Pécsibölcsész 16 április

tARTALOMJEGYZÉK Kaptár 4 5 6 7 8-9 10-11

Simon Adél Csenge: Sokszínű Pécs Radnai Dániel: Úton, útfélen Matúz András: Eszperente elmenedvem Egyszer volt, hol PEN nem volt Simon Adél Csenge: A TDK 1001 szépsége Szmolka Fruzsina: Levél a távoli Lengyelországból

Agyreszelék 12-13 14-15 16-17 1819 20-21

Matúz András: Etikus-e a neuromarketing Árvai Péter: Úristen, soha nem lesz az EU-ból Európai Egyesült Államok!

Keresztes Dániel: Nagy Testvér sokat lát, de nem eleget Földi Bernadett: 6 lábbal a földön Budai Timea: Párválasztási kalauz Bogdán Erik: Bőrszín, mint inkognító

Köztünk szólva 22 23 24-25 26 27

Budai Timea: Mind beleőszülünk Matúz András Ezektől jön lázba Dr. House Bábics László: Tekinthető-e egy mesterséges intelligencia embernek?

Juhász Péter: A Marginális Én Árvai Péter: Esélylatolgatás az EB-re

Kultursokk 28 29 30-31 32-33 34

Katai Dalma: Élettelen anyagból lélek Bogdán Erik: Nyolcvanas évek 2.

Pécsibölcsész Tavaszi Fesztivál Bogdán Erik: Négyfal kapitány Budai Timea: A legrosszabb könyv, amit valaha olvastam

impresszum

PécsiBölcsész - bölcsész kulturális és közéleti periodika Kiadja a PTE BTK Hallgatói Önkormányzata.

IX. évfolyam 7. szám, április 4.

Felelős kiadó: Tóth Barbara Főszerkesztő: Siegler Anna Főszerkesztő helyettes: Keresztes Dániel Olvasószerkesztő: Földi Bernadett, Radnai Dániel Íróink: Árvai Péter, Bábics László, Budai Timea, Bogdán Erik, Földi Bernadett, Juhász Péter, Katai Dalma, Keresztes Dániel, Matúz András, Simon Adél Csenge, Radnai Dániel, Szmolka Fruzsina Grafikák: Váldi Erzsébet & Bálint Gergely Cím: 7624. Pécs, Ifjúság útja 6. – Diákcentrum Telefon: +36 (72) 503 600 / 24235 Fax: +36 (72) 503 613 Honlap: www.pecsibolcsesz.hu, szerkesztoseg@pecsibolcsesz.hu

Sokszínű Pécs Minden év márciusában a Pécsett tanuló külföldi egyetemi hallgatók megszervezik az International Evening-et, hogy kultúrájuk egy darabkáját, a népviseletüket, a konyhájukat, a szokásaikat bemutassák a többi egyetemistának, aztán pedig együtt bulizhassanak a „fél világgal”.

Ez a rendezvény így nemcsak különleges színfolt a város életében, hanem egy nagyszerű lehetőség is a kalandozni vágyóknak arra, hogy a városhatár elhagyása és a félévnyi ösztöndíj eldorbézolása nélkül végigkóstolhassák 24-28 ország konyháját. A Pécsett élők és tanulók életének szerves részét képzik a külföldi diákok, hiszen a PTE számos idegen nyelvű képzéssel büszkélkedhet, amikre a világ valamen�nyi pontjáról sereglenek a hallgatók. Szerintem csak nagyon kevesen tudják, hogy a rengeteg külföldi hallgató hány különböző országból érkezett, és így hány kultúra keveredik a városban. Ha elkezdünk számolgatni, hogy milyen nemzeteket tudnánk felsorolni az itt élők közül, könnyen beleveszünk. Ilyenkor ugyanis nem országokban gondolkodunk, hanem nagyobb népcsoportokban, régiókban, földrajzi egységekben. Példaként elég a Távol-Keletről érkező hallgatókra gondolni. Nagyon kevés európai tudja könnyedén megkülönböztetni egymástól a japánokat, koreaiakat, vietnámiakat, thaiföldieket vagy kínaiakat. Pedig mind az öt népnek élnek képviselői itt Pécsett. És hogy ezt honnan tudom? Onnan, hogy mindegyikük kosztját megkóstoltam.

Tavaly, életem első International Evening-jén tudatosult bennem Pécs sokszínűsége. Emlékszem elámultam, amikor beléptem az Expo Center Zsolnay Nagytermébe és megcsapott az illatok sokasága és a különböző nyelvekből összeadódó bábeli hangzavar. A kiállítókat a nemzeti lobogójuk jelképezi, amely a stand fölött mutatja, hogy mely országba érkeztünk.

Persze segítségként – a nem földrajz szakosok számára – az ország nevét is feltüntetik. Minden nemzet kap egy saját kiállító pavilont, ahol az itt tanuló hallgatók bemutathatják nemzeti ételeiket. Ez már önmagában sem egyszerű feladat, hiszen a diákoknak össze kell állítani

4 Simon Adél Csenge: Sokszínű Pécs

egy tradicionális menüt — nagyon változó, hogy egy-egy stand hányféle ételt kínál, de a minimum a 3-4 fogásos menü — majd meg kell főzni azt 200-400 főre. Minden csoport ugyanannyi pénzből gazdálkodhat, amit a szervezők, az EGSC (English-German Student Council) folyósít erre az alkalomra. A standoknál általában nemzeti viseletben kínálják a látogatóknak a finomabbnál finomabb ínyencségeket, miközben el is magyarázzák, hogy mit kóstolhatnak meg a lelkes érdeklődök. Így előfordulhat, hogy miután az ember bekapott egy cseh fokhagymás-mandarinos toast-ot, majd megkóstolt egy kis török fűszeres marhát, amihez a szubkontinensről származó csicseriborsós répapürét fogyasztott, majd megízlelte a japánok szusiját, desszertnek pedig elfogadott egy tálka angol teasüteményt és még le is öblítette egy pohár vodkás kávéval, arra a többi országgal való kísérletezésre már nem marad kapacitása.

Miután kiürültek a standok és mindenki próbálta kitalálni, hogy melyik nemzet konyhája nyerte el leginkább a tetszését, következnek a műsorok. 15-20 percben minden vállalkozó kedvű csoport mutathat valamit a kultúrájából.

Nem mindenki tartja magát a tradicionális műsorszámokhoz, így bizony előfordulhat, hogy palesztin néptáncot, német acapella musical válogatás követ. A legtöbb műsor önmagában is nagyon szórakoztató, de ennek a programnak a hangulata a legnagyobb értéke, ugyanis ilyenkor az egész termet áthatja a büszkeség, a kíváncsiság, a jókedv és a béke. Számomra döbbenetes élmény volt, hogy bár a világban háborúk pusztítanak, földrajzi egységek számítanak háborús övezetnek, itt mindenki önmaga, mindenki büszkén hordja a népviseletét és a hazafias öntudatát, és mégis béke van. A különbözőségünk forraszt minket egységbe.

Talán elcsépeltnek, sőt csöpögősnek hangozhat ez az üzenet, de ha végiggondoljuk a világpolitika jelenlegi helyzetét és a menekültek hullámaira gondolunk, ami elől egyre inkább elhatárolódik Európa, nem tudok elképzelni fontosabb üzenetet. Úgy gondolom, több embernek kellene megtapasztalnia a világ sokszínűségét és ennek az érzésnek a nagyszerűségét, mert az elfogadáshoz és a befogadáshoz az első lépés a megismerésen keresztül vezet.

Úton, útfélen Út – ennek a tematikus fogalomnak a vonzásában valósult meg a Filmtudományi és Vizuális Tanulmányok Tanszék márciusi terepgyakorlata. A március 7-től 11-ig tartó projekthét keretében a tanszék hallgatói (közelebbről: tizenkét vállalkozó szellemű fiatal), négy oktató vezetésével készítettek videós nyersanyagokat, fotókat a fizikai és spirituális értelemben vett út témakörében.

A feszített munka távoli célja három rövidfilm elkészítése, tökéletesre csiszolása a félév fennmaradó részében.

A terepgyakorlat úti céljait sorra véve, az első megálló a mánfai Árpád-kori templom volt, mely az időben való mozgást, visszautazást szimbolizálta; ezt követte a Melegmányi völgyet is érintő túraút Orfű felé, ahol aztán egy barlanglátogatás során a mélység megtapasztalására is lehetőségünk nyílt. Kis kitérővel megtekintettük a pécsbányatelepi ezeréves gesztenyefát, mely szintén az időbeni utazás témaköréhez kapcsolódott, eztán pedig a pro-

jekt Mohácson és környékén folytatódott. A fennmaradó négy nap folyamán alkalmunk nyílt látogatást tenni a sátorhelyi Nemzeti Emlékhelyen, mely az 1526-os Mohácsi csatának állít emléket, valamint kerékpárral körbejárni a Duna hosszan húzódó partját, s átlépve Horvátország határát, az ártéri terület természeti közegét szemügyre venni, mi több, lencsevégre is kapni. A program befejezéseként pedig ugyancsak egy, a múlt felé mutató helyszínt, a szintén Árpád-kori cserkúti templomot tekintettük meg kívülről-belülről.

A projekt résztvevői három kisebb csoportban dolgoztak, így lehetőség volt az önállóság fejlesztésére, az egymástól való függetlenedésre is. A vezetők között két vendégoktató is velünk tartott, Frederick Lewis, az Ohio University professzora és Tárkányi János, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára, aki már több ízben vendégeskedett Tanszékünk programjain. A másik két túraszervező Tanszékünk oktatói, Tarnay László és Kling László voltak. A team-ek más-más látásmóddal dolgozták fel a témát, így természetesen különböző koncepciójú forgatókönyvek születtek a terepmunka előtt, s más típusú felvételek készültek az együtt töltött öt nap alatt is. A Frederick Lewis vezette lánycsapat a természet lágy ölén felmerülő fóbiák (bogarak, mélység, magasság, víz, sötét) köré szervezte kisfilmje jeleneteit; a Tárkányi János által egyengetett mozgóképkultúra tanárszakosok mozija sokkal inkább az elvágyódás és a költőiség hangulatát ragadta ki az utazásból; Kling László növendékei pedig szintén a belső térre, a személyiség útjaira, útvesztőire helyezték a hangsúlyt.

A félév folyamán készre szerkesztett filmeket a Tanszék az idei Örögkatlan Fesztivál „Bölcsész udvar” elnevezésű szekciójában kívánja prezentálni, felhívva a figyelmet a filmszakok – a szabad bölcsészetre épülő filmelmélet-filmtörténet szakirány, valamint a tanári mozgóképkultúra szak – lehetőségeire, gyakorlatorientáltságára. Emellett a szűkös egy hét során készült számos fotót és werk-felvételt a hallgatók egy nyár eleji kiállításon szeretnék bemutatni a pécsi Király utcai galériában, ahol sor kerülhet majd a három kisfilm levetítésére, valamint a létrejöttükről szóló kötetlen beszélgetésre is.

Radnai Dániel: Úton, útfélen 5

Eszperente elmenedvem: menjetek PEN-re!

Lenne nekem egy kedves nyelvszerkezetem nektek. Benne felejtek egy enyhe remeket, mellyel szemed nem egyszer szembekeveredhet. Nem szedett-vedett eszmeseregekkel terhellek. Fenyegetlek? Meglehet. Eszeveszett, feledhetetlen esetet ecsetelek?

Meglehet. Nyelvem penge, de ne remegjetek meg. Egyet szeretne lelkem: menjetek PEN-re!

PTE neves negyede lesz helye eme emelkedett kedvleletnek. E hely szellemesen lesz berendezve. Nem teremben. Teremben nem esztelenkedsz. Ehelyett tested, eleven egyedekkel lelkendezve kellemes tetthelyre helyezed. Zene lesz, de nem zene lesz egyetlen, mellyel kedvedre tesznek. Emellett szemed, s eszed meg nem nevezett, de egyszer megteremtett eleme kellemekre lelhet. Ne ellenkezz.

Nemes estek lesznek ezek. Egy meg egy meg egy este lesz. Lelkesen bekeretezett estek, melyeket feledhetetlen cselekedetekre termett emberek festenek. Tetszeleg neked?

Ez persze nem elmenedvem egyetlen eleme.

PEN nekem, s neked verseny, mert jelen esetben egy-egy egyetem-center jellegzetes emberekkel verekedne, persze nem feleslegesen.

Center centernek ellene megy, s lever ellenfeleket. Jelmezekkel, elmecsellel, cseles elmetervekkel, s le nem merevedett test-felekkel.

Ember felkel, de lelke nem enged vert elveket, s nyerne e versenyben vele nem egy szellemben nevelkedett egyetem-centerek neveltje felett. Erre vetemedett, mert ezen ellenfelekkel szemben ez megengedett. Jellem jellem ellen, de fejeket nem reptetnek, mert persze ezek helyesen megnevelt emberek.

Elmerengsz, helyedet megleled-e eme jelmezekkel, versennyel, s kerge egyedekkel telefestett meserengetegben? Nem kertelek: szereped meglesz neked. Te leszel ezen elemek leghelyesebb szelete. Egy szem sem megy el jeles tested mellett. Meglehet, kedvesed eme helyzetben leled meg. Tetszeleg termete, esetleg elmeelemekkel pergetett szelleme, s te beleszeretsz. Ezekkel elemezd kedvedet, mert erre ezrek vetemedtek, s PEN-nek ezer

esztendeje sem tette ezt gyenge tettnek. Cserfes emberek cselekedete ez.

Velem te tekeregsz-e meztelen kezekkel? Leszel-e velem fesztelen, s fejvesztve lebzselsz mellettem? – ezeken merengtem nem keveset. Nem leszek rest, kerek-perec ecsetelem neked eszmenedvemet. Egyetemen felelek nem egyszer, eme elme egy jeles referens, de megengedem testemnek e kellemet.

PEN-expresszre tervezek, jegyeket szereztem, mert ez egy bestseller. Velem lesz meg nem nevezett felem, szerelmem, s te. E mese nem helytelen: te leszel emberem. Gyere PEN-re velem, mert ez nem lehet kellemetlen, se felesleges. Egy felest testedbe helyezel, s repkedsz, te kecses lepke. Mennyben leszel. Felcser neked nem kell, legfeljebb fejed lesz egy cseppet beteg.

Hetek kellenek, s te PEN-en leszel. Kerekeken repesztesz e helyre? Hengerszerves embereket keresel egy serre? Kell egy-egy terv, de ne tervezz esztelen. Ez nem veszedelmes.

Egyetemen leszel, nem verebekkel repesgetsz egekben. Ez egy szervezett, eszesen megszerkesztett rendszer, eleven emberekkel, melyek zene mellett szeretettel fecsegnek. Enyves kezek nem mehetnek, felesemet egy sem zsebelte be – ezt nehezen felejtem. Ez egy tehermentes helyzet. Ne stresszelj, mert nem kell. Eme helyen egyszer keseregtem: egy reggelen, mely e PEN-t egy esztendeje eltemette.

Fetrengtem, de nem nevettem. Szemem hevesen megtelt, keserves leve mellemre cseppent.

Vesztegettem perceket, mert ezen percek elemek, melyek eltesznek egy levelet lelkedben.

E levelem remekje eleje, mert ebben fecsegtem el neked eme eszmecsere-helyen: menj el PEN-re. Helyed PEN-en megleled, gyermekem, nem kell ehhez vers, sem megfejthetetlen jelrendszer, melyhez szende mester kellene.

