MIT AKARSZ, URAM, HOGY TEGYEK?

Újjászületés nélkül nincs keresztyén élet – vallja Végh Tamás nyugalmazott lelkipásztor, aki korábbi gyülekezeteiben, Fóton és Budapest-Fasorban két nagy ébredési hullámot élt át. A lelkipásztor szíve az evangéliumért dobog a leginkább, ez is kiderül a következő interjúból, amelyet a népszámlálási kampánnyal összefüggésben adott. Nem szól másról, „csak” az Igéről. FEKETE ZSUZSA

Milyen szerepe van az európai társadalom működésében a keresztyéneknek?

Attól függ, kikről beszélünk, hiszen más és más lehet a társadalomban betöltött szerepe az egyes embereknek vagy csoportoknak. Véleményem szerint három lépcsőfokot különböztethetünk meg, ha a keresztyénekről gondolkodunk: az egyik az úgynevezett kultúrkeresztyénség, ami a leginkább jellemző Európában. Karácsonykor még feldíszítik a fenyőfát, talán megkeresztelik a családba született gyerekeket is, mert így tettek az elődeik, azonban nincs hitbéli elköteleződésük, és nem tartanak kapcsolatot keresztyén közösségekkel. A másik lépcsőfokon a vallásos emberek csoportja áll. Ők azok az istenfélők, akik az átlagnál sokkal komolyabban veszik az erkölcsi normákat, rendszeresen imádkoznak, sőt, sokan templomba is járnak, de még nem nyertek új életet Krisztusban. A harmadik lépcsőfokon az élő hitű emberek találhatók, akik ténylegesen átadták magukat „testestül-lelkestül” a Megváltójuknak.

Mi kell a megtéréshez?

Az, hogy letegyem a múltam. A szívemben el kell dőlnie, hogy eddig rossz úton jártam, amelyről le kell térnem. A megtéréshez az kell, hogy akarati döntéssel visszaadjam magam az Úrnak. Kérem Istent, hogy ve- emberhez, de már egyáltalán nem érzett utálatot vagy rossz érzést. Ilyen egyszerű. Új valóság fogadta őt, mert Isten elkezdett munkálkodni az életében. Ez csak egy aprócska történet, de számtalanszor voltam tanúja annak, hogy mit jelent, ha valaki befogadja Jézust az életébe.

„Az Istennel való kapcsolat olyan, mint egy jó házasság: meghatározzuk egymást a társunkkal, mindent megbeszélünk. Ha Jézussal járunk, akkor ez még kiemeltebb feladatunk. Ha az egyeztetés nem történik meg, megfakulhat a hitélet, nincs benne öröm és valódi cél.” gye át az életemet. Ettől fogva pedig a legfőbb kérdésem az lesz: mit akarsz, Uram, hogy tegyek?

Cseri Kálmán egykori pasaréti lelkipásztor egyik igehirdetésében hallottam, hogy minden emberben van egy Isten alakú űr, és ha ezt nem Istennel tölti be, nem lehet boldog. Milyen „űröket” látott a lelkészi szolgálata alatt?

Beszélne erről a harmadik lépcsőfokról?

Már a Biblia elején olvashatunk arról, hogy az ember kiszakította a kezét Isten kezéből, majd bevágta Isten országának ajtaját maga mögött, így elveszett. Ez mindenkire érvényes, vagyis az összes ember a földön elveszett, hiszen amikor megszületünk, Isten országán kívülre érkezünk meg. A megtért ember annyiban más, hogy élete egy pontján a kereszt tövénél leteszi a bűnei batyuját, hiszen ezekért Jézus Krisztus már megfizetett az életével. Azonban ez még nem megtérés!

Miről lehet észrevenni a hétköznapokban a hitre jutott emberek megváltozott életét? Hadd mondjam el a saját példámat. Tizenéves voltam, focikapusnak készültem. A hitre jutásom után a focipályán a társaim furcsán néztek rám, és azt kérdezgették tőlem: „Tamás, mi van veled? Mintha sokkal nyugodtabb és vidámabb lennél, mint korábban, még a kisugárzásod is más.” Hála Istennek nagyon sok hitre jutott ember megváltozott életét kísérhettem végig. Ismertem egy asszonyt, aki szociális munkásként kereste a kenyerét, és arról panaszkodott nekem, hogy mennyire utál egy kiállhatatlan, pletykás idős embert, akihez nap mint nap el kell járnia. Hosszú előzmények után az egyik este mély imát mondtunk el ezzel az asszonnyal. Másnap csörgött a telefonom. Még a hangja is másképpen csengett az asszonynak, amikor elmesélte, hogy bement ahhoz az idős

Ezt a gondolatot valószínűleg az első egyházatyák óta hozzuk magunkkal. Az emberek megtérésének óriási hatása van a társadalomra is, hiszen vannak, akik az italt, a cigarettát, a drogot, a szexfüggőségüket hagyják a kereszt tövénél, megjavul a házasságuk, helyreállnak a békétlen kapcsolataik, és megváltozik az életük akár egyik pillanatról a másikra. Ez természetesen kihat mindenre, hiszen a megváltozott élet hatása mindenhová begyűrűzik. A pótcselekvések sosem tehetik az embert igazán boldoggá, hiszen az áldott, belső békességet csak Isten adhatja meg nekünk. A hívő ember nem úgy lesz más, hogy önmagában változik, hanem a töltése lesz a korábbiaktól eltérő, hiszen már belekerült Isten áramkörébe.

