Igen, tessék! – 2021. október

Page 4

INTERJÚ

INTERJÚ

„ÉLETÜNK ÉRTELME, HOGY SZOLGÁLJUNK” Interjú Kovács István unitárius püspökkel

Új főpásztort választott a Magyar Unitárius Egyház. Kovács Istvánnal, az újonnan megválasztott püspökkel beszélgettünk eddigi útjáról, az atyai szerepről, Kolozsvárhoz fűződő viszonyáról, terveiről.

Az utóbbi hónapokban választották meg püspöknek. Milyen utat járt be idáig? Hogyan indult el a lelkészség felé? A Brassó megyei Kőhalomban születtem, a szüleim Datk faluból származnak, ahol anyai nagybátyám volt az unitárius lelkész, apai nagyapám pedig vele egyidőben kántortanító. A családunk-

4

ban a vallásosság, az unitárius örökség nagyon fontos volt, nagyanyám pedig mélyen vallásos asszony volt, aki a bibliai történeteket meseként mondta el nekem. Erre az alapra épült rá a saját útkeresésem: lázadó ifjú voltam, akit a kommunista indoktrinációval szemben nagyon foglakoztatott Isten kérdése és vele összefüggésben helyem, szerepem, küldetésem a világban. Aztán ott

voltak azok a világmegváltó szándékok, amelyek többé-kevésbé meghatározzák minden fiatal életét, különösen egy diktatúrában. Szüleim tanácsára az akkor „menő” elektrotechnikai szaklíceumban érettségiztem, de mindig kilógtam a sorból. Engem az irodalom, a nyelvek, a költészet, a filozófia, a vallás érdekelt. Így jutottam végül arra a döntésre, hogy lelkész legyek. De ehhez meg kellett


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.