6 MatĂşz AndrĂĄs: Eszperente elmenedvem

Bemutatkozik az idei PEN csapatunk Egyszer volt, hol PEN volt, volt egy csodás, mesebeli város, Pécs. Gyönyörű tájképe és épületei lenyűgöztek minden odalátogatót, aki csak arra tévedt, az emberek szerették és segítették egymást, talán még békében is élhettek volna. Ám mindennapjaikat beárnyékolta a város leghírhedtebb maffia családja, akiknek nem titkolt céljuk volt, hogy leigázzanak mindenkit, aki útjukba kerül. Hatalmuk és befolyások nagyobb volt, mint bárki ember fia el tudná képzelni. Uralták az Ifjúság úti campust, a környező kocsmákat, a belváros sötét kis utcáit, nem tudtak menekülni előlük, mindenütt ott voltak.

Ott voltak nappal az utcákon, a sétányon, a játszótereken, éjszaka pedig ismert klubokban folytatták le mocskos kis ügyleteiket. Vezetőjük, az aljas és könyörtelen donna nem más volt, mint maga, a divatdiktátor, SzörnyElla.

Szervezetének tagjait, a legismertebb és legádázabb bűnözőket arra használta, hogy hatalmát a város felett megszilárdítsa. Tanácsosa, Hádész, a pécsi alvilág egykori ura mellészegődött, hogy SzörnyElla segítségével bosszút álljon ellenségein. A család tagjait hosszas és fáradtságos kutatás és munka árán válogatták össze, megfigyelve életútjukat és rátermettségüket. Herkules és a Szörnyeteg, a két konok verőlegény, a család vasöklei, és a donna személyes testőrei lettek. Ha az emberek már csak meglátták őket, rettegve bújtak el. Dzsinn, miután felszabadult a csodalámpa fogságából, életének értelmét a férfiak vágyainak kielégítésében találta meg, így kerítőnek állt. Mada-

me-ja és legfőbb segítője, a tövisek nagyasszonya, Demona volt. Három bájos kegyeltjükön megakadt minden élő ember szeme, a tenger habjainak leányán, Arielen; a görög szépségen, Megarán; és Hamupipőke mesés lábain Miután Jázmin elhagyta Aladdin újra megélhetési bűnözésre kényszerült, és nem kellett hozzá sok idő, a család legrafináltabb, legenyveskezűbb zsebesévé vált. Ám fegyverek nélkül mit sem érhet egy maffia család, így felkeresték a város legveszélyesebb és legravaszabb fegyverszakértőjét és terjesztőjét, Hófehérkét.

James Hook Kapitány volt felelős többek között ezeknek az eszközöknek a biztonságos szállításáért, emellett a tündérpor importjáért Sohaországból, amit később Pán Péter dobott piacra. A családba bekerülve Pocahontas az amerikai vadonban elsajátított képességeit bérgyilkosként kamatoztathatta. Befolyásuk a pécsi közigazgatásra és rendfenntartó szervezetekre is kiterjedt, így a korrupt főügyésznek, Bellnek köszönhetően az ellenük felhozott vádak sosem kerültek bíróság elé. A család feje úgy döntött, hogy most már itt az ideje, hogy hatalmát kiterjessze a pécsi egyetemisták köreire is. Erre tökéletes alkalom a közelgő egyetemi fesztivál, ugyanis minden karról hallgatók százai özönlenek majd a Zsolnay negyedbe, és a diákrektori cím megszerzésével korlátlan hatalomra tehet majd szert az egyetem polgárai felett. Így nem élt mindenki boldogan, amíg meg nem halt.

Egyszer volt, hol PEN nem volt 7

A TDK 1001 szépsége, avagy gyorstalpaló kezdő empirikus kutatóknak Az emberiség fejlődését a tudományos kutatások biztosították. Így volt ez egészen régen, az ősember a barlangban is ös�szehasonlító kutatás keretében ismerte fel a nyers hús és a steak közötti különbséget, és így van ez ma is, amikor a rák ellenszerét, a globális felmelegedés okait vagy a különböző társadalmi rétegek nyelvfejlődésbeli különbségeit keresik.

A kutatások segítségével ismerhettük meg a világot, fedezhettünk fel megannyi mára már nélkülözhetetlen találmányt és alapozhattuk meg a mai tudományágakat. A XXI. századi ember szereti azt gondolni, hogy már majdnem mindent tud és mindent ért, de ez tévedés, mert bár a tudásunk óriási a középkori ember ismereteihez képest, mégis várhatóan eltörpül attól, amit majd 400 év múlva ismerni fogunk. A fejlődés megállíthatatlan és nélkülözhetetlen, és a TDK ebbe a fejlődésbe ad belépési lehetőséget.

A TDK, azaz a Tudományos Diákköri Munka egy mindenki számára nyitott lehetőség arra, hogy bekapcsolódhasson, már futó kutatásokba, kibontakoztathassa saját elképzéseseit és egyedül irányíthassa annak megvalósítását.

A TDK-áknak több “műfaja” ismert, az egyik az empirikus kísérleten alapuló kutatás . Én magam egy éve „tédékázok” egy ilyen kutatásban, így bár sokat tapasztalt vén kutatónak még nem lehet nevezni, de már vannak tapasztalataim e téren, ezért szeretnék bemutatni egy TDK kutatást belülről, annak minden szépségével és nehézségével. Legfőbb motivációm a kutatás elkezdésére a kíváncsiság volt. Érdekelt a témám és szerettem volna belülről is megismerni, hogy milyen egy kutatás. Ha teljesen őszinte vagyok, ki szerettem volna próbálni, hogy milyen is kutatósat játszani, hogy szeretném-e ezt élethivatásomként csinálni és nem elhanyagolható módon versenyezni szerettem volna a kutatási eredményeimmel.

Egy diákkutató, ha olyan szerencsés, hogy saját kutatása legyen – tehát nem a professzora mellett asszisztál – akkor egy személyben lesz kutató, kísérletvezető, asszisztens, titkárnő és összekötő személy, tehát egyszemélyes kutatócsoportot fog alakítani. Ez azt jelenti, hogy a témavezetője segítségével, meg kell álmodnia egy hipotézist, hogy mi is érdekli az adott területen belül igazán, majd ki kell találnia hozzá egy kísérletet. Ha ez megvan, jön az egyik legnehezebb része a munkának, össze kell gyűjtenie a kísérleti alanyait, ami, ha nem patkányokon vagy másfajta kísérleti állatokon zajlik, meglehetősen problémás lehet. Itt van például a saját kutatásom.

Mikor meghallottam, hogy 80 főt kell összetoboroznom minimum a használható statisztika érdekében kicsit sokalltam, aztán úgy gondoltam, hogy nagy ez az egyetem, mégsem olyan nagy szám az a nyolcvan. Most, hogy túl vagyok az első negyven vizsgálati alany lemérésén a személyiségemben komoly változásokat vélek felfedezni. Viselkedésem kezd a ragadozókéra hasonlítani, mindenhol potenciális kísérleti alanyokat látok és vadászok az olyan ismerőseimre, akiket még nem mértem le. Nem egyszerű feladat ez, de ha az ember meglátja benne a szépséget, akkor egy idő után egyfajta vértelen vadásznak tekinti a

8 Simon Adél Csenge: A TDK 1001 szépsége

toborzás feladatát. Ha megvannak a kísérleti alanyok, és sikerült velük időpontot egyeztetni, neki lehet állni a kísérlet vezetői feladatoknak, amikor is le lehet vezetni az összerakott (és addigra már pilot személyeken hitelesített) kísérletet. Ez az, amit a legtöbben elképzelnek, amikor vállalkoznak a TDK kutatásra. Itt ismét csak az életből szeretnék példát hozni, elsőre nem tudsz elképzelni izgalmasabb délutáni szórakozást, másodjára büszke vagy, harmadjára tapasztalt, ötvenhetedjére pedig kicsit rezignált és unott, de ha jól csinálod a dolgot és tényleg motivált vagy, akkor még ekkor is érdekelni fog, annak ellenére, hogy elvesztette a kísérletvezetés a kezdeti varázsát.

Miután megvoltak a kísérletek és minden kérdőív kitöltésre került, a tédékázó hallgató nekiállhat begépelni az összes adatot egy Excel-táblába, hogy utána fel tudja majd használni őket SPSS-ben. Innentől kezdve én is csak a „nagy öregek” elbeszéléseire tudok támaszkodni, ugyanis én magam is e ponton járok a kutatásomban, de témavezetőm és sokat látott tédékások elmondásai alapján ekkor következik a legizgalmasabb része a műveletnek: a statisztika értelmezése. Összefoglalva, az adattengerben az új kutatási eredmény kikeresése. Ez az a rész, ami valóban komoly intellektuális kihívásokat kínál, itt lehet a kreativitásnak és formabontó elképzeléseknek teret engedni, mert csak ezek segítségével lehet felfedezni és megérteni a valódi kutatási eredményünket. Ugyanakkor ez az a pont is ahol eldől, hogy siker vagy kudarc koronázza meg munkánkat. Ha azon szerencsések közé tartozunk, akiknek a siker jutott, akkor már csak a publikálás van hátra, tehát megnyílik az út előttünk a különböző konferenciákra (gyakran külföldi szakmai konferenciákra is) és versenyekre.

A TDK-val kapcsolatban tehát én sem ígérhetek mást – ugyanúgy ahogyan Churchill – mint vért verítéket és könnyeket. De hiszek abban, hogy aki elég elhivatott és kíváncsi, kitartó és rátermett, kreatív és szerencsés, annak élete egyik nagy lehetősége ez a munka, mert az egyetemen egy támogató közegben próbálhatjuk ki és tanulhatjuk meg mindazt a tudást, ami egy tudományos kutatás alapját képezi.

Simon Adél Csenge: A TDK 1001 szépsége 9

Levél a távoli Lengyelországból Két és fél hete a számat leggyakrabban elhagyó szó az Erasmus.

Két és fél hete tart életem eddigi legnagyobb élménye Lengyelországban, Krakkóban. Sokan gondolják, hogy ez az egész csak az EU pénzén való bulizásról szól.

Ezt szeretném cáfolni, hogy miért sokkal-sokkal több ez ennél, miért éri meg nekiindulni? Valamint hogy engem mik foglalkoztatnak eddig, milyen tanácsot tudok adni a hezitálóknak.

Csak akkor vagy egyedül, ha tényleg egyedül akarsz lenni. Mire költsem az ösztöndíjam, evésre, ivásra (ó igen, mindent ki kell próbálni), utazásra, nyelvtanfolyamra, ruhákra, sportra?

Kikkel próbáljak szorosabb barátságot kialakítani? Megéri-e többre törekedni, mint barátság?

Elmenjek-e a héten már a harmadik buliba, legyen az házibuli vagy a student network által szervezett program, felvegyem-e arra a napra még a harmadik órát, ami nagyon érdekesnek tűnik, de akkor 5 beadandót kéne írni és még az otthoni kurzusokon is teljesíteni kell valahogy.

Ami engem illet, a taktikám, hogy megpróbálok mindenre igent mondani, persze racionális keretek között, aztán kialakítani, hogy kikkel barátkozom, hol szórakozom, megeszem-e minden nap egy szelet serniket vagy csokitortát egy finom kapucsínó mellett, vagy könyv-

tárban ülök helyette, netán úszni megyek.

Nem lehet mindent egyszerre. Kemény döntések ezek, de mivel maguktól is pörögnek az események, nem érezzük a súlyukat, szinte észrevétlenül hozzuk meg őket.

Az Erasmus (de ne szűkítsük csak az Erasmusra a kört, igaz ez minden külföldi ösztöndíjra, gyakornoki programra, önkéntes munkára, ha az nemzetközi közegben történik) tökéletes példája a kollektív, vagy csoportidentitás kialakulásának. Mindenki angolul beszél, ha megkérdezik ki vagy, azt mondod I’m Erasmus, aztán folytatod csak, hogy from Hungary. Ezen kívül közös nevező, legalábbis a többségnél, hogy kreatívak, nyitottak, előítéletek nélküliek, önállóak, szabadok, rengeteg dolgot csinálnak iskolán kívül, legyen az önkéntesség, munka, sport, utazás. Szerintem ez egyáltalán nem meglepő, hiszen ahhoz, hogy valaki elinduljon egy ilyen túrára, ezek a tulajdonságok valamilyen szinten szükségesek, ha pedig eddig rejtve voltak, az Erasmus élmény alatt/után biztosan felszabadulnak majd. Úgy érzem, hogy velem ez történik.

Mint nemzetközi tanulmányok szakos, különösen érdekel, hogy mi történik a világban, mi áll egyes események hátterében, és legfőképpen, hogy hogy érinti az embereket. Szerencsére itt nagyon sok hozzám hasonló fiatallal találkozom, akik rengeteget tudnak mesélni a saját országuk helyzetéről, hogy milyen most

10 Szmolka Fruzsina: Levél a távoli Lengyelországból

huszonévesnek lenni Németországban, az USA-ban, Peruban, Közép-Kelet Európában, Oroszországban, Lengyelországban. Mindenki hozza magával a saját identitását, amit igazán nehéz definiálni, de legfőképp a szokásokban, attitűdökben, kulturális, nyelvi különbségekben figyelhető meg, mindig érdekes ilyeneket felfedezni, igazolni vagy cáfolni egy-egy sztereotípiát. Ezidáig az egyik kedvencem volt, mikor Zakopanéban a havas hegyi túra után megpihentünk egy igazi kocsmában egy-egy korsó mézes forralt sör mellett, ahol fény derült arra, hogy az állathangokat utánzó szavaknak nincsenek nemzetközi sztenderdjei, sőt! A magyar kacsák hápháp-ját pl. teljesen irracionálisnak gondolják, de az is vicces, mikor megbeszéljük, hogy a restaurant valahogy minden nyelvben hasonló, én meg benyögöm, hogy étterem. Ugyanez az egyetem kifejezésnél, és még számtalan esetben.

Az ember ilyenkor gondolkodik el igazán, hogy számára mit jelent magyarnak, vagy távolabbról nézve közép-európainak lenni egy ilyen sokszínű közösségben, és egy mélyebb beszélgetés során bele lehet látni egymás gondolataiba. Mindannyian felelősséget is hordozunk, hiszen amit egymásból látunk, hallunk, részben meghatározza, hogy mit gondolunk majd egymás országairól, kultúrájáról. Sokszor szóba kerül az otthoni politikai helyzet, és néha magam is nevetek, hogy mennyire szürreálisnak hathatnak ezek a történetek egy nyugat-európai vagy amerikai számára, de meg-

próbálom mindenkinek érthetően, viszonylag objektíven elmagyarázni, hogy milyen a magyar valóság, és éreztetni, hogy amit a politika diktál, az nem egyenlő a magyar társadalom véleményével. Nem tudom, hogy sajnos, vagy szerencsére, de a közép-európai (horvát, szlovák, lengyel) barátaimmal tökéletesen együtt tudunk érezni, tekintve, hogy hasonló folyamatok zajlanak náluk is.

Az egyik fő észrevételem még, hogy mi magyarok mennyire bátortalanok vagyunk. Nálunk úgy kell győzködni az embereket, hogy használják ki a lehetőségeiket, amiket az orruk elé tesznek, menjenek külföldre. Tőlünk Nyugatabbra (nem akarok itt vasfüggönyöket újra felhúzni, de ez esetben tényleg így van) pedig véres küzdelem folyik egy ilyen ösztöndíjért.

