REFORMÁTUSOK LAPJA

Minden

A Magyarországi Református Egyház hetilapja

Szerkesztőség és Kiadóhivatal: 1146 Budapest XIV., Abonyi utca 21. Honlap: www.reflap.hu. E-mail: szerk@reflap.hu, kiado@reflap.hu.

Szerkesztőségi titkárság: Buzási Zsoltné (titkarsag@reflap.hu)

Telefon: hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között 06-30-396-8208.

A lap megrendelhető és előfizethető a Kiadóhivatalban.

Bankszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11706016–20478269.

Nemzetközi számlaszám: 117630621 490088600000000.

IBAN nyomtatott forma:

HU27 1176 3062 1490 0886 0000 0000. OTP Bank SWIFT azonosítója (BIC): OTPVHUHB.

Főszerkesztő és kiadó: Fekete Zsuzsa

Főszerkesztő-helyettes: Weberné Zsikai Mária (weber.maria@reformatus.hu)

Szerkesztőség (szerk@reflap.hu): Dóka Viktória (doka.viktoria@reformatus.hu), Hegedűs Bence (hegedus.bence@reflap.hu), Kiss Sándor (szerk@reflap.hu), Petrőczi Éva (petroczi.eva@reflap.hu), Regéczy-Nagy Enikő (szerk@reflap.hu), Arany Lajos (arany.lajos@reformatus.hu).

Tervezőszerkesztő: Illényi Éva (illenyi.eva@reformatus.hu).

Nyomdai előállítás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Németh Balázs ügyvezető.

A beküldött kéziratokat szerkesztve közöljük, és nem áll módunkban megőrizni vagy visszaküldeni őket.

A lap megvásárolható a Kiadóhivatalban, a gyülekezetekben és az újságárusoknál. Terjeszti a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, a Magyar Posta Zrt. ÜLK, a Magyar Lapterjesztő Zrt. INDEX 25 734, ISSN 1419-8568, HU-ISSN 0482-086 x.

Címlapfotó: Bazánth Ivola

Cselekedjél oly kegyelmességet énvelem, hogy ez tehozzád való megtérésemnek napja lehessen, hogy e jóvoltod bocsánat napjának pecsétje legyen nékem, és hogy megemlékezhessem, hogy e napnak megszentelése tulajdon saját szent ujjaiddal írott parancsolat, és hogy elmélkedhessem e napon teremtésünknek és váltságunknak dicsőséges munkáiról, és tanulhassam, mint kelljen a többi szentséges törvényedet és parancsolatodat is ismerni és megtartani.  MEDGYESI PÁL (1605–1663?)

INTERJÚ • 6. Felelősséget hordozunk | Nem mindennap jut eszünkbe, hogy megszentelt földön járunk

KITEKINTŐ • 8. Egy nagygyűlés tanúságai | Németországban ült össze az Egyházak Világtanácsa

PORTRÉ • 16. Merre vezet az utam? | Egy fiatal lelkész teológiai tanulmányai után szerzett tapasztalatai

REFORMÁTUS ÉLET • 18. A felkészülés helye | Új lendületet vehet a közösségi élet a megújult Ráday Házban

EGYHÁZI ÉLET • 22. Mit akarsz, Uram, hogy tegyek? | Végh Tamás nyugalmazott lelkipásztor a keresztyénségről, megtérésről és a népszámlálásról

PORTRÉ • 30. Névjegy | Ismerjék meg Korsós Tamást, a dunavarsányi gyülekezet és a Refisz lelkipásztorát!

Tisztelt Olvasóink!

A Reformátusok Lapja Szerkesztősége és Kiadóhivatala elérhetőségei:

TELEFONSZÁMUNK: hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között: 06-30-396-8208.

E-MAIL-CÍMEINK: szerk@reflap.hu (szerkesztőségi ügyekben), kiado@reflap.hu (előfizetési, terjesztési és példányszám-módosítási ügyekben).

A személyes ügyfélszolgálatunk szünetel.

X. 2. VASÁRNAP

(10) „Majd áldást mondott Jákób a fáraóra…” (1Móz 47)

Elsőre talán furcsának tűnik, hogy Jákób, aki az egyetlen Istenben hisz, megáldja Egyiptom királyát. Hiszen a fáraó egy pogány ország feje, ahol sok istent tisztelnek, s ahol a fáraó egyenesen a Napisten fiának tartotta magát. Nem természetes hát, hogy elfogadja az áldást – hiszen ezzel elismeri, hogy Izráel Istene felette áll, és valamit tud adni neki, amit másként nem érhet el. De az sem természetes, hogy Jákób feltételezi: Isten kész és hajlandó áldásából egy pogány, bálványimádó királynak is juttatni… Az áldása pedig valóban életet jelentett, egy ország megmaradását. Mert József szolgálata által Isten nemcsak Jákób nemzetségét mentette meg, hanem egész Egyiptomot. Egyszerre szolgálni az egyházat és a világot – ez a mi küldetésünk. Áldássá lenni a testvéreink, de az egyházon kívül élők számára is. Igen, a pogányok, a más hitűek, a hitetlenek életében is. Továbbadni bő kézzel, amit mi is ingyen kaptunk Krisztus által: szeretetet, reményt, áldást, hozzáértést, távlatot, irgalmasságot, elfogadást. Hogy hitre jutnak-e ezáltal? Ezt bízzuk a Szentlélekre. De nekünk is biztatás az, amit Ábrahám ígéretként kapott: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.” (1Móz 12,3)

