Reformátusok Lapja 2022/43. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA

A SZABADSÁG HIÁNYA VOLT A LEGFÁJÓBB

Dienes Dénes egyháztörténész 1956-ról

LXVI. ÉVFOLYAM, 43. SZÁM, 2022. OKTÓBER 23. A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA ÁRA: 500 FT

A Magyarországi Református Egyház hetilapja

Szerkesztőség és Kiadóhivatal: 1146 Budapest XIV., Abonyi utca 21. Honlap: www.reflap.hu. E-mail: szerk@reflap.hu, kiado@reflap.hu.

A lap megrendelhető és előfizethető a kiadóhivatalban.

Bankszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11706016–20478269.

Nemzetközi számlaszám: 117630621 490088600000000.

IBAN nyomtatott forma:

HU27 1176 3062 1490 0886 0000 0000. OTP

Bank SWIFT azonosítója (BIC): OTPVHUHB.

Főszerkesztő és kiadó: Fekete Zsuzsa

Főszerkesztő-helyettes: Weberné Zsikai Mária (weber.maria@reformatus.hu)

Szerkesztőség (szerk@reflap.hu):

Dóka Viktória (doka.viktoria@reformatus.hu)

Hegedűs Bence (hegedus.bence@reflap.hu)

Kéthelyi Mátyás (szerk@reflap.hu)

Petrőczi Éva (petroczi.eva@reflap.hu)

Regéczy-Nagy Enikő (szerk@reflap.hu)

Arany Lajos (arany.lajos@reformatus.hu)

Tervezőszerkesztő: Illényi Éva (illenyi.eva@reformatus.hu)

Szerkesztőségi titkárság: Buzási Zsoltné (titkarsag@reflap.hu)

Telefon: hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között 06-30-396-8208.

Nyomdai előállítás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája.

Felelős vezető: Németh Balázs ügyvezető.

A beküldött kéziratokat szerkesztve közöljük, és nem áll módunkban megőrizni vagy visszaküldeni őket.

A lap megvásárolható a kiadóhivatalban, a gyülekezetekben és az újságárusoknál.

Terjeszti a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, a Magyar Posta Zrt. ÜLK, a Magyar Lapterjesztő Zrt. INDEX 25 734, ISSN 1419-8568, HU-ISSN 0482-086 x.

Címlapfotó: Zelenka Attila

Azt gondold meg, hogy valamiket az Isten teveled közlött, mindazokat avégre is közlötte, hogy ne csak magad élj azokkal, hanem másokat is éltess. Soha ne elégedjél meg azzal, hogy te magad szolgálod az Istent, hanem minden módon és minden igyekezettel azon légy, hogy mások is tégedet azon szent dologban kövessenek. Gondold meg, hogy Istennek sáfára vagy minden, Őtőle vett javaidban – úgy kell tehát sáfárlanod azokat híven, szívesen és annak idejében, amint a te Istened dicsősége és felebarátod java kívánja.  KÉZDIVÁSÁRHELYI MATKÓ ISTVÁN (1625–1693)

INTERJÚ • 6. Önvezető drónok és a Biblia | Mérnöki és hitéleti versenyre jelentkezhetnek református fiatalok

GONDOLATOK • 7. Arcodat/arcomat keresem, Uram | Harmincéves a kórházlelkészi szolgálat

EGYHÁZI ÉLET • 12. Közös úton | Ferenc pápával találkozott Fekete Károly püspök REFORMÁCIÓ • 16. Az ittben, a mostban! | A keresztyénség megújulását minden időben a problémamegoldás vitte előre

GONDOLATOK • 21. Nemzeti szalag a kabáton | A budapesti Ráday utca és az 1956-os forradalom és szabadságharc

KITEKINTŐ • 22. A kollégium a diákjaiban él tovább | Négy évszázad református öröksége Nagyenyeden

PORTRÉ • 30. Névjegy | Birinyi Márkot, a Református Szeretetszolgálat diakóniafejlesztési főigazgató-helyettesét mutatjuk be olvasóinknak

Tisztelt Olvasóink!

A Reformátusok Lapja Szerkesztősége és Kiadóhivatala elérhetőségei:

TELEFONSZÁMUNK: hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között: 06-30-396-8208.

E-MAIL-CÍMEINK: szerk@reflap.hu (szerkesztőségi ügyekben), kiado@reflap.hu (előfizetési, terjesztési és példányszám-módosítási ügyekben).

A személyes ügyfélszolgálatunk szünetel.

KUSTÁR ZOLTÁN

X. 23. VASÁRNAP NEMZETI ÜNNEP X. 25. KEDD X. 26. SZERDA

(11) „…valahányszor Mózes fölemelte kezét, Izráel volt az erősebb…” (2Móz 17)

Vajon nem tudott volna az Úr úgy vizet fakasztani, hogy Mózesnek ne kelljen előbb ráütnie a sziklára? És nem tudta volna legyőzni népe ellenségeit, ha Mózes közben nem tartja az ég felé a karjait? Természetesen mind a két csodáját ezek nélkül is megtehette volna. Ezek ugyanis jelképek voltak, amelyekre nem neki, hanem a népnek volt szüksége. Mózes kezében ugyanaz a bot volt, mint amivel a Vörös-tengert is kettéválasztotta. Ebből kellett megértenie a népnek: Isten nemcsak a múltban él, hanem a jelenben is számíthat rá. Aki megszabadított, gondoskodik is rólunk. Aki megváltott bennünket bűntől és haláltól, a hétköznapok gondjaiban is mellettünk áll. Az Ószövetség korában felemelt karokkal imádkoztak. Mózesnek azért kellett tehát csata közben a kezeit az égre emelnie, mert imádkozott. Ez pedig arra tanít minket: az imádságban óriási erő rejlik. A nép harcolt a csatában, megtette, ami tőle tellett – de a küzdelem, a munka önmagában kevés volt. Kellett, ma is kell az imádság, amikor Istennel is megbeszéljük a dolgainkat, tőle újra és újra útmutatást kérünk, erőt a feladatokhoz, és áldjuk, magasztaljuk őt azért, amivel minket megajándékozott.

Zsid 2,5–18  25. zsoltár

X. 24. HÉTFŐ

(19) „…hadd adjak tanácsot neked, és Isten is veled lesz.” (2Móz 18)

Annak, hogy Mózes bírákat állít a nép fölé, két fontos üzenete is van. Először is ezt apósa, Jetró tanácsára teszi – igaz, a történet utal arra, hogy e tanácsról Mózes azután megkérdezte az Urat is (23. v.). „Külső” tanács ez, ám hasznos és észszerű, ami Isten népének is megkönnyítette az életét. Igen, a nem hívők és a nem reformátusok is szolgálhatnak bölcs tanáccsal, akár a gyülekezet dolgaiban, az oktatásban vagy a szeretetszolgálatunk „ékes és jó rendjében” is. Legyünk hát nyitottak, ne habozzunk elfogadni az észszerű segítséget – ha meggyőződtünk róla, hogy az nem áll szemben Krisztus parancsával, és a gyülekezet érdekeit szolgálja! A másik üzenet maga a tanács. Jetró arra figyelmezteti Mózest: ha mindent egyedül akar elvégezni, nem marad ideje arra, ami valóban egyedül az ő feladata. A lelkészeink is gyakran érzik úgy: Mózesként egyedül cipelik egy gyülekezet terhét. De örülnének, ha sokan lennének, akik részt vállalnak annak hordozásában! Presbiterek, hitoktatók, egyházfiak és nőszövetség, de minden testvér is tudja segíteni a gyülekezet munkáját. Szolgáljon hát ki-ki buzgón és alázattal abban, amire képességeket kapott! Zsid 3,1–6  504. dicséret

(5k) „Valamennyi nép közül ti lesztek az én tulajdonom. Papok királysága és szent népem lesztek.” (2Móz 19) Már a szabadítás csodája is jelezte: Isten és Izráel különleges kapcsolatban vannak; most, megérkezve a Sínai-hegyhez, ez nyilvánvalóvá válik. Itt köt ugyanis Isten szövetséget a népével: elé tárja rendelkezéseit, amit a népnek meg kell tartania. De ígéretet is tesz nekik, hogy tulajdonaként kezeli majd őket: óvja, védi, megáldja, ha engedelmeskednek, és hazával ajándékozza meg őket. A nagyvilágról sem feledkezik meg Isten: Izráel olyan lesz a többi nép között, mint a pap a gyülekezetben, aki az Úr áldását osztja és akaratát hirdeti (lásd 1Móz 12,3). E szövetséget bővítette ki Isten velünk, mert hisszük, hogy Krisztus az ő fia, és megváltott bennünket a bűn rabságából. Megváltott, de el is hívott, hogy ezt az örömhírt az egyház mással is megossza, és eljuttassa így Isten áldását minden emberhez e földön. Péter apostol erről így ír: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.” (1Pt 2,9k) Gyönyörű szavak – hát éljünk is eszerint!

Zsid 3,7–19  95. zsoltár

(2) „Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről…” (2Móz 20,1–17)

A tízparancsolat a zsidóság és a keresztyének számára minden más parancsolat összefoglalása. Ezért is hangzik el a szövetségkötés során minden más törvény előtt. Maga Jézus is azt tanácsolja a gazdag ifjúnak, hogy ezeket tartsa meg, ha el akarja nyerni az örök életet (Mt 19,17k). Éppen emiatt soha nem volt kérdés, hogy az Ószövetségnek e parancsolatai ránk is ugyanúgy vonatkoznak. Sokan vádolják azzal a vallást, hogy csak elvesz az emberektől. Néha még mi is úgy érezzük, túl sok lemondással jár Krisztus követése… Ám a tízparancsolat jól mutatja: Isten velük nem elvenni, hanem adni akar. Előbb megmentette ugyanis Izráelt Egyiptomból. Előbb szabadokká tette, és elindította őket az új haza, az ígéret földje felé. A

parancs csak ezután jön. Ezért vezeti be Isten így a parancsolatokat: „Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről…” Azaz: „Mivel én kihoztalak…, mivel már szabad vagy, ne legyen…, ne imádd…, ne vedd el…” Krisztusban is mindent előre megkaptunk tőle. Megváltott, hitet adott, gyermekévé fogadott, óv, áld, és Szentlelkével tanácsol azóta is minket. Amit cserébe kér, az is a mi javunkat szolgálja: hogy megmaradhassunk mellette örökké a tőle nyert szabadságban! Zsid 4,1–11  422. dicséret

(18) „A nép, látva mindezt, remegni kezdett…” (2Móz 20,18–26)

Félelmetes külsőségek között mutatta meg hatalmát az Úr a népnek a Sínai-hegyen. Miért? Hogy elhiggye a nép, ő valóban ott van, valóban ő beszél Mózessel, és a parancsolatok, amelyeket a népnek meg kell majd tartania, valóban tőle jöttek. Abban a korban a népek ilyennek képzelték az isteneiket – az Úr pedig meg akarta mutatni, hogy ő az igazi Isten. Azt, hogy az Úr másképp is tud beszélni, Illés története is mutatja. A próféta ide, a Sínai-hegyhez tért vissza erőt meríteni a küldetéséhez. Előtte is elvonult a szélvihar, rengett a föld, és tűz támadt, de Isten a „szelíd és halk hangban” volt jelen, és innen adott bátorítást a prófétának (1Kir 19,9–14). Amikor pedig eljött „az idő teljessége”, Isten elküldte közénk Fiát, hogy megváltson bennünket, és általa mi is Isten gyermekei legyünk (Gal 4,4k). Ő „szelíd és halk” szóval tanított. Nem parancsolt le tüzet az égből, ha nem fogadták szívesen, és szamárcsikóra ült, nem harci paripára. A kereszten sem kiáltott angyali seregekért, hanem imádkozott a kínzóiért, és odaadta értük, értünk az életét. Az Atya pedig akkor nem tűzben és füstben, hanem a Megváltó feltámasztásával mutatta meg: ő az Úr, akin kívül nincsen más igazi Isten. Zsid 4,12–16  217. dicséret

(24) „Szemet szemért, fogat fogért…” (2Móz 21)

Ezt a mondatot szinte mindenki ismeri, és a bosszúszomj igazolását vagy Isten kegyetlenségét olvassa ki belőle. Pedig nem a személyes sérelmekről szól, és nem is örök rendelkezés… A társadalmi rendet az Ószövetség idején is fenn kellett tartani. Ám akkoriban nem voltak igazi börtönök. Izráel ezért, akár a szomszédos népek, a pénzbírság és a kártérítés mellett csak a halálbüntetést vagy a testi fenyítést ismerte. És bár Isten szava irányította a társadalmi rendet is, ezek nem örök törvények. Ma már nem menedékvárosba menekül például, aki nem szándékosan ölt, hanem a bíróságon tisztázza magát. Ma már nem adnak el senkit rabszolgának, ha nem tudja megadni a tartozását. Pedig Izráelben így volt, ezt olvassuk Mózes könyveiben. Abban a korban ilyen törvények tartották fenn a rendet, ma mások. Ám a „szemet szemért” régi szabálya még így is Isten bölcsességét hirdeti: azt, hogy a bíráskodásban érvényesüljön az arányosság elve. Ez képes elrettenteni a bűntől, de biztosítja azt is, hogy a büntetés ne legyen súlyosabb, mint az, amit büntetnek vele. Személyes kapcsolatainkban pedig Krisztus szava: a szeretet és a hetvenszer hétszeres megbocsájtás követelménye az érvényes. Zsid 5,1–10  110. zsoltár

(20) „Ne nyomorgasd a jövevényt, …mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban.” (2Móz 22)

Könnyű elfeledkezni a régi szegénységről, ha már jobban megy a sorunk. Gyorsan elfelejtjük, hogy mi is voltunk rászorulva mások jóindulatára. Ha nem szólunk is dacosan: „Nekem sem segítettek, én sem segítek hát másnak!”, nagy a kísértés, hogy a rosszat másoljuk: úgy viselkedjünk, mint azok, akik nemtörődömsége annak idején szenvedést okozott nekünk… Isten törvénye arra tanít, hogy ez közöttünk ne így legyen. Ha Izráel szegényt vagy kiszolgáltatott embert lát, jusson eszébe, milyen szegény és nyomorult volt ő Egyiptomban. Akkor őrajta segített az Isten – érdem nélkül, szeretetből, az ősatyáknak adott ígéret kedvéért. Most rajta van a sor, hogy másokon segítsen. Ahogy rajta is segített: nem más, hanem Isten. Jézus Krisztus a gonosz szolga példázatában arra tanít: annyi mindent kaptunk mi Istentől – méltatlan hát, ha azt a keveset nem adjuk meg másnak, amire szüksége van (Mt 18,21kk). A hegyi beszédben pedig az egész Ószövetséget így foglalta össze: „Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük, mert ezt tanítja a törvény és a próféták.” (Mt 7,12) Zsid 5,11–14  235. dicséret

X. 27. CSÜTÖRTÖK

28. PÉNTEK

29. SZOMBAT

X.

