Reformátusok Lapja 2022/40. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA

MINDEN

Kovácsné Pázmándi Ágnes

A Magyarországi Református Egyház hetilapja

Szerkesztőség és Kiadóhivatal: 1146 Budapest XIV., Abonyi utca 21. Honlap: www.reflap.hu. E-mail: szerk@reflap.hu, kiado@reflap.hu.

Szerkesztőségi titkárság: Buzási Zsoltné (titkarsag@reflap.hu)

Telefon: hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között 06-30-396-8208.

A lap megrendelhető és előfizethető a Kiadóhivatalban.

Bankszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11706016–20478269.

Nemzetközi számlaszám: 117630621 490088600000000.

IBAN nyomtatott forma:

HU27 1176 3062 1490 0886 0000 0000. OTP Bank SWIFT azonosítója (BIC): OTPVHUHB.

Főszerkesztő és kiadó: Fekete Zsuzsa

Főszerkesztő-helyettes: Weberné Zsikai Mária (weber.maria@reformatus.hu)

Szerkesztőség (szerk@reflap.hu): Dóka Viktória (doka.viktoria@reformatus.hu), Hegedűs Bence (hegedus.bence@reflap.hu), Kiss Sándor (szerk@reflap.hu), Petrőczi Éva (petroczi.eva@reflap.hu), Regéczy-Nagy Enikő (szerk@reflap.hu), Arany Lajos (arany.lajos@reformatus.hu).

Tervezőszerkesztő: Illényi Éva (illenyi.eva@reformatus.hu).

Nyomdai előállítás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Németh Balázs ügyvezető.

A beküldött kéziratokat szerkesztve közöljük, és nem áll módunkban megőrizni vagy visszaküldeni őket.

A lap megvásárolható a Kiadóhivatalban, a gyülekezetekben és az újságárusoknál. Terjeszti a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, a Magyar Posta Zrt. ÜLK, a Magyar Lapterjesztő Zrt. INDEX 25 734, ISSN 1419-8568, HU-ISSN 0482-086 x.

Címlapfotó: Bazánth Ivola

Cselekedjél oly kegyelmességet énvelem, hogy ez tehozzád való megtérésemnek napja lehessen, hogy e jóvoltod bocsánat napjának pecsétje legyen nékem, és hogy megemlékezhessem, hogy e napnak megszentelése tulajdon saját szent ujjaiddal írott parancsolat, és hogy elmélkedhessem e napon teremtésünknek és váltságunknak dicsőséges munkáiról, és tanulhassam, mint kelljen a többi szentséges törvényedet és parancsolatodat is ismerni és megtartani.  MEDGYESI PÁL (1605–1663?)

INTERJÚ • 6. Felelősséget hordozunk | Nem mindennap jut eszünkbe, hogy megszentelt földön járunk

KITEKINTŐ • 8. Egy nagygyűlés tanúságai | Németországban ült össze az Egyházak Világtanácsa

PORTRÉ • 16. Merre vezet az utam? | Egy fiatal lelkész teológiai tanulmányai után szerzett tapasztalatai

REFORMÁTUS ÉLET • 18. A felkészülés helye | Új lendületet vehet a közösségi élet a megújult Ráday Házban

EGYHÁZI ÉLET • 22. Mit akarsz, Uram, hogy tegyek? | Végh Tamás nyugalmazott lelkipásztor a keresztyénségről, megtérésről és a népszámlálásról

PORTRÉ • 30. Névjegy | Ismerjék meg Korsós Tamást, a dunavarsányi gyülekezet és a Refisz lelkipásztorát!

Tisztelt Olvasóink!

A Reformátusok Lapja Szerkesztősége és Kiadóhivatala elérhetőségei:

TELEFONSZÁMUNK: hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között: 06-30-396-8208.

E-MAIL-CÍMEINK: szerk@reflap.hu (szerkesztőségi ügyekben), kiado@reflap.hu (előfizetési, terjesztési és példányszám-módosítási ügyekben).

A személyes ügyfélszolgálatunk szünetel.

X. 2. VASÁRNAP

(10) „Majd áldást mondott Jákób a fáraóra…” (1Móz 47)

Elsőre talán furcsának tűnik, hogy Jákób, aki az egyetlen Istenben hisz, megáldja Egyiptom királyát. Hiszen a fáraó egy pogány ország feje, ahol sok istent tisztelnek, s ahol a fáraó egyenesen a Napisten fiának tartotta magát. Nem természetes hát, hogy elfogadja az áldást – hiszen ezzel elismeri, hogy Izráel Istene felette áll, és valamit tud adni neki, amit másként nem érhet el. De az sem természetes, hogy Jákób feltételezi: Isten kész és hajlandó áldásából egy pogány, bálványimádó királynak is juttatni… Az áldása pedig valóban életet jelentett, egy ország megmaradását. Mert József szolgálata által Isten nemcsak Jákób nemzetségét mentette meg, hanem egész Egyiptomot. Egyszerre szolgálni az egyházat és a világot – ez a mi küldetésünk. Áldássá lenni a testvéreink, de az egyházon kívül élők számára is. Igen, a pogányok, a más hitűek, a hitetlenek életében is. Továbbadni bő kézzel, amit mi is ingyen kaptunk Krisztus által: szeretetet, reményt, áldást, hozzáértést, távlatot, irgalmasságot, elfogadást. Hogy hitre jutnak-e ezáltal? Ezt bízzuk a Szentlélekre. De nekünk is biztatás az, amit Ábrahám ígéretként kapott: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.” (1Móz 12,3)

2Kor 12,11–21  54. zsoltár

X. 3. HÉTFŐ

(14) „…pedig ő volt a kisebbik.” (1Móz 48)

Az Ószövetség tele van olyan történetekkel, ahol a kisebb, az esélytelen a nála nagyobb, erősebb elé kerül. Ám ebben nem a saját ügyességük, rátermettségük a döntő – hanem az, hogy Isten kiválasztása nem emberi mércéket követ. Persze, Jákób is igyekezett megelőzni Ézsaut, de az, hogy ez sikerül, már születésük előtt el volt határozva. József is a legkisebb fiú volt, és mégis testvérei fölé emelkedett. Dávid is a legfiatalabb volt a fivérei között, mégis ő lett a király, és őt sem az elsőszülött fia, hanem a későbbi Salamon követte a trónon… És most, ebben a történetben Efraim is megelőzi a nála idősebb Manassét, hogy később Izráel egyik, ha nem a legerősebb törzsének ősatyja legyen. Isten kegyelméből élünk, és amit elérünk, az sem a mi érdemünk csupán. Ő választott ki bennünket és bízott ránk feladatot: hivatást, talán családot, a hit nemes harcát, a szeretetet és a példát, hogy élni igazán hitben, Krisztushoz tartozva érdemes. Krisztushoz, aki erőtlenségében erősebbnek bizonyult a bűnnél és halálnál. Krisztushoz, akire tekintettel „kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt…” (Ef 1,4), és akiben így nekünk is „mindenre erőnk lehet” (Fil 4,13).

2Kor 13  254. dicséret

X. 4. KEDD X. 5. SZERDA

(28) „…mindegyiket a ráillő áldással áldotta meg.” (1Móz 49)

Jákób az elsőszülöttségi joggal, amelyet Ézsautól elnyert, megörökölte az atyáinak adott ígéretet is számtalan utódról és az ígéret földjéről, Kánaánról. Érzi azonban, hogy ezek valóra válását ő már nem éli meg. Ezért kéri, hogy a holttestét vigyék majd vissza Kánaánba, így legalább holtában meglátja majd az ígéretek beteljesülését. És ezért áldja meg halálos ágyán a fiait. Hogy mindegyikből erős törzs legyen, akik együtt, tizenketten majd Isten választott népévé lehetnek. Apaként jól tudja: mindegyik fia más – így azt is előre látja, hogy a törzsek is más-más természetűek lesznek. Mint egy igazi család. Lesznek erősek és gyengébbek, vadak és szelídek, sikeresek és alávetettek, hátrább kerülők és előrébb törők. Ám a szövetség és a szövetség Istene majd a hitben és az engedelmességben egyesíti őket… Az egyház is ilyen nép. Krisztus teste, és mindenki más benne, ahogy mások a testnek a tagjai is (lásd 1Kor 12,12kk). Más a kéz, más a szem, a váll. Mások vagyunk. Ám ha el tudjuk fogadni Krisztus vezetését és helyünket a testben, együtt szolgálhatjuk Istent, és elnyerhetjük tőle az áldást, ki-ki a magáét. Fil 1,1–17  448. dicséret

(20) „Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt…” (1Móz 50)

Jákób halála után József testvéreit nyugtalanság fogta el: József valóban megbocsájtott, vagy most, hogy apjuk már nem él, mégiscsak bosszút áll? Mert lássuk be, gyakran ilyen az emberi megbocsájtás. Színleljük, hogy nem fáj, mert ezt várják el, színleljük, hogy nem haragszunk, mert nincs erőnk visszavágni. De egyszer mégiscsak rázúdítjuk a fájdalmunkat arra, aki tehet róla – még ha talán nem kerítünk is sort az éveken át dédelgetett, gondosan kitervelt bosszúra… Ám József valóban megbocsájtott. Mert ő felismerte: ha a testvérei nem irigyek rá, és nem adják el akkor rabszolgának, sohasem kerül Egyiptomba, hogy megmenthesse őket és magát. Akkor nagyon fájt neki, amit tettek vele. De most már tudja, hogy Isten azt a gonoszságot is felhasználta arra, hogy célhoz érjen a terve. De nem így tett Krisztus is? Megkínozták,

megalázták és halálra adták, de ő megbocsájtott és imádkozott a kínzóiért. Mert annak is így kellett lennie. Mert ha nem hal meg, nincs megváltás, mi sem leszünk szabadok, és elérhetetlen marad számunkra az örök élet… Tanuljunk hát meg Józseftől túllátni sérelmeinken! Tanuljunk meg tőle és Krisztustól szelídnek lenni, és őszintén, tiszta szívből megbocsájtani!

Fil 1,18–30  416. dicséret

(12) „De mennél jobban sanyargatták őket, annál inkább sokasodtak…” (2Móz 1) Szomorú tapasztalat, hogy az erős gyakran elnyomja a gyengébbet, a hangoskodó túlharsogja a szelíd szavút, az önzés megfojtja a szeretetet, a rosszindulat pedig képes kiforgatni még a legtisztább szándékokat is… A Biblia azonban megmutatja, hogy ennek korántsem kell mindig így lennie; de ha mégis látjuk, akkor tudnunk kell, hogy az Úr most is ott áll a szelídek, a szeretők és a jóban bízók oldalán. Így volt ez Izráel esetében is, amikor a fáraó kegyetlenül igyekezett megtörni, majd kiirtani őket. És így volt az első keresztyénekkel is, akiket üldöztek, halálra adtak a hitükért, a hit és az egyház kicsiny mustármagja mégis hatalmas fává növekedhetett. De a döntő bizonyíték mégis Jézus Krisztus. A szelídet, a tiszta szívűt, a szeretettel teljeset elárulták, megkínozták, halálra adták. De amikor azt hitték, a sírjával együtt az ügyét is lezárták, ő feltámadt a halottak közül, felment a mennybe, és uralkodik a világ fölött, amíg csak világ a világ. Ne aggódj hát, ha a tisztát és a jót veszi benned célba a világ, és a hited miatt hátratétel ér! Csak tekints Krisztusra: akkor a szeretet és a remény „csak annál jobban sokasodni fog” benned!

Fil 2,1–11  307. dicséret

(14) „Ki tett téged elöljáróvá és bíróvá közöttünk?” (2Móz 2)

Semmi kétség, hogy Mózes, miután a pusztában elhívta őt az Isten, népe elöljárója és bírája lett. Ő vezette el őket Kánaánba, ő közvetítette Isten parancsait, ő indította csatába őket, ő bíráskodott, ha peres ügyeik voltak, s ha kellett, imádságban ő járt közben népe érdekében. De majd csak negyven év múlva. Mózesnek erre még ennyit kellett várnia. Még fel kellett készülnie. Szívében már ott volt a szeretet a népe iránt, ott volt benne a tenni akarás, hogy megvédje őket – de még nem hívta el Isten. Még nem készítette fel. Így minden jóakarata, igyekezete ellenére csak szánalmas kísérlet maradt, amivel itt népe érdekében próbálkozott. Gyakran mi is tele vagyunk jóakarattal, szent hevülettel. Látjuk mi jól, hová kellene a segítség, de még nem állunk készen arra, hogy meg is birkózhassunk a feladattal. S ha mégis megpróbáljuk, szinte elkerülhetetlen a kudarc. Isten volna a hibás, mert nem segített? Nem tartotta meg a szavát? Nem hallgatta meg az imát, és nem állt ki az övéiért? Vagy a hit mégsem képes hegyeket megmozgatni? Szó sincs erről! És ha valóban az a küldetésed, hogy segíthess valamiben, akkor igenis eljön majd egyszer a siker ideje! De akit elhívott az Úr, annak a küldetésre fel is kell készülnie…

Fil 2,12–30  210. dicséret

(14b) „Vagyok, aki vagyok.” (2Móz 3)

Mit tudunk Istenről? Amit megtanultunk? Ez is nagyon fontos, sőt elengedhetetlen: olvassuk a Bibliát, és tanuljunk róla, amennyit csak lehet! De ő nem csak egy könyv szereplője, és főleg nem a régi idők istene. Amikor Mózes megkérdezi, ki is ő, ezt feleli neki: „Vagyok, aki vagyok.” Ez nem találós kérdés, de nem is kitérés a válasz elől. Ez nagyon tömören Isten létének a lényege. „Vagyok, aki vagyok” – azaz: „Vagyok, aki mindig ott van. Én vagyok az, aki mindig ott van neked. Akire mindig számíthatsz. Aki voltam, vagyok és leszek. Izráellel ott Egyiptomban, a Biblia szereplőivel, őseiddel, gyermekeiddel – mindazokkal, akik válaszolnak a hívásomra, és szövetségre lépnek velem.” Ézsaiás próféta egy születendő gyermekről írt, akinek ez lesz a neve: „Immánuél” (Ézs 7,14) – ami azt jelenti: „Velünk van az Isten”. Számunkra ez az ígéret Krisztusban teljesedett be, akiben egészen „velünk lett” az Isten. Közénk jött, emberré lett, meghalt és feltámadott értünk, és azóta is velünk van „minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20). Csak hívnunk kell. Éreznünk. Engednünk, hogy velünk legyen. Mit tudunk Istenről? Azt is, amit nap mint nap megtapasztalunk. Hogy nem vagyunk egyedül. Hogy velünk van a „Vagyok”. Hogy velünk van – az Isten… Fil 3,1–14  426. dicséret

X. 6. CSÜTÖRTÖK

X. 7. PÉNTEK

X. 8. SZOMBAT

FELELŐSSÉGET HORDOZUNK

Ez utóbbi Ferenc pápától származó idézet, az elsőt pedig Mózesnek mondja Isten az égő csipkebokornál. Mindkettő nagyon jó üzenet. Igazság szerint mindig levetett saruval, nem dübörgő bakancsban kellene járnunk ebben a világban, mert bárhova lépünk, az mind szent hely. Ferenc pápa üzenete kifejezetten aktuális, hiszen egész környezetpusztító, környezetterhelő létünk egyik nagy problémája éppen az, hogy nem halljuk meg a teremtmények hangját, nincs „fülünk a hallásra” (Mk 4,9), nem vesszük észre, milyen elképesztő fájdalmat és pusztulást okozunk a természetnek.

Ön a szerzője többek között egy nyolcadik osztályos biológiakönyvnek, amelyet először 1972-ben adtak ki. Azóta számos tankönyv és oktatási segédlet szerkesztésénél bábáskodott, jelenleg pedig a Református Tananyagfejlesztő Csoport munkáját segíti. Lehet-e a biológiakönyv hasábjain keresztül teremtésvédelemre nevelni a gyerekeket?

