Nem, nem, nem és nem

MÁTHÉ ZSUZSA

Messzire mutat az áprilisi népszavazás tétje.

Négyszer mondtam igent az életre, négy csodálatos gyermeknek adhattam életet, Istennek hála, de még a legkisebb születésekor, nyolc évvel ezelőtt sem gondoltam volna, hogy 2022-ben egy népszavazáson kell négyszer nemet mondanom arra, hogy ne egy fenekestül felfordult, megbolondult világban éljenek. Április 3-án nem „csak” választunk, de fundamentális döntést hozunk a jövőről is, nem elsősorban a mai szavazókorú magyarokéról, hanem a gondoskodásunkra, józanságunkra, felelősségünkre bízott gyermekek jövőjéről.

Messze túlmutat a pártpolitikai szimpátián, a belpolitika szokásos eseményein ennek a népszavazásnak a tétje. És hogy mindez valami légből kapott, mondvacsinált ügy volna, szándékosan megtévesztő, extrém példákkal? Szó sincs róla! Nincs tisztában a világban zajló folyamatokkal az, aki a feltett négy kérdésre csak legyint, hogy úgysem érhet el hozzá, a közvetlen környezetébe a nyugati agybaj. Sajnos ez nincs így, és az is biztos, hogy nem a helyi tanító nénin vagy a szülőkön fog múlni.

Aki olvasta a – meglehetősen zavaros eljárás alapján – nemrég publikált szakmai állásfoglalást, amelyet befolyásos magyar pszichológusok és pszichiáterek adtak ki (homályban hagyva, hogy ki is írta), bizonyos, hogy már nem gondolja annyira távoli, megfoghatatlan ügynek a gyerekek nemi identitásával, szexuális nevelésével kapcsolatos – még csak egy évtizede is kabarészínpadra illő – kérdésfeltevéseket. A nyilvánvaló politikai céllal született nyilatkozatban leírták például, hogy „a születéskori nem számos esetben még biológiailag sem egyértelmű”. Hm… Eddig egész jól működött a kék vagy rózsaszín karszalag felcsatolása a szülészeteken, most azonban olybá tűnik, hamarosan ez is mehet a levesbe, nem lesz itt fiú-lány „binatalitás”. Az Egyesült Államokban Joe Biden által frissen kinevezett atomenergetikai vezető például drag queenként és vállalt kutyafetisisztaként (újra tanultam valamit a világ sokszínűségéről) talán nem is ember, hanem eb, emberi porhüvelybe kényszerítve. Nevethetnénk, de a helyzet sokkal inkább sírásra ad okot.

Az állásfoglalásban azt is állítják, hogy „a szexuális orientációt döntően biológiai tényezők befolyásolják”. Azaz a lélekszakértők szerint semmi közük a lelki sérüléseknek, a nevelésnek, a divatnak, a médiának, a csoporthatásoknak ahhoz, hogy egy önmagát kereső kamaszban felmerüljön egy görbe estén, hogy szexuális tapasztalatokat szerezzen a saját nemével. Ha meg mégis, az úgysincs befolyással a további szexuális irányultságára, mondhatják, hiszen az biológiailag determinálva van. Nem kell öt évet koptatni az egyetemi padot ahhoz, hogy felismerjük: az efféle hatások, tapasztalatok, befolyások, „érzékenyítések” nem maradnak nyomtalanok. Mert a gyerekek, fiatalok „érzékeny” életszakaszban vannak, amikor az ilyesmi nagyon is hat.

Felnőttként mindenki azt néz, olvas, tesz, olyan csoportos foglalkozásokon vesz részt, amilyeneken csak akar, és úgy él, ahogy jónak látja, de el a kezekkel a gyerekektől!

Ha pedig már a tudomány világa is ilyen fokon át van ideologizálva, és a gyerekeink lelkét gyógyítani hivatott majdani gyermekpszichológusok, gyermekpszichiáterek fejét is ezekkel a félrevezető, káros tanokkal tömik, onnantól bizony már nem távoli árnnyal hadakozunk, nagyon is itt van körülöttünk az az ártó ideológia, amely a szabadságjogok nevében a nemi identitások, szexuális irányultságok végtelen számát kínálja hamis életmodellként a gyerekeinknek.

Nekünk, magyar szülőknek, nagyszülőknek, józan magyar embereknek egyedülálló lehetőségünk lesz a közvetlen demokrácia eszközével kifejezni véleményünket és megóvni fiataljainkat egy zsákutcás, sok szenvedést okozó korszellemtől. Sőt, a voksolás tétje túl is mutat a határainkon: megfélemlített, néma európaiak sokaságának adhat hitet abban, hogy az emberségünk alapját jelentő nemeket nem kell végképp eltörölni.