Rengeteg korombeli, akivel beszélgetek, bejárta már a fél világot, Ázsiától Latin-Amerikáig, vagy élt már több, mint egy hónapot idegen országban, a legtöbb esetben önkéntesként, ösztöndíjjal vagy szakmai gyakorlat alatt. Szeretnék bátorítani mindenkit, aki gondolkozik, vagy hezitál, hogy menjen-e, vagy maradjon, vagy egy kicsit is érzi magában a kíváncsiságot, és valami többre vágyik. Menjen, fogadja el a lehetőséget, az élmény után valószínűleg már magától is kutatni fogja őket. És ha már egyszer kint vagyunk, legyünk nyitottak mindenre és mindenkire. Hallgassuk meg mások történeteit, és kérdezzünk, mert ebből lehet a legtöbbet tanulni a világról, más kultúrákról, emberekről és magunkról is.

Szmolka Fruzsina: Levél a távoli Lengyelországból 11

Etikus-e a neuromarketing?

Mind nekünk, mind a terméket árusítók számára egyszerű nyomon követni, mit helyeztünk a bevásárlókosarunkba. Az azonban már fogósabb kérdés, hogy miért is tettünk így, miért pont ezeket választottuk? A két kérdőszócska mögött két jól elkülöníthető tudományág áll: a közgazdaság szeretné tudni, mit veszünk, míg a pszichológia, illetve az idegtudomány a miértben érdekelt. A lényeg pedig itt is a megboldogult Westel szlogenje: a kapcsolat.

Manapság a tudomány-köziség korát éljük.

Nem lenne bölcs úgy fogalmazni, hogy divat lett keverni a szezont a fazonnal, inkább tekintsünk erre egyfajta nyitottságként. A tudományágak nem határolják el magukat élesen egymástól, így hagyva teret a hatékony közös munkának. Sőt, néha maga a diszciplína követeli meg a fúziót, gondoljunk csak például a jogfilozófiára vagy az orvosi etikára. A cikk fókuszpontja, a neuromarketing is egy efféle alkalmi egybeolvadás eredménye. No, de mit is takar a fogalom pontosan?

A kognitív idegtudomány, valamint a marketing közös gyermekét nevezzük neuromarketingnek. A tudományterület célja, hogy agyi képalkotó eljárásokkal (pl. fMRI, EEG), pszichofiziológiai módszerekkel (pl. a bőr vezetőképességének megfigyelése) és egyéb eszközökkel (pl. szemmozgás-követő) vizsgálják a vásárlás, márkahűség, márkafelismerés,

termékpreferencia stb. hátterében zajló idegi folyamatokat. Röviden: tudni akarom, hogy mely agyterület felelős azért, hogy te a „Hófehér fogzselé” fogkrémet választottad a „Lepedékpucoló” helyett.

Természetesen az én gyenge példámnál meglehetősen kreatívabb vizsgálatok töltik ki a neuromarketinges kutató délutánját (és nyilván a nap többi részét is, tekintve, hogy ezek rendkívül idő-, és pénzigényes kutakodások).

Hamar klasszikussá vált az ún. „cola blind test”, amely során az alanyok Coca Colát és Pepsit ittak, mialatt fMRI-vel igyekeztek feltárni bennük az agyi aktivitást. Eztán egy szimpla kérdést kaptak: melyik a finomabb? A „vak teszten”, tehát az ízlelt ital kilétének tudata nélkül a Pepsi nyert, mikor is olyan agyterületek jöttek lázba, melyek a jutalmazásért felelősek. Ezzel szemben a nyílt lapokkal játszott felállásban a Coca győzött, ám ezúttal főként az emlékezet struktúrái aktiválódtak. Bár ez nem ilyen egyszerű, zanzásítva úgy fest, utóbbi esetben a márka felismerése befolyásolta az ízpreferenciát.

Nézzük meg inkább, hogy mindez a gyakorlatban mit jelent. Sok híres cég foglalkozik neuromarketinggel, alább néhány példa segítségével modellezném a praktikumot. A Microsoft elsősorban abban érdekelt, hogy a felhasználó-computer kapcsolatot értelmezze, nem elfeledkezve az érzelmek és az elégedettség szerepéről. Emellett azt is vizsgálják, men�nyire lebilincselő az XBOX-ozás az agytevékenységben. A The Weather Channel a nézők promóciókra adott reakcióit veszi szemügyre.

Az Ebay a reklámkampányok során használja fel a neuromarketinggel nyert adatokat, míg a Hyundai a természetes emberi reakciót kutatja, amelyet egy sportkocsi láttán produkálunk.

Mindez azonban megkérdőjelezi a neuromarketing etikusságát. A pszichológia és az idegtudomány alkalmazása azt az érzetet kelti, hogy a vásárlók manipulálhatóvá válhatnak. Ez a gyanú pedig erős lábakon áll azok elméjében, akik ismerik James Vicary 1957-es, azóta sem megerősített kutatását. Nagy port kavaró kísérletében szubliminális (küszöb alatti) ingerekkel befolyásolták egy mozi kuncsaftjait: a film közben bevillanó, tudatosan nem észlelhető feliratok jelentek meg, melyek popcorn-, és

12 Matúz András: Etikus-e a neuromarketing?

kólavásárlásra buzdítottak. Ezt követően jelentős mértékben megnőtt az eladások száma.

1958-ban az USA be is tiltotta a szubliminális ingerlés használatát a reklámokban.

Vonjuk le a következtetést, melyet előttünk már oly sokan megtettek: megfigyelték, hogy léteznek kontrollálhatatlan agyi funkcióválaszok, és ezeket valamilyen kommunikációs csatornán el is lehet érni. Ezt a gondolatmenetet folytatva eljuthatunk a 21. századi átlagember egyik legnagyobb félelméhez, a „vásárlás gomb” felfedezéséhez. Bizony sokan tartanak attól, hogy a kutatók megtalálják az agyunknak ezt a területét vagy funkcionális modulját, majd átnyújtják a CIA-jellegű titkos információt egy nagyvállaltnak, melynek marketingeseit eztán képesek lesznek – képletesen – megnyomni ezt a gombot.

Főként emiatt támadta Ralph Nader, a Commercial Alert nevű szervezet alapítója, már 2004-ben, kialakulásának hajnalán a neuromarketinget. Noha a jogi kivizsgálás nem az ő vágyainak megfelelően végződött, érdemes egy pillantást vetni a neuromarketing-ellenes érvekre. Az egyik fő argumentum az egyén privátszférájába történő behatolás, mely alatt az egyén gondolatvilágnak megsértése értendő, majd ebből származtatható a másik gyakran felhozott indok, agyunk potenciális, tudattalan irányíthatósága. Vicary révén bebizonyosodott, hogy a vásárlói döntések manipulálhatóak. Logikusan folytatva az okfejtést, elképzelhetővé válik az is, hogy felfedeznek egy effektív kommunikációs technikát (lásd „vásárlás gomb”), amellyel elérhetővé válik a fogyasztók tudattalan világa.

Természetesen a kutatók sem hagyják magukat és a mítoszok megdöntésére törekszenek.

John Fleming (aki nem összetévesztendő a politikussal és a penicilinhez sincs érdemben köze), kutató 2006-os nyilatkozata szerint a neuromarketing néhány tényen alapszik, rengeteg feltételezéssel kiegészítve és némi félelemmel környékezve. A szintén tudós Kenning is osztja a nézetet: szerinte az fMRI vizsgálattal megérthető a viselkedés, azonban nem meghatározható. Tehát nem elegendő ahhoz, hogy minden szituációban érvényes viselkedésmodellt alkossanak. Kenning nyíltan kije-

lentette, hogy a neuromarketing sohasem lesz képes olvasni az elmében, továbbá a „vásárlás gomb” sem létezik.

Mesterszakos pszichológushallgatóként azonban szeretnék megemlíteni egy fontos érvet a neuromarketing mellett, melyet a szakirodalom nem hangsúlyoz kellőképpen. Szerintem a tudományterület működése segítheti idegrendszerünk alkalmazkodását a technikai fejlődéshez. Egy vizuálisan túlterhelt, klippszerű (inkább fázisos, mint lineáris), tudattalan vágyakat a realitásban megjelenítő (lsd. filmek, videojátékok etc.) világban tudnunk kell, mire hogyan reagál az elménk és, hogy miként küszöbölhetők ki az ebből eredő pszichés diszfunkciók.

Például a Microsoft gép-ember kapcsolatos vizsgálata irányt mutathat a stressz-csökkentésben, de akár a szorongások megelőzésében is.

Az etikai dilemmán felbuzdulva végeztünk egy rövid közvélemény-kutatást, amely a tradicionális marketing és a neuromarketing társadalmi megítélését célozta. A 81 beérkezett válasz alapján úgy tűnik, az emberek elfogadóbbak a marketinggel, mint idegtudományra építő társával. Alapvetően mindkettőt negatívan címkézik, azonban a neuromarketing “neuro” mivolta tovább erősíti az ellenérzéseket. Ennek oka a fentiek alapján már világos: az agy vizsgálata átlép egy határt, mégpedig a privátszféra határát, sértve ezzel az emberi szubjektumot.

Számos nyitott kérdés (pl. etikus-e a neuromarketing, ha non-profit szervezet használja?) mellett, azt a végkövetkeztetést vonnám le, hogy a neuromarketing etikus mivolta legfőképpen attól függ, mi a kutató célja vele, illetve, hogy a praktikumban visszaélnek-e az eredményekkel?

Matúz András: Etikus-e a neuromarketing? 13

Úristen, soha nem lesz az EU-ból Európai Egyesült Államok!

Közhely, hogy az elmúlt néhány évben az európai politikában elfogadottá és népszerűvé váltak a radikális eszmék, és a ’nemzetállamok Európája’ eszménye slágertémává vált. Ennek egyik látványos eleme a britek kacérkodása az EU elhagyásával. Nyugi, nem lesz semmi baj.

Az Európai Unió létrejöttét és fejlődését két gondolat mozgatta a kezdetektől fogva: az első a gazdasági együttműködés sikeressége: a (világviszonylatban) kicsi európai államok lebontják az egymás között fennálló kereskedelmi korlátozásaikat, vámokat és különadókat, és ezzel mára a világ legnagyobb, ötszázmillió lakost számláló közös piacát hozzák létre.

Az áruk mellett létrehozták a szolgáltatások, a munkaerő, és ezek által a gondolatok szabad áramlását, ami óriási versenyképességi potenciált adott a kontinensnek.

A második fontos eleme az együttműködésnek a béke szavatolása volt. Úgy gondolták az egységes Európa megalkotói, hogy ha sikerül egy tömbbe szervezni az évszázadok óta el-

lenséges országokat, akkor el lehet kerülni a fegyveres konfliktusokat.

Idővel mindkét gondolat célt ért: a vásárlóerő-paritáson mért GDP-ben az EU a világ második legnagyobb gazdasága, nagyjából hatszoros értéket produkálva, mint a magát félelmetesnek láttató Oroszország. Emellett a 28 tagú unióban a második világháború óta nem volt fegyveres konfliktus, a két legnagyobb válságot a délszláv háború és a jelenlegi ukrajnai harcok jelentik.

Eddig tart a sikersztori rész.

Az Európai Unió a mai napig elsősorban gazdasági szövetségként definiálja magát, nem pedig politikai szervezetként. Olyan ez, mint mikor a szerelmespár egyik tagja sem meri és/vagy nem akarja kimondani, hogy ez egy kapcsolat, viszont ha külső „támadás” éri kettejüket, akkor arra természetesen szerelmespárként reagálnak. Az EU nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy az évtizedek során szinte minden lépés a politikai unió - egyfajta „Európai Egyesült Államok” - megteremtése irányába hatott

14 Árvai Péter: Úristen, soha nem lesz az EU-ból Európai Egyesült Államok!

(közös határvédelem, közös pénz, „európai állampolgárság”, közös himnusz, stb.), nyíltan senki nem mondta ki, hogy ez deklarált cél lenne.

Ugyanakkor ez a ki nem mondott akarat nagyon jót tett a szervezetnek, mert a politikusok és az állampolgárok számára is folyamatos célokat jelölt ki, utat mutatott. Ilyen cél volt már a nyolcvanas évektől a közös valuta létrehozása, majd a kelet-európai rendszerváltozásokat követően a volt szocialista országok felvétele.

Ezek a célok pedig sorra teljesültek, és a kétezres évek legelejére soha nem látott jólét és optimizmus uralta az EU-t.

Ez az optimizmus azonban több oldalról is megbicsaklott mostanra. Egyfelől a 2008-as gazdasági válság megroppantotta a jólétet, sok országban kellett kellemetlen megszorító csomagokat bevezetni. Ezzel párhuzamosan vált látványossá a feltörekvő hatalmak gazdasági növekedése (Kína, Oroszország, India, Törökország, Brazília, stb.), ezek az országok pedig megkérdőjelezték az európai integráció gondolatának helyességét. Harmadrészt az európai gazdasági és politikai válságok nyomán szinte minden országban megerősödtek azok a radikális mozgalmak, amik a válság okát az EU-ban látják. Mind a bal-, mind a jobboldali szélsőségesek a túlzott a piaci liberalizációban, a nemzetállamok közti szabályozások felelőtlen lebontásában, és a gátlástalan nemzetközi kapitalizmusban vélik látni a felelősöket. Negyedrészt, azt is érdemes megjegyezni, hogy a közös valuta bevezetése a kelet-közép európai országok taggá válása után mintha elfogytak volna a közös célok: elkészült a nagy mű, de ahhoz, hogy valóban működni tudjon, már tényleg ki kellett volna mondani, hogy itt politikai unióvá, föderalista államszövetséggé kell válni – ezt pedig senki nem vállalhatta fel, részben a fent sorolt problémák miatt. Így tehát néhány év alatt feje tetejére állt Európa, de egy dolgot fontos tisztán látni: nincs olyan európai uniós tagállam, amelyiknek valóban megérné kilépni a szervezetből. Az úgynevezett „nettó befizető” országok (pl.

Németország, Nagy-Britannia, Franciaország) ugyan több pénzt fizetnek a közösbe, mint amennyit kivesznek belőle, de cserébe a saját

cégeik (lásd: Tesco, Aldi, Lidl, Carrefour) óriási piacokat kapnak (lásd: egész közép-kelet Európa). A „nettó haszonélvező” országokra pedig ugyanez fordítva igaz: ugyan Magyarországot ellepték a külföldi multicégek, de cserébe 2014 és 2020 között hétezer milliárd forintnyi fejlesztési forrás érkezik hazánkba. Ha egy ország valóban elhagyná az EU-t, akkor ott nagyjából másnap óriási gazdasági és pénzügyi problémák jelentkeznének, és megszűnne minden korábbi gazdasági, pénzügyi, politikai és katonai védelem, amit az unió nyújtott. Ráadásul sem a szűk térségben, sem a világban nincs olyan országcsoport, amihez egy kilépő tagállam csatlakozni tudna: Oroszország szeret úgy tenni, mintha tudna alternatívát kínálni az EU-ból kifelé ábrándozó kelet-közép európai országok számára, de ez egyszerű blöff, egyelőre Moszkva még saját magát sem tudja finanszírozni.