HEGEDŰS BENCE

Nem mindennap jut eszünkbe, hogy megszentelt földön járunk és az Isten teremtette világban élünk, mint ahogy nincs fülünk arra sem, hogy meghalljuk a teremtmények hangját, sokszor segélykiáltását. A Teremtés hetéről Victor András nyugalmazott főiskolai tanárral, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület korábbi és tiszteletbeli elnökével, az Ökogyülekezeti Tanács tagjával beszélgettünk.

Tizenötödik éve ünneplik meg Magyarországon is szervezett formában a Teremtés hetét. Mi a tapasztalata, mennyire lett része a gyülekezeti életnek?

Adatot nem tudok mondani, mindenesetre beépült a gyülekezetek rendjébe és a közgondolkodásba is, hogy a Teremtés hetét megünnepeljük. Jó, hogy ezt a nemzetközi kezdeményezést másfél évtizede felkarolta a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa.

Miért kell egy kijelölt hét arra, hogy a teremtést ünnepeljük és a teremtésvédelemre fókuszáljunk?

Mert az ember ilyen. Szükségünk van jelzőkarókra, amelyek tájékoztatnak és eligazítanak, és amelyek eszünkbe juttatják, hogy egész évben figyelnünk kellett volna erre.

A Teremtés ünnepe minden évben egy mottó, egy kijelölt téma köré szerveződik. Idén a „Szent ez a hely, ahol állsz”, illetve a „Halld meg a teremtmények hangját!” lett a központi üzenet.

Az alsó tagozatos környezetismeret- és a felsős természettudomány-, de akár még a történelemtankönyvekben is esik szó környezetvédelemről, természetvédelemről. De olyan irgalmatlan mennyiségű anyag van a tankönyvekben, hogy a tanárok azt mondják, nincs időnk erről beszélgetni. Bátor tanár – igazán értelmes osztályban – persze megteheti, hogy az aznapi tananyagot otthoni tanulásra kiadva a Föld jövőjéről beszélget a tanulókkal. A tananyagfejlesztő csoporttal az 5–6. osztályos természettudomány tantárgy korszerűsítésén dolgozunk, hangsúlyozva a komplex látásmód fontosságát éppen a teremtésvédelem érdekében. Nagyon szuggesztív személyiségnek kell lennie a tanárnak, hogy a teremtésvédelem gondolata megfoganjon a gyerekekben, hiszen a pedagógus vagy a lelkipásztor hetente csak néhány órát van együtt velük; nehéz így felülírni a barátok és a család rossz attitűdjét.

Hogyan ünnepelhetjük otthon a Teremtés ünnepét?

Ez csak kreativitás kérdése. Például lemondunk valami környezetterhelő dologról: elhatározzuk, hogy minden héten lesz egy (vagy több) nap, amikor nem eszünk húst. De ültethetünk fát is. Ünneplés lehet az is, ha a család leül egy vén diófa vagy tölgyfa alá, és csendben, áhítatosan hallgatja a „teremtmények hangját”. Nem szólnak egy szót sem, csak csöndben jól érzik magukat abban a légkörben, amelyet egy 300 éves tölgyfa árnyékában meg lehet tapasztalni. 

FOTÓ: BAZÁNTH IVOLA

A TEREMTÉS ÜNNEPE

A nemzetközi kezdeményezést 2009-ben honosította meg a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa. A Teremtés hetét hazánkban minden évben a szeptember utolsó és október első vasárnapja közötti időszakban tartják, megünnepléséhez, az aktuális témák feldolgozásához segédanyagot is készítenek.

A szerző református lelkész, teológiai tanár a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán

PÉLDAKÉPEINK ÖRÖKÉBE

A Ryan közlegény megmentése című filmben van egy jelenet, amely sokszor eszembe jut, amikor a mentorszerepre gondolok. A partraszálláskor az egyik csapat elérte az egyik parti erődítményt, és a századosnak az a dolga, hogy egységének mesterlövészeit egymás után kiküldje a tűzvonalba. Valószínűleg ő maga is harcolt már ott, de most nem neki kell szembenéznie a veszéllyel, hanem azoknak, akik hallgatnak a szavára, és követik a parancsait. A mentor már több próbát kiállt, megharcolta a saját küzdelmeit, de az általa mutatott utat mindenki csak maga járhatja be.

Ehhez az úthoz szükségünk van hősökre, akik irányt mutatnak a közösségnek. A példakép

Az önállóság és a szabadság eléréséhez bizonyos értelemben fel kell nőni példaképeink mellé, és ez jelentheti azt is, hogy adott esetben át kell lépni kapott mintáinkon.

nemcsak kijelentéseivel, szavaival, hanem cselekedeteivel is hat ránk. A hősök mindig valamilyen úton jártak, amelynek követésére minket is hívnak. Mi pedig akarva-akaratlanul is keressük a mintákat a felnőtté váláshoz, az életünk megküzdési történeteihez. Vannak tehát olyanok is, akiket nem tudatosan kerestünk, mégis hatottak, hatnak ránk. Példaképként szolgálhatnak a szüleink, testvéreink, barátok, gyülekezeti közösségünk tagjai, tanárok, de akár filmhősök, zenészek, celebek, showműsorok vezetői, sportolók vagy érdeklődési körünknek megfelelő csoportok véleményvezérei, illetve a munkahelyi vezetők vagy a magunk választotta lelki vezető.

Notker Wolf a következőképpen írja le a család példaadásának esszenciáját: „A gyermekek legértékesebb kincsei közé azon szülői példa tartozhat, ahol a szülők megküzdötték a maguk szabadságharcát, és példájukat adják útravalóul gyermeküknek a szabadság felé vezető ösvényen.” Az élet értelmezésében szükségünk van kapaszkodókra, külső segítségre. Fontos, hogy életünk legfontosabb példaképeiről olyan tartós és mély benyomásokat őrizhetünk, hogy az életszemléletük, gondolataik, szavaik továbbél-

nek bennünk akkor is, amikor már nincsenek a közelünkben.

Egy kutatás szerint példaképeink harmada érdekes módon a fikció különböző műfajaiból érkezik. Filmeket nézve, történeteket hallgatva/olvasva azonosulunk a hős útkeresésével, kérdéseivel, félelmeivel, fantáziánkban együtt megyünk vele az úton, együtt győzzük le vele az akadályokat, éljük át a katarzist, és együtt leljük meg vele a keresett boldogságot. A filmek, könyvek pedig abban segíthetnek nekünk, hogy ébren tartsák, felélesszék a „hősi képzeletet” (heroic imagination), miszerint életünk filmjében mindennapi hősökké lehetünk/kell lennünk.

Életünk számunkra fontos területei szerint más és más mentorokat válaszhatunk magunknak (hit, kapcsolatok, gondolkodás, vezetés, egészség, munka stb.), és mivel ezek a példák hatnak ránk, ennek vannak veszélyei, de lehetőségei is egyben. Veszély például az, hogy a tömegmédia a valóságnál sokkal nagyobb hatással lehet a fiatalokra abban az életszakaszban, amikor aktívan keresik az azonosulási mintákat, és a filmekben nemcsak a jó, hanem a kevésbé építő példák is intenzíven befolyásolhatják őket. Ugyanakkor lehetőség is, hogy nemcsak örökölt sorsunk van, hiszen ha a családban esetleg nem, a gyülekezetben vagy tágabb közösségben találhatunk olyan példaképeket, mentorokat, akik tudnak egészen más eszményeket és cselekvési mintákat is mutatni, mint a felmenőink.

A példaképeink utat mutathatnak, de helyettünk felnőni nem tudnak, a mi feladatunk, hogy ezt megtegyük. Az önállóság és a szabadság eléréséhez bizonyos értelemben fel kell nőni példaképeink mellé, és ez jelentheti azt is, hogy adott esetben át kell lépni kapott mintáinkon. Az előttünk járók saját életük harcait vívták meg, de a mi életfeladatainkat ők nem látják, ezért lehet igaza Isaac Newtonnak, amikor Robert Hookenak írt levelében így vall: „Ha továbbláttam, azért volt, mert óriások vállán álltam.” Ebben benne van a tisztelet alázata, de a továbblátás feladata is. Úgy gondolom, hogy példaképeinkkel és a minket követőkkel egyaránt nekünk is ez a dolgunk. 

SIBA BALÁZS

EGY NAGYGYŰLÉS TANULSÁGAI

Krisztus szeretete mindenkit bűnbánatra, kiengesztelődésre és igazságosságra hív a háborúkkal, az egyenlőtlenséggel és a teremtés elleni bűnökkel szemben, állapították meg üzenetükben az Egyházak Világtanácsának (EVT) nagygyűlésén jelenlevő küldöttek a németországi Karlsruhéban. Szólláth Bernadett, a Magyarországi Református Egyház zsinati jogtanácsosa a magyar küldöttség tagjaként vett részt a rendezvényen. Feladatunknak és felelősségünknek látja a törekvést a hatékony párbeszéd kialakítására, ahol lehetséges, a közvetítő szerepének vállalását a konfliktusokban, és mindenekelőtt a keresztyén missziót.

WEBERNÉ ZSIKAI MÁRIA

Az idei nagygyűlés alapgondolata a János evangéliuma 17,23 – „…hogy teljesen eggyé legyenek…” – alapján a minél láthatóbb egység kialakítása volt. Milyen tanulságokat hozott a találkozó?

Az Egyházak Világtanácsa a világ legnagyobb egyházi szervezete, amelynek a római katolikus egyházon kívül minden nagyobb protestáns, ortodox és katolikus egyház tagja. Több mint félmilliárd keresztyént fog össze szerte a világon.

A Világtanácsot alkotó tagegyházak régiókba szerveződve veszik számba a lokális és regionális nehézségeket és keresik a közös válaszokat. A világjárvány, a klímaváltozás, a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek, a globális migráció, az elvándorlás, a faji, vallási és egyéb konfliktusok, háborúk eltérő súllyal érintenek mindenkit. Míg az európai tagegyházakat és híveket ma leginkább az Ukrajnában zajló háború és az energiaválság foglal-

koztatja, addig a csendes-óceáni és afrikai térség a globális felmelegedés következményeitől szenved. Afrikában és Ázsiában a nők és a gyermekek, valamint a társadalom alsóbb rétegeinek helyzete aggasztó. Ez csak néhány példa a nagygyűlésen felmerült súlyos ügyekből. Az egyes konfliktusokat az abban érintett tagegyházak különböző módon élik meg. A nagygyűlés alapgondolata – „…hogy teljesen eggyé legyenek…” (Jn 17,23) – nehéz feladatnak bizonyult a részt vevő tagegyházaknak és a delegáltaknak, amelyhez valóban csak a krisztusi szeretet, egymás sérelmeinek előítéletektől mentes meghallgatása, valamint a konszenzusra törekvés vezethet. A Világtanács törekvése a látható egység megteremtése – a Szentírás alapján.

Milyen üzenetet vittek a Magyarországi Református Egyház képviselői az idei nagygyűlésre?

Balog Zoltán püspök megszólalásainak középpontjában az evangéliumi békesség gondolata állt, amely nem egyszerűen fegyvernyugvás, hanem Isten és ember, ember és ember valóságos megbékélésének következménye egyházon belül és kívül. Ennek jegyében gyűltek össze és tanácskoztak már korábban a béke megteremtésének lehetőségeiről az Ukrajnával és Oroszországgal szomszédos országok egyházi vezetői a Világtanács meghívására a Bossey Ökumenikus Intézetben idén márciusban és júniusban. Ez a munka folyt tovább szélesebb körben a karlsruhei nagygyűlésen. A magyar református álláspont a kezdetektől következetes és világos: a Világtanács feladata és felelőssége, hogy biztonságos teret és hatékony eszközöket biztosítson a konfliktusban érintett országok egyházai számára a párbeszédre, így előmozdítva a megértést és talán még a megbékélést is. Református keresztyén egyházként kötelességünk ezekben a kérdésekben nem hallgatni, hanem nyíltan kiállni és állást foglalni, és őszintén megvallani, Krisztus szeretete nélkül nem tudunk az ember baján segíteni.

A magyar delegáció a közgyűlés több szekciójában is részt vett, így például a genderkérdésekkel foglalkozó munkacsoportban.

Miután elsősorban kívülről jelentős nyomás nehezedik egyházi közösségünkre is, várják a megnyilatkozásunkat, az útmutatásunkat a házasság, a szexualitás, a homoszexualitás kérdésében, ezért fontosnak tartottuk felmérni, a világ egyházaiban milyen súllyal és módon jelennek meg ezek az ügyek. A megbeszélés kiemelt, de nem kizárólagos témájának a genderkérdést tekintették,

de emellett a szexuális kizsákmányolás, az erőszak problémakörét is érintették. Az ülés vezetői és a beszélgetések alapját képező tanulmány szerzői sajnos nem merték a kérdést kellő határozottsággal és nyíltsággal feltenni, hiszen a téma már önmagában is az ortodox és az afrikai egyházak heves tiltakozását váltotta volna ki. Gyakorlati támpontokat sem kívántak nyújtani azoknak a lelkészeknek, akik mindezekkel a gyülekezeteikben, a lelkigondozás során szembesülnek. Véleményem szerint a Magyarországi Református Egyház ennél előrébb tart, hiszen míg a szekcióülésen csak felmerült a gondolata, addig a mi egyházunk idén már vitanapot is rendezett a kérdésben, ahol a lelkészek nyíltan elmondhatták az álláspontjukat, aggályaikat. Nálunk elkezdődött az a munka, amely konkrét segítséget ad majd a fiatalok ilyen irányú tanításához.

Március 30-án, majd június 10-én Balog Zoltán püspök részt vett az Egyházak Világtanácsának kerekasztal-egyeztetésein az ukrajnai válsággal kapcsolatban. Milyen előrelépés történt azóta?

A Világtanács tevékenységének egyik legnagyobb eredménye, hogy az ukrán és az orosz ortodox egyházak delegáltjai is részt vettek a nagygyűlésen. Ezenfelül az orosz ortodox tagság felfüggesztése vagy kizárása helyett a döntő többség párbeszédet akart folytatni. Más kérdés, hogy a konfliktusban érintett felek között valódi eredményeket hozó találkozókra mégsem került sor. A plenáris ülésen az ukrán ortodoxok egy teljes délelőtti panelban beszélhettek a helyzetükről. Az orosz ortodox egyház képviselője csak néhány percben szólalhatott fel, viszont a központi bizottságba és a végrehajtó bizottságba az ő képviselőjüket is beválasztották, így ott lehetőség lesz valódi közös munkára.

Melyek a legjellemzőbb jogi teendők az Egyházak Világtanácsa és a Magyarországi Református Egyház együttműködése során?

A nagygyűlésen minden megnyilvánulással, a szavazások és véleménynyilvánítások során az egyházunkat képviseltük. Ez

óriási felelősség még akkor is, ha nem tartozunk a sok szavazattal bíró tagegyházak közé.

A formális és informális egyeztetések, felekezeti és felekezetközi találkozók és a plenáris ülések alkalmával lehetőségünk nyílt a magyar református álláspont ismertetésére és szélesebb körben való megértetésére. Formális jogi feladatok is felmerültek. Szavaztunk a központi bizottság tagjairól, megválasztottuk a nyolc regionális elnököt, a konszenzusos eljárásban pedig véleményt nyilvánítottunk az előterjesztésekről, így az előző ciklusra vonatkozó jelentésekről és a következő ciklus cselekvési programjainak alapját képező bizottsági előterjesztésekről, közöttük az egységnyilatkozatról. Emellett a plenáris ülés keretében érdemben hozzá tudtunk szólni az előterjesztésekhez. Az együttműködés a nagygyűlések közötti időszakban a bizottsági munka keretében folyik tovább. A szeptemberi nagygyűlésen lezáruló ciklusban Bölcskei Gusztáv református püspök képviselte a magyar reformátusság érdekeit, az új ciklusra pedig Korányi András evangélikus püspökhelyettest javasoltuk, akit megválasztottak a központi bizottságba.

