PécsiBölcsész Magazin_2019. ősz

Page 10

„A pécsi bölcsészlét egy inspiráló és kulturálisan zsongó közösségbe való belepottyanás” Egy közvéleménykutatás keretein belül arról faggattalak Titeket, hogy mit jelent, milyen érzés számotokra Pécsibölcsésznek lenni. Kovács Veronika: Pécsibölcsésznek lenni jó, mert abban az esetben, ha komolyan veszed a tanulmányaidat, akkor tényleg nagyon nagy tudású oktatók veszik magukra a szakmai fejlesztésed és szellemi istápolásod. A szaktársak a legproblémásabb #nemérteksemmit helyzetekből is képesek kirángatni vagy együttérezni. Emellett megtanulsz értékelni minden kreditszámot, ami háromnál nagyobb. Közel van a rokusch, ha kell egy kávényi segítség. Illetve azért, mert van mókus a botanikus kertben. Ez az 5 dolog az, amit talán a legjobban szeretek a pécsi bölcsészlétben.

Fekete Kornél: Bár tősgyökeres pécsiként már alapvetően voltak előzetes ismereteim az egyetemről, így is ért meglepetés. Osztatlan tanár szakos hallgató vagyok, és a szakpáromon azt tapasztalom, hogy kevés olyan dolgot tanulunk, ami a jelenlegi oktatási rendszert tekintve jól alkalmazható lenne. A pedagógiai tárgyakat hasznosnak tartom, de úgy gondolom, hogy nagyon nagy hangsúlyt kap a kooperatív tanulásforma, amelyre jelenleg nincs minden oktatási intézmény kellőképpen felkészülve, és így a kivitelezése is nehézkes. Amit pozitívumként meg tudok említeni, az az, hogy vannak érdekes programok (szabadon választható kurzusok, beszélgetések, különböző tájékoztató jellegű programok), amik között megtalálhatod a saját érdeklődési körödnek megfelelőt.

10 Mammel Diána: mini közvéleménykutatás


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

Anta János Attila: A britpop fenegyereke nem tágít

2min
pages 50-51

Fehér Martin: „Első látásra szerelem” – portrébeszélgetés az e-sportról

3min
pages 48-49

Maros Lilla: 25 éve Jóbarátok – Atya! Úr! Isten

3min
pages 46-47

Szabó Bianka: „Jobban értjük most azt, hogy mit akarnak az emberek

5min
pages 36-37

Merkl Nóra: Könyvmolyok az Instagramon

3min
pages 38-39

Jüch Romy: Kevesebb hulladék, kevesebb gond – interjú a zero waste-ről

4min
pages 44-45

Molnár Bence: Sorry to Bother You – sötét lónak se füle, se farka

2min
pages 40-41

Keller Viktória: Terítéken a bölcsész

2min
pages 42-43

Fábián Patrik: Nincs előre megírt forgatókönyv, nincs begyakorolt jelenet

3min
pages 34-35

Ali Nasrullah–Maros Lilla: „A való életből hozott példák nagyon fontosak

2min
pages 30-31

Maros Lilla: Bölcsésznek lenni…Te mit hozol ki belőle?

2min
pages 20-21

Makk Flóra „A regény egy mozaik vagy puzzle” – interjú Kiss Tibor Noéval

4min
pages 28-29

Jónás Dániel József: Utuku

4min
pages 22-23

Rónoki Bertalan: A pécsi Vénusz – interjú Hetesi Júliával

4min
pages 24-25

Pálfi Máté: Határ a csillagos ég

3min
pages 26-27

Pálfi Máté: Irodalom több nézőpontból – interjú Milbacher Róberttel

4min
pages 32-33

Tóthi Adrienn: Az író szemszögéből: egy kósza ötlettől a nyomtatott oldalig

3min
pages 18-19

Mammel Diána: „A pécsi bölcsészlét egy inspiráló és kulturálisan zsongó

2min
pages 10-11

Keller Viktória: Egy UFO vallomásai

2min
pages 12-13

Főszerkesztői előszó

1min
page 5

Pálfi Máté: Legyen a világ olyan, mint a bölcsészet

3min
pages 8-9

Anta János Attila: „Ehhez az újsághoz tartozni egy kiváltság

3min
pages 16-17

Bőzsöny Bálint: A bölcsészsztereotípiák ellen való orvosságról

3min
pages 14-15

Tóthi Adrienn: „A bölcsészek meghatározó jellemek” – interjú Heidl Györggyel

3min
pages 6-7

Elnöki köszöntő

1min
page 4
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.