
2 minute read
Apátfalvi hagyományőrzés – Idén is felkerestük a Maros-menti települést
2019. július 13-án újra Apátfalvára látogattunk a Makói Helyi Szervezettel a SINOSZ SzÉP keretén belül, hiszen a tavalyi látogatásunk után szerettek volna még visszatérni tagjaink. Ezúttal más, szintén érdekes ismeretterjesztő programokkal készültek vendéglátóink, a Pátfalváért Egyesület és az Apátfalvi Települési Értéktár.
Az apátfalvi buszmegállóban már vártak minket: Paku József lovaskocsival állt a megálló közelében, és a kocsira átszállva, a falu nevezetesebb pontjait megtekintve eljutottunk a Maros partjára. A homokle rakóknál Móricz Ágnes, az Egyesület elnöke mesélt nekünk az egykori Apátfalva közigazgatási területéről, a folyón egykor átívelő hidakról, a település lakóinak életmódjáról, hagyományairól, foglalkozásaikról, a Körös-Maros Nemzeti Parkról. A folyó a magyar-román határon folyik, a túloldalon láthattuk a romániai település, Őscsanád templomtornyát. Ezt követően visszatértünk a faluba, ahol gyümölcsöktől roskadozó sárgabarack- és szilvafák mel lett elhaladva az Eszterlánc Ház volt a végcélunk. A helyi hagyományos használati tárgyak kal berendezett parasztháznál vendégváró pálinkával köszöntöttek minket, majd elkölthettük finom ebédünket, mellyel vendéglátóink egyike, Varga Zoltánné egyesületi tag készített nekünk.
Jóllakottan ültünk ki az udvarra, ahol Varga Réka és társa, Legény nevű lova bemutat ták a csikósok életét, eszközeit, szabályait, öltözékük jelentőségét. Megtudhattuk azt is, hogy lányok nem lehettek csikósok, de Réka fiútestvérei mellett nagyon ügye sen elsajátított minden tudást, amivel megállhatta a helyét csikósként. Az időjárás is kedvezett nekünk, végig tudtuk hallgatni, amint Vargáné Nagyfalusi Ilona sorra elmondta a hagyományokat, közben Réka apránként felöltözött a bemutatott öltözékbe. Már elkezdtek az első esőcsep pek leesni, még éppen megnézhettük, hányféleképpen pattogtatták a csikósok a karikás ostort – Réka mestere ennek is.
A csikós bemutató után desszertként túrós-meggyes pitét és gyümölcsöt fogyasztottunk, majd egy rövidfilm megtekintése után a település értékeiről,

hagyományőrző szorgos mestereiről szóló, vetítéssel egybekötött előadást láthat tunk. Ismereteket kaptunk az Apátfalvi Települési Értéktárról, amely folyamato san bővül, valódi értékeket és értékes embereket őriz meg számunkra. Apátfalva értékeiről könyvek is szólnak, ezekből iskolások is tanulnak, így viszik tovább a hagyományt.
Az elhangzottakat jól megjegyeztük, hiszen a program végén kvízkérdésekre kellett a megfelelő választ megadni. Nagyon érdekes és hasznos ismereteket szerezhettünk kedves vendéglátóink nak köszönhetően, miközben nagyon jól éreztük magunkat. A búcsúzóul kapott egy-egy kis csokor levendulavirággal és sok élménnyel jöttünk el. Köszönettel tartozunk Móricz Ágnesnek, a Pátfalváért Egyesület elnökének, az Egyesület tagjainak – Hentes Bélánénak és Kakas Istvánnénak, Varga Zoltánnénak –, az Apátfalvi Települési Értéktár elnökének, Vargáné Nagyfalusi Ilonának és Varga Rékának. Köszönjük Vörös Krisztina jelnyelvi tol mács közreműködését a program során.