Milyen feladatok várhatók az Egyházak Világtanácsával való együttműködésben? Ennek keretét az Egyházak Világtanácsa által elfogadott egységnyilatkozat határozza meg, amelynek cselekvési programokba ültetése és végrehajtása a központi bizottság és a végrehajtó bizottság feladata a következő nyolc évben. A Világtanácsnak 2023. január 1-jétől Jerry Pillay dél-afrikai református teológus és

akadémikus személyében új főtitkára lesz, ő vezeti majd a szervezet operatív munkáját. Felemelőnek tartottam, amikor a református egyházi delegáltak külön találkozóján a főtitkárt Najla Kassab, a Református Egyházak Világközössége elnökének ünnepélyes köszöntője után a református küldöttek megáldották. Agnes Aboumot moderátori munkájában Heinrich Bedford-Strohm, a Bajorországi Evangélikus Egyház püspöke váltja. Megválasztották az új központi és végrehajtó bizottságot. A mi feladatunk erősíteni nemzetközi felekezeti és ökumenikus kapcsolatainkat, hogy lehetőségünk legyen szélesebb körben is ismertetni azokat a kérdéseket, amelyek minket, magyar reformátusokat foglalkoztatnak. Napirenden kell tartani a kárpátaljai magyarok helyzetét, újra és újra hangot kell adni a háború minél előbbi lezárása, a béke megteremtése iránti elkötelezettségünknek, és következetesen emlékeztetni a Világtanács felelősségére mindezek megvitatásában.

Ugyanakkor nem elég beszélni, tenni is kell érte. Az összes vita ellenére, amely elsősorban nyugat-európai testvéreinkkel áll fenn szociáletikai kérdésekben, megható és hálára indító az a szolidaritás, amellyel kárpátaljai református testvéreink felé fordulnak a háború kezdete óta. Az elmúlt harminc évben még soha nem érkezett ennyi adomány tőlük. Az Egyházak Világtanácsa szereptévesztése lenne, ha magára elsősorban úgy tekintene, mint önkéntes politikai aktivisták gyülekezetére, és így próbálna segíteni ahelyett, hogy a keresztyén közösség lelki-szellemi erejét mutatná fel olyan életpéldákkal, amelyeknek evangéliumi vonzása van.

Jogtanácsosként első alkalommal vett részt az Egyházak Világtanácsának nagygyűlésén. Milyen tapasztalatokat szerzett?

Belülről ismerhettem meg, hogyan működik ez a nemzetközi egyházi szervezet, különösen a mostani nagygyűlés újdonságát, a konszenzusos eljárást, amelynek az a lényege, hogy a delegáltak egy-egy előterjesztés ismertetése közben vagy után narancssárga, illetve kék kártya felemelésével jelzik az előterjesztéssel kapcsolatos véleményüket. Előbbi mutatta, ha a résztvevők támogatták az előterjesztés további ismertetését, részletes megtárgyalását, ha ellenben az előterjesztéssel szemben foglaltak állást, azt a kék kártyával tudathatták. A plenáris ülések közötti kiscsoportos, delegálti vagy egyházvezetői, két- vagy néhány egyházas, illetve felekezeti egyházi találkozók, formális

és informális megbeszélések és viták közelítették a következő plenáris ülésen képviselt tagegyházi álláspontokat. Ez a finomra hangolt eljárásrend biztosította a tárgyalások előrehaladását napról napra úgy, hogy a moderátor, azaz a közgyűlés levezető elnöke és az előterjesztő bizottsági elnökök folyamatosan érzékelték a közgyűlés hozzáállását az adott kérdéshez, és azonnal tudtak reagálni. Kérdés, hogy ténylegesen menynyire eredményes ez az eljárás, mivel összességében kevés teret hagytak a hozzászólásoknak, és hiányzott a vita is. Az egységnyilatkozathoz például több mint ötven írásbeli és szóbeli hozzászólás érkezett, azok közül azonban csak kettő került be, azok is érdemi vita

nélkül. A közgyűlési ülések keretét reggel és este is lélekemelő áhítatok adták. Közös lelki útravalóval készülhettünk a napi munkára, és ráérezhettünk az eltérő egyházi lét lelki és kulturális dimenzióira. Mindennap más-más felekezet liturgiája szerint imádkoztunk, megismerhettük és énekelhettük egymás zsoltárait, énekes imádságait. Különleges és megható pillanat volt, amikor az egyik zsoltárt Gryllus Dániel feldolgozásában magyarul, fennhangon énekelte a sokszínű ökumenikus gyülekezet. A látható egység jeleként minden résztvevő mindennap az anyanyelvén, együtt mondta el az Úrtól tanult imádságot. Ez igazi ünneppé változtatta a nagygyűlést.  FOTÓ: HURTA HAJNALKA/ OIKOUMENE.ORG

JERRY PILLAY

A dél-afrikai református teológus és akadémikus 2023. január 1-jétől lesz az Egyházak Világtanácsának új főtitkára. Jelenleg a Pretoriai Egyetem teológiai professzora, valamint a Teológiai és Vallástudományi Karának dékánja. A Dél-Afrikai Egységes Presbiteriánus Egyház felszentelt lelkésze, korábban főtitkára. 2010 és 2017 között a Református Egyházak Világközösségének elnöke.

„A HÁBORÚ ELLENTÉTE A BÉKE”

A béke üzenetét közvetítette az Egyházak Világtanácsa küldötteinek Zán Fábián Sándor. A Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke szerint a háborúban nincsenek győztesek, mert a „győzelem” emberáldozatokkal és sok veszteséggel jár.

WEBERNÉ ZSIKAI MÁRIA

Részt vett az Egyházak Világtanácsának pódiumbeszélgetésén. Mit osztott meg a résztvevőkkel?

Sokan voltak kíváncsiak az ukrajnai háborúval kapcsolatban a mi egyházunk szerepére, felelősségére, hogyan éljük meg a menekültek befogadását, gondozását. Megosztottam a résztvevőkkel a tapasztalataimat, beszámoltam arról, hogy az egyház a krízisben befogadóbbá, továbbá ökumenikussá és toleránssá vált abban az országban, ahol mi, kárpátaljaiak nem túl pozitív hozzánk viszonyulást tapasztaltunk. Az érdeklődők nagyjából tisztában voltak az ukrajnai nyelvtörvénnyel, a hamarosan hatályba lépő oktatási törvénnyel, és éppen az fogta meg őket leginkább, hogy ennek ellenére a menekültek száma arányaiban a magyar településeken volt magasabb, nem az ukránok lakta területeken. A protestáns és katolikus egyház – talán a nyugati kultúrája miatt –befogadóbb, és nagyobb áldozatot hozott a menekültekért, mint az ukránok saját egyháza vagy vallási közösségük. Mivel kisebbség vagyunk, a többségi társadalomból kivetettek, együttérzünk a háború elől menekülőkkel. A magyarországi és a nyugat-európai partneregyházaink rajtunk keresztül segítettek Ukrajnának. Ez bennünket is szolgálatba állított, és felelőssé tett sok-sok ember életéért. Hálásak vagyunk, mert a közösségünk így része lehetett a Nyugat-Európa által közvetített szeretetnek, irgalomnak, hiszen rajtunk keresztül áramlott az itt élők felé.

Mi keltette fel különösen a hallgatóság érdeklődését?

Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy ebben az országban a kisebbségi jogokat nem veszik figyelembe, szűkítik vagy megtagadják, és mindez megannyi konfliktushoz vezetett az elmúlt kilenc évben, pedig ezek a népcsoportok ősi lakói ennek az újonnan formált országnak. A legtöbben soha nem hallottak erről. Megkérdezték, vajon az óriási elvándorlás ellenére túléli-e egy-

EGYHÁZAK VILÁGTANÁCSA

házunk ezt a krízist, lesz-e annyi ereje még az itt élőknek, hogy újra megtöltsük a falvakat, az üresen maradt templompadokat. De erre még nem tudjuk a választ, hiszen még nem vagyunk a stabilitás vagy az építés fázisában.

Mi volt az a legfontosabb üzenet, amelyet a pódiumbeszélgetésen át tudott adni a hallgatóságnak?

A háború ellentéte a béke. Nem a győzelem a legfontosabb, hiszen ahhoz, hogy valaki győztesnek mondhassa magát, vesztesek is kellenek, és vannak halottak is. Nem a győzelem, hanem a béke iránti vágyat közvetítettem a közönség felé. Átéltem a krisztusi lelkületet a beszélgetésekben, az imaközösségben, az emberi kapcsolatokban, hiszen ott volt a nagy Szervező, aki az eseményeket egybeszerkeszti. Bármennyire különböző a liturgiánk, a nyelvünk, a bőrszínünk, megtapasztaltuk az egységet, mert a Krisztushoz való ragaszkodás közös bennünk. Nem mi kötődünk egymáshoz, hanem valaki összeköt bennünket, ami megmagyarázhatatlan csoda. Ez az érzés engem nemcsak gazdagít, hanem erősebbé is tesz a mindennapokban.  FOTÓ: ARCHÍVUM

Második alkalommal rendezték Európában az Egyházak Világtanácsának nagygyűlését. Az idei volt a tizenegyedik, amelynek a németországi Karlsruhe adott otthont. Az 1948-ban alakult, genfi székhelyű

Egyházak Világtanácsának 352 tagegyháza van, mintegy 580 millió keresztyént tömörít a világ több mint 120 országából. A római katolikus egyház nem tagja a szervezetnek. A Magyarországi Református Egyház kezdettől fogva részt vesz az Egyházak Világtanácsának munkájában.

„Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki mind a lelket, mind a testet elpusztíthatja a gyehennában.” (Máté evangéliuma, 10. rész, 28. vers)

HIVATÁS, KREATIVITÁS, LÉLEK

A kincseket nem tartja meg magának, mindent megoszt másokkal: a közösségével, az egyházával. Talán az utolsó olyan könyvtáros generáció tagja, akiknek még fontos a papíralapú könyv. Kovácsné Pázmándi Ágnes olyan hatalmas lelkesedéssel beszél róluk, hogy az is kedvet kap az olvasáshoz, aki évek óta nem vett könyvet a kezébe.

FEKETE ZSUZSA

Ha létezne könyvmennyország, melyik három könyv lenne ott biztosan?

Ha három könyvet tehetnék oda, a Biblia lenne az első, hiszen a Szentírás mindennapi életünk útmutatója. A mennyországi könyvespolcról nem hiányozhatna Áprily Lajos egyik verseskötete, amelyet nagyon szeretek. Áprily a Baár–Madas Református Gimnázium igazgatója volt, fantasztikus elme, könnyen tudok azonosulni a verseivel. Számos alkotása mélyen megérintett, köztük az alábbi négysorosa:

„S mikor völgyünkre tört az áradat s már hegy se volt,

mely mentő csúccsal intsen, egyetlenegy kőszikla megmaradt, egyetlen tornyos sziklaszál: az Isten.”

Fekete István Harangszó című novelláskötete is nagyon kedves a szívemnek, mert visszavisz abba a tiszta paraszti világba, amelyben felnőttem, és amelyet a mai napig visszasírok.

A hangján is érezhető, mennyire hiányzik a régi „tiszta paraszti” világ…

Valószínűleg ma már nem érezném komfortosnak, de a benne megélt tisztaság

valóban hiányzik. Emlékszem rá, hogy a nagyszüleimben mindig ott volt a Teremtő iránt tanúsított alázat. A nagyapám sokat dolgozott a földeken, elvetette a magokat, gondozta a növényeket, állatokat, minden tőle telhetőt megtett, de a többit az Úristenre bízta. Mi, gyerekek is segítettünk a ház körül, esténként locsoltunk, nyáron szőlőt kötöztünk. A nagymamám langyos tejes kenyérrel kedveskedett a cicának, de az állat nem aludt az ágyban, mindennek normális rendje volt. Hatalmas békesség árad szét bennem, ha erre az időszakra gondolok.

Mit hozott magával a gyerekkorából a felnőtt életbe?

Elsőként a becsület jut az eszembe. Nálunk nem lehetett hazudni, pusmogni. Azon szoktam nevetni, hogy a puskázással is csak egyetemistaként, a könyvtár szakon találkoztam életemben először. A teológián sem tapasztaltam ilyesmit, inkább együtt tanultunk, szótáraztunk. A nemrégiben elhunyt Nagy Péter volt a seniorunk, és mindig azt mondta nekünk, hogy ha kell, éjjel is fölébreszthetjük, mert jön és segít. Így bármilyen furcsa, de teljesen kimaradt az életemből a csalás.

És honnan ered a könyvek szeretete?

Az Úristen valószínűleg már a születésem előtt eldöntötte, hogy könyvtáros leszek. Az első könyv, amelyre emlékszem, egy vastag, református egyháztörténeti kötet volt. Néha még rajzolgattunk is bele a hú-

gommal otthon. A gályarabok szenvedései már gyerekként szíven ütöttek, és érdeklődve olvastam Kálvin János, valamint Luther Márton történeteit is. A meglepetés a konfirmációkor ért, akkor derült ki számomra, hogy a két reformátor nem is magyar volt. A másik meghatározó könyvélményem a nagymamámhoz kötődik, aki árván nőtt fel, mert ötévesen elveszítette az édesanyját, az édesapja pedig hadifogságba esett. Nagymamám mindig a könyvtárból hozatott olvasnivalót magának az unokanővéreimmel. Sokat olvasta nekünk Benedek Elektől a Világszép nádszálkisasszonyt. Egyszer ezt a könyvet már felnőttként megláttam egy pesti antikváriumban, és megvettem neki…

Amikor meghalt, én öltöztettem fel az előre bekészített kis batyujából, és ahogy kibontottam, ott volt benne a Világszép nádszálkisasszony. Ennek a pillanatnak a felidézése még ma is a könnyekig meghat.

Ugyanolyan beleéléssel mesél, mint amikor először hallottam a Ráday Könyvtárban. Csak egy könyv volt a kezében, de az élmény felért bármelyik több millió dollárból készülő tudományos-fantasztikus filmmel.

Bármilyen furcsa, a könyvtárosi munkához is jó adag kreativitás, lelkesedés kell. Az olvasó, a kutató azért jön, hogy segítséget kérjen, mi pedig azért vagyunk, hogy támogassuk őt. Szeretem a hivatásomat, és a mai napig is lázba hoz, ha a könyvekről beszélhetek.

A budapesti Ráday Könyvtárban dolgozik, miben más ez a könyvtár, mint a többi?

A többi református könyvtártól a múltjában különbözik, mert nem kollégium köré épült fel. Pesten a 19. század közepén kezdett beindulni gőzerővel a protestáns oktatás, de nem volt az iskoláknak könyvtára. Az egyház a Ráday család köznemesi könyvtárát vásárolta meg.

A könyvtár különlegessége, hogy sokoldalú alapítója műveltségét tükrözi. Az évszázadok során a teológia tanárai és diákjai is gyarapították saját köteteikkel. Igazi kincsesládává lett a könyvtárunk,

tele unikumokkal, amelyek nem léteznek máshol a világon.

Mi a szépsége a könyvtárosi hivatásnak?

Szeretem, hogy megmutathatom a látogatóknak a könyvritkaságokat, kiállításokat szervezhetek, segíthetek a kutatóknak, a doktoranduszoknak, teológusoknak, és mindennap ott lehetek a könyvek közelében. Szerencsés vagyok, hogy a Ráday Könyvtárban dolgozhatok, mert ez nem nagyüzem, nem csupán fázismunkát végzek, hanem ki tudok teljesedni abban, amit szeretek.

