
3 minute read
Sakk- és kártyaverseny volt Orosházán
Immár hagyománnyá vált programra, egy kártya- és sakkverseny vetélkedőre jöttek össze a sorstársak az Orosházi Helyi Szervezetben egy kellemes nyári, napsütéses napon. Szép létszámban jelentek meg a helyi és más szervezetektől a sorstársak: a programra eljöttek többek között a Békéscsabai és a Gyulai Helyi Szervezettől is. A játék megkez dése előtt eligazítást tartottak és elkezdődhetett a játék. A játékosok között jó hangulatban telt az idő.
A nap végén köszönetet mondtak az élvezetes játszmáért és a társaságért. Minden részt vevő játékos emléklapot
vehetett át, és reméljük, jó szívvel emlékeznek majd erre a napra.
Szanda Gábor ügyintéző
Gyermeknap volt a Borsod–Abaúj–Zemplén Megyei Szervezetnél




A SINOSZ B.–A.–Z. Megye Szervezete 2019. június 8-án Gyermeknapot tartott Garadnán. Lehetőség volt arcot festetni, csillám tetkót készíteni és a Mókus-odú játszóparkját használni, ahol még kacsalábon forgó palota is volt. Kézműveskedtünk is, valaki festett, rajzolt, színezett, virágot készített. Kellemes, jó hangulatú délutánt töltöttünk el együtt.
„Vers a víz fölött” Negyedik alkalommal adtuk át az irodalmi pályázat díjait

A Békéscsabai Jókai Színház a SINOSZ-szal együttműködve negyedik alkalommal írt ki „Vers a víz fölött” címmel országos vers- és novellaíró pályázatot hallássérült szerzők részére.
A Szarvasi Vízi Színház színpadán 2019. június 25-én este megrendezett program megálmodói és aktív kivitelezői Komáromi Anett, Gálfy László-gyűrűs színésznő, az est háziasszonya és Tarsoly Krisztina színésznő – az est egyik rendezője – voltak.
A beérkezett versek és novellák közül a nyertes műveket a Halló(k), itt vagyunk! alkalmi társulat tagjai: Gáspár Tibor, Jancsik Ferenc, Komáromi Anett, Kovács Edit, Lehoczki Orsolya, Lévai Attila, Presits Tamás, Sallai Zsóka, Tarsoly Krisztina és a Misztrál együttes közösen vitte színpadra, elvarázsolva a közönség tagjait.
A műveket Vörös Zsolt, a SINOSZ Csongrád megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat munkatársa tolmácsolta, az est jelnyelvi tolmácsa pedig Ruminé Niethammer Edina, a SINOSZ Békés Megyei JTSZ munkatársa volt. Az előadás után következett a díjak átadása.

Novellák Császár Vilmos: Egy hajléktalan tragédiája Cseh Zoltán: Gondolatok a gazdagságról Fodorné Hámori Ágnes: Egy könnycsepp Kővári Mária: A szemüveg Molnár Ilona: Halálos szerelem Nagy Anikó: Karácsonyi rege Paján Csaba: Esthajnal Csillaga Szalayné Komlósy Gizella: A kabát II. – Remény hídján ha jársz
Versek Cseh Zoltán: Emlékezés Dudás Sándor: Óvónő Fodor Antal: Nyugdíjasok lettünk Forgács Irén Tünde: Szeresd a nőt Gál Franciska: Mosoly Kővári Mária: Szeretném Kutasi Károly: Csontváry Kosztka Tivadar Molnár Ilona: Van remény Paján Csaba: Naptárom Szalayné Komlósi Gizella: Vízparti melódia Varga László Károlyné: A víz, A föld, A patak Révész István: Fátyol vízesés gyönyöre


Az előzetes értékelésnél a Békéscsabai Jókai Színház színművészei és a Színitanház tanulói segédkeztek, majd a szavazatokat Tarsoly Krisztina színművésznő összesítette, és így megszületett a pályázat végeredménye. Idén is külön értékeltük a novellákat és külön a verseket, a második helyezettből kategóriánként kettő is született.
Novellák kat egó ria eredménye Paján Csaba: Esthajnal Csillaga Császár Vilmos: Egy hajléktalan legendája Kővári Mária: A szemüveg Molnár Ilona: Halálos szerelem Különdíjat kapott: Nagy Anikó: Karácsonyi rege


Versek kat egó ria eredménye Forgács Irén Tünde: Szeresd a nőt Molnár Ilona: Van remény és Kővári Mária: Szeretném Szalayné Komlósi Gizella: Vízparti melódia
Kül öndíjat kaptak Cseh Zoltán: Emlékezés Varga László Károlyné: A víz, A föld, A patak
Az est a Misztrál együttes fergeteges koncertjével zárult. Zenéjük forrása a magyar népzenei hagyomány, de több alkalommal merítettek az európai költészet kincsestárából is.