hogy nem kell mindennap meetingelni, és nem kell minden nap nézni a másik kollégát, ahogy halálra unja magát, miközben statisztikákat ír. A Covid óta valahogy

nehezebb alkalmazkodni. Az Y-generációt sokan énközpontúnak is címkézték már, hiszen kiemelten fontos szerepet kap az életünkben az, hogy mi miképp élünk meg dolgokat, milyen érzések-

HÉTKÖZNAPOK
69 KÉPESEK VAGYUNK

kel, milyen háttérrel dolgozunk, meg akarjuk ismerni magunkat és fejlődni szeretnénk. Ez pedig nehezen tud együttműködésbe lépni más generációs kollégákkal/főnökökkel.

A legtöbben vállalkozókká avanzsálják magukat. Ehhez rengeteg tanfolyam, online tudás áll rendelkezésre. Mert valahol le akarjuk rombolni a merev keretrendszereket, a már meglévő paradigmát is leváltanánk, arról nem beszélve, hogy több lábon is szeretünk

állni: több szakma, több lehetőség.

Abban reménykedem, hogy ezeket az újításokat, új szemléleteket a következő generációk számára is át tudjuk adni. A gyerekeink már olyan lehetőségeket, utakat láthatnak meg, amelyeket mi még magunknak köveztünk ki: nekik pedig már tudunk ebben segítséget és

tervrajzot is nyújtani. Félreértés ne essék, a munka nagy része az övék, de amolyan mentorként, a hátuk mögött állva kísérhetjük végig őket a saját útjukon.

KÉPESEK VAGYUNK 70

HALLÁSSÉRÜLTKÉNT KÜLFÖLDÖN

Főbb nehézségek és stratégiák

Réz Dorina, a Hangformázó gépírás projekt egyik tagja így számol be a hallássérültek számára megrendezett alkalomról, amelyet az Együttható Egyesület támogatásával az Erasmus+ szolidaritàs projekt keretében valósítottak meg.

Szerző: Réz Dorina

HÉTKÖZNAPOK

Sokszor elveszve érezhetjük magunkat külföldön, ahol más az anyanyelv, más a kultúra és mások a szokások.

Hallássérültként még nehezebb lehet bekerülni egy idegen környezetbe, teljesen magunkra hagyva. Különböző nehézségek jelenhetnek meg, legfőképpen a kommunikáció szempontjából. Akadályok tapasztalhatók az információk összegyűjtésénél, vagy a szállásadóval való kommunikációban.

Megnehezítheti a beszélgetést, hogy ráadásul idegen nyelven is meg kell szólalni. Például az angol nyelven belül is vannak többféle akcentusok, dialektusok, amelyeket szintén nehezebb lehet megérteni.

Ami nagyban segíthet, az a nonverbális kommunikáció. Egységes, és így sokan megérthetik, hogy mit szeretne a másik. Hallássérültként a szájról olvasás egy fontos szempont lehet, hiszen ez megkönnyítheti a megértést. A nehézségeink és félelmeink leküzdése érdekében fontos, hogy türelmesek legyünk, mind önmagunkkal mind a társainkkal szemben. Általában a külföldi embereket nem érdekli, ha nyelvtani hibával beszélünk, mindaddig, amíg meg tudjuk értetni magunkat.

Stratégia lehet még, hogy ha a külföldi sokat beszél hozzád, akkor egyszerűbb, röviden megválaszolható kérdésekkel lehessen tőle visszakérdezni. További stratégia lehet az, hogy kulcsszavakból próbáljunk rájönni a beszélgetés lényegére, illetve meg lehet kérni a beszélgetőpartnert, hogy írja körbe, hogy pontosan mire gondol. A másik fél részéről segíthet hogy lassabban beszél, több szünetet tart és vissza lehet kérdezni.

A Google fordító a leggyakrabban használt eszköz, amelyet utazások során használni lehet. Külföldi utazásaink során igénybe vehetünk jelnyelvi, illetve írótolmácsot is, akik mindenben tudnak nekünk segítni, hogy könnyebb legyen a külföldi tartózkodásunk. A Sign Language Translator a jelnyelvet fordítja le, illetve a Teams alkalmazás szépen feliratoz.

Záró üzenetként megfontolandó, hogy bátran lépj ki a komfortzónádból, így elősegítve a saját fejlődésedet. És ne feledd, mindig van egy segítő, jó szándékú személy az úton, akihez lehet fordulni.

KÉPESEK VAGYUNK 72

Az amerikai

Amerika nagyon távolinak tűnhet, főleg innen Európából nézve. De mi lehet olyan vonzó ebben a hatalmas, majdnem 134 milliós országban?

Írta: Réz Dorina

SZABADIDŐ

amerikai álom

Vessünk egy pillantást a történelmére:

Az Amerikai Egyesült Államok egy viszonylag új ország, amely 1776. július 4-én a Függetlenségi Nyilatkozat aláírásával alakult meg, az akkori Nagy-Britannia 13 gyarmatával egyesülve. Jelenleg 50 tagállammal, plusz egy szövetségi területtel és egy külbirtokkal rendelkezik, mint Washington D.

C. és az amerikai Virgin szigetek.

Az észak-amerikai földrész története több mint

17 ezer évvel ezelőtt kezdődött, amikor amerikai

őslakos törzsek népesíttettek be egyes területeket. Később, amikor 1492-ben

Kolumbusz Kristóf elérte Amerikát, elkezdődött a földrész gyarmatosítása. Azóta rengeteg történelmi esemény történt, amely a mai Amerikává tette az észak-amerikai kontinenst.

Ezek közé tartozik az őslakosok elűzése, a Polgárháború, az aranyláz, az első világháború, a női választójog kérdése, a gazdasági válság és a New Deal, a II. világháború, a hideghábo -

rú, majd a polgárjogi mozgalmak és nem utolsó sorban a mindenkit megrázó 9/11 terrortámadása.

Az Egyesült Államok sok mindent megélt, de közben mégis oly vonzó a külföldiek számára, akik az amerikai álmot keresik. Ez a kifejezés végigkíséri Amerika történelmét. Jelentése

SZABADIDŐ
75 KÉPESEK VAGYUNK

abban rejlik, hogy az emberek képesek elhagyni a születési országukat egy jobb élet reményében. Számos korszakot áthidalt e kifejezés, amely talán bátorítást adott a bevándorlóknak az esetleges újrakezdéshez. Ez az ideál magában foglalja a demokráciát, a jogokat, a szabadságot és az egyenlőséget, amelyek egy személyes szabadság és sikerek elérésében mutatkozhatnak meg. Ehhez azonban az egyén akaraterejére, kitartására és szorgalmára

Az Egyesült Államok

sok mindent megélt, de közben mégis oly vonzó a külföldiek számára, akik az amerikai álmot keresik.

is egyaránt szükség van, hogy bárki

számára elérhető legyen akár a „csillagos ég” függetlenül attól, hogy honnan származik és milyen körülmények közül érkezett.