Minden mondatából érződik a könyvek szeretete, talán nem véletlen, hogy 2019ben, amikor leégett a Ráday Kollégium, és megsérült a könyvtár is, a tűzoltás után elsőként ment szivattyúzni a pincébe, hogy megmentse az ott tárolt 150 ezer kötetet. Nagy kockázat volt, mert az épületet lezárták a tűzoltók, azonban mi, könyvtárosok tudjuk, hogy a nedvesség hatására két napon belül elindul a penészedés, ami tönkreteszi a könyveket. Tizenhat sugárral oltották a tüzet a szakemberek, elképzelheti, hogy milyen rengeteg víz zúdult a levéltári és könyvtári részekre. A tűzoltók levonulása után a kolléganőmmel szereztünk harminc méter kábelt, kértünk a szomszédos étteremből áramot, és egy kis szivattyúval nekiálltunk dolgozni. A református szeretetszolgálat is felajánlotta a nagy teljesítményű szivattyúját, de nem

voltak meg a használatának a feltételei, így mi több napon és éjjelen át szivattyúztunk, amíg száraz lett a talaj. A fal mellett tárolt könyvek ugyan felitták a vizet, de a kötetek többségét sikerült megmenteni. Isten kegyelme, hogy hideg idő volt, így a penész sem tudott gyorsan szaporodni. Az újjáépítés idejére a Magyar Tudományos Akadémia nyújtott segítő kezet, a törökbálinti raktárukban helyezhettük el az összes folyóiratunkat, muzeális könyveinket. A levéltári anyagok megmentésében Budapest Főváros Levéltára segített.

Miért fontos önnek, hogy a könyv papír legyen, és ne digitális?

Nem vagyok az e-könyvek és a digitális világ ellen, de számomra a könyv fizikai egység, korpusz, test. Ráadásul minden könyvnek van sorsa, amelyet magában hordoz, bárhová kerül. Engem leginkább az érdekel, hogy mit élt át a könyv, kié volt, merre járt. Sokszor ajánlanak fel nekünk bibliákat, énekeskönyveket, amelyekben számos bejegyzés olvasható: mikor született gyermek, mikor haltak meg a családtagok. Találkoztam olyan énekeskönyvvel, amelybe dátummal együtt feljegyezték, hogy hatalmas jégverés tette tönkre a szőlőt. Volt egy katona, aki a hadifogságban kapott egy német énekeskönyvet, se eleje, se hátulja nem volt, de beleírta, hogy „Isten segítségével hazaértem 1918 januárjában”. Ezért is fontos, ha a könyv papírból van,

mert annyi mindent hordoz a tartalmán és a szépségén túl.

Sokan beharangozták már a Gutenberg-galaxis végét. Lesz vége?

Nem lesz. A könyv mindig megmarad. Már csak azért is, mert könyvtárosként látom, hogy amikor megáll a szerver vagy elmegy az áram, akkor ott van a jól bevált cédulakatalógus. Föl lehet hozni a könyvet a raktárból, és lehet dolgozni belőle. Persze a gyülekezeti újságokat én is digitálisan gyűjtöm, mert túl sok helyet foglalnának el papírformátumban.

Mitől jó egy könyv?

A regényeknél, a szépirodalomnál azt szeretem, ha fordulatos a cselekmény, és történik valami meglepő. A teológiai könyveknél inkább az a fontos, hogy megkapom-e a választ egy-egy kérdésemre. De az is számít, ha szép kiállítású, impozáns.

Mit tart a legfontosabb missziójának?

Az én misszióm az, hogy átadjam a magyarság, a reformátusság értékeit. Fontos, hogy az emberek megismerjék, mennyi mindent letettek az asztalra elődeink. Nemrégen, a múzeumok éjszakáján például Kölcsey Ferenc levelét állítottuk ki, és jó volt látni, mennyire érdekli a látogatókat. Vannak, akiket egy régi csillagászati atlasz nyűgöz le, másokat egy 18. századi recepteskönyv, sokféle az érdeklődési körünk, de mindenkinek tudunk valami érdekeset mutatni.

Melyik a legszebb könyvtár, amelyben járt?

A Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára volt a szerelmem, és nagyon szeretem a Sárospataki Református Kollégium könyvtárát is a gyönyörű intarziás padlójával.

Úgy tudom, hogy kedvtelésből ön szerkeszti az Egyházi Könyvtárak Egyesülete Facebook-oldalát. Elárulom, azt gondoltam, hogy ennél unalmasabb oldal nem létezhet, de tévedtem. Tele van izgalmas írásokkal.

Megbízásból kezelem, motivál, hogy mindig van új kedvelésünk és egyre többen követ-

KOVÁCSNÉ PÁZMÁNDI ÁGNES református lelkipásztor, a budapesti Ráday Könyvtár Szinnyei József-díjas könyvtárosa. 1985-ben szerzett lelkészi diplomát a Budapesti Református Theológiai Akadémián. 1992ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán könyvtárosi oklevelet kapott. 1980 óta dolgozik a Ráday Könyvtárban. Három gyermek édesanyja.

nek minket. Tudom, hogy az oldalunk amolyan „gourmand-ok társasága”, de nagy örömmel készítem a posztokat. Minden hónapban új háttérképet teszek fel egy-egy bibliai Igével, nem véletlenül. Ma például a piarista könyvtár bejegyzését osztottam meg egy gyönyörű ősnyomtatványról.

Ha már az Igéknél tartunk: melyik volt a legmeghatározóbb az életében?

Nem szeretem kiragadni az Igéket a kontextusukból, de a mai napig is hálás vagyok a konfirmációs Igémért, amelyet Szabó Imre bácsi választott nekem Máté evangéliumából: „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki mind a lelket, mind a testet elpusztíthatja a gyehennában.” Ez elég kemény Ige, de felnőttként különösen erős kapaszkodót nyújt.

Két óvodás ikerkisfiú nagymamája. Adott már könyvet a kezükbe? Hatalmas ajándék nekünk, hogy unokáink születtek, sok nehézségen átsegít a velük töltött idő, mert ilyenkor elfeledjük a gondokat, és csak rájuk figyelünk. Előfordul, hogy másfél órán keresztül kell olvasnom nekik. Hozzám bújnak, és hallgatják Nóé bárkája történetét, vagy akár a szép verseket. Most az Anna, Peti és Gergő című könyv a sláger. Ha a gyerekekre nézek, még inkább megerősödöm abban, hogy szükség van papíralapú könyvekre, mert ők nagyon szeretik kézbe venni, lapozgatni.

Láttam a közösségi oldalán, hogy ízléses dolgokat horgol. Akár árulni is lehetne. Nem gondolkodtam soha eladáson, mert ezeknek a kis figuráknak lelkük van, és mindig célzottan valaki számára készülnek. Vannak olyan munkáim, amelyeket az egypetéjű ikerunokáim ihlettek. Kockázatos várandóssága volt a menyemnek, készültünk arra, hogy idő előtt születnek meg a kicsik. A gyerekek Isten ajándékai, de a koraszülöttek számomra még kedvesebbek. Néhány éve fedeztem fel azt a szokást, hogy a koraszülötteknek a japán amigurumi technikával polipokat horgolnak a kórházak koraszülött osztályaira, és gondoltam, én is készítek ilyet a kisunokáimnak. Beiratkoztam egy ezt oktató tanfolyamra, és ezek a kis polipok indítottak el azon a „terápiás” úton, amely a járványidőszak alatt is sokat segített.

Most az unokák kerültek szóba, de úgy tudom, hogy lelkésznőként nem volt egyszerű a helyzete, amikor a gyerekei születtek. Amikor végeztem a teológián, még nem szentelték fel a lelkésznőket, vagyis nem voltunk egyenrangúak. A társadalombiztosításunk sem volt tisztázva, de a lelkészek egyébként is közveszélyes munkakerülőknek számítottak a nyolcvanas években. A rendszerváltás után kisebb gondja is nagyobb volt mindenkinek annál, hogy a lelkésznők kapnak-e gyest, nekem ráadásul nem járt sem szolgálati lakás, sem anyagi segítség az egyháztól. Mivel Budapesten nem tudtunk megélni, édesanyámhoz költöztünk vidékre, de ma már tudom, minden úgy jó, ahogy történt.

Ha egyetlen üzenetet adhatna át az olvasóknak, mi lenne az?

Ragadjanak a kezükbe könyvet, és olvassanak mindennap! Tanulmányozzák a Szentírást, imádkozzanak és dolgozzanak: „Orando et laborando” – ahogy a debreceni református kollégium falán olvastam diákként mindennap. És itt vissza is érkezünk az interjú elejéhez, hiszen régen a parasztember is így tett: imádkozott és dolgozott. Ez az isteni rend.  FOTÓ: BAZÁNTH IVOLA

A Római

Klub, a jövőért felelősséget érző tudósok közössége (alapította A. Peccei), ötven évvel ezelőtt adta ki híres jelentését A növekedés határai címmel. Fogadtatását már tíz évvel korábban előkészítette az 1962-ben napvilágot látott, a Néma tavasz című könyv Rachel L. Carson (1907–1964) tengerbiológus, ökológus írótól, amely új korszakot indított el, megváltoztatta a fejlődésről és haladásról kialakult gondolkodásunkat. Ettől kezdve nem lehet már a régi módon szemlélni az ember és környezete kölcsönhatását, fel kell tenni a kérdést, hogyan, mennyire nyúlhatunk bele a természet folyamataiba mesterséges eszközeinkkel.

1972-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete megrendezte az Ember és környezete című konferenciát; húsz évvel később, 1992-ben Rio de Janeiróban találkoztak a föld országainak vezető politikusai. Erről a Föld-csúcstalálkozóról lapunkban is lelkes beszámoló jelent meg e sorok írójától ilyen hangzatos címmel: A világtörténelem útkereszteződésénél. Akkor sokan valóban hittük, hogy változások következnek mindenütt a világon, bolygónk népeinek vezető államfői meghatározó döntéseket fognak hozni a jövőnkről. Születtek nagyszerű nyilatkozatok, dokumentumok arról, hogy kritikus fordulóponthoz érkezett az emberiség. Az a gazdasági modell, amely egy kiváltságos kisebbség hallatlan gazdagságához és az emberiség nyolcvan százalékának elszegényedéséhez vezetett a teremtett világ pusztítása közepette, nem tartható fenn. Az egyetlen út a jövőbe csak a globális váltás lehet. Elmaradt. A szavak elvesztek. Születtek új fogalmak, szóösszetételek: környezettudatosság, fenntartható fejlődés, kialakultak az ökológiával kapcsolatos tudományágak, területek.

A teológiában is több figyelmet kapott az Isten teremtett világáért érzett felelősség. Az Egyházak Világtanácsa már korábban felismerte az összefüggést az igazság, a béke és a teremtett világ megőrzése között (1983, Vancouver VI. nagygyűlés). Mi az egyházak feladata ebben? – ez több tanácskozás témája lett. Az Európai Keresztyén Környezetvédelmi Hálózatban (1998, angol rövidítése: ECEN) teológusok és természettudománnyal foglalkozó hívő tudósok ökumenikus munkaközösségben dolgoznak azon, hogyan lehetünk Isten teremtett világának jó és hű gazdái, és hogyan kell ezt a szemléletet keresztyénként képviselni. Első javaslat volt a Teremtés hete ünnep bevezetése szeptember utolsó vasárnapjától hét napon át. Az őszi betakarítás alkalmas idő a hálaadásra a teremtő és növekedést adó Istennek. Ő az, aki megszabja a növekedés határait. Természetesen. (Folytatjuk) 

IMÁDKOZZUNK!

Az, hogy a szereteted és hűséged velünk marad a világ végéig, nem kérdés számunkra, Uram. Csak nehogy abba a tévedésbe essünk, hogy akkor nincs dolgunk a világgal, mi rendben leszünk, ők meg boldoguljanak, ahogy tudnak. Igenis, küldetésünk, megbízatásunk van egyenesen tőled, hogy tegyünk tanítvánnyá minden népeket. Tanítván őket. Ez az, aminél el tudnánk képzelni hatékonyabb eszközöket is. Mert tanítani csak az tud, aki hiteles. Akinek elhiszik a szavát, a bizonyságtételét, mert az élete tanúsítja szavait. De ha híján vagyunk a hitelességnek, akkor könnyen lesz a tanítvánnyá tétel kényszeres és önigazolástól hajszolt: nekem nem sikerül, de te azért legyél (jó) keresztyén… Urunk, tisztíts meg minket minden pótcselekvéstől, mert szeretnénk őszintén betölteni küldetésünket, és téged hitelesen hirdetni a világnak! Ámen! 

A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ

Nevek könyve

Mózes második könyvét a héber hagyomány szerint a könyv első szava alapján a Nevek könyvének hívják: „Név szerint ezek voltak Izráel fiai…” (2Móz 1,1) Ez a bevezető mondat köti össze az első és a második mózesi könyvet: József és Jákób történetei arról szólnak, miként kerültek Izráel fiai Egyiptomba, majd az ő haláluk után a lassanként néppé váló család gyarapodott és szaporodott. Az új korszakot jelző király, fáraó „nem ismerte Józsefet” (2Móz 1,8), ellenséget látott a népben, ezért rabszolgamunkával sanyargatta őket, valamint kegyetlen módon elrendelte, hogy a héber bábák a megszületett héber fiúkat öljék meg. Az istenfélő bábák nem engedelmeskedtek a parancsnak.

A könyv második fejezete Mózes születését beszéli el ebben az életveszélyes helyzetben. Három hónapig tartó rejtegetés után gyékénykosárban bocsátották a gyermeket a Nílusra, aki a fáraó leányának köszönheti életét és megmenekülését. Végül saját anyja szoptatta és nevelte, majd amikor „a gyermek nagyobb lett, elvitte a fáraó leányához, aki a fiává fogadta. Mózesnek nevezte el, mert ezt mondta: A vízből húztam ki” (2Móz 2,10). Mint látjuk, Mózes egész élete, megmenekülése az Úr gondviseléséből Isten népének megszabadulását készíti elő. A vízből kihúzott, a fáraó által elnevezett gyermek Isten történelemformáló akaratának eszköze lett.

Mózesnek Midján földjére kellett menekülnie, Midján papjának a lányát vette feleségül. A harmadik fejezetben találjuk, hogy amikor apósának a juhait legeltette, egy égő, de el nem égő csipkebokrot látott. Az Úr itt mutatkozik be az atyák, Ábrahám, Izsák és Jákób Isteneként, és Mózes itt kapja meg nagy küldetését. Ekkor érdeklődik, hogy mi a vele beszélő Úr neve (2Móz 3,13). Itt hallja a csodálatos kijelentést: „Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok.” (2Móz 3,14)  PAP FERENC

A felnőtté válás határán rengeteg kapu nyílik ki a fiatalok előtt. Az önállósodás, a szülőktől való elszakadás mellett a hivatáskeresés kerül a fókuszba és vezet sokszor bizonytalansághoz, önmaguk megkérdőjelezéséhez. Mi a dolgom ebben az életben? Mire szán engem a Jóisten? A napokban Kéri Ákossal, a nagymarosi gyülekezet lelkipásztorával beszélgettem a fiatal lelkészlét sajátosságairól. A lelkipásztor a Károli Gáspár Református Egyetemen nemrégiben szerzett diploma után a belépésről az igazi lelkészi életbe, a gyülekezetért vállalt felelősségtudatról, illetve a magánélet fontosságáról számolt be.

Merre vezet az utam?

Mi szeretett volna lenni gyermekkorában?

Lelkészi elhívásom óta teljesen szertefoszlott, de mindig is a művészetek vonzottak. Édesapám színházi dolgozó volt, így ebben a környezetben nőttem fel. Ezért sokáig azt hittem, hogy én is hasonló irányba fogok orientálódni. De miután tizennégy éves koromban mély lelki élmény ért: megtértem, teljesen szakítottam ezzel az elképzeléssel, és világossá vált számomra, hogy az Úr lelkipásztornak szeretne engem. Maga a megtérés olyan pillanat volt az életemben, amely teljesen átformálta a gondolkodásomat és a középpontba helyezte Jézus Krisztust. Tehát az újjászületésem volt az, amely teljesen átalakította az orientációmat.

Milyennek látta a hivatást lelkésszé avatása előtt?

