Félelem és bizalom

SZINKRON Félelem és bizalom

| FARKAS VAJK | AZ ALAPJOGOKÉRT KÖZPONT VEZETŐ ELEMZŐJE

Egy nemzet számára a legnagyobb veszély a félelem, s a legerősebb cselekvést serkentő magatartás a bizalom. Az agresszor kezére játszik az, aki háborús helyzetben az egyébként is meglévő félelmet tovább gerjeszti, és igyekszik aláásni a bizalmat. Ma nemcsak mindent meg kell tenni a háború mielőbbi befejezéséért, hanem folytatni szükséges a harcot azon értékek megvédéséért, amelyekből félelem idején is bizakodást lehet meríteni.

Március 15-ét ünnepeltük a héten. Ahogy a felnövekvő ember életében vannak olyan fontos, a mindennapokból kiemelkedő pillanatok, amelyek rajta hagyják nyomukat a formálódó személyiségen, úgy egy nemzeti közösség életében, történetében is vannak meghatározó események, amelyek hozzájárulnak a nemzetté éréshez és a nemzeti karakter alakulásához. Nekünk, magyaroknak ilyen többek között az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, valamint az emlékezete. A reformkor pezsgő évtizedei alatt forrott modern értelemben vett nemzetté a magyarság, és a történelmet alakító megannyi látható és láthatatlan erő 1848-ra hozta el azt a katartikus pillanatot, amikor a magyar fegyvert fogott, életet és anyagiakat sem sajnálva harcolt a hazájáért, a szabadságáért, a jövőjéért. A negyvennyolcasok hittek a nemzetben, bíztak abban, hogy a történelem Ura helyet szán a magyaroknak a germán–szláv–ottomán tengerben, és bíztak saját erejükben. Mindez olyan energiákat, cselekvő erőt szabadított fel a márciusi ifjak képében megjelenő magyarságban, hogy világtörténelmi jelentőségű tetteket vitt véghez, és évszázadokra kijelölte a nemzet legfontosabb céljának a szuverén Magyarország kivívását.

Talán még sosem volt olyan március 15-ei ünnepünk, mint idén. Az egyik oldalon a megannyi bajt és szenvedést hozó világjárvány elvonulása miatt érzett öröm és felszabadultság, a másik oldalon pedig valamifajta nyomasztó érzés, aggodalom, sőt félelem tölt el ismét bennünket a szomszédunkban dúló háború, annak tragikus eseményei és következményei miatt: halottak és sebesültek százai, menekülők áradata, a kárpátaljai magyarság sorsa, a még nem látható gazdasági hatások. Immár három hete tartanak a hadi cselekmények Ukrajnában. Nem tudni, hogy meddig tart, és mi lesz a vége. Ami bizonyos, hogy hatása mindannyiunkra van és lesz, és nem csak a gazdaságban okozott károkra kell gondolni.

Minden háború a katonai manővereken, a gazdasági szankciókon és az információs csatákon túl pszichológiai-lelki hadviselés is. Igaz ez most is, hatása pedig jóval túlmutat a háború hosszán. Különösen a háború első napjaiban hallhatott olyanokat az ember, hogy ismerősök azt mondják, el kell innen menni biztonságosabb helyre (mintha ezzel meg lehetne szökni a harcok következményei elől), szülők adnak hangot aggodalmuknak, hogy milyen világ vár majd a gyermekeikre, fiatalok pedig elkeseredve beszélnek arról, hogy a most sorakozó borús felhők miatt úgy tűnhet, „Az 1848–49-es nekik nem az a nyugodt, békés, fejlődő élet adatik majd, amelynek az előttük járó forradalom üzenete, generáció élete tűnhet így visszatekintve. hogy van miben A hatvanas években, amikor a BBC bíznunk, van miért építkeznünk, van még nem vált a progresszív ideológia kritikátlan kiszolgálójává és szócsövévé, nagy formátumú műsorokat is készített. miért ültetnünk” Ilyen volt az a nyugati civilizációról, azaz a mi civilizációnkról készített sorozat, amelyben az egyik legnagyobb hatású brit művészettörténész, Kenneth Clark személyes meglátását önti filmbe. Ennek első részében a Római Birodalom és a görög–római civilizáció összeomlásán elmélkedve megállapítja, hogy tűnhet bármilyen szilárdnak egy civilizáció, képes lehet bármilyen egységes világképet, művészetet teremteni a népeknek évszázadokon keresztül óriási területen, valójában végtelenül törékeny. Hogy mik egy civilizáció legfőbb ellenségei? Clark szerint „a félelem, félelem a járványtól, háborútól, éhínségtől, ami miatt úgy gondolják az emberek, hogy nem érdemes építkezni, fát ültetni, elvetni a jövő évi termést”, valamint a kedvetlenség és a reménytelenség. Ez persze azokra a népekre is rátelepedhet, amelyek egyébként bőségben élnek. Mindez elvezethet oda, hogy egy civilizáció kimerül, és szép lassan elsorvad, ahogy ez a görög–római civilizációval is történt. Ezzel szemben a legfontosabb a bizalom, hogy bízzunk abban a társadalom-

