Külső - belső elvonulás karácsonykor

Az élet néha furmányos… Pár éve Thaiföldön töltöttem az Új évet és a születésnapomat. Előtte a karácsonyomat – most már tudom, hogy az utolsót – a családdal töltöttem. 2018… Utána meghalt márciusban a mamám, aki nevelt… Valahogy ebben az évben augusztusban is ért egy csapás, ami által eldöntöttem, se kutyám se macskám, mi lenne, ha idén kihagynám az amúgy is egyedül töltendő Ünnepeket. Most vagy siránkozok a fagyöngy alatt, vagy keresek egy kalandot és élményt magamnak. Így is lett. Kerestem a megfelelő helyet arra, hogy kicsit eltávolodhassak a megszokott környezetemtől, annak érdekében, hogy közelebb kerülhessek Önmagamhoz. Kicsit ráfeküdjek a forrásra és áramlásba kerüljek újfent a Belső Mesteremmel. Néha messzire kell mennünk ahhoz, hogy közel legyünk magunkhoz. Ezzel nem menekülünk el a fájdalmaink elől, csupán bölcsebben tudunk rátekinteni és erőt meríteni a folytatáshoz.

Nekem kell az, hogy ráfeküdjek az Élet lehetőségeire, az Isteni gondviselésre, és a hitemet magamba, és a világba rendezzem. Hogy lássam, mire vagyok képes, milyen kreatív vagyok, egyedül is képes vagyok, meg tudom oldani, és ha nem, akkor megengedni, hogy legyen, ahogy lennie kell. Kontroll nélkül.

Szeptember volt, amikor elkezdtem gondolkodni, merre kéne venni az utat. Kevesebb volt a pénzem, így akkortájt Thaiföld nem jöhetett szóba. A buddhista főiskolán részt vettem különböző Cser Zoli által tartott légzés képzésen és ott jött szóba Tenerife, ami felkeltette az érdeklődésem…

Miért?

Miért megyek el mindig és vállalok be veszélyesnek vagy épp hülyeségnek hangzó dolgokat? Miért és mit keresek? Egyszerű a válasz. Ki vagyok én? Amikor megkérdezik ki vagy te, vagy mesélj magadról, csak az ego dolgait mondogatjuk. Yamak Diána vagyok, kettős állampolgár, 31 éves budapesti lakos, személyi edző, blablabla.

Tényleg ez vagyok én? Egyáltalán ki az az én, aki felteszi a kérdést? És ki az, aki neki

vág a világnak kutatni a választ... Összetenni mi az, ami jól esik neki és mi az, ami nem? Én nem tudok soha jó választ adni arra, hogy ki vagyok én... gombóc lesz a torkomban és hebegek-habogok, mint aki lám-

palázas... én nem akarok magamra ilyen láncokat, hogy ez meg az vagyok. Az csak a munkám.

Ki vagyok? ... talán útkereső kíváncsi valaki, aki tapasztalatokat,életérzéseket,élményeket,érintéseket, illatokat gyűjt. Akinek szüksége van arra, hogy a nap süsse, és az óceán érintse, valaki, aki együtt akar élni a természettel, pőrén, magának termelni, szép zöldségeket, zamatos szeretett gyümölcsöket, illatos virágokat. Aki érezni akarja a lovak illatát, hallani a csendet, a természet hangjait, aki szabadon akar élni és nem bírja a rabigát és a skatulyát. Valaki, aki le akarja vetkőzni mások bírálatát, valaki, aki jól érzi magát, ha adhat, és más arcán megjelenik a mosoly csodája.

Valaki, aki megosztja a dolgait, aki nem fél attól, hogy elvesznek tőle, valaki, aki nem fél bevállalni a bizonytalant a biztonság helyett azért, hogy lásson más nézőpontot. Valaki, aki hajlandó elengedni a tegnapi önmagát azért, hogy a ma újat adjon neki. Valaki, aki a rettegések ellenére hajlandó megsemmisülni, hogy teljesen újjászülethessen. Valaki, aki meri vállalni az őszinteséget és a tiszta szeretetet feltétel nélkül. Aki magyarázat nélküli egyszerű szeretetre vágyik. Valaki, aki nem akarja szégyelleni magát soha többet azért amilyen. Valaki, aki ítélkezés nélkül, elfogadásban szeretne élni. Bizalomban és az emberek jóságában. Valaki, akinek a szíve akkor boldog, ha alkothat, nevethet és adhat. Ha zenélhet, énekelhet, táncolhat, érezhet, fonhat, ékszereket készíthet, festhet, rajzolhat, lovagolhat, együtt szállhat a széllel, nyújtózkodhat egy nagyot, tanulhat valami újat, ölelhet, és mások szemébe és lelkébe nézhet… egyszerűen élhet... Valaki, aki nem akar felesleges kacatokat gyűjteni, amiknek semmi értelme... valaki, aki nem akarja az életét és az idejét felál-

dozni pillanatnyi anyagi gyönyörök kedvéért... Valaki, aki a lelki üdvösségét tanulja. Valaki vagyok, aki az útján van és pakolja ki a felesleges téglákat a hátizsákjából és boldogságot és felhőtlen játékosságot gyújt be helyette.

Szóval ki is vagyok akkor?

Miért? II. rész

Egy ilyen leszervezetlen út a legtöbbször azért tetszik nekem, mert a bizonytalanság izgatottsága mellett ott van a kíváncsiság izgatottsága is. Hogyan fogom megoldani? Mire vagyok képes? Milyen kreatív megoldásokra jutok stb. Egyrészről lesz, ami lesz, és rá kell feküdni a hullámokra, hogy sodorjon, amerre megy. Másrészről elő kell ásnom az egyszerű, de sokszínű, sokrétű oldalam, ami a megoldást hozhatja el.

Harmadrészt nagyon sokat tanulhatok magamról, másokról, a természetről, hogyan lehet megoldani kiszolgáltatottság és pénz nélkül is hogy együnk, legyen vizünk, tisztálkodási lehetőségünk, villanyunk, tüzünk stb. Milyen hitrendszereink vannak vajon, amik miatt korlátozva vagyunk. Merre sodor az utam, kivel ismerkedek össze, kinek tudok én segíteni, ki segít nekem, stb. stb. Milyen információkhoz jutok, milyen kihívásokkal kell szembenéznem... kapcsolódások történnek a világgal, másokkal, magammal.

Mennyire vagyok életrevaló, mennyire vagyok leleményes, mennyire tudok koncentrálni, dönteni, választani, ha kell. Nekem kell az, hogy tudjak tüzet rakni pl., ha netán rászorulnék. Egyrészt mert összeköt a régi tudással és tudok a magam ura lenni, másrészt, ha két órát küzdöttél egyetlenegy parázsért, hogy abból később tüzed legyen, akkor otthon jobban becsülöd azt, hogy egy gombnyomásra van tüzed. Ha 40 perc séta kell a tűző napon naponta ahhoz, hogy legyen ivóvized, akkor nem pazarolsz otthon sem többet. Néha ki kell szakadni az életünkből ahhoz, hogy új dolgokat tanuljunk, messzire kell jönni otthonról, hogy közelebb kerülhessünk magunkhoz. Hogy hálásabb tudj lenni és jobban becsüld azt, amid van, és hogy ami most természetesnek tűnik, az valójában milyen kemény meló, és mennyire szerencsések vagyunk.

Nem utolsó sorban pedig vissza tudok szállni a középpontomba, hogy mit tudok alkotni és adni a világnak magamból.