A teológián sok mindent mondtak nekünk a lelkészlétről, de akkor még közvetlenül nem szembesültem a lelkipásztori hiva-

tást érintő dolgokkal. Ezekre nem lehet kellőképpen felkészülni, meg kell őket élni. Lelkészi munkám során sok mindent kellett megtapasztalnom rövid időn belül: olyan kérdéseket, mint egy haldokló ember lelkigondozása, vagy támasznyújtás gyermek elvesztését gyászoló embereknek. Vagy azoknak hirdetni az evangéliumot, akik épp szembesültek bűneikkel. Nehéz helyzet, amikor egy hívő beszámol a legféltettebb dolgairól. Ezekre az ember nem tud felkészülni, hanem meg kell tapasztalnia és tudatosítania kell magában, hogy az Úr Jézus Krisztus szolgájaként őt kell képviselnie és visszatükröznie. Az egyetemen mondtak olyasmiket, amik túl negatívan és sötéten festették le a lelkészi életet. Az árnyékos oldalát írták le a hivatásunknak. Olyan legendákról beszéltek, amelyeket a saját hivatásomban és életemben egyáltalán nem tapasztaltam. Sokan beszéltek a kiégésről, azonban amennyiben az ember valóban fontosnak

érzi a krisztusi tanítványságot, mindig van, amiben tud növekedni. Én nem érzem a kiégéstől való fenyegetettséget, mert tapasztalom a hivatásom fény-oldalát is.

Mi a fény-oldal?

A legnagyobb öröm azt látni, hogy a gyülekezetben emberek térnek meg, újjászületett emberek jelennek meg. Van olyan, akinek nem volt semmiféle egyházi háttere, mégis hirtelen elkezdett templomba járni, és a saját szavaival elmondta, hogy megtért, szeretne konfirmálni, szeretne a gyülekezetnek aktív tagja lenni, és emellett látom az életében is, hogy fontos számára Jézus Krisztus követése. Az is öröm, amikor látom, hogy a hirdetett Ige megszólítja az embereket, hatással van az életükre. Sőt, nemcsak egyszerűen hatással van, hanem érzelmileg mélyen érinti őket, és az életük is átformálódik. Ez az, ami leginkább örömmel tölt el, hogy gyarapodik a gyülekezetünk, és olyanokkal töltődik fel, akik korábban nem hittek az evangéliumban.

kuskerékbe. Ha azonban nem ápolja a magánéletét, abból problémák adódhatnak a szolgálatában, hiszen mentálisan ez nem egészséges. Létezik az a hiedelem, hogy a lelkésznek nem lehet magánélete. Ez nem igaz, kell, hogy legyen. A barátaimmal való találkozás mellett szeretek a természetben lenni, olvasni, és a sport is fontos szerepet játszik az életemben, így rendszeresen járok konditerembe is. Bátorítok minden lelkipásztort és jövendőbeli lelkészt, hogy tartsák fontosnak a magánéletet, és a gyülekezetüket arra kérjék, hogy tartsa ezt tiszteletben.

Szabad egy lelkipásztornak a barátaival sörözni?

„Felelősnek lenni azt is jelenti, hogy soha nem megyek felkészülés nélkül a szószékre, vagy anélkül, hogy imádkoztam volna, hogy Isten tegye a szolgálatomat áldottá.”

Milyen elvárásai voltak felszentelése előtt?

Az egyház jövője mindenképpen az, hogy hitvalló egyházzá váljunk. Ahhoz, hogy meg tudjon újulni, autentikus lelkiségnek kell kialakulnia. Ezért ha a gyülekezetemmel kapcsolatban egyáltalán van bármilyen elvárásom, az az, hogy élő, biblikus közösség legyünk. Amikor teológiára jártam, fontos volt, hogy mindenféleképpen ragaszkodjam ahhoz az evangéliumhoz, amelyet megismertem. Hogy ne tévesszem szem elől, mit jelent a reformátusság. Van-e mögötte lelkiség? A református vallási identitás evangéliumi lelkiség nélkül nem sokat ér. Ezért volt számomra kiemelkedően fontos, hogy evangéliumi lelkülettel tudjak szolgálni a későbbiekben.

Hogyan birkózik meg a gyülekezet vezetésének felelősségével?

Vágytam a felelősségre, vágytam arra, hogy a szolgálatomnak minél nagyobb súlya legyen. Ez a felelősség sok örömmel jár. Ha valaki lelki vezető, sok mindenben együtt tud formálódni a gyülekezettel, sok mindent tud adni a másiknak a lelkiségéből. Ebben a gyülekezetben több olyan presbiter testvér van, aki segíti szolgálatomat, és összhangban vagyunk egymással. Ezért a felelősség nem rémisztett meg soha. De felelősnek lenni azt is jelenti, hogy soha nem megyek felkészülés nélkül a szószékre, vagy anélkül, hogy imádkoztam volna, hogy Isten tegye a szolgálatomat áldottá. Tehát igenis érzem a felelősséget, hogy amit hirdetek, ahogyan élek, ahogyan a lelkiségemet megélem, az hatással lesz a gyülekezetre.

Hogyan kapcsolódik ki egy lelkész?

A barátaimmal való találkozás számomra fontos. Kell kapcsolati háló, kell, hogy bizonyos időközönként kikapcsolódjunk. Sok lelkipásztor elfelejti ezt, és beleragad a mó-

Hívő emberként a Szentírás alapján mértékletes életmódot kell élnem. Ugyanakkor nem tartom egetverőnek, ha leülök a barátaimmal beszélgetni, és mellette megiszom egy sört. Azt kell látnunk, hogy mi az, amire a Szentírás világosan felhívja a figyelmünket, és mi az, amire nem. Amiről a Biblia tisztán beszél, az fontos nekünk hívő emberként, mivel szeretnénk az Úr Jézust követni. Ez szeretetből, önszántunkból történő cselekedet. Viszont amiről a Szentírás nem beszél, abból felesleges rigorózus dolgokat magunkra aggatni. Szerintem ha a barátaimmal leülök beszélgetni és sört iszom, ezzel senkit nem botránkoztatok meg. A helyes mértéket kell megtartani.

Szabad-e lelkészként hibázni?

Bár a szívünkben ott van az Úr Jézus Krisztus követése, előfordul, hogy az ember vétkezik. Megtérésünk után nem lépünk egyből a tökéletesség állapotába, hanem a megszentelődés folyamatába állunk bele. Bűnös természete miatt a lelkipásztornak is mindig lesznek vétkei. A kérdés inkább az, hogy küzdök-e ez ellen. Vágyom-e arra, hogy az Úr Jézust mint szépséget, szentséget, szeretetet kövessem? Vagy engedek a kísértéseknek? Ez azonban nemcsak a lelkipásztor dolga, hanem minden hívő emberé. Ahhoz, hogy egy lelkész Isten szép edénye lehessen, törekednie kell a megszentelődésre. De ahogy János apostol első levelében olvashatjuk: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje. Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus, mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért, de nemcsak a miénkért, hanem az egész világ bűnéért is.” Fontos, hogy ne sztereotípiáknak akarjunk megfelelni, hanem Isten Igéjének. A sztereotípia nem bibliai alapú, nem kell vele foglalkozni. Ilyen a tökéletesség is. Egy lelkész miért lenne jobb, mint bármely más hívő ember? Nincs kettős mérce.  SIKLÓSI ANNA, FOTÓ: PÁLYI ZSÓFIA

A FELKÉSZÜLÉS HELYE

Megnyitotta kapuit a megújult Ráday Ház. A dunamelléki lelkészképzés helyszínét és a hozzá tartozó diákotthont is magába foglaló épületegyüttesnek nemcsak a falai újultak meg, de a közösségi élet is új lendületet vehet: új irányt szabtak az együttlakásnak, és nagyobb hangsúlyt fektetnek a hivatásgondozásra is.

Két és fél évvel a tragikus tűzeset után ismét megnyitotta kapuit az újjáépült Ráday Felsőoktatási Diákotthon, és a budapesti református teológia is viszszaköltözhetett az azzal szomszédos, felújított épületszárnyba a Ráday utca 28. szám alá. A tanári kar és a diákok is fellélegezhettek: ezzel véget ért az az átmeneti időszak, amíg különvált a képzési helyszín és a diákoknak otthont adó kollégiumok élete – ha nem épp otthonról ingáztak a hallgatók. Az, hogy ismét egy épületben élnek és tanulnak a hitéleti szakos egyetemisták, újra összekovácsolhatja a közösséget. A Dunamelléki Református Egyházkerület fenntartásában működő diákotthonban a teológusok számára kötelező a bentlakás, míg a vallástanárjelöltek választhatnak a bentlakás vagy bejárás közül. A kilencvenhat kollégistából, ahogy korábban, úgy most sem mindenki a Hittudományi Kar hallgatója, huszonöten máshol tanulnak. Újdonság, hogy ettől az évtől házaspárok is bent lakhatnak a kollégiumban, és egy akadálymentes szobát is kialakítottak.

– Az új épületben újra lefektették az együttélés legfontosabb pilléreit – számolt be érdeklődésünkre Szabóné László Lilla református lelkész, teológiai oktató, a Ráday Felsőoktatási Diákotthon új vezetője. – A diákotthon először is Krisztus-központú, hiszen egyfajta tanítványi kapcsolatban élnek és tanulnak az itt lakók, Krisztusra és egymásra figyelve. Másrészt diákközpontú támogató közeget szeretnénk teremteni, hiszen ismerjük és tiszteljük azokat a korosztályi adottságokat, szükségleteket és nehézségeket, amelyekkel ide érkeznek a hallgatók – ezekben az években függetlenednek otthonról, itt tanulják meg az önellátást, a hétköznapi élet minden

olyan sajátosságát, amelyet az egyetemi kurzusok nem érintenek. Harmadrészt, egyházközpontú szemléletben élünk itt együtt. A teológusévek nem csupán az Isten-ismeret elmélyítéséről szólnak, hiszen a teológia és majd a gyülekezeti szolgálat is az egyházhoz kapcsolódik. Ezt a párbeszédet élénkítheti, hogy a püspöki hivatal, a teológia és a diákotthon újra egy épületben működik.

Az együttélés számos területén megújulást hozhat a kollégium nevelési koncepciója, magyarázta a diákotthon-vezető. Újdonság, hogy szilenciumi rendet vezettek be: reggelente egy félórás idősávban a diákotthon területén csendet tartanak. A diákotthon minden emeletén létesültek tanulószobák, és szorgalmazzák tanulópárok szerveződését is.

Szabóné László Lilla elmondta: életviteli tanácsadással is segítik majd a kollégistákat, a témák között van a hatékony idő- és pénzbeosztás, a gazdaságos főzés és vásárlás, valamint a környezetkímélő takarítás is. Ezekről a kéthetente összehívott otthonórákon esik majd szó, ahol a különböző területeken járatos meghívott vendégek mutatnak be a mindennapokban nélkülözhetetlen módszereket, amelyeket

a fiatalok már nem feltétlenül hoznak magukkal otthonról.

Az önállóságra és a felelősségvállalásra nevel az is, hogy a diákotthon lakói szolgálócsoportokat alakíthattak, és ők maguk dönthetnek arról is, miként szeretnék lakóközösségüknek, de akár más szükségben lévőknek is szolgálni az adott tanévben. A többi közt miszsziói, diakóniai, az egészséges életmódot segítő, közéleti és médiaszolgálat is alakult. Minden csoport vezetőt választ magának, akinek a felügyelete alatt önszerveződő és önképző módon felelnek egy-egy területért. Ezzel abban is szeretnék megerősíteni a diákokat, hogy jól működtetni egy közösséget nem egyemberes feladat. – Az egyházban még mindig sokakban él az a felfogás, hogy a lelkész kapja a fizetést, ezért ő csinál mindent, miközben a gyülekezetek szolgálócsoportokkal tudnak működni – magyarázta a lelkész.

Úgy látja a diákotthon közösségét, mint akik egy nagy asztal köré telepedtek le, ahol Krisztus ül az asztalfőn. – Mindannyiunknak van feladata és felelősségi köre, de ő lát minket vendégül, miatta vagyunk itt – összegezte a diákotthonnal kapcsolatos vízióját.

Az új nevelési koncepció a hallgatókkal együttműködve bontakozik ki, de a diákotthon vezetősége szorosan együttműködik az egyházkerület által a teológiára kirendelt spirituálisokkal is. Hosszú ideje Bölcsföldi András látja el ezt a feladatot, 2020 legvégén csatlakozott hozzá egyetemi lelkészként Káposztásné Horváth Tünde református lelkész is, aki az idei tanévtől kibővült megbízással látja el a szolgálatát. A spirituálisok így a közösségszervezésen túl a hitéleti szakos diákok lelki támogatására is nagyobb hangsúlyt fektet-

Szabóné László Lilla református lelkész

hetnek. Mivel rendszeresen jelentkeznek nők is teológiára, az egyházkerület jónak látta, ha nőre bízza ezt a feladatot. – Az a célunk, hogy a női lelkészek is bátran, hivatásukban megerősítve tudjanak szolgálni az egyházunkban, és hogy azon áldás legyen – magyarázza a lelkész.

A spirituálisok egyéni lelkigondozói beszélgetésekkel segítik az egyházi pályára készülő fiatalokat a hitükben és a hivatásukban való megerősödésben, Káposztásné Horváth Tünde pedig az első évfolyamosok számára havonta tematikus beszélgetéseket hirdet meg, hogy a fiatalok a hivatásukra, az egyházi szolgálatukra és a diákotthoni közösségükhöz való viszonyukra védett és támogató légkörben reflektálhassanak. – Szeretnénk, ha nem csak akkor fordulnának hozzánk, ha baj van, és egyfajta szakmai hátteret is szeretnénk nyújtani a lelkészi pályára készülőknek, legyen szó a kollégiumi bibliaóra megtartásáról vagy a reggeli imaközösség vezetéséről – számolt be a spirituális.

Elsődleges feladatának annak a kultúrának a kiépülését tartja, hogy a teológusok tudjanak egymásra barátként és szak-

mai szövetségesként tekinteni. Ezek a kapcsolatok erőforrásokká válnak a későbbi szolgálat idején. Ugyanez igaz a teológusok és a nem hitéleti szakos diákotthonlakók kapcsolatára is, amelynek később lelkészként, presbiterként, szolgálattevőként is hasznát vehetik. A leendő vallástanárokra is szeretnének odafigyelni, hiszen ők is egyházi pályára készülnek. A kétheti otthonórákon ezért mostantól nemcsak a „világi szakos” diákotthonlakók, hanem a teológusok és a vallástanárjelöltek is részt vehetnek.

A teológia közösségének az ereje mégis leginkább a diák–diák kapcsolatokban van. Az elmúlt évek krízishelyzeteiben a diákmentorok jelentették a legnagyobb támaszt a hitéleti szakos hallgatóknak. A tanárok mentorképzéssel segítik ezt a szolgálatot, de megnyílni leginkább a hasonló korú és élethelyzetű diákoknak tudnak a fiatalok. Az együttlakás révén spontán találkozások is könnyebben kialakulhatnak – erről már Friderikusz Márton ötödéves teológushallgató, a Hallgatói Önkormányzat elnöke beszélt megkeresésünkre. – Ezzel az erős háttérrel, amelyet a teológiai oktatás, a megélt lelki élet és a jó

testvéri közösség ad, jó érzés beleállni egyre komolyabb szolgálatokba, a megszerzett tapasztalatainkat pedig viszszaforgatni és megosztani egymással. A többéves száműzetésből most végre megérkeztünk, biztonságban érezzük magunkat, idővel pedig újra az otthonunknak nevezhetjük ezt a helyet. Izgatottan, imádságos lelkülettel várjuk az áldásokat, amelyek el vannak készítve a mostani és az elkövetkező teológusgenerációk számára – tudva, hogy a befektetett munka meghozza gyümölcsét!  JAKUS ÁGNES, FOTÓ: FÜLE TAMÁS (A cikket teljes terjedelmében a parokia.hu-n olvashatják.)

Káposztásné Horváth Tünde református lelkész Friderikusz Márton ötödéves teológushallgató

FIZESSEN ELŐ hetilapunkra!