Ez az amerikai álom sokak számára kecsegtető lehet, és most szeretnék személyes tapasztalatot is megosztani azzal kapcsolatban, hogy miket láttam kint Amerikában. Családi okokból

sokszor jártam az országban, főként

Kalifornia államban, ahol az a tendencia, hogy számos mexikói személlyel lehet találkozni, akik a hazájukban

mindent feladva mennek Amerikába egy jobb élet reményében. Nehéz megpróbáltatások soraival találkozhatnak, de az érzékelhető, hogy kemény munkával sikerülhet nekik elérni az amerikai álmot.

Ez a fogalom/koncepció lehet, hogy csak egy misztikum, hiszen az embernek alapból nagy az akaratereje, sőt az ösztöne a túléléshez, ez megfelelő kitartással bárhol elérhetőnek tűnhet.

Azonban kijelenthető az, hogy a számos munkalehetőség, a különböző államokon keresztül megtalálható csodálatos, lélegzetelállító tájak, az emberek nyitottsága és kedvessége hozzájárulhat az ország vonzerejéhez. Mivel hatalmas területről van szó, a különböző államokban különböző szokások, kultúrák élnek egymás mellett, és különböző kaliberű emberekkel is lehet találkozni. Az én kaliforniai tapasztalásom az, hogy abban az államban nagyon nyitottak és kedvesek az emberek. Minden modern, és a napsütéses-pálmafás tengerpart rengeteg turistát vonz, szeretnék sokkal jobban megismerni az adott helyet.

Zárásképpen nagyon ajánlom az amerikai kirándulást, érdemes lehet új helyeket és városokat felfedezni, mert mindenhol található valami izgalmas újdonság.

KÉPESEK VAGYUNK 76

Fesztiválkörkép, avagy hol hagyd valóságot idén

Immáron harmadik éve, hogy a Covid utáni újjáépülés során ismét lehetnek fesztiválok, és lehet járni az országot. Már egy hónap

eltelt a nyárból, és rendkívül eseménydús fesztiválokon vagyunk túl, Magyarország újra megmutatta, hogy igenis lehet

úgy bulizni, hogy még a szeizmográf is bejelezzen – köszönjük Dimitri Vegasnak

és Like Mike-nak, akik 2023-ban a legnagyobb bulit hozták el a Balaton

Soundra, hogy még aprócska „tengerünk” is beleremegett!

Írta: Katona Réka

SZABADIDŐ

Fesztiválkörkép, hagyd kint a idén nyáron…

2021 óta járom a fesztiválokat évről évre, nyárról nyárra, és egyre jobban szeretem őket, egyre rutinosabbnak érzem magam bennük. Hallássérültként az első fesztiválom (EFOTT) előtt rettegtem, hogy mi lesz ott velem, hiszen part közelében lesz, óriási színpadokkal és hangosítással, mindenfelől ezer decibellel üvöltő zenével, ami miatt csak a szájról olvasásra tudok majd tá-

maszkodni… Igen, ezeket gondoltam, és végül sokkal többet kaptam, életem legkellemesebb, legpozitívabb csalódása volt az első fesztiválom, ugyanis nemhogy nem rossz élményekkel

távoztam onnan, de haza sem akartam jönni. A laikusok azt hiszik, hogy a hallássérült személyek számára a buli mint olyan ismeretlen fogalom, pedig azok korlátoltak, akik nem látnak túl magukon és a mások akadályozottságának alap lehetőségein. Azt hiszem sikerült – elsősorban magamnak –

SZABADIDŐ
79 KÉPESEK VAGYUNK

bizonyítani, és sikeresen cáfolni, hogy igenis lehet így is fesztiválozni, igenis lehet így is maradéktalanul élvezni az összes zenei koncertet, és igenis így is lehet ismerkedni, kapcsolatokat teremteni, fejleszteni önmagunkat és az elvárásainkat is a világ felé, adni valamit magadtól magadnak. Talán ez-

A zenei fesztiválok alaplényegén – a koncerteken – túl számos más programlehetőség van napközben, nem csak az esti koncertek.

utóbbi volt a legfontosabb számomra, hogy saját magam tudjam boldoggá tenni egy olyan eseménnyel, amelyről mindig is álmodtam…

A zenei fesztiválok alaplényegén – a koncerteken – túl számos más programlehetőség van napközben, nem csak az esti koncertek. Az EFOTT

egyik különleges sajátossága, hogy nevéből adódóan (Egyetemek és Főiskolák Országos Turisztikai Találkozója) mindig egy adott egyetem pályázza és nyeri meg a megrendezésének a lehetőségét. Idén, 2023-ban ez a megtiszteltetés a veszprémi Pannon

Egyetemet érte, akik megreformálva az eddigi évek fesztiváljait, már előzetesen fel tudták dobni a néha kissé unalmas hétköznapokat, ráadásul

számos hasznos, érdekes, és a laikusok számára is élvezhető beszélgetésekkel, programokkal készülnek. Nem szabad elmenni a Balaton Sound és Strand Fesztivál vízparti lehetőségei mellett, ahol a Balaton mint végtelen programlehetőséget kínáló tárház tárul a fesztiválozók elé. A Sziget Fesztiválon és a Szegedi Ifjúsági Napokon is számos napközben programot lehet találni, nemtől és kortól függetlenül mindenki megtalálhatja a magának valót. Mindemellett persze ezen fesztiválok fő lényege évről évre a rendkívül színes zenei paletta, amely számos hazai és külföldi előadónak biztosít fellépési lehetőséget, valamint a rajongóknak új dimenziókat és találkozást kedvenc énekeseikkel, együttesükkel.

A június mellett elhaladva azonban vétek lenne nem beszélni kedvenc nyári, júniusi magyar fesztiváljainkról, amelyek igazán méltó módon robbantották be 2023 nyarát, és reméljük, hasonlóképpen megtalálhatóak lesznek nemcsak jövő nyáron, hanem azon túl is.

A nyarat a 10. évfordulóját ünneplő szegedi Déja Vu fesztivál indította egy fergeteges bulival, amelyen egy rend-

KÉPESEK VAGYUNK 80

kívül energikus és ütős settel nyitotta meg a nyarat a fesztiválon először fellépő énekesnő, Inna. A fesztivál különlegessége, hogy nevéből is adódóan a régebbi korok slágerlistás külföldi és hazai előadóival vonzza a látogatókat, idén pedig a 90-es és 2000-es évekre helyeződött a hangsúly.

A nyár első hétvégéjét azonban nemcsak a Déja Vu Fesztivál, hanem az Eger közelében, Pilisborosjenőn, a természet lágy ölében található Szeláví!