Ettől még persze továbbra sem lesz soha Európai Egyesült Államok, de ez a gondolat mindig is inkább csak pótcselekvés volt. Nincs közös nyelvünk, és az elmúlt több százéves történelmünk egymás mészárlásáról és gyűlöléséről szólt, ezt kitörölni nem lehet. Egyszerűen csak kevésbé kellene görcsölni azon, hogy mi lesz velünk, és élvezni azt, hogy sokkal nagyobb nyugalomban, békében, és jólétben élünk, mint a világ bármely másik része, ideértve az Egyesült Államokat is.

Árvai Péter: Úristen, soha nem lesz az EU-ból Európai Egyesült Államok! 15

Nagy Testvér sokat lát, de nem eleget Újabb bekezdéshez érkeztünk a szólásszabadság és kontroll, a magánélet és a nemzetbiztonsági kihívások hosszas küzdelmében.

Bár a kormányok, itt főleg kiemelve az Egyesült Államokét, mindig is előszeretettel pesztrálták a különböző tech cégeket, személyes adatokat, kontaktokat remélve különböző vélt vagy valós bűnözők és terroristák kapcsán, az utóbbi pár hónapban meglepő irányt vettek a történések. A Szilícium-völgy szinte egy emberként mer vis�szabeszélni az amerikai szövetségi kormánynak. Hogy miről szól a történet? Profit, magánélet, vagy Steve Jobs szellemi örökségét őrzők egyszerűen a terroristákkal vannak?

2015. december 2-án történt az Egyesült Államok szárazföldjén 9/11 óta a legsúlyosabb terrorcselekmény, ám a korábbival ellentétben, ezt egy amerikai állampolgár, és felesége követte el. A 14 civil áldozatot és 22 sebesültet követelő san bernardino-i támadás mélyen megrázta az amerikai közvéleményt, ahogy az ilyen események általában tenni szokták.

A pakisztáni felmenőkkel bíró pár évek során, lassan radikalizálódott, 2011-ben majdnem véghezvittek egy robbantásos merényletet is.

Bár meglepően sokat tudunk a terroristákról, a nyomozóhatóságok vélhetően még többet.

Ennek ellenére valamiért mégis úgy érzi az FBI és helyi seriff, hogy szüsége van az egyik elkövető telefonján sejtett nyomravezető adatokhoz. A kérdéses iPhone a megye (San Bernardino Megye Egészségügyi Hivatala) által szolgáltatott munkatelefon, és az egyetlen kommunikációs eszköz, amit le tudtak foglalni, mivel a terroristák megsemmisítették a személyes és egyéb készüléküket az akció előtt.

Egy probléma van csak: mint szinte minden új Apple termék, ez is le van titkosítva.

Az FBI elsődleges problémája, hogy a san bernardinói elkövetőnek az IPhone-ja 10 sikertelen próbálkozás után töröl minden tárolt titkos adatot, beleértve telefonszámokat, hivástörténetet, képeket és egyéb kommunikációt.

Magyarán, nem tudják magabiztosan végig-

próbálni az összes létező kombinációt, ami négy számjegyű PIN esetében is legrosszabb esetben 10.000 különböző variáció. Ennek megoldását reméli a szövetségi kormány az Apple-től, ami kérést bírósági utasítással is nyomatékosítottak. A törvény, ami lehetővé teszi ezt az All Writs Act, amit 1789-ben hoztak létre.

Az azóta számtalanszor újraírt és – főként ilyen esetekre számítva – kibővített jogszabály szerint, az érdekelt bíróságok racionális kereteken belül utasíthatnak magáncégeket a nyomozóhatóságok megsegítésére. Amire szükségük is van ebben az esetben, hiszen a kérdéses titkosítás olyan erős, hogy a saját készítői sem tudnák feltörni belátható időkereten belül. Éppen ezért kéri a szövetségi kormány udvariasan, egy paranccsal, az Egyesült Államok egyik technológiai óriását, hogy írjon egy frissítést az operációs rendszeréhez, ami több millió készüléken fut, és amivel ki lehet iktatni a fenti védelmet. Erre csak az Apple képes, mivel a telefon nem fogad el semmilyen frissítést, ami nincs a gyártó titkos kézjegye által hitelesítve.

Az Apple védekezése viszont sokak számára meglepő. Egyrészt a magáncégek ilyetén utasítása kimondottan rossz precedens volna a későbbiekre nézve. Nem elég a kormánynak, hogy szinte mindent és mindenkit le tud hallgatni, és az összes digitális kommunikációt képes lefedni, még a vállalatok segítségét is szeretné kérni (követelni) a fenti megfigyelési és leskelődési képességek bővítéséhez, ráadásul ingyen. Bár az All Writs alapján elméletileg ezt megteheti, de nem csak az igazságügyi hatóságok tudnak több száz éves törvényeket olvasni.

Az amerikai alkotmány első kiegészítése a szólásszabadságról szól. Az ide vonatkozó érdekes rész azt mondja, hogy senki nem utasítható arra, hogy olyat mondjon, vagy írjon le, amivel nem ért egyet, nem gondolja igaznak, valamint nem akadályozható meg a fentiek ellenkezőjében. Pont ez az oka, amiért nincs az Egyesült Államokban cenzúra (ellentétben mondjuk a demokratikus Izraellel, amely fenntartja magának a jogot, hogy vészhelyzetben megszűrje a megjelentő médiatartalmakat).

Ebbőlkövetkezően, legalábbis az Apple által fizetett sztárügyvédek szerint, a forráskód, aminek megírása szükséges az új kém-iOS (Govt-OS) elkészítéséhez a szólásszabadság

16 Keresztes Dániel: Nagy Testvér sokat lát, de nem eleget

védelme alatt áll. Bár szürke terület az amerikai jogban ez a kérdés, de elég magabiztosan állítható, hogy a számítógépes kód nem különbözik a világot leíró prózától, vagy nem kevésbé érthető, mint a mélyen tudományos értekezések, amelyek gyakorlatilag értelmezhetetlenek szaktudás nélkül és, amik teljesen egyértelműen alktomány második kiegészítésének óvó szárnyai alatt vannak.

A „rossz precedens” érveléshez valószínűleg az is hozzátartozik, hogy a technológiai elit meglehetősen alacsony bizalommal van a kormány jószándéka iránt, különösen ha saját és külföldi állampolgárok adataiban kell turkálni.

Az All Writs végrehajtása későbbiekben tökéletes alapot szolgáltatna arra, hogy a napi szintű tömeglövöldözéseken, és a titokzatos módon nem csökkenő terrorfenyegetettségen felbuzdulva kopogtasson az FBI/CIA/sheriff hivatala, és kémprogramok beépítését kérje az operációs rendszerekbe. A bizalom hiánya nem meglepő, elég csak az 1990-es évek elején zajló „kiberháborúra” gondolni, melyben az NSA a fentihez kísértetiesen hasonló ötlettel állt elő, az évtizedes zaklatás, hogy „törd fel csak még ezt az egy telefont”, vagy a Snowden botrány.

Végül, de nem utolsó sorban az Apple, és más sem érti, hogy miért fordul egyáltalán hozzá az FBI ilyen kérésekkel, amikor ott van az NSA. A Nemzetbiztonsági Ügynökség legfontosabb feladata, hogy az ellenséges, és nem hivatalosan, de gyakran szövetséges titkosított kommunikációt megfejtse és feldolgozza. Nem véletlen, hogy az ügynökség alkalmazásában vannak az ország legjobb hackerei, akiknek valószínűleg nem okozna gondot a fenti probléma házon belüli megoldása. Tim Cookék érvelése szerint nem a felhasználói rendszerek biztonságát kellene csökkenteni hátsó ajtókkal, hanem a szövetségi ügynökségeknek kellene felvennie a versenyt az iparral (internetbeszélül “git gud n00b”).

Azt hiszem megalapozott kijelenteni, hogy a kérdés sokkal nagyobb, mint egy darab iPhone feltörése. Elég valószínű, hogy az amerikai kormány tesztelgeti, hogy meddig tud elmenni az évek óta a felszín alatt zajló „kiber hidegháborúban”. Minden érdekelt szinte teljesen biztos benne, hogy az elkövető munkahelyi telefonján nem fog terrorizmusra utaló nyomokat találni, de a teljesség igényére hivatkoz-

va, azért mégis szeretnék, ha belekukkanthatnának. A fenti elméletet alátámasztja például a san bernardinói körzeti ügyész, aki kijelentette, hogy jó eséllyel „alvó kiber patogén” — bármit is jelentsen ez — lehet a megye infrastruktúrájában, amit a támadók helyeztek oda. Bár nagyon ilyesztően hangzik, azért a szakértők hangos kacajától hallható volt az ügyész úr másnapi visszapedálozása: „Nincs ilyenről információm, de nem tudhatjuk, amíg meg nem néztük, ugye?”

Mindez csak csepp a tengerben. A kormány évek óta pedzegeti, hogy szükséges volna ún. „hátsó ajtót” elhelyezni az amerikai cégek által készített titkosítási technológiákba, hogy szükség esetén hozzá tudjon férni bármilyen adathoz. Ugyanakkor Hillary Clinton email-szerverei nem nemzetbiztonsági minőségű tárolása körüli botrányból arra következtethetünk, hogy igen is fontos az államvezetésnek a titoktartás.

Kivéve, ha rajtuk kívül bárkiről van szó.

Ha nyilvánosságra kerül, hogy hátsó ajtó van beépítve a titkosítási technológiákba, csak idők kérdése, hogy mikor törik fel államilag szponzorált vagy szabadúszó hackerek. Ami elvezet minket következő problémához: Senki nem bízik abban, hogy a szövetségi kormány vigyázni tudna a kulcsokra, amit alátámaszt a növekvő gyakorisággal ellenük elkövetett sikeres támadások ténye. A kormányzati szervek kínosan le vannak maradva kiberbiztonság terén. Ezek után az is elképzelhető, hogy az állami szervereket könnyebb volna feltörni, mint magát az új technológiát, ha elkészülne. De ez még mind semmi, mert ha Amerika meg tudja félemlíteni a tech cégeket, akkor más államok is akarnak majd hátsó ajtókat, ami végérvényesen megölné az amerikai eredményeket, és lehetségesen elszabadítaná a minden kormány legmélyén szunnyadó Nagy Testvért.

Végül, de nem utolsó sorban: hatástalan volna a valódi veszélyfaktorok ellen. A modern erős kriptográfia nem egy véges erőforrás, hanem végtelenül másolható nyílt forráskód. Tehát elérkeztünk a fundamentális ellenérvhez: mivel, akinek van mit titkolnia nem használna rossz titkosítást, az amatőrökön kívül, ezért csak mindenki másnak volna rossz, hogy 1984 folyamatosan a nyakukban liheg.

Keresztes Dániel: Nagy Testvér sokat lát, de nem eleget 17

6 lábbal a földön 20 éves pécsváradi lokálpatrióta, életvidám, érdekli a politika, a teológia, az összehasonlító vallástudomány, de nehéz olyan területet találni, aminek valamely morzsája ne foglalkoztatná. 4 éves korában kezdődtek látásproblémái, később az úgynevezett Stickler-szindróma következtében teljesen megvakult. Az egyetem parkjában Kopa Marcellel, a kutyás sráccal, „Max Marcival” beszélgettem.

PécsiBölcsész: Hogy jött az ötlet, hogy a felsőoktatásban folytasd tanulmányaidat?

Kopa Marcell: Vágytam már az egyetemi légkörre. Abszolút nem keltett bennem félelmet, sőt vonzott az, hogy más közegbe kerülhetek, mint amilyen az eddig megszokott általános iskolai vagy gimnáziumi miliő volt. Ami különösen motivált, hogy vakon nagyon kevés lehetősége van az embernek a szakmai életben való boldogulásra, de a politológia területén így is ki tudok bontakozni. Kissrác korom óta érdekel a katonaság, ameddig meg nem vakultam katona akartam lenni, most is vonzódom hozzá. Emiatt kezdtem el nézelődni bizonyos kurzusok után, amelyek ilyen témákkal foglalkoznak.

PB: Ha már egyetem. Hogy boldogulsz a PTE falai között?

K.M.: Hál’ Istennek nagyon jól, nagyon jó az emlékezőtehetségem, így jórészt abból élek, amit itt-ott hallok. Elmesélek egy sztorit, amiből mindent meg lehet érteni: A Kína és globális változó világ óránkon egyszer Vörös Zoli tanár úr behozott egy fotót, amin egy kikötőt lehetett látni. Ezek után feltette azt a kérdést, hogy ki ismeri fel a kikötőt. 40 emberből 39 látó hallgat, majd megszólal a vak: „Tanár úr kérem, ez a pireneusi kikötő, ezt még a vak is látja!” Valóban a pireneusi kikötő volt, ugyanis összetettem magamban a más órákról szerzett információkat és a képről elhangzottakkal társítottam.

PB: Mi az amit soha nem hagynál ki a mindennapjaidból?

K.M.: A számítógépen való bolyongás, az internet bugyraiban való kutakodás. Ami engem érdekel, annak mindenféleképpen utánajárok.

Rendszeresen olvasok, hogyha elkezdek egy 18 Földi Bernadett: 6 lábbal a földön

könyvet, akkor nincs az az Isten, ami rávenne arra, hogy félbehagyjam.

PB: „Olvasás”? Braille-írás vagy hangos könyv?

K.M.: Tanultam Braille-írást, viszont soha nem használom, legfeljebb a gyógyszeres dobozokon, a Széchenyi tér makettjén vagy a liftben található feliratok esetében. Így könyvet ebben a formában nem olvasok, van otthon egy-két Biblia és néhány más kötetem Braille-írással, ezeket néhanapján szoktam lapozgatni, de inkább kerülöm. Sokkal inkább előnyben részesítem a hangoskönyveket és az MP3 formátumú anyagokat, amelyek színészek által felolvasott könyvek, de két olyan kötetem is van, amit külön nekem olvastak fel iskolás tanulók. Ilyen Szomolai Tibor, író A felvidéki Saga című könyve, amelyet az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium diákjai olvastak fel az író kérésére csak nekem. A fáklyavivő című könyve felmondása most van készülőben, amelynek eredményét már nagyon várom.

PB: Mit tudhatunk Maxról, a vakvezető kutyádról, akivel mindig együtt közlekedtek?

K.M.: Másféléves korában került hozzám Max, mint házi kedvenc. Már akkor is vakvezető kutyának szántuk, ám ekkor 16 éves voltam és a magyar jogszabályok értelmében, segítőkutyája 18 éven aluli személynek nem lehet. Így nekem másfél évet kellett várnom arra, hogy elvihessem kiképeztetni. Hogy Isten igazából jobb-e kutyával, mint bottal közlekedni, nem tudom megmondani. Teljesen más a kettő feelingje; olyan minthogyha az ember átülne egy Trabantból egy Mercedesbe, mind a kettő autó, mind a kettőnek négy kereke van, de mégis más.

PB: A JESZ-ben is játszol, csupa kérdés: mikor, miért, hogyan?

K.M.: Mindig is motivált, hogy valamilyen előadóművészettel foglalkozzak, legyen az versmondás vagy színészkedés. Számomra a színészet olyan, mint amikor levegőt veszek.

Amikor megtudtam, hogy van lehetőség arra, hogy a JESZ tagja legyek, habozás nélkül jelentkeztem, bár tudtam, hogy elég nagy fába vágom a fejszém és igencsak komoly dilemma elé állítom a vezetőséget. Azonban nagyon szerettem volna egy ilyen közösséghez tartozni, nagyon jó tapasztalataim voltak már a legelején, bevállalós volt a vezetőség mindkét tagja és örömmel fogadott mindenki.