Sokan azt mondják, hogy a hit magánügy. Ön nyilván nem osztja ezt a gondolatot, hiszen a nyugdíjazása után sem pihent, hanem a nyakába vette az országot, és mindenütt hirdeti az Igét, ahol csak tudja. Már hogy lehetne a hit magánügy? Ha valamiről, hát arról biztosan fel lehet is- merni a hívő embert, hogy terjeszti az Igét, mert nem is lenne képes magában tartani az evangélium üzenetét. Egyszer egy lelkipásztor kollégám azt mondta nekem: „Ha egyszer nyugdíjba megyek, a büdös életben nem megyek fel többet a szószékre.” Majdnem kicsúszott a számon, hogy ha ezt mondod, akkor eddig is kár volt. Egyszer azt rótták fel nekem a fasori gyülekezetben a hátam mögött, hogy „ez az ember mindenkit meg akar téríteni”. Ennél nagyobb dicséretet nem is kaphattam volna. Már hogyne akarnék mindenkit megtéríteni!

Nemsokára jön a népszámlálás. Jó lenne, ha megvallanák az emberek a hitüket, a reformátusságukat olyan módon is, hogy nyilatkoznak a vallásukról. Számomra is fontos a népszámlálás, ezért biztos, hogy megvallom a hitem. Az egyháznak létezik az a külső kerete, amelyért én magam is felelősséget érzek, de ez nem cél, csupán eszköz. Sokan buzgólkodnak a keretek építésén, én magam is így tettem a lelkészi szolgálatom elején tíz évig: mindent beleadtam, szerveztem, építettem, evangelizációs hetekre jártam, csak azt nem vettem észre, hogy ezzel a világon senkit nem segítettem élő hitre. A lényeg hiányzott. Újjászületés nélkül ugyanis nincs keresztyén élet. Hálás vagyok, hogy hosszú szolgálatom alatt tanúja lehettem nagy ébredési hullámoknak.

Mit tegyen az, aki a „vallásos” kategóriába tartozik, hiszen biztos vagyok benne, hogy sokan vágynak az ön által említett valódi, élő hitre?

A legfontosabb tanácsom az, hogy hallgassák az élő Igét! A hit hallásból van. A hívők életében is vannak olyan pillanatok, amikor lelassítanak, és olyan életformára váltanak át, amely mintha a régi életük javított kiadása lenne, de ez nem elég. Az Istennel való kapcsolat olyan, mint egy jó házasság: meghatározzuk egymást a társunkkal, mindent megbeszélünk. Ha Jézussal járunk, akkor ez még kiemeltebb feladatunk. Ha az egyeztetés nem történik meg, megfakulhat a hitélet, nincs benne öröm és valódi cél. Azt is tudni kell, hogy a hitre jutott ember élete nem könnyebb, mint bárki másé, mert neki is meg kell küzdenie ugyanazokkal a nehézségekkel, mint bárki másnak. Ráadásul többé nem mondhatja azt, amit mások hallani akarnak, csak azt, ami valóban a szívéből jön.

Amit elmondott, általánosan érvényes lehet minden keresztyénre, de mitől vagyunk mi dedikáltan reformátusok?

A reformációban fölragyogott az öt sola: sola Scriptura (egyedül a Szentírás), sola fide (egyedül a hit), sola gratia (egyedül a kegyelem), solus Christus (egyedül Krisztus) és soli Deo gloria (egyedül Istené a dicsőség). A Szentírás minden megisme- résünk mércéje. Nem véletlenül következett be a középkorban a reformáció. Mi Jézusban megőrzött emberek vagyunk, a Heidelbergi Káté első kérdése és felelete is megmutatja ezt nekünk: „Mi életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod?”

A felelet rá pedig így kezdődik: „Az, hogy testestől-lelkestől – akár élek, akár halok – nem az önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok. Ő drága vérével minden bűnömért maradéktalanul megfizetett, és az ördög hatalmából megszabadított.” Ezt nevezem én Isten országa képének, és ezt kell mindenkinek hirdetnie az egyházban, hogy térjünk vissza a helyünkre Isten irányítása alá.  FOTÓ: ARCHÍVUM