SZEZON
A rovatot írta: Bereczki Szilvia
Ha tehetném, újratanulnám a karácsonyt Átadni az ajándékot és nem kérdezni, hogy mit érez. Átadni és várni, mi lapul a mi csomagunk mélyén. Félmosolyt erőltetni. Feldíszíteni a fát, de nem meghallgatni, hogyan szeretné a másik, beletemetkezni az angyalhaj-, gömb-tömkelegbe és durcásan rakosgatni az elemeket. Összeveszni, mert nem olyan lett. Cukrászlaborként működni, bejglik tucatját sütni és elégedetlenkedni, hogy reped az összes, majd kalácsokat, töltött káposztát, sülteket varázsolni, nem törődve azzal, hogy kettészakad az ember, mert konyhában készül az ünneplésre. Ajándékért szaladni, felkutatni minden üzletet, mert meg kell találni azt, amire vágyik. Fodrászhoz sietni, manikűrt szépíttetni, új ruhákat vásárolni, sminkelni, újabb félmosolyt erőltetni a karácsonyi vacsorán. Ez lenne az ünnep?
A tárgyak nem tudnak figyelni, a tárgyak nem tudnak szeretni Karácsonykor ajándékozni téboly. Noha vannak emberek, akiknek az ajándékozás a szeretetnyelvük, ennélfogva nagy hozzáértéssel képesek előállítani, vásárolni és fogadni meglepetéseket, velük ellentétben sokaknak igazi kínszenvedés a tökéletes felkutatása. Mert a tökéletes valahogy mindig az ajándékozóról szól. Szólhatna ugyan a megajándékozottról is, de legtöbbször nem sikerül azzal meglepni szerettünket, amire igazán vágyik. A robotgépek, a játékok, a régen vágyott utazás mind-mind olyan meglepetés, ami felcsillantja a szemeket, és hangos köszönömöt, szoros öleléseket hoz magával, de azzal együtt egy hosszas csendet is. Az ajándékok kibontása után ki-ki önmagába szorul, bent rekednek szavak és élmények. Mert ezeket az év bármelyik napján megvásárolhatja magának az ember, és a tárgyakkal az év bármelyik napján ajándékozhatunk. Odafigyelést, érdeklődést, együttérzést viszont keveset osztunk, és azon az ünnepen, amely valaha érzésekről, nem pedig tárgyakról
18 |
szólt, szinte meg is feledkezünk a lélekről. Idén karácsonykor legyen apróság az, ami megfogható, és nyúljon hosszúra a megfoghatatlan: beszélgessen, öleljen, hallgasson meg, sírjon, nevessen szeretteivel együtt az ember.
A karácsonyfát hetek alatt elfelejted, de a díszítés során kerekedő viták hosszú időn át kísérnek A karácsonyfa másodlagos. Mégis ösztönlények módjára ugrunk egymásnak egy „rosszul felakasztott dísz”, egy csálé an-
gyalhaj vagy odavetett gömb láttán. Szinte minden család hallott már legalább egy karácsonyi vitát, ami a fa alatt hatalmasodott el. A minősítgetések, egymás megmarása, a másik lehurrogása azért, mert ügyetlen, mert ízléstelen, mert nemtörődöm, valahogy nem fér a karácsonyfa alá. Megszülethet a kis Jézus, megtelhet ajándékokkal a nappali, ha sértett félként csendesedünk el a Mennyből az angyal dallamának hallatán. Mikor lett a szeretet ünnepe kizsigerelési esemény? Ha józan ésszel gondolunk bele, egymás ostorozása egy haldokló, de pompásan feldíszített fa alatt roppant nevetséges. Mennyivel