Párválasztási kalauz – avagy, szex a lelke mindennek?

Mi a jó párkapcsolat titka? Szerelem vagy szex? Esetleg mindkettő?

Létezhet-e párkapcsolat valamelyik nélkül, és ha igen, meddig? A kapcsolatokat mindig számos kétség és kérdés lengi körül, amire mindenki szeretne választ kapni, de senki sem meri megkérdezni. Szerencsére az evolúciós pszichológus nem egy szégyenlős fajta, így a felmerülő zavarba ejtő kérdéseket is nyíltan tárgyalják.

Kezdjük azzal, hogy mi kell a szerelemhez.

Azok a szerencsések, akik voltak már szerelmesek tudják, hogy a szerelem nem a szexszel kezdődik. Szerelem kialakulhat két ember között azelőtt is, hogy testi kapcsolatot létesítenének. Később azonban képbe kerül a szex, ami egyszerre teheti még jobbá és sokkal ros�szabbá a párkapcsolatot. Abban az esetben, ha nagy a szerelem, de valamiért mégsem jó a szex, egyrészt felmerül a kérdés, hogy miért nem jó, másrészt, hogy meddig marad így fenn a párkapcsolat. A rossz szex előbb-utóbb no szexhez vezet, ami mindenképp egy állandó stressz forrás lesz. Meddig próbálkozzunk, és mikor lépjünk tovább? A válaszhoz vissza kell térnünk a biológiai alapokhoz.

A nemi szerveink evolúciója is arra enged következtetni, hogy nem a reprodukció biztosítása volt az egyetlen funkció, amire kialakultak.

Ha így lenne, nem kellene élveznünk a szexet, hiszen csak eszköz lenne az utódnemzésre.

Ezzel szemben a szeretkezés sokkal gyakrabban szolgál az élvezet „eszközeként”, mint szaporodásra. A felnőtt férfiak pénisze a leghosszabb, legvastagabb és leghajlékonyabb az összes élő főemlős közül. Ez átlagosan 13 cm-nél is hosszabb lehet (az eddigi orvosilag tanúsított rekord 32,4 cm), és körülbelül 3 cm átmérőjű. Mivel ezek a tulajdonságok el tudtak terjedni, lányok, ideje bevallani, hogy a méret igenis számított és számít most is. Egyrészt azért, mert a fenti tulajdonságokkal rendelkező férfi sokkal nagyobb eséllyel volt képes a megfelelő helyre juttatni a spermiumait, vagyis gondoskodni tudott utódokról. Másrészt, mivel a pénisz tapintási ingert is jelent a nő számára, ezekkel az előnyös tulajdonságokkal rendelkező férfiakkal jobban élvezték a közösülést, így őket gyakrabban választották. Tehát a nők

gyakori választásainak köszönhetően terjedtek el és maradtak fenn a ma is ismert férfiassági paraméterek. Nagyon szívesen.

A férfi nemi szervvel homológ (a magzatnak ugyanazon sejtjeiből fejlődik ki) szerve a csikló. Bár nem mindenki tulajdonít neki nagy jelentőséget a szexben, a partnerválasztásban kétségtelenül fontos szerepet töltött be őseink életében is. A csiklónak ugyanis diszkriminációs képessége abban rejlik, hogy a felsorakozó potenciális partner-jelöltek közül segítsen kiválasztani azokat, akikkel az élvezetes előjáték élvezetes orgazmushoz vezet majd az aktus alatt. Ez tehát azt jelenti, hogy a klitorisz csak akkor reagál, ha megfelelő inger éri a megfelelő partnertől; akkor viszont nem, ha az inger gyengébb minőségű. Hívhatnánk lustaságnak is, hogy nem jövünk tűzbe akárkitől, de ez a fajta kényelmesség hosszú távon igencsak kifizetődő. Miller A párválasztó agy című könyvében találóan „bölcsen válogatós örömgombócnak” nevezi a csiklót, mivel az csak akkor jön igazán izgalmi állapotba, ha a nő testileg-lelkileg őszintén vonzónak tartja partnerét.

A partnernek pedig elég fittnek kell lennie fizikailag egy időben és energiában nem fukarkodó együttléthez, valamint ismernie kell a nő vágyait és azok kielégítésének módjait.

Mindezek alapján levonhatjuk a következtetést, hogy a rossz szex lehet jelzés értékű és jó eséllyel megkérdőjelezi a kapcsolat jövőbeni tartósságát. Ha mi nem is, a testünk talán jobban tudja. Hallgassunk rá.

Budai Timea: Párválasztási kalauz 19

Bőrszín, mint inkognitó A történelem megmutatta, hogyha a lehető legjobb esélyekkel akarunk indulni, akkor ahhoz az első lépés az, hogy fehér embernek szülessünk. Ez Magyarországon is különösen igaz, annak ellenére is, hogy kis országunk hosszú multikulturális múltra tekint vissza. A nagy menekült-pánik közepette pedig szinte el is felejti az ember, hogy nemcsak a bevándorlókat kell utálnia, hanem a többi nem „ősmagyar” állampolgárt is.

A lap alján már többen is olvashattátok, hogy a vezetéknevem Bogdán, ami azt jelenti, hogy a környéktől függően, ahonnan jöttetek rájöhettetek, hogy ez egy cigány vezetéknév.

Nos, ez így van, édesapám ágáról cigány vagyok, anyám ágáról pedig fehér. Miért nem a magyart használom anyám családjára? Mert édesapám és családja egyaránt pont olyan magyarok voltak, és azok is a mai napig, mint bármelyik hazafi. Viszont van egy előnyöm, ami nem más, mint a bőrszínem. A genetikai lottón mondhatni megnyertem főnyereményt, mivel a bőröm színe meglehetősen világos, első ránézésre senki sem mondja meg rólam, hogy hegedülnöm és vasat lopnom is tudnom kéne. Ez egy elég hasznos dolog, legalábbis első pillantásra, viszont gyerekkoromban, és részben a mai napig problémát okoz a saját identitásom megtalálása.

Rá kellett jönnöm viszonylag gyorsan, hogy ez egy olyan dolog, amivel muszáj lesz minél előbb megbékélnem, és meg kell, hogy pró20

báljak nem megsértődni azon, ha valaki lecigányoz. Elvégre igaza van, az vagyok, ezen sem ő, sem én nem tudok változtatni. Így végül rájöttem, hogy az egyetlen módja annak, hogy „nyerjek” ebben a szituációban, hogy én leszek a bezzeg gyerek, a kivétel, a „Nekem van egy cigány ismerősöm és ő tök normális.” megtestesülése. Igyekeztem minél jobban beleintegrálódni a társadalomba, és minél jobban kifehéríteni magam, de ez nem azt jelenti, hogy letagadnám, hogy ki vagyok, és azt sem, hogy ne vetném magam a busz alá, ha a cigányokat vagy a kisebbségeket kellene megvédeni.

Napjainkban pedig, ha valakiből kiszakad egy „te cigány”, az már mondhatni dicséretként hangzik el a diplomámmal és egyéb akadémiai elismeréseimmel a hátam mögött. Viszont az, hogy ennyire elmozdultam a többség felé azt jelenti, hogy szinte semmi kulturális nyoma nem maradt annak, hogy cigány lennék; se nyelv, se hagyományok. Egy választás elé kerül minden kisebbséghez tartozó fiatal: vagy felveszi a többségi társadalom minden normáját és levetkőzik minden mást, vagy ragaszkodik a hozott értékeihez, de akkor sosem fogja a társadalom teljes mértékben elfogadni.

Tény, hogy egy ember több mindenből áll, mint a rassz, ahova tartozik, de ez az első lépés saját magunk felépítésében. Én viszont pont a határvonalra csöppentem; nem elég fehér az osztálytársaimnak, és nem elég barna az utcában lakó gyerekeknek. Pontosan annyiszor kellett verekednem rasszista provokációk miatt, mint ahányszor, teszem azt vissza kellett szereznem a mobilom az utca kis-urától.

Ilyenkor jöttem rá, hogy az emberek ugyanolyanok, ugyanolyan rosszak, és nem egy magyar vagy egy cigány bántott, hanem csupán egy másik nyolc, tíz, tizenkét éves kortársam.

A rasszizmusom eltörlésében sokat segített, hogy láttam mindkét oldal legrosszabb és legjobb oldalát egyaránt. Azt gondolná az ember, hogy az idő múlásával, és a tanulmányi lépcsőfokokon való lépegetéssel az emberek hozzáállása változik, pedig nem.

A mai napig nem szeretek egy bemutatkozásnál a vezetéknevemmel indítani, így mindig James Bond-osra sikerül a legtöbb első benyomás. Legtöbbször persze nem kapok negatív reakciókat beszélgetőpartnereim-

Bogdán Erik: Bőrszín, mint inkognító

től, de volt már, hogy láttam az illetőn, hogy most inkább elmenne kezet mosni. Egy másik érdekes szituáció, mikor cigánysággal és rasszizmussal kapcsolatos vitákba keveredek.

Volt, hogy egyedül kellett állnom a sarat több, a cigányokat elítélő ismerősömmel szemben, akik nem tudták, hogy jómagam is azt az oldalt erősítem. Amikor persze előkerül az igazság, akkor bocsánatot kérnek, hogy az más, meg te más vagy. De ez nem jelent semmit, Radnótit is gond nélkül belelőtték a tömegsírba, a gyűlölet nem válogat. Kedvenc ilyen esetem az volt, mikor egy lány, egy buli közepe fele megtudta, hogy bennem van a vonó, és a reakciója egyszerűen zseniális volt. Az arca olyan lett, mint amikor valaki ráharap egy borsra; egyből összerándult minden arcizma az undortól, és ezt a kérdést tette fel: „Te cigány vagy?”. Igen. De nem volt annyira kínos, csak tipikus. Az este nagy részét ennek a kiparodizálásával és cigányvicc maratonnal zártuk, de mint mondtam ebben a kérdésben én vagyok a szerencsés.

Az öcsémnek sajnos egy pár tónussal sötétebb bőrszínt osztottak a genetika pókerasztalánál, így jóval több negatív tapasztalat érte, mint engem. Ezen felül nehéz cigányként identifikálnia magát egy olyan fiatalnak, aki szinte semmilyen kapcsolatba sem került a cigány kultúrával, csak az ellenük irányuló rasszizmussal és

ítélkezéssel. Persze ritka dolog a „mifajtánkat” a felsőoktatásban látni, de itt is megkapjuk az erre vonatkozó kliséket, miszerint kisebbségiként könnyű összeszedni a rengeteg támogatást. Persze ez sem igaz, mert öcsémmel egy középosztálybeli háttérrel rendelkezünk, és az nem elég ahhoz, hogy bármiféle támogatást kapjunk az államtól, akármennyire is szeretnek ezen viccelődni az emberek. Elvégre azt a több száz pontot, amivel be tudtam kerülni államira azt a hegedűmmel együtt kaptam a szülőszobában.

Végül azért le szeretném szögezni, hogy ez az írás nem azért született, hogy sajnálatot csikarjak ki az olvasókból két ZH között, vagy adójuk egy százalékát a bankszámlámra utaltassam.

Az oka, hogy ezt a cikket megírtam az, hogy úgy látom, hogy a rasszizmus és a xenofóbia kezd a következő magyar kuriózummá válni a piros paprika és a gulyás mellett. Ezért érdemes megmutatni az egész rasszizmus kérdésnek egy olyan aspektusát, ami ha nem is csak számomra egyedi, egy olyan vonal, ami még a megszokottnál is kevesebb figyelmet kap. És fontosnak tartom, hogy néha pár „Mocskos *Insert kisebbség neve here*!” között elgondolkodnánk azon, hogy ők is ugyanolyan emberek, csak a „Mocskos fehérek!” még egy társadalmilag nem elfogadott kijelentés.

Bogdán Erik: Bőrszín, mint inkognító

21

Mind beleőszülünk Mindannyian tudjuk, hogy előbbutóbb eljön az a reggel az életünkben, amikor a tükörben felfedezzük az első ősz szálat hajkoronánkban. A kérdés csak az, hogy mikor. A legtöbben félnek az idő előtti őszüléstől, de van egy jó hírem: talán már nem kell sokáig.

Aki őszül, az öreg. Még mindig ez a legáltalánosabb vélekedés, miközben tagadhatatlanul egyre több huszonéves Geroge Clooney és Patrick Dempsey rohangál köztünk. Az, hogy az ősz haj szexi-e vagy sem, máig vitatott kérdés és nem is az a cél, hogy most eldöntsük.

Mindenesetre észre kell vennünk, hogy napjainkban egyre korábban jelennek meg az ezüstös hajszálak a fejtetőnkön, függetlenül attól, hogy milyen közel vagyunk a nyugdíjkorhatárhoz. Ahogy a lehetséges okok között kutatunk, elsőre nyilván a stressz jut mindenki eszébe és nem is feltétlenül téves ez a vélekedés. Butaság lenne azt mondani, hogy a környezetnek, a társadalmi változásoknak és a felgyorsult hétköznapoknak egyáltalán nincs szerepe az ilyen és ehhez hasonló jelenségek kialakulásában.

De mi a helyzet a génjeinkkel?

Egy friss kutatásban pont azt vizsgálták, hogy mely gének játszhatnak szerepet az őszülésben, és mennyire örökölhető. A vizsgálatban több mint 6300 személy vett részt, 5 latin amerikai országból (Brazília, Kolumbia, Chile, Mexikó, Peru). Az ő segítségükkel sikerült a kutatóknak azonosítani többek közt azokat a speciális géneket, melyek az ősz hajért, az összenőtt szemöldökért, vagy a tömött szakállért felelősek. Az egyik azonosított gén az IRF4, amelyről korábban is tudták, hogy a hajszínért felelős, hiszen melanint termel, most viszont fény derült arra a speciális képességére is, hogy a hajszálaink őszbe fordulása is neki köszönhető.

A kutatás másik érdekessége, hogy nyilvánvalóvá vált, a származásunk nagyban befolyásolja, hogy mikor kezdünk el őszülni. A vizsgálatban résztvevő személyek vegyes származásúak voltak: felmenőik 48%-a európai, 46%-a amerikai, 6%-a afrikai. Andres Ruiz-Linares, a University College London professzora és a ta22 Budai Timea: Mind beleőszülünk

nulmány egyik szerzője szerint az őszülésre hajlamosító gént leginkább az európaiak hordozzák, nagyjából 15%-ukban megtalálható.

Ez azt jelenti, hogy az európai ősökkel rendelkezők nagyobb valószínűséggel kezdenek idő előtt őszülni, mint mondjuk az afrikai ősöktől származók. Ruiz-Linares azt is leszögezi, hogy a gén megléte még nem garantál semmilyen specifikus vonást, csak hajlamosít az őszülésre.

Ez azért megnyugtató.

A Nature Communications-ben publikált eredmények mellett azt is megtudhatjuk, hogy a kaukázusiak átlagosan a harmincas éveik közepe felé kezdenek őszülni, míg a kelet-ázsiaiak a harmincas éveik végén kezdik elveszíteni eredeti hajszínüket. Az afrikaiak esetében ez az idő kitolódik egészen a negyvenes éveik közepéig. Ezek alapján is elmondható, hogy az európaiak esetében idő előttinek mondható a csillogó hajszálak megjelenése a húszas éveik előtt, afrikaiak és ázsiaiak esetében pedig a 2530 éves kor előtt kezdődő hajszínváltozás.

