
1 minute read
A HALLOMÁS kulturális és közösségi találkozón
A HALLOMÁS kulturális és közösségi találkozón tartottuk a Nagyothallók Napját Szolnokon


2019. június 18-án, kedden került megrendezésre Szolnokon a HALLOMÁS kulturális és közösségi találkozó, melyen a SINOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete is képviseltette magát. Délelőtt 10 órától este 20 óráig folyamatosan érdekesebbnél érdekesebb programokkal vártuk nemcsak a siket és nagyothalló, hanem a halló érdeklődőket is. Ezen a rendezvényen tartotta szervezetünk a Nagyothallók Napját is.

előadását és a VOILA Jelnyelvi Társulat színjátékát, részt vehettek kifejezetten hallássérült személyek fejlesztése céljából kidolgozott zeneterápián, ill. gyógy- és fűszernövények bemutatóján, amely után illat alapján fel is ismerhették az adott növényt. A Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesülete zenés-táncos előadással és motivációs beszélgetéssel készült. Délután Bihari Brigitta produkcióját csodálhatták meg a jelenlévők, aki magyar dalokat jelnyelven adott elő. A háttérben egész nap folytak érzékenyítő foglalkozások Szervezetünk

közreműködésével, a gyermekeket pedig kézműves foglalkozások is várták. Az érdeklődők betekintést nyerhettek a helyszín jelmezraktárába, megtekinthették a meseszép ruhakölteményeket. A napot a Goodguys Zenekar koncertje zárta.
Mindenki nagyon jól érezte magát, tökéletes lehetőség volt egy kis kikapcsolódásra!