Állatok a Bibliában

Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kölykeiknek és fiókáiknak azokat a történeteket a Bibliából, amelyekben őseik szerepelnek. Ezen a héten a bárányok történetét folytatjuk.

A Pusztai Vadak

A bárányok általában az éjszakát is kint töltötték a legelőn. Legtöbbször nem volt mitől félniük, a pásztorok vigyáztak rájuk. Simri és három fia éjjel-nappal felváltva őrizték a juhokat. Nappal sokat vándoroltak. Simri vezette a nyájat, füves legelőket, édes vizű forrásokat keresett az állatoknak, de a fiai is ott segédkeztek mellette. Éjszakára egy-egy védettebb bozótos takarásába vagy egy sziklahasadékba hajtották be a nyájat, de nemegyszer megesett, hogy a szabad ég alatt töltötték a teljes éjjelt. Ilyenkor jó szorosan összeterelték az állatokat, a pásztorok pedig a nyáj négy különböző pontján ügyeltek, nehogy valami vadállat megtámadja őket.

Izráel pusztájában a sakálok csapatostul jártak. De azoknak inkább csak a hangja félelmetes, úgy vonítanak, hogy az ember hátán feláll a szőr. Ha az egyik elkezdi a vonítást, a másik folytatja, majd egyetlen nagy kórust alkotnak. És mivel nem csak egy falka van a környéken, a sakálcsapatok meg egymásnak adják át a hangot, sokszor órákig is képesek így elvonítani. Egyébként nem túl veszélyesek, mert leginkább döghúson élnek, a bárányokat ritkán támadják meg. Ha mégis, akkor elég egy jól irányzott parittyalövés, és már szertefutnak. Persze megvolt ennek is a módja: nem magára az állatra kellett célozni, hanem a sakál lába elé. A hirtelen becsapódó kő megijesztette a gyáva betolakodókat, főként, ha a felpattanó kavicsok meg is sebesítették őket. Persze mindezt éjszaka nem könnyű megoldani, de szerencsére a pásztoroknak volt benne gyakorlata.

Oroszlán és medve ellen már nem nyújtott elég védelmet a parittya. Vagyis csak akkor, ha valaki nagyon jól tudta forgatni, mint Dávid. A nagyvadakkal ölre kellett menni, ezért tartották maguknál a pásztorok a bunkós végű botjaikat. De oroszlán, medve már ritkán tévedt a város környéki dombok közé. Simri emlékezett az öreg Noahra, aki erősen húzta a bal lábát. Azt mondták, hogy medve sebesítette meg. De élő medvét már több évtizede nem láttak errefelé.

Leginkább a farkasok támadásától tartottak a pásztorok. Az izraeli puszta farkasai ritkán verődnek falkába, jobbára párban, esetleg magányosan szeretnek vadászni. Nappal megbújnak a kövek között, a sziklahasadékokban, és szürkés-barnás bundájukkal úgy beleolvadnak a környezetbe, hogy nemigen lehet észrevenni őket. Sötétedés után aztán előlopakodnak, és kiragadják a legvédtelenebb állatot a nyájból. Ezért is van, hogy a juhok a szabad ég alatt, de sokszor még az akolban is szorosan összebújnak, közreveszik a kicsinyeket, a beteg és öreg juhokat.

A gond csak az, hogy a birkák nagyon ijedős állatok. És ha megijednek, akkor hanyatt-homlok menekülnek. A farkasok persze erre várnak, és már le is csapnak egy báránykára vagy egy gyengébb jerkére. A megszaladt nyájat nehezen tudják összeterelni a pásztorok az éj sötétjében. Mire hajnalodni kezd, addigra a farkasok jó néhány állatot elhurcolhatnak.

Ezért ha farkasok lopakodnak a nyáj körül, a pásztorok jobban szeretik beterelni az állatokat az akolba. Ahol biztonságban vannak.  MIKLYA LUZSÁNYI MÓNIKA / MIKLYA ZSOLT, RAJZ: DAMÓ ISTVÁN