Beszélgetés a Szenthe házaspárral

Beszélgetés sorozatunk következő állomásaként a Szenthe házaspár tagjai – Panni és Gergő – válaszoltak a kérdéseinkre. A nagyböjti készületen kívül beszélgettünk plébániánkról és az újonnan induló képviselőtestületről is, melynek Panni is lelkes tagja lett.

Mondjatok magatokról pár dolgot! Hogyan ismerkedtetek meg?

Panni: Mindketten nagy családból származunk, nagyon hasonló mindkettőnk családjának a szerkezete is: Gergőnek is és nekem is három öcsénk és egy húgunk van. Vallásos családban nevelkedtem: mindennapjaink szerves része volt a közös ima, szüleink, nagymamánk, keresztszüleink nagy szeretettel terelgettek minket. Gergővel az egyetemen találkoztunk: 2001-ben elsőévesként talán az első egyetemi órám a latin tanszéken Ciceró-óra volt, ahol ott ült Gergő is, harmadéves töri és elsőéves régész hallgatóként. „Régimotoros” egyetemistaként ő bátran megszólalt az órákon és ráadásul mindig okosakat mondott. Igen hamar felfigyeltem rá. Aztán úgy adódott, hogy – biztosan „véletlenül” – egyéb órákon is találkoztunk. Majd a kapcsolatunk születésnapja is elérkezett: a latin tanszéken kirándulás szerveződött Rómába, amelyre mindketten elmentünk. Onnan már úgy jöttünk haza, hogy Gergővel egymás mellett ültünk a buszon…

9

Gergő: Azért azokon a latin órákon messze én tudtam a legkevesebbet latinul a jelenlévők között, kissé pánikoltam is, csoda, hogy ez kívülről nem látszott. De vicces helyzetek is adódtak. Együtt jártunk a tanárképzésen pszichológia szemináriumra, ez volt az egyetlen pszichológia óra, ahol nem lógtam el minden lehetséges alkalommal. Más előadásokon viszont általában nem voltam bent, így Panni jegyzeteit kértem el. Kinéztem belőle, hogy nagyon lelkiismeretesen jegyzetel, ha már ennyire okos és csinos lány. Lefénymásoltam a jegyzetet, de amikor visszaadtam, nem álltam meg, hogy meg ne jegyezzem, hogy olyan apró betűkkel ír, hogy alig tudtam elolvasni. Nagyon mérgesnek tűnt… De, mint később kiderült, azért megbocsátott. Azért a római út előtt szurkoltam, hogy ő is jöjjön.

Milyennek látjátok a Szent Gellért plébániát, közösségeit?

Panni: Gyerekként Nyíregyházán a Szent Antal kápolnába (most már plébánia a titulusa) jártunk, kifejezetten közösséghez nem tartoztunk, nem igazán volt ennek ott hagyománya. Az első igazán közösségi élményeket a patronás éveim adták. Egyetemista koromban, illetve kicsivel utána is az Egyetemi templom Don Bosco Ifjúsági Ének- és Zenekarában énekeltem, amelynek több tagjával azóta is barátságban vagyok. Majd végül itt, a Szent Gellért Plébánián találtunk otthonra. Ezzel nagy vágyam valósult meg: a valahova tartozás vágya. 2012 óta tartozunk a plébániához, vagyunk jelen a szentmiséken és egyre inkább a plébánia életében. Nagyon jó egy ennyire virágzó, élettel, közösségekkel teli plébániához tartozni. Az Anyaklub, a Parázs közösség (kiscsaládos közösség), a gyermekeink közösségei mind-mind megtartó, barátokkal teli társaság. Nem

10

tudok elég hálás lenni az Úristennek, hogy ilyen jó emberekkel teli plébániára vezetett minket!

Mivel foglalkoztok a szakmai életetekben?

Panni: Pedagógusként, német-latin bölcsésztanárként végeztem. 2006 óta a Katolikus Pedagógiai Intézetben dolgozom. Az Intézet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia egyik központi intézményeként a katolikus köznevelési intézmények, óvodák és iskolák szakmai irányításáért felel. A munkánk legnagyobb részét a pedagógus-továbbképzések szervezése, kidolgozása, megtartása jelenti, de kapcsolatban vagyunk nemcsak a tanárokkal, az iskolákkal, hanem fenntartóikkal is. A napi munka mellett egyéb feladatok is elérnek minket: nagy, többéves projektet készülünk lassan letenni: a Püspöki Konferencia tananyagfejlesztő projektjében az Intézet szakmai megvalósítóként vett részt, én projektkoordinátorként dolgoztam. E tanévtől a mostani 9. és 10. osztályosok a katolikus irodalom és történelem tankönyvekből tanulhatnak, idén szeptembertől bővül a paletta a nyelvtan, valamint a 11. osztályosoknak szóló tankönyvekkel. Emellett gyermekvédelmi szempontú szervezetfejlesztő projekten is dolgozunk 38 iskola/óvoda bevonásával. Az iskolák mentorok segítségével dolgoznak saját gyermekvédelmi stratégiájukon, protokolljukon. A gyermekvédelem területét különösen is fontosnak tartom, nagyon örülök annak, hogy a katolikus köznevelésben ez szervezett módon fejlődhet. Gergő: Régészként dolgozom a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Tárában. A szűkebb kutatási területem a