Mivel az emberek nem kevés időt és pénzt áldoznak arra, hogy megállítsák az öregedést, és elfedjék annak jeleit, mint például az ősz hajszálakat; a gén felfedezése új utakat nyithat ezen a területen. A kutatók szerint eredményeik fontosak lehetnek a kozmetikai iparnak, hogy idővel olyan eljárásokat vagy termékeket fejlesszenek ki, melyek megakadályozhatják vagy visszafordíthatják az őszülést. Azt azonban még nem lehet biztosan tudni, hogy mennyit kell várnunk az áhított csodaszerekre.

Az IRF4 gén felfedezése más területeken is nagy segítséget nyújthat a jövőben. Mivel a gén segítségével rekonstruálni lehet a fizikai megjelenést a DNS maradványok alapján, így az antropológusok és bűnügyi helyszínelők munkája is új szintre léphet.

Ezektől jön lázba Dr. House Egyik kedvenc tulajdonságom az orvos barátaimban, hogy mindig van egy ütős sztorijuk. A szakmájuk kétségívül bővelkedik különös vagy éppen megrázó esetekben.

Noha még csak március van, a 2016os év is büszkélkedhet már néhány furcsa történettel, melyek tán a neves Dr. House-t sem hagynák hidegen.

Robban vagy nem robban? Egészen friss, február végi a 23 éves, terhes afgán nő esete, akit fejbelőttek. A 1,27 cm átmérőjű, kb. 5 cm hosszú lövedék az agyába fúródott, de szerencsére állapota stabil, „pusztán” bal szemére vakult meg. A drámai helyzetben, mikor is két élet forog kockán egyértelmű, hogy operációra lesz szükség, ám van egy bökkenő: nem tudni, hogy a töltény robbanásveszélyes-e? Az orvosok azonban előálltak egy frappáns megoldással, és hasonló kaliberű lövedékeket vizslattak CT-vel, hogy aztán összevessék azokat a problémát okozó delikvenssel. Így kiderült, hogy a robbanásveszély nagyon alacsony.

Ettől függetlenül a sebész sisakban végezte az operációt, továbbá minden elektromos feszültség távoltartása érdekében leföldelték a nőt (nehogy aztán elföldelni kelljen – bocsánat). A műtét sikeres volt.

A túlbuzgó rekeszizom. A csuklásnak két formája van: hétköznapi változatát általában alkohol vagy dohányzás okozza és 48 órán belül elmúlik, ha azonban a csuklás krónikussá válik, valamilyen idegrendszeri deficitre, vagy nyelőcső-elváltozásra gyanakodhatunk. Egy 35 éves amerikai férfi 5 napos csuklásán nem segítettek a nyugtatószerek sem, ezért szé-

leskörű kivizsgálásra invitálták orvosai. Miután más neurológiai problémákat is észleltek (bal karja érzéketlen volt, és nehezen mozdította), CT-felvételt késztettek. Tumort mutattak ki mind a gerincvelőben, mind a kisagy területén, melynek eltávolítása után a beteg csuklása nyomtalanul eltűnt. Ezért hálótársa volt a leghálásabb.

Félbetörve. 40 fokos, ingadozó láz, illetve erős gyomorfájdalom hasmenés, rosszullét és hányás nélkül. A 4 éves szaúd-arábiai kisfiú nagy fejtörést okozott a kórháznak, mígnem a vizeletvizsgálat kimutatta húgyúti fertőzés röntgenképet nem indokolt. Mi az, vékony, hosszú és lenyelhető? Pontosan: hajtű. A fiú beismerte tettét, orvosai pedig kezelték a fertőzést, de a tűre annyit mondtak, kijön magától. Bár a tünetek eltűntek, a szülők aggodalma nem csillapodott, így pár héten belül újra megröntgenezték, ami helyes lépés volt, ugyanis kiderült, a tű félbetörött és kiszúrta a patkóbelet. Ez már egyenes utat jelentett műtéthez, de szerencsére happy enddel zárult a történet.

Belladonna, bébi. „Éjszaka felriadtam, és a feleségem nem volt mellettem. Drága nejemre a nappali padlóján bukkantam, vígan fetrengve, vihogva. Bedrogoztál? – kérdeztem. Vagy megint a pia? Az jellemző rá.” – az 50 éves brit nő férje nagyjából így írta le az esetet. Kórházba vitte az asszonyt, akinek a bőre vérvörös lett, szíve pedig 163-as pulzussal verte a ritmust. Éber állapotában a beteg elmondta, napok óta álmatlanságban szenved, ezért – gyógynövény specialista lévén – fekete nadragulyából (latinul, igen szenvedélyesen: atropa belladonna) készült főzetet ivott. Hatóanyaga, az atropin, kis dózisban valóban nyugtatószer, ám ezt meghaladva komoly méreg a szervezetnek. Hősünknek szerencséje volt, ugyanis egy ekkora adag már végzett volna például egy tízéves gyerekkel.

Matúz András Ezektől jön lázba Dr. House 23

Tekinthető egy mesterséges intelligencia embernek? egy bonyolult rendszer, algoritmusok összessége, amik emberek által lettek „odatéve”, vagy véletlenül vagy specifikusan abból a célból, hogy az emberek könnyebben tudjanak kapcsolatot teremteni velük. Nyilván egyszerűbb valami olyasmivel interakcióba lépnünk, ami ember módjára viselkedik, mint olyannal, ami nem. A robotok, vagy az egyelőre csak a pop sci-fi világában létező általános mesterséges intelligenciák nem tudatosak, mert nem rendelkeznek öntudattal, mint mi, emberek. Bár nekünk úgy tűnhet, hogy az emberi viselkedés mintáit vagy valódi intelligenciát mutatnak kifelé, ezek mégsem képesek megtapasztalni a létezésnek a tapasztalatát.

A téli szünetben - mikor épp nem a vizsgákra készültem - volt alkalmam megnézni a 200 éves ember című filmet. Nos, a végére nem éppen férfias testnedvek szöktek ki a szememből, mindenesetre a kérdés, amit a film felvet nagyon is aktuális és érdemes beszélnünk róla.

Tekinthető embernek egy mesterséges intelligencia, egy szintetikus „ember”?

Rendben, mielőtt a kedves Olvasó elvesztené a fejét és tovább lapozna, hadd próbáljam megmagyarázni. Te is tudatos vagy és ismered a tudatosság, az öntudat érzését. Öntudatodnál vagy jelen pillanatban, miközben e sorokat olvasod, tudatosan csinálod ezt, érzed ennek a mibenlétét. Mindannyian ismerjük az embernek levés tapasztalatát és meg vagyunk győződve afelől, hogy egy ember által létrehozott tárgy sem - legyen az akármilyen bonyolult – képes megragadni a létezés tapasztalatát, az emberi tudat gazdagságát.

A gémereknek ez egy ismerős kérdés. Akik játszottak a Mass Effectel vagy a pár hónapja megjelent Fallout 4-el, szintén találkoztak ezzel a dilemmával, és bizonyára olyan döntéseket hoztak játék közben, amik reprezentálják meggyőződésüket e nem egyszerűen megválaszolható filozófiai kérdésben. „Does this unit have a soul?” A robotok vagy mesterséges intelligenciák emberek által létrehozott produktumok, melyek valamiféle célt szolgálnak.

Hogy milyen okból vagy cél elérése érdekében lettek teremtve, valójában lényegtelen. Legyen az egy GPS, az iPhone Sirije vagy a Windows 10 Cortanaja, ezek a programok tulajdonképpen szerszámok, eszközök, mint például egy mikró vagy egy mosógép.

Egy konkrét példa Watson, az IBM által létrehozott számítógép, amit arra fejlesztettek ki, hogy természetes nyelven feltett kérdésekre válaszoljon. Képességeit bizonyítja, hogy a Jeopardy nevű kvízműsor legjobb játékosait laposra verte. Szóval mi a helyzet vele? Bár nincs arca, nem képes érzelmek kimutatására, mint a pop sci-fi robotjai, de abban talán egyet tudunk érteni, hogy egy hatalmas gondolkodó gépezet. Nos, a filozófus John Searle szerint nem, mivel Watson nem gondolkodik, hiszen nem érti a játék szabályait, nem érti a kérdések és válaszok jelentését. Watson csupán egy nagyon bonyolult program, ami felismeri a mintákat, szimbólumokat és a megfelelő 0-k és 1-ek sorozatát küldi vissza a már előre meghatározott program paraméterei alapján. Watson nem tudatos.

Persze, egy robot komplexebb egy kalapácsnál, de azért is lett teremtve, hogy komplex feladatok megoldására legyen képes. Akárhogy is, minden, amit ezekben a szerszámokban szabad akaratként vagy tudatosságként ismerünk fel, nem más, mint egy illúzió. Csupán

De mi van, ha ez nem ilyen egyszerű? Azt mondtuk, hogy tudjuk milyen tudatosnak lenni, hisz mindannyian mindig tudatosak vagyunk. Klassz. Mi az a tudatosság? Talán vala-

24 Bábics László: Tekinthető-e egy mesterséges intelligencia embernek?

mi olyasmi, ami egyedi az emberi fajra? Ami biztosan egyedi az emberi fajra, az az agykérgünk, mely felelős az összes felsőbbrendű kognitív folyamatainkért, mint például olvasás, írás, beszéd. Mi az agyunk, ha nem egy nedves, organikus számítógép? Ráadásul elektrokémiai folyamatok zajlanak benne. Akkor mi választ el bennünket a gépektől? A válasz talán a filozófus David Chalmers zombi- gondolatkísérletében keresendő.

Egy zombi Chalmers gondolatkísérletében pontosan olyan, mint egy ember: úgy néz ki, mint egy ember, vannak érzelmei, meg tud sértődni, képes fájdalmat és félelmet kimutatni, nevet a rossz vicceken stb. Az egyetlen különbség egy zombi és köztünk, hogy nem rendelkezik szubjektív tapasztalattal, tudatossággal, nincs jelen. Szóval hogy különbözteted meg a zombit másik embertársadtól, ha a zombi úgy viselkedik, úgy néz ki, mint egy ember, de nem rendelkezik a tudatosság tapasztalatával?

Nos, sehogy. Nem tudod megkülönböztetni.

Visszaköszön a korábbi kérdés: Mi az a tudatosság? Egy olyan számítógép, amely képes az emberi agy emulálására, ugyanolyan tudatossággal fog rendelkezni, mint egy ember. De ez nyilván spekuláció, ugye? Nem feltétlenül.

Jelenleg is folyik a Blue Brain Project, aminek célja, hogy teljesen reprodukálni tudják az em-

beri agyat 2023-ra! Egyszóval a kérdésre nincs egyszerű válasz. Egy olyan világban, ahol emberi agyat vagyunk képesek szimulálni, a tudomány és a filozófia egyenlőre nem áll készen arra, hogy segítsen nekünk. A tudatosság és a szabad akarat kérdése létezésünk, törvényhozói rendszerünk középpontjában áll. Büntetéssel jár, ha valakit megfosztunk a tudatosságától, sőt, sok országban büntetésből a mi tudatosságunkat is elvehetik tőlünk, miközben még azt sem tudjuk, hogy mi az a tudatosság.

Ahogy Watson és Siri egyre komplexebbek lesznek, ahogy ezen találmányok már csak fél lábbal vannak a sci-fi világában, az itt feltett kérdések is egyre nagyobb súllyal nehezednek ránk. A legfontosabb kérdés most az, hogy ha az Olvasó hisz a szabad akaratban és a tudatosságban, akkor hinnie kell-e azt is, hogy a mesterséges intelligenciák is rendelkezhetnek ezekkel? Képes lenne valaki azt mondani, hogy valami, ami érzelmeket fejez ki; nevet a vicceken; képes megbántódni; tanulni; kérdéseket feltenni, nem valóságos, nem rendelkezik tudatossággal, csak mert az érzelmek digitálisak és nem analógok? Nagy hitbeli ugrás lenne ez? Abszolút! De nem nagyobb, mint az, hogy én azt higyjem Rólad, a kedves Olvasóról, hogy tudatos vagy, miközben ezt olvasod. „Does this unit have a soul?”

Bábics László: Tekinthető-e egy mesterséges intelligencia embernek? 25

A MARGINÁLIS-ÉN Vannak helyzetek, amelyeket eleve rossznak tartunk. Például, amikor nagy tömeg előtt kell ismeretlen témáról beszélnünk. Ugyanakkor vannak helyzetek, amelyeket alapvetően nem önmaguk miatt tartunk rossznak. Például, amikor nagy tömeg előtt kell önvalónkról beszélnünk. Ezeket mintha már valami sajátos hagyományból utálnánk, pedig aligha ártanak nekünk. Sőt.

Kilencéves lehettem, amikor először találkoztunk, azt hiszem, együtt értünk be az öltözőbe. Ismerős volt valahonnan, meggyőződésem volt, hogy emberemlékezet óta ismerjük egymást. Jelenléte egyszerre volt szokatlan és megnyugtató, de mint akit bántani akarnak úgy kerültem ösztönszerűen a pillantását.

Mindvégig éreztem, hogy engem néz. Csak állt és figyelt. A tehetetlenségemért cserébe rémült harag öntött el, és azt kívántam, hogy soha többé ne lássam.

Később egy párszor megint észre vettem a szünetekben. Néha tőlem méterekre ácsorgott csak a folyosó másik felén, máskor viszont mintha a hátam mögött állt volna. Egyre közelebb éreztem azt a felkavaró és mégis kellemes pillantását, amitől annyira feszült voltam mindig. Sokáig fel sem tűnt, hogy valami változott, mintha egész életemben csak ő és a képtelen érzéseink lettek volna. Majd feltűnt, hogy szépen lassan kezdek elromlani.

Nehezebben koncentráltam és sokszor nem is értettem a világ történéseit, nem tudtam sem enni, sem aludni – ettől legalább lefogytam – aztán viszont megéreztem azt a feszítő nyomást, amitől majd évekig szorongtam: a bűntudatot, hogy szüntelen valami förtelmes bűnt követek el.

Máig homályos, hogy ez meddig tartott, de valamikor a szüleim is észrevehették és orvoshoz vittek. „Depresszió.” Nemsokára már ott állt a diagnózis nyersen a zárójelentésen, és én ott álltam tizenkét évesen megtörve, értetlenül. Újabb és újabb gyógyszereket kaptam. Persze, hatástalanok voltak, soha nem történt semmi változás. Egyre gyakrabban jelent meg feltűnés nélkül, és ha olykor kis ideig nem láttam, megvallom, még hiányzott is.

26 Juhász Péter: A Marginális Én

Aztán tizennégy éves koromban a parkban ülve megpillantottam, ahogy nekem integet.

Olyan érzés volt, mintha a bőre az enyémhez érne, és valami megmagyarázhatatlan okból megrémültem. Tudtam, hogy erről soha senkinek sem szabad beszélnem. A megvető pillantásokat és a csúfolást már rég megszoktam, de kettőnk magánya egyre elviselhetetlenebb volt. A családom már így is tébolyultnak nézett, és őszintén nem akartam nekik semmi ros�szat, de már egyáltalán nem érdekeltek. Végre kezdtem magam ismét normálisnak érezni, és nem volt meg az a luxusom, hogy a mások mércéje visszanyomjon a semmirevalóságba.