ban, amelyben élünk, a filozófiájában, a jogrendjében, a saját szellemi erőnkben – ez képes olyan energiák felszabadítására, amelyek civilizációt képesek teremteni és megtartani.

Közhely, hogy az utóbbi évtizedekben az évezredes nyugati civilizáció a hanyatlás jeleit mutatja. Ereje fogyóban, jelenléte visszaszorulóban, kapuit más civilizációkból érkező tömegek ostromolják, amelyek nem tartják különösebben értékesnek azt, amit a falakon belül találnak – azaz a nyugati civilizáció vívmányait. S ha a szomszédunkban dúló háború okait kutatjuk, valószínűleg nem tévedünk nagyot, amikor megannyi más tényező között említjük ezt is. A Nyugat nem jelent olyan elrettentő erőt, mint korábban, s más nagyhatalmak elérkezettnek látják a pillanatot, hogy erővel harcolják ki maguknak azt, amit a magukénak gondolnak. Persze a nyugati erő hanyatlása nem független a szellemi erő hanyatlásától, sőt annak a következménye. Elsősorban arra az évszázados kulturális harcra kell gondolni, amelyet a baloldal tűzött zászlajára ilyen-olyan formákban, s amelynek eredményeként sorra rombolja szét a vallási, nemzeti s a legutóbbi időkben a családi identitást is. Pontosan azokat az értékeinket, amelyek a legnagyobb energiákat képesek felszabadítani egy közösségből ahhoz, hogy jövőt építsen, áldozatot hozzon érte, s egyáltalán úgy érezze, van miért dolgoznia. Nyugaton ezen erőt adó alapok kiiktatása zajlik ma. Talán még fel sem fogjuk, de a háború mint pszichológiai hadviselés egyik legnagyobb veszélye éppen ennek a folyamatnak a felerősítése azáltal, hogy növeli a félelmet, és csökkenti a bizalmat civilizációnkban, nemzetünkben és abban, hogy van miért dolgozni, van miért vetni, van miért családot alapítani. A távlatokból leszállva a hétköznapokban pedig ezért az agresszor ötödik hadoszlopa mindazok, akik tudatlanságból, veleszületett hisztérikusságból vagy, ami még rosszabb, tudatos, éppen ezért végtelenül aljas számításból az ilyenkor természetes félelmet gerjesztik és a bizalmat rombolják – sajnos a baloldal politikusai és véleményformálói ebben élen járnak. „A haza örök, s nemcsak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz” – írta Kossuth Lajos. Ha van aktuális üzenete az 1848–49-es forradalom és szabadságharcnak, akkor az éppen az, hogy van miben bíznunk, van miért építkeznünk, van miért ültetnünk. Erre tanít az a kollektív nemzeti tapasztalás, amelyet ezeréves történelmünk, nagyjaink és hőseink, a Kossuthok, Széchenyik, Petőfik, a márciusi ifjak példája is ad. Ezért nem csak arra kell minden erőfeszítésünket fordítani, hogy a magunk eszközeivel hozzájáruljunk a mihamarabbi békéhez szomszédságunkban. Azt a harcunkat sem szabad feladni, hogy megőrizzük azokat az identitásokat, értékeket, amelyek itt, Közép-Európában talán még állnak, és amelyek erőt adhatnak ahhoz, hogy a fenyegetés és a félelem idején is bizakodjunk. Ma még inkább: „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!”

Együttműködésben:

HIRDETÉS

ONDRÉ PÉTER A MANDINERNEK Sokszínű. Egyedi. Személyes.