X.

tagú csapat nyerte meg, pedig egyetemistákból álló csapatok is indultak. Különleges tudás nem szükséges: ha valaki nyitott a fizikai, robotikai, informatikai feladatokra, bátran nevezzen!

Az idei nagydíjon – többek között – önvezető drónok versengenek, egyre emelkedő pályán. A csapatok feladata lesz az ideális pályaív tervezése pilótamentes eszközöknek. A drónok energiaszintjét és sebességét bibliai kvízkérdésekre adott helyes válaszokkal növelhetik a csapatok. Vagyis nemcsak a gyorsaság és a tervezés számít, hanem például az is, mennyire ismerik a résztvevők a Szentírást.

Mondjunk példát a bibliai kvízkérdésre!

Az egészen könnyűtől (Hol született Jézus?), a legnehezebbekig (Hány zsidó harcos halt meg, amikor elvették a filiszteusok a szövetség ládáját?) minden előfordul. A havonta küldött kérdések mindig egy-egy témakörhöz, illetve bibliai könyvhöz kapcsolódnak.

ÖNVEZETŐ DRÓNOK ÉS A BIBLIA

Orando et laborando – azaz imádkozva és dolgozva kell élnie a keresztyén embernek a reformátorok szerint. – Mérnökként elhívást kaptunk, hogy ne csak a környezetünket tegyük jobbá, hanem hirdessük ezek által Isten jóságát és megváltó szeretetét – mondja Németh Balázs, református egyetemi lelkész, a Mérnökmisszió megálmodója, aki ezúttal a fiatalokat hívja mérnöki és bibliai gondolatok összefűzésére.

Második alkalommal készülnek a REFORMula Challenge-re. Ez egy mérnöki és hitéleti innovációs verseny. Kiket várnak a megmérettetésre?

Missziónk a REFORMula játékos formája által szeretne részt venni a jövő református értelmiségét formáló szolgálatban. A vetélkedőre bárki nevezhet 12–25 éves kor között. Eddig többségében református középiskolákból jelentkeztek csapatok, de a programunk kerül minden sztereotípiát. Például az első, a tavalyi online versenyünket lányokból álló csapat nyerte meg, pedig azt gondolnánk, hogy ez fiúknak való megméretés. Volt arra is példa, amikor gyülekezet indított csapatot, ezzel a közösségi élménnyel a helyi ifit erősítjük.

Ez nagyon innovatív vetélkedő. Olvastam a kiírásban, hogy a résztvevőknek bibliai kvízkérdésekre is számítaniuk kell.

A szervezők úgy alkották meg a feladatokat, hogy azokat már átlagos tudással, tanulásra nyitott 12 éves fiatal is meg tudja oldani. A tavalyi REFORMula versenyét – 90 százalék fölötti eredménnyel – egy többségében 8. osztályosokból álló, négy-

Idén a csapatok mellett egyéni nevezők is indulhatnak.

Az ő feladatuk az lesz, hogy az önvezető autók kritikus helyzeteiben stratégiát alkossanak. Például: egy önvezető jármű fékrendszere meghibásodik, nem tud megállni egy kereszteződésben, balesetet okoz. Döntenie kell: merre tovább? Ez olyan kérdés, amely az önvezető járművek társadalmi vonatkozásában ma aktuális kutatási téma. Mi, kutatók kíváncsiak vagyunk, mit gondolnak erről a középiskolások, az egyetemisták. Milyen bibliai, az ő hitükből fakadó etikai elveket tudnak ennek alapján meghatározni.

Kedvcsinálóként mondjuk el azt is, miért érdemes nevezniük a fiataloknak!

A közösségépítés érdeme mellett újdonság: a versenyen való sikeres szereplés egyik legfontosabb előnye, hogy az új felsőoktatási felvételi rendszerben a REFORMula Challenge-en elért helyezés 2024-től pontot érhet a BME bármely szakára történő jelentkezés esetén. A tervezet szerint az első három helyezett a felvételi rendszerben elérhető 100 pontból 60-at megszerezhet a helyezéssel, a további résztvevők 40 pontot, amennyiben a pontszámok legalább 40 százalékát elérik. Érdemes nevezni a tárgyi nyereményekért is. Ezeket a nagydíjon, jövő év márciusában osztjuk ki a versenyzők között.

 FOTÓ: SEBESTYÉN LÁSZLÓ

NEVEZZ A REFORMULA VERSENYRE!

A nevezési felület elérhető a www.mernokmisszio.hu oldalon vagy a misszió Facebook-oldalán. Továbbá, nevezni e-mailben is lehet a mernokmisszio@gmail.com címre küldött levéllel, amelynek tartalmaznia kell a mentortanár nevét, elérhetőségét, a csapat tagjainak nevét és egy csapatkapitány e-mail-elérhetőségét. A versenyre való jelentkezés határideje 2022. október 28.

ILLÉNYI ÉVA

MICHNA KRISZTINA

ARCODAT/ARCOMAT KERESEM, URAM

„Harminc évvel ezelőtt új szolgálati ágként indult el a kórházi lelkigondozás, amely egy összetett rendszerű nagyintézmény sajátos adottságai és követelményei között teljesíti Istentől kapott küldetését” – írja a 30 év 30 történet című jubileumi kiadvány előszavában Fekete Károly püspök. A kórházi lelkigondozás egyik sajátossága a köztes tér, a szolgálat az egyház és a kórház rendszerében, a lelkigondozás és a pszichoterápia között, valamint az élet és a halál mezsgyéjén. Arcunkat, identitásunkat, lehetőségeinket keressük az egyházi és kórházi rendszerek határán, miközben felfelé és befelé tekintve kutatjuk Istenét. Így vihetjük a betegek és a mellettük szolgálók közé Isten szeretetét és Krisztus arcát a Szentlélek erőterében.

„Arcodat keresem, Uram!” (Zsolt 27,8) – fohászkodik a zsoltáros és vele együtt a kórházlelkész is, amikor egy-egy betegágy mellé leülve arcát a szenvedő felé fordítja, a fájdalom és a hiábavalóság feletti küzdelem hangjait hallgatva. Mindennapos kérdés ebben a szolgálatban, hogy miért engedi ezt Isten, s hogy meddig tart még a nyomorúság. Ugyanakkor sokszor megtapasztalt valóság, hogy a lelkigondozói jelenlét, a beszélgetés, az érzelmeket visszatükröző, aktív figyelem vagy elcsendesedés erőt ad a másiknak és továbbsegíti őt.

A kórházlelkész legfontosabb feladata a lelkigondozói beszélgetések vezetése a betegek, a munkatársak és a hozzátartozók között az egészségügyi intézmény szövevényes rendszerében.

Leülni a szenvedő mellé, meghallgatni betegsége, élete, hite történetét, a krízisben segítőtársként mellette állni, fájdalmát közösen Isten elé vinni. Életet formáló ajándék, amikor Isten odafordított arcát és a benső békességet mindketten megtapasztalhatják. A kórházlelkész másik funkciója

liturgikus-homiletikus, meg kell találnia a megfelelő alkalmat és időt az Ige hirdetésére, a kórházi istentiszteletek és áhítatok megtartásának olyan formájára, amely eléri az egészségügyi rendszerben részt vevők szívét, és a továbbiakban is erőforrássá lehet. Teológiai-elméletalkotó funkciója arra hívja, hogy etikai kérdésekben keresztyén szemlélettel valljon egészségről és betegségről, életről és halálról, s aktívan részt vegyen azoknak a kérdéseknek és lehetőségeknek megvitatásában, amelyeket a szüntelen fejlődő orvostudomány kínálta terápiák és kezelések hoznak magukkal. Végül pásztori funkciója, hogy a kórházban a munkatársakból és az aktuálisan ott tartózkodó betegekből álló speciális gyülekezetet ápolja, gondozza, támogassa. Különös lehetőség rejtőzik abban, ha a kórházlelkésznek sikerül a gyülekezeti lelkészekkel kapcsolatot tartania, egy-egy beteget a kezelések és a krízisben való istenkeresés, Istenhez fordulás után a kórházból hazatérve gyülekezeti közösségbe delegálnia. A kórházlelkészek és a gyülekezeti lelkészek rendszeres kapcsolattartására és kommunikációjára nagy hangsúlyt kellene fektetni az elkövetkezendő években. Kérdés, hogy ki és milyen formában nyitott erre.

Meggyőződésem, hogy Isten ránk tekintő arcát felfedezve, irgalmas szeretetét személyes, benső találkozásban megtapasztalva rajzolódhat ki a saját arcunk. Az Atya Isten gyermekeként, saját személyiségünkkel és élettörténetünkkel lehetünk azzá, akivé a Szentlélek Isten formál, miközben leplezetlenül szemléljük Krisztus, a Fiú Isten arcát (2Kor 3,15–18). A bennünk élő Krisztus irgalmas odafordulásával lehetünk Isten szeretetét és gondoskodását közvetítő lelkigondozóvá különféle találkozásokban és beszélgetésekben abban az egészségügyi intézményben, ahová elhívást kaptunk egyházunktól (vocatio externa) és Urunktól (vocatio interna). Az áldás megadatott 2022 októberében a jubileumi ünnepségen a Magyarországi Református Egyház valamennyi lelkigondozó-kórházlelkésze számára. Isten ránk ragyogtatta arcát, s mi továbbadjuk, amit kaptunk, hogy akik ezt látják, dicsőítsék a mi mennyei Atyánkat (Mt 5,16). 

A szerző Svájcban élő református lelkész, lelkigondozókórházlelkész

„Életet formáló ajándék, amikor Isten odafordított arcát és a benső békességet mindketten megtapasztalhatják.”

KÖZÖS ÚTON

WEBERNÉ ZSIKAI MÁRIA

A Krisztusról szóló, Krisztustól származó örömhírt közvetítjük, bármerre járunk, hiszen fontos a művelődéstörténet, a kultúrtörténet, az egyháztörténet, a világtörténelem, de hitre jutni csak az evangélium megismerésével és elfogadásával lehet. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a közelmúltban ökumenikus delegáció tagjaként utazott a Vatikánba, s ott Ferenc pápával találkozott.

Két debreceni püspökkel érkezett Rómába. Milyen együttműködés van a felekezetek között Debrecenben?

Vatikáni útitársaimmal, Palánki Ferenc római katolikus püspökkel és Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolitával havonta találkozunk, és őszinte légkörben beszélgetünk a mindannyiunkat érintő kérdésekről. Mindhárman 2015-ben léptünk szolgálatba, ekkor kaptuk meg egyházvezetői tisztségünket Deberecenben, és azóta tart őszinte légkörű együttműködésünk. Mindannyian fenntartunk is-

kolákat, szociális intézményeket, és néha nagyon összetett, konfliktusokkal teli helyzeteket kell megoldanunk. Nem egyszerű feladat ez, hiszen Debrecenben huszonegy református egyházközség, hat plébánia és négy görögkatolikus parókia működik. A beszélgetés segít a békés egymás mellett élésben.

Teológiai beszélgetéseket is tartunk, olykor a városi televízió nyilvánossága előtt, mert az egyházi ünnepeket megelőzően a szerkesztő-riporter hármunkat kérdez az Erőnk forrása című egyházi műsorban.

A reformáció kezdetének 500. évfordulóján együtt látogattak Genfbe. Mostani közös római látogatásuk ennek az ökumenikus utazásnak a folytatása. Az öt évvel ezelőtti, jól sikerült genfi utunk után Rómát választottuk úti célul, és mivel a szerdai pápai audiencia éppen a látogatásunk idejére esett, Kocsis Fülöp érsek regisztrált minket a meghallgatásra, amelyen a svájci gárda tagjai és a rendezők mindenre kiterjedő figyelemmel, rendben fogadták a vendégeket. A biztonsági beléptetés után, reggel fél 9-kor már több ezer ember várakozott szektorokba rendezve a Szent Péter-bazilika előtti hatalmas téren, hogy meghallgassák a pápa katechézisét, amelynek témája a bensőséges imádság volt. A templomhoz vezető lépcsők előtt, az egyik oldalon 50-60 házasulandó pár, a másikon lengyel rendőrök csoportja várta az áldást. A hivatalos kezdés előtt Ferenc pápát a pápamobil vitte körbe a szektorok között. Köszöntötte a zarándoksereget, és gyermekeket felvéve maga mellé a kocsira, örömmel fogadta a jókedvű üdvözlő kiáltásokat. Mi a pápa székének közelében kaptunk helyet. Velünk együtt tíz, különböző országból érkezett püspök és néhány világi vendég, valamint egy portugál – fogyatékkal élő emberekből álló – csoport kapott rövid találkozási lehetőséget a katechézis után. Az összegyűlt zarándokokat nyolc nyelven köszöntötték a tolmácsok, majd ők foglalták össze az olaszul elhangzott tanítást. A pápai áldás előtt közösen mondtuk el latinul a Miatyánkot.

Hogyan történt a pápával való találkozás?

Hármunk bemutatkozása után mosolygósan szólt hozzánk Ferenc pápa ma-

gyarul: „Isten hozta! Isten éltesse!” Érdeklődve vette át az ajándékunkat, a debreceni Alföldi Nyomdában készült, egyedi díszkötésű albumot II. János Pál pápa 1991-es debreceni látogatásáról. A kötet Hapák József fotográfus eseményfotóit és az akkor elhangzott beszédeket tartalmazza angol és magyar nyelven. Külön felhívtuk Ferenc pápa figyelmét arra a képre, amelyen II. János Pál pápa megkoszorúzza a gályarabok emlékoszlopát. Ezzel a cselekedettel debreceni látogatását egyháztörténeti jelentőségű eseménnyé avatta, új korszakot nyitva a magyarországi protestáns–katolikus viszonyban, amelynek következtében testvéri légkörben végezhetjük szolgálatunkat a „kálvinista Rómában”. A könyvet egyébként közös kiadásban jelentette meg a Debrecen-nyíregyházi Római Katolikus Egyházmegye és a Tiszántúli Református Egyházkerület. A rövid beszélgetés során Ferenc pápa megerősítette, hamarosan ismét szeretne Magyarországra látogatni.

Az Örök Városban a Pápai Magyar Egyházi Intézet vendégszeretetét élvezték. A magyar állam 1927-ben vásárolta meg a patinás Falconieri-palotát, amelynek második emeletén található az intézet. A palotában működik a Római Magyar Akadémia is, amely évtizedek óta tudományos és kulturális ismeretterjesztő események otthona. A Pápai Magyar Intézet fenntartója a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. A ház küldetése, hogy a magyar katolikus papok színvonalas római egyetemeken folytatott tanulmányait, továbbképzését, doktori stúdiumait támogassa. Itt találkoztunk Kurt Koch bíborossal is, a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács elnökével. Beszélt a niceai zsinat és az augsburgi hitvallás közelgő évfordulóiról mint előttünk álló jelentős ökumenikus eseményekről. Számomra természetes volt, hogy a niceai zsinat jelentőségét szóba hozta, de az már különlegességnek tekinthető, hogy a heidelbergi kátéra is hatást gyakorló augsburgi hitvallás évfordulójának megünneplését is megfontolásra ajánlotta.