2Kor 12,11–21  54. zsoltár

X. 3. HÉTFŐ

(14) „…pedig ő volt a kisebbik.” (1Móz 48)

Az Ószövetség tele van olyan történetekkel, ahol a kisebb, az esélytelen a nála nagyobb, erősebb elé kerül. Ám ebben nem a saját ügyességük, rátermettségük a döntő – hanem az, hogy Isten kiválasztása nem emberi mércéket követ. Persze, Jákób is igyekezett megelőzni Ézsaut, de az, hogy ez sikerül, már születésük előtt el volt határozva. József is a legkisebb fiú volt, és mégis testvérei fölé emelkedett. Dávid is a legfiatalabb volt a fivérei között, mégis ő lett a király, és őt sem az elsőszülött fia, hanem a későbbi Salamon követte a trónon… És most, ebben a történetben Efraim is megelőzi a nála idősebb Manassét, hogy később Izráel egyik, ha nem a legerősebb törzsének ősatyja legyen. Isten kegyelméből élünk, és amit elérünk, az sem a mi érdemünk csupán. Ő választott ki bennünket és bízott ránk feladatot: hivatást, talán családot, a hit nemes harcát, a szeretetet és a példát, hogy élni igazán hitben, Krisztushoz tartozva érdemes. Krisztushoz, aki erőtlenségében erősebbnek bizonyult a bűnnél és halálnál. Krisztushoz, akire tekintettel „kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt…” (Ef 1,4), és akiben így nekünk is „mindenre erőnk lehet” (Fil 4,13).

2Kor 13  254. dicséret

X. 4. KEDD X. 5. SZERDA

(28) „…mindegyiket a ráillő áldással áldotta meg.” (1Móz 49)

Jákób az elsőszülöttségi joggal, amelyet Ézsautól elnyert, megörökölte az atyáinak adott ígéretet is számtalan utódról és az ígéret földjéről, Kánaánról. Érzi azonban, hogy ezek valóra válását ő már nem éli meg. Ezért kéri, hogy a holttestét vigyék majd vissza Kánaánba, így legalább holtában meglátja majd az ígéretek beteljesülését. És ezért áldja meg halálos ágyán a fiait. Hogy mindegyikből erős törzs legyen, akik együtt, tizenketten majd Isten választott népévé lehetnek. Apaként jól tudja: mindegyik fia más – így azt is előre látja, hogy a törzsek is más-más természetűek lesznek. Mint egy igazi család. Lesznek erősek és gyengébbek, vadak és szelídek, sikeresek és alávetettek, hátrább kerülők és előrébb törők. Ám a szövetség és a szövetség Istene majd a hitben és az engedelmességben egyesíti őket… Az egyház is ilyen nép. Krisztus teste, és mindenki más benne, ahogy mások a testnek a tagjai is (lásd 1Kor 12,12kk). Más a kéz, más a szem, a váll. Mások vagyunk. Ám ha el tudjuk fogadni Krisztus vezetését és helyünket a testben, együtt szolgálhatjuk Istent, és elnyerhetjük tőle az áldást, ki-ki a magáét. Fil 1,1–17  448. dicséret

(20) „Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt…” (1Móz 50)

Jákób halála után József testvéreit nyugtalanság fogta el: József valóban megbocsájtott, vagy most, hogy apjuk már nem él, mégiscsak bosszút áll? Mert lássuk be, gyakran ilyen az emberi megbocsájtás. Színleljük, hogy nem fáj, mert ezt várják el, színleljük, hogy nem haragszunk, mert nincs erőnk visszavágni. De egyszer mégiscsak rázúdítjuk a fájdalmunkat arra, aki tehet róla – még ha talán nem kerítünk is sort az éveken át dédelgetett, gondosan kitervelt bosszúra… Ám József valóban megbocsájtott. Mert ő felismerte: ha a testvérei nem irigyek rá, és nem adják el akkor rabszolgának, sohasem kerül Egyiptomba, hogy megmenthesse őket és magát. Akkor nagyon fájt neki, amit tettek vele. De most már tudja, hogy Isten azt a gonoszságot is felhasználta arra, hogy célhoz érjen a terve. De nem így tett Krisztus is? Megkínozták, megalázták és halálra adták, de ő megbocsájtott és imádkozott a kínzóiért. Mert annak is így kellett lennie. Mert ha nem hal meg, nincs megváltás, mi sem leszünk szabadok, és elérhetetlen marad számunkra az örök élet… Tanuljunk hát meg Józseftől túllátni sérelmeinken! Tanuljunk meg tőle és Krisztustól szelídnek lenni, és őszintén, tiszta szívből megbocsájtani!

