Gellértesítő Magazin - 2022/1 - húsvét

Sport és hitélet húsvét után Tanár-diák meccseken a suliban, a hallgató-oktató focikon az egyetemeken, szinte mindig hátvédet játszottam.

Azért, mert úgy éreztem, szenvedélyes elkötelezettség fűt engem arra, hogy az „ellenfél támadásával szemben” védjem a kapunkat. Ehhez kemény elszántság is párosult. A háttéri pozíció természetesen nem azt jelentette, hogy csak a kapunk előtt söprögetek. Néha – taktikai okokból is – középre és előre mozdultam, ugyanis jó volt lőni a másik hálójába.

Az különösen emlékezetes maradt, amikor hátvédként/kapusként, végig cselezve a pálya játékosait, a győztes gólt én rúghattam be.

Azonban 90%-ban hátvédet játszottam. A filozófia pedig így fogalmazódott meg bennem: a védelemnek kulcsfontosságú szerepe van a mérkőzésben. Úgy, ahogy a társadalomban, a kereszténységben is, ha létrejön a megtámadás. Védekezni tehát akkor szükségszerű, ha a támadók ellen kell fordulni a pálya teljes terében, majdnem mindenkinek. Így tapasztaltam meg tízévesen ötvenhatban, hogy a bérházunkban a bátor felnőttek védték meg a nagy épület kapujában a lakókat, az orosz és magyar „ávéhás” támadóktól. A történelmi példa után eltűnődtem azon, hogy vajon napjainkban, a befolyásolással kábított világunkban, miért értékelődött fel újra a védettség korunk számára?

Ma a közösségi védettség a biztonsághoz, és annak egyre nagyobb hiányához kapcsolódik. Tehát védelemre azért van 22