Látogatást tettek a Collegium Germanicum et Hungaricumban, a Szent Atanáz-kollégiumban és az Orientale-intézetben, s ott találkozhattak az intézetben tanuló magyar kispapokkal is. Milyen tapasztalatokat szereztek? Nagy hagyományokkal rendelkező, nemzetközi összetételű, neves intézmények életébe pillanthattunk be, amelyek a fiatal papok pályáját, lelkiségét, egyházlátását egy életre meghatározzák. Megindított a határon túlról érkezett diákok hazavágyódása és ragaszkodása saját szülőhelyükhöz. Mindannyian mély szomorúsággal viselik a paphiányt. Elmesélték, mennyivel többen voltak öt-tíz évvel ezelőtt, és most fájlalják a megcsappant létszámot. Állandó beszédtémájuk, hogyan lehetne munkásokat hívni Isten szolgálatába.

A Vatikánban hogyan értékelik Magyarország szerepvállalását az európai keresztyénségben?

A hivatalos és a kötetlenebb találkozások közben is egyértelmű volt, a mai háborús

Palánki Ferenc római katolikus püspök, Fekete Károly püspök és Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita Ferenc pápával találkozott Rómában.

helyzetben Magyarország békességet támogató megnyilvánulásait megértik és elfogadják, humanitárius segítőkészségünk is köztudott a Vatikánban, és ezek találkoznak a békeimára hívó pápai kijelentésekkel. A mi audienciánk végén is megemlékezett Ukrajnáról, és imádságra hívott az ott szenvedőkért. Ezt a benyomásomat igazolta és megerősítette

Élmény volt együtt imádkozni ezeken a helyszíneken: reformátusként is jó lelkiismerettel fohászkodhattunk a halálon is győztes Krisztushoz, és magammal hoztam a Pápai Magyar Intézet kápolnájában reggelenként felváltva tartott igemagyarázatok üzeneteit is, amelyek közül az egyik reggeli áhítaton én szolgálhattam.

A katolikus igeolvasási rend szerint a Lu-

Habsburg-Lotaringiai Eduárdnak, Magyarország szentszéki nagykövetének helyzetelemzése és a Vatikáni Rádióban Vértesaljai Lászlóval, a magyar szerkesztőség vezetőjével történt beszélgetés is.

Mi tette a látogatást személyesen emlékezetessé?

Feltűnő volt számomra Ferenc pápa közvetlensége, figyelmessége és jókedve, amelyet irántunk tanúsított. Bár fizikai állapota elnehezítette a járását, de lelki derűvel megtartott, felszabadult hangvételű tanítása feledtették velünk testi gyengeségét. Felejthetetlenek számomra az apostoli kor keresztyén emlékhelyeinek meglátogatása, Péter és Pál apostol fogságának és halálának emlékhelyei.

kács evangéliumából a 10. rész 13–16. versei következtek: „Jaj neked, Korazin! Jaj neked, Bétsaida! Mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, zsákban és hamuban ülve régen megtértek volna. De Tírusznak és Szidónnak elviselhetőbb sorsa lesz az ítéletkor, mint nektek. Te is, Kapernaum, talán az égig emelkedsz?

A pokolig fogsz levettetni. Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem.”

A gyönyörű Róma bibliai helyszíneit meglátogatva és az Igét olvasva feltámadt bennem a hála az Úristen iránt, hogy mindezzel megajándékozta a keresztyénséget. A városban egykor erős őske-

resztyén gyülekezet létezett, Pál apostol nekik címezte a levelét, amelynek a keresztyén egyház gondolkodástörténetére gyakorolt hatása egyedülálló. Augustinus Vallomásaiban kifejti, hogy keresztyén hitre térésében döntő szerepet játszott a római levél, Aquinói Tamás, a skolasztikus teológia atyja kommentárt írt hozzá. Luther Márton elsősorban ennek a levélnek a hatására fedezte fel újra a hit általi megigazulás tanát. Kálvin életművében is kiemelt helyet foglal el a Római levélről írt kommentár, mely szintén jelentős hatást gyakorolt az európai protestáns teológiára. Barth Károly, akinek a XX. századi református gondolkodás megújulása köszönhető, részletes kommentárt szentelt a Római levélnek, sőt párhuzamot vont Pál apostol kora és saját korának keresztyénsége között. Egyházunk jelmondata is innen származik: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” Az Újszövetségnek ez a része újra és újra az egyház megéledését szolgálta. Rómának megfoghatatlan, utolérhetetlen vonzása, „kisugárzása” van, de mégsem ez a fontos. Istennek tetszett, hogy nem kiemelkedő helyszínekkel üdvözít, hanem az igehirdetést felhasználva hív Krisztushoz. A mi küldetésünk, hogy Isten szájává váljunk, felelősen igét hirdessünk. A bennünket elküldő Úr mellett eltörpülnek a műemlékek, az egyháztörténeti események, mert Jézus személye a lényeges, akiben a megváltásunk van. Valójában Jézusnak ez a tanítványait felkészítő, Lukácsnál olvasott beszéde segített nekem, hogy magamban, az engem ért benyomások között helyre tegyem, mi az igazán fontos, és a nevezetes helyszíneknek mire is kell bennünket emlékeztetniük. FOTÓ: ARCHÍVUM/VATICAN MEDIA/TTRE.HU

A Germanicum et Hungaricum diákjai

„A MÚLT A JÖVENDŐ TÜKRE”

1956-ban a magyaroknak alig volt más fegyverük, mint a szabadság iránti vágy és annak szeretete. Hol van 1956 igaza?

Mindenkinek megvan a maga múltja és a saját értelmezése az október 23-i eseményekről is. Hogyan lehet a történelemnek ezt a szeletét élővé tenni, megtartani az emlékezetben egy olyan generációnak, amely már nem lehetett szemtanúja az eseményeknek? Dienes Dénes egyháztörténésszel erre is keressük a választ.

„A múlt a jövendő tükre” – mondta Kossuth Lajos. Ez jelentheti-e azt, hogy az ötvenhatosok látták a jelenünket?

Azt nem tudom, hogy a forradalmárok látták-e a napjainkat, de minden ilyen nagy formátumú esemény jövőt formáló, még akkor is, ha ez nem valamiféle tudatos jelenség. Az 1956-os forradalom is sokkal inkább a múltra reflektált. Hosszú szocializációs folyamat előzte meg, és egy bizonyos ponton elviselhetetlenné vált a társadalom számára a jelen, ez az elviselhetetlenség robbant fel 1956 októberében. Azt gondolom, hogy a jövő, azaz a mi jelenünk az ötvenhatosokat igazolta.

A mai ifjú generáció már el sem tudja képzelni, mit jelentett 1956, de az biztos, hogy ez az esemény olyan hatalmas erkölcsi tőkéje hazánknak, amelyből még a kései utódoknak is van fedezetük. Mitől egyedülálló esemény ez?

Ha egy szóval válaszolnék, akkor az esemény irracionalitása. Racionálisan gondolkodva és az akkori geopolitikai és világpolitikai helyzetre tekintve senki nem tette volna azt meg, amit akkor a magyar ifjúság. Ki gondolta volna akkor, hogy egy világhatalommal, a Szovjetunióval szemben fel lehet lépni? Nem is beszélve arról, hogy Jaltában már korábban felosztották a világot, és ehhez a megállapodáshoz

a Nyugat is ragaszkodott, ezért, minden ígéret ellenére, nem avatkozott be az eseményekbe. ’56 széles társadalmi rétegeket mozgatott meg, éppen ez teszi rendkívülivé. Az irracionalitásban az az akarat és elszántság volt, hogy ez így nem mehet tovább. Ez azt üzeni a mindenkori embernek, hogy van olyan helyzet, amikor nincs idő a mérlegelésre, a cselekvés útjára kell lépni, mert az hoz gyümölcsöt. Teológiailag is megválaszolnám a kérdést: a lehetetlen mindig azt jelenti, hogy itt kezdődik Isten pályája, Isten útja. Öntudatlanul is eljuthat egy nép ehhez a határvonalhoz: megkísérli a lehetetlent, leteszi Isten kezébe a sor-

ILLÉNYI ÉVA

sát. Ezt tartom ötvenhatban rendkívülinek és döntőnek, hiszen anélkül, hogy bármilyen világpolitikai esélye lett volna a magyarságnak a hatalommal szemben, a nép a cselekvés útjára lépett és kimondta: ez így nem mehet tovább.

Ki a legfontosabb ötvenhatos hős az ön számára? Keresztyén körökben sokan Ravasz Lászlót említenék…

1956 nem hasonlítható 1848-hoz, amikor végigmenve az események során látjuk az események elindításában meghatározó személyiségeket, a reformpolitikusokat, Széchenyit, Kossuthot. Éppen ‚'56 spontán jellege miatt nem tudunk kiemelni valamiféle vezért, aki köré fel lehet építeni egy eszményt. Azt mondanám, hogy a névtelenek, az átlagemberek, akik mindent kockáztattak, ők ’56 hősei. Azok a fiatalok, akik kimentek az utcára, akik fegyverhez nyúltak, mert azt mondták: ha ti lőttök ránk, akkor mi is visszalövünk. A pesti munkás, a pék, az esztergályos vagy a vasmunkás. Ravasz Lászlónak fontos szerepe volt a református megújulási mozgalomban, de ha ‚'56 természetét nézem, akkor Gulyás Lajos levéli lelkész szerepe számomra fontosabb. Gulyás Lajos politikus alkat volt, korábban országgyűlési képviselő, ötvenhatban mégsem ekként jelenik meg: lelkészként az emberek megóvásáért állt ki, arra törekedett, hogy még a rendszer képviselői se váljanak áldozattá. Ő maga mégis a megtorlás mártírja lett. Az ő esete jól mutatja ennek a hatalomnak az antikrisztusi voltát, amely ellen fölemelte a fejét a magyar nép: Gulyás Lajost ki kellett volna tüntetni, ehelyett felakasztották.

A kommunista egyházpolitika az egyház és az állam teljes szétválasztását hirdette, ahol a vallás magánügy. Valójában igyekeztek elszigetelni az egyházat a társadalomtól. A vallásgyakorlás üldözendőnek számított. Miért élhette túl hónapokkal a forradalom fegyveres leverését a református egyházi ellenállás?

Arról sokat lehetne beszélni, hogy az egyházak az állam cselekvő részesé-

vé váltak, mert a kommunista hatalom igényt tartott rá, de már 1894-ben, a polgári korban elválasztották Magyarországon az egyházat az államtól. A kommunizmus azt hirdette magáról, hogy ezt ő lépte meg, ami eleve hazugság volt. ‚'56 részben azért robbant ki, mert az emberek kimondták, hogy minden hazugság. Az alapállás az volt, hogy szabad egyház legyen szabad államban. Ezt támogatták volna a magyar református vezetők is, csak hát ez a bolsevik állam nem volt

„…a lehetetlen mindig azt jelenti, hogy itt kezdődik Isten pályája, Isten útja. Öntudatlanul is eljuthat egy nép ehhez a határvonalhoz, hogy megkísérli a lehetetlent, leteszi Isten kezébe a sorsát.”

szabad. Hiába volt még a köszöntésük is „szabadság”, éppen ennek a hiánya volt a legfájóbb ebben az állami berendezkedésben. Pont erre a hazugságra építették azt a fajta állami tevékenységet, hogy a társadalomtól el kell választani az egyházat, és miközben a vallásszabadságot hirdették, a párt programjában az egyház teljes leépítése szerepelt. 1948-ban húsz évre kötötték meg a megállapodást a református egyházzal, mert úgy képzelték, hogy addigra már nem lesz tényező a keresztyénség Magyarországon. Az egyház mint szervezet leépül, és lényegében magánjellegűvé válik a keresztyén élet. A református egyházban már jóval a forradalom előtt elindult a megújulási folyamat, amit igyekeztek elfojtani, végül ez is kulminált ‚'56-ban. A megújulási mozgalom valóban két hónappal túlélte a fegyveres felkelés leverését is. Az egyház a sok évszázados tapasztalatai alapján már megedződött, ezért tudott

működni diktatúrában. Az emlékezetkultúra segít arra is gondolni, ahogyan az őseink elmentek a gályára, az életüket adták az anyaszentegyházért, a hitünkért – és ezt értünk is tették. Ez az, ami nagyon is erőteljesen tud hatni a válsághelyzetekben. Nem beszélünk róla nap mint nap, de egyszer csak előtérbe kerül, aktuálissá válik. A kommunista állam ezzel nem számolt. Általában ott, ahol üldözik a keresztyénséget, nem számolnak azzal, hogy az anyaszentegyháznak olyan, sok évszázados tapasztalata van, amely a megtartatás fontos pillérévé áll össze. Olyan ez, mint a horgony, amely megakadályozza, hogy a vihar kitépje a helyzetéből a hajót. Ezért használták a keresztyének a horgonyt jelképként a nehéz, üldözött helyzetekben.

A szociológiai megközelítésen túl létezik teológiai is.

Igen, és ezzel az ateista állam sosem számol, egyszerű ideológiának tartja, amely megváltoztatható. De ez nem így működik. A gyülekezetek, a lelkipásztorok és a presbitériumok megérezték, hogy az anyaszentegyház eltávolodott a lényegétől. Már ‚'56 előtt megindul a törekvés arra, hogy térjünk vissza a küldetésünkhöz, vagyis Isten üzenetét hirdessük: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Az egész bolsevizmus a dicsőítésről szólt, az egyházi vezetők is Rákosi Mátyást dicsőítették. Az Isten helyére odakerült az antikrisztusi állam és annak vezetői. A legkisebb faluban is megértette a presbitérium, hogy nem a bolsevizmus az egyház útja. És amikor az egyház visszatalál magához, a saját küldetéséhez, a lényegéhez, akkor ez olyan hatalmas erő, amely nem tűnik el adott esetben a megújulási mozgalom megszűnésével sem. Bár a kádári konszolidációban az állam természetesen helyreállította az egyház fölötti ellenőrzést, de már nem ott folytatta, ahol Rákosiék abbahagyták, mert maga is szembesült ezzel az erővel, ezért a későbbi évtizedekben nagyobb teret hagyott az egyháznak. Bár az egyház erősen sérült, si-

került megőriznie a maga integritását, és ebben igen erőteljesen benne van a megújulási mozgalom gyümölcse: az egyház térjen vissza a saját küldetéséhez!

Ma már itthon az egyházak, a hívek szabadon megélhetik a hitüket, ugyanakkor világszerte öt üldözöttből négy keresztyén. Mit lehet és kell tennie a keresztyén embernek, amikor a hétköznapi gondokkal és különféle közéleti vitákkal is terhelt mindennapjaiba belép egy igazi történelmi katasztrófa?