Fil 1,18–30  416. dicséret

(12) „De mennél jobban sanyargatták őket, annál inkább sokasodtak…” (2Móz 1) Szomorú tapasztalat, hogy az erős gyakran elnyomja a gyengébbet, a hangoskodó túlharsogja a szelíd szavút, az önzés megfojtja a szeretetet, a rosszindulat pedig képes kiforgatni még a legtisztább szándékokat is… A Biblia azonban megmutatja, hogy ennek korántsem kell mindig így lennie; de ha mégis látjuk, akkor tudnunk kell, hogy az Úr most is ott áll a szelídek, a szeretők és a jóban bízók oldalán. Így volt ez Izráel esetében is, amikor a fáraó kegyetlenül igyekezett megtörni, majd kiirtani őket. És így volt az első keresztyénekkel is, akiket üldöztek, halálra adtak a hitükért, a hit és az egyház kicsiny mustármagja mégis hatalmas fává növekedhetett. De a döntő bizonyíték mégis Jézus Krisztus. A szelídet, a tiszta szívűt, a szeretettel teljeset elárulták, megkínozták, halálra adták. De amikor azt hitték, a sírjával együtt az ügyét is lezárták, ő feltámadt a halottak közül, felment a mennybe, és uralkodik a világ fölött, amíg csak világ a világ. Ne aggódj hát, ha a tisztát és a jót veszi benned célba a világ, és a hited miatt hátratétel ér! Csak tekints Krisztusra: akkor a szeretet és a remény „csak annál jobban sokasodni fog” benned!

Fil 2,1–11  307. dicséret

(14) „Ki tett téged elöljáróvá és bíróvá közöttünk?” (2Móz 2)

Semmi kétség, hogy Mózes, miután a pusztában elhívta őt az Isten, népe elöljárója és bírája lett. Ő vezette el őket Kánaánba, ő közvetítette Isten parancsait, ő indította csatába őket, ő bíráskodott, ha peres ügyeik voltak, s ha kellett, imádságban ő járt közben népe érdekében. De majd csak negyven év múlva. Mózesnek erre még ennyit kellett várnia. Még fel kellett készülnie. Szívében már ott volt a szeretet a népe iránt, ott volt benne a tenni akarás, hogy megvédje őket – de még nem hívta el Isten. Még nem készítette fel. Így minden jóakarata, igyekezete ellenére csak szánalmas kísérlet maradt, amivel itt népe érdekében próbálkozott. Gyakran mi is tele vagyunk jóakarattal, szent hevülettel. Látjuk mi jól, hová kellene a segítség, de még nem állunk készen arra, hogy meg is birkózhassunk a feladattal. S ha mégis megpróbáljuk, szinte elkerülhetetlen a kudarc. Isten volna a hibás, mert nem segített? Nem tartotta meg a szavát? Nem hallgatta meg az imát, és nem állt ki az övéiért? Vagy a hit mégsem képes hegyeket megmozgatni? Szó sincs erről! És ha valóban az a küldetésed, hogy segíthess valamiben, akkor igenis eljön majd egyszer a siker ideje! De akit elhívott az Úr, annak a küldetésre fel is kell készülnie…

Fil 2,12–30  210. dicséret

(14b) „Vagyok, aki vagyok.” (2Móz 3)

Mit tudunk Istenről? Amit megtanultunk? Ez is nagyon fontos, sőt elengedhetetlen: olvassuk a Bibliát, és tanuljunk róla, amennyit csak lehet! De ő nem csak egy könyv szereplője, és főleg nem a régi idők istene. Amikor Mózes megkérdezi, ki is ő, ezt feleli neki: „Vagyok, aki vagyok.” Ez nem találós kérdés, de nem is kitérés a válasz elől. Ez nagyon tömören Isten létének a lényege. „Vagyok, aki vagyok” – azaz: „Vagyok, aki mindig ott van. Én vagyok az, aki mindig ott van neked. Akire mindig számíthatsz. Aki voltam, vagyok és leszek. Izráellel ott Egyiptomban, a Biblia szereplőivel, őseiddel, gyermekeiddel – mindazokkal, akik válaszolnak a hívásomra, és szövetségre lépnek velem.” Ézsaiás próféta egy születendő gyermekről írt, akinek ez lesz a neve: „Immánuél” (Ézs 7,14) – ami azt jelenti: „Velünk van az Isten”. Számunkra ez az ígéret Krisztusban teljesedett be, akiben egészen „velünk lett” az Isten. Közénk jött, emberré lett, meghalt és feltámadott értünk, és azóta is velünk van „minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20). Csak hívnunk kell. Éreznünk. Engednünk, hogy velünk legyen. Mit tudunk Istenről? Azt is, amit nap mint nap megtapasztalunk. Hogy nem vagyunk egyedül. Hogy velünk van a „Vagyok”. Hogy velünk van – az Isten… Fil 3,1–14  426. dicséret