2 minute read

Keller Viktória: Terítéken a bölcsész

Terítéken a bölcsész

Az életemben egyelőre a konyha látogatása csupán zsákmányszerzés céljából történik meg. Ennek ellenére pusztán hobbiból szeretek sütni-főzni, és alkalomadtán kimerészkedem a lakás ezen helyiségébe. Nagyképűen állítom, hogy jól bánok a fakanállal, sőt óvodában, a homokpogácsák korában szentül hittem, hogy cukrász leszek. Ennek bizonyításá- ra egy új projektbe kezdtem bele, melynek keretén belül a PTE idén kiadott szakácskönyvéből szemezgetek néhány izgalmasnak tűnő étellel. Ami igazán különleges a könyvben, hogy a recepteket az itt tanuló, külföldi hallgatótársaim gyűjtötték össze és készítették el egy híres helyi séf, Lokodi Ákos segítségével.

Advertisement

Azóta sok minden változott, például nincs homok a pogácsámban és a cukrász ambícióimat is feladtam. Szerény kijelentésemet pedig csupán arra alapozom, hogy még senki nem kapott ételmérgezést a próbálkozásaimtól. Azonban a nemzetközi konyha kulináris fogásaiból eddig csak a pizza, a sushi és a churros kapott helyet az étlapomon.

Nagy feladat volt kiválasztani egy olyan receptet, ami – attól eltekintve, hogy még soha nem csináltam – nem követel Michelin-csillagot, se speciális hozzávalókat, és még szívesen meg is kóstolnám. Sajnálom Norvégia, de például a káposztás birkátok egyáltalán nem hozta meg az étvágyamat. Végül a gyávaságom – hogy „élőben” rontok el mindent – győzött, és egy általam még nem készített, de közkedvelt, egyszerű fogást választottam: Tinga De Pollo. Ez egy mexikói étel, ami Puebla államból származik. A tinga Mexikóban hétköznapinak számító étel, de az ország különböző részein más-más módon készítik el. Alapvető hozzávalója valamilyen apróra vágott hús, amit gyakran tacoba vagy enchiladaba töltenek, de fogyasztják

rizs mellé is. Rebellis természetemhez hozzátartozik, hogy képtelen vagyok egy receptet pontosan betartani. Mindig van valami, amit kihagyok (oké, ez általában véletlenül történik) vagy éppen pluszban hozzáteszek. Ez történt most is, az alaprecepthez képest

42 Keller Viktória: Terítéken a bölcsész

került bele még bab, kukorica és egy kis saláta is, valamint a ropogós taco helyett úgy döntöttem, hogy inkább tortilla tekercsként szolgálom fel a mesterművet.

Ezen a ponton ütköztem egy kis fogalomzavarba, hogy mi is pontosan a tortilla, a taco, a burrito és társaik, ezért kicsit belemélyedtem a spanyolajkúak gasztrocsodáiba. Tehát a lényeg a következő: a tortilla a palacsintánál vastagabb lapos, kerek tészta, ami tulajdonképpen kiteszi a mexikióiak értrendjének nyolcvan százalékát. Ha ezt félbehajtom és olajban kisütöm, megkapom a tacot, ha egymásra fektetem, már quesadilla, felcsavarva

pedig burritónak vagy fajitának hívom, attól függően, mivel tömöm meg.

A hely, ahol főztem, a szocializmusból örökölt felszereléseket tárta elém, ami olykor próbára tette a huszonegyedik századi okoskonyhából érkező bennszülött énemet. Az elkészítési javaslatot pontosan követve, szépen lassan kezdtek összeállni a tekercsem hozzávalói. Néhány kóstolás és „még egy kevés fokhagyma” után végre késznek nyilvánítottam az aznapi vacsorára szánt étkünket. A végeredmény pedig teljesen letaglózott, finom lett, sőt, kifejezetten ízletes. A mexikóiak tényleg tudnak valamit, már csak egy kis tequila hiányzott volna a menühöz, ha nem én lettem volna a sofőr is.

Leszámítva a fényképezőgép okozta frusztráltságomat, jól szórakoztam, és elégedett vagyok a főztömmel is. Ha lesz rá még lehetőségem, biztos ki fogom próbálni más nemzetek ételeit is szépen apránként, az egyszerű levesektől a bonyolult főételekig. Ugyan a mexikói ételek számomra nem előzték meg a japán konyhát, de biztosan dobogós helyre kerültek. Egyetek finomakat, és legyetek nyitottak az új ízekre. ¡Buen Provecho!

Keller Viktória: Terítéken a bölcsész 43