HASÉ 2019 július - augusztusi száma

Page 53

5 3

közö ss égi

tér

Anna-bált tartottunk Győrben

2019. július 27-én, szombaton 14 órától Anna-báli rendezvényt tartottunk a SINOSZ Győri Helyi Szervezetében. Jagodics Rezsőné helyi elnök meghívására szép számmal eljöttek a tagok Győrből,

Tatabányáról és Szombathelyről, valamint Budapestről is. A vendégek örültek az egymással való találkozásnak, süteményt és italt hoztak, együtt mulatoztak késő estig. Jó hangulatban telt el a bál.

Köszönet az elnök asszonynak a szervezésért és a fényképekért.

Kontakt Fórum volt Szombathelyen 2019. június 15-én Kontakt-kommunikációs fórumot tartottunk a Vas Megyei Szervezetben. KONTAKT tolmácsszolgálat regionális képviselője, Gárdonyi Rafael tartott előadást a KONTAKT-hívás menetéről, helyes használatáról. Szó volt a hívás kezdetéről, ahogyan bemutatkozunk, valamint beszéltünk arról, hogy milyen információkat adunk meg a tolmácsnak és milyen formában, illetve milyen problémák merülhetnek fel hívás közben. Az előadás végén kvízjáték segítségével ellenőrizhették tudásukat. A főnyereményt, ami egy pendrive volt, Horváth Istvánné elnök asszony vehette át, de senki nem távozott üres kézzel, hiszen mindenki kapott tollat, kulcstartót. Tóth Csabáné elnökségi tag

Orbán Evelin megyei titkár


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

Társkereső

9min
pages 59-60

Hitélet

1min
page 58

Kempelen Farkas és a beszélőgép

3min
pages 56-57

Nyári sport hírek

2min
page 55

Kontakt Fórum volt Szombathelyen Utolsó torna a nyári szünet előtt – negyedik alkalommal volt idén gyógytorna Szegeden Gyógytorna volt a legkitartóbbaknak Szegeden

1min
page 54

Anna-bált tartottunk Győrben

1min
page 53

Egészségnap volt Ózdon

1min
page 47

Sakk- és kártyaverseny volt Orosházán

3min
pages 48-50

Vodafone-előadás volt az egri klubnapon

1min
page 52

Kalandos egri kirándulás Dunaújvárosból és

2min
page 51

KONTAKT-előadás volt Orosházán

1min
page 46

Természetgyógyászati előadást tartottunk

1min
page 44

Szeged „leg”-jeivel ismerkedtünk

2min
pages 42-43

A HALLOMÁS kulturális és közösségi találkozón

1min
page 45

Szegedi emlékezet – Városismereti sétát tettünk

1min
page 41

Budapestre kirándult a SINOSZ solti szervezete – A Terror Házában jártunk

1min
page 39

A Szamos Csokoládé Múzeumba látogattak el

1min
page 40

Szervezetnél A Balaton környékére kirándultak a rábaközi hallássérült tagok

1min
page 38

Légfegyveres sportlövészet volt az Ózdi Helyi

1min
page 37

Mentőállomáson járt az orosházi szervezet

1min
page 36

Apátfalvi hagyományőrzés – Idén is felkerestük a Maros-menti települést

2min
page 35

Tatán, Tatabányán és Esztergomban jártunk

1min
page 34

Ipolytarnóci Ősmaradványoknál és Szentkúton jártak

1min
page 30

Hatvanban is körülnéztünk Egerből

1min
page 29

Sárospatakon és Sátoraljaújhelyen kalandoztunk

1min
page 31

Vácra kirándultak a kecskemétiek

1min
page 33

Az allergiáról volt szó Hódmezővásárhelyen

1min
page 32

Egerben Nagyothallók napját tartottunk Esélynap

1min
page 27

Gyöngyösi városnézésen jártunk Egerből

1min
page 28

Családi sportnapon vettek részt a tagjaink Győrött

1min
page 26

Biztosítással kapcsolatos tanácsadás volt Győrben

1min
page 25

Halfőző fesztivál a SINOSZ bajai szervezetének

1min
page 24

Nyárköszöntő bográcsozást tartottunk

1min
page 22

Közérdekű

3min
pages 19-21

Helyünk a világban” – Esélynapon vettünk részt

1min
page 23

kezés az Akadályugráson keresztül 8 dolog, amit egy hallássérült tábor adhat neked

5min
pages 12-14

Testbeszéd II. – Láb, a legőszintébb testrész

7min
pages 8-11

A siketek munka mellett tudnak csak sportolni, és olimpiára is mennek

7min
pages 15-18

Sulis frusztrációk – 7 dolog, amit utáltam a tanórákon

3min
page 7

Élménybeszámoló a WASLI konferenciájáról – Párizs ban jártak a jelnyelvi tolmácsaink

7min
pages 4-6
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
HASÉ 2019 július - augusztusi száma by Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége - Issuu