Fesztivál is felavatta, amely egy igazi természetközeli fesztiválélményt nyújtott. Nemcsak népszerű zenészek, de napközben számos irodalmi és zenés beszélgetés is hallható volt. Számomra a Szeláví! leginkább a július végén évente megrendezett Művészetek Völgyével áll szoros kapcsolatban, ahol a hangsúly szintén a családias, piknikes környezeten van. A budapesti fiatalság minden évben egyik legjobban várt nyárnyitó eseménye a török mintákra átvett, egynapos Holi Peace, amely igazi hangulatát a színes por adja, így többszáz fiatal és híres zenész burkolózik egy este alatt többdimenziós élményekbe, amelyet egy tűzijáték is megkoronáz.

81 KÉPESEK VAGYUNK SZABADIDŐ

Ez a fesztivál valóban csak a zenei palettára korlátozódik, de „kárpótlásul” egész éjjel dübörög a zene, és hajnalig megy a tánc. A június végét általában (de legalábbis idén mindenképpen) három fesztivál zárja le, illetve az idén szintén jubileumát ünneplő, nagymarosi VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Különlegessége, hogy nevéből is látható módon nemcsak a fantasztikus zenei rész nyűgözi le az oda látogatókat, hanem a modern, színházat népszerűsítő programok is. Idén napközben 4 előadást lehetett megtekinteni (Esszencia, Vérnász, Antigoné és a Milada Horáková szlovák előadást), este pedig számos nemzetközi és hazai zenész dalai harsogtak a nagymarosi éjszakában.

Ahogy már korábban írtam, a júniust három, nemzetközi szinten is kiemelkedő zenei fesztivál zárta le: a Fishing on Orfű, ahol a legtermészetközelibb, legbarátságosabb módokon hozzák közel a szívekhez a hazai könnyű, alternatív, valamint rockzenéket. Talán ez az a fesztivál, amely a Művészetek Völgye mellett a leginkább családbarátnak mondható.

KÉPESEK VAGYUNK 82

A Nagykovácsiban lévő Kolorádó fesztivál talán Magyarország leginkább korlátoktól mentes fesztiválja, az itteni élményeknek tényleg csak a képzelet szab határt, nincsenek előítéletek, környezetszennyezés, rasszizmus, csak egy „gyönyörű, zöld és szabadszellemű” fesztivál, amelyeken a hazai viszonylatban különlegesebb előadók is helyet kapnak, mint például Co Lee, Analog Balaton, La Femme vagy az idei hazai felfedezett Beton.Hofi.

A nyári zenei fesztiválok

dául a fentebb említett Dimitri Vegas, Armin van Buuren vagy éppen Hardwell is helyet kapott, így ez a fesztivál főleg a rave, techno és elektronikus zene kedvelőinek ajánlott.

szempontjából a legfontosabb hónap a július, ahol számos

fesztivál, zenei és zenéhez kapcsolódó művészeti ünnep van.

A nyári zenei fesztiválok szempontjából a legfontosabb hónap a július, ahol számos fesztivál, zenei és zenéhez kapcsolódó művészeti ünnep van. A június végi nemzetközi fesztiválok népszerűségén túl a Duna-part Feszt igazán különleges élményt nyújt, ahol a parton ülve vagy állva, ahogy kedvünk tartja hallgatjuk kedvenc magyar előadóinkat és magyar DJ-k vegyes (külföldi és hazai számokat egyaránt tartalmazó) setjeit.

A június végi nemzetközi fesztiválok népszerűségén túl a Duna-part Feszt igazán különleges élményt

nyújt, ahol a parton ülve vagy állva, ahogy kedvünk tartja hallgatjuk kedvenc magyar előadóinkat

A harmadik, júniust lezáró fesztivál a nemzetközi viszonylatban is nagy népszerűségnek örvendő Balaton Sound, amely Magyarországon a legnagyobb elektronikus zenei fesztiválnak mondható. Itt számos világhírű DJ, mint pél-

A ráckevei Duna-part Feszt után az ország túlsóbb felében az immár 14 éves múltra viszszatekintő VeszprémFest várja a bulizni vágyókat, ahol idén egy igazi nagyágyú énekes, a spanyol Álvaro Soler is tiszteletét teszi, és elhozza el hazánkba az igazi spanyol életérzést.

A Bánkitó Fesztivál úgy gondolom idén kicsit kiemelkedik a többi közül,

SZABADIDŐ
83 KÉPESEK VAGYUNK

ugyanis idei témájában egy mindannyiunkat érintő fontos kérdésben igyekszik állást foglalni, sőt, napközben közös gondolkodásra hívni az oda látogatókat. Legfőbb céljuk, hogy a fesztivál nemcsak egy tehetősebb rétegnek, hanem azoknak is anyagilag elérhető legyen, akik például a Sziget Fesztivált még hírből sem engedhetik meg maguknak. Nincsen több száz és ezer kilométerről idereptetett zenész,

viszont van rengeteg érdekes hazai előadó, a zenei stílusokat tekintve mindenki megtalálja a magának valót, legyen szó egy hatalmas rave partyról, a „legdimenziósabb” techno buliról, vagy éppen egy underground, vicces buliról a Csaknekedkislány különleges srácai által. Számomra kedvenc és a szívemhez legközelebb álló fesztiválhoz érkeztünk, amely kereken elfelezi a nyarat. A Velencei tó partján 2021 óta már fix helyen, Sukorón található az EFOTT, amely igazi egyetemi bulis életérzést biztosít már több, mint 45 éve. Mindegy, egyetemista vagy, leszel, vagy voltál, az EFOTT kapui mindenki előtt nyitva állnak, aki szereti a magyar hazai, főként könnyűzenei és a Magyarországon mainstream, méltán népszerű slágereket. Az EFOTT-on általában külföldi zenészek is megtalálhatók, akik színesítik a színes fesztivál

már magyar zenéket tekintve is színes

palettáját: 2021-ben a 2015-16-os évek

KÉPESEK VAGYUNK 84

népszerű amerikai előadója Flo Rida is vendég volt, vagy éppen tavaly, 2022-ben a David Guettaval az egyik legnagyobb nyári slágert megvalósító amerikai énekes, Akon lépett fel, aki maximálisan hozta a tőle megszokott és elvárt minőséget: a tavalyi év egyik legnagyobb buliját hozta, még egy olyan kisebbnek mondható fesztiválon is, mint az EFOTT. Mivel ez egy egyetemi fesztivál, így évről-évre egyre színesebbek a napközbeni programlehetőségek. Míg tavaly az egyetemek és különböző szponzorok standjai

a Civil Falu névre keresztelt részen voltak megtalálhatók, addig idén az UNIverzum várja a délelőtt és délután hasznosan időt eltöltő volt és jelenlegi diákokat. Az egyetemek ingyenes promóciós termékei mellett számos érdekes programlehetőség is kínálkozik: hallgathatunk irodalmi podcast felvételeket, megnézhetjük a frappáns névre keresztelt #versfalat, követhetjük kortárs költők beszélgetését és látogathatunk workshopot például Ladányi Istvánnal és Bodó Gergellyel. Mindamellett a koránkelők sem maradnak

85 KÉPESEK VAGYUNK SZABADIDŐ

program nélkül, minden nap délelőtt 10 órától jógázni van lehetőség a Pannon Egyetem és a Diákhitel közös panelján, a Hencsergőn. Mindemellett az EFOTT-on a zenei kínálat

mellett sem szabad elmenni, az idei legnagyobb hazai

sztárok szinte mind fellépnek a Soproni Mainstage-n, mint például Dzsúdló, Azahriah

vagy épp az idén már 5 éves

évfordulójukat ünneplő, első Budapest Parkjukon is túllévő

Valmar.

