
1 minute read
Helyünk a világban” – Esélynapon vettünk részt
„Helyünk a világban” Esélynapon vettünk részt Székesfehérváron


A SINOSZ Fejér Megyei Szervezete – mint az Esélykör (fogyatékosügyi szervezetek hálózata) tagja – idén már negyedik alkalommal, 2019. június 12-én vett részt a székesfehérvári Zichy liget hűs fái alatt megrendezett „Helyünk a világban” – Esélynapon.
A rendezvényt délelőtt 10 órakor CserPalkovics András, Székesfehérvár polgár mestere két fiatallal együtt nyitotta meg, akik a fogyatékossággal élők nappali intéz ményében, a Szent Kristóf Házban élnek.
A rendezvényre látogató fiatalok számos foglalkozáson vehettek részt: voltak integrált kézműves-foglalkozások, cukorkakészítés, továbbá érzékenyítő játékok látás-, hallás- és mozgássérült, illetve autizmussal élő résztvevőkkel. A kerekesszékes akadálypályán kívül a terápiás kutyákkal is megismerkedhettek az érdeklődők. A nap végén a 21 Gramm Akusztik helyi zenekar adott koncertet.

Szervezetünket az elnökség tagjai és a SINOSZ Fejér Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálatának munkatársai képviselték. Sátrunkat általános iskolás gyerekek és szakközépiskolás diákok látogatták meg, ahol játékos, kreatív formában koruknak megfelelő szavakat jelnyelven sajátíthattak el.
Szervezetünk mellett több szervezet és intézmény is képviseltette magát, többek között a Teljes Élet Szociális Alapítvány, a LÁRKE, a Viktória Rehabilitációs Központ, a Hatpöttyös Étterem, a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász fenntartásában működő Szent Kristóf Ház. A program színvonalát emeltük a Beatrice együttes Azok a boldog szép napok című dalának jelnyelven történő előadásával, Szemánszki Renáta jelnyelvi tolmács közreműködésével, valamint Nemes Nagy Ágnes Nyári rajz című versének jelnyelven történő elszavalásával.