KÜLFÖLD
Putyin kapcsán botladozik a francia jobboldal LEIMEISZTER BARNABÁS
Érzékenyen érintette az elnökválasztási kampány közepén járó francia politikát az ukrajnai háború: több jobboldali politikusnak az oroszokat megértő vagy Vlagyimir Putyint támogató kijelentései miatt kell magyarázkodnia, Emmanuel Macron pedig egyre nagyobb önbizalommal készülhet az áprilisi megméretésre.
Nehéz helyzetbe került a francia jobboldal az orosz–ukrán háború kirobbanásával, Emmanuel Macron szempontjából viszont – ha lehet ilyet mondani – a lehető legszerencsésebb pillanatban tört ki a konfliktus. Angela Merkel leköszönésével tér nyílt a francia elnök előtt arra, hogy átvegye Európa vezető politikusának szerepét, ebbéli igyekezetét pedig csak erősíti, hogy az unió soros elnöki tisztjét éppen Franciaország látja el. Macron az utóbbi hetekben, hónapokban nagy erőfeszítéseket tett, hogy diplomáciai úton hozzájáruljon a helyzet rendezéséhez, megfordult a már ikonikus putyini hosszú asztal végén is. Sikerrel nem járt, viszont – kis túlzással – kivívta annak a jogát, hogy Európa nevében ő vegye fel a telefont. Azzal, hogy az orosz agresszió nyomán egész Európában nyilvánvalóvá lett a védelmi együttműködés fontossága, Macron egyik régóta dédelgetett témája került előtérbe. Az ukrajnai helyzet – éppúgy, mint nálunk – zárójelbe tette a választási kampányt, a közvélemény kutatások pedig igazolják azt a megfigyelést, miszerint válsághelyzetben a szavazók nagy számban pártolnak a regnáló erők mellé: március második hetére harminc százalék fölé kúszott az államfő támogatottsága. A Republikánusok párt elnökjelöltje, az atlanti elkötelezettségű Valérie Pécresse nem vádolható különösebb rokonszenvvel az orosz vezető iránt, a tömörülés prominens politikusainak egy része azonban a közelmúltban aktívan szorgalmazta a nyitottabb oroszpolitikát. Gondoljunk csak a 2017-es elnökaspiránsára, François Fillonra, aki sokak szemében – Gerhard Schröderrel együtt 34
– mintegy jelképe az oroszok által „megvett” nyugati vezetőnek. Fillon és Putyin egy időben voltak miniszterelnökök, innen eredeztethető az évek során barátivá melegedő kapcsolatuk. A francia politikus a Krím félsziget orosz annektálásakor nem támogatta a szankciókat, később Moszkva szíriai fellépését méltatta; politikai vis�szavonulása után, 2021-ben pedig bekerült a Zarubezsnyeft nevű orosz állami olajvállalat, illetve egy Putyin-közeli oligarcha petrokémiai vállalata, a Sibur igazgatóságába – lényegében az európai kormányzatoknál eljáró lobbistának fogadták fel. Finoman szólva rosszul vette ki magát, hogy Fillon néhány nappal az orosz invázió előtt az orosz miniszterelnök-helyettessel, Alekszandr Novakkal tárgyalt, elmondása szerint egy francia–orosz hidrogéntechnológiai fórum ügyében. Clément Beaune külügyi államtitkár nem is késlekedett kijelenteni, hogy a Republikánusok Fillon pártja, aki pedig Putyin cinkosa (Macron a hírek szerint helyreintette őt e mondatáért). Fillon exkormányfő a háború kirobbanásakor nyilatkozatban ítélte el az oroszok fegyveres akcióját, kiemelte viszont: a konfliktust el lehetett volna kerülni, ha a Nyugat figyelembe veszi Moszkva aggályait a NATO- terjeszkedéssel kapcsolatban. Az ellenoldal politikai hangadói már önmagában felháborítónak tartották azt, hogy Fillon ilyen helyzetben egyrésztmásrésztezni merészel, és hiába mondott le nem sokkal később oroszországi tisztségeiről, Pécresse-nek főhetett a feje jelöltelődje miatt. Még kényesebb azon szuverenista jelöltek esete, akik az előző években pozitív kontextusban emlegették Putyint, és Franciaország NATO-ban való
Akkor még jó ötletnek tűnt: Marine Le Pen Vlagyimir Putyinnál 2017-ben