A magyar borokra figyel a nemzetközi szakma

Az Agrármarketing Centrum (AMC) első alkalommal rendezi meg Hungarian Wine Summit eseményét 2022. március 20. és 24. között, több mint száz elismert nemzetközi szakértő részvételével. A nemzetközi meghívottak bejárják az ország borrégióit, a hazai és nemzetközi közönséget pedig a Hungexpo területén várják a borszakmai programok, ahol az eseménnyel egy időben zajlik a Sirha (a HoReCa szektor szakmai kiállítása) és a Bocuse d’Or Európai Döntője. A Hungarian Wine Summit célja, hogy a nemzetközi figyelmet a magyar borra irányítsa. Ennek apropóján beszélgettünk Ondré Péterrel, az AMC ügyvezetőjével. A rendezvényről, borexportról, a magyar bormarketing helyzetéről és a hosszú távú célokról kérdeztük.

A bormarketing terén milyen szerepet vállal az Agrármarketing Centrum?

A bormarketingnek különböző szintjei vannak, melyeket megvalósíthat egy hegyközség, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, vagy bármilyen összefogás, amely nem egy konkrét borászat termékeinek népszerűsítésére irányul. Állami oldalról ezt a munkát az AMC valósítja meg 2020 januárja óta. Folyamatosan azért dolgozunk, hogy a figyelmet a magyar borokra irányítsuk. Ehhez használjuk a közösségi médiát is: angol felirattal is elérhető videóink többszázezres nézettséget és nagyarányú külföldi elérést mutattak. Emellett például a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vámmentes boltjában a belistázott magyar borokat március elejétől kóstoltatjuk, és kiemelt megjelenést biztosítunk egy különleges, Wines of Hungary pulton. Kezdeményezésünk, a Hungarian Wine Business Program a koronavírus okozta nemzetközi turbulenciában is helyt tudott állni. A program keretében a világ számos pontján, kiemelt célpiacainkon mutattunk be magyar borokat. Egy-egy helyszínre jellemzően legalább öt és legfeljebb húsz borászatot vittünk ki, és kiemelt üzleti partnereknek, szakértőknek – kereskedőknek, a HoReCa szektor képviselőinek, szakújságíróknak, sommelier-knek – tartottunk mesterkurzusokat és sétálókóstolókat. Látszik, hogy a munkának van értelme, hiszen a rendezvényeink újabb aktivitásokat generálnak, sőt nemcsak üzleti kapcsolatfelvétel történik, hanem értékesítés is.

Milyen hosszú távú cél lebeg az AMC szemei előtt?

Borkészítő nemzet vagyunk, jelentős hagyományokkal. Boraink nemzetközi mércével is helytállnak. Törés volt a szocializmus, átálltunk a mennyiségi borkészítésre, de mára ezen túl vagyunk. Még le kell dolgoznunk azt a negyven évnyi hátrányunkat, amíg a nyugati versenytársaink folyamatosan piacot szereztek és tőkét halmoztak fel, és ki tudták építeni jelenlegi pozíciójukat. De a borászaink áldozatos munkája, szakértelme, a képesség, a tudás megvan, a magyar borászok felkészültek. Ez a legfontosabb. Küldetésünk, hogy a nemzetközi piacon segítsük őket. Szerintünk a magyar borok helye a prémium kategóriában, a legjobbak között van, a hosszú távú célunk pedig az, hogy oda is kerüljenek.

Mennyire fontos a borexport Magyarország számára?

A borágazatunkra exportnyomás nehezedik. Ha a termelési és fogyasztási statisztikánkat nézzük, egyértelmű, hogy minden harmadik palack bort a külpiacon értékesítjük. Arra kell törekednünk, hogy az exportpiacainkat stabilan tartsuk, és ezen belül átrendeződést érjünk el a palackos borok javára. Hiszen ezek magasabb hozzáadott értéket képviselnek, általuk tudnak igazán fejlődni a magyar borászatok. Arról nem is beszélve, hogy presztízsben egészen mást jelent a palackos bor, mint a lédig. Ebben tudnak a programjaink is támogatást nyújtani a magyar borászatoknak, például exportspecifikus információkat átadó képzésekkel és külpiaci megjelenési, bemutatkozási lehetőségekkel.

Melyek számunkra az elsődleges célpiacok?