Tisztán emlékszem a napra, amikor először éreztem ismét egykorinak önmagam. Tizenhat voltam, nagycsaládi ebéd és a nővérem bemutatta az új barátját, majd hirtelen ő is megjelent. A rokonaim mintha meg sem látták volna, helyette engem kezdtek inkább faggatni. Szerettem volna menekülni, de csak záporoztak a vallató és elítélő kérdések. Az évek során már hozzászoktam az ilyen forgatókönyvű családi programokhoz, de most először nem éreztem magam egyedül. Mellettem állt és áradt belőle a nyugalom, hogy valamiképpen soha nem hagy el. Megértettem.

Attól kezdve gyakran megjelent a szobámban és csak nézett azzal a kontrasztos tekintetével.

Aztán egyik este rám ült, és mint valami vaslap nyomta a mellkasom. Próbáltam küzdeni ellene, de éreztem, hogy nincs már több erőm vele szemben. Mint az áldozat, aki elfogadja tehetetlenségét, úgy tűnt el a pillanat nyomában minden békés düh és feszítő nyomás. És ő is.

Azt hiszem az este után még egyszer láttam, habár nem vagyok biztos, hogy valóban ő lett volna az. Néha már abban sem vagyok biztos, hogy valaha létezett egyáltalán. Kezdetben olyan volt, mintha csak elszenvedni tudnám őt, aztán lassan még kedvező is lett a jelenléte.

Megszoktam, elfogadtam, mindegy, nem igazán volt más lehetőségem. Teljesen tehetetlen voltam vele szemben, és maga a szándék is hasztalan volt, hogy figyelmen kívül hagyjam.

Felismerve csodacsapásra megszűnt, és hátrahagyta az ürességet, hogy mindig is tudtam ki ő. Nem maradt más csak egymagam és a tény, hogy nem harcolhatok önvalóm ellen.

„A magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez” – Esélylatolgatás az EB-re Pulóveres-depressziós norvég barátaink nem hitték el, hogy lesz még Oszló Hajdúszoboszló, így (haza)fiaink le is lépték őket két megalázó mérkőzésen, a nemzet Bödedanijának megmozdulásáról nem is beszélve. De ez csak a kezdet, most szépen végigvesszük, hogyan fogjuk magunk alá gyűrni egész Európát.

Persze a hivatalos szakmai kommunikáció szerint már a kijutás is óriási siker, és a tornán nincs elvárás a fiúkkal szemben, de ez is amolyan magunk között összekacsintós mondás, hiszen mindannyian tudjuk: most jön csak a java!

Szerencsére a fiúkban megvan a kellő önbizalom –de tegyük hozzá gyorsan: okkal. Szerénytelenül mondhatjuk, hogy míg mi ott leszünk a nyáron Franciaországban, addig a hivatásos károgók által agyonsztárolt Neymar vagy Messi maximum otthonról nézheti a meccseket – most okoskodjanak a pocakos fotelpesszimisták!

Az „F” jelű csoportba kerültünk, ahol június 14én kezdik meg a menetelést a fiúk az úgynevezett „Ausztria” válogatottja ellen. A sógorokat nem irigylem, úgy elpunnyadtak a fene nagy jólétben, hogy a csapatukban alig csillan meg egy-egy szőke fürt, törökök, albánok, és egyéb népségek rúgják a bőrt helyettük. Ez meg is pecsételi a sorsukat, hiszen a klebelsbergi értelemben vett kultúrfölényt megtestesítő Szalai – Priskin ékpár két találatára nem érkezik majd válasz (2-0 ide).

Néhány nappal később Izlanddal mérkőznek a fiúk, a magam részéről nem lepődnék meg ha Storck mester cserékkel hozná le a mec�cset, hiszen mégiscsak a semmi közepén birkát legeltető Sigurbjörnsson-ok országáról beszélünk. A lehetőséget meghálálva Kleinheisler Lacus tekerne egyet huszonötről, majd Nemanja Nikolic köszönne be még a félidő előtt. A második játékrész közepén a közönség hangos horkolását a Puskás Akadémia ifjú titánja, Pekár László törné meg egy góllal, így beállítva a 3-0s végeredményt.

Június 22-én jön a legnehezebbnek beállított mérkőzés: Lyonban a portugálokat fogjuk fogadni. A lélektani fölény ugyanakkor már nálunk lesz, hiszen a hisztikirálynő Céronáldóék Ausztria ellen pontot vesztettek, a győzelem tehát nekik fontos. Ennek megfelelően a mindig jó helyre igazoló, Törökországból épp a Szingapúr2-be tartó Dzsudzsák Balázs kezdi meg a gólgyártást, amikor a 35 méterről eleresztett lövése kipókhálózza a jobbfelsőt. A szünet előtt ugyan a portugálok vitatott szexuális identitású hetese kisír magának egy tizenegyest, de a Király Gábor eszén nem tud túljárni, szögletre tolja a labdát a magyar hálóőr. A második félidőben birkózásba fullad a mérkőzés, az egyre idegesebbé váló portugálok nem tudják feltörni fiaink védelmét (1-0 ide).

Első helyen továbbjutva az „E” csoport második helyezettjével, Svédországgal találkozunk a legjobb tizenhat között. Ugyan a magyar szakemberek (vö. Csank János, Egervári Sándor, Várhidi Péter) szerint az északi válogatottak nem fekszenek nekünk, ezt némileg cáfolja, hogy a selejtező során csak északi csapatokat tudtunk megverni. A magyar ugyanis futballokos nemzet, Gera Zoltán rutinja pedig megakad Ibrahimovicék torkán. Bár rögtön az elején egy buta hibával kezdünk – korán kapjuk az első gólt – de a nemzeti tizenegy megrázza magát, és Dzsudzsi beadását Németh Krisztián bólintja magabiztosan a hálóba (1-1). A fordulást követően Nagy Ádám kiváló helyzetfelismerésről tanúbizonyságot téve jó ütemben ugrasztja ki Szalait, aki könnyedén gurítja el a labdát a kiszaladó Isaksson mellett, és ezzel be is állítja a 2-1-es végeredményt. Így el is jutunk a legjobb nyolc közé, ahol már bármi megtörténhet…

Árvai Péter: Esélylatolgatás az EB-re 27

Élettelen anyagból lélek Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy bűbájos Dunántúli város, annak volt egy macskaköves utcája, ahol egy kirakat telis-tele volt a legkülönfélébb macikkal.

Történetünk könnyűszerrel kezdődhetne e sorokkal is, mert valami olyanról van itt szó, ami gyerekkorunk mesevilágára emlékeztet.

Tiszta, szeretetteljes és ízig-vérig jó, van benne valami amit nehéz szavakkal leírni, mert olyan ritka. Akárcsak Horváth Annamária, akivel egy téli délutánon beszélgettem lélekről, teáról, Hollandiáról és természetesen macikról, macikkal körülvéve.

PécsiBölcsész: Mesélnél egy picit a kezdetekről?

Horváth Annamária: A Brummogda nem bolt, hanem egyfajta művészetterápiás műhely. Beszélgetőhely, ahol macik segítenek gyerekeknek, s felnőtteknek egyaránt. Huszonhét-huszonnyolc éves lehettem, amikor egy napon elsétáltam itt, és egy ügyvédi iroda állt ezen a helyen. Attól a naptól fogva tudtam, hogy egyszer itt lesz egy kis műhelyem, egyébként ezt meg is mondtam az ügyvédnek. A macik meg mindig fontos szerepet játszottak a mindennapjaimban, munkám során. Macikkal közel harminc éve foglalkozom hivatásszerűen.

Tíz évig dolgoztam iskolában mentálhigiénés szakemberként, majd a gyermekklinikán töltött időszak alatt szakosodtam a mackókra.

Kezdetben babákat, és a legkülönfélébb figurákat varrtuk a gyerekekkel, steril anyagokból, gyakran kórházi törülközőből. Az alkotó munka elfeledteti a bánatot, és csodálatos dolgokat tesz a lélekkel. A Brummogda pedig lassan már nyolc éve működik itt Pécsen.

PB: Könnyen megnyílnak az emberek egy-egy terápia alatt?

H.A.:Általában igen, de annyiféleképp ahányan jönnek. Sokszor előfordul, hogy gyerekeket hoznak ide, akik magatartás problémákkal küzdenek, vagy trauma érte őket, de mesébe illő volt az a pillanat, amikor egy fiú nyolc év után itt szólalt meg először, és nem terápia alatt, 28 Katai Dalma: Élettelen anyagból lélek

hanem azt követően hogy beléptek ide. Talán van a helynek egy szelleme, és megérezte ezt, ahogy sokan mások is. Vannak olyanok, akik maguktól jönnek, és ez sem jelenti feltétlenül azt, hogy nem esik nehezükre a beszéd. Lehet, hogy egy illat, egy szín vagy éppenséggel egy név az, ami előhoz emlékeket, és beszéni kezdenek. Ez tulajdonképpen nem tanácsadás, hanem együtt gondolkodás.

PB: Sok látogatód van?

H.A.: Azt mondhatom, hogy a Brummogda népszerű. Pár évvel ezelőtt jelent meg egy mesekönyv, a Hoppla meséi, aminek történetesen a Brummogda is egy állomása. Így gyakran előfordul, hogy a gyerekek, akik olvasták addig rágják szüleik fülét, amíg el nem jönnek, és nem ritkán az ország másik végéből. Gyakran jönnek párok, akik egymásnak, vagy egymásért varrnak. Egyébként pár évvel ezelőtt a POSZT alatt éjszaka voltam nyitva, mert a színészek akkor jöttek macit varrni.

PB: Előfordul, hogy valaki csak bejön, megtetszik neki egy maci és megveszi?

H.A.: Igen, bár nem olyan gyakori, aminek egyébként örülök. Bármilyen furcsán is hangzik, de nehezen válok meg tőlük. Nem szeretnék ebből üzletet csinálni. Különben is, ha valamit nyögve csinálsz, azt abba kell hagyni, elvesztette a varázsát, célt tévesztett. Különös, még kislánykoromban egy prózamondó verseny jutott erről eszembe. Tersánszky Józsi Jenő Síró babákja pont erről szól, ezt a mesét mondtam el akkor. Minden egyes macinak története van. Más itt lenni, és beletenni a lelked egy részét, mosolygóssá tenni arcát, és létrehozni. Ez az igazi teremtődés.

PB: A Brummogda Pécs egyik jellegzetessége, de Neked milyen érzéseid vannak a várossal kapcsolatban?

H.A.: Pécs számomra a második szülőhelyem.

Karcagon születtem, gimis voltam amikor ide költöztünk és bár éltem külföldön több alkalommal, mindig visszatértem ide. Az életem meghatározó része volt mindig is és az is lesz.

Nyolcvanas évek 2: Electric Boogaloo A nosztalgia és a múlt értékeinek újradolgozása, illetve az azokra való visszautalgatás napjaink popkultúrájának sarokkövévé vált.

Elsősorban az internetnek köszönhetően a nosztalgia-ipar erősebb mint valaha. Így a kétezer-tízes évek közepén úgy érzem, hogy a társadalmi normák, trendek és jelenkori mainstream visszatértek a neontól és egy új világ ígéretétől lelkes nyolcvanas évekhez, az előző évszázad legjobb évtizedéhez.

Mint ahogy azt a bevezetőben írtam a nosztalgia felerősödése nem egy új keletű dolog.

A kétezres évek elsősorban a kilencvenes éveket sírták vissza. Ponyvaregény, a Disney reneszánsz legendája, a pop-punk megjelenése és a punk-rock feltámadása és mindent elsöprő népszerűségük. Ezek mind olyan trendek, melyek az előző évezred végéről kerültek át az újba, miközben hallgatathattuk az úgynevezett „90’ kids” sóhajait, hogy sosem lesz semmi olyan elképesztő, mint amilyen az a gyerekkorukban volt. Ez azonban nem elsősorban az évtizednek volt köszönhető, ilyen a nosztalgia természete. Mindent összevetve a kilencvenes évek egy jó, de unalmas évtized volt. Semmi sem volt olyan grandiózus, mint a nyolcvanas években; a sztároktól a drogokig.

Talán a legegyértelműbb és legfeltűnőbb példáit a nyolcvanas-reneszánsznak a popzenében fogjuk megtalálni, méghozzá egy régi, hosszú ideig feledésbe merült hangszer újrafelfedezésében, a szintetizátorban. Akárcsak harminc évvel ezelőtt, ma is szinte mindenhol előkerül ez az idegen, robotszerű hangzás. Ez a Walk the Moon Shut up and Dance című slágerében volt a legfeltűnőbb. Az együttes tagjai nem is tagadják az évtized befolyásait, sem interjúikban, sem pedig a videoklip képi világában és utalásaiban. Egy másik popszenzáció, aki idén került a listák elejére a Weeknd névre hallgat, aki eddig a fősodor alatt gyűjtötte rajongóit, egészen addig, amíg az I can’t feel my face című dalával megidézte a pop és a nyolcvanas évek királyát, Jacko-t, és a drogot, ami az évtizedet üzemeltette, a kokaint. Az EDM is sokat kölcsönzött ebből az időszakból, többek

között azt a grandiózus és retro hangzást, ami napjaink egyetemista bulijait mozgatja. Ha már a drogok és az elektronikus zene előkerültek, akkor érdemes beszélni egy olyan társadalmi trendről is, amely a morális szürke zónába tartozik. A nyolcvanas években kezdődött el, hogy a fiatalok a drogokat már sokkal kevésbe használták egy fájdalmas élet tompítására, inkább egy unalmas élet beszínezésére. Megkezdődött a party drogok térhódítása, élen a kokainnal, amely úgy tűnik napjainkra nőtte ki magát azzá a dizájnerdrogok uralta bulikultúrává, ami uralja az éjszakákat és fesztiváljainkat. Az a szabadság vagy szabadságillúzió, amit ezek az esték generáltak, vezettek el egy szexuális liberalizációhoz is. Ezt a jelenséget kifejezetten pozitív változásnak tarthatjuk, noha sokáig elhanyagolták, mégis, napjainkra újra egy igen népszerű kérdéskörnek számít, különösen a fiatalok körében, kinőve magát olyan elsőrendű társadalmi kérdésekké, mint a szexuális felvilágosítás, vagy a homoszexualitás.

De aki a legnagyobb nosztalgialázban ég az Hollywood. A feldolgozási hullám, ami elöntötte a filmipart egy pillanatra sem tűnik úgy, hogy apadni szeretne. Szellemírtók reboot, új Star Wars és természetesen a képregény filmek. Valamint érdemes beszélni a Kung Fury-ról és a Fury Road-ról is, amelyek az évtized két lábon járó karikatúrái és rajongói egyben.

A képregények úgynevezett modern kora is a nyolcvanas években vette kezdetét olyan címekkel, mint a Watchman vagy a Dark Knight, melyek hatása a mai napig érezhető. De a videojáték-ipar is pont ennyire ragaszkodik az évtizedhez, amire a legjobb példák a Shovel Knight, az NES konzolgeneráció reinkarnációja, vagy az egész nyolcvanas éveket megtestesítő Hotline Miami sorozat, vagy a AAA-s FarCry: BloodDragon.

Lényegében a nyolcvanas évek egy igen fontos évtized volt több szempontból is. Az informatikai technológiák kezdtek a saját lábukra állni, akciófilmek uralták a filmipart, a hair metál egy létező zsáner volt és már lehetett érezni a hidegháború végét. Egy furcsa köztes időszak volt ez, amire napról-napra jobban hasonlít a jelenünk: a számítógépes technológiák robbanásszerű fejlődésétől a külpolitikai feszültségekig.

Bogdán Erik: Nyolcvanas évek 2. 29

PécsiBölcsész ta 16:00 – Improvokál - Szenes Klub 20:30 – Cserihannák – Szenes Klub 22:00 – Takáts Eszter Beat Band - SZENES KLUB 14:00 - Szép magyar beszéd verseny - Szenes Klub 16:00 – Junkie Jack Flash akusztik – Kerényi Sziget 18:00 – PISZE – Színházterem (E430) 18:00 – Banksy filmvetítés – Szenes Klub 20:00 – Kerényi Kertmozi – Kerényi Sziget 16:00 – Péterfy Gergellyel beszélget Bagi Zsolt – Kerényi Sz. 18:00 – Járai Márk akusztik – Kerényi Sziget 18:00 – Pontos észrevételek. Mészöly Miklóstól Nádas Péteirig és vissza kötet szerzöivel Deczki Sarolta irodalomtörténész beszélget– Szenes Klub 20:00 – Interpol Zene Quiz - Szenes Klub

13:30 – 18:20 – PSZIESZTA – Müvészetek és Irodalom Háza 14:00 – 18:00 – ZEN Management – Szenes klub 17:00 – CsütörtökEste – Kruppa Tamás – E539 18:00 – Pécsibölcsész Kerekasztal – Szenes Klub 18:00 – Szabadböli szakest – Kerényi Sziget 22:00 – Weber Zsuzsi akusztik – Kerényi Sziget 9:30 – 18:20 – PSZIESZTA – Müvészetek és Irodalom Háza 10:00 – 14:00 – ZEN Management – Szenes klub

30 Pécsibölcsész Tavaszi Fesztivál

avaszi fesztivál 18:00 – Kubalibre versjam – Kerényi Sziget 20:00 – Charlie Chaplin: A boxbajnok, zongorán kíséri Dr. Bagi Dániel - Aula 22:00 – Bérczesi Robi – Szenes Klub 18:00 – Egyedi Peti – Kerényi Sziget 18:00 – PISZE – Színházterem (E430) 20:00 – Závada Peti – Szenes Klub 20:00 – Kerényi Kertmozi – Kerényi Sziget 16:00 – Szekeres András (Junkies) – Kerényi Sziget 17:00 – Interpol Literature Quiz – Szenes Klub 20:00 – Detektimpro - Szenes Klub

16:00 – Kardos Horváth János – Kerényi Sziget 17:00 – Csütörtökeste – Balázs Mihály – E539 Színezd velünk a #PTE betüket – Graffiti live act – Szenes pavilon

A PécsiBölcsész Tavaszi Fesztivál célja, hogy ünnepelje a bennünk élő bölcsészt, közelebb hozza a felszínhez. Mindegy, hogy BTK-s vagy-e, voltál, leszel, vagy egyszerűen szereted a jó zenét, az okos programokat és a gondolkodtató filmeket, itt a helyed. Ha már hallgattál bölcsész szakokon, akkor itt az ideje megismerni az egész palettát. Ráadásul nem csak passzív élvezője lehetsz a slamversenynek, koncerteknek és filmvetítéseknek, de részt is vehetsz, kifejtheted a véleményed a különböző kerekasztalokban és diszkussziókban. Ha még ez sem volna elég, kipróbálhatod magad kvíz-eseményünkön, tudathatod a világgal kedvenc dalszöveged, és végérvényesen rajtahagyhatod a kéznyomod a PTE-n.

Pécsibölcsész Tavaszi Fesztivál 31

Négyfal kapitány Szkeptikusan álltam hozzá az idén mozikba került Deadpool-hoz, különösen azután, hogy mit tettek a karakterrel a Farkas: kezdetekben.

Viszont meg kell, hogy mondjam, ez volt az év, nem, az elmúlt húsz év legzseniálisabb filmje a marketingtől, Ryan Reynoldson át, egészen a forgatókönyvig, nem is beszélve mindenidők legjobb fingviccéről és intrójáról.

Kezdésnek azért le kell hogy szögezzük, hogy a filmben megjelent Deadpool még így is csak egy erősen felvizezett verzió a képregényekhez képest. Az eredetihez legközelebb álló Mr. Pool-t eddig csak a 2013-as videojáték-adaptációjában találhattuk meg. Mindenesetre ez az egyetlen negatívum, amit fel tudok hozni a filmmel kapcsolatban. Kezdjük pozitívumokat a történettel. Az alapfelállás egyszerű, mondhatni klisés, de ez sem véletlen. Egy eredettörténetről van szó, de oda-vissza ugrálunk a jelen és a múlt között. Többek között ez is egy hihetetlenül okos döntés volt, mivel Deadpool egy idő után elég idegesítő tud lenni, de szerencsére megfelelő adagokban szolgálják fel nekünk.

Wade Wilson, egy zsoldos, aki inkább jó, mint

32 Bogdán Erik: Négyfal kapitány

rossz, de nem nevezné magát hősnek. Itt jegyezném meg, hogy a film elképesztően meta. Mivel ahogy Deadpool sem egy hagyományos értelemben vett hős, úgy ez a film sem egy hagyományos szuperhős film.

Wade megtalálja élete szerelmét, és megint muszáj megjegyeznem, hogy ez hosszú ideje talán az első alkalom, amikor elhiszem két főszereplőről, hogy tényleg szerelmesek, hogy egymás lelki társai, hogy ez egy igazi szerelem. És ezt egy tizenhatos karikás, véres akciófilmben. Mindenki azt hitte, hogy ez csak egy vicc, hogy ez egy szerelmi történet, vagy a Valentin napi premier csak egy okos marketingfogás – természetesen az is volt –, de mindenkit meglepett a történet legitimitása, mint két lélek egymásra találása. Wade rákos lesz, bevállal egy kísérleti kezelést, és bumm, így lett a Deadpool.

Sajnos volt egy mellékhatása is a kezelésnek, ami rusnyává tette, és ezért igyekszik megtalálni azt a gonosz tudóst, aki talán helyrehozhatja; Ajax-ot, akarom mondani Francis-t. Itt nagyjából meg is állhatunk a történet szinopszisával, mivel a felállás érthető, egyszerű és teljes mértékben lényegtelen. A filmet a karakterei viszik el a hátukon. Kezdjük azzal a két X-man-nel.

Kolosszus a többi PG-13-as akciófilm szócsöve, és a sztereotipikus amerikai értékeket képviselő – mellesleg orosz – Superman-analóg.

Próbálja Deadpool-t maguk mellé állítani, a jók mellé, azaz beállítani a sorba, a többi szuperhős-film közé, ennek persze főszereplőnk ellenáll. A másik X-katona pedig Negaszonikus Tini Torpedó (sic), egy huszadrangú Marvel karakter. Zseniális választás. Egyrészt mert így szabad kezet kaptak az írók vele kapcsolatban, másrészt pedig Deadpool általában ilyen, elhanyagolt karakterekkel szokott szerepelni. NTT nem más, mint az Y-generáció és a szkeptikusok metaforája. Unott, mérgelődő, aki csak azért van itt, mert muszáj, és a főszereplőnk az agyára megy, viszont nem áll az útjába, sőt a film végére megbarátkozik vele.

Ott van még Weasel, Deadpool kapitány jobb keze, és az úgynevezett „straight man”, aki legalább olyan vicces volt, mint Wade, és az első karakter, aki végre kimondja, amit minden épeszű ember mondana egy hasonló szituációban. Pool másik jobb keze és ideiglenes szobatársa Vak Al, aki tökéletes paródiája a Morgan Freeman-féle fekete mentor karakternek. De ez jellemző szinte az összes mellékszereplőre és másodlagos karakterre, ha valaki megjelenik a képernyőn, az vagy valami vicceset fog mondani, vagy egy poén elszenvedője lesz.

Talán a másik gyengéje a filmnek a főgonoszai.

Unalmasak és lényegében nincsen bennük semmi egyedi sem. De ebben ilyen zseniális a Deadpool. Nem tudom biztosan megmondani, hogy ez egy tényleges hiba, vagy egy meta-kommentár napjaink szuperhős filmjeire, amelyekben a Jokeren és Lokin kívül a mai napig nem szerepelt egy emlékezetes ellenfél sem. Géniusz vagy lusta forgatókönyv? Nehéz megmondani.

De az igazi hősünk Ryan Reynolds. Neki köszönhetjük, hogy ez az egész projekt egyáltalán létre tudott jönni. Kezdésnek ezt a szerepet neki találták ki, a már említett Farkas: kezdetekben is ő volt a legjobb dolog, amíg be nem varrták a száját. Hatalmas rajongója a karakternek, és az ő áldása és törekvései nélkül sosem jött volna létre ez a projekt. Elképesztő, hogy mennyi mindent ki tudott hozni a szerepből ilyen kis költségvetés mellett. Arról nem is beszélve, hogy neki köszönhetjük minden idők egyik legkreatívabb, és a karakterrel nem disszonáló promóciós kampányát. Annak ellenére, hogy a képregény olvasók között egy nagyon népszerű karakternek számít a főszereplőnk, addig a fősodorban egy legalább an�nyira ismeretlen név volt, mint a Galaxis őrzői. Éppen ezért még nagyobb sikernek számít a több mint hétszázmillió dolláros eddigi bevétel.

Foxnak végre sikerült egy olyan szuperhős filmet készítenie, ami meg tudott állni a saját lábán, és még lényegesebb, hogy ez egy olyan zsánerfilm, ami nem állt be a Marvel által felállított standardba, de ettől függetlenül egy önálló, a karakterhez hű adaptáció maradt.

Persze tele van szinte minden egyes jelenet valami utalással más képregényekre és filmekre, amiket, ha felismer a néző a nevetés-faktor legalább a kétszeresére nő. Viszont nem szükséges semmiféle háttértudás a film élvezetéhez, amit az is bizonyított, hogy amikor én voltam az első vetítésen, akkor rengeteg idősebb és női néző – ami egy tizenhatos karikás szuperhős filmnél abszolút nem jellemző – ült körülöttem, és szinte nem volt egyetlen perc sem, amikor ne töltötte volna meg a termet a nevetés.

Mindent összevetve szerintem kijelenthetjük, hogy az idei év igazi fekete lova volt a Deadpool, a box office sikerétől, a karakter hű adaptációján át, egészen a magyar szinkron kiválóságáig. Lehet még senki sem gondolja ezt így, de szerintem ez egy legalább olyan fontos és befolyásos film lesz, mint amilyen a Dark Knight volt annak idején. És mivel egy vagon pénzt csinált, biztos kapunk majd folytatásokat is, lehetőleg Cable-lel és időutazó halottmedencével.

Bogdán Erik: Négyfal kapitány 33

A legrosszabb könyv, amit valaha olvastam Olvastatok már rossz könyvet? De olyan igazán rosszat? Valószínűleg nem. Hogy miért? Mert ha egy könyv nem tetszik, azt nemes egyszerűséggel becsukjuk és megy a polcra, esetleg a fiók mélyére, és ott is marad, amíg szükségünk nem lesz rá.

húsz oldal után én is a polcra tettem volna a könyvet és soha nem nyitottam volna ki többet.

Mivel azonban cikket ígértem belőle, tovább olvastam. Az elolvasott oldalak számával egyenes arányban nőtt a ’mi is a baj ezzel a könyvvel’ lista hossza is.

Én imádom a könyveket. Tényleg. Bármit elolvasok, műfajtól függetlenül. Sokáig azt vallottam, hogy rossz könyv nem létezik, csak megfelelő hozzáállás és beleélés kérdése, hogy milyen élményt nyújt az aktuális olvasmány. Röviden: minden könyvben található valami, amiért szerethető. Nos, jelen írásom tárgya minden lehetséges módon rácáfolt erre.

Összességében a történet szálai nem kifejezetten lineárisak abban az értelemben, hogy az események nem igazán függenek ös�sze egymással. Klasszikus értelemben tehát történetről sem beszélhetünk, mert a sztori nagyjából annyi, amennyi a fő karakterekről elmondható volt. Csak úgy történnek a dolgok, mi meg kapkodjuk a fejünket értetlenül.

Fogalmunk sincs, merre haladnak a szereplők, mélyebben egyiküket sem ismerjük meg, és 276 oldalon keresztül semmilyen karakterfejlődésről nem beszélhetünk.

Fekete András és Grancsa Gergely regénye, a Kalasnyikov és rózsafüzér elsőre ígéretes olvasmánynak tűnt. Érdekes cím, izgalmas cselekmény. Aztán elkezdtem olvasni. Rögtön az első oldalon megismerkedünk az egyik főszereplő párossal, Kala Gáborral és Nyikov Verával. Kala és Nyikov. Kalasnyikov.

A hihetetlenül kreatív névválasztáson kívül elmondható róluk, hogy egy középiskolás szerelmespár, akik együtt lázadnak a világ ellen. Van egy zenekaruk, ami szintén az összeillesztett vezetéknevük alatt fut. Ezen kívül filmeket készítenek, melyekkel az emberi hülyeséget próbálják demonstrálni. Különböző helyszíneket választanak ki – cipőboltot, könyvesboltot, éttermet, ahol nagy jeleneteket rendeznek, aztán próbálják kidumálni magukat a helyzetből. Mindezt videórara veszik, és büszkén feltöltik a youtube-ra, hogy népszerűsítsék magukat. A következő fejezetben egy másik pár történetébe kapcsolódunk be. Rózsa Bíborka és Füzér Richárd alkotják a Rózsafüzér zenekart. Már a nevük is sejteti, hogy itt egy másik zenei műfaj képviselőiről van szó. Mondanom sem kell, a páros másik szenvedélye szintén a film. Ők azonban az általuk eltévelyedettnek minősített szerencsétleneket igyekeznek megtéríteni, és Isten felé tett szolgálataikat veszik fel az utókor számára.

Ha teljesen őszinte akarok lenni, márpedig ez az újságírás lényege, nagyjából az első

Talán három pozitívumot tudnék kiemelni a könyvben. Az egyik, hogy minden fejezet másról szól. Ha rendesen fel lett volna építve a történet, jól jött volna ki, hogy párhuzamosan haladunk a történetszálak kibontásában.

A másik a szereplők, vagy inkább a párosok nevei. Mind a kalasnyikov, mind a rózsafüzér találó metaforának bizonyultak, és valójában minden fontosat elárulnak viselőikről. A harmadik, a kedvencem, az epilógus. Az utolsó másfél oldal zseniális. Tömören és lényegre törően kimondja, hogy ez a könyv szar. Értelmetlen és fölösleges úgy, ahogy van.

Nyilván nem a véletlen műve, mégis hihetetlenül nagy megnyugvás, hogy végigszenvedsz egy közel 300 oldalas könyvet, ami végül maga is arra a konklúzióra jut, mint az olvasó. Hál’ Istennek az írópárosnak volt annyi önkritikája, hogy nyíltan kimondja, sikerült összehozniuk egy rossz könyvet, amit egy „történet a történetben” módszerrel oldanak fel. Ez adja a könyv valódi zsenialitását, mert én sem hittem el, hogy ennyire rossz, amit olvasok. Az epilógus viszont megerősített abban, hogy nem velem van a baj, hanem a könyvvel.

Mivel ez egy könyvajánló, csak annyit ajánlhatok, olvassátok el. De csak saját felelősségre.

34 Budai Timea: A legrosszabb könyv, amit valaha olvastam