11

népvándorláskor, azon belül is az avarokkal foglalkozom. Alapvetően kutatóként határozom meg magam, viszont nagyon érdekel a múzeumi lét másik fontos része, a színvonalas, szakmai ismeretterjesztés, akár kiállítások, akár előadások, akár ismeretterjesztő kiadványok formáját ölti. Tavaly nyertünk egy nagy, négyéves kutatási projektet, amelyben az Erdélyi-medence avar és korai magyar kori településtörténetét kutatjuk, erdélyi magyar és román kollégákkal együtt. Ez nagy feladat, rengeteget kell tanulnom, a Nemzeti Múzeum kereteiben is szokatlan méretű és intenzitású projektet jelent.

Panni, az új plébániai képviselőtestületen belül az evangelizációs munkacsoport tevékenységébe kapcsolódtál be. Mit jelent számodra ez a feladat?

Panni: Bevallom, soha nem gondoltam volna, hogy én egyszer egy plébánia képviselőtestületében dolgozhatom. Magamtól biztosan nem mertem volna lépni ez ügyben, őszintén, meg sem fordult a fejemben ez a szolgálat. Azt gondolom, erősen a „tanuló fázisban” vagyok még. Egy mondat különösen is megragadott: arra kell törekednünk, hogy a plébánia só és világosság lehessen minden Isten és az élete értelmét kereső ember számára. Az evangelizációs munkacsoport a közösségek életét segíti. Szeretném, ha meglátnánk, megtudnánk a csoportok szükségeit, igényeit, ha lehet, jó lenne, ha akár ezek elé tudnánk menni, és kicsit proaktív módon tudnánk dolgozni. Ugyanakkor nagyon jó volna megőrizni azt a nyitottságot, amellyel rendelkezik a plébánia: aki idejön és keres és szeretne, hamar otthonra tud találni. Az, hogy ilyen szépen virágzó plébániának vagyunk a

12

tagjai, nagy felelősség is: tennünk kell ezért, hogy ilyen maradhasson és szépen fejlődhessen közösségünk.

A gyerekek is kiskoruktól aktívan jelen vannak a ministráns és a cserkész közösségekben. Mit gondoltok, milyen „védettséget” ad ez számukra?

Panni, Gergő: Nagyon hálásak vagyunk mindketten azért is, mert a lányaink, Dorci, Sári és Borcsi is jó közösségekre, barátokra találtak itt. Mindhárman, amint elérték az „életkori határt”, a ministránsok közé léptek, majd csatlakoztak és azóta is büszke tagjai cserkészőrsüknek. Nagyon fontosnak gondoljuk, hogy a meleg családi kör mellett, ahol a gyerekek elsődlegesen tanulják meg, mi a bizalom, az egymásra figyelés, a megbocsátás, a bocsánat kérése stb., olyan kortárscsoportokba irányítsuk őket, amely csoportok a családdal azonos értékeket vallanak, ahol a gyerekek „bártan lubickolhatnak”. Ezért is írattuk katolikus oviba, majd

13

iskolába a lányokat, s szeptembertől már két gimnazista lányunk is lesz, hiszen Sári – követve Dorcit – felvételt nyert a Patronába. Ha otthon látják a gyerekek a példát, amely igyekszik nagyon hiteles lenni, és ez a példa a közösségeken keresztül is megerősítést nyer, reményeink szerint könnyebben tud gyökeret verni, belsővé válni.

Ti hogyan készültök az idei húsvét méltó ünneplésére a családban?

Panni: Igyekszünk nagyböjtben az ima, a lemondás és az alamizsna hármasát mélyebben gyakorolni. Ami a lemondást illeti, én például szeretnék a zsörtölődés elhagyásában fejlődni, amellyel sajnos gyakran keserítem családom életét. Lehet, hogy majd meg fogom kapni, hogy „van még mit gyakorolnod, anyuci…”, de bízom benne, hogy látja a családom az igyekezetet és az apró sikereket is. Ugyanakkor bennem a hála is nagyon nagy, hiszen végre közösségben, nyitott templomban élhetjük meg a nagyböjtöt, nagy áldás ez: végre lehetett lelkigyakorlatunk, közös keresztutunk. Az, hogy a nagyheti szertartásokon végre személyesen is részt vehetünk, és nemcsak a képernyőn keresztül, azt gondolom, külön nagy ünnep lesz mindannyiunk számára.

Köszönjük a beszélgetést, a feltámadt Krisztus húsvéti örömét kívánjuk nektek!

Készítette: Nyiri Andrea és Szabolcs

14