Nagyböjti ifjúsági lelkigyakorlat

Az elmúlt időszakban szerencsére nagyon megszaporodtak az ifjúságnak szóló programok plébániánkon. Imre atya és Doma atya ugyanis rengeteg programmal készül nekünk, ez Nagyböjtben sem volt másként, így egy szép (vagyis inkább esős) áprilisi hétvégén több, mint negyven fős társaság indult el Pilisszentivánra.

Péntek délután a plébánia előtt találkoztunk, ahonnan Háder Márk vezetésével zökkenőmentesen jutottunk el a lelkigyakorlat helyszínére. Mivel nem mindenki a csoporttal jött, így vártunk egy picit és közben megvacsoráztunk. Mivel péntek volt, természetesen húst nem ettünk, de a beszerző brigádnak hála így is különleges élmény lett ez az étkezés, mert még az aszaltszilvás szendvicsfeltétet is megkóstolhattuk, nem is beszélve a tökéletesen szeletelt uborkáról. Miután minden résztvevő befutott, ráhangolódásként énekeltünk és imádkoztunk, majd pedig elkezdtünk felkészülni az este főprogramjára a fáklyás keresztútra. Doma atya képeket tett ki a falra, amelyek olyan köveket ábrázoltak, melyek mindegyike a keresztút egy-egy állomására utalt. Mindenki körbejárt, elolvasta, megnézte őket, és a számára legjobban megragadóról írt egy rövid, pársoros gondolatot. A keresztút során pedig ezek a gondolatok alkották az állomásokhoz tartozó elmélkedéseket. Annak ellenére, hogy nem beszéltük meg, hogy ki melyik állomásról ír, mindegyikhez jutott legalább egy, de inkább több gondolat, ezzel ez a keresztút tényleg a miénk lett. Biztos vagyok benne, hogy mindenkiben sokáig meg fog maradni az emléke.

25

A keresztút után (mivel az eső közben rákezdett, és eléggé hideg is volt) gyorsan visszamentünk a melegbe, és kezdődhetett a szabadprogram. Voltak, akik társasoztak, mások gitáros kísérettel énekeltek, de olyanok is akadtak, akik inkább a beszélgetést választották. Az viszont biztos, hogy mindenki nagyon jól érezte magát, mert csönd az egy percig sem volt! Azért valamikor, nem is annyira későn, a csapat elindult, hogy nyugovóra térjen, főleg azért, mert a közös tér egyben a fiúk alvóhelye is volt, így nem akartuk, hogy ne pihenhessen az, aki már aludna. Másnap reggel a reggelit követően papjaink és kispapunk előadást tartottak nekünk arról, hogy Istentől kérve új szívet kaphatunk, megújulhatunk, majd ezután magunkban is elmélkedtettünk erről szentírási részletek, és a Doma atya által vezetett elcsendesedő gyakorlatok segítségével. Megtapasztalhattuk, hogyha igazán csendben maradunk, akkor meghallhatjuk Istent, mi is felé fordulhatunk, és hagyhatjuk, hogy Ő szeressen minket. Az elmélkedést egy gitáros szentmise követte, ami előtt mindenki, aki szeretett volna, megfogalmazhatott miseszándékot.

26

A lelki program után testi táplálékot is kaptunk, mert ebédre pizzát rendeltek nekünk. Mivel nem hagyományosan, az asztalhoz leülve ettünk, így mindenkinek alkalma nyílt arra, hogy új emberekkel beszélgethessen, majd pedig újra szabadprogram volt, így játszhattunk, folytathattuk a beszélgetéseket. A hideg ellenére néhány közös játék erejéig még a kertbe is kimerészkedtünk, és bátorságunkról tanúságot téve egy hatalmas kötél alatt végül mindannyian átjutottunk (ami nem volt könnyű, mert amint valakihez hozzáért a mozgó kötél, az egész csapatnak újra át kellett jutnia). Ezután ismét egy komolyabb program következett, ami méltó lezárása volt ennek a lelkigyakorlatnak. Imre atya kitette a Szentséget, és dicsőítő dalokkal kerülhettünk még közelebb Istenhez. Közben, aki szeretett volna, gyónni is elmehetett. A dicsőítő dalok éneklését Dorka és csapata vezette, akik csak ezért (illetve, hogy a szentmisén se csöndben üljünk) utaztak le hozzánk, nekik is nagyon köszönjük a szolgálatot! A Szentségimádást követően, lezárásképpen, kicsoportokat alkottunk, és mindenki elmondhatta, hogy milyen érzések voltak benne az elmúlt napok során, mi az amiért hálát érez, és hogy milyen üzenetet kapott Istentől az elmúlt napokban. Ezt követően sajnos el kellett kezdenünk a pakolást, mert bizony már elég későre járt az idő. Azért persze ebben is sok örömünk

27

telt, mert jó sok nassolnivaló maradt, és a reggelinél elfelejtett tejet is el kellett valahogy tűntetni. Szerencsére mindenki nagyon önfeláldozónak bizonyult, volt, aki négy bögre kakaót is megivott, csak hogy ne kelljen hazavinni a megmaradt tejet. A kakaó-készítő csapat pedig még azon is elgondolkodott, hogy a jövőben nyit egy kakaóbárt! Miután már mindenki összepakolt, elindultunk a vasútállomás felé, kivéve az a néhány ember, aki volt annyira rendes, hogy magára vállalta az utolsó (vagy talán nem is annyira utolsó) simításokat. Azt hiszem minden résztvevő nevében mondhatom, hogy felejthetetlen volt ez a lelkigyakorlat, lelkileg feltöltődhettünk, és közben nagyon jól éreztük magunkat! Bátorítunk minden fiatalt, aki most nem tudott eljönni, hogy legközelebb mindenképp csatlakozzon!

Nagyon köszönjük Imre atyának, Doma atyának és Márknak a szervezést, reméljük, hogy máskor is lesz alkalmunk ilyen programon részt venni!

Írta: Pálos Ági

28