Rónoki Bertalan: A pécsi Vénusz – interjú Hetesi Júliával

A pécsi Vénusz Az inverz múzsa, akit a férfiak inspirálnak

Hetesi Júlia a PTE ötödéves tanárszakos hallgatója, aki magyar, valamint mozgó- kép és médiaismeretet tanul, szabadide- jében szervez, slammel és színjátszik. A pécsi slamklub oszlopos tagja, ahol szo- kás, hogy ha valaki fellép a színpadra, akkor előtte elhangzik róla pár szó. He- tesi Julcsi ismerősei megkeresésünkre így nyilatkoznak róla: leleményes, szív-haj- tású, munkahősnő. A pécsi slam anyuká- ja, a vérében van a szervezkedés, nélküle nem születhetett volna meg egyik slam- tábor sem. A huszadik századi nők hu- szonegyedik századi szószólója.

PB: Milyen az, ha Julcsi szöveget ír?

Hetesi Julcsi: Szinte minden szövegemnél más és más. Nagyon grafomán vagyok: mindig papírra írok, az nagyon ritka, ha a telefonomba jegyzetelek. Általában szeretem, ha van struktúrája a szövegnek, ha valahonnan valahová tart az, amit mondani akarok. Mindig csinálok egy ívet az írásnak: lesz egy váza, egy kis csontváz, és arra pakolgatom a szöveteket. Meghatározom, milyen egységekből fog felépülni a szöveg, illetve van, hogy kitalálok egy refrénes részt is, ami összeköti ezeket az egységeket. Ez így kicsit olyan, mintha legóznék. A legutolsó szövegem is úgy született a borról. Egyszer egy ismerősöm elkezdte pedzegetni, hogy ha már úgyis van egy bortörténeti vizsgám, akkor tudok-e három percig beszélni a kannás borról. Én ezt persze kihívásnak tekintettem, és igaz, menet közben rájöttem, hogy erről valóban nem lehet ennyit beszélni, de magáról a borról igenis lehet. Elővettem Hamvastól A bor filozófiáját és elkezdtem összerakni, hogy mit is akarok; konkrét gyűjtőmunkát végeztem ehhez a szöveghez.

PB: Hogyan találkoztál a slammel?

H.J.: Egy nagyon kedves ismerősöm hívott el még 2015 januárjában, hogy nézzem meg, mi is ez. Ő akkor már javában benne volt ebben. Nem sokkal előtte ért véget egy kapcsolatom, és akkor a Nekem nem mindegy program miatt az volt a téma, hogy Nem szól szám, nem fáj fejem. Ez annyira

24 Rónoki Bertalan: A pécsi Vénusz – interjú Hetesi Júliával

összecsengett azzal, amit éreztem, hogy azonnal elkezdtem piszkálni a srácot, hogy most rögtön adjon nekem egy tollat és egy papírt. Akkoriban már írogattam verseket, de csak annyira, mint mindenki, aki szereti az irodalmat középiskolában, de akkor csak úgy kiszaladt belőlem egy szöveg. Miután a fiú fellépett, kimentünk a levegőre, és ott felolvastam neki ezt a szöveget.

Lement a verseny, majd ő hirtelen felszólalt, hogy: Várjanak, itt még van egy szöveg! Akkor nem volt ilyen dobogás, meg felkonferálás, hogy „slamszűz” következik. Egyszerűen csak fellöktek a színpadra. Ott küszködtem, hogy felolvassam a hangyabokányi betűkkel írt szöveget. A slam klub után odajött Kövi, azaz Kövér András, aki a pécsi slam szervezője, hogy szeretné, ha legközelebb időben érkeznék és versenyeznék.

PB: Hogyan lettél aktív szervezője ennek a társaságnak?

H.J.: 2016 végén, 2017 elején Kövi írt egy SMS-t, hogy beszélnünk kell, de ne aggódjak, tök jó dolog, csak marha nagy felelősség. A találkozón mondta, hogy Horvát Kristóffal, azaz Színész Bobbal és Simon Marcival pályáztak egy slamtábor-ötlettel, és hogy úgy döntöttek, hogy én lehetnék a női energia a csapatban, aki összetartja a dolgokat. Szóval januárban kezdtük meg a munkálatokat a slamtáborral, ami egy nagy közös ügyünk lett. Sok hiba volt, de sokat tanultunk belőle, és rájöttünk, hogy jól tudunk együtt dolgozni.

Ezután mikor Kövi nem tudott itthon lenni, rám bízta a slam klub szervezését pár hónapra, majd miután visszajött is megmaradt, hogy az open micet én vezetem. Amit amúgy nagyon-nagyon szeretek, mert teljesen más, mint a versenyzés. Amikor műsort vezetek, akkor lazaság van, akkor magamat adom és kötetlenül szórakoztatom a közönséget.

PB.: Hogyan tud kapcsolódni a közösséghez egy ennyire szervező típusú személyiség?

H.J.: Talán az mindent elmond, hogy a kortársaim közül jópáran „anyáztak”, mármint nem úgy, csak sokszor hívtak anyunak slamtáborban is. A klubokon is általában szervező pozícióban vagyok, így kicsit ki is lógok a csapatból, de remélem, hogy azért a közösség része tudok lenni. Igyekszem mindenkivel legalább pár szót beszélni minden esten, de sajnos nem mindig sikerül. PB.: A slam mellett más művészeti irányzatokkal is foglalkozol?

H.J.: Régebben kórusban énekeltem, de most inkább már csak a színházban énekelek, ha kell épp. Az egyetemi színjátszást és a slamelést nagyjából egyidőben kezdtem. A JESZ-ben eddig inkább színész voltam, mint alkotó. Most viszont nekikezdtem egy saját projektnek, ami nagyon izgalmasnak ígérkezik. Erről egyelőre nem szeretnék sokat mondani. Amikor elkezdtem slammelni, akkor jó darabig csak szakítós szövegeket írtam, valamint főképp a férfiakkal való kapcsolatomról beszéltem. Rám is ragadt, hogy én vagyok az a csaj, aki folyton a pasijairól ír. Aztán Nemes Márk áprilisban hozott egy szál tulipánt nekem, és elnevezett a „pécsi Vénusznak”. A készülő darabom a már meglévő és éppen íródó szövegeimből áll majd össze. Nem csak szerelmek lesznek benne, hanem olyan férfiakról is szó lesz, akik engem inspiráltak, ne adj’ Isten másik irányba tereltek az életem során. Szeretnék a művészeti karról zenészeket is hívni hozzá, mert az élő zene szerintem sokat adhat egy előadáshoz.

Rónoki Bertalan: A pécsi Vénusz – interjú Hetesi Júliával 25