DR. NAGYNÉ VÁCITY ESZTER
Illatok, tudatosság, aromaterápia Gondolati energiánk és egészségünk megtartása illóolajok segítségével
Hónapról, hónapra napvilágot lát egy-egy írásom aromaterápia témakörben itt a magazinban. Ez felemelő érzés, egyúttal hatalmas felelősség, hiszen amit leírok, annak maximálisan helytállónak, és biztonságosan alkalmazhatónak kell lennie. Az írásaimat mindig próbálom úgy kialakítani, hogy a holisztikus szemléletet tükrözzék, valamint tartalmilag részben egymásra épüljenek, ugyanakkor önmagukban is megállják a helyüket és olvashatóak, könnyen érthetőek legyenek. Ezért mindenkit szeretettel biztatok arra, hogy töltse le bátran a korábbi lapszámokat és lapozzon bele, olvassa el a korábbi cikkeket is, hisz az írások így állhatnak össze egy kerek egésszé. Az immunerősítés, védelem a fertőzésektől, a lábadozás elősegítése az elmúlt egy évben kiemelt aktualitással bírt a számunkra, ezért igyekszem ezeket a témákat mindig egy kicsit más szemszögből – az aromaterápiás lehetőségeket sorra véve – megvilágítani, és bízom benne, hogy sikerül mindig érdekes és használható tudást átadni. Ebben a cikkben a testi épségünk gondolati-szellemi hátterét szeretném bemutatni, és hogy hogyan tudjuk az illóolajokat jól beépíteni az egészségünk tudatos megőrzésének a folyamatába. Sokszor hallhattuk már, hogy „amint bent, úgy kint” vagy, hogy fizikai valóságunk a lelki oldalunk „kivetülése, tükröződése”, de itt van még a „hasonló a hasonlót vonzza” elv is. Hogyan működnek ezek a hangzatos kifejezések valójában? Rendkívüli módon leegyszerűsítve ezt úgy kell elképzelnünk, hogy fizikai testünk energiából, rezgésekből áll. A gondolatok, szavak szintén energiamintázatok, rezgések. Az érzelmek rezgések. Minden rezgés, minden energia. A gondolat energiája befolyásolja a testet, a test energiája befolyásolja a gondolatot. Szinte szédületes, hogy mekkora hatással lehetünk saját magunkra, ha felismerjük, hogy szünet nélkül jönnek a gondolataink megállíthatatlanul, naponta átlagosan 60.000 (kivéve persze azon magasabb tudatszinten álló, meditációban jártas mestereket, akik le tudják állítani a gondolatfolyamot, azaz az elméjüket egyhegyűvé tenni). Az illóolajok a gondolatokhoz és minden más létezőhöz hasonlóan, energiamintázatot mutatnak, méghozzá igen magas rezgéstartományban és ezért pozitív irányban képesek hatni az emberre fizikai - mentális - lelki szinteken.
A Csak Pozitívan Magazin 2020. májusi lapszámában leírtam, milyen fontos a gondolatok és személyes célok koherenciája életünkben. Most ezt a gondolatmenetet folytatva, szeretnék rávilágítani, hogy egy jól megválasztott illóolaj vagy illóolaj - keverék milyen hatékony segítőtársunk tud lenni ebben a folyamatban, ehhez azonban előbb ki kell térnem a célkitűzések témájára.
Amikor megválasztunk egy célt az életünkben, például: „Szeretnék egész évben egészséges maradni.”, akkor először is fontos, hogy tudatosítsuk magunkban ezt a célt. Sőt, az a legjobb, ha pontosan tisztában vagyunk a saját komplett célrendszerünkkel és azzal, hogy honnan indulunk, hová tartunk. Mit takar a célrendszer vagy célmátrix? Véleményem szerint életünk 4 fő aspektusa adja az irányt. Ezek: egészség, anyagi biztonság, kapcsolatok és személyes fejlődés. Mindezt ábrázolhatjuk egy kördiagram formájában, amelynek tengelyein megjelölhetjük azt az értéket, ahol épp tartunk, valamint azt az értéket, ahová szeretnénk eljutni. Akkor harmonikus az életünk, ha az alakzat, amit a saját életünk „kirajzol”, egy kört ad ki. Minden más esetben döcög a forma, döcög az élet. A két CsPM 73