Az európai keresztyénségnek óriási problémája, hogy szinte teljesen súlytalanná vált, főleg Nyugat-Európában, mert az evangéliumot felcserélte a korszellemre. Ez óriási tévedés, amellyel az egyház elvesztette a súlyát. Ugyanakkor bármennyire kényelmetlen, tudomásul kell venni, hogy az egyház mindig is szemben áll a világgal. Ez nem azt jelenti, hogy a világban minden rossz, mert ez a világ is

Isten teremtménye. Az egyháznak mindig kell hogy legyen prófétai jellege, meg kell szólalni akkor is, ha az kényelmetlen a környezete számára. Az egyháznak ki kell mondania a krisztusi igazságot, erről sohasem hallgathat. Igazat kell mondania akkor is, ha az dicsérő, akkor is, ha kritikus. A keresztyén ember az egyházban él, nem független attól, azonosul az anyaszentegyház lényegével, mert az a maga látható formájában a keresztyén emberek közössége. Mi pedig ebben a világban éljük meg azt, amit Krisztus tanít nekünk Lukács evangéliuma szerint: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat mint magadat.” Vagyis a keresztyén embert mindenféle szituációban a szeretet evangéliumának kell vezetnie. Ha Isten elénk hoz egy ügyet, abban a keresztyén embernek egy ilyen vészterhes világban is cselekednie kell.

„Krisztus a maga keresztjével a rabszolgahalált vállalja, ezzel helyreállítja az emberi méltóságot.”

Magam is sokat mozgok diákok körében, akik között több alkalommal felmerült kérdésként, hogy keresztyén emberként ünnepelhetünk-e olyan eseményt, amelynek során emberek haltak erőszakos halált? Beleférhet-e a jézusi eszménybe a forradalom, az erőszak bármilyen formája?

Arra hívnám fel a figyelmet, hogy a názáreti Jézus Krisztus is erőszakos halált halt. A keresztyén ember őbenne szemléli az egész életet és az egész világot. És – milyen meglepő – Jézus azt is mondta, hogy ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, vagyis előre jelezte, hogy az erőszaknak mindig lesznek áldozatai. Ebben a bűn alá rekesztett világban nem lehet áldozat nélkül élni, és valamilyen áldozatot mindenkinek hoznia kell. Most, hogy a szomszédban harcolnak, kezdjük megérteni, milyen nagy kegyelem, ha minket elkerül a háború. A fiatalságnak meg kell értenie: az a képmutatás, ami-

kor azt mondjuk, hogy erőszakmentesen lehet valamit tenni. Maga Jézus Krisztus is erőszakos halált halt, magára vette, ha úgy tetszik, ezt a törvényszerűséget ott, a kereszten. Ez furcsa ellentmondásnak is tűnhet, hiszen a keresztyén ember minden erejével a békére, az erőszakmentes megoldásokra törekszik.

2010-ben a Reformátusok Lapjában megjelent egy írása; engedje meg, hogy idézzek belőle: „Mit üzen nekünk mindennek fényében 1956 vérbe tiport, gonoszul megbosszult forradalma?

Azt üzeni, hogy nem előre, hátra vagy oldalra van a kitörési pont, hanem –fölfelé. Felemelt fejű és emelkedett szívű népnek van jövője. Olyan nemzetnek, ahol az igen – igen, a nem – nem. Ahol nem a földi paradicsom hamis ígéretéért követelnek emberfeletti áldozatot, hanem ahol szabad helye van hitnek és reménynek. Ahol a szellemi értékek mibenlétét nem az anyagi világ profitszemléletű igényei, hanem a bibliai eszmények határozzák meg.” Ez a gondolat ma is megállja a helyét?

Az elmúlt idők története ezt a gondolatsort csak megerősítette. Nem akarok aktuálpolitizálni, de a mostani magyar külpolitika ebben a szellemben működik. Nem vagyunk alábbvalók, fölemeljük a fejünket, és van véleményünk. Ez sosem tetszett a nagyhatalmaknak, mert azok éppen ezzel mennek szembe. A nagyhatalmi attitűd a kisebb, a gyengébb eltiprása. Jézus viszont mindig a gyengébbek oldalára, az elesettek, a kicsik oldalára állt, és igen erőteljes kritikával illette a hatalmat. Az idézett gondolatom maga a jézusi magatartás. Ha fölemeljük a fejünket, az az evangéliumi hozzáállásból következik.

Hogyan lehet a történelemnek ezt a szeletét valamiképpen élővé tenni és megtartani az emlékezetben azon generációk számára, amelyek már nem lehettek szemtanúi az eseményeknek, de talán már egyre kevesebbet is hallanak róla? Kell-e, fontos-e, hogy a történelmünk részévé tegyük a megemlékezést?

A kulturális emlékezet a társadalom alappillére. A mi globális világunkban óriási erők működnek az individualizáció érdekében. Kiszakítva a környezetéből, a közösségéből, a hagyományaiból az egyén borzasztóan sérülékeny és kihasználható. Ez a globális világ érdeke. Az egyén mindig úgy védekezett ez el-

„Divatját éli ma az emlékezetkultúrakutatás, de nem elégedhetünk meg pusztán ennek a tanulmányozásával, azt a praktikus utat is meg kellene találnunk, hogyan lehet ide visszavezetni az embert.”

len, hogy tartozott valahová. Fontos ma is egy közösségnek a részévé válni. Igaz, hogy a közösségben élés a maga hagyományaival terheket is rótt az emberre, ugyanakkor óriási védelmet is nyújtott. Ettől az emlékezetkultúrától nagyon távol vannak a mi fiataljaink, akik a digitális világban nőnek fel, olyan tartalmak jutnak el hozzájuk, amelyek nem az elmélyülő gondolkodásra ösztönöznek. Hosszú évek óta tanítok, óriási különbség van a húsz évvel ezelőtti diákok és a maiak között. Bár történelmet tanítok, nincs fogódzóm. Magam is szembesülök azzal a kérdéssel, hogyan lehet 1956ot vagy más, nagy jelentőséggel bíró történelmi eseményt olyan értelemben hétköznapivá tenni, hogy az emlékezetkultúránkban egészségesen éljen, és abból még merítsünk is valamit, akár a jelen életünkre, akár a jövőnkre. De teljes erővel erre kell törekedni. Divatját éli ma az emlékezetkultúra-kutatás, de nem elégedhetünk meg pusztán ennek a tanulmányozásával, azt a praktikus utat is meg kellene találnunk, hogyan lehet ide visszavezetni az embert. Nehéz feladat a

közösségépítés ilyen tekintetben, ahogy a gyülekezetépítés is az. Nem tudok erre biztos választ adni, csak azt, hogy ha ez elvész, akkor elvész a társadalom, sőt, maga az ember is, hiszen közösségi lények vagyunk. Ha szétnézünk a világban, a legsérülékenyebbek a modern, nyugati társadalmak. Ahogy megyünk kelet felé, ahol éppenséggel a keresztyénség talán még nem is tört át, a világ sokkal életképesebb amiatt, hogy még nem adták fel az emlékezetkultúrát.

Mindenki találhat magának kapaszkodót akár az emberi méltóság forradalmából is, és nem csak az egy-két napos megemlékezések szintjén… Ez fontos kifejezés, tessék aláhúzni: méltóság. Krisztus a maga keresztjével a rabszolgahalált vállalja, ezzel helyreállítja az emberi méltóságot, ahogy Pál apostol írja a filippi gyülekezethez: noha Isten formájában volt, „megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett”. Éppen ezért döntő fontosságú a krisztusi értelemben vett emberi méltóság.

Ezzel visszakanyarodunk a felvezető kérdésemhez, hogyan tükre a múlt a jövendőnek. Talán ezért is fontos a múltunkra is visszatekinteni.

Híres az a mondás, amely szerint „a történelem az élet tanítómestere”. Hegel erre reflektálva keserű humorral azt mondta: éppen arra tanít meg bennünket, hogy az emberiség nem tanul a történelemből. Az egyén viszont okulhat belőle, mert ha nem teszi, akkor a jövőt veszíti el. A múlt eltörlésének programja a szép új világ érdekében nagy kísértés minden kor számára, de a semmibe vezet. Amikor történelmünk kiemelkedő eseményei felé fordulunk, az nem pusztán nosztalgiázás. A múltidézés olyan tevékenység, amellyel a jövőt építjük. Más szavakkal múlt nélkül a jövő a semmibe vezet, mert pontosan azokat a tapasztalatokat nem gyűjtjük össze, amelyeket a jövőben is használhatnánk.

 FOTÓ: ZELENKA ATTILA

A zsidókhoz

írt levél valójában nem levél, bár annak látszik a befejezése. Az első mondatok azonban érzékeltetik, hogy tanító céllal született, mondanivalója hathatós és nagy vigasztalás a nyomorúságok és üldözések idején. Mindenféle szenvedés, nehézség, elkeseredés vagy elszürkülés idején is aktuális biztatás, bátorítás a hitben maradásra. Érzékelhetően más a teológiája, az Istenről szóló beszéde és a Krisztus-képe, mint amit a páli levelekben megszoktunk. Az első fejezetben úgy mutatja be Jézus Krisztust, mint dicsőséges főpapot, aki önmagát áldozta oda népéért, szent és tökéletes istentiszteletet hajtott végre. Nem félelemből, hanem szeretetből áldozott, odaadta magát egészen a felséges Istennek. „Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz.”

(Zsid 4, 14).

A második fejezet Jézus Krisztus embervoltáról szól, aki leszállt létünk legmélyére. Közel jött hozzánk, mint szenvedő a szenvedők között, kísértésekkel küzdő társunk és testvérünk lett. Vállalta az emberlét minden kínját, és tanulta az engedelmességet. „Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet, és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki.” (5,8) Egyedül itt szerepel ez az új vonás Jézus Krisztus jellemzésében. Nagy jó hír van abban, hogy Istenfia nem fenséges nyugalomban, tökéletes mozdulatlanságban, dicsősége csúcspontján jelent meg, mindig rendíthetetlenül egyforma állapotban, mint egy állókép, hanem folyamatos munkában és mozgásban van, és együtt lélegzik velünk, sír a sírókkal, megszánja az elbukottat. Leül a bűnösök és a tisztátalanok asztalához, mert ő a bűnösök barátja.

A zsidók szemében ez botrány volt. Kérdés, nekünk vajon nem az? Mi nem botránkozunk meg azon, hogy ő, aki Istennel egyenlő, tanulási folyamattal jut el a tökéletességre és engedelmességre? Jobban szeretnénk inkább a mindig dicsőséges és győztest Urat látni és tudni magunk előtt, aki változatlan valóság, aki „tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (13,8). Az is, valóban. Mert isteni lényegét és hatalmát nem érinti az a belső küzdelem, amivel földi életében és kereszthalála utolsó percéig ember is maradt. Irgalmas és hű főpap, aki meg tud indulni gyengeségeinken, gyötrődik a kereszten. Föloldhatatlan igazság ez: Istenember, aki ismeri Istent és ismer minket is. Hozzánk hasonló, mégis kimondhatatlanul több, nagyobb nálunk. Közbenjár, megtisztít, megigazít, vigasztal és fölemel. Mehetünk hozzá teljes bizalommal. 

IMÁDKOZZUNK!

Uram, tudom, a világban nincs véletlen és nincs szerencse. Ahogyan eddig éltem, gondolkoztam, cselekedtem, az teljesedik ki rajtam nap mint nap. Hogyan is múlhatna az életem véletleneken és szerencsén, ha te törvényt adtál a világnak?! Minden fizikai és lelki történés belül van a lehetségesen, a renden, a kereteken, amiket te adtál. Így állok most előtted, hordozva múltban meghozott minden döntésem következményét. Köszönöm, hogy ez nem csak rosszat kell, hogy jelentsen. Mert az áldás, a gyümölcs is következmény! Köszönöm, hogy részem lehet ebben is. Minden percemet abban a tudatban akarom tölteni, hogy amit ma teszek, az határozza meg, hogy holnap mi lesz velem. Köszönöm, hogy Igéd tanított meg erre. Ámen.  HAJDÚ SZABOLCS KOPPÁNY

A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ

Érzéketlen és részvét nélküli világban élünk, ahol sokszor az az érzése az embernek, hogy nem egymás mellett, hanem egymás ellen élnek az emberek. A szív és az érzelmek helyét átvette a racionalitás és az anyagias gondolkodás. Jézus egész életével azt hirdette, hogy forduljunk oda a másikhoz, szánjuk meg őt, és könyörüljünk azokon, akik elesettek és kiszolgáltatottak. Szomorú és egyben kijózanító látni azt, hogy milyen messzire került az ember, még a keresztyén ember is a jézusi tanítástól.

Heti bibliai szakaszaink sorában a Zsidókhoz írt levelet olvassuk, amelyben többször figyelmezteti a levél szerzője olvasóit arra: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket.” (Zsid 3,7) Arról a szívről beszél, amely a bűneset óta eltér Isten gondolatától, és amelyről Jézus azt mondja, hogy onnan „származnak gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és istenkáromlások” (Mt 15,19). Bizony az ember szíve néha olyan kemény, mint az „alsó malomkő” (vö. Jób 41,16), és Isten olykor hagyja, megengedi, hogy kemény is maradjon azért, hogy az ember a saját maga útját követve (Zsolt 81,13) ráébredjen: Isten nélkül elveszett ebben a világban.

Az egyháznak és benne a keresztyén embernek ma sem lehet más a feladata és küldetése, mint az, hogy odaforduljon az elesetthez, a szegényhez és a kiszolgáltatotthoz, hogy szelíden és alázatosan (vö. Mt 11,29) szolgáljunk ebben a világban, testvérül szegődve a másik testvér mellé, mert csak így tölthetjük be a Krisztus törvényét (vö. Gal 6,2). Aki e szerint él, az megtapasztalhatja azt, amiről Ezékiel próféta írt: „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.” (Ez 36,26)  SZETEY SZABOLCS

„Ne keményítsétek meg a szíveteket”

REFORMÁTUS LELKIPÁSZTOR A KISTARCSAI INTERNÁLÓTÁBORBAN

Rásky András révaranyosi református lelkész (1899–1953) minden körülmények között kiállt a hitéért és a rábízottakért. Kémkedési per vádlottja lett, amelyben végül felmentették; azonban ahelyett, hogy ezután szabadon engedték volna, Kistarcsára internálták, ártatlanul. „András bácsi minden vasárnap istentiszteletet tartott. Nagyon halk énekkel és nagyon szép prédikációval. […] Szép prédikációi és imái segítettek a nehéz időket elviselni” – emlékezett rá zárkatársa, Kesserű Sándor egykori hadbíró őrnagy. A kistarcsai táborban Rásky András egészsége végleg megromlott. Ismeretlen helyen, jeltelen sírban nyugszik.

