KOVÁCS BRIGITTA EFI
Cseti, a rénszarvas Elérkezett az idő, hogy a hosszú, deres szakállú ellátogasson az iskolába, és kiválassza idei segítőjét. A ködös, nyirkos novemberi reggel csendjébe olykor - olykor belekárogott egy - egy varjú. A vörös kabátos öreg már minden vattapamacsot begombolt magán. Tudta, hamarosan szállingózó hópelyhekkel megérkezik a tél, az év legizgalmasabb, csodákkal, varázslatokkal teli évszaka. Csincsi előállt a tökmobillal, s a barázdált arcú öreg komótosan beszállt a járműbe. Az autó elindult, s az apó meghúzta, azt a bizonyos kallantyút. Azonban ahelyett, hogy megjelentek volna előtte a gyerekek vágyai, álmai, egy adag tökmag hullt az arcába. - Csincsi! Már megint fordítva kötötted be az üzemanyag csövet? – korholta az apó. Az apró termetű, szétálló fülű, kócos hajú, narancssárga manó kuncogva kiszállt a tökmobilból, felnyitotta a motorháztetőt, rövid ideig babrált valamit, majd visszapattant a járműbe. Ekkor ismét meghúzta a fehér szakállú a kallantyút, s ezúttal az autó belsejében, a sötétkék, csillagfényes égbolt jelent meg, rajta a gyerekekkel, az álmaikkal, vágyaikkal. Az apó elégedett mosollyal bólintott. A tökmobil hegyeken, völgyeken, erdőkön, mezőkön, dimbes-dombos földutakon átsuhanva megérkezett egy csinos kis fenyveshez, mely előtt egy fából faragott díszes táblán ez állt: Karibu Patásiskola Amint betette lábát az öreg az erdőbe, rénszarvasgyerekek tömkelege özönlött felé vágtatva. Majd felborították, annyira örültek neki. Bújtak, dörgölőztek az apóhoz, ő pedig megsimogatta az ifjoncok okos kis buksiját. Ő is boldog volt, hisz egy éve nem látták már egymást. - Hogy vagy Mikulás apó? - kérdezte az egyik. - Van elég manó körülötted segítségül? Ha 52 CsPM
nem, én szívesen melléd szegődök! - ajánlkozott a másik. - Télanyó merre jár most? Mikor érkezik meg hozzánk a hóval? – kíváncsiskodott a következő. - Csak szépen sorjában! Minden kérdésetekre válaszolok, de előbb hadd igyak egy csésze forró csokoládét! - felelte. - Drága Mikulás apó! Csakhogy végre itt vagy! – egy tüneményes faház ajtaján kilépve köszönésképp átölelte egy sudár termetű, sugárzó arcú, hosszú barna hajú, levélzöld ruhát viselő, kedves teremtés, az öreget. Gyere, már forralom is a tejet a csokoládédhoz! Ugye, még mindig fahéjjal, és kardamommal szereted? - Igen, kedves Mirella, jól emlékszel. A Mikulás és Mirella, az iskolát vezető tündér, jóízűen elbeszélgettek. Már egy éve nem találkoztak, sok mesélnivalójuk volt egymásnak. Miután végeztek a beszélgetéssel, a rénszarvasgyerekekkel közösen tábortüzet raktak. Ekkor az apó a lurkók összes kérdésére válaszolt, semmi nem maradt felelet, magyarázat nélkül. Miután az ifjú rénszarvasok kikíváncsiskodták magukat, az estét tánccal, énekléssel folytatták a tűz körül. A talpalávalóról néhány, Csincsihez hasonló manó gondoskodott. Volt ott trombita, szaxofon, nagybőgő, de még cimbalom is! Igazán jól mulatott a társaság. Másnap reggel elérkezett a nagy nap. A végzős rénszarvas ifjoncok egész évben ezt az eseményt várták. Rendkívül izgatottak voltak a közös reggelinél. Akadt, akinek egy falat zuzmó nem sok, annyi se ment le a torkán. Mások meg szinte moccanni se tudtak, olyannyira degeszre ették magukat. Cseti, az egyik végzős ifjonc is nagyon izgult. Egész pici kora óta az volt a vágya, hogy egyszer a Mikulás szánját húzó rénszarvas lehessen. Az apó minden évben más végzős diákot választott erre a feladatra.
