Csak POZITÍVAN Magazin 2021/01

Page 13

KARÁSZI ALEXANDRA

5+1 KIHAGYHATATLAN KIRÁNDULÓHELY MAGYARORSZÁGON Bizakodunk, bizakodunk, egyre csak várjuk a percet, mikor újra útnak indulhatunk, de sajnos a világban alakuló események nem kecsegtetnek eddig túl sok jóval. Vannak, akik már nem bírják, repülőre ülnek, és vállalva a kockázatot elrepülnek valami messzi szigetre, ahol kipihenhetik magukat, feltöltődhetnek és magukba szívhatnak némi D vitamint is. Mi, akik viszont itthon maradunk, ahelyett, hogy búsulunk és várjuk (kivételesen tényleg szó szerint) a csodát, inkább ismerjük meg hazánk kincseit. Az évindító cikkemben éppen ezért bemutatok 5+1 hazai kihagyhatatlan helyszínt, remélhetőleg inspirációt és kedvet adva számotokra, hogy felkeressétek ezeket a hazai gyöngyszemeket.

1. Boldogkő vára Magyarország egyik legszebb váraként is szokás emlegetni, a tizenharmadik századi, tatárjárást követő, Tomaj nemzetség egyik tagja által épített boldogkői várat. Első okleveles említése egészen 1295-ig nyúlik vissza, ahol már királyi várként számoltak be róla. Többek között itt található Közép-Európa legnagyobb ólomkatona kiállítása, így a gyerekekkel is szuper programnak bizonyul. Nem csak a vár, hanem a kilátás is lenyűgöző, mindenképp érdemes egyszer látni!

2. Bory-vár Még egy kicsit a váraknál maradva, feltétlen említésre méltó és kiemelt figyelmet érdemel a Bory-vár. 1912-ben indul útjára a történet, mikor Bory Jenő, megvásárolta CsPM 13


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

Bőrünk egészségének nyomában - A masszázs varázsa

2min
pages 76-77

Mire érdemes figyelni ebben az időszakban?

7min
pages 68-72

Gondolati energiánk és egészségünk megtartása illóolajok segítségével

6min
pages 73-75

Kenyeret és cirkuszt a népnek? Inkább ne! …avagy hogyan okozhat a gluténérzékenység meddőséget? Új Világkorszak – 2021 a Tisztulások / tisztázások, újítások éve

5min
pages 64-67

Vipassana Meditáció – A tudat műtétje, avagy a transzcendencia extrém sportja

8min
pages 52-55

Vajon túléljük ép ésszel?

7min
pages 60-63

Az önbizalomhiány, mint népbetegség - Értelmezd újra önmagad II

5min
pages 56-59

Az idő

1min
page 51

Tudatosság a mindennapokban - Tudatos táplálkozás

4min
pages 45-46

Lelkiismeret

1min
page 50

A tökéletesség kamu - kezdd el szeretni magad

3min
pages 43-44

Lehet másképp

5min
pages 40-42

Szupermenek a valóságban - “Az embereknek és az erdőknek együtt kell gyógyulniuk...”

8min
pages 32-37

Nincs cselekvő erőd? Csináljunk

5min
pages 47-49

ÉletMese Újrakeretező

4min
pages 38-39

Mentoring, amivel mindenki csak nyerhet

2min
pages 30-31

Johari ablak

1min
page 29

Interjú: Erdőhegyi Brigitta - Ha az önazonosság mellett döntök, az a lelkem szempontjából mindig siker

18min
pages 16-25

A Felpéci Tájház érdemelte ki az Év Tájháza címet

1min
pages 6-7

5+1 kihagyhatatlan kirándulóhely Magyarországon

2min
pages 13-15

Egyesület vagy alapítvány? Segítünk a döntésben

4min
pages 26-28

Megalakult az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központja

4min
pages 10-12

Üdvözlet az olvasónak

3min
pages 3-5

Az e-kereskedelem csökkenti a kiskereskedelem szén-dioxid lábnyomát

2min
pages 8-9
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.