A törvénytelenül Kistarcsára internált, majd ott életét vesztő mártír református lelkipásztor nagycsaládban nőtt fel, édesapja négy évtizeden át tanító volt Kisújszálláson. Debrecenben végezte a teológiát. Tiszakürtön és Kisvárdán teljesített segédlelkészi szolgálata után, 1925-ben választotta meg lelkészének a Tisza bal partján fekvő Révaranyos (1950-től Aranyosapáti) református gyülekezete. 1932-ben nősült meg, házasságából egy kislány született. A görögkatolikus többségű faluban aktívan részt vett a helyi közéletben: a községi képviselőtestület tagja, a helyi Hangya fogyasztási szövetkezet ügyvezető igazgatója, majd igazgatósági elnöke volt. „Családját nagyon szerető, igazán jó ember volt” – emlékezett vissza rá lánya, Szathmári Lajosné Rásky Éva.

Gyülekezetében huszonöt éven át hűségesen szolgált, egészen az 1950. február 8-án bekövetkezett letartóztatásáig. A már évek óta orvosi kezelés alatt álló, tuberkulózissal küzdő lelkipásztor előző nap ünnepelte 51. születésnapját. ÁVH-sok érkeztek házkutatási paranccsal a parókiára, „dollárt keresve”, de azt nem találtak. Mégis magukkal vitték a lelkészt azzal az ürüggyel, hogy a rendőrösön „felvegyék a jegyzőkönyvet”. A szomszédos Gyürén lelkésztársa, Kiss Pál már megbilincselve látta őt, amiről a legközelebbi kisvárdai lelkészgyűlésen be is számolt kollégáinak. Rásky letartóztatásának oka családja, gyülekezete és lelkésztársai előtt ekkor még ismeretlen volt.

Először Debrecenbe került előzetes letartóztatásba, ahol vallatták és megverték. Ezután átszállították Budapestre, a Mártírok útján lévő katonai fogházba. Egykori zárkatársa, Kesserű Sándor visszaemlékezése szerint Rásky levegőtlen, hatszemélyes zárkába került tizenketted magával. A rabok sokszor éheztek. Kesserű így emlékezett vissza a lelkészre: „András bácsi, mint mindenki, igen sovány volt, de a fogságot csendes megadással viselte. Vasárnapi prédikációi igen szépek voltak, vigasztalóak, és sokat segítettek a reménység fenntartásában. Különösen imádságai voltak nagyon szépek. Viszszaemlékszem szavaira: »Mi, akik itt a halál mezsgyéjén járunk…« […] Beszélgetéseink alkalmával gyakran és nagy szeretettel emlegette Révaranyoson hagyott családját és kislányát.” Nagyon

ritkán és csak rövid időre vitték ki őket sétálni az udvarra. Ilyen körülmények között a tüdőbeteg lelkipásztor egészségi állapota csak tovább romlott. Zárkatársait mégis ő bátorította, és minden vasárnap istentiszteletet tartott nekik.

A révaranyosi presbitérium és a helyettesítést ellátó Kiss Pál gyürei református lelkész bátor lépésre szánták el magukat. Rásky érdekében 1950. április 12-én kegyelmi kérvénnyel fordultak Szakasits Árpádhoz, az Elnöki Tanács elnökéhez, a következő indoklással: „…működésével, demokratikus magatartásával az egész község szeretetét és megbecsülését kiérdemelte. Lelkészi szolgálatával a hitélet ápolásán fáradott. Inkább visszavonult, csendes, zárkózott életet folytatott, alaptermészete lévén a szemlélődő békességkeresés. Háza puritán református magyar ház, és jelleme nyílt, egyenes, becsületes, igaz, őszinte. Mert 25 év alatt nemcsak gyülekezete, hanem felekezetkülönbség nélkül Révaranyos község minden lakosa ilyennek ismerte Rásky András lelkipásztort, nemcsak a révaranyosi református gyülekezet, hanem az egész község kimondhatatlan örömmel fogadná, ha a fent hivatkozott törvényerejű rendelet alapján az 1950. évi április 4-iki budapesti világraszóló ünnepség emlékére Rásky András ref. lelkipásztor közkegyelemben részesülne.” Az Elnöki Tanács a kérvényt nem fogadta el, Rásky továbbra is letartóztatásban maradt.

1950 októberében a Budapesti Katonai Törvényszék feljelentés elmulasztá-

Rásky András (forrás: Szathmári Lajosné tulajdona)

sával vádolta, a Gábor István és társai kémkedési per kilencedrendű vádlottjaként. A koncepció szerint Gábor István rendőr őrmester amerikai hírszerzőként Barabás és Révaranyos községekben többeket beszervezett, amiről Rásky tudomást szerzett, azt mégsem jelentette a hatóságoknak. A révaranyosi református lelkészt első fokon két év fogházra és három év hivatalvesztésre, politikai jogai gyakorlásának felfüggesztésére ítélték, majd mivel valóban ártatlan volt, másodfokon bizonyíték hiányában felmentették a vád alól. Ahelyett azonban, hogy szabadult volna, az Államvédelmi Hatóság elrendelte internálását. Törvényellenesen jártak el, az ügyet politikai síkra terelve, mivel Rásky számára – ahogy Bajor László államvédelmi alezredes fogalmazott – „a felmentő ítélet lényegében ártatlansági bizonyítvány – holott társadalmi veszélyessége feltétlenül van”. A révaranyosi lelkipásztort a kistarcsai internálótáborba szállították. Felesége hiába fordult amnesztiakérelemmel Házi Árpád belügyminiszterhez. A demecseri esperes útján Péter János püspökhöz is eljutott

REFORMÁCIÓS IMADÉLUTÁN

A Kárpátaljai Református Egyházkerületben a 2022-es év a hálaadás éve. A mostani időben nehéz ezt megélni, de amit eddig tapasztaltunk, az mindannyiunkat hálára indít Isten felé. A Reformáció ünnepéhez közeledve talán ez még hangsúlyosabbá válik. Az imádkozás a hívő ember legnagyobb fegyvere a gonosz és a békételenség ellen. Könyörgéseink eljutnak a Mindenható Atyához, aki nem hagyja azokat válasz nélkül. Azokat, akik szeretnének velünk együtt hálát adni és könyörögni, azokat szeretettel várjuk 2022. október 30-án, 15 órakor egy imadélutánra a Beregszászi Református templomba.

„Adjatok hálát a menny Istenének, mert kegyelme örökké tart”

Zsolt 136,26

Nagy Béla, a KRE főgondnoka

Zán Fábián Sándor, a KRE püspöke

az ügy, aki azt az Állami Egyházügyi Hivatalhoz továbbította. A pártállammal szorosan együttműködő tiszántúli református püspök további lépéseket azonban nem tett lelkésztársa kiszabadítása érdekében.

Amikor Rásky Éva először látogatta meg édesapját Kistarcsán, olyan rossz állapotban volt, hogy alig ismerte meg. Egészsége az internálótáborban végleg megroppant, tuberkulózisa elhatalmasodott rajta. A halál hirtelen érte, 1953. január 19-én, néhány héttel 54. születésnapja előtt. Tragikus, hogy több mint két év telt el Rásky halála után, mire értesítették arról a családot. Özvegye 1965-ben hunyt el, ekkor lányuk rávésette édesapja nevét is a sírkőre. A rendszerváltozás után az aranyosapáti reformátusok a templomkertben kopjafát állítottak az emlékére. Feltehetően az Új köztemető 301-es parcellájában, jeltelen sírban földelték el, exhumálására nem került sor.  ERDŐS KRISTÓF (A szerző történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tudományos főmunkatársa. A cikk eredetileg a Barankovics Alapítvány weboldalán jelent meg.)

Az Aranyosapátiban Rásky András emlékére állított kopjafa (forrás: Papp Vilmos hagyatéka)

AZ ITTBEN, A MOSTBAN!

DÓKA VIKTÓRIA

Amikor az egyház nem reflektál a körülötte létező világra, akkor elkezd távolodni az emberektől. Begubózik, megmerevedik – vallja Radvánszky Ferenc kárpátaljai református lelkipásztor, mentálhigiénés szakember.

Szükség van-e ma reformációra? Ha igen, milyen formában? Alapelvünk a szüntelen reformáció, ecclesia semper reformanda est, az egyház újra és újra megújulásra szorul. A reformanda kifejezés mutat rá a reformáció identitásának sarokkövére: visszaállni az egyházat hitelesítő alapokra. Ez Krisztus elhívása, az ennek való engedelmesség, Jézus Igéjének megtartása és megcselekvése, Krisztus állandó követése.

Milyen előttünk álló feladatok vannak ma?

Krisztus felmutatása. A hit megvallása feladat minden korban. Kérdez bennünket a világ: mi a te hited, a kapaszkodód, motivációd, reménységed? Az ittben és a mostban, a jelenlegi helyzetben mutassuk fel Krisztust! Mivel a világ folyamatosan változik, másképpen kérdez, mint korábban, nekünk is máshogyan kell válaszolnunk rá. Újuljunk meg, hogy hitelesek lehessünk! Kárpátalján más dolgokból kell megtisztulni, mint például a hollandiai református egyházban. A Kárpátaljai Református Egyházat jelenleg a létbizonytalanság próbálja meg.

Kárpátalján most miből kell megtisztulni?

Mivel bizonytalansággal küzdünk, összefogásra van szükségünk. A szétesést összefogással ellensúlyozzuk. Ami megakadályozza ezt, abból kell megtisztulnunk. Mi gátol abban, hogy megfogjam a másik ember kezét, felkeressem az egyedül maradt időst, ezáltal megtartsam az életét? Mi akadályoz, hogy megérintsen engem a másik ember problémája, hogy empátiát gyakoroljak? Tudjunk együtt sírni és nevetni! Ez a mentális egészség területe. Biztos vagyok abban, hogy a problémáink, a kapcsolati fogyatékosságaink okait a Szentlélek segítségével, a lelkigondozás módszerével tárhatjuk fel.

Hogyan zajlottak ezek a megújulások régen az egyházban? A reformáció a keresztyénség megújulásának csupán egy mérföldköve. Az apostolok cselekedeteiben olvasunk arról, hogy nemzetiségi kérdések miatt támadt feszültség az első keresztyének között. „…a görögül beszélő zsidók zúgolódni kezdtek a héberül beszélők ellen, hogy a naponkénti gondoskodásban elhanyagolják a közülük való özvegyasszonyokat.”

Radvánszky Ferenc a mezőkaszonyi és a bótrágyi református gyülekezetek lelkipásztora, mentálhigiénés segítő szakember, főiskolai tanár. Mezőváriban született, nős, négy gyermek édesapja.

Az eszkalálódott helyzet a friss egyházat majdnem megosztotta. Az apostolok oldják meg a problémát: a gyülekezet kiválaszt hét férfit a szolgálatra. Ezután megnövekedett a hívők száma, és sok pap is csatlakozott hozzájuk. Pál apostol a Jézussal való közösség hatását a következőképpen mutatja be: „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban.” Ezek olyan ellentétpárok, amelyek között feszültségek szoktak kialakulni. Zsidó és görög – nemzetiségi feszültség; szolga és szabad – társadalmi, gazdasági feszültség; férfi és nő – nemek közötti feszültség. Pál apostol problémáink széles spektrumát fedi le, és Krisztusra mint a legnagyobb problémamegoldóra mutat fel.

Kálvin Jánost nemzetközi reformátorként is nevezik, elsődlegesnek tekintette a missziót. Mennyire jellemző egyházunkra a missziói munka? Úgy vélem, diakóniában erősek vagyunk. Tanítványok vagyunk attól is, hogy a missziót, a krisztusi küldetést folyamatosan végezzük, Jézust követő életünket felmutatva teszünk másokat is azzá. A docendo discimus, tanítva tanulunk mondás nálunk is érvényes. A misszió egyházunkat is megerősíti. Ebben is szükséges megújulni. Ez mindenkor öszszetartozott a diakóniával, nem lehet a kettőt szétválasztani.

Milyen körülmények segítették az 16. században a reformáció terjedését, és mi gátolja manapság?

A reneszánszban mondták ki gyújtófogalomként a modern szót, amely a devotio moderna szóösszetételben mutatkozott meg először. Jelentése: más hit, azt azonban nem fogalmazták meg, miben különbözik az előzőtől. A modern kor lényege a tagadás. Nem határozza meg, miért vagyok más, milyen sajátosságaim tesznek értékessé, különböztetnek meg. Madách „a tagadás ősi szellemeként" mutatja be Lucifert. Mindent kérdőjelezzünk meg, és ha huszadszor is sikerül valamit bebizonyítani, akkor talán elfogadjuk igaznak. Az Isten felé nyitó gótikával szemben megfogalmazódó modernség, a reneszánsz, a re-nátusz, azaz újjászületett, amely éppen az anyagot, az embert helyezi középpontba, totális kultúraváltást jelent abban a korban. Az embereknek kapaszkodóra volt szükségük, amely biztonságot adhatott a számukra. A reformáció elterjedésének mentális oka, hogy a Lélek által tudott válaszokat adni. A szétesésben, a bizonytalanságban fogódzót nyújtott. A Krisztusra mutatás által ma is ezt kell képviselnünk az identitáskrízisbe került Európában.

Miért éppen 1517. október 31-én kezdődött el a reformáció?

A reformáció kora előtt is voltak Luther Mártonhoz, Kálvin Jánoshoz, Philipp Melanchthonhoz, Béza Tódorhoz, Ulrich Zwinglihez hasonló személyiségek, nagy tudással és mély hittel, mint például a clunyi bencések vagy az obszerváns ferencesek, Wald Péter és a waldensek, Husz János és a huszi-

ták. Ezek az előreformátorok viszont nem adtak válaszokat az emberek hétköznapi problémáira. A reformátorok viszont igen. Kálvin foglalkozott gazdasággal, divattal, a családtagok szerepével, lakberendezéssel. Így vitték közel az emberekhez az evangéliumot.

Mi mennyire adunk válaszokat az emberek mai problémáira? A mai keresztyénség önazonossági válságban van, ez az egész európai kultúra válsága is egyben. Először találjunk önmagunkra, és legyünk problémamegoldást segítő egyház! A keresztyénség megújulását minden időben a problémamegoldás vitte előre, és a Szentlélek vezérelte.

Mai viszonyok között mondana erre példát?

Prédikálni hívtak egy urbánus gyülekezetbe. Amikor felolvastam az igerészt, láttam, hogy kikeresték a hívek. Istentisztelet után szóba elegyedtem velük. A beszélgetésben a heidelbergi káté hosszú passzusait idézték. Úgy vágyom én is ilyen közösségre! Többekről kiderült, hogy nem keresztelték őket reformátusnak. Az egyikük elmesélte, hogyan csatlakozott a gyülekezethez: meghalt a fia és a férje, iszonyatos mélységet, gyászt élt meg. Az a szomszédasszony vigasztalta őt, aki odajárt templomba. Ő kísérte el a közösségbe. Mint mondta: „Itt állt össze az életem, a normális gondolkodásom, józanságom, a jövőképem.” A mai ember számára nem az a fontos, hogy milyen egyházban keresztelték meg a dédnagyapját, hanem hogy válaszokat kapjon olyan helyzetekben, mint: „kicsúszott a családi élet a kezemből”, „nem bírok a gyerekeimmel”, „esik szét a házasságom”, „nem győzöm fizetni a hiteleimet”. Legyünk olyan egyház, amelynek főként a lelkigondozás a területe!