REFORMÁTUSOK LAPJA

Krisztus kincse

Vannak, akik birtokolni akarják, a „kezükben akarják tartani” az Istent (lásd Jób könyve). Eszerint a birtoklási vágy sokféleképpen, akár materiális, akár spirituális módon is megkísérthet minket. A szólás szerint: mondd meg, mid van, és én megmondom, ki vagy. Sokan hiszik, hogy az általuk birtokolt javaktól lesznek valakik. Azonban a látszat gyakran csal, és a fényűzés csak rongyokat takar. Nem kellene ennek így lennie, ajándéknak is tekinthetnénk, amink van, Isten ajándékának, és hálásak lehetnénk érte. Az otthonunkért, a családunkért, hajdanvolt szeretteinkért és még inkább az élőkért, akiket nem birtokolnunk kell, hanem egyszerűen csak velük lennünk, hogy szerethessük őket.

További információ: REFORMÁTUSOK LAPJA KIADÓHIVATALA

Tel.: 06-30-396-8208

1146 Budapest, Abonyi u. 21. kiado@reflap.hu

MEGRENDELŐLAP

Erich Fromm szerint az emberlét nagy alternatívája a haben és a sein, a bírni és a lenni. Sokan vannak, akik a birtoklás rabjai, és kevesen, akik a létezésé. Jézus szerint nem érdemes kincseket gyűjteni a földön, mert a rozsda megemészti azokat. Valóban nincs olyan kincs, amely veszendő ne volna, amelyről ne kellene egyszer lemondani. Akár a valós vagyonunkra, akár a spirituális kincseinkre, a hivatásunkra, a tekintélyünkre, a tudásunkra, az egészségünkre vagy a gyermekeinkre, unokáinkra és más szeretteinkre gondolunk, jól tudjuk, hogy előbb-utóbb mindenről és mindenkiről le kell mondanunk. Van-e, lehet-e vigasztalásunk ebben a kilátástalan helyzetben? „Mi életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod?” – kérdezi a káténk. „Az, hogy testestől-lelkestől – akár élek, akár halok –, nem az önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok. Ő drága vérével minden bűnömért maradéktalanul megfizetett, és az ördög hatalmából megszabadított.” Mert végső soron nem az a kérdés, hogy mi az, ami a miénk, hanem az, hogy mi kié vagyunk valójában! Adytól idézve: „Szeretném, hogyha szeretnének s lennék valakié, lennék valakié.” Lenni azt jelenti: kapcsolatban lenni, egymásé lenni, szeretni Istent és embert, ez többet ér minden kincsnél, ami csak a miénk lehet.

A megrendelőlapot kérjük a következő címre eljuttatni: Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, 1146 Budapest, Abonyi utca 21.

A megrendelőlapot kérjük a következő címre eljuttatni:

Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, 1113 Budapest, Tas vezér u. 13. Tel.: 06-30-396-8208

Név:

Cím:

Elektronikus megrendelés: kiado@reflap.hu

Levelezési cím: 1590 Budapest Pf.: 99. Tel.: 06-30-396-8208

Elektronikus megrendelés: kiado@reflap.hu

 Megrendelem a Reformátusok Lapja című hetilapot ………… példányban egy évre fél évre negyedévre. Név:.........................................................................................

Telefon (nem kötelező):...........................................................

Aláírás:...................................................................................

Bizonyság erre Simon Péter esete, aki a nagy halfogás után ugyancsak átélhette, hogy ezentúl mindenestől, erényeivel és bűneivel együtt ahhoz a csodálatos férfiúhoz tartozhat, akit Jézusnak hívnak. Számára már nem a bírni, hanem a lenni lett a fontos, ezért hagyta ott a hajót, a hálókat és a nagy zsákmányt, és követte Krisztust. Az igazi nagy fogás nem Simon hálójával történt, hanem Krisztuséval, aki örökre foglyul ejtette őt és a társait.

A kicsi gyermeknek nincs semmije, nem bír semmivel, egyetlen dolga van csupán: lenni, lenni valakié, az anyjáé, az apjáé, azoké, akik szeretik őt. Az örökkévalóságban már nem is lesz mit birtokolni, hisz minden a miénk lesz, Isten is, mert Isten lesz minden mindenekben. Mi pedig az övé leszünk, örökre „leszünk valakié, leszünk valakié”.  SIMON ISTVÁN

DOBOG A SZÍVEM, TEHÁT VAGYOK

Mindig elborzaszt, amikor agresszív, életellenes nőket látok az abortuszliberalizáció mellett tüntetni, „az én testem, az én döntésem” jegyében. Amerikában a híradásokból ennek a jelenségnek igazán szélsőséges eseteit láthatjuk, de hazánkban is sokan vannak, akik harciasan képviselik a nők jogainak elsődlegességét egy megfogant élettel szemben.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a terhességmegszakítások száma a kétezres évek eleje óta szinte évről évre csökken. Ha megnézzük a hazánkban hatályos abortuszszabályozást, láthat-

nye, azok a nők, akik a karrierépítés miatt nemet mondanak a becsúszott gyermekre, párok, akik a felelősségtől, a szabadságuk elvesztésétől vagy az anyagiak miatti félelem miatt nem vállalják a családalapítást, de ide tartoznak az olyan indokok is, mint hogy „nem tudom őt egyedül felnevelni”, „nem most akarok gyereket” és még sorolhatnánk. Utóbbiak úgy említik a gyermekéletet, mintha csupán autóvásárlásról vagy egy kiskutya örökbefogadásáról lenne szó. Holott már a fogantatás pillanatától emberi életekről beszélünk akkor is, ha ezek az életek a progresszív liberálisok, a szélsőséges feministák vagy a baloldal számára semmit nem érnek, amennyiben szülei nem mondanak rájuk igent, vagy mert még csak az édesanya hasában fejlődnek.

juk, hogy az a többi európai országhoz viszonyítva átlagosnak mondható. A terhesség megszakítására az édesanyának akkor van lehetősége, ha a terhesség bűncselekmény (szexuális erőszak) következménye, ha a terhesség az anya egészségére veszélyes, ha a magzat valószínűleg súlyos fogyatékosságban vagy károsodásban szenved, illetve ha az állapotos nő súlyos válsághelyzetben van.

A terhességmegszakításról szóló viták során az abortuszpártiak aduászának számít a fentiek közül az első három körülmény, vagyis a szexuális erőszak általi fogantatás, az édesanya életének veszélyeztetése, illetve a gyermek fogyatékossággal, károsodással történő születésének veszélye. Nincs szükség azonban statisztikára ahhoz, hogy egyértelmű legyen: az abortuszok legnagyobb hányada a negyedik indokból, vagyis a nő súlyos válsághelyzetére hivatkozva történik. Ebbe a „puha” kategóriába ugyanis manapság szinte minden belefér: a fiatalok elővigyázatlan együttléteiből megfoganó magzat, az egyéjszakás kalandok nem kívánt következmé-

A most bevezetett szívhangrendelet éppen abban jelenthet segítséget, hogy a különböző lehetőségekről való tájékozódás és megfelelő segítségnyújtás híján valaki anélkül mondjon nemet megfogant, egészséges gyermekére, hogy tudatosulna benne: a méhében élni akaró, lélekkel és szívvel rendelkező embert hordoz. A szakemberek hangsúlyozzák: az abortuszról sokan traumatizált, beszűkült tudatállapotban döntenek, és rengetegen bánják meg később döntésüket, illetve szenvednek maradandó mentális vagy fizikai sérülést.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni azokat az eseteket, amikor az egészségügyi kockázatok ellenére óriási dilemmát jelent a várandósnak szembemenni értékrendjével, vallásával, és mérlegelni egy gyermek megtartását, azonban arra kell felhívni a figyelmet, hogy a terhességmegszakítások nagy többsége nem ilyen. Mai, emberközpontú világunkban életünk szinte minden részletéről jogunk van dönteni; de miért nem emberellenes cselekedet a megfogant életről történő sokszor ad hoc módon történő lemondás?

Ha akár csak egy édesanya dönt gyermeke megtartása mellett azért, mert meghallgatta annak élő, dobogó, fejlődő, szeretetre és gondoskodásra vágyó szívét, érdemes volt a szívhangrendeletet meghozni. Mert a férfinak, a politikának és az egyháznak ebbe „tilos beleszólnia”, de mostantól néhány dobbanás erejéig több ezer kisbaba hallathatja a hangját. 

A szerző újságíró, a Magyar Nemzet belpolitikai rovatának munkatársa

Fotó: Getty Images

KINCSES KRISZTINA

MIT AKARSZ, URAM, HOGY TEGYEK?

Újjászületés nélkül nincs keresztyén élet – vallja Végh Tamás nyugalmazott lelkipásztor, aki korábbi gyülekezeteiben, Fóton és Budapest-Fasorban két nagy ébredési hullámot élt át. A lelkipásztor szíve az evangéliumért dobog a leginkább, ez is kiderül a következő interjúból, amelyet a népszámlálási kampánnyal összefüggésben adott. Nem szól másról, „csak” az Igéről. FEKETE ZSUZSA

Milyen szerepe van az európai társadalom működésében a keresztyéneknek?

Attól függ, kikről beszélünk, hiszen más és más lehet a társadalomban betöltött szerepe az egyes embereknek vagy csoportoknak. Véleményem szerint három lépcsőfokot különböztethetünk meg, ha a keresztyénekről gondolkodunk: az egyik az úgynevezett kultúrkeresztyénség, ami a leginkább jellemző Európában. Karácsonykor még feldíszítik a fenyőfát, talán megkeresztelik a családba született gyerekeket is, mert így tettek az elődeik, azonban nincs hitbéli elköteleződésük, és nem tartanak kapcsolatot keresztyén közösségekkel. A másik lépcsőfokon a vallásos emberek csoportja áll. Ők azok az istenfélők, akik az átlagnál sokkal komolyabban veszik az erkölcsi normákat, rendszeresen imádkoznak, sőt, sokan templomba is járnak, de még nem nyertek új életet Krisztusban. A harmadik lépcsőfokon az élő hitű emberek találhatók, akik ténylegesen átadták magukat „testestül-lelkestül” a Megváltójuknak.

Mi kell a megtéréshez?

Az, hogy letegyem a múltam. A szívemben el kell dőlnie, hogy eddig rossz úton jártam, amelyről le kell térnem. A megtéréshez az kell, hogy akarati döntéssel visszaadjam magam az Úrnak. Kérem Istent, hogy ve-

emberhez, de már egyáltalán nem érzett utálatot vagy rossz érzést. Ilyen egyszerű. Új valóság fogadta őt, mert Isten elkezdett munkálkodni az életében. Ez csak egy aprócska történet, de számtalanszor voltam tanúja annak, hogy mit jelent, ha valaki befogadja Jézust az életébe.

„Az Istennel való kapcsolat olyan, mint egy jó házasság: meghatározzuk egymást a társunkkal, mindent megbeszélünk. Ha Jézussal járunk, akkor ez még kiemeltebb feladatunk. Ha az egyeztetés nem történik meg, megfakulhat a hitélet, nincs benne öröm és valódi cél.”

gye át az életemet. Ettől fogva pedig a legfőbb kérdésem az lesz: mit akarsz, Uram, hogy tegyek?

Cseri Kálmán egykori pasaréti lelkipásztor egyik igehirdetésében hallottam, hogy minden emberben van egy Isten alakú űr, és ha ezt nem Istennel tölti be, nem lehet boldog. Milyen „űröket” látott a lelkészi szolgálata alatt?

Beszélne erről a harmadik lépcsőfokról?

Már a Biblia elején olvashatunk arról, hogy az ember kiszakította a kezét Isten kezéből, majd bevágta Isten országának ajtaját maga mögött, így elveszett. Ez mindenkire érvényes, vagyis az összes ember a földön elveszett, hiszen amikor megszületünk, Isten országán kívülre érkezünk meg. A megtért ember annyiban más, hogy élete egy pontján a kereszt tövénél leteszi a bűnei batyuját, hiszen ezekért Jézus Krisztus már megfizetett az életével. Azonban ez még nem megtérés!

Miről lehet észrevenni a hétköznapokban a hitre jutott emberek megváltozott életét? Hadd mondjam el a saját példámat. Tizenéves voltam, focikapusnak készültem. A hitre jutásom után a focipályán a társaim furcsán néztek rám, és azt kérdezgették tőlem: „Tamás, mi van veled? Mintha sokkal nyugodtabb és vidámabb lennél, mint korábban, még a kisugárzásod is más.” Hála Istennek nagyon sok hitre jutott ember megváltozott életét kísérhettem végig. Ismertem egy asszonyt, aki szociális munkásként kereste a kenyerét, és arról panaszkodott nekem, hogy mennyire utál egy kiállhatatlan, pletykás idős embert, akihez nap mint nap el kell járnia. Hosszú előzmények után az egyik este mély imát mondtunk el ezzel az asszonnyal. Másnap csörgött a telefonom. Még a hangja is másképpen csengett az asszonynak, amikor elmesélte, hogy bement ahhoz az idős

Ezt a gondolatot valószínűleg az első egyházatyák óta hozzuk magunkkal. Az emberek megtérésének óriási hatása van a társadalomra is, hiszen vannak, akik az italt, a cigarettát, a drogot, a szexfüggőségüket hagyják a kereszt tövénél, megjavul a házasságuk, helyreállnak a békétlen kapcsolataik, és megváltozik az életük akár egyik pillanatról a másikra. Ez természetesen kihat mindenre, hiszen a megváltozott élet hatása mindenhová begyűrűzik. A pótcselekvések sosem tehetik az embert igazán boldoggá, hiszen az áldott, belső békességet csak Isten adhatja meg nekünk. A hívő ember nem úgy lesz más, hogy önmagában változik, hanem a töltése lesz a korábbiaktól eltérő, hiszen már belekerült Isten áramkörébe.

Sokan azt mondják, hogy a hit magánügy. Ön nyilván nem osztja ezt a gondolatot, hiszen a nyugdíjazása után sem pihent, hanem a nyakába vette az országot, és mindenütt hirdeti az Igét, ahol csak tudja. Már hogy lehetne a hit magánügy? Ha valamiről, hát arról biztosan fel lehet is-

merni a hívő embert, hogy terjeszti az Igét, mert nem is lenne képes magában tartani az evangélium üzenetét. Egyszer egy lelkipásztor kollégám azt mondta nekem: „Ha egyszer nyugdíjba megyek, a büdös életben nem megyek fel többet a szószékre.” Majdnem kicsúszott a számon, hogy ha ezt mondod, akkor eddig is kár volt. Egyszer azt rótták fel nekem a fasori gyülekezetben a hátam mögött, hogy „ez az ember mindenkit meg akar téríteni”. Ennél nagyobb dicséretet nem is kaphattam volna. Már hogyne akarnék mindenkit megtéríteni!

Nemsokára jön a népszámlálás. Jó lenne, ha megvallanák az emberek a hitüket, a reformátusságukat olyan módon is, hogy nyilatkoznak a vallásukról. Számomra is fontos a népszámlálás, ezért biztos, hogy megvallom a hitem. Az egyháznak létezik az a külső kerete, amelyért én magam is felelősséget érzek, de ez nem cél, csupán eszköz. Sokan buzgólkodnak a keretek építésén, én magam is így tettem a lelkészi szolgálatom elején tíz évig: mindent beleadtam, szerveztem, építettem, evangelizációs hetekre jártam, csak azt nem vettem észre, hogy ezzel a világon senkit nem segítettem élő hitre. A lényeg hiányzott. Újjászületés nélkül ugyanis nincs keresztyén élet. Hálás vagyok, hogy hosszú szolgálatom alatt tanúja lehettem nagy ébredési hullámoknak.

Mit tegyen az, aki a „vallásos” kategóriába tartozik, hiszen biztos vagyok benne, hogy sokan vágynak az ön által említett valódi, élő hitre?