Mindazonáltal az EFOTT szervezői a nagy magyar zenészlegendák meghívásán sem spóroltak, a tavalyi évben a Reptérrel újra berobbanó Korda György és Balázs Klári már akkor is szinte felrobbantották a fesztivált, de a TNT vagy a Best of Geszti is tiszteletét teszi és újra (vagy éppen először) elmerülhetünk a magyar retro legendák örökzöld slágereiben.

A vízparti fesztivál után pár nappal a debreceni Nagyerdőben megrendezett Campus várja a fiatal és idős egyaránt bulizni vágyókat, ahol a zenei paletta ismét széles skálán hozza a szervezőktől már megszokott nemzetközi

és hazai színvonalat. Az idei fellépők sorában lehet köszönteni a világsiker-

nek örvendő német lemezlovast, Robin Schulzt, aki a lemondott 2020-as fellépése után először látogat Magyarországra, és ismeri meg az igazi magyar party életérzést.

A méltán nagy népszerűségnek örvendő kapolcsi Művészetek Völgye egy minden évben sok magyar által várt összművészeti fesztivál többszáz napközbeni programmal és felejthetetlenül családias hangulatú esti koncertekkel. Olyan nagy magyar együttesek

népszerűségnek örvendő kapolcsi Művészetek

Völgye egy minden

évben sok magyar által várt összművészeti

fesztivál többszáz

napközbeni programmal és felejthetetlenül

családias hangulatú esti koncertekkel.

és előadók fognak fellépni, mint például az „Olyan Ő…” című 2019-es

slágerükkel igazán berobbant Bagossy Brothers Company, akik szinte életkortól függetlenül mindenki szívét

megdobogtatták már, vagy éppen az „Eső” című daluk hatalmas népsze -

KÉPESEK VAGYUNK 86
A méltán nagy

rűségével tömegeket vonzó Margaret Island. A Budapesttől nem túl messzi, és a balatoni régiók közelében fekvő FEZEN fesztivál évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend, folyamatosan bővülő zenei kínálatával tinédzsereket, egyetemista fiatalokat, sőt fiatalos felnőtteket is egyaránt vonzani tud. A fesztivál különlegessége, hogy a kemping résznél is található színpad egészen különleges és sokszínű zenei kínálattal rendelkezik, noha ez az egyik olyan fesztivál, amely tényleg csak a zenéről szól.

Az egész országot megmozgató

fesztiválok után a júliust egy nevében is különleges, MCC Feszt zárja Esztergomban, ahol a fiatalok, felnőttek, szimplán szórakozni vágyók 3 napon keresztül izgalmas beszélgetésekben, interaktív programokban és szuper esti koncerteken vehetnek részt, így ez a fesztivál méltó módon emelkedik ki a többi közül, hiszen nagy hangsúlyt fektet a napközbeni programok ésszerű látogatására. Számos népművészettel kapcsolatos program lesz található az idei fesztiválon, néptáncoktatás, gyöngyfűzés vagy éppen a népdal oktatás, amely egy olyan hagyományőrző program, amelyre idős és fiatal egyaránt valóban büszke lehet. Napközben a közéleti beszélgetések listája végeláthatatlan, szó esik politikáról („Brüszszel és Magyarország: Ellentétek és

ellenérzések”), a fiatalság modern randizását érintő problémákról („A modern randizás útvesztőjében”), de számos tudományos kérdéseket felvető kerekasztal beszélgetés is lesz, amely szerintem az egyik legérdekesebb és legkülönlegesebb élmény lehet egy fesztivál közepén.

Természetesen a szűkebb zenei szférára

korlátozódott rajongók sem maradtak különálló fesztivál nélkül, a 2014 óta minden év augusztusában szerveződő fonyódi

RockBalaton a kisebbektől a nagyobbakig vár minden rock, metál és hard-rock kedvelőt.

Az augusztusi fesztiválok szinte már minden évben amolyan „nyárzáróként” vannak kikiáltva, és idén sincs ez másképp. A nyár utolsó hónapját megindító Ördögkatlan fesztivál szó szerint elsejével indul, és egy szűk hétig tart, ahol úgy gondolom inkább

SZABADIDŐ 87 KÉPESEK VAGYUNK

a kicsit idősebb korosztály találja meg a helyét, számos olyan napi interaktív beszélgetéssel, amelyek inkább az ő generációjukat érintik, mint például a „Pécsi Bölcsész Kocsmakvíz a Kertben – Az élethosszig tartó tanulásért”, esetleg a „Közösségi kertészkedés –Régészeti munka a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeivel” vagy éppen

„Az offline rezervátum bemutatja: Hadiösvényen” című előadások. Az interaktív társasjátékok értelemszerűen egyaránt várják ugyanannyira a fiatalokat is, mint amennyire az idősebb korosztályt. Persze a zenei élet sem elhanyagolhatófellép a Kiscsillag, valamint a miskolci származású éne -

kes-frontemberrel a Bohemian Betyars együttes, de természetesen számos klasszikus zenét felvonultató színpad is lesz, ahol olyan nagy nevek lesznek hallhatóak, mint Esze Tamás vagy Dés László (és meghívott vendégei).