Miről lenne érdemes a reformáció hónapjában magunkban gondolkodnunk, beszélgetnünk a családunkban, a házasságunkban?

Fogalmazzuk meg, mi gátol bennünket a hiteles keresztyén életben! Gondoljuk át, hogyan lehetne még inkább Jézusra hasonlítani! Közösségeinkben kössünk jóindulat-szövetséget, amelyben elhatározzuk és kimondjuk egymásnak: „bármit tegyek, azt csak jóindulatból teszem, még akkor is, ha esetleg kritizállak”! Ez a jóindulat szövetsége. Ezután fogalmazzunk meg legfeljebb három olyan igényt a másiknak, amelyről úgy gondoljuk, hogy segít „jól működni”, jól érezni magunkat a bőrünkben! Például a férj és a feleség ossza meg egymással, amitől, úgy vélik, boldogabb lesz házasságuk: hetente egyszer ülj le velem beszélgetni, mert hiányzol; este hatra főzd meg a vacsorát, mert akkorra mindig megéhezem, és ettől ideges leszek! A szövetségben mindenki tudja, mihez tartsa magát, ez segít abban, hogy jól működjünk férjként, lelkészként, gondnokként, családként, közösségként. Nagyobb valószínűséggel leszünk Krisztus-képűek. 

FIZESSEN ELŐ hetilapunkra!

A jövő három pillére

Kis gyülekezetben szolgáló kolléga újságolja: a különféle zenei show-műsorok, az úgynevezett tehetségkutatók, no meg a Bunyós Pityu szintű falunapi sztárfellépők megtették a hatásukat. Minden második gyerek énekes akar lenni. A tiszteletes úr naiv örömmel fogadta a nagy terveket. Ez igen! Szóval egyetemre akartok menni! Éneket tanulni! Hiszen ez csodálatos! Akkor tiétek a csillagos ég!

Tátott szájjal és csodálkozó szemekkel néztek vissza rá. Ugyan már, pap bácsi! Miféle egyetem? Nem olyan énekesnek. Hanem ahogy a tévében, meg a falunapon láttuk. Ahol az énekes szép autóval jön. A számítógépen megszólal a zene, lemegy a félórás műsor. Tomboló siker, zsebben a pénz. Az aktuális sztár pedig szerényen mosolyog napszemüvege mögül, kioszt néhány autogramot, fürdik a közönség szeretetében, és sietősen távozik.

A gyerek pedig hazamegy, és elmondja otthon, hogy ezt ő is tudná. Néhány mulatóst betanulni, sukár lila öltönybe beöltözni, aztán CD a zsebbe, és már indul is a fekete luxusautóval Ököripusztára, a rózsaszínű sikerek felé.

Tel.: 06-30-396-8208

1146 Budapest, Abonyi u. 21. kiado@reflap.hu

A kolléga azt is elmondja, szokásává vált, hogy minden tanév kezdetén kifaggatja hittanórásait és konfirmandusait. Hogyan tervezik a jövőt? Vannak-e terveik? Ahogy a válaszokból tapasztalja, úgy kétévente új trendek érkeznek. Pár éve még fodrász és műkörmös akart lenni a gyerekek zöme. Mondta is nekik: drágáim, hát nincs annyi haj és köröm ebben a négyutcás kis faluban, hogy mindannyian megéljetek belőle! De ez már a múlt. Ma a többség színpadra vágyik. Egy óvatos kislány azért hozzátette: ha nem jön össze, akkor még mindig ott van a fodrászat.

MEGRENDELŐLAP

 Megrendelem a Reformátusok Lapja című hetilapot ………… példányban egy évre fél évre negyedévre.

A gyerek órák hosszat csügg a tizenöt perc hírnévnek örvendő haknisztárokon, különösen, ha a család is ezt nézi, majd elkezdi álmodni a saját verzióját a könnyű életről, amelyben a kitartó munka és tanulás nyomokban sem szerepel, hiszen az csak lúzereknek való. A tévé is ezt mondta...

A megrendelőlapot kérjük a következő címre eljuttatni: Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, 1146 Budapest, Abonyi utca 21.

A megrendelőlapot kérjük a következő címre eljuttatni:

Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, 1113 Budapest, Tas vezér u. 13. Tel.: 06-30-396-8208

Levelezési cím: 1590 Budapest Pf.: 99.

Kivételek persze mindig vannak, akik már kellő időben tudatosan építik a jövőjüket, meséli a lelkész. Nyelveket tanulnak, sportolnak, tanulmányi versenyekre járnak. Őket valamiért nem szédítik meg a világban látható trendek. Talán mert megvan a saját elképzelésük, amelyből nem engednek. No meg a biztos szülői háttér, amely biztatja, segíti, formálja világképüket. Ők néhány év múlva egyetemistaként térnek majd haza.

Név: Cím:

Elektronikus megrendelés: kiado@reflap.hu

Tel.: 06-30-396-8208

Elektronikus megrendelés: kiado@reflap.hu

Név:.........................................................................................

Cím:.............................................................................................

Telefon (nem kötelező):...........................................................

Aláírás:...................................................................................

A sok-sok énekesjelölt zöme pedig akkor is ott áll majd a színpad előtt, és amíg az aktuális sztárt hallgatja, keserűen gondol egykori álmaira. Talán időnként még mutatja is a mellette csápolónak: figyelj, haver, ilyen közel álltam hozzá, hogy most engem láss azon a színpadon...

Egyszer egy áhítaton hangzott el, hogy a jövőnk építése sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk. Három dolgon múlik: milyen könyveket olvasol, kikkel barátkozol és milyen a kapcsolatod Istennel.  FÁBIÁN TIBOR

A szerző történész, a Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusa, a Szabad Föld hetilap szerkesztőújságírója

T. NÉMETH LÁSZLÓ

NEMZETI SZALAG A KABÁTON

„Mivel a teológusoknak engedélyt adtam a felvonuláson való részvételre, szerettem volna őket vissza is várni a Theológián. Miután 9 óra körülig hiába vártam, mert csak néhányan szivárogtak vissza, így Nagy Barnával hazaindultunk. A Kálvin térre kijutva már a tökéletes zűrzavar képe fogadott” – írja visszaemlékezésében 1956. október 23. napjáról Pap László. A budapesti teológia dékánja nehezen tudott hazajutni azon az estén, majd az éjszakája sem telt nyugodtan a lövések hangja és az aggodalom miatt. Tekintsük át, mi is történt a forradalom első hetében a teológusokkal Budapesten!

Néhány évvel ezelőtt a Reformátusok Lapja hasábjain Bán Béla és Varga László nyugdíjas lelkipásztorok emlékeztek vissza az 1956-os eseményekre. A forradalom és szabadságharc idején mindketten teológushallgatók voltak. Felidézték az október 22-én este történteket, miszerint a másnapra tervezett felvonulásról Herczegh Lajos és Magócsi István hallgatók vittek hírt a Ráday utcai épületbe. „A meghívást két helyről kaptuk. Arról tájékoztattak minket, hogy a Műegyetemtől és az Írószövetségtől indul egy-egy csoport. Magócsi javasolta, hogy az Írószövetséghez menjünk” –emlékezett vissza Bán Béla. Mint mondta, a „teológusok ebéd után gyülekeztek a teológia bejáratánál, Magócsi István nemzeti színű szalagot darabolt és osztott szét, hogy mindenki kitűzhesse a kabátjára”.

Indulás előtt elénekelték a 90. zsoltárt, és közben a lépcsőn megjelent Pap László dékán. „Mindanynyian egymásra néztünk, hogy most mi lesz. Amikor elénekeltük a zsoltárt, ránéztünk, és ő a következőt mondta: »Tudjátok az Igét: minden szabad nékem, de nem minden használ; minden szabad nékem, de nem minden épít. Református teológusok vagytok, úgy menjetek, hogy használjatok és építsetek, az Úristen vigyázzon rátok!« A titkárnője a szabadságharc leverése után mondta el, hogy ezután bement az irodájába, leborult az íróasztalára, és könnyes szemmel imádkozott” – idézte fel a forradalom kezdetének történéseit a hatvanadik évfordulón Varga László.

Pap László október 24-én gyalog indult el zuglói otthonából a Ráday utcába, miután telefonon értesült róla, hogy a teológusok közül többen is megsérültek. Útközben rengeteg holttestet látott az utakon, majd amikor megérkezett a teológiára, berendezkedett a bentlakásra. A következő hetet a Ráday utcai épületben töltötte azokkal a teológushallgatókkal, akik a fővárosban maradtak. Október 26-án a Péterfy Sándor utcai véradó központba mentek, és csak másnap reggel indulhattak vissza a vérvétel elhúzódása miatt. Veszélyes utcákon haladtak keresztül, de amint a dékán írja, „baj nélkül” megérkeztek a Rádayba. Pap László még aznap telefonon kérlelte Tildy Zoltán államminisztert, „hogy vessenek véget a vérengzésnek”.

„Október 28-ika nagyon tragikus napunk volt” – írja Pap László. Délután Herczegh Lajos és Magócsi István meglátogatták a kórházban a sebesült Szücs Zoltánt, vöröskeresztes karszalaggal mentek, de már többé nem térhettek vissza a Ráday utcai épületbe. „Vacsora után Laci fiam hívott telefonon a Rókusból, ahol a sebészeti műtőn dolgozott, hogy Magócsit súlyos térdlövéssel és nagy vérveszteséggel vitték oda és amputálják. Érdeklődésemre, hogy Herczeghgel mi történt, Magócsi még meg tudta mondani, hogy ő meghalt. Sajnos másnapra Magócsi is befejezte életét. Az ő holttestét szülei másnap hazavitték Monorra, Herczeghet én temettem 30-án a Theológia kertjében” – emlékezett vissza a teológia dékánja.

Pap László egy hét Ráday utcai tartózkodás után útnak indította azokat a teológusokat, akik szerettek volna hazajutni. Mint írja, „magam is hazaindultam 30-án délután gyalog, az akkor már nagyon megviselt Üllői úton, Nagykörúton és Rákóczi úton”. A Ráday utcai épületet a teológusok zöme ugyan elhagyta, de az egyházkerület központja a forradalom és a szabadságharc következő napjaiban sem ürült ki. Egyházi vezetők – köztük Pap László is – gyűléseken és megbeszéléseken hoztak döntéseket, valamint értékelték az országban és az egyházban kialakult helyzetet.

Ma már a megújult Ráday Házban emlékezhetnek a teológusok a hatvanhat évvel ezelőtti eseményekre. A forradalom és szabadságharc idejének Ráday utcai épülete központi helyszíne volt a budapesti teológusok 56-os cselekedeteinek. A fiatalok áldozatvállalása és hűsége pedig ma is példa lehet mindannyiunk számára. 

Fotó: Füle Tamás

A KOLLÉGIUM A DIÁKJAIBAN ÉL TOVÁBB

Erdély leghíresebb iskolái közé tartozott, ma is az egyik legpatinásabb kollégium. Utóbbihoz viszont hos zszú évtizedek vezettek. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium újraindulásáról, az épületek felújításáról, az iskolában folyó oktatásról kérdeztük Szőcs Ildikó igazgatónőt az oktatási intézmény fennállásának 400. évfordulója alkalmából.

Az államosított javak visszaigénylésekor mi került vissza az egykori iskola javaiból az egyházhoz, és mi maradt az államnak? Az elmúlt években a kollégium egykori vagyonából államosított javak közül visszakerültek az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonába épületek, földterületek, de sok minden még várja a sorát, illetve több ingatlan esetében sajnos megszületett az elutasító határozat is. Nekem elsősorban az oktatási célt szolgáló ingatlanokról van tudomásom. 2004-ben visszaszolgáltatták a kollégium főépületeit, udvarát, tornakertjét és néhány tanári lakást a Bethlen utcában. A főépületekben van a természetrajzi múzeum és a Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtár. Az utóbbi esetén a könyvállományt is visszakaptuk. 2007-ben visszaadták a tornacsarnokot, az étkezdét, a volt igazgatói lakást, viszont tavaly elutasították a volt óvoda és a Kós-épület, valamint a természetrajzi múzeum és a történelmi múzeum állományának visszaszolgáltatását.

Egy adott pillanatban úgy tűnt, az iskolának ki kell költöznie az épületből. Hogyan oldódott meg a helyzet?

A visszaszolgáltatás után meg kellett keresni azt a jogi formát, amely lehetővé teszi az iskola további működését. Az egyházi tulajdonba került épületben az iskola akkor működhet, ha az önkormányzat fenntartóként bérszerződést köt a tulajdonossal. Az éves bér viszont meghaladta a város fizetőképességét.

2004 és 2008 között többször is felmerült, hogy a kollégiumot el kellene költöztetni az épületből. Az önkormányzat és az egyházkerület vezetősége úgy döntött, haszonkölcsön-szerződéssel átveszik-átadják a főépületeket és az udvart azzal a céllal, hogy az ingatlanban a magyar tannyelvű Bethlen Gábor Kollégium működhessen, s a bérnek megfelelő összeget az önkormányzat saját forrásból vagy pályázatokból befekteti az épület felújításába.

2008-ban az önkormányzat a Regionális operatív program keretében pályázatot nyújtott be az iskola felújítására. Az egyházkerület elkészíttette a felújítási tervet, és biztosította a főépület első emeletén található természetrajzi múzeum és dokumentációs könyvtár felújításához az önrészt, az önkormányzat pedig az ötmillió eurós uniós pályázat kétszázalékos önrészét. A haszonkölcsön-szerződést 25 évre meghosszabbították, 2033-ig van érvényben. A tornacsarnok visszaszolgáltatása előtt az iskola az állami befektetési alaphoz nyújtott be pályázatot a felújításra. Az 1897-ben épült tornacsarnok már használhatatlan volt, annyira leromlott állapotba került. A pályázat pozitív elbírálásával egy időben kapta vissza a tornacsarnokot az egyházkerület. Azért,

hogy a pályázatot ne kelljen visszautasítani, a tornacsarnokra is megköttetett a haszonkölcsön-szerződés, jelenleg 2028-ig érvényes. A 2007-ben visszaszolgáltatott étkezdét az egyházkerület és a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium Alapítványa újíttatta fel 2009-ben a magyar kormány támogatásával. Az egyházkerület az óvoda- és bölcsődeépítési programba besorolta a kollégiumot is. Így készült el az a gyönyörű épület, amely három óvodai és két bölcsődei csoportnak nyújt XXI. századi körülményeket, és amelyet 2021-ben vett át az önkormányzat haszonkölcsön-szerződéssel öt évre. A volt igazgatói lakást, amely az épületkomplexumban található, az egyházkerület átadta használatra a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium Alapítványának, amely a magyar kormány támogatásával tankonyhát alakított ki a szakiskolás diákok számára. A tornakert felújítása szintén a magyar kormány támogatásával valósult meg az Erdélyi Református Egyházkerület és a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium Alapítványának közreműködésével.