A legfontosabb tanácsom az, hogy hallgassák az élő Igét! A hit hallásból van. A hívők életében is vannak olyan pillanatok, amikor lelassítanak, és olyan életformára váltanak át, amely mintha a régi életük javított kiadása lenne, de ez nem elég. Az Istennel való kapcsolat olyan, mint egy jó házasság: meghatározzuk egymást a társunkkal, mindent megbeszélünk. Ha Jézussal járunk, akkor ez még kiemeltebb feladatunk. Ha az egyeztetés nem történik meg, megfakulhat a hitélet,

nincs benne öröm és valódi cél. Azt is tudni kell, hogy a hitre jutott ember élete nem könnyebb, mint bárki másé, mert neki is meg kell küzdenie ugyanazokkal a nehézségekkel, mint bárki másnak. Ráadásul többé nem mondhatja azt, amit mások hallani akarnak, csak azt, ami valóban a szívéből jön.

Amit elmondott, általánosan érvényes lehet minden keresztyénre, de mitől vagyunk mi dedikáltan reformátusok?

A reformációban fölragyogott az öt sola: sola Scriptura (egyedül a Szentírás), sola fide (egyedül a hit), sola gratia (egyedül a kegyelem), solus Christus (egyedül Krisztus) és soli Deo gloria (egyedül Istené a dicsőség). A Szentírás minden megisme-

résünk mércéje. Nem véletlenül következett be a középkorban a reformáció. Mi Jézusban megőrzött emberek vagyunk, a Heidelbergi Káté első kérdése és felelete is megmutatja ezt nekünk: „Mi életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod?”

A felelet rá pedig így kezdődik: „Az, hogy testestől-lelkestől – akár élek, akár halok – nem az önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok. Ő drága vérével minden bűnömért maradéktalanul megfizetett, és az ördög hatalmából megszabadított.” Ezt nevezem én Isten országa képének, és ezt kell mindenkinek hirdetnie az egyházban, hogy térjünk vissza a helyünkre Isten irányítása alá.  FOTÓ: ARCHÍVUM

Szűcs Ferenc emlékezete

Szűcs Ferenc (1942–2020) református lelkipásztor, teológiai tanár és a Károli Gáspár Református Egyetem volt rektora emlékének szentelt konferenciával kezdődnek a Ráday Ház megnyitását ünneplő Ráday-napok szeptember 29-én. Kérdésünkre Bogárdi Szabó István korábbi dunamelléki püspök és zsinati lelkészi elnök mondta el, milyennek ismerte Szűcs Ferencet, és milyen örökséget hagyott ránk.

feleségét, Zsuzsa asszonyt, és a gyerekeket. – Szűcs professzor úr zárkózott, szemérmes ember volt. Mindig csak annyit mutatott meg magából, amennyi szükséges volt. Ezzel egyébként szépen meg is tanított bennünket a lelkészi élet egyik legnehezebb részére: mit jelent parókián élni, közösségben, úgy, hogy mindig nyitva az ajtó. Abban az időben jöttek-mentek az emberek, hiszen, ahogy mondani szokás, a parókia fala üvegből van – folytatta az emlékezést Szabó István, aki negyedéves volt, amikor Szűcs Ferenc óraadó és spirituális lett a budapesti teológián. – Amikor ösztöndíjat kapott Amerikába, ötödévesként helyettesíthettem Pomázon, de visszatérése után is felkért egy-két vasárnapi szolgálatra. Emlékszem, egyik igehirdetésem után, amely a tékozló fiúról szólt, levette a polcról nagyapám, Szabó Imre prédikációskötetét, A tékozló fiú útját, letette az asztalra, és azt mondta, addig nem mehetek ki ebédelni, amíg azt el nem olvasom. Csapnivaló volt a prédikációm, és ő így tanított meg engem arra, hogy a szószéken nem lehet blöffölni. Örökké hálás leszek neki ezért – tette hozzá a volt püspök.

Később Szűcs Ferenc lett Szabó István doktori témavezetője. Meg is hívta őt a tanszékére óraadónak, attól kezdve szinte mindennaposak lettek a találkozásaik. Jó barátságba kerültek egymással, a kollégium épületében lévő szolgálati otthonuk ajtaja mindig nyitva állt előtte, legkisebb gyermeke keresztszülőjének is felkérte a tanítványból kollégává vált lelkipásztort és feleségét.

Bogárdi Szabó István másodéves teológus volt, amikor először találkozott Szűcs Ferenccel. – Felettünk járó diáktársunk, Nagy Péter néhai budafoki lelkipásztor, Szűcs Ferenc sógora meghívott többünket, hogy menjünk ki Pomázra, mert az ottani fiatal lelkipásztortól érdemes rendszeres teológiát tanulni. Így találkoztunk Szűcs Ferenccel és családjával. Másfél-két éven át kéthetente, sőt, valamikor hetente jártunk hozzá. Feladatokat is kaptunk tőle: el kellett olvasnunk az általa kijelölt anyagokat, de teszteket, esszéket is íratott velünk. A bemagolást később felváltotta a közösen gondolkodás, a kérdezés, a dialógus –idézte fel a volt tanítvány.

Az órák a parókián folytak, így a hallgatók félig-meddig belecsöppentek a lelkészcsalád életébe is. Megismerték Szűcs Ferenc

Szűcs Ferenc rendszeres teológusként dogmatikát és etikát oktatott, de rendkívül tájékozott volt a biblikateológiában is. Érdekelte továbbá a misszió és a katechetika, hosszú ideig az egyházkerület katechetikai előadója volt, így rálátása volt a hitoktatásra. – Mindig izgatta a gyülekezetépítés, rendkívül mély és bölcs igehirdetéseiből sokat lehetett tanulni. Óráinak az volt az egyik titka, hogy tanítványainak megelőlegezte azt a bizalmat, hogy egyrészt lelkésztársak lesznek, másrészt együtt gondolkodó társak – emlékezett vissza rá Szabó István.

Sokat beszélt a józanság erényéről, ő maga is józan ember volt, nem félt a kérdésektől, nem félt a kérdéseket mérlegre tenni. Rendkívüli alapossága mellett is röviden és tömören rá tudott mutatni a lényegre. Tőle tanultuk meg, hogy csak jó kérdésekre lehet jó választ adni, rossz kérdésre legfeljebb véletlenségből. Kérdezni is tanított bennünket. A hit bátorságával mérlegelt mindent. Példát adott az Istenben való bizakodás derűjéből, és talán ez az egyik legfontosabb öröksége számunkra, amelyet a szívünkre helyezett – összegezte a személyes élteművet az egykori tanítvány.  BARNA BÁLINT, FOTÓ: FÜLE TAMÁS (A cikk teljes terjedelmében a parokia.hu oldalán olvasható.)

Batthyány Lajos…

a sümegi Kisfaludy Múzeumban

Batthyány Lajos gyöngéd kézzel

összeragasztott, darabkáiból feltámasztott

lóheremintás kis üvegpohara alaposan megkérdőjelezi e növényke szerencsehozó erejét.

Hiába akadt közte egy árva négylevelű is, korán elnyelte a pohárka gazdáját az örök éjszaka.

Református gyermekvédelem

Több mint száz fő részvételével tartotta meg Kárpát-medencei Református Gyermekvédelmi Konferenciáját a Református Szeretetszolgálat szeptember 22-én. A tanácskozásnak a berekfürdői Megbékélés Háza adott otthont, vezérigéjét pedig a Lukács evangéliumából választották: „A gyermek pedig növekedett és erősödött, megtelt bölcsességgel, és Isten kegyelme volt rajta.”

A találkozót indító áhítatában Balog Zoltán püspök, a Zsinat lelkészi elnöke a vezérige alapján szólt a szolgálatról: „Ha úgy nézünk a gyermekekre, ahogyan Jé-

zusra tekintünk, akkor ennek a felelősségével kell a gyermekeket szemlélnünk.

(…) A ránk bízott gyermekekben megláthatjuk Jézus arcát. Ebben benne van ennek a találkozásnak a lehetősége: nézz annak a szemébe, aki rád van bízva! Mi azzal számolunk el, akit az Úristen azért adott nekünk, hogy felelősséget vállaljunk érte.”

A konferencián a szeretetszolgálat munkatársain kívül a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS)

Igaz, hogy

önkezével megsebzett

torkára került szépapám, dr. Johann Ludwig, a „negyvennyolcas”

német orvos gyógyító kötése, ám ez a közeli végtől nem védhette meg…

gyorsan elérte halála.

Igaz, kötél helyett csak egy osztagnyi puska dörrenése várta.

elnöke, Fűrész Tünde, Mikos Borbála, a Bethesda Gyermekkórház orvosigazgatója és Szontágh Pál, a Református Pedagógiai Intézet igazgatója tartott előadást. A határon túli területek tapasztalatait Katona Viktória, a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon volt lelkészigazgatója és Ady István, a magyarfülpösi Szivárvány Ház lelkipásztora osztotta meg a hallgatósággal.

A református egyház ma már naponta több mint négyezer állami gondoskodásban élő gyermekért felel, és több mint ezerkétszáz nevelőszülővel munkálkodik együtt. Ez a szolgálati ág 2008-ban indult, a Magyar Református Gyermekvédelmi Szolgálat létrejöttekor. A szervezet azóta is otthont nyújt a gyermekeknek, utógondozói ellátást biztosít a fiatal felnőtteknek, és területi gyermekvédelmi szakszolgáltatást működtet. A szolgálat 2018-ban vált ketté: létrejött a Nyugat- és a Kelet-magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ. A Református Szeretetszolgálat ma már a nevelőszülőknél élő állami gondozott gyermekek negyedét segíti.  FORRÁS: SZIRÁK SÁRA/REFORMÁTUS SZERETETSZOLGÁLAT

VERS ÉS FOTÓ: PETRŐCZI ÉVA

MÚLTIDÉZŐ

Református Élet, VIII. évfolyam, 35. szám 1941. október 4.

Az aradi…

Szabó Imre: …tizenhárom a nemzet győzelmes hadseregének tábornokai voltak, akiket csak az idegenből hívott túlerő kényszerített fegyverletételre, mégis Haynau állt rajtuk bosszút. Október hatodikát, bár ma már a kiengesztelés és a kiengesztelődés tompa fénye dereng e napon, nem tudja a nemzeti lélek elfelejteni. Nem tudja, mert önérzete kapott itt olyan brutális ütést, szabadságra-törekvését érte olyan megbélyegzés, amelyet még ellenséges álláspontról sem lehet igazolni. Október 6. olyan beforrott sebhely a magyarság lelkén, amely hidegebb időkben s az évfordulókon mindig felsajog. […] Kilencvenkét esztendő elég nagy idő, hogy a történelmi okok teljes mérlegelésével alkossunk véleményt egy ilyen eseményről. Elbukott a nagy vállalkozás: a nemzetnek idegen uralom alól maga függetlenítése. Koronája felett a szabad rendelkezést nem tudta visszaszerezni –el kellett bukni az embereknek is. Minden nagy történelmi korszakban a meggyőződés, az állásfoglalás végzetté válik az emberek számára – vagy mint mondani szokták: hitéért fejével játszik az ember. Lagymatag korszakokban az emberek nem ismernek drágábbat, mint az élet, s dekadens korszakokban nem játszanak fejükkel meggyőződésükért az emberek. Nagy korszakokban a bitófa nem szégyen, s a halál nem bukás, sőt annak a jele, hogy az az erősebb, s azoké a jövő, akik elbukva is, ügyüket meg nem tagadva szállnak a sírba. Rögeszméknek csak áldozataik, de igazságoknak és nemzeti szabadság-eszméknek mártírjaik vannak. Az aradi 13 tábornok halála a bizonyság, hogy a szabadságharc lelke erősebb volt, mint a legyőzőié. Nélkülük lehetne lázadásnak bélyegezni 1848-at, de mert ott van a végén a 13 bitófa, 1848 egy szabad nép legszebb szabadságharca. Olyan ügy volt, amelyért elbukása után is meg tudtak halni. Széchenyi és Kossuth nyugodtan pihenhetnek a Kerepesi-temetőben. Nem kell önmagát vádolni az egyiknek, hogy ő idézte fel a szabadságharcot, de nem kell ráfogni Kossuthra sem, hogy Széchenyit felmagasztalhassuk. 

A zsoltárok könyvéből idézünk.

Vízszintes: 1. Az idézet első része (E, L, D, M, Á, T). 13. Hegedűművész, koncertmester (János). 14. Kaukázusi falutípus. 15. Őrlőüzem. 16. Nagy-Britannia gépkocsijelzése. 17. Szabad választást jelentő határozószó. 19. Svájci mondahős (Vilmos). 21. Tiltószó. 22. Vértanúk városa. 24. Helyeztet. 26. A Pa-Dö-Dö együttes tagja (Györgyi). 28. Felirat eleme! 29. Orosz tábornok, csecsen elnök (Dzsohar). 31. A román pénz többes száma. 32. … és Galatea (Händel). 34. Könyvespolc. 36. Arab férfinév. 38. Ellenszegülés. 40. Pakolná. 42. Vas megyei község. 43. Szájalni. 44. Rövid angol férfinév. 45. A Beatles együttes dobosa (Ringo). 47. A távolabbi helyen. 48. Papírmérték. 50. Héber eredetű férfinév, jelentése: én vagyok, akinek fénye van (LEOR). 52. Veszprém megyei falu. 53. Gyakorító képző. 55. Útakadály. 58. A zenei alaphangsor 6., 3. és 5. hangja. 60. Angol prepozíció. 62. Becske határában eredő patak. 63. … Domini, az Úr esztendejében. 64. Indium vegyjele. 65. Holland sajtváros. 67. Franz Kafka műve (2 szó). 69. Félelem! 70. Ciprusi város török neve, görögül: Kerínia. 72. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő elődjének egykori rövidítése. 74. Száz kilogramm. Függőleges: 1. Misericordia, Isten egyik tulajdonsága. 2. Bakonyi betyár (Jóska). 3. Tallium vegyjele. 4. Áruba bocsát. 5. Tolna megyei község. 6. Helyben vár. 7. Magyar internetcím-végződés. 8. Közép-ázsiai röghegység. 9. Elemel! 10. Francia kakas jelzője. 11. Rangjelző szócska. 12. Berlini Nap! 18. Eladó. 20. Állatot ellát. 23. Hacsaturján keresztneve. 25. Háziszárnyas dísze. 27. Forma. 29. Francia materialista filozófus és író (Denis). 30. Szokolay Sándor operája García Lorca drámája nyomán. 33. Pálinkaalap. 35. Afrikai főváros. 37. Misztikus szám. 38. Soli … gloria, egyedül Istené a dicsőség. 39. Bálna. 41. Bécsi új! 46. Suzuki-típus. 49. Daru, németül (KRAN). 51. Attila előtti hun király egyik névváltozata (ROGA). 52. Vízelzáró szerkezet. 54. A The Muppet Show egyik karaktere. 56. Világ- és Európa-bajnok spanyol labdarúgó (Sergio). 57. Szeretetlakoma. 59. Győr-MosonSopron megyei község. 60. Az idézet második része (Y, E, D). 61. „Az Úr ezt mondta Abrámnak: … el földedről!” 63. Jézus anyanyelve. 66. Debreceni részlet! 68. Mutatószó. 71. Libanoni autójel. 73. A közelebbi. 75. Szár páros betűi. Előző rejtvényünk megfejtése: „Jó az Úr, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre.” (Zsolt 100,5)

 KÉSZÍTETTE: NAGY ANDRÁS

Állatok a Bibliában

Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kicsinyeiknek azokat a történeteket a Bibliából, amelyekben őseik szerepelnek. A Vörös-tenger halai között is szájról szájra jár néhány ilyen történet.

ÁTKELÉS A VÖRÖS-TENGEREN

Polli néni, a Vörös-tenger legöregebb és legbölcsebb polipja közelebb húzódott a halgyerekekhez, Hellához és Hellihez. A két kishal ijedten nézett anyukájára. Mert bizony az óriási, vén polip elég ijesztőnek tűnt. De Hanna mama tudta, hogy a látszat csal. Polli néninél nincs békésebb jószág az egész Vörös-tengerben. Ő maga is sokszor hallgatta a történeteket, amelyeket az emberekről mesélt. Bátorítóan legyezgette hát meg az uszonyait, hogy a gyerekei nyugodtan közelebb húzódhassanak Polli nénihez.

