HASÉ 2019 július - augusztusi száma

Page 15

1 5

i nterjú

A siketek munka mellett tudnak csak sportolni, és olimpiára is mennek Az élsport és a parasport között van egy szürkezónának számító terület, a siketek sportja. Magyarországon is több százan sportolnak, közülük többen meglepően magas szinten, rendszeresen vannak világversenyeik, közel száz éve rendeznek siketlimpiát, mégis alig esik szó róluk. Erről is, valamint a sportoláshoz való egyenlő esélyű hozzáférés akadályairól, de a mozgás kínálta örömökről is beszéltünk a magyar siket curlingválogatott egyik játékosával, Kiss Péterrel. Magyarországon a siket és nagyothalló személyeket képviselő érdekvédelmi szervezet a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) tájékoztatása szerint a 2011. évi népszámlálás során 63014 fő vallotta magát hallássérült személynek, közülük 8571 fő vallotta magát siketnek önbevallás útján, azonban ez a szám egyértelműen jóval magasabb. A legtöbb siket ember a jelnyelvet részesíti előnyben a beszélt nyelvvel szemben, hiszen a siket emberek számára a jelnyelv adja az önkifejezés lehetőségét. Identitásában többségükben nem azonosulnak a fogyatékossággal, a jelnyelv pedig a siket embereket egyfajta kulturális kisebbséggé kovácsolja, mely a siket kultúra alapja. A társadalom a siket emberek kapcsán főleg a hiányosságokra helyezi a hangsúlyt, miközben a meglévő képességekre kellene. A sport pedig maga is egy ilyen képességfejlesztő hatású tevékenység.

Ennek ellenére a siket személyek közül magas szinten roppant kevesen sportolnak, aminek számos oka van, kezdve ott, hogy a Siketek Sport Clubján (SSC) kívül nincs kimondottan rájuk szabott sportegyesület, még ha a Magyar Hallássérültek Sportszövetségének honlapján már látható, hogy egyre több klub (köztük több nagy fővárosi egyesület, valamint megyeszékhelyek klubjai) igyekszik nekik is helyet adni. A siket sportolónak azonban olyan edzőre van szüksége, akivel tud kommu­ nikálni, márpedig a jelnyelvet nagyon kevesen tudják használni a hallók közül. További nehézség, hogy a siket sportoló nem élsportoló, nem tud ebből megélni, csak munka mellett tud edzésre járni. Így tesz Kiss Péter is, a magyar siket curling-válogatott tagja, aki 2017-ben a férfi csapattal ötödik lett a világbajnokságon, 2018-ból egy Európa-bajnoki

3. hellyel büszkélkedhet, ugyanebben az évben pedig a hallássérült curlingválogatott tagjaként várhatta az Év Sportolója-szavazás eredményét. A beszélgetés jelnyelvi tolmács közreműködésével folyt. „Gyerekkoromtól kezdve sportolok, először úsztam, majd vízilabdáztam, ezt követően jött a kézilabda, 2015-től pedig a curling. A vízilabdát és a kézilabdát már egészen komolyan űztem, világversenyeken is jártam, ahogy most a curlinggel is” – mondja a kamaraerdei curlingpálya büféjében a mosolygós, magabiztos fiatalember. Péter harmadik generációs siket, a szülei és a nagyszülei is siketek, két testvére közül az egyik szintén siket, a másik nagyothalló. Vízilabdázóként játszott halló és siket csapatban, de mint mondja: „A siket


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

Társkereső

9min
pages 59-60

Hitélet

1min
page 58

Kempelen Farkas és a beszélőgép

3min
pages 56-57

Nyári sport hírek

2min
page 55

Kontakt Fórum volt Szombathelyen Utolsó torna a nyári szünet előtt – negyedik alkalommal volt idén gyógytorna Szegeden Gyógytorna volt a legkitartóbbaknak Szegeden

1min
page 54

Anna-bált tartottunk Győrben

1min
page 53

Egészségnap volt Ózdon

1min
page 47

Sakk- és kártyaverseny volt Orosházán

3min
pages 48-50

Vodafone-előadás volt az egri klubnapon

1min
page 52

Kalandos egri kirándulás Dunaújvárosból és

2min
page 51

KONTAKT-előadás volt Orosházán

1min
page 46

Természetgyógyászati előadást tartottunk

1min
page 44

Szeged „leg”-jeivel ismerkedtünk

2min
pages 42-43

A HALLOMÁS kulturális és közösségi találkozón

1min
page 45

Szegedi emlékezet – Városismereti sétát tettünk

1min
page 41

Budapestre kirándult a SINOSZ solti szervezete – A Terror Házában jártunk

1min
page 39

A Szamos Csokoládé Múzeumba látogattak el

1min
page 40

Szervezetnél A Balaton környékére kirándultak a rábaközi hallássérült tagok

1min
page 38

Légfegyveres sportlövészet volt az Ózdi Helyi

1min
page 37

Mentőállomáson járt az orosházi szervezet

1min
page 36

Apátfalvi hagyományőrzés – Idén is felkerestük a Maros-menti települést

2min
page 35

Tatán, Tatabányán és Esztergomban jártunk

1min
page 34

Ipolytarnóci Ősmaradványoknál és Szentkúton jártak

1min
page 30

Hatvanban is körülnéztünk Egerből

1min
page 29

Sárospatakon és Sátoraljaújhelyen kalandoztunk

1min
page 31

Vácra kirándultak a kecskemétiek

1min
page 33

Az allergiáról volt szó Hódmezővásárhelyen

1min
page 32

Egerben Nagyothallók napját tartottunk Esélynap

1min
page 27

Gyöngyösi városnézésen jártunk Egerből

1min
page 28

Családi sportnapon vettek részt a tagjaink Győrött

1min
page 26

Biztosítással kapcsolatos tanácsadás volt Győrben

1min
page 25

Halfőző fesztivál a SINOSZ bajai szervezetének

1min
page 24

Nyárköszöntő bográcsozást tartottunk

1min
page 22

Közérdekű

3min
pages 19-21

Helyünk a világban” – Esélynapon vettünk részt

1min
page 23

kezés az Akadályugráson keresztül 8 dolog, amit egy hallássérült tábor adhat neked

5min
pages 12-14

Testbeszéd II. – Láb, a legőszintébb testrész

7min
pages 8-11

A siketek munka mellett tudnak csak sportolni, és olimpiára is mennek

7min
pages 15-18

Sulis frusztrációk – 7 dolog, amit utáltam a tanórákon

3min
page 7

Élménybeszámoló a WASLI konferenciájáról – Párizs ban jártak a jelnyelvi tolmácsaink

7min
pages 4-6
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.