A pécsi Vénusz
Az inverz múzsa, akit a férfiak inspirálnak
Hetesi Júlia a PTE ötödéves tanárszakos hallgatója, aki magyar, valamint mozgókép és médiaismeretet tanul, szabadidejében szervez, slammel és színjátszik. A pécsi slamklub oszlopos tagja, ahol szokás, hogy ha valaki fellép a színpadra, akkor előtte elhangzik róla pár szó. Hetesi Julcsi ismerősei megkeresésünkre így nyilatkoznak róla: leleményes, szív-hajtású, munkahősnő. A pécsi slam anyukája, a vérében van a szervezkedés, nélküle nem születhetett volna meg egyik slamtábor sem. A huszadik századi nők huszonegyedik századi szószólója.
PB: Milyen az, ha Julcsi szöveget ír? Hetesi Julcsi: Szinte minden szövegemnél más és más. Nagyon grafomán vagyok: mindig papírra írok, az nagyon ritka, ha a telefonomba jegyzetelek. Általában szeretem, ha van struktúrája a szövegnek, ha valahonnan valahová tart az, amit mondani akarok. Mindig csinálok egy ívet az írásnak: lesz egy váza, egy kis csontváz, és arra pakolgatom a szöveteket. Meghatározom, milyen egységekből fog felépülni a szöveg, illetve van, hogy kitalálok egy refrénes részt is, ami összeköti ezeket az egységeket. Ez így kicsit olyan, mintha legóznék. A legutolsó szövegem is úgy született a borról. Egyszer egy ismerősöm elkezdte pedzegetni, hogy ha már úgyis van egy bortörténeti vizsgám, akkor tudok-e három percig beszélni a kannás borról. Én ezt persze kihívásnak tekintettem, és igaz, menet közben rájöttem, hogy erről valóban nem lehet ennyit beszélni, de magáról a borról igenis lehet. Elővettem Hamvastól A bor filozófiáját és elkezdtem összerakni, hogy mit is akarok; konkrét gyűjtőmunkát végeztem ehhez a szöveghez. PB: Hogyan találkoztál a slammel? H.J.: Egy nagyon kedves ismerősöm hívott el még 2015 januárjában, hogy nézzem meg, mi is ez. Ő akkor már javában benne volt ebben. Nem sokkal előtte ért véget egy kapcsolatom, és akkor a Nekem nem mindegy program miatt az volt a téma, hogy Nem szól szám, nem fáj fejem. Ez annyira
24 Rónoki Bertalan: A pécsi Vénusz – interjú Hetesi Júliával