Ha a palackos borokat nézzük, akkor az Egyesült Királyság, a V4-ek – közülük is kiemelten Lengyelország –, illetve Németország. Emellett egyre fontosabbá válnak az északi országok, és komoly borokat tudunk eladni Kínában illetve az Egyesült Államokban is. Ez a diverzitás részben a magyar borvidékek sokszínűségéből fakad: minden kategóriában tudunk jó minőséget készíteni. Kína és a Távol-Kelet – Dél-Korea, Szingapúr, Vietnám – még óriási lehetőségeket tartogat számunkra, de fontos a jelenlegi piacaink megtartása, azokon a presztízs növelése. Ennek az alapanyaga, a jó bor már megvan. A következő lépés a marketing. Sokszor elhangzik, de tévedés, hogy kis ország vagyunk: mind a termőterület, mind a kibocsátás tekintetében közepesnek számítunk, Európában a hetedik helyen állunk. A minőség önmagában nem elég, a nemzetközi marketingben is sikeresnek kell lennünk.

Az export erősítése mellett cél a hazai fogyasztás ösztönzése?

Nem cél az alkoholfogyasztás növelése, viszont az egy helyes és fontos törekvés, hogy az import égetett szesz helyett a kiváló minőségű magyar bort részesítsük előnyben. Ez reális cél. Jó úton járunk, ha edukációval rá tudjuk vezetni a fiatalokat a minőségi bor kulturált fogyasztására. Ennek hosszú távú eredménye lehet a belföldi fogyasztási szerkezet minőségi átalakulása is.

A magyar piacot tehát nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hiszen a magyar bor leglojálisabb fogyasztója mégis csak a magyar ember. Ezért csatlakozunk mi is rendszeresen edukatív egyetemi rendezvényekhez.

A március végén először megrendezésre kerülő Hungarian Wine Summit miben lesz más, mint az utóbbi évek boros eseményei?

A nagyságrendjében. Szervezetten beutaztatunk több mint száz nemzetközi szakértőt, miközben a rendezvényt célzott nemzetközi kommunikációval támogatjuk. Márciusban mind a német Meininger, mind az angol Decanter – két meghatározó szakmai magazin – a magyar borokat népszerűsíti. A Hungarian Wine Business Program keretében már korábban megvalósult nemzetközi együttműködések, partneri kapcsolatok hozták magukkal a további lehetőségeket. A szakmai programokhoz a hazai és nemzetközi közönség is csatlakozhat március 22. és 24. között a Sirha Budapesten. Közösségi standunkon nyolcvan borász mutatkozik be, valamint tokaji bor- és pezsgőbárral, borszemináriumokkal is készülünk. A rendezvénnyel párhuzamosan zajló Bocuse d’Or-döntő során is kiemelt megjelenítést kapnak a magyar borok. Most Magyarországra tudjuk irányítani a nemzetközi szakmai közönség figyelmét. Ilyen még nem volt.

A nyugat-európai piacon látszik őszinte érdeklődés a magyar borok irányába?

Abszolút. Ha felmutatjuk a magyar karaktert, a hozzá kapcsolódó élményeket, akkor magunkra tudjuk irányítani a nemzetközi szakmai figyelmet. A karaktert pedig a magyar fajták mentén lehet kialakítani, erre épül a Hungarian Wine Summit szakmai programja is. Budapestről kirajzunk a szélrózsa minden irányába, és szakmai vendégeinkkel meglátogatjuk az összes borrégiót, a vezetett túrák mellett borvacsorákat, borszemináriumokat és sétálókóstolókat is tartunk.

Mondana néhány konkrét példát olyan magyar borokra, amelyek a nemzetközi közönség számára izgalmasak lehetnek?

Nem kérdés, hogy a zászlóshajó Tokaj. A tokaji aszú az egyetlen borunk, amelyet a világon szinte mindenhol ismernek, és amelynek a világ bármely édesbor-versenyében a dobogó legfelső fokán van a helye. Azonban az édes borokon túl is meg kell találnunk azokat a fajtákat és stílusokat, amelyekkel sikeresek lehetünk a világon. Egyértelműen látszik, hogy ilyen például a furmint, a kékfrankos, a bikavér, a kadarka, az olaszrizling. Nem a nagy nemzetközi fajták versenyébe kell beneveznünk, hanem a magyar borok egyediségére és sokszínűségére érdemes koncentrálnunk. Ha idehozzuk a szakértőket, és megmutatjuk nekik a borvidékeink szépségeit, a gasztronómiai és kulturális gyökereinket, a kiváló borokat élményekkel társítjuk, akkor ezzel a meccset hazai pályán tudjuk megnyerni.