Polipöreganyám mesélte, neki is a polipöreganyja, hogy valamikor, a mi ük-ük-ük-öreganyánk idejében Isten népe Egyiptom földjén élt. De nem pont itt, hanem odébb, a nagy folyó ágainak a vidékén. Gonosz fáraó uralkodott akkor, és arra kényszerítette a zsidókat, hogy vályogtéglát vessenek a palotái építéséhez. Kegyetlen, kemény munka volt ez, így hát a zsidók Istenhez kiáltottak, és az Úr meghallotta a kiáltásukat. Elküldte hozzájuk Mózest, aki kivezette a zsidó népet Egyiptomból. Igen ám, de ez nem volt olyan könnyű, mert a fáraó nem akarta elengedni a zsidókat. Isten ezért csapásokkal sújtotta Egyiptomot, s a fáraó csak akkor tört meg, amikor a saját fiát is elveszítette. Engedelmeskedett Istennek, és elengedte a zsidókat. De Isten tudta, hogy ez az engedelmesség csak ideig-óráig tart, és a fáraó hamarosan meggondolja magát. Így is lett. Éppen ideértek volna, a Vörös-tenger partjára, amikor a zsidók meghallották az egyiptomi harci kocsik kerekeinek zörgését. Akkoriban ezt a vizet még Nádas-tengernek hívták. Hát ott állnak a zsidók a Nádas-tenger partján, és siránkozni kezdenek: „Jaj, Mózes, miért hoztál ide bennünket? Mind elveszünk!” „Dehogy vesztek! – válaszolta Mózes. – Ne féljetek! Álljatok helyt, és megszabadít benneteket az Úr!” Mózes akkor felemelte a botját, kinyújtotta a kezét a víz fölé, és a Nádas-tenger kettévált.

– Mi? – bukott ki Helliből a szó. – Hogy… Izé… Ketté… Vált?

– Igen – bólintott Polli néni. A víz, mint valami fal, úgy tornyosult fel, ösvényt hagyva a zsidó népnek, hogy száraz lábbal keresztülmehessenek a tenger fenekén.

– De hogy? Az nem lehet! – értetlenkedett Hella is. – Olyan hatalmas víz a Vörös-tenger! Hogyan válhatott ketté?

– Nem tudjuk pontosan, de az emberek szent könyvében, a Bibliában az áll, hogy az Úr egész éjjel erős keleti széllel visszafelé hajtotta a tengert, és szárazzá tette a tengerfeneket, úgyhogy a víz kettévált. A zsidó emberek szárazon mentek be a tenger közepébe, a víz pedig falként állt mellettük jobbról és balról.

– Azta… – tátotta el a száját Helli. – Ez valóságos csoda!

– Csoda bizony! – válaszolta Polli néni. – Olyan hatalmas csoda, hogy a zsidók a mai napig is minden évben visszaemlékeznek arra, amikor őseik sértetlenül átkeltek a tengeren, az egyiptomi sereget pedig elsodorta a Vörös-tenger árja. Nekem ezt polipöreganyám így mesélte, neki is a polipöreganyja, hogy ezt a mi ük-ük-ük-öreganyánk a saját szemével látta, a zsidók beszédét saját fülével hallotta. Na. Hát hogyne lenne igaz, amit beszélek!  MIKLYA LUZSÁNYI MÓNIKA / MIKLYA ZSOLT, RAJZ: DAMÓ ISTVÁN

Újságíró munkatársat keres a Reformátusok Lapja

Szeretettel várunk egy keresztyén értékrendű újságíró munkatársat a Reformátusok Lapja csapatába azonnali belépéssel nyolcórás főállásba. A feladat: interjúk, riportok, tudósítások írása, közösségimédia-felületek gondozása.

Amit kínálunk:

– igényes, szép munkahelyi környezet XIV. kerületi irodánkban, – barátságos, kedves csapat, – korlátlan telefonhasználat, – rugalmas munkavégzés, – laptop, riportermagnó, – korrekt fizetés, SZÉP-kártya.

Elvárások:

– keresztyén értékrend, református egyházi háttér, – felsőfokú főiskolai vagy egyetemi végzettség, – érdeklődés az oktatási terület iránt, – B kategóriás jogosítvány.

Az ideális jelöltünk:

– járatos az újságírásban,

– képes önállóan, igényesen megírni riportokat, interjúkat, – tud autót vezetni, hiszen feladatai között lesz, hogy országszerte tudósításokat, interjúkat készít, – magabiztosan kezeli a közösségimédia-felületeket, – nyitott a tanulásra, fejlődésre, – kreatív, ötletes.

Előny: az oktatási területen szerzett tapasztalat.

A pályázat elbírálásának feltétele: három saját írás – különböző műfajú cikk – beküldése és a fizetési igény megjelölése.

A pályázatokat szeptember 30-ig várjuk a titkarsag@reflap.hu címre.

ÍZZEL ÉS LÉLEKKEL

Csomós András séf

SOMLÓI GALUSKA

APRÓHIRDETÉSEK

Kedves Olvasóink! Hirdetéseinket az Önök szíves tájékoztatása érdekében tesszük közzé, ám azok tartalmát Kiadóhivatalunknak nem áll módjában ellenőrizni.

EGYÉB • HARANG eladó! Új öntésű, G hangú, füles, 725 kg-os. Érdeklődni: 06-30-7288161, info@harangontode.hu.

SZÁLLÁSHELY • Az egerszalóki református szálláshely egész évben igénybe vehető. Előzetes helyfoglalás a 06-20-469-9773as telefonszámon.

Örök klasszikus, kicsik és nagyok kedvence, rengeteg változata létezik.

Ilyen az enyém:

Hozzávalók a tésztához: kakaós, diós és sima piskótalap.

A sziruphoz: 250 ml víz, 100 g cukor, 70 g mazsola, 50 ml barna rum, 1 citrom és egy narancs héja.

A csokiöntethez: 50 g kakaópor, 50 g cukor, 25 g vaj, 200 ml víz, 25 ml barna rum.

A vaníliakrémhez: 5 db tojás, 80 g cukor, 1 csomag vaníliás cukor (10 g), 800 ml tej, 80 g liszt, 1 csipet só, 80 g pirított dióbél, 200 ml habtejszín, 50 g porcukor.

Elkészítés: A csokiöntethez egy kis lábasba mérjük a kakaóport, a cukrot és a vajat, felöntjük a vízzel és a rummal, összeforraljuk, majd félretesszük. A sziruphoz egy kis lábasba mérjük a vizet, a cukrot, és beletesszük az apróra összevágott mazsolát és a reszelt citrushéjakat. Felforraljuk, majd beleöntjük a rumot, és további 10 percig alacsony lángon redukáljuk. Ezután átszűrjük, félretesszük.

A vaníliakrémhez vízgőz felett hevítjük egy habüstben a tojások sárgáját a cukorral, a vaníliás cukorral, ráöntjük a 200 ml tejet, belekeverjük a lisztet és a sót, majd csomómentesre keverjük. Felöntjük a maradék tejjel, és folyamatos keveréssel sűrű krémet főzünk belőle. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, majd a felével fellazítjuk a még forró vaníliás krémet, végül az egészet összeforgatjuk, és egy kicsit állni hagyjuk.

Az összeállításhoz a diót egy serpenyőben kicsit megpirítjuk. A rétegezéshez alulra tesszük a diós piskótát, amit meglocsolunk a szirup harmadával, rásimítjuk a vaníliás krém harmadát, megszórjuk a dió és a szirupban főzött mazsola harmadával, majd rátesszük a kakaós piskótát, megismételve a szirupos-krémes és szórt rétegezést, végül a sima piskótát is ráteszszük, rálocsoljuk a maradék szirupot, majd ugyanúgy krém- és szórásréteggel zárjuk a sort. Lefedve hűtőbe tesszük legalább 3-4 órára, de a legjobb, ha egy egész éjszakára. Tálaláskor kanállal adagoljuk, tejszínhabbal és a csokiszósszal az igazi.  FOTÓ: PÁLYI ZSÓFIA

Úrvacsorai kiskehely

Tömör, rozsdamentes anyagból CNC megmunkálással a generációkon átívelő használatért.

KERESSENEK BIZALOMMAL! www.szekelymuvek.hu +36-30-299-5129

szekely94bt@gmail.com

Talán nem köztudott: ön szakácsnak tanult, de a húslevesillatú konyhák helyett inkább a teológiát választotta.

A középiskolában még nem volt igazán kiforrott az, hogy mi végre is vagyok ezen a világon, de szerettem főzni, meg enni is, ezért a szakácsszakma volt az, amely eleinte érdekelt. Emellett már óvodáskorom óta fontosnak tartottam, hogy ott legyek a hittanórákon és a templomban, mert valamiért éreztem Isten jelenlétét és vágyódtam utána. A konfirmációm fordulópont volt az életemben, ugyanis az addig megtanult és Istenről hallott mesés történetek hirtelen valósággá váltak. Megértettem, hogy ő nemcsak könyvekben és elbeszélésekben élő Isten, hanem az én személyes Istenem is.

Hogyan változtatta meg életét ez a felismerés?

Aktív résztvevő, majd szolgáló lettem gyülekezetünk ifjúsági körében, miközben elteltek a középiskolás évek. Egyre inkább azt éreztem, hogy nem találom a helyem az addigi utamon, és azt sem látom, merre tovább. Ekkor kérdezte meg a lelkészem, látva a lelkesedésemet az ifjúsági alkalmakon és az istentiszteleteken, nem gondolkoztam-e azon, hogy teológiára menjek. Kapásból azt mondtam, hogy nem. Sem a közeli, sem a távolabbi rokonságomban nem volt senki, aki azt végzett volna, el sem tudtam képzelni, hogy miféle tojásból kelnek ki a lelkészek. Ijesztőnek és elképzelhetetlennek tűnt, hogy én lelkipásztor legyek.

NÉVJEGY

Korsós Tamás 29 éves, nős. 2017-ben végzett a Károli Gáspár Református Egyetemen. Korábban a dunaharaszti gyülekezet segédlelkésze, majd beosztott lelkipásztora volt, Dunavarsányban 2021 szeptembere óta szolgál mint önálló lelkész.

Végül mégis a teológiára vitte az útja. A felvetés hirtelen jött, de a gondolat ott maradt bennem. Végül sok imádság és igeolvasás után arra jutottam, hogy megpróbálom. Ha Istennek ez a terve velem, akkor ő ebben segíteni fog. Ha mégsem ez az utam, akkor pedig – kifejezetten kértem is erre – akadályozzon meg ebben, nehogy szembemenjek az ő akaratával. Az elhívásom végül a teológiai évek alatt erősödött meg, mára pedig nincs kétségem.

Mit adott önnek a teológia a tudáson és a diplomán kívül?

Amellett, hogy intenzíven lehetett Isten ügyével, a Szentírással és a teológia szép tudományával foglalkozni, keresztyén közösséget. Ezt nagyra értékeltem, és rendkívül hálás vagyok azokért a barátaimért, akikkel a teológián kovácsolódtunk össze és váltunk valójában azokká, akik most vagyunk. Felejthetetlen a sok-sok beszélgetés, a közös éneklés és imádság. Én ott találtam igazán önmagamra.

A Refisz lelkészeként szoros kapcsolatban áll a fiatalokkal. Mennyire vonzó számukra a lelkészi pálya?

Ha valaki nem lelkészcsaládból származik, akkor hasonlóan nincs fogalma arról, milyen is ez, mint ahogy én sem láttam annak idején. A Refiszben azt tapasztalom, hogy aki az élő Istennel találkozik és átadja az életét, aki új utat kezd Jézus Krisztussal, abban felvetődik a kérdés, hogy ha egyszer szeretné az életét neki szánni, szeretne neki szolgálni, hol akarja Isten őt látni. Mivel a lelkész elég látványosan Isten szolgálatában áll, ezért a legtöbbjük arra gondol, hogy erre hívja el Isten. Vannak, akiket a Refiszen keresztül szólított meg és valóban el is hívott a lelkészi pályára az Úr, de olyanok is, akik megértették, hogy nem minden keresztyénnek kell lelkésznek lennie.

Tavaly szeptember óta Dunavarsány önálló lelkésze. Milyen tapasztalatokat szerzett az elmúlt egy évben?

Teljesen más, mint ahogy azt beosztott lelkészként elképzeltem, sokkal nagyobb a felelősség. Azt tapasztalom, hogy sok az aratnivaló, és kevés a munkás. Rendületlenül kérjük az aratás Urát, hogy küldjön még szolgálót. Annyiféle terület van egy gyülekezet életében, ahol helyt kell állni, ahol jó lenne minél többeket megszólítani… Ennek a frusztrációja azért ott van bennem. Viszont a megnövekedett felelősség mellett nagyobb rálátásom is van arra, hogyan munkálkodik az Úr egy közösség életében. Istennek még nagyobb az áldása és a hatalma, mint azt eddig láttam.  HEGEDŰS BENCE

Korsós Tamás

A Kálvin Kiadó és a Magyar Bibliatársulat

AJÁNLATA

„Isten után szomjazik lelkem, az élo˝ Isten után.” (Zsoltárok könyve 42,3a)

A KÖNYVEK 1–4.

A rev. új fordítású Biblia (RÚF2014) szövegével

1. Kezdetben (1Móz–Ruth)

B/5 • 464 oldal • keménytáblás, védőborítóval • 5990Ft

2. Erőm és énekem (1Sám–Énekek)

B/5 • 800 oldal • keménytáblás, védőborítóval • 7990Ft

3. Így szól az Úr (Ézs–Mal)

B/5 • 616 oldal • keménytáblás, védőborítóval • 7490Ft

4. Meghalt és feltámadott (Mt–Jel)

B/5 • 600 oldal • keménytáblás, védőborítóval • 7490Ft

Miklya Luzsányi Mónika –Miklya Zsolt (szerk.)

LEVÉLSZÁRNYAK

Irodalmi szöveggyűjtemény 1–2. évfolyam Papp Kata illusztrációival 210×210 mm • 248 oldal • kartonált • 3500 Ft (Kálvin Kiadó – Reftantár)

BIBLIA NEKED Interaktív kiadás fiataloknak A rev. új fordítású Biblia (RÚF2014) szövegével 160×218 mm • 1586 oldal 12 000 Ft (Kálvin Kiadó – Harmat Kiadó)

Siba Balázs – Szabóné László Lilla –Pángyánszky Ágnes (szerk.)

EGYÜTT A HIT ÚTJÁN

Gyülekezetpedagógiai kézikönyv Második, javított kiadás

B/5 • 400 oldal • kartonált • 3300 Ft

Steph Bryant – Lizzie Henderson

TEREMTÉS: A FÖLD

200×200 mm • 32 oldal • kartonált • 1200 Ft

Steph Bryant – Lizzie Henderson

TEREMTÉS: AZ ÁLLATOK

200×200 mm • 32 oldal • kartonált • 1200 Ft

Steph Bryant – Lizzie Henderson

TEREMTÉS: A VILÁGŰR

200×200 mm • 32 oldal • kartonált • 1200 Ft

Molnár Miklós

„MELY IGEN JÓ AZ ÚRISTENT DICSÉRNI!”

A református istentisztelet alkotóelemei

Ak/40 • 90 oldal • kartonált • 480 Ft

Fekete Károly (szerk.)

ÁLMOKAT ÁLMODNI –LÁTÁSOKAT LÁTNI

Válogatott igehirdetések Rózsai Tivadar vallástanártól A/5 • 164 oldal • kartonált • 1600 Ft

1113 Budapest, Bocskai út 35. • Tel.: 06-1-386-8267; 06-30-276-7343 • e-mail: kalvin.kiado@kalvinkiado.hu

www.kalvinkiado.hu • www.bibliatarsulat.hu

Vásároljon a weboldalunkon 15% kedvezménnyel!