Miből állt az épületrendszer évekkel ezelőtt megkezdett felújítása?

Az épületrendszert, udvart és tornakertet teljesen felújították a 2007–2022-es időszakban. Az épületek esetén csupán a falak maradtak meg – minden egyebet kicseréltek. A bentlakásban a nagy hálótermekben fürdőszobákat alakítottak ki, modernizálták a teljes fűtésrendszert. A pályázat részeként interaktív táblákkal, laptopokkal, az oktatást segítő eszközökkel látták el az osztálytermeket. A bútorzat teljes cseréje szintén a nagyenyedi Bethlen Gábor Alapítvány pályázata révén valósult meg. A kol-

légium udvarát térkövezték, egyúttal zöld szigeteket alakítottak ki benne. A tornakertben gyepszőnyeges focipálya, rekortán futópálya és ugyanezzel borított multifunkcionális pálya jött létre.

Az egyház, az iskola és a polgármesteri hivatal példaértékűen működik itt együtt. Mi a titkuk?

Valóban példaértékű az együttműködés. Mindaz, amit felsoroltam, nem valósulhatott volna meg az egyház, az iskola és a polgármesteri hivatal közös erőfeszítése nélkül. Titka a hatékony, nyílt kommunikáció, amelynek eredménye a közös siker.

Mióta tartozik az iskola a református kollégiumok közé, és milyen jellegű oktatás folyik itt?

A kollégiumban 2005-ben az állami Bethlen Gábor Kollégium és vele párhuzamosan a Nagyenyedi Református Kollégium működött. Ez utóbbinak nem volt jogi státusa (1992-ben jött létre a teológiai osztályok beindításával). Az egyházkerület ez utóbbi igazgatásával is engem bízott meg 2005-ben, majd 2006-tól a teljes Bethlen Gábor Kollégium a református oktatási hálózat részévé vált. A kollégium keresztyén szellemiségben neveli a rábízott ifjakat. Idén a következő oktatási formák működnek a kollégiumban: bölcsőde (15 gyermek), napközis óvoda (55 gyermek), általános iskola (186 gyermek), középiskola (matematika, számítástechnika, természettudományos képzés, 112 diák), tanító-óvóképző osztály (84 diák), szakiskola (38 diák).

Az oktatás a szakképzésre is kiterjed. Milyen szakmákat tanulhatnak a diákok?

A szakoktatást 2007-ben indítottuk el kőműves- és pincérképzéssel. Ma hároméves szakmunkásképző működik a turisztika-közélelmezés szakon. Pincér-szakács- és cukrászképzésünk van. Diákjaink kijárnak a városbeli és a környező települések vendéglátóipari egységeihez. Több diákunkat alkalmazták már a vállalkozók a környéken és szerte az országban.

Az iskola melletti Bethlen utcában több épületet újít fel az egyház a magyar kormány támogatásával. Hogyan kapcsolódik mindez az oktatáshoz?

A megújult kollégium és Bethlen utca tulajdonképpen Nagyenyed főtere. Büszkeséggel tölt el, hogy a lehetetlent is megpróbálva megszépülnek a leromlott épületek, és a turizmus fellendítésével Nagyenyed visszakerülhet a turisztikai térképre. Reményeink szerint a turisztika-közélelmezést végző diákjaink majd ide is mehetnek szakmai gyakorlatra.

Régen Erdély minden szegletéből érkeztek diákok a kollégiumba. Most honnan jönnek?

Szinte minden osztályban vannak más megyéből érkező diákjaink is. A legtöbben a tanító-óvóképző osztályba érkeznek más megyéből. 105 tanuló nyert elhelyezést a bentlakásban. A bentlakó diáksereg több mint fele más megyéből származik (Hargita, Brassó, Maros, Kolozs, Szilágy, Szatmár).

Nagyobb városokhoz közel fekvő településeken sorra szűnnek meg a magyar iskolák. Nagyenyed környékére ez nem igaz. Mivel tudják ezt elérni?

A kollégium csupán akkor fogad be diákot a környékről, amenynyiben helyben nincs magyar tannyelvű oktatási intézmény. A cél az, hogy óvoda, elemi és az általános iskola felső tagozata mindaddig működjön az adott településen, amíg van gyermek. Ezekből az iskolákból kézenfekvő továbblépés a gyermekek számára a kollégium. Jó szívvel irányítják hozzánk a gyermekeket azok a pedagógusok, akik elől a kollégium nem akarja elhalászni a kicsiket.

Az iskolában két múzeum is található. Mi a történetük?

Az egyik az iskolamúzeum, amelyet a kollégium lelkes tanárai hoztak létre a 2000-es évek elején az úgynevezett Bagolyvár alsó termeiben. Korabeli osztályterembe látogathat, aki belép a múzeumba, és a tárlókban megtekintheti azokat a kiadványokat, emléktárgyakat, fotókat, amelyek a kollégium múltjáról regélnek. A főépület első emeletén van a természetrajzi múzeum, amely három teremben kőzettani, növény- és állattani gyűjteménnyel várja a látogatókat. A múzeumot a városi önkormányzat működteti.

Óvoda és bölcsőde is nyílt az iskola területén. Mennyire volt fontos a város életében ez az új oktatási intézmény?

Napközis óvoda már működött a kollégiumban, csupán új épületbe költözött. Az új épület a bölcsőde beindítását is lehetővé tette.

Idén nyílt meg Nagyenyed első magyar nyelvű bölcsődéje. Fon-

tos, hogy a bölcsődétől a középiskoláig e gyönyörű környezetben gyarapodhatnak a ránk bízott gyermekek testben, lélekben, tudásban.

Milyen testvériskolai kapcsolatai vannak az intézménynek?

Intézményünk testvériskolai kapcsolatot ápol az erdélyi és partiumi református kollégiumokkal, a budapesti Baár–Madas Református Gimnáziummal, a Hajdúnánási Körösi Csoma Sándor Református Gimnáziummal, a Szentendrei Református Líceummal, a soltvadkerti Evangélikus Általános Iskolával és a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Katolikus Líceummal.

Tavaly novembertől zajlanak az iskola fennállásának 400. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezések, ünnepségek. Össze lehet-e röviden foglalni ezeket?

Tavaly a kollégium, az egyházak, a civil szervezetek kezdték el az emlékévet. Az iskola bekapcsolódott az egyházkerület által szervezett gyulafehérvári református egység napi rendezvényekbe is, örömmel vettünk részt Bethlen Gábor fejedelem szobrának a leleplezésén. Házigazdája voltunk a protestáns teológia által szervezett egyháztörténeti konferenciának. A kollégium központi rendezvénye a júniusi emlékünnepség volt. A több mint 1500 véndiák meghívott részvételével zajló emlékülésen a felszólalók méltatták a kollégium múltját, jelenét, és jövőképet fogalmaztak meg. Augusztus 20-án a megye magyarsága ünnepelte a dísztermünkben az államalapítást és a kollégium 400 évét. Idén az erdélyi és partiumi református kollégiumok országos tanévnyitójának is Nagyenyed adott otthont az emlékév jegyében.

Szeptember közepén adták át a felújított tornakertet. Mit jelképez ez az iskola és a fiatalság, valamint a hagyományok szempontjából?

Örömmel vettük birtokba a felújított tornakertet. Az iskola felújításának egyik szép állomása volt ez. A tornakert a helyszíne a kollégiumi testedzésnek, de kitűnő lehetőséget nyújt a diákoknak a szabadidő eltöltésére is. Kevés olyan tanintézmény van, ahol az iskola elhagyása nélkül lehet sportolni vagy a természetben sétálni, barátkozni. A tornakert a helyszíne a hagyományos tornavizsgának is, amely a református kollégiumok hagyományai közé tartozott, és Nagyenyeden még mindig szokásban van.

Mit jelent a Bethlen Gábor Kollégium a diákok, a város és a térség számára?

Hatalmas megtartó és összetartó erő. Öröm volt megtapasztalni, hogy sok véndiák jelentkezett a hívó szóra, és jelenlegi diákjaink, a tantestület, a szülői közösség, a megye és a város polgárai, támogatóink csatlakoztak a nagy ünnepséghez, bizonyságául annak, hogy a kollégium a város, a térség és az egyetemes magyarság számára egyaránt fontos. Amíg létezik és erőt sugároz, a térségben is van magyar jövő. A kollégium a mindenkori diákjaiban és véndiákjaiban él tovább.  SZERZŐ ÉS FOTÓ: SOMOGYI BOTOND

2022-10-23

ANYANYELVI KAPUŐR Tengernyi a „csinál”

A főnévhez kapcsolt tartalmatlan igei szerkezetben lépten-nyomon felbukkan a csinál. Példák a médiából: „nem csinál titkot belőle, hogy a téma, amiről ír, az ő élete”; „aki piszkot csinál, eltakarítja maga után”; „gondot csinál magának abból, hogy a gyermeke boldoguljon”; „készre csinálja a fürdőt”; „a gép nem kér bocsánatot, ha hibát csinál”. Világos egyszerűséggel, elhagyva ezt az igét: nem titkolja, hogy amiről ír, az ő élete; aki piszkít, piszkol, eltakarítja; aggályoskodik gyermeke boldogulása miatt, illetve: törődik gyermeke boldogulásával; elkészíti a fürdőt; „a gép nem kér bocsánatot, ha hibázik”. Máskor tartalmas igére cserélendő ez a szürke szó. „Iskolát csinál a szegény gyermekek számára”; „megint ostobaságot csinál”; „a barátnőmnek kell ajándékot csinálni”; „a légynek sem árt, csak hatalmas lármát csinál”; „a remek kilátás még jobb étvágyat csinál”; az énekes „fergeteges hangulatot csinál”; „mihelyt pénz kerül a keze ügyébe, elmulatja, s ha elfogyott, adósságot csinál”; „csodás festményt csinál krikszkrakszokból”. Választékosan: iskolát alapít (vagy szervez); ostobaságot követ el; ajándékot készíteni; hatalmas lármát csap, lármázik, zajong; a kilátás étvágyat gerjeszt; az énekes fergeteges hangulatot teremt; ha elfogyott, adósságba keveredik; csodás festményt alkot.

Nem ritka a hibahalmozó mondat: „A képzés egy fantasztikus embert csinál belőled.” Mindkét elcsépelt, üres divatszót tartalmasra cserélve, az itt felesleges határozatlan névelőt elhagyva, szabatosan: A képzés csodálatos embert farag belőled.

A következő szerkezetben viszont –kivételesen – pontos és helyes a szóhasználat: bolondot (bohócot) csinál magából.

Tehát ne csináljuk (pontosabban: ne tegyük), hogy a csinál igét túl sűrűn használjuk. Hagyjuk el, kerüljük a vele alkotott terjengős kifejezéseket (is), illetve keressünk helyette pontos, a szövegkörnyezetbe illő igét!  ARANY LAJOS

KÉSZÍTETTE: NAGY ANDRÁS

A zsoltárok könyvéből idézünk.

Vízszintes: 1. Az idézet első része (S, Ú, É, M, T). 13. Erbium és kén vegyjele. 14. Zenei kifejezés: kötötten adandó elő. 15. Versenykutya. 16. Filmrendező, író (LÁZS Sándor). 18. Némán rárakó! 19. Gazdátlan eb jelzője. 21. Szomjúság, több szláv nyelven (ZSAZSDA). 23. Olimpiai bajnok német úszónő (Kornelia). 24. A maorik hagyományos kosara (KETE). 25. Londoni idegen! 26. Kicsinyítő képző. 27. Arab női név. 29. Budapesti Nemzetközi Vásár, röv. 30. Matéria. 32. A végén igazol! 33. Máshová húzás. 36. Állat alá terített szalma. 37. Gyakorító képző. 39. Levest eszik. 41. Fém rövid neve. 42. Algériai kikötőváros. 44. Panoráma. 46. Szitadarab! 47. Inas. 49. Francia, spanyol és svéd gépkocsijelzés. 50. Nyugat-Európa egyik legfontosabb folyója. 52. Juttat. 53. Másra haragvó ember, barátok között. 55. Bern folyója. 56. Az Omega együttes X. nagylemeze (2 szó). 57. A termőföld alatti réteg. 59. Érzi az örömöt. 61. Berlini 11! 62. A varázslás és a gyógyítás istene az ókori Egyiptomban (HEKA). 63. A tea alkaloidja. 64. Kozmás lesz az étel alja. 67. Öszsze-vissza önt!

Függőleges: 1. A hitelező bank részére történő biztosítékkal bejegyzett ingatlan jelzője. 2. Időmérők mestere. 3. Az egyik főiránnyal kapcsolatos. 4. Iljusin felségjele. 5. Baranya megyei község. 6. A Taj Mahal városa. 7. Szakmai részlet! 8. Aján Tamás sportdiplomata névbetűi. 9. Páros ruhadarab. 10. Olaszország egyik legrégebbi városa. 11. Várát Dobó István védte. 12. Kulccsal működtethető szerkezet ajtón. 17. Fiatalon elhunyt, Kossuth-díjas matematikus, egyetemi tanár (Tibor). 20. Ötlet. 22. Növényi szár, angolul (STALK). 23. Összetett tárgy részeinek külön kerülése. 25. Évkönyv. 26. A porcelán alapanyaga. 28. Esni kezd. 29. Ritka férfinév. 31. Vagylagos részlet! 34. Világtalan. 35. Sapienti …, bölcsnek elég. 38. Bő. 40. Csukat. 43. Nagyobb embercsoport melodikus hagyománya. 45. Idegen Sára. 48. Kubai származású amerikai színésznő, modell (Cameron). 51. Feljebbvalóval közöl. 52. Az idézet második része (V, K, K, U). 54. Fehérjetermészetű fertőző ágens (PRION). 55. Rendszertani fogalom. 56. Rara …, ritka madár. 57. Tengeri madár. 58. Iratköteg. 60. Az amerikai polgárháborúban a déliek tábornoka (Robert). 61. Egyesült Arab Köztársaság, röv. 65. Ellentétes kötőszó. 66. Olasz folyó. 68. Számnév.

Az előző rejtvényünk megfejtése: „Megőriz az Úr jártodban-keltedben. Most és mindenkor.” (Zsolt 121,7-8)



Állatok a Bibliában

Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kicsinyeiknek azokat a történeteket a Bibliából, amelyekben őseik szerepelnek. A Vörös-tenger halai között is szájról szájra jár néhány ilyen történet.

A NAGY HAL GYOMRÁBAN

– Jaj, Polli néni, mondjad, mondjad, mi történt azután Jónással, hogy kidobták a hajóból? – kérdezte izgatottan Hella. – Ugye nem esett baja?

– Nem, dehogy, mert…

– Megvan! – visított fel Helli. – Akkor jött a nagy hal, és bekapta! Ugye, Polli néni, ugye?! Ez volt a csoda, amiről beszéltél?! Hogy Isten kirendelte a nagy halat?!

– Akiről nem tudjuk, hogy cet volt-e vagy mi a csoda – fűzte hozzá Hella is.

– Pontosan – bólintott a vén polipasszonyság. – Isten odaküldte a nagy halat, aki bekapta Jónást. Három napig volt a hal gyomrában.

Helli megint a fejét rázta.

– Az nem lehet. Nincs olyan ember, aki kibírna három napot egy hal gyomrában!

– És nincs olyan hal sem, ami kibírná! – vetett ellent Hella is.

Polli néni leeresztette a szemhéját, úgy nézett a kétkedő kishalakra.

– Biztosak vagytok ti ebben? Isten nem tudná ezt megtenni? Hiszen ő teremtette a nagy halat meg Jónást is.

A halacskák elbizonytalanodtak. Igaza lehet Polli néninek. De a vén polip megrázta a fejét.

– Valójában nem is az a fontos, hogy volt-e nagy hal, és hogy a bendőjében töltött-e Jónás három napot. Az a lényeg, hogy mélyen magába szállt. És a büszke Jónás, aki hátat fordított Istennek, a harmadik napon így imádkozott:

„Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, és ő meghallgatott engem.

A halál torkából kiáltottam segítségért, és te meghallottad hangomat.

Mélységbe dobtál, a tenger közepébe, és áradat vett körül. Minden habod és hullámod átcsapott fölöttem.

Én már azt gondoltam, hogy eltaszítottál magadtól, és nem láthatom többé szent templomodat.

Már-már életemet fenyegette a víz, mélység és örvény vett körül, hínár fonódott a fejemre. Lesüllyedtem a hegyek alapjáig, örökre bezárult mögöttem a föld.

De te kiemelted életemet a sírból, ó, Uram, Istenem!”

A két kishal elhallgatott. Igaza lehet Polli néninek. Aki így tud imádkozni, az valóban nagy mélységeket járt meg. Mindegy, hogy a hal gyomrában, a tenger fenekén vagy csak a lelke mélyén.

– És? – törte meg a csendet Helli. – Végül elment Ninivébe Jónás?

– El bizony – nevetett Polli néni. – De a konoksága azért megmaradt. Nem hirdette valami nagy hévvel Isten üzenetét a városban. Igazság szerint a szíve mélyén reménykedett, hogy nem térnek meg bűneikből, és Isten jól megbünteti őket. Ki is ment a város szélére, készített ott magának egy kunyhót, odaült az árnyékába, hogy lássa, mi történik majd a várossal. De nagy volt a meleg, így az Úristen kirendelt egy bokrot, ami árnyékot adott Jónásnak. Nagyon örült a bokornak Jónás. Másnap azonban Isten úgy rendelte, hogy egy féreg rágja meg a bokrot, ami azon nyomban el is száradt. Olyan forróság volt, hogy Jónás napszúrást kapott, ájuldozott, és a halált kívánta magának.

Ekkor Isten megszólította:

– Igazad van-e, amikor haragszol e miatt a bokor miatt?

Ő így felelt:

– Igazam van! Haragszom, amíg élek!

Az Úr ezt mondta: – Te szánod ezt a bokrot, amelyért nem fáradtál, és amit nem te neveltél. Amely egyik éjjel felnőtt, másik éjjelre pedig elpusztult. Én pedig ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van?! És ott az a sok állat is!

A halacskák eltátották a szájukat:

– Isten törődik velünk? Számontart minket?

– Hát hogyne tartana! – bólogatott Polli néni. – Különben nem gondoskodna rólatok nap mint nap. 

MIKLYA LUZSÁNYI MÓNIKA / MIKLYA ZSOLT, RAJZ: DAMÓ ISTVÁN

Van élet a szórványban

Különleges napot élt meg Küküllőalmás és Somogyom gyülekezete október 9-én: első alkalommal szerveztek magyar napot, a nagy erdélyi városok eseményeit követve. A rendezvény célja, hogy sugallja: a szórványban is van élet. A magyar nap egyben jó alkalom volt arra, hogy a küküllőalmási és somogyomi gyülekezetek szorosabbra fűzzék a kapcsolatot a Szeged-Kálvin téri testvérgyülekezettel.

A magyar nap céljai között szerepelt a közösségépítés és az identitás erősítése, emellett testvérgyülekezeti megállapodást írtak alá az érintettek – számolt be az eseményről Hajdú Nagy István, a küküllőalmási és somogyomi gyülekezetek lelkipásztora. Az ünnepi istentiszteleten köszöntötték a hetvenedik évüket betöltött gyülekezeti tagokat is az idősek vasárnapja alkalmából.

Két és fél év után újra megszólaltak a felújított és automatizált harangok. A kis harang idén százéves, a nagy harang pedig 97 éves. Viszontagságos körülmények között készíttette őket a gyülekezet az első világháború után, Kuhn Zoltán akkori lelkészsége idején, akinek egyik unokája és egyik dédunokája is jelen volt az alkalmon.

Az istentiszteleten Juhász András esperes, a Szeged-Kálvin téri Református Egyházközség lelkipásztora hirdette az igét a 30. zsoltár alapján. A hálaadás fontosságát hangsúlyozta, hiszen Istentől jön minden jó adomány és tökéletes ajándék. – Ameddig valamink megvan, addig oly természetesnek vesszük – legyen az egészség, erő, fiatalság, anyagi jólét, egy drága ember mellettünk –, de ha elvész, akkor fohászkodunk érte az Úrhoz! Utólag látjuk meg Isten ajándékait, amikor már elvétetnek, vagy éppen nem kapjuk meg azokat – figyelmeztetett a lelkipásztor, kiemelve, hogy az ember életének célja, hogy Istent dicsőítse és hirdesse hűségét.

Az eseményen Benedek Zakariás parlamenti képviselő is köszöntötte az egybegyűlteket, örömét fejezve ki az új kezdeményezésért. Kőrösi Viktor Dávid vezető konzul is szólt az ünneplő közösséghez, arra biztatva a gyülekezetet, hogy mindenki vigye haza az összetartozás érzését, mert ez fog megtartani a következő ezer évben is. A továbbiakban néhai Kuhn Zoltán lelkész unokája, Somogyi László köszöntötte a gyülekezetet, aki elmondta: – Jó látni, hogy e gyülekezetben értik és élik a hívó szót, gyermekek, nők, férfiak, családosak, egyedül levők, mindannyian. A harangok százévesek, azt jelezik, hogy Istenünk hívása, szava el nem múlik, nem kopik, kitartóan velünk van. A templomi ünnepség után közös ebéden vehettek részt a jelenlevők a helyi kultúrotthonban. 

REFORMATUIS.RO/FOTÓ: PÉTER CSILLA

ÍZZEL ÉS LÉLEKKEL

Csomós András séf

TÚRÓ MOUSSE

Könnyű desszert, bármikor elkészíthető, és szinte minden gyümölccsel jól működik. Mehet pohárba vagy tányérra, és ha éppen nem tudunk friss gyümölcsöt adni hozzá, valamilyen jó kis házi lekvár is kiváló kiegészítője lehet.

Hozzávalók:

500 g szobahőmérsékletű, krémes állagú túró (ha rögös, passzírozzuk át szitán), 3 db citrom reszelt héja, 2 db citrom kifacsart leve, 10 g cukor, 200 g fehér csokoládé, 7 g zselatinpor, 35 ml hideg víz, 250 ml habtejszín, eper vagy más gyümölcs, esetleg lekvár.

Elkészítés:

A fehér csokoládét vízgőz fölött felolvasztjuk. A zselatinporhoz hozzáadjuk a hideg vizet, hagyjuk egy kicsit, hogy megszívja magát, majd összemelegítjük (nem kell forralni!). A tejszínt felverjük. A citromok levét felforraljuk a cukorral, amíg össze nem olvad. Fontos, hogy minden alapanyag nagyjából ugyanolyan hőmérsékletű legyen. A krémes túróhoz hozzákeverjük a citromok reszelt héját és a cukorral összemelegített levét, majd a szobahőmérsékletűre hűlt fehér csokit, utána a zselatint, végül beleforgatjuk két részletben a felvert tejszínhabot. Két kanállal galuskákat formázunk, és a gyümölcsökkel vagy lekvárral tálaljuk.  FOTÓ: PÁLYI ZSÓFIA

APRÓHIRDETÉSEK

Kedves Olvasóink! Hirdetéseinket az önök szíves tájékoztatása érdekében tesszük közzé, ám azok tartalmát kiadóhivatalunknak nem áll módjában ellenőrizni.

EGYÉB • Harang eladó! Új öntésű, G hangú, füles, 725 kg-os. Érdeklődni: 06-30-7288161, info@harangontode.hu.

Szálláshely • Az egerszalóki református szálláshely egész évben igénybe vehető. Előzetes helyfoglalás a 06-20-469-9773as telefonszámon.

INGATLAN • Debrecen belvárosában, udvaros kétszobás összkomfortos földszinti 58 négyzetméteres társasházi lakás, garázzsal vagy anélkül eladó. Irányár: 41 millió forint. Telefon: 06-30-598-8521

Tisztelt Előfizetőink!

Köszönjük, hogy előfizetésével az elmúlt időszakban kifejezte lapunk iránti bizalmát, amelyre a továbbiakban is számítunk. Amint az utóbbi években tettük, hamarosan küldjük a csekkes számlánkat, amellyel a 2023. évi lapszámokra fizethet elő.

2023-ban a Reformátusok Lapjának előfizetési ára nem változik, és novemberben visszatér Mértékadó mellékletünk. A befizetéshez a csekkeket október végén küldjük. Természetesen a fizetendő összeget a mellékelt csekk helyett banki átutalással is kiegyenlítheti, ezzel a befizetések járulékos költségei is csökkenhetnek. Átutalás esetén bankszámlaszámunk: 11706016-20478269.

Az ön előfizetése is biztosíték arra, hogy a Reformátusok Lapja hétről hétre református, aktuális és érdekes tartalommal juthat el a magyar reformátussághoz határon innen és túl.

Idén is szeretnénk néhány előfizetőnknek ajándékkal megköszönni bizalmát: a korábbi évekhez hasonlóan értékes nyereményeket sorsolunk ki azok között, akik december 31-ig tizenkét hónapra előfizetnek hetilapunkra.

KÖSZÖNETTEL A REFORMÁTUSOK LAPJA SZERKESZTŐSÉGE

Hogyan talált rá a hitére?

Ha visszagondolok az elmúlt életemre, azt látom és érzem, hogy az Úristen végig a tenyerén hordozott. Az én megtérésélményem össze is kapcsolódik azzal az érzéssel, hogy engem vezet az Úr, és útmutatást ad a legnehezebb és legsúlyosabb dolgokban is. Kisgyerekkorom óta ez a meghatározó tapasztalatom. A nagymamám tanított imádkozni. Csicsikálni megyek Jézuska nevében – ez volt az első ima, amit fel tudok idézni. Egy kis borsodi faluban, Harsányban nőttem fel, és a nagymamámmal jártam az ottani templomba. Ott akkor még külön ültek a nők és a férfiak – mi, gyerekek is a jobb oldalon, a női padsor részében ültünk. Fontos volt számára, hogy járjak hittanórára. Így Krisztus jelenléte szerves része volt mindig is az életemnek. Az 1980-as években a harsányi gyülekezet akkori lelkipásztora nem volt hajlandó engem megkeresztelni, mert a szüleimnek nem volt templomi esküvője. Ezért átvittek Kisgyőrbe, ahol Mészáros István lelkipásztor elvállalta a szolgálatot. Ő egyébként később püspök lett a Tiszáninneni Református Egyházkerületben. Az Úristen a szeretetét bizonyította számomra ezzel is, hogy az ő gyermeke lehessek.

Hogyan teltek a gimnáziumi évei? Voltak abban az időszakban meghatározó, hitét elmélyítő alkalmak, történések?

REFORMÁTUS

NÉVJEGY

Birinyi Márk hittanoktató, szociálpolitikus. A Református Szeretetszolgálat diakóniafejlesztési főigazgató-helyettese, a ceglédi Molnár Mária Református Fogyatékos Ápoló-Gondozó Otthon intézményvezetője. Nős, két gyermek édesapja.

A miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonban tanultam. 1994-ben, az első hatosztályos évfolyammal kezdtem. 1997-ben indult el a Lámpás bibliakör, amely hitet megelevenítő volt, és szolgálni is jártunk városszerte. Magával sodró és magától értetődő dolognak tartottuk, hogy továbbadjuk a hitet.

Hogyan választott pályát?

Szóba került sok minden: a jogi pálya, a rendőrtiszti, a teológia. De sokkal inkább a gyermekekkel és a fiatalokkal való foglalkozást éreztem magaménak. Azzal álltam elő, hogy Nagykőrösre, a főiskolára szeretnék menni tanító–református hittanoktató szakra. Addig még soha nem jártam ott, de azt tudtam, hogy a hittanoktatás nagyon vonz. Harmincnégyen kezdtünk az évfolyamon, óriási élmény volt.

Nagy István akkori főigazgató egy héten keresztül erről az egy igeversről prédikált: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszék, hanem örök élete legyen.” Mindennap egy szót választott ki, arról beszélt – és én úgy éreztem, hazaér-

keztem. A főiskola után Nagykőrösön maradtam a diakóniai intézetben. Hívő emberként meggyőződésem, hogy az Úristen vezet bennünket. Napról napra mutatja az utat és adja hozzá az erőt. Az imádságnak pedig óriási ereje van, bele kell kapaszkodnunk az Úristen kinyújtott kezébe.

Intézményvezetőként milyen missziói célokat szeretne megvalósítani?

2015-ben kaptam először megbízást a Molnár Mária nevét viselő fogyatékosotthon vezetésére pályázat útján, idén ősszel a harmadik ciklusomra kaptam megbízást az Úristen kegyelméből. Amikor átvettem az intézmény vezetését, az első értekezleten a Krisztus-test példáját hoztam, hiszen mindannyian egy test tagjai vagyunk. A szolgálatban mutassuk meg egymásnak a hitünket a mindennapokban! Ezzel az intézmény krisztusi arcát is ábrázolni tudjuk. Fontos továbbá, hogy a hozzátartozókkal és a lakókkal gondosan ápoljuk a kapcsolatot. Alapvető például, hogy ha egy lakónk bekerül a kórházba, látogassam meg. Ha elmegy a minden élők útján, legyünk ott a ravatalnál. Ha látogatók jönnek a lakóinkhoz, vagy elviszik őket a hozzátartozók, igyekszünk őket meghívni, hogy kapcsolatba kerüljünk egymással. Az is fontos, hogy az egyházmegyei gyülekezetekkel legyen élő kapcsolatunk. Különösen hálás vagyok a kollégáimért, akikkel együtt tudunk dolgozni és szolgálni.

 SZIRÁK SÁRA

Birinyi Márk

NOVEMBERTŐL ISMÉT