1 minute read

RECEPT: Nyáridéző sütés nélküli joghurt-tiramisu

Esős-őszies napokon gyakran visszavágyunk a meleg augusztusi délutánokba, így hát egy kis kulináris kalandra hívjuk az olvasókat: ezzel a bogyós gyümölcsökkel megpakolt joghurt-tiramisuval idézzük fel a nyár ízeit. Mindezt a sütés nélkül, gyorsan és kevés hozzávaló segítségével.

Elkészítés

Advertisement

A joghurtban elkeverjük a porcukrot, a vaníliakivonatot vagy a vanília kikapart magjait, valamint a citrom levét. Ezt követően kóstolgassuk kitartóan a masszát, és ízlés szerint keverjünk még bele annyit a porcukorból, vaníliából vagy cit-romból, amennyit éppen megfelelőnek ítélünk. Majd a babapiskótákkal kirakjuk egy tepsi alját, és eloszlatjuk rajta a joghurtos krém egyik felét. Erre rétegezzük a bogyós gyümölcsöket, amelyeket ajánlott kissé belenyomkodni a krémbe. A bogyós gyümölcsöket egy újabb réteg piskóta követi, amelyen eloszlathatjuk a maradék joghurtot. A „tortánk” tetejét végül néhány bogyós gyümölccsel díszíthetjük, majd az egészet hűtőbe tesszük, és 3-4 óra múlva fogyasztjuk. Jó étvágyat!

Gegő Virág

HOZZÁVALÓK

1 kg görög joghurt 5 evőkanál porcukor 1 evőkanál vaníliakivonat (vagy 1 vaníliarúd magjai) ½ citrom leve 20 dkg babapiskóta 30-35 dkg vegyes bogyós gyümölcs