1 minute read
Agyermek
Next Article
egészíti a családok gyülekezeti közösségét. A svábhegyi óvoda befogadja a vallásukat nem gyakorló, illetve a más felekezethez tartozó családok gyermekeit is. Zila Péterné azt mondja, fontos, főleg a mostani sok bizonytalansággal, félelemmel teli világban, hogy a gyerekek lássanak olyan embert, akinek van biztonsága az élő Istenben. Az intézményvezető úgy fogalmaz, hogy azok a családok, amelyek nem gyakorolnak semmilyen vallást, a nevelői munka missziói alanyai: az óvoda kapcsolódási pont lehet azokkal a szülőkkel, akik még nem mentek be a templomba, de ha itt a gyerek jó keresztyén impulzust kap, akkor a szülő számára ez utat mutathat a református gyülekezethez.
– A mi óvodánk csodálatosan szép, pazarul felszerelt intézmény. Azt gondolom, hogy akinek az óvodaválasztásnál ez az impozáns külső volt fontos, annak kicsit nehezebb lesz megérteni, hogy mit is csinálunk itt – mondja Zila Péterné. – Van olyan szülő, aki valóban a konzervatív keresztyén értékrendet választotta, bár ő maga nem gyakorló hívő. De előfordulhatnak olyan elvárások, amelyeknek mi nem felelünk meg, ezekből lehetnek feszültségek is. Abban bízunk, hogy többnyire olyan
„A református keretprogram éppen abban szeretne segíteni, hogy a keresztyén szellemben dolgozó óvodapedagógusok programjaikba jobban beépíthessék a keresztyén világkép elemeit.” (Pethő Melinda) retett óvónővel napokon belül együtt mondják az étkezéshez, lefekvéshez kapcsolódó rövid imákat. De melyek az óvodai katechézis sajátosságai?
– A református keretprogram éppen abban szeretne segíteni, hogy a keresztyén szellemben dolgozó óvodapedagógusok programjaikba jobban beépíthessék a keresztyén világkép elemeit. Talán abban is eligazít, hogy világosabban megérthessék – különösen a pályakezdő munkatársak –, hogy mit jelent a bibliai integráció a nevelésben. Az óvodáskorú gyermek alapvető tevékenysége saját szükségletéből fakad. Legfőbb indítéka a cselekvésvágy és a kíváncsiság. A gyermek a játékban megéli a döntés szabadságát, ő választja ki a játék eszközét, a műveletet, a szerepeket és azt, hogy milyen szabályok szerint teszi azt. A szabadságnak az együttélés szabályai, az emberséges viselkedés szokásai adják meg az észszerű korlátait. Játékában a keresztyén erkölcs jellemzőit gyakorolja: a szeretetet, megértést, igazságot, alkalmazkodást, rendet és így tovább – mondja Pethő Melinda, a Magyarországi Református Egyház (MRE) országos óvodafejlesztési programjának szakmai vezetője. – A bibliai tör-