Magyarország leghíresebb fesztiválja, a Sziget Fesztivál évről-évre augusztusban van, ahol világsztárok, nemzetközi és kisebb-nagyobb hazai előadók is tiszteletüket teszik. A tavalyi évben a Sziget fő line-upja rendkívül színes volt, második alkalommal lépett fel kis hazánkban, a világsikernek örvendő Dua Lipa, a rajongók és fesztiválozók pedig szinte egymást taposták az élményért, hogy láthassák a gyönyörű

KÉPESEK VAGYUNK 88

és tehetséges albán énekesnőt. Dua Lipa mellett persze a Guiness-rekordokat is döntő, legendásan népszerű énekes, Justin Bieber is fellépett a tavalyi Sziget Fesztiválon, így nem is volt kérdés, hogy igen magasra került az a bizonyos léc a következő évi line-upot tekintve. A 2023-as Sziget Fesztivál fő fellépői közé a méltán híres Imagine Dragons nevű együttes, illetve a szabadságot egyedi módon ünneplő Florence and the Machine nevű zenekar került. A világsikerű DJ, David Guetta is felrobbantja majd a Sziget fő színpadját, de a zenei életbe visszatérő Lorde, a szavakat csak úgy pörgető Macklemore, és a Sziget utolsó napján Billie Eilish is helyet kapott, így a hazai de nemzetközi zenerajongók igényei is bőven ki lettek elégítve ezzel a kínálattal. A Sziget fesztivál nemcsak a lenyűgőzö zenei palettájáról, de a napközben fellelhető hasznos és kreatív programokról is híres, ott tényleg mindenki megtalálja a neki tetsző programot, legyen szó gasztrotúráról, kreatív festészetről, tudományosabb vonalakról, vagy éppen esélyegyenlőségi programokról, mint például az ebben igencsak jeleskedő Élő Könyvek.

Természetesen a szűkebb zenei szférára korlátozódott rajongók sem maradtak különálló fesztivál nélkül, a 2014 óta minden év augusztusában szerveződő fonyódi RockBalaton a kisebbektől a nagyobbakig vár minden rock, metál és hard-rock kedvelőt. Igazi legendák között cserélődik a színpad, olyan fellépők fogják sorra telíteni a rockszíveket, mint a Siklósi Örs – Nyugodjék békében! – halála

óta is töretlen népszerűségnek örvendő

AWS rockzenekar, az idősebb rockhe -

SZABADIDŐ 89 KÉPESEK VAGYUNK

adeknek ismerős hangzású Rudán Joe Band, a Depresszió, Pokolgép, vagy éppen a hazai színtéren legendás rockegyüttes, a Kárpátia. A RockBalaton biztosan a pogó igazi terepe is lesz, úgyhogy aki erre tervez menni, kösse fel a gatyáját – vagy éppen a bukósisakját…

A nyár végéhez közeledve azonban nem áll meg az élet, a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) már igazi legendás hazai fesztiválnak mondható, amely világszínvonalú zenék tekintetében sem utolsó. Míg tavaly Jason Derulo hozta el a forró hangulatokat a napfény városába, addig idén Rita Ora, Lukas Graham és a magyar feleséggel büszkélkedő, a magyar zenei fesztiválokat különösen kedvelő Timmy Trumpet fogja felrobbantani a dél-magyarországi régiót. Természetesen szinte az összes nagy népszerűségnek örvendő hazai előadó is megtalálható lesz, mint Beton.Hofi, az újhullámos OTL egyes tagjai, a Follow the Flow zenekar, vagy éppen a 12 éve töretlen sikerrel rendelkező Wellhello is elhozza a partiarc hangulatot. A legnagyobb nyárzáró fesztivál ismeretes a hazai fesztiválozás igazi úttörőjeként is, ugyanis ötvenöt éve már, hogy folyamatosan szórakoztatja a fiatalokat, generációk cserélődnek, nőnek fel és ismerkednek itt, így a hazai szívekben igazán különleges helyet foglal el,

kihagyni semmiképpen sem érdemes, bakancslistás hely, amolyan valóságot kint hagyó…

Az ország túlsó felében is zajlik nagyjából a SZIN-nel egyidőben egy nagy népszerűségű fesztivál, a Strand Fesztivál, a megszokott helyszínen és időben, hiszen évről-évre augusztus végén a Strand adja a löketet az egyetemistáknak és iskolásoknak az egyetem-, és iskolakezdéshez. A főként magyar előadókat felvonultató fesztivál azonban mégis különleges, megismételhetetlen és egyedi, hiszen egyrészt ki ne zárná szívesen a nyarat kedvenc magyar előadóival, barátaival, mindezt a Balaton partján, az augusztusi csillaghullás alatt?! Másrészt a fesztivál igazán diákbarát árakkal is rendelkezik, így aki teheti, megéri csekkolnia, hiszen ahogy a fiatalok mondják: „Majd pihenünk a sírban!”

Összeségében úgy gondolom, nincs olyan dolog vagy esemény, amely jobban visszaadhatná a fiatalság érzését, mint egy fesztivál, és nincs jobb, mint egy hűvös, nyári éjszakán élményektől megpakoltan a barátainkkal együtt visszasétálni a kempingbe, vagy éppen a hajnali vonatokon együtt sztorizgatni az elmúlt napok élményeiről… Ha valamit tanácsolhatok, addig éljünk, amíg csak lehet, és addig hagyjuk kint a valóságot, amíg a szívünkben van hely!

KÉPESEK VAGYUNK 90

A természet színháza

Az ókori görögök számára a színház és a színdarabok a természet, a mindenség részei voltak. A görög kultúrának természetes közege volt a környezet, amelyben éltek, és a színház, amely életükbe színt hozott. Már a kora

ókori településeken tágas térségeket alakítottak ki a vallási szertartások részére.

Írta: Dr. Pánit Irén

SZABADIDŐ

Az első színházakat Dionüszosz, a bor és mámor istene tiszteletére építették. A színház számukra mindig kultikus istentiszteletet szolgáló hely volt és maradt, ahol rituális szerepjátékokon vettek részt, amelyek célja kezdetben a Dionüszoszról szóló történetek megjelenítése volt. Később a rituális szerepjátékok helyét átvette a drámajáték, amely a mai értelemben színház ősének nevezhető.

A Kis dionüszoszi ünnepségen a telet búcsúztatták, a Nagy Dionüszoszon,

amely márciusban vagy áprilisban került megrendezésre, az újjászületésének hódoltak. Az ünnepségek hat napon át tartottak. Ilyenkor minden hétköznapi tevékenységet felfüggesztettek, hogy a játékokon mindenki ott lehessen. A lakosság számára a politika kötelezővé tette, hogy legalább évente egyszer ott legyen az ünnepségeken, amelyeket az állam szervezett meg, és egy-egy arisztokrata finanszírozott. A szegényebbeknek az állam nézőpénzt fizetett.

A színházakat természetes vagy mesterséges domboldalakba vájva

SZABADIDŐ
93 KÉPESEK VAGYUNK

alakították ki, és úgy tervezték meg, hogy szervesen illeszkedjék a környezethez. A tájat mint hatalmas élő díszletet mindig a látványba komponálták. A színház lényeges része volt a félköríves lépcsőzetesen kialakított nézőtér, és a kör alaprajzú színpad, amely jó látási lehetőséget biztosított, és tökéletes akusztikát adott.

Az előadásokat a szabad ég alatt, nappal tartották, a világítás még nem volt megoldott. A műsorok egész nap folytak, ám a nézők nem figyeltek folyamatosan a színpadra, közben ettek, ittak, beszélgettek, fesztelenek voltak, mert a színház hozzátartozott az életükhöz.

A női szerepeket is férfiak, esetleg fiatal fiúk játszották, nők nem lehettek színészek. Minden szereplő maszkot viselt, amelyet cserélgettek, ha az szerep más érzelmi állapotot kívánt meg. Mivel a hátsó sorokban ülők az arcjátékot úgysem láthatták, ez az ábrázolás a nézőknek is jobban megfelelt. A maszkok belső oldalára hangosító tölcsért szereltek, így a távol ülő nézők is jól hallották őket. A színpad hosszúkás, kifutószerű kiképzésű volt, ott mozogtak a szereplők, velükszemben alakították ki a félköríves orkhesztrát, ahol a kórus állt. A kórus a játékok állandó szereplője volt.

A dionüszoszi történeteket úgy játszották, hogy a kórusból kivált egy

kecskebőrbe öltözött pap, aki Dionüszoszt testesítette meg. Az Isten oltárához lépett, és az orkhesztrán éneklő kórussal folytatott párbeszédet. Ebből fejlődött ki a drámajáték a tragédia, amelyet a görögök kecske-éneknek neveztek (tragos-ode-kecskejáték). A drámajáték zenei műfaj volt, mintha egy hangversenyen a kórus és a szólista zenei párbeszédet folytatnának egymással. Kezdetben a történések-

A színházak nyáron a mai napig is kivonulnak a természetbe, a nyári színpadokra: ez a daraboknak

sajátos atmoszférát kölcsönöz, ám itt már a kőszínházban elfogadott szabályok érvényesülnek.

nek nem volt jelentőségük, csak később váltak fontossá.

A drámai előadás lényege a Rossztól való megszabadulás, a megtisztulás, a katarzis élményének együttes megélése. A dráma szerzői nemcsak szórakoztatni akartak, hanem a nézőket bevonni az eseményekbe és hozzásegíteni a közös feloldódáshoz.

Talán ezért is várta el a politika az ünnepségeken való részvételt.

KÉPESEK VAGYUNK 94

A színháznak és a természetnek ez az összefonódása a rómaiak hatalomátvétele után elhalványult. Bár a görögök kultúrája meghódította őket, a természet és a színház szoros öszszhangja felbomlott. Színházaik sík talajon magukban álló kiemelkedő építmények voltak, tagolásukban

kezdetben görög mintát követték. Az épületek kialakításánál a terep adottságait már nem vették figyelembe, a kivitelezésben a megrendelő akarata döntött.

Rómában kezdetben fából építették a színházakat, mert gyorsan elkészültek, és könnyen le lehetett bontani őket. A tragédiával szemben a katonás szellemű rómaiak a komédiát részesítették előnyben, és szívesebben vettek részt gladiátori játékokon, állatviadalokon és kocsiversenyeken. Míg a görögöknél a színház a vallási kultusz része volt, ezért a színészek köztiszteletben álltak. A rómaiak lenézték a színészeket, bár néhánynak sikerült meghódítani a közönséget.A színházak nyáron a mai napig is kivonulnak a természetbe, a nyári színpadokra: ez a daraboknak sajátos atmoszférát kölcsönöz, ám itt

95 KÉPESEK VAGYUNK SZABADIDŐ

már a kőszínházban elfogadott szabályok érvényesülnek.

SCHODELNÉ ÉS A VIHARBÜKK

A természet és a színház kapcsolatára egy szép magyar legendát idézek fel. A Budai-hegység keleti részén állt egy terebélyes öreg bükkfa. Az a hír járta róla, hogy még Mátyás királyunk és kísérete is megpihent a lombsátra alatt, mások szerint ez a fa akkor sarjadt, mikor Mátyás megszületett. Az arra vetődők szerettek megpihenni hűvösében, még nevet is adtak neki: ő lett a Viharbükk.

Méltóságteljes volt, titokzatos, a neve is illett hozzá, hiszen sok vihart megért, és a történelem viharai is nyomot hagytak rajta.

A 19. században nagy divat lett, hogy Pest-Buda lakói kirajzottak a budai hegyekbe, a friss levegőn sétálni, piknikezni, játszani. Akkoriban a színészek szorosabban kötődtek egymáshoz, és a színházon kívül is gyakran találkoztak. Ezek a kirándulások azonban azt jelentették, hogy nem voltak a színészek között rivalizálások, és nem volt szakmai féltékenység. Legendás volt a Déryné

Széppataki Róza és Schodelné Klein Rozália közötti rivalizálás. Déryné volt az első magyar dalnoknő, és prózai művekben is siker aratott.

KÉPESEK VAGYUNK 96

Schodelné annyira

meghatódott ezen a kedves gesztuson, hogy művésztársai kérlelésére

Bellini Norma című operájából elénekelte a Costa Brava nagyáriát. Választását azzal magyarázta, hogy ez a szépséges öreg bükkfa a Norma díszletére emlékeztette. A fát attól kezdve Normafának nevezték.

Schodelné elsősorban dalművekben kapott szerepet, de hangja képzettebb és erőteljesebb volt, ráadásul jóval fiatalabb is volt nála, és egyre népszerűbb. Déryné nagyon féltékeny volt rá, sok borsot tört az orra alá. A Nemzeti Színház művészei 1840-ben, ahogy máskor is, egy szép tavaszi napon kirándultak a budai hegyekbe, hűsölni a Viharbükk árnyékéban. Ekkor adta át Nyáry Pál Schodelné Klein Rozáliának a Nemzeti Színház ünnepelt primadonnájának a közönség díját, egy szépen megmunkált ezüst sarlót. Schodelné annyira meghatódott ezen a kedves gesztuson, hogy művésztársai kérlelésére Bellini Norma című operájából elénekelte a Costa Brava nagyáriát. Választását azzal magyarázta, hogy ez a szépséges öreg bükkfa a Norma díszletére emlékeztette. A fát attól kezdve Normafának nevezték.

A Normafa 1927-ig állt a vártán, amikor egy villámcsapás a földre döntötte, és elpusztult. Emléktábla van most a helyén, bizonyítva, hogy létezett.

SZABADIDŐ
97 KÉPESEK VAGYUNK

A fa történetét megismerve nem mehetünk el szó nélkül a névadó Schodelné és Nyáry Pál tragikus szerelme mellett sem. Schodelné

Klein Rozália az első nemzetközileg

elismert opera-énekesnő volt. 1811-ben született Kolozsváron. Tehetségét nevelő szülei korán felismerték taníttatták, amelyet Schodel János zenetanár – későbbi férje – tovább csiszolt. Bécsben és Olaszországban kiváló tanárok tanítványa lett. Kezdettől fogva sikereket aratott. A közönség őt ünnepelte Bécsben, Pozsonyban, Kolozsváron és Pest-Budán is. 1837-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött. Ekkor ismerte meg Nyáry Pált, az ismert politikust, akivel egymásba szerettek. Ekkor már elvált férjétől, és 1840-től együtt is éltek.

Nyáry Pál Nyáregyháza főjegyzője volt, és az 1848-49-es forradalomban vezető szerepet játszott. A forradalom leverése után a császári hadbíróság halálra ítélte, majd az ítéletet kegyelemből 6 évi várfogságra változtatták.

Schodelné 1849-től visszavonult a színészettől, és Nyáregyházára költözött. Vezette a birtokot, és hazavárta a szerelmét. Többször kérvényezte, hogy meglátogathassa a börtönben, de kérelmét elutasították. Soha többé nem találkoztak. 1854-ben a születésnapján hunyt el. A Nyáry család sírboltjába temették. Nyáry Pál 1856-ban szabadult. 10 év múlva öngyilkos lett, követte kedvesét a halálba. Ott nyugszanak mindketten a nyáregyházi temetőben. Nyáregyháza mindkettőjük emlékét ápolja, szobrot is emeltek tiszteletükre.

Egy Nyáry Pál idézettel zárom

írásomat: „Minden ember addig él, ameddig szüksége van rá a Sorsnak.” Mennyire igaza volt!

KÉPESEK VAGYUNK 98

De jó, hogy már

Írta: Varga Péter

Fél év telt el azóta, hogy a vak férfinak segítettem eljutni a megállóba és felszállni a villamosra. Fél év telt el azóta is, hogy egyetemre járok. Utam éppen az egyik órámról vezetett hazafelé, amikor ugyanarra tévedtem, ahol az élet korábban összesodort vele. Mennyi minden történt a nagyvilágban ez idő alatt!

Tavaszodott. Egy parkon át sétáltam. Szándékosan kerültem ki az aluljáró gyomrát… Nem akartam, hogy a régi rossz emlékek előbotorkáljanak. A parkban fogócskázó gyerekek szaladtak át előttem. Milyen gyorsan telik az idő…. Egyszer ők is felnőnek majd. Felnőnek, és egyedül kell helytállniuk az életben. Nem lesznek ott a szüleik mellettük, hogy a fogócskázás közben keletkezett esetleges sérüléseiket bekötözzék, és vigasztalják a véletlenszerűen bekövetkező baleset után síró gyermeküket. A remegő kezű, öreg bábmester ezúttal otthon maradt. Hiába, felette is eljárt az idő kereke, mogorva vénember már, nemigen szeret kimozdulni ilyen szép időben. Pláne nem fiatalok közé…

A villamosmegállóban várakozva azonban mégis előjöttek az emlékek. Ugyanarról a megállóról volt szó, kikerülni nem lehetett úgy, mint az aluljárót. Kabátom egyik zsebében a látássérült igazolványt szorítottam ismét magamhoz. A másikban viszont egy fából készült kést és villát találhattam. A férfi adta nekem még a múltkor, hálája jeléül. Hogy hogyan csúsztatta a kabátom zsebébe, nem tudom.

Biztosan megtalálta a nyílást, amikor annyira kapaszkodott belém,

SZABADIDŐ
99 KÉPESEK VAGYUNK

már te is látsz!

és szépen csendben, feltűnés nélkül szeretett volna megajándékozni. Még csak megköszönni se tudtam. Akkor vettem észre a zsebemben az evőeszközöket, amikor már tovament. Az egyetem menzáján azóta is ezzel eszem az ebédemet.

Gondolataimból a villamos csörömpölése rázott fel. A vezető legalább erre figyelt. De hogy mindenki észreveszi-e, és még időben hátrébb lép-e, az már egy egészen más kérdés. A járműre felszállva bábmesterem remegő kézzel szorította meg a kapaszkodót. Ki kell tartani az úticélig. Ilyen kézzel nem lehet kapaszkodni. A remegő kezű bábjátékosokat is nyugdíjazzák, anélkül, hogy megkérdeznék, ő mit szeretne. Elvégre is mi hasznát veszik egy remegő kezű játékosnak a társadalom tökéletes kirakósában? Milyen színdarabot tud egyáltalán eljátszani egy vén szatyor, ilyen kezekkel?

Ekkor egy ismerős hang ütötte meg a fülemet.. Nem hallottam tisztán, mert éppen a gondok zivatarfelhőin ugrándoztam, noha éppen tavasz volt, és száz ágra sütött a Nap.

– Tudna valaki segíteni, kérem? – ismétlődött meg a hang, erőtlenebbül, mint amilyen először volt. Oldalra tekintek. A vak férfi volt.

– Szeretnék leszállni a következő megállóban… – szólalt meg újra, de már elcsukló hangon. Az emberek igyekeztek valami másba belemélyedni, valami olyan tevékenységbe fogni, amely ürügyet adott arra, hogy ne kelljen segíteni. Valakik a telefonjukat kezdték el jobban bújni: Időjárásjelentés a délutánra. Éppen aktuális forgalmi

KÉPESEK VAGYUNK 100

és közlekedési információk. Akciók a MySPAR alkalmazásban. A következő Black Friday. És persze a „social” media végeláthatatlan színes, foltos, vibráló üvegei… Mások az ablakon tekintettek kifelé. Egyre jobban meredeztek, mintha valamit nagyon figyelnének útközben. De ha megkérdeztük volna őket, hogy mit néznek annyira, nem tudták volna megmondani. Ugyanazok az előremeredő, üres tekintetek, mint amik tavaly is voltak. Fél év alatt sokat változott a természet. Az emberek azonban fikarcnyit sem. Vagyishogy talán mégis. Csak éppen nem jó irányba.

A hideg futkosott a hátamon… Mégis hogyan történhetett meg, hogy megint találkoztam vele?

– Szívesen segítek! – szóltam neki gondolkodás nélkül, bár a tavalyi év még eszembe juttatta remegő kezű bábmesterem bizonytalanságát is.

A férfi arca mosolyra derült. Megismerte a hangomat, fél év távlatból is. Abból a néhány szóból, amit a múltkor otthagytam nála. Ismerős-ismeretlen utazások voltak ezek. És bár a villamos sínpárjai is egymás mellett, párhuzamosan futnak, egyszer, valahol mégis összefutnak. Váltóhoz érkezett a villamos. A sínek találkozása így megtörtént.

– Titkon, de reméltem, hogy egyszer újra összefutunk! – mosolyodott el a férfi.

A váltó után érkezett is a megálló, ahol szeretett volna leszállni. Segítettem neki. Bár az úticélom tovább tartott volna, mint az övé, valami rejtőzködő, belső hang mégis azt súgta nekem, hogy szálljak le, vele együtt. A megállóban a férfi megkért, hogy üljünk le egy pillanatra a padra. Beszédbe elegyedtünk. Bár ismeretlen volt, a társalgás alatt mégis az az érzésem támadt, mintha már ezer éve ismernénk egymást.

SZABADIDŐ
101 KÉPESEK VAGYUNK

Szeretném, ha ez nálad lenne! – fordult hozzám kérlelő tekintettel, és a kezeimbe nyomta újabb ajándékát. Egy fából faragott kanál volt. A nyele vége szívet formált.

– Az étkészlet is úgy a teljes, ha a kés, a villa és a kanál is együtt vannak, és a tiéd lesznek! Akkor faragtam őket, amikor még látó voltam. Hobbim volt a fafaragás, művészlélek vagyok. Magamnak soha semmit nem faragtam. Mindig csak másoknak. Mindegyiknek megvan a maga története. A kés és a villa ballagási fokosomból készültek, a fakanál pedig egy korlátfából.

A fakanál sztorija érdekelne a leginkább!

vágtam közbe izgatottan, kezeim között még jobban megmarkolva az újonnan kapott, értékes ajándékot. Nagyon tetszett, igényes munkának tűnt. Minden egyes faragásnyomban benne van a művészember egy-egy lélekdarabkája is. – Persze, csak ha szívesen el is meséli – tettem hozzá kicsit megszeppenve, mert tudtam, hogy nem volt szép dolog a férfi beszédét megszakítani.

– Rendben. Szívesen elmesélem. A fakanál utolsó faragott tárgyaim közé tartozik, a látásom elvesztése előtt készítettem egy korlátfából. Az otthonomtól a villamosmegálló felé vezető úton egy lépcsősornál állt. Korlátok között élte mindennapjait már akkor is, csakúgy, mint még élő fa korában. Most is ugyanúgy, egy helyhez kötve, kiszolgáltatva az természet elemeinek. De a fáradt utazóknak mindig támaszt tudott adni a lépcsőnél, és ez örömmel töltötte el. Még ha nem is vették észre sokan… Köszönetre nem számított sosem, de egy kis figyelmességre epekedett.

– Hogyan tud egy korlátfa mégis úgy élni, az őt akadályozó tényezők ellenére, ahogyan szeretne? – érdeklődtem.

– Hát úgy, ahogyan teszed azt te is, és én is a magunk korlátai között… Nincsen semmi extra benne, nem kell túlbonyolítani. A pre -

KÉPESEK VAGYUNK 102

missza, az előzmény mindenkinél más és más, a konklúzió, a végső következtetés, egyszóval a tanulság, viszont ugyanaz. A kettő között

lévő „töltelék” az az út, amíg eljutsz a premisszádtól a konklúziódig. Ez természetesen mindenkinél eltérő. Ami viszont a közös nevező ezekben, az az egyéni utakat végig kísérő félelem. Ez az egyetlen dolog, amit mindenkinek le kell küzdenie a saját útja során. Ez az egyedüli veszély, az egyedüli démon. Egy olyan lidérc, amit saját magad hozol létre.

– Viszont, ez azt is jelenti, hogy akkor csak fejben létezik, tehát legyőzhető?

– Pontosan. A változást egyedül te magad hozhatod el az életedben. Nem más. Egyedül magad. Elhiszem, hogy félsz az emberektől, mert annyi bántást kaptál tőlük… Azt is megértem, hogy félsz új dolgokba belefogni, mert eddig az egészséged mellett nem tudtál úgy élni, ahogyan szerettél volna, ahogyan mások… Hogy emiatt vannak dolgok, amikből kimaradtál. Hogy emiatt nehezebben nyílsz meg az embereknek, hogy törékeny és sérülékeny vagy, és lassabban alakulnak ki az érzéseid. De hiszem, hogy tudsz ezen változtatni! Lásd, rajtam is dilemma nélkül segítettél, Kétszer is, anélkül, hogy gondolkodtál volna rajta. Bizalmat szavaztál egy „ismerős-ismeretlen” embernek. Leszálltál vele a következő állomáson, hogy beszélgess vele. Mindennek egy feltétele van igazából. Mégpedig az, hogy legyőzd a félelmeidet – vagyis saját magadat. Ezzel tudod megadni az esélyt a jó eljövetelére.

– Hát… És mi a fakanál története?

– Ugye beszéltük, hogy a korlátfát a természet elemei rongálták évről évre, szépen lassan… Négy elem négy sortüze. Szegény a legjobban azonban az ősz urat utálta… Az eső elkezdte korhasztani, a repedéseiben pedig megtelepedett a gomba. Kellően szomorú vég ez a lassú enyészet egy korlátfának ahhoz, hogy valaki ne vegye észre

103 KÉPESEK VAGYUNK SZABADIDŐ

és ne lépjen közbe… Amikor ezt megláttam, úgy döntöttem, „besegítek” egy kicsit neki. Lefűrészeltem egy darabot a még épp végéből, és kifaragtam belőle utolsó fából készült művemet, ezt a kanalat. Ebben a munkában él tovább a korlátfa és a művészetem. És bár, az előző életében ellátott feladatait már nem tudja ellátni, fakanálként lettek más feladatai, más céljai, amiknek ugyanúgy eleget tud tenni, és amiknek ugyanúgy örülhet. Emelt fővel, félelmet nem ismerve fel-

vállalta a sorsát, amit korlátfaként kapott, akármit is hozzon az élet. Mert nem volt más választása. De aztán végül csak jó lett a vége.

Mint ahogyan mi is tesszük a dolgunkat a nehézségeink ellenére is, a változó körülmények ellenére is!

Így van! Bár elveszítettem a szemem világát, mégis látlak téged. Szerintem te is látod a lényeget. Csak egy kis útbaigazításra van olykor szükséged. És jöjjenek bár folyamatosan a nehézségek az életünkben – amik olykor a végletekig elkeseríthetnek – mégsem szabad feladni! „Mindig jön egy új kanyar az úton!” Rajtad múlik, hogy mit hozol ki belőle, hogy lesz-e folytatás, és ha igen akkor mi. Nem a körülményeken, nem az egészségeden.

Oldalra tekintettem. Éppen jött a következő villamos, gondoltam, ideje lenne felszállni, és tovább utazni hazafelé, mielőtt még az otthoniak elkezdenének aggódni értem. Visszafordultam a férfihoz, hogy elköszönjek tőle. Nem találtam ott… Furcsa. Eltűnt egy szempillantás alatt, amíg oldalra tekintettem. Hűlt helye maradt. Csak ez a fakanál és ez a történet utal rá, semmi több. Ám előfordul néha, hogy ez a különös, megfoghatatlan semmi egyúttal mindent jelent.

KÉPESEK